Kelet-Magyarország, 1983. augusztus (43. évfolyam, 181-205. szám)

1983-08-03 / 182. szám

1983. augusztus 3. Kelet-Magyaronzág 3 Buktatók a fejekben nem pedagógus ol­vasóknak bizonyá­ra idegenül, és hiva­talosan hangzik a kifejezés: tankötelezettségi törvény. Talán a pedagógusok is vi- szolyognak a gyakran emle­getett, néhol elkoptatott két szótól, amit minden évben meg kell vitatni, elemezni. Mit tettek a törvény meg­valósításáért, erről adtak számot nemrég Kisvárdán is, ahol az egyik legfonto­sabb eredménynek azt tart­ják: nem mutogat egymásra az óvoda és az iskola —, hogy a másik ludas —, ha­nem óvónők és tanítónők együtt dolgoznak, hogy a tankötelezettségi időn belül a jelenleginél többen vé­gezzék el az általános isko­la nyolc osztályát. Ez azért is figyelemre méltó, mert Kisvárdán, — a megyében és országosan is — növekedett a tanévvesztő gyermekek száma, akik két, vagy három évig járnak egy osztályt. Néhány év múlva a tankötelezettségi törvény megvalósulásáról szólva, azt kell majd mondani: a ko­rábbi örvendetes emelkedés után, csökken azoknak a fiataloknak az aránya, akik 14 éves korukig befejezik az általános iskolai tanul­mányaikat. Nem ismeretlenek az okok, mégis nehezen boldo­gulnak velük a nevelők, szülők, szakfelügyelők, gyermek- és ifjúságvédelmi szakemberek, tanácsi dolgo­zók, társadalmi aktivisták. A tankötelezettségi törvény megvalósulását ma már nem, vagy nem elsősorban a szociális, a tárgyi, vagy személyi feltételek gátolják, hanem a fejekben lévő né­zetek. A szemlélet, amelytől nem mentes sem szülő, sem pedagógus. Szerepe van a szégyentől való félelemnek is, főként a szülőknél, míg a nevelők egy részénél a szülővel való konfliktusok kerülése rak akadályokat. Gyakran előfordul, hogy a szülők akár erőszakosan is, a normál tantervű osztá­lyokban igyekeznek tartani a gyermeket, holott a kor­rekciós, vagy kisegítő osz­tályban lenne a helye. Kis- várdánál maradva, tavaly az ötven gyerek közül csak 36-ot küldtek vizsgálatra a megyei nevelési tanácsadó­ba, a többi szülő nem já­\ rult hozzá a vizsgálathoz. Zömében közülük kerül­nek ki a bukdácsoló, vagy nehezen nevelhető gyere­kek, holott, ha az ő szelle­mi, akarati, érzelmi fejlett­ségüknek megfelelő tanter­vű osztályban tanulnának, eredményesen vehetnék a tanulási és beilleszkedési akadályokat, felzárkóznának a többiekhez, és időben el­végeznék a kötelező általá­nos iskolát. Néha a nevelők bizony­talansága, vagy a már em­lített konfliktus kerülése is nehezíti, hogy a nem nor­mál tantervű osztályból a kisegítőbe, illetve korrekci­ós osztályba helyezzék a gyereket. Természetesen nem arról van szó, hogy va­lamennyi gyengébb, vagy nehezebben nevelhető gye­rektől „megszabadulhat” a pedagógus. Ilyenre csak na­gyon elvétve akad példa és szakemberekből álló bizott­ság természetesen nem adja áldását az elhamarkodott javaslatra. A nevelők sokat tettek és tehetnek továbbra is azért, hogy a szülőkkel megértes­sék; ha egy gyermek nem a normál tantervű osztályba jár, az nem egyenlő azzal, hogy értelmi fogyatékos. A korrekciós, illetve kisegítő osztályok ugyanolyan ran­gú részei az általános isko­lának, mint a többiek, csak ott a gyermekek fejlettségi szintjéhez igazodva, ár­nyaltabb módszerekkel, las­súbb tempóban érnek el oda, ahová a többiek — az általános iskolai végzettség megszerzéséig. Különös gond ez, ha értelmiségi szü­lő gyermeke kerül —, vágy kellene kerülnie ilyen osz­tályba. z előítéletek, a be­idegződések, — jól tudjuk —, makacs, nehezen és lassan változó nyűgök, mégis szembe kell nézni velük, mert féloldalas lesz az igyekezetünk. Való igaz, sok hajszálgyökere van a dolognak — amelyről most nem szóltunk- — de a fejekben lévő buktatókat is szemügyre kell vennünk, mielőtt a bizonyítványok­ba, osztálynaplókba bejegy­zett bukásokat számba ven­nénk ... Páll Géza □ □ V. j Világ­piacon az újítás Olykor egy újítás hasznát szinte felmérni is lehetetlen. Előfordul, hogy az üzem ha­tárain túl is felhasználják, eljut a világpiacra is. Ilyen­kor különösen nagy hasznot hozhat. Ez történik az egyik újítással, amelyet a Nyír­egyházi MEZŐGÉP Vállalat­nál kísérleteztek ki, s alkal­maznák a szocialista külpia­cokra gyártott borsóelőfőző gépeknél. Ennél a masinánál a foko­zat nélküli hajtóművet egy igen ötletes, tőkés importot kiváltó újítással oldották meg, ezentúl csak a szabályo­zótárcsát és az ékszíjat vásá­rolják hozzá az NSZK-ból. Az újítás hódított Szabolcson túl is. A nyíregyháziak segít­sége révén már a Kecske­méti, a Szolnoki MEZŐGÉP Vállalat és az ÉLGÉP is ez­zel az újítással gyártja ha­sonló gépeit, s értékesíti azo­kat a különböző külpiacokon. Beszédes, valutát megtaka­rító bizonyíték; ahol értéke­lik és hasznosítják is a szel­lemi energiát, a jó ötlet va­lóban sok pénzt hozhat a kasszába, (farkas) Az Ipari Szerelvény- és Gépgyár mátészalkai gyárá­ban havonta 7—800 ZSIV biztonsági szelepet gyárta­nak NDK-exportra. Képün­kön: Szántó Miklós a biz­tonsági ' szelepeket szereli össze. (Császár Csaba felv.) Ma is érvényes a Móricz-i mondás Úfehértó új házai a Váci Mihály úton. (G. B. felv.) Mennek, vagy maradnak? A veszteséges tsz, a gazdátlan kultúrház, a feloszlás ha­tárán álló focicsapat érthetően rossz hatással lehet bárme­lyik község fiataljaira. Nem kivétel Ófehértó sem, ahonnan a nyolcvanas évek elején a fiatalok nagyobb csoportokban vándoroltak el a szélrózsa minden irányába. Különös a település föld­rajzi fekvése. Könnyű innen útnak indulni busszal és vo­nattal. Viszonylag hamar el­érhető Nyíregyháza, Vásá- rosnamény, Nyírbátor és ter­mészetesen a még mindig központi településnek számító Baktalórántháza is. Magának Ófehértónak is megvan a ren­dezett központja. Igaz, ez már a hetvenes években is meg­volt, s hogy csökkent az el­vándorlók száma, az jórészt a' nyereségessé vált tsz-nek és a befejezéséhez közeledő közművesítésnek köszönhető. Áz emberibb életért Milyen is a háromezer lel­kes község központja? Sok hasonló település megirigyel­hetné. Szinte teljes lehet a felsorolás: van itt orvosi ren­delő, gyógyszertár, vendéglő, abc-áruház, nagy alapterületű kultúrház. Frissen ásott ár­kok, csőfektető gépek jelzik, hogy építik a közműveket. Megvan, illetve meglesz itt az emberibb élet minden alap- feltétele. S néhány száz helyi lakosnak nem kell ingázni munkáért, megélhetésért, hi­szen a tsz mellett a vegyes­ipari szövetkezet is a fiatalok marasztalójának számíthat. Csakhogy az ipari szövet­kezet ifjúsági klubja — amely pár évvel ezelőtt változatos programmal szolgált, s nem­csak a szövetkezet fiataljai­nak — most szinte üresen tá­tong. A műbőrrel bevont ké­nyelmes ülőalkalmatosságok egy részét néhány magáról megfeledkezett fiatal megron­gálta. Az egykor vonzó klub kocsmává alacsonyqdott, az- 'táh megszüpt.' Pédig jelentős közpénzen és áldozatos, fáradságos társa­dalmi munkával épült. A sportkör egyik vezetője azt mondta: tavasszal az utolsó meccsekre alig jött össze 8—9 fiú. A kultúrházban alakulna egy zenekar, a zenélni tudó fiatalok a drága felszerelések megvásárlásához kérik a köz­ség vezetőinek segítségét. A község vezetői ezt mondják: „Majd meglesz a segítség, ha már bizonyította életképessé­gét a zenekar”. Külföldi út és új házak A művelődési ház élére az elmúlt év végén neveztek ki függetlenített vezetőt Simon József személyében. A fiatal­ember a jól felszerelt intéz­ményről nem állítja, hogy az máris kihasznált, de arról szá­molhat be, hogy bő fél év alatt együttesek, színészek, TIT-előadások szórakoztatták a fiatalokat. Czakó Ildikó óvónő, a köz­ségi KISZ-bizottság titkára szerint a vetélkedőkre nehéz összehozni a fiatalokat, sokan szégyellik a nyilvános szerep­lést. Jó néhányan pedig in­kább mellékfoglalkozást ke­resnek, hogy több pénzük le­gyen. Az ipari szövetkezet admi­nisztrátora, egyben a KISZ- vezetőség ' igja, Kálmándi Magdolna hosszasan sorolja: a munkahely mi mindennel se­gíti a fiatalok boldogulását. Lehet itt szakmát szerezni, külföldi kiküldetésbe menni, középiskola levelező tagoza­tára járni, s ez év végéig is­mét megnyitják a klubot. Miklós István, a helyi ta­nács vb-titkára arról számol be, hogy az utóbbi évben 12 fiatal kért építési engedélyt. Idén eddig 6 fiatal házasnak adott a tanács engedélyt ház­építésre. A fiatal házasok ap­ró gyermekeinek elhelyezésé­re korszerű óvoda áll a ren­delkezésre. A z én gyermekkoromban Nyíregyházán a tisza- eszlári rosszhiszemű vérvádról beszélt mindenki. S lehet, hogy másfelé is szó­ba került a zsidók nagy pő­re, amely azért keletkezett, mert egy keresztény leányka eltűnt Tiszaeszlárról, és meg­gyilkolásával gonoszul a zsi­dókat gyanúsították; lehet, hogy másfelé is a világon be­széltek a hajmeresztő gyil­kosságról, de Nyíregyházán, ahol a bíróság székelt, és a .vádlottak a börtönben ültek: se az esztendőnél tovább tar­tó vizsgálat alatt, sem az .utána következő években nem fordult elő hasonló ese­mény, amelyet bővebben megbeszélhettek volna az akkori emberek. A korabeli gyermekek a tiszaeszlári gyilkosság válto­zatait hallgatták a gyermek- mesék helyett. Ott vezették el a börtön­őrök naponta a nagy szakál- •lú, kaftános vagy lerongyo­•Száz éve, 1883. augusztus 3-án hirdetett ítéletet a törvényszék Nyíregyhá­zán a tiszaeszlári vérvád ügyében. Ebből az alka­lomból közlünk egy rész­letet Krúdy Gyula regé­nyéből. sodott, félelmetes külsejű vádlottakat a nyíregyházi ut­cákon a vizsgálóbíróhoz. Egyiknek-másiknak láncot is tettek a kezére, lábára, amíg ki nem derült az igaz­ság és a vád koholtsága. Voltaik közöttük veresek, barnák, őszek. A kalapjuk a szemükre húzva, a lábuk le­gyengülve a hosszadalmas börtöntől. Rémalakok, akik­kel a korabeli nyíregyházi gyermekek álmukban is ta­lálkoztak, mikor Robinson­nal vagy Verne regényhősei­vel kellett volna álmodniuk. A nagyapám házán címer volt, fiókáit etető pelikán a címerben: ügyvéd volt a ka­tonás magatartású öregúr, de ügyvédség helyett jobban sze­retett politizálni. A Szabolcs megyei 1848/49-es honvédek elnöke és a függetlenségi párt vezére volt. Sokan meg­fordultak a házában a neve­zetes férfiak közül, akik az eszlári vérvádat erősítették vagy tagadták. Néha olyan volt a háza, mint egy bíró­sági tárgyalás. Vagy volt gyűlés, ahol zsidók ellen vagy a zsidók mellett tartottak szónoklatokat Ónody Géza, Verhovay Gyula, Csávolszky Lajos, Eötvös Károly, a nagy zsi­dóper mozgatói és védői gyakran megfordultak a lár­más öregúr házánál, akinek nagy tekintélye volt Nyíregy­házán. Miután félig-meddig a nagyapám házánál nevel­kedtem: sok mindent hallot­tam és láttam gyerekfejjel, gyerekszemmel. Kihallgatták itt nem egy­szer a vérvád főtanúját, aki a kulcslyukon látta az eszlá­ri zsidótemplombani gyilkos-/ Ságot. Scharf Móricot, aki tanítója, Orsovszky Gyula (az én tanítóm is volt) és Henter Antal megyei vár­nagy kíséretében jelent meg az urak előtt. Pulykatojásos képű, veres hajú, falusi zsi­dógyerek volt Scharf Móric, amilyen minden faluban akad, ahol zsidók is laknak: Tizenkét-tizennégy éves for­ma lehetett. Kihallgatták, ki­kérdezték, de verést még a nagyapámtól se kapott soha, pedig hirtelenharagú, károm­kodó kedvű, kemény, kato­nás ember volt az öregúr az unokáival szemközt. — A német istenit! — mondta, és a legkedvesebb unokáját is megnadrágolta idősebb Krúdy Gyula. Mert haragjában mindenkit né­metnek szidott. Még a zsidót is. A németre haragudott leginkább e világon. A nagyapám házánál sok minden tudnivaló elhangzott az eszlári vérvádról. Ezek­nek az emlékeit is megtalál­ja itt-ott az olvasó e feljegy­zésekben. Solymosi Eszter, akit na­gyon sokan emlegettek a múlt század utolsó évtize­deiben, szomorú, barna le­ányka volt, kis szolgáló Ti- szaeszlár, Szabolcs megyei községben. Ha az ismerősei tudták volna, hogy Eszter nevesebb lesz valaha, mint egy király­né, mint egy földön járó csil­lag, amely nyomtalanul el­tűnik egy napon: bizonyosan jobban megjegyezték volna Esztert, amíg ezen a világon járt. Nem történhetett volna, hogy a legtöbb ismerőse, le­ánypajtása, férfirokona, sőt megzavarodott szülő édes­anyja se tudja teljes bizo­nyossággal megmondani, hogy milyen volt a szeme Solymo­si Eszternek: barna vagy kék, amíg élt? Még azt se tudták bizonyo­san, hogyan írják a nevét. Az első modern legendák­ban, amelyek feljegyezték a nevét a hitregékbe (az újsá­gokba és egyéb papirosokra), Sójmosnaik írják. Inkább is illett ez a név egy cselédleánykához, akiről nem tudódott ki, pedig ku­tatták, hogy látott-e álmában mézeskalács huszárt valaha, ahogyan az első szerelem a falusi leányka szívében je­lentkezni szokott. Volt-e sze­retője? Mikor országos nevezetes­ség lett: akkor Solymosinak kezdik mondani a nevét, mert az akkoriban nagyon divatozó névmagyarosítás szabályai szerint: üdvösebb volt, hegy egy magyaros hangzatú név i betűvel vagy y-nal végződjék. A Sójmos- ból így lett Solymosi a hír­lapírók nyelvén. Később mindenki belenyugodott eb­be, mint annyi mindenbe, ami ezzel a névvel kapcso­latosan Magyarországon tör­tént. „Érezzék jól magukat otthon" Boldizsár József tsz-elnök- től biztató híreket kaptunk. A tsz 10 ezer forint fuvardíj­kedvezményt ad az építkezők­nek. Tavalyelőtt veszteséges volt a szövetkezet, de a múlt évben már több mint három és fél millió volt a nyereség, idén többre számítanak. In­dítják az új melléküzemágat. A nyírbátori cipőgyárnak harmincán végeznek majd bérmunkát. A Békéscsabai Kötöttáru- gyárral megállapodtak: az év végén megindítják második melléküzemágukat, amelyben kilencvenen állhatnak mun­kába. Ebbe az üzemrészbe visszacsalogatják az ingázó fiatalok egy részét, s munkát adnak azoknak is, akik nem­rég jöttek ki az iskolapadból és még nem tudják hová, merre menjenek. Most is érvényes, amit Mó­ricz Zsigmond a harmincas években írt: „Ma is itt úgy kéne lenni, hogy a Joó Györ­gyök, meg a többiek éreznék jól magukat otthon, a maguk kis falujában.” Ófehértó olyan, vagy olyan lehet, ahol otthon érezhetik magukat a fiatalok. Nábrádi Lajos Gyufc A tiszaeszlári Solymosi Eszter*

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents