Kelet-Magyarország, 1983. augusztus (43. évfolyam, 181-205. szám)

1983-08-16 / 193. szám

1983. augusztus 16. Kelet-Magyarország 3 JEGYZETLAPOK--------­A jó szó rangja A RÖVID FORMANYOM­TATVÁNYON hidegen-ride- gen kezdődött a mondat: Ér­tesítem, hogy a Munka Tör­vénykönyve ilyen és ilyen paragrafusa alapján munka- viszonyát ekkor és ekkortól megszüntetem... Indoklás: .. . Nos, az indoklás: a cím­zett elérte a nyugdíjkorha­tárt. Több, mint negyven esztendei kemény munka után a pihenés évei követ­keznek. A jól megérdemelt pihe­nésé, amelynek első napjait a szenvtelen hivatalos hang keseríti meg. Pedig semmi­vel sem kerülne többe, ha mondjuk úgy kezdenék az értesítést, hogy: Kedves munkatársunk, köszönjük eddigi munkáját... satöbbi. „Ne érezze az ember, hogy szinte kirúgják...” — mondta a levelet gyűröget- ve friss nyugdíjas ismerő­söm, aki tulajdonképpen nem is panaszkodni akart, csak néhány jó szóra vá­gyott. Gyakran mondogatjuk, hogy szavaink devalválód­tak, értéküket vesztették. S ebben lehet valami. Mert a megalapozatlanul, két kéz­zel szórt dicséret, köszönet — ugyanúgy, mint az eset­leges korholás — engem a művirágra emlékeztet. Bár­mikor előkapható, átnyújt­ható, csak éppen nem az igazi. PEDIG VALAMENNYIEN VÁGYUNK A JÖ SZÓRA. Van, aki tagadja, van, aki bevallja. Egy-egy dicséret, szóbeli elismerés után sok­szor megjegyezzük: ezért nem adnak a piacon sem­mit. Igen, mert manapság mintha divat lenne egy ki­csit cinikusnak, egy kicsit anyagiasnak lenni, vagy legalábbis annak látszani. Pedig — ki tagadná — a háromszorosan kiérdemelt prémiumnak, jutalomnak sincs igazán értéke (hasz­na?), ha csak a fizetéshez csapva, minden köszönő szó nélkül veszi át az ember. A humánum, és benne a jó szó, szocialista társadal­munknak — mondhatni — értéktöbblete. Nem a legsza- batosabb, nem a legszebb megfogalmazás, de azt hi­szem, közel jár az igazság­hoz. Az a többlet, amely egyetlen más társadalom­nak sincs. Megfizetni, sőt jól megfizetni bárkit, bár­hol lehet. Hisz a fejlett tő­kés országokban — ki vi­tatná ezt? — ma még anya­giakkal jobban állnak. De emberségből nekünk kell, hogy többletünk legyen! Nem akarom azt javasolni, hogy fizetés helyett szépen megfogalmazott köszönőle­velet kapjunk, s a prémiu­mot egy őszinte főnöki, munkatársi kézfogás he­lyettesítse. De azt igenis mondom, hogy az emberi szó, a jó szó minden arra érdemesnek kijár. ÉS EZ NEMCSAK A DI­CSÉRT teljesítmény érté­két, hanem a dolgozó em­ber önbizalmát, munkaked­vét is növeli. Azt pedig remélhetőleg senki sem vi­tatja, hogy a mai körülmé­nyek között ugyancsak nagy szükség van, az őszinte munkakedvre. K. Cs. Mezgerélés MEZGERÉLEK a milotai tsz epresében. Ottjártamkor szabadították fel. Jó páran hajladoztunk, s hamar tel­tek a vödrök. Egyikünk sem gazdagodott meg, leg­följebb néhány jó falatra futotta. Vigaszunk az volt: nem ment tönkre semmi. Semmi, amit az ember ter­melt, . amiért dolgozott. Mert van abban valami fáj­dalmas, amikor az ember azt látja, hogy érték pusz­tul. Nem, nem egyszerűen a takarékosságról van szó. Többről: értékrendről, ér­tékmegbecsülésről. Hogy miért jutott ez az eszembe? Talán azért, mert napok óta izgat és bosszant, hogy mennyi mindent ha­gyunk veszni, mennyi érték megy kárba. Nem hatalmas dolgokról van szó, mégis ... Látom az utcákon a félig rágott és eldobált almát, őszibarackot. Szedegetem, mert bántja a szemem a ház körül eldobált kenyeret, kif­lit, felvágottat. Bosszankod­va nézem, hogy kapufélfá­nak törik le a fa izmosodó ágát. Dühít, amikor a fűre engedik le az olajat az autó­ból. Nem, nem a szemetelés,, az érték nem becsülése késztet dohogásra. A félig megevett s eldobott étel, a nem becsült környezet, a más munkáját semmibe ve­vő gesztus az, ami messze­menő következtetésekre késztet. Mert vajon milyen becsülete lesz a munkának, értéknek az előtt, aki gon­dolkodás nélkül válik meg attól, amiben más munká­ja, erőfeszítése, tudása rej­lik, amit más küzdelem­mel termel, vesz. SZÁZ SZEM eperért száz­szor hajoltam, megroppant a derék is közben. Ha ott­marad, se történik nagy baj, legfeljebb túlérik, leesik. És mégis: nem az ingyen­lehetőség, hanem az érték tisztelete késztetett munká­ra. Boltban biztos olcsóbb lett volna. És mégis, így esett jól. Amikor elmegyek az eperföld mellett, mindig az jut eszembe: nem ment kárba itt semmi. Hogy ez fontos? Vagy nem? Nekem igen. B. L. ____________________________/ NAGYKÖZSÉGEINKBŐL JELENTJÜK Egy-két év alatt új utca született Balkányban. A Váci utcát bemutató felvételünkön lát­ható, hogy ismét új házzal gyarapodik. (Gaál Béla felvétele) Összkomfort a végeken Helytörténet, közbiztonság, beruházás és számos más fontos téma szerepelt a na­pokban nagyközségi tanácsa­ink testületi ülésein. Munka­társunk ezekből készített vá­logatást. NYIRBÉLTEK: Következe­tesebben A lakosság többet segít a bűncselekmények felderíté­sében, mint a korábbi évek­ben — ezt állapították meg többek között a Nyírbélteki Nagyközségi Közös Tanács Végrehajtó Bizottságának ülé­sén. A feladatok közt han­goztatták: az önkéntes segí­tőket be kell vonni a bűnel­követések megelőzése érdeké­ben kifejtett propaganda- munkába. Míg a múlt év el­ső felében Nyírbélteken és Ömbölyön 17 bűntettet kö­vettek el, az idei első fél év­ben 18-at jegyzőkönyveztek a hatóságok. Legnagyobb szám­ban lopásokra és erőszakos, garázda cselekményekre ke­rült sor. Az írásos előterjesztés hangsúlyozta: a területen nem tapasztalták, hogy gyer­mekek vagy fiatalkorúak üt­köznének össze a törvénnyel. Ennek ellenére fontos fel­adatként határozták meg a veszélyeztetett gyermekekkel váló fokozott törődést, a rendőri szervek jobban mű­ködjenek együtt a gyámható­sággal, a pedagógusokkal? a szülőkkel. Mint a legna­gyobb üzemben, a Ganz gyá­rában tapasztalható: nagyon jól megszervezték a vagyon­védelmet, s szinte kizárták a lehetőségét az alkalmi bűn­eseteknek. Egyértelműen megállapí­tották, hogy bármilyen típu­sú bűncselekményről legyen szó, kivétel nélkül szerepet játszik az alkohol. A lakos­ság segítségére is számítanak az alkoholizmus megelőzésé­ben, de ha szükséges, több beteget küldenek kényszer­gyógykezelésre. IBRÄNY: Helytörténeti tárlat Előkerült a guzsaly, a rok­ka, a szövőszék, a komód, s tizenöt éves fogságból, ame­lyet a művelődési ház pincé­jében töltöttek a régiségek, most méltó helyhez jutnak. Először nyitnak helytörténeti táflatot Ibrányban, iaugusz- tus 20-án. A régi, átalakított könyvtárépületben tekinthe­tik meg az érdeklődők az anyagot. Két nagy szobában helyezik el a régi paraszti világot idéző tárgyakat. Még a komódban is az eredeti tá­nyérok, láhasok, fakanalak lesznek. A gyerekek másfél évtize­de kezdték gyűjteni a régisé­geket, s a gazdag anyagot a Hazafias Népfront támogatá­sával átalakított könyvtár- épületben, eredeti környezet­ben állítják ki. A helyi üze­mek, és különösen a terme­lőszövetkezet szocialista bri­gádjai dolgoztak sokat a tár­latért. Legalább hatvan- nyolcvan gyerek pakolta a bútort, takarított az épület­ben a nyári szünetben. A fel­nőttek is szép számmal kap­csolódtak a nagyszabású munkába. FÜLESD, SONKÁD: Vezetékes víz A legnagyobb gondot az egészséges ivóvíz hiánya okozza a Kölesei Nagyközsé­gi Közös Tanács működési területén. Egyedül a szék­hely községben jutnak veze­tékes vízhez a lakosok. Már tervezik Fülesd és Sonkád te­rületére is a csatlakozást. Várhatóan jövőre kezdik a hálózat építését és 1985-ben folyik majd a csapokból az ivóvíz. Épülhetnek a fürdő­szobák is. A mai árakon szá­molva 15—16 ezer forintba kerülne egy-egy családnak a vízműhöz történő csatlako­zás. A költségek csökkentése érdekében, a szakmunkákon kívül mindent társadalmi összefogással szeretnének megvalósítani. Már tervezik, hogy a VII. ötéves tervidő­szakban a másik két társ­község, Botpalád és Kispalád is vezetékes ivóvizet kap, s igy a tanács egész működési területén megoldják az ivó­víz gondját. Még a rossz idő beállta előtt végeznek Kölesén, Bot­paládon és Kispaládon a járdafelújítással. Ezerötszáz- kétezer méteren fektetnek le szilárd burkolatot. A tanács 150 ezer forintért vásárolt anyagot, a lakosság társadal­mi munkában végzi el a jár­dafelújítást. B izonyára ismerik az olyan fajta matema­tikai, logikai példát, amitől engem már az isko­lában is kivert a hideg ve­ríték, s amit úgy szoktunk parodizálni, hogy „ha egy hajó harminc csomóval ha­lad, harminc tonna szenet fogyaszt óránként, és az ár­boca harminc méter magas, akkor hány éves a kapi­tány?”. (Ha még azt is meg­kérdezi a példa, hogy a ha- jószaikács mit főz vacsorára, akkor két ismeretlenes az egyenlet.) Nekem ez a kideríthetet­len életkorú kapitány jut eszembe mindig, ha kedvenc tévévetélkedőmet, a ..Kap- csQltam”-o.t nézem. Bámula­tos, hogy a játékosok több­sége milyen könnyedén old­ja meg ezeket a feladatokat, s a még olyanabbakat is, amikor mindenféle foltokkal, vonalakkal s nyilakkal teli­rajzolt kockákat kell helyre­forgatni, vagy ki kell talál­ni, milyen szám való az üres karikába. Am ha véletlenül, (mosta­nában egyre véletlenebbül) olyan kérdés kerül sorra például, hogy mi a neve an­nak az irodalmi hősnek, aki azt mondta volt: „úgy dön­töttem, hogy gazember le­zatot? netán: melyik drá­mában hangzik el a közis­mert szállóige, hogy „helyes a bőgés oroszlán”?, nos ak­kor menthetetlenül „lecsör­get az óra” mérnököt, köz­gazdászt, egyetemistát és ve­gyésztechnikust. korra, nem­re, lakóhelyi illetékességre Való tekintet nélkül. A történelemtanárról, aki — egy másik kvízjátékban nem tudta megmondani, mi­kor volt a szalamiszi csata, s kik harcoltak kik ellen, már írtam. De megfejtik a telefonrejitvényt és felhívják a stúdiót olyanok is, - akik mindjárt a játék elején „hul­lanak ki”, mert úgy folytat­ják Petőfi sorát, — „Ha férfi vagy, légy férfi!” — hogy „a fű kinő utánad”, vagy a Za­lán futásán véreznek el, melynek első ötven sorát valamikor a gimnáziumok­ban kívülről kellett tudni. (Ügy hívták ezt annak idején, hogy memoriter. Ez az „in­tézmény” ma már nemigen létezik.) Mondják, két kultúra van Magyarországon. A műszaki- teohnikai. és a humán. (Ami már a puszta nevével is utal valamire, de ehbe most ne menjünk bele.) Vélemé­nyem szerint, aki rendszeres vetélkedőnéző vagyok, csak e»gy. (Minden megbecsülésem a jól képzett műszaikiaké. de azt a kultúrát, amelyik álmá­ból riasztva is meg tudja mondani, hogy hány éves a kapitány, s közben kapásból összekeveri Kölcseyt Vörös- martyval, azt én úgy hívom, hogy „kapitány-kultúra”.) Vagy létezik humán kultúra is, csak nem vetélkedik? Egy barátom, aki már rég túl van az ilyesmi miatt való háborgások korán, azt mond­ta, hogy ezek tulajdonkép­pen nem fontos tudnivalók, mert ha azok lennének, ala­posan s időben megtanítanák rájuk az iskolában fiainkat, leányainkat. Jó. Maradjunk abban, hogy nem fontos tudni a gazember III. Richárdról, a helyesen bőgő oroszlánról, s a férfiról sem, — aki után a fű kinő(!) — s akit nyilván egy másik férfival kevert a versenyző, (mégpedig József Attiláéval.) (Légy, aki lennél stb.) Nem fontos tudni, hogy folytatódik a magyar iroda­lom egyik legszebb klasszi­kus sora, a „Régi dicsősé­günk, hol késel az éji ho­mályban?” és hogy a Szóza­tot ki írta? — nem mindegy ebben a rohanó korban, amikor az ennél „praktiku­sabb” tudnivalókkal is alig bír lépést tartani az iskola? Jó, hogy erre a tévések is rájönnek lassan, hogy egyre kevesebbszer hangzik el ilyesfajta kérdés, és egyre többször olyan, ami a kapi­tány életkorára vonatkozik. Végtére is ők jó műsort akarnak, és meglehetősen unalmas, ha a játékosok egyre-másra kihullanak. Még jobb lenne, ha egyáltalán nem kérdeznének semmit, ami az irodalommal, s más egyéb ilyen „hasznavehetet­len lommal” összefügg. — Lelki békénk és önbe­csülésünk érdekében. Mester Attila szék”? vagy: ki írta a Szó­---------------------------------------­Almaszüret közösen A szocialista együtt­működésnek szép hagyományai vannak megyénk szövetkezeti moz­galmában. Ezek közös ér­dekeket szolgálnak — mint a szerződések tartalma is bizonyítja. A gávavencsel- lőiek a napokban újabb kezdeményezést foglaltak írásba: augusztus 9-én a Viktória Cipőipari Szövet­kezet elnöke Honfi Árpád. főkönyvelője Gombos Ár­pád, a Szabadság Mg. Tsz elnöke Smid János, főköny­velője Barid Gyula szocia­lista együttműködési szer­ződést írt alá az alma be­takarításának meggyorsí­tásáról. Honfi Árpád: — Terme­lésünk és az alma gyors be­takarítása — úgy véljük — jól megfér egymás mellett, hiszen a tsz segítése nép- gazdasági érdekeket szol­gál. De azt is kijeú nthe- tem. hogy szövetkezetünk­nek is nyereséges. (A szerződésből: a cipőipa­ri szövetkezet vállalja, hogy szeptemberben és októberben az egyeztetett Időpontban a tsz almáskertjéből 100 vagon - nyi termést betakarít. Saját buszával gondoskodik a dol­gozók szállításáról, melynek költségeit' a tsz megtéríti.) Smid János: — Már a múlt évben is hasznosnak bizonyult a két szövetkezet együttműködése. Ezért is döntöttünk úgy ebben az évben megújítjuk szocialis­ta együttműködési szerző­désünket. Almatermésünk biztató, betakarítása és ér­tékesítése ezért számunkra nagyon fontos. Az időben elvégzett munka növelheti nyereségünket. (A szerződésből: a tsz ve­zetése az almaszedéshez szükséges göngyölegről, sze­dőedényről, létráról gondos­kodik, ugyanígy az ívóvízel- ' látásról, a tisztálkodás lehe­tőségeiről. A tsz az almasze­dést az érvényes bérszabály­zatnak megfelelően — az el­ért teljesítmények alapján számfejti les az esedékes bér­fizetéskor kifizeti.) G ávavencsellő két szö­vetkezetének példá-. ja bizonyítja: mind­kettőjüknek hasznos az együttműködés. A terme­lőszövetkezet jól jár az időben és gyorsan elvégzett betakarítással, a cipész szö­vetkezet jól jár, mert a be­keresett munkadíjjal ará­nyos nyereséget — vago­nonként ezer forintot — fejlesztési alapjukra át­utalják. A szerződés sze­rint ez százezer forintnak felel meg. Tehát mindkét szövetkezet megtalálja a számítását, miközben a nép­gazdaság, a nagyabb közös­ség ügyét is szolgálják. Dragos Gyula V __________________/ Exportra Az Információtechnikai Vál­lalat 7. számú területi üzem nyíregyházi szervizében oszt­rák megrendelésre gyártanak 120 ezer darab írógépszala­got. Képünkön: csomagolják az exportra kerülő szalago­kat. (Császár Csaba felvétele)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents