Kelet-Magyarország, 1983. július (43. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-10 / 162. szám
1983. július 10. Kelet-Magyarorsaág 7 kepek, hírek, Érdekességek belföldről és külföldről Japán technopolisz A japán kormány úgynevezett technopoLiszok építését tervezi. Azaz olyan ipari és lakóközpontok létesítését, ahol az emiber számára nemcsak a munkahely biztosított, fhianem a mindennapi élethez, letelepedéshez szükséges korszerű feltételek is adattak. A jövendő technopoliszok helyszínének tanulmányozása már meg is kezdődött. Általában már meglevő, magas fejlettségű technológiát alkalmazó, vidéki gyárak köré tervezik a városépítést, de nem kizárt az sem, hogy a munkálatokat a gyártelepítéssel kezdik. A kormány szerint „biotechnapoliszok” csak ott létesíthetők, ahol az infrastruktúra kiépítését nem az első tégla letételével kell megkezdeni. Tehát van a közeliben repülőtér, autópálya, sőt a legjobb az, ha egy már átló, több százezres város is. A kabinet mintegy tizenöt ilyen technopoiiszt tervez. Gyárak, kutatóintézetek és az emiber egyhelyütt, harmóniában, s mindenekelőtt szép környezetben. Mivel egy-egy ilyen központ létesítése csillagászati összegeket emészt fel, valószínű, hogy hosszú évek telnek el, amíg az első technopolisz felépül. Mindazonáltal a kormány a közreműködőknek hatalmas adó- és egyéb pénzügyi kedvezményeket ígér. A terv célja többirányú. Japánban azt remélik, hogy a technopoliszokkal meggyorsítható az ipartelepítés, még- inkább biztosítható a fejlett technológiák kihasználása, s mellesleg a robotok mellett az ember is jól érzi magát. Vadvirágok Tündérrózsa. Ágas békabuzogány. Mennyi egy rizsma? Tallózás régi tankönyvben Évtizedek tankönyvterméséből nyílt kiállítás a közelmúltban a Néprajzi Múzeumban. Ez adta az ötletet, hogy magunk is belelapozztunik régi áfoécés könyvekbe, az olvasás, a számolás tudományát magában rejtő kötetekbe. Megyénkben a vásárosna- rnényi iskolatörténeti gyűjtemény dicsekedhet a tanügyi reformokról, elgondolásokról is sok mindent eláruló „oskolás könyvekkel”. ízelítőül találomra egy 1921-ben kiadott számtani példatárba lapoztunk bele, amely az elemi iskolák harmadik osztá lyának íródott. Mit tanultak jó hat évtizeddel ezelőtt a kisdiákok a számtan órákon? A tananyag nyolc fejezetre oszlott. Az év elején ismétléssel kezdtek: a százas számkörben számoltak. A példák a mindennapi élethelyzetekhez kapcsolódtak. így a házszámokhoz kötődve ilyenek okozhattak fejtörést a nebulóknak: az egyik utcában éppen 100 ház van. „Soroljuk fel az egyik oldalon levő páros házszámokat a 2-dik számú házon kezdve!” Akadtak fogósabbak is. „Pistáék a 14-dik számú háziban laknák, az ismerősük ugyanazon oldalon 25 házzal kifelé; hányadik számú házban lakik az ismerősük?” Az Elrakás télire címszó alatt találtuk a következőt: édesanyátok két puttony paradicsomot vesz befőzésre, ha az egyik 38 kilogramm, a másik 40 kilogramm, hány kg (paradicsomot vett? Mennyi híjjá a métermázsának?” Az év eleji ismétlés után fokozatosan bővülő — előbb 200-as, majd ezres számkörben — összeadtak, kivontak, szoroztak, osztottak. A tanév vége előtti utolsó nagy anyagegységben az osztás és mérés szerepelt előbb szóval, azután szóval és írással. Elkészítették a tanulók a tisztviselő, a napszámos és a bérkocsis korrajzéntékű számvetéslét is. így: „Egy tisztviselőinek havi fizetése volt 175 korona, mellékjövedelme 58 korona, hány koronája volt havonként?” Vagy: „Egy napszálmos keresménye hétfőn 236 fillér, kedden 165 fillér, szerdán nem tudott munkát kapni, csütörtökön 320 fillér, pénteken 130 fillér és szombaton 128 fillér; mennyi volt a heti keresménye?” Az itt-ott mosolyogtatóan könnyű feladatok további idézése helyett még egy. Ma az előbbiek közül a legíogó- sabbnak ítélt se igen okozna fejtörést a mostani harmadikosoknak., találtunk a példatárban olyat, amin legnagyobb valószínűséggel a legjobbak is elvéreznének. Az egyéb mértékek között az elemi iskolások megtanulták azt is, mennyi egy rizsma. A közhasználatban ma már ritka papírmértékegység felbontása pedig így nézett tel: 1 rizsma = 10 konc = 100 füzet = 1000 ív = 1600 oldal. Vízitökvirágok. (Császár Csaba felvételei a Holt-Túr sonkádi ágánál készültek) ...és lerázzák a meggyet Ki ne ismerné a nótát, miszerint: az jött a szokásba, hogy nem szedik a meggyet, ihanem lerázzák. Ez történik most az újfehértói Lenin Termelőszövetkezet gyümölcsösében. A SÓMMAN típusú holland gyümölcsrázógép egyikét perc alatt végzi el azt a munkát, airnit tíz asszony egy óra alatt teljesít. A rázógép működése látszatra egyszerű. Odaáll a fa mellé, néhány asszony áthúzza a fa lombozata alatt a gyűjtőponyvát, ezután a rázókar (pneumatikusan) megfogja a fa törzsét és gyengéden, de alaposan megrázza. A ponyvát a csévélő úgy tekeri fel, hogy a gyümölcs egy futószalagra kerül, a szalag a meggyet a tisztító tartályba •szállítja, ott a ventillátorokkal gerjesztett szél kifújja a leveleket és más hulladékot. A tartályból a meggyet rekeszekbe eresztik. Mindez addig sem tart. mint a technológia leírása. A rázógép egymillió forintba került és minden csonthéjas gyümölcsnél, meggynél, cseresznyénél, szilvánál ál kaíLmazihatő, ha a gyümölcs konzervgyári feldolgozásra kerül. A Lenin Termelőszövetkezetben idén meggylből, cseresznyéből mintegy 500 tonna termett, és bőven lesz szilva is. A rázógéppel több száz asszony munkáját taka Tiltották meg, arról nem is szólva, így gyorsabb és köny- nyeb'b a szüret. Gyapotmagfehérje A fejlődő országot többségében a lakosság fő tápláléka a különböző gabonafélék, a kukorica, a búza, köles és a rizs. Ezt az alapétrendet helyenként kisebb meity- myüségü hús, tej vagy hal javítja. AmennyiJbein erre nincs mód, a táplálkozás javítására növényekből nyeri. aiminósavakban gazdag fehérjdkoncentrátuimok is alkalmasak. A nemrég végzett kísérletek tanúsága szerint erre a célra több szem,pontból a gyapot- ,magliszt különösen alkalmas. A belőle nyert fehérjekomcemitrátu- ,mok az úgynevezett nélkülözhetetlen vagy esszenciális aiminó- savakból megfelelő mennyiséget tartalmaznak. Sütemények készítésekor bizonyos lisztfajtá'khoz, továbbá húskészítményekhez keverhetők. Mivel gyapotot főleg kevés fehérjét fogyasztó országokban termelnek. koncentrátuma helyben felhasználható, szállítási költsége jelentéktelen. így az eddigi hulladékból és melléktermékből táplálkozásra alkalmas olcsó fehérje nyerhető. Munkában a rázógép. Folyamatos robbantás Szovjet szaikerruberek: olyian Éj imódszert dolgoztak ki, amellyel anélkül leihet kőzetrobhántásokat végezni, hogy az altalajt repedéseivel károsítanák. A kőzetben elhelyezett tölteteket nem. egyszerre, hanem sorban gyújtják, pontosan megállapított időközökben'. Egyes töltetek ereje viszonylag csekély ugyan, de mivel úgyszólván egymásra réteg ezik őket, ugyanazt a teljesítményt nyújtják, mint egyetlen erős robbanás, csakhogy annak káros szeizmikus következményei nélkül. Különböző időközök megállapításával és a töltetek elhelyezésének (különböző módszereivel a robbanás hatása szabályozható. Ez nar gyón fontos például vízi erőmüvek munkagödreinek kialakításakor, és egyéb hidrotechnikai munkálatoknál. Az időben eltolt, viszonylag kishatású robbanások nyomán alig keletkeznek repedések, csökken a robbanóanyag- szükséglet, és növekedik a robbantás termelékenysége. rrrrj hallgassunk pi LUlLI NÉZZÜNK MEG B 1983. július 10., vasárnap 1983. július 11., hétfő KOSSUTH RADIO 5,00: Előttünk a vasárnap! — 8,05: öt kontinens hét napja. — 8,21: Énekszóval, muzsikával. — 9,00: A Manderley ház asszonya. I. rész. — 10,03: Matinémazsolák. — 11,00: Vasárnapi koktél. — 12,05: Harminc perc alatt a föld körül. — 12,50: Nagy siker volt! — 14,02: Így láttam Kodályt, — 14,29: Szonda. — 15,05: Népdalkörök pódiuma. — 15,30: Művészlemezek. — 16,12: Tegnap. Kolozsvári Grandpierre Emil önéletrajzciklusának rádióváltozata. — 17,05: Nyitott stúdió. — 17,30: Grieg: Peer Gynt — kísérőzene — részletek. — 18,40: Jaroslav Hasek: Svejk. — 19,40: A Magyar Rádió Brahms-ciklusa. XXIV/16. rész. — 20,52: Sarasate — Farkas Gyula feldolgozása. — 21,01: A főszerepben Jelena Obrazcova. VII/1. rész. — 23,36: Nóták. PETŐFI RÁDIÓ 6,00: Népszerű muzsika — koránkelőknek! — 7,00: A Magyar Orthodox Egyház félórája. — 8,05: Mesék borogatás közben. — 9,03: Zelk Zoltán versei. — 9,13: Mit hallunk? — 9,38: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa- énekel. — 10,00: Népdalok. — 10,35: Operaénekesek operettekből énekelnek. — 11,00: Ezt írják meg! — 12,10: Jó ebédhez szól a nóta. — 13,00: Tanít a táj. — 14,35: Táskarádió. — 15,33: Poptarisznya. — 17,44: Emlékműsor Schönherz Zoltánról. — 18,33: Ütközben hazafelé. — 20,33: Társalgó. — 21,58: Halló Berlin — Halló Budapest. — 23,15: Kellemes pihenést! NYÍREGYHÁZI rádió 8,00: Hírek. Időjárás. Lapszemle Évfordulónaptár. — 8,30: Nyírségi katonadalok. — 9,00: Határőrhagyományok. Riporter: Bálint Attila. — 9,10: Dallamról dallamra. — 9,35: Akár a holdvilág. — 9,55:— 10,00: Műsorelőzetes. (A nap szerkesztője: Horvát Péter) MAGYAR YV 8,30: Tv-toma. (sz., ism.) — 8,35: Óvodások filmműsora, (sz.) — 8,55: Zsebtévé. (sz., ism.) — 9,25: Tüskevár. Magyar filmsorozat. 2. rész. (ism.) — 10,00: Egyszer volt, hol nem volt egyszer az ember. (sz.) Francia rajzfilmsorozat. 22/1. rész. Megszületett a Föld. — 10,25: A mi szemünkben. Dokumentum film. — 10,55: Hírek. — 11,00: Fésűs Éva: Minibocs. (sz.) Mesejáték, (ism.) — 14,06: 30 év legszebb népdalfeldolgozásaiból. (sz.) — 14,25: Hogyan közlekedjünk autópályán? (sz.) — 14,35: Egy úr az űrből, (sz.) Amerikai filmsorozat. 13/10. rész. — 15,00: Képújság. 15,05: Csehszlovák vígjátékok. Milliomos úr szerelmes. Csehszlovák film. — li7,10: Műsorainkat ajánljuk (sz.) — 17,35: Reklám. — 17,40: A Mongol Népköztársaság nemzeti ünnepén, (sz.) — 18,00: Delta, (sz.) — 18,25: Reklám. — 18,35: A közönségszolgálat tájékoztatója. — 18,40: Tv-toma. (sz.) — 18,45: Esti mese. — 19,00: A Hét. (sz.) — 20,00: Hírek. — 20,05: Vers mindenkinek. (sz.) — 20,10: Candide. (sz.) Angol film. — 21,50: Kolozsvári vendégünk: Kányádi Sándor, (sz.) — 22,30: Hírek. 2. MŰSOR 16,00: Ausztria—Magyarország. Davis Kupa teniszmérkőzés. — 19,05: Dvorzsák: A-dúr zongora kvintett, (sz.) — 20,00: Hírek. — 20,05: Vers mindenkinek. — 20,10: Az etruszkok földjén, (sz.) 3/1. rész. NSZK film. — 20,55: Interbalett. (sz.) — 21,35: Telesport. (sz.) — 22,05: Reflektorfény, (sz.) — 22,35: Képújság. 11., hétfő KOSSUTH RÁDIÓ 8,25: Mit üzen a rádió? — 9,00: A hét zeneműve. — 9,30: Füst Milán versei. — 9,391 Ki kopog? — 10,05: Hobbidominó. — 10,35: A mongol rádió műsorából. — 10,57: Munkásdalfeldolgozások. — 11,21: Huszonhárom lépcsőfok lefelé ... — 11,41: Kháron ladikján avagy az öregedés tünetei. — 12,45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 13,00: Zenei érdekességek az elmúlt hét műsorából. — 14,36: Brunswick, Ambrus Zoltán novellája. — 15,05: Szóljatok szép szavak! — 17,05: A Mongol Népköztársaság nemzeti ünnepén. — 17,40: Liszt négy magyar rapszódiája. — 19,15: Sajtókonferencia — a könyvtárakról. — 20,15: Nagy siker volt! — 21,30: A Távol-Kelet varázsa I. rész. Táj és történelem. — 22,30: Ezen már nincs__mit okoskodni! Hangjáték. — 23,18: Lakatos Mihály népi zenekara játszik. — 0,10: Várkonyi Mátyás táncdalaiból. PETŐFI RÁDIÓ 8,35: Figyelmébe ajánlom! — 8,50: Slágermúzeum. — 9,50: Fúvóspolkák. — 10,00: Zenedél- előtt. — 12,00: Cigánydalok, csárdások. — 12,40: Tánczenei koktél. — 13,25: Vllágújság. — 14,00: Kettőtől ötig... — 17,00: Eco-mlx. — 17.30: Ötödik sebesség. — 18,35: Rockhangversenyekből. — 19,30: Közvetítés az Átrium Hyatt Szálloda Tokaj étterméből. — 20,00: Sportvilág. — 20,35: Társalgó. — 22,00: Francia sanzonfelvételekből. — 23,20: Zenés játékokból. 3. MŰSOR 9,00: Mesedélelőtt. — 9,30: Századunk kamarazenéjéből. — 10,00: Szonda. — 10,30: Leonard Bernstein operafelvételeiből. — 11,05: Zenekari muzsika. — 13,07: Népdalfeldolgozások. — 13,49: A Magyar Rádió Brahms- ciklusa. — 15,40: Bemutatjuk Billy Cobham „Glass Menagerie” együttesének „Füstölgés” (Smokin’) című új lemezét. — 16,20: Operaáriák. — 17,00: A Modern Romance együttes felvételeiből. — 17,30: A hét zeneműve. — 18,04: Zenekari muzsika. — 19,05: Orfeusz. Részletek. — 20,05: A Poptarisznya dalaiból. — 21,20: Világhírű előadóművészek lemezeiből. — 23,02: A Modern rézfúvósegyüt- tes felvételeiből. nyíregyházi rádió 17,00: Hírek. Időjárás. — 17,05: Hétnyitó. Hétfői információs magazin. Közben: Hallgatóink leveleire dr. Kövér Antal jogász válaszol — Fészekrakás ’83. Riporter: Tarnavölf yl György. — 18,00—18,30: iszak-tiszántúli krónika. Lapszemle. Hírösszefoglaló. Műsorelőzetes. (A nap szerkesztője: Antal István) SZLOVÁK TV 17,05: Hírek. — 17,10: Iránytű. Katonák politikai műsora. — 18,00: Orvosi tanácsok. — 18,10: Pionírok magazinműsora. — 18,40: A rendőrség nyomoz. — 18,45: A szocializmus világa. — 19,10: Esti mese. — 19,30: Tv- hlradó. — 20,00: Alan Aychourn: Köztünk... Tv-játék. — 21,15: Méhek és méhészek. 2. rész. — 21,35: Mllos Hradlra. Portréfilm. — 22,00: Ez történt 24 óra alatt. — 22,15: Szórakoz- taó műsor. — 22,55: Hírek. ROMAN TV 14,35: Magyar nyelvű adás. — 17,30: Mongóliái képek. — 17,50: A legkisebbeknek. — 19,00: Tv- híradó. — 20,35: Költészet. — 20,45: Tudományos horizont. — 21,10: Népművészet. — 21,40: Állampolgári isAeretek. — 21,50: Szép remények. Folytatásos tévéfii m, bef. rész. — 22,15: Ritmusok. — 22,30: Tvhíradó. SZOVJET TV 8,00: Híradó. — 8,45: Alkotó ifjúság. — 9,15: Filmutazások klubja. — 10,15: Fehér agyar. Gyermekfilm. — 11,35: Hírek. — 14,30: Hírek. — 14,50: Dokumentumfilmek. — 15,50: Csillagszámlálás. Műsorvezető: J. N. Glazkov űrhajós. — 16,30: Objektív. — 17,00: Csodák — csodák nélkül. — 17,25: Filmösszeállltás Mongóliáról. — 17,45: Koncert. — 18,15: Az Uralmas 50. évfordulója elé. — 18,45: Ma a világban. — 19,05: G. Szviridov: Patetikus oratórium V. Majakovszkij verseire. — 19,40: Cári kegy. Film. — 21,00: Híradó. — 21,35: Koncertfilm. Oleg Kagan hegedűművész és Szvjatoszlav Richter zongoraművész Mozart-szoná- tákat játszik. — 22,40: Ma a világban. MOZIMŰSOR Nyíregyháza Krúdy mozi: lóén: A BETYARKAPITANY (román) Előadás kezdete: 16 óra! JÉZUS KRISZTUS SZUPERSZTÁR (amerikai) Előadások kezdete: 18 és 20 óra! 11-ém: AZ ARANYEMBER (magyar) Előadás kezdete: 16 óra! JÉZUS KRISZTUS SZUPERSZTÁR (amerikai) Előadások kezdete: 18 és 20 óra! Nyíregyháza Kert mozi: 10— 11-én: JÉZUS KRISZTUS SZUPERSZTÁR (amerikai) Előadások kezdete: 21 óra! Pénztárnyitás: 19 óra! Nyíregyháza Móricz mozi: lóén : ROBIN HOOD NYILA (szovjet) Előadások (kezdete: 15,30 és 17,45 óra! ÖRIZETBE- VÉTEL (16 év, francia) Előadás kezdete: 20 óra! 10-ém MATINÉ: LÜDAS MATYI. 11-én: SERIFF AZ ÉGBŐL (Olasz) Mátészalka Béke mozi: 10-én: SZEGÉNY DZSONI ÉS ÁRNTKA (magyar) Előadás kezdete: 15,30 óra! ROSSZEMBEREK (magyar, 16 év!) Előadások kezdete: 17,30 és 19,30 óna! U-én: SZEGÉNY DZSONI ÉS ÁRiNIKA (magyar) Előadás kezdete: 17,30 óra! ROSSZEMBEREK (16 év, magyar) Előadás kezdete: 19,30 óra! Kisvárda mozi: 10—ll-én: A FESTMÉNY titka (szovjet) 10-ém MATINÉ: AZ INKÁK KINCSE. Nyírbátor mozi: 10—11-én: A KARATÉZÖ COBRA VISSZATÉR (16 év, japán) 10-én MATINÉ: ARAINYFEJ. Fehérgyarmat mozi: 10—'ll-én: A profi (16 év, francia) 10-én MATINÉ: A VADORZÓ. Vásárosnamény mozi: 10—ll- én: . . .ÉS MEGINT DÜHBE JÖVÜNK (olasz)