Kelet-Magyarország, 1983. augusztus (43. évfolyam, 181-205. szám)

1983-08-14 / 192. szám

1983. augusztus 14. Kelct-Magyaiorsiág 5 A Fehérgyarmati Asztalos- és Vasipari Szövetkezetben az im­portból származó bükkfát, ame­lyet a bútorlapok készítésénél használtak, feleslegessé tették egy lengyel gyártmányú fóliázó­gép alkalmazásával. Képünkön: Gúlán József bútorasztalos és Varga Imre, a gép kezelői. ______________________________felek) J Omega.koncert a városi stadionban Szeptember 12-én, a Jancsó Miklós és Hernády Gyula ál­tal rendezett látványos show- műsorát mutatja be az Ome­ga együttes, a nyíregyházi városi stadionban. Nem kis gondot okoz most ez a me­gyei és városi művelődési központ szervezőinek. A tribün előtt 2 méter magas, 13-szor 10 méteres színpadot kell felépíteni, ezt szabta meg az együttes, mely or­szágjáró turnéja során vá­rosunkba is ellátogat. A szín­TYUKODI HÉT Kabaré, divatbemutató, gitárpárbaj... Tyuhé! — Ezzel a jelszóval hirdették még a tyukodi hét rendezvénysorozatát, amely augusztus 13-tót 20-ig tart. A szombati vidám felvonu­lás és nosztalgiabál után ma délelőtt a mátészalkai lovas- iskola bemutatója, horgász­verseny, délután filmvetítés, este 8-tól magyarnóta- és operettest szórakoztatja az érdeklődőket a művelődési házban. Hétfőn, kedden és szerdán délelőtt 10-kor tartják a kis­pályás focikupát gyerekek­nek. E három napon olyan programok közt válogathat­nak a vendégek mint a hétfő esti minivarieté, kedden találkozó lesz a Kelet-Ma- gyarország munkatársaival, szerdán a Tyúkod—NYVSSC barátságos labdarúgó-mér­kőzés a nap legérdekesebb eseménye. Csütörtökön dél­után az asztalitenisz-bajnok­ság után Legyen minden ka­baré címmel tekinthető meg 'egy műsor a művelődési ház­ban, itt többek közt Markos György, Lehr Ferenc paro- disták, Horváth Attila, Lie- ner Márta táncdalénekesek lépnek föl. ★ Teljesen felújítják a nagy önkiszolgáló boltot Pát- rohán. Az áfész kezelésében levő kereskedelmi egység re­konstrukciója befejezése előtt áll, és augusztus 20-ra újra átadják rendeltetésének. FOGADÓÓRÁK. Vásárosna- ményban Bihari Mihály, a váro­si tanács vb titkára augusztus 15- én, hétfőn délelőtt 7 óra 30 perctől 11 óra 30 percig; Kisvár­dán Úri Dezső, a városi tanács elnökhelyettese 9 órától 12 óráig; Fehérgyarmaton Szabó Endre, a városi tanács elnöke augusztus 16- án, kedden délelőtt 9 órától 12 óráig tart fogadóórát hivatali he­lyiségében. if Tetőtérbeépítéssel, vagy emeletráépítéssel mintegy 40 —50 lakással bővül majd a nyíregyházi Arany János és Árpád utcai kétszáz lakásos háztömb. A már megkezdett feltárási-felmérési munkák után döntenek majd, hogy melyik építési mód alkalmas a jelenleg földszint plusz há­romemeletes tömb bővítésé­re, az újabb szint kiképzésé­Pénteken délelőtt asztfalfc- rajzverseny várja a gyereke­ket. Délután hármas labdarú­gótornát láthatnak a fociba­rátok. Este 7-kor kezdődik az augusztus 20-i ünnepség a művelődési házban, majd di­vatbemutatót és néptáncmű- soirt tartanak. Számos érdekességet tar­togat a vasárnap is. Délelőtt térzenét hallanak a község lakói. Az estig tartó prog­ramban bemutatkozik több néptáncegyüttes, lesz kara- tébemutató, női foci, pala­csintasütő- és -evőverseny, valamint Gitárpárbaj cím­mel beatzenekarok vetélke­dője. Augusztus 13. és 20. kö­zött megszólal Tyúkodon a Tyuhé-rádió, amely a leg­fontosabb eseményekről tá­jékoztatja a hallgatókat. (h.) if Ballonkabátok, -dzsekik exportra. Nyugatnémet meg­rendelésre gyárt műszőrme béléses lakkballonokat és -dzsekiket a nyíregyházi Di­vat Ruházati Vállalat. A már kész 2300 darabós tételt augusztus 12-én, pénteken in­dították útnak, egy kamion­nal. padot szeptember 9-én, pén­teken délben kezdhetik épí­teni, és másnap délben már át is kell adni a zenekarnak, a beszereléshez. Ehhez a nagyszabású „akcióhoz” tár­sadalmi munka segítséget várnak a rendezők, és szeret­nék, ha vállalatok, üzemek is segítenének, önkéntes épí­tőkkel, az anyaggal. A nagyobb vidéki művelő­dési központok vállalkoz­tak a kihelyezett jegyek elő­vételben történő árusításá­ra, és bármelyik művelődési ház kaphat nagyobb mennyi­ségben jegyet, ha igényel. Lottótájékoztató A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a 32. já­tékhéten a lottónyeremények a nyereményilleték levonása után a következők: öttalálatos szel­vény nem volt. 4 találata 70 fo­gadónak volt, nyereményük egyenként 125 926 forint, 3 talá­lata 6760 fogadónak volt, nyere­ményük egyenként 652 forint, a 2 találatos szelvény 210 712 da­rab, ezekre 26 forintot fizetnek. A közölt adatok nem véglegesek. Vevőállomás Pekingben Meteorológiai műholdak adá­sainak vételére alkalmas földi vevőállomás építése kezdődött meg Pekingben. A vevőállomás a tervek szerint 1985-re készül el és része lesz annak a rendszer­nek, mely több vevőállomásból és egy adatfeldolgozó központból áll majd. A rendszer elkészülte­kor gyorsabbá és megbízhatóbbá válik majd az időjárás-előrejel­zés. A lakosság arány­változása az llSÁ-ban A legújabb statisztikai ada­tok szerint 1970-től 1980-ig 87,5-ről 83,1 százalékra csök­kent az Egyesült Államokban a fehér bőrű lakosság aránya. A négereké 11,1-ről 11,7-re, az indiánoké pedig 0,4-ről 0,6-ra nőtt. Az országban 94,5 férfire jut 100 nő, a nyugdíjasok száma 25,5 mil­lió. re. A Magyar Hajó- és Darugyár angyalföldi gyáregységében pénteken vízre bocsátották a szovjet exportra készült kilen­cedik úszódarut. Képünkön: a 16 tonna teherbírású, önjáró úszódaru nyílt tengeren, illetve partmenti munkák végzésé­re is alkalmas. HOL VAN A LINOLAC? A K-M olvasószolgálata Viszonylag csendes, tele- foncsörgés-mentes délelőtt köszöntött a szerkesztőségi ügyeletre. Kevés volt a pa­naszos, és ha optimisták va­gyunk azt reméljük: az utób­bi hetekhez képest valame­lyest jobbult a világ. De néz­zük az észrevételeket. A Li- nolac nevezetű gyermektáp­szert hiányolja Balogh Lászlóné kismama, a 18-433- as telefonról, azt kérdezvén: miért hiányzik a gyógyszer- tárak polcáról? Kisbabája kéthónapos, és a többi — — kapható — tápszert fo­gyasztani nem tudja. Ezért, orvosi javaslatra lenne szük­ség a Linolacra, ha volna. Te­gyük hozzá: panaszával nem áll egyedül. Szilágyi József né aki egyedül neveli lányát, kérdezi: jár-e tovább a csa­ládi pótlék, miután gyerekét szakmunkástanulónak vették fel és kollégista lesz? Egy hölgy név nélkül tette meg panaszát. Mint mondta, a Széchenyi utca és Árpád utca sarkán lévő szépre ser­dült fákat a kiszáradás fe­nyegeti, mert akiknek kelle­ne, nem locsolják őket. Ki­fogásolja azt is, hogy a Zrí­nyi gimnázium előtti virág­ágyásokban lassan több a gyom, mint a virág. Dálnoki Pál a Kossuth utca 42-ből a Kun Béla utca Kossuth utca kereszteződésében lévő köz­lekedési lámpák ellen emelt kifogást, mivel ezek oly rö­vid ideig adnak szabad utat, hogy ezzel a forgalmat lassít­ják, hiszen két busznál, vagy három személyautónál több egy periódusidő alatt átha­ladni nem tud. Kovács István a Kiss Ernő utcából arra hívta fel a fi­gyelmet, hogy a közelükben levő vegyesboltban és a Toldi utcai ABC-áruházban az élel­miszerek között dohányoznak az eladók, s előfordult, hogy a vásárolt hús hamus és ci­garettafüst szagú volt. 1 Nagy sikere van Csenger- ben a július kö­zepén megnyi­tott — 25XU méter nagysá­gú feszített víz­tükrű — úszó­medencének, amit egy hónap alatt, több mint 1300-an keres­tek fel a nyári vakáció idején. Nyíregyházi diákkórus Stockholmban Közel kéthetes túrára, svédországi fellépésre utazott el augusztus 12-én, pénteken a nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium KISZ-kórusa. A negyventagú együttest Dé- muthné Ferenci Erzsébet kí­séri, illetve vezényli. A kórus Stockholmban és egy város- környéki helységben ad egy- egy koncertet, továbbá a rá­dióban is fellépnek, ahol fel­vétel is készül. A diákkórus augusztus 24-én utazik vissza Nyíregyházára. úcsú van. Bú­csú a nyár­tól és búcsú a pénztől. Gondo­lom sejtik miről van szó. Nyakun­kon a,nyári vásár. A harminc-negy­ven százalékos ár­engedmény, a ki­árusítás, amíg a készlet tart, augusztus 8-án ak­kora tömegeket vonzott a városba, az üzletekbe, hogy csak lapjával lehe­tett közlekedni. Annyi hely nem volt a pultok előtt, hogy a rosszul lett ember (hőségtől, levegőtlenségtől, fáradságtól) ösz- szeessen. Szóval elnépte­lenedtek a gyárak, a földek és csak kétféle embertí­pus létezett; vevő és eladó. Az eladó tudta mit akar, a vevő nem. Az el­adókat a főfő ke­reskedő előre tájé­koztatta mi a cél: (ezt a rádió is be­mondta). így hangzott a nyilat­kozat: a szezon vé­gi kiárusítás lé­nyege, hogy a ke­reskedelem meg szabaduljon a fe­lesleges készletek­től, felszabadulja­nak a raktárak. Az árengedmény bőséggel megtérül, hogy nem lesz rak­tározási költség, készletlekötési já­rulék. Tiszta és őszinte beszéd. De hát ki ÚTON­ÚTFÉLEN figyel oda. A vá­sárlót csak egy ér­dekli: olcsóbb a fürdőruha, a szan­dál, a bikini, a gumicsónak és mi­egymás. Mit szá­mit az, hogy a szekrényben már négy fürdőruha van (mert tavaly is, meg azelőtt is volt árleszállítás, szezon végi kiáru­sítás). Fő az olcsó­ság. Tehát ve­szünk, mert csábít az új ár és az esti magány. Apropó, szezon­vég és szezoncikk. Vajon mi is számít szezoniális cikk­nek, azaz nyári cuccnak. Nézem az egyik kiraka­tot: „Nyári vásár, vegyen árenged­ménnyel irhabun­dát.” Más: fonal 40 százalékkal ol­csóbban. (Pulóvert lehet belőle kötni.) Megint más: szö­vet 400 forint he­lyett 280 forintért, jó vastag szövet, télikabátnak való. Ezek után már nem tudok kü­lönbséget tenni a szezon és a fazon közt. Bár megle­het, jön majd egy új divat, lesznek akik irhabundá­ban fognak füröd­ni. Cuki kis nyá­ri cucc. Csak ne­hogy azt mondja a goromba úszó­mester: — Uram!, (eset­leg hölgyem) hord­ja el innen az ir­háját. Ezek után ne­hogy azt higgye valaki, hogy üzlet­rontó kívánok len­ni. Dehogy.' Higy- gyék el, semmi jó­nak nem vagyok az elrontója, mert tudom: szükséges, hogy a készletek elfogyjanak, a raktárak kiürülje­nek, különben is csak a vásárló jár jól. Még emlék­szem; tavaly a nyári vásárt úgy kommentálták: a lakosság megtaka­rított X-nél több millió forintot. Akkor zajlott férj és feleség között az alábbi párbe­széd: — Mutasd!? — Mit? — Hát a pénzt, amit a vásárokon megtakarítottál. — Egy megve­szekedett vasam sincs — mondta az asszonyka, ellen­ben bemutatott három pár nyári szandált, négy nyári ruhát és egy gumicsónakot pót­evezőkkel. Akkor a férj et­te a kefét. Szó sze­rint, mert kenyér­re. lecsóra, abban a hónapban már nem futotta. Seres Ernő B KRÓNIKA ( MARCELL NAPJA A Nap kél 5 óra 38 perc­kor. nyugszik 19 óra 59 perc­kor. A Hold kél 12 óra 29 perc- I kor, nyugszik 23 óra 05 perc­I kor­Száz évvel ezelőtt. 1883. I augusztus 14-én született \ Budapesten, és 76 éves ko- I rában, 1959-ben halt meg I Dorogon Tettamanti Jenő ” aranydiplomás gépészmér- | nők, egyetemi professzor, a I műszaki tudományok dok- I tora. I Oklevelét a Budapesti Mű­egyetemen szerezte. 1905- ben. 1907-től 1913-ig a Ganz- ■ féle vagongyár szolgálatá- ( ban állott, s kezdettől be- I kapcsolódott a munkáskép- £ zésbe. Előbb a Selmecbányái ! Bányászati és Erdészeti I Akadémia bányagéptani tan- ■f székének, majd a soproni ■ főiskolának volt a tanára (utóbbinak 1924 és 1926 kö- I zött a rektora), 1930-tól I 1952-ig pedig a főiskolai központ könyvtárának igaz- I gatója. Kétszázhuszonöt évvel ez­előtt, 1758. augusztus 14-én I halt meg Nagykárolyban Károlyi Ferenc gróf nagy- birtokos, tábornok. Nyír­egyháza életre keltője. Olcs- ván, 1705-ben született Ká­rolyi Sándor kuruc générá* I lis harmadik fiaként;^172l- I tői Szatmár vármegye főis­pánja lett, de időközben bölcseletet tanult. 1983. augusztus 15., hétfő . MARIA NAPJA A Nap kél 5 óra 39 perc- I kor. nyugszik 19 óra 58 perc­kor. A Hold kél 13 óra 41 perc­kor, nyugszik S3 óra 30 perc­kor. Negyven évvel ezelőtt, 1943. augusztus 15-én ala­kult meg — Jugoszláviában élő magyarokból és szökött katonákból — a Petőfi par­tizán zászlóalj. Várható időjárás ma es- I tig: erősen felhős idő lesz, I kisebb esővel, záporral, eset- I leg zivatarral. Az északnyu­I gati, északi szél megerősö­dik. Időnként viharossá fo­kozódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24, 25 I fok körül várható, a késő I esti órákra 18, 19 fokig hűt I le a levegő. Ismeretes az az elszánt, I hősies küzdelem, amellyel a második világháborúban a Jugoszláv Népi Felszabadí­tó Hadsereg Broz Tito ve­zetésével szembeszegült a I fegyveres fasiszta agresszió- ! val. Népünk legjobbjai fel- i ismerték az antifasiszta harc I nagy jelentőségét: így ala- $ kult rrteg többek között a V Jugoszláv Felszabadító Had- »j sereg kötelékében a Petőfi I partizán zászlóalj, melynek I önkéntesei több bevetésen I ontották vérüket Jugoszlá- I via, közvetve hazánk, egész I Európa mielőbbi felszabadi- I tásáért a német fasizmus I igája alól. ■ Száznegyven éve, 1843. I augusztus 15-én született I Sálytban Lukács Ödön re- I formátus esperes, publicls- I ta. Nyíregyháza első mo- I nográfusa. 1860-ban a sáros- I pataki teológia hallgatója I volt és feltűnt pályanyertes I müveivel. Hírügyelet»«: TÓTH ÁRPÁD Telefon: 11-377 f I $ m 4 « I Kelet­majpiarerszág! KÉPEK ÍÉÍ il LL111F 'M (« 14., vasárnap DINNYÉK

Next

/
Thumbnails
Contents