Kelet-Magyarország, 1983. július (43. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-09 / 161. szám
HÉTVÉGI MELLÉKLET 1983. július 9. e Az Opera szólétáncDsa Kétszer találkoztam Szakály György balett-táncossal, s két kellemes beszélgetés emléke él berniem. De milyen különböző beszélgetéseké! öt éve a Balett Intézet frissen végzett növendékével az egyéves leningrádi ösztöndíjat lezáró vizsgaelőadás után találkoztunk Budapesten. A karácsonyi számban megjelent portréhoz az adott kiindulási alapot: miként lesz minden előzmény nélkül egy nyíregyházi munkáscsalád kicsit „duci” csemetéje a Magyar Állami Operaház balettkarának táncosa. Akkor még nem lehetett leírni, hogy nagy tehetség szép ívű karrierje indul. Azért sem, mert Szakály György szimpatikus tulajdonsága a szerénység, de azért sem, mert a tánckar nem engedi meg a nagy szélsőségeket — se fel, se le. önálló szerepekben pedig még alig-alig bizonyíthatott az ifjú táncos, bár az nyilvánvaló volt, hogy különösen nagy szorgalom és akaraterő lakozik benne. Az idén, június utolsó vasárnapján ünnepelt művésszel találkoztam a Sajtóház presszójában, de az már az első percben kitűnt: Szakály Györgyön ez semmit sem változtatott, allűröktől mentesen, közvetlenül beszélt pályája sikereiről, kudarcairól, terveiről. — Mondd, mivel foglalkozol, ha éppen nem táncolsz? — Borogatom a bekékült térdemet és az éppen ügyeletes más kékségeket... — Mégis szép a balett? — Természetesen. Ha már tizenöt évig minden napom, próbám így kezdődött.. . (feláll, lábai a balettórák kiinduló állásában, száznyolcvan fokban, egyik jobbra, másik balra, s rugózik kettőt) akkor miért éppen ez tartana vissza? Hamar meg kellett tanulnom, hogy a balettban az a legnehezebb, ami a nézőtérről legegyszerűbbnek, legtermészetesebbnek látszik. Azért viszont, hogy valóban annak látsszék, mindennap alaposan meg kell dolgozni. — Most a Spartacus főszerepére készülsz, holnapután lesz a bemutató. Izgulsz? — Napok óta ezzel élek együtt, Spartacus- sal kelek, s fekszem ... De nemcsak a bemutató, a nagy szerep miatt. . . Izgalom, feszültség nélkül nem tudnék, nem lenne érdemes színpadra lépni.. . ... most is emlékszem egy rendező instrukciójára, pedig évekkel ezelőtt hangzott el: „Ahogy bejössz, azzal fejezd ki a világmindenséget!” Szóval, ez egy feladat, ami első hallásra sem hangzik egyszerűen, nemhogy könnyű lenne megtenni. De egyáltalán el kellett jutni odáig is, hogy nekem fogalmazzanak meg eéy ilyen feladatot. Ha csak az én halettes időmet nézem: Fülöp, Róna, Havas, Sipeki, Dózsa, Keveházi... szóval nem volt nagy hiány Magyarországon kiváló férfitáncosokban. De végre megkaptam az első igazi szerepemet, amit nekem Tankréd megformálása jelentett. Csoda volt eltáncolni, úgy éreztem ez az, amire vágytam . . . kis trükkök sorozata, miközben nem lényegtelen, hogy a táncos mekkorát ugrik, de a legfontosabb, hogy mozgásával érzelmeket mond el... ... mert nem véletlen, hogy ha az ember valamire már nem talál szavakat, elkezd táncolni; az mindennél többet fejez ki. És az a szép, hogy a balett emberekről, érzelmekről szói. A táncos pedig akkor jó, ha táncával tud újat mondani, ha nem szokványos, ha nem elcsépelt, ha akár tízszer is érdemes megnézni egy darabot, mert az mindig új, mindig más. A mozdulatokkal csodákat lehet kifejezni... — Tehát egy táncos valóban elindult? — kockáztatom meg a kérdést, megszakítva a vallomást. — Túl egyszerű lett volna. A Tankrédot nagy csend követte. A karban ugyan léptem egyet-egyet előre, kaptam kisebb szerepeket is, de a sikert alig-alig ízlelhettem meg. Inkább a táncos egyfajta félelmét, hogy be fognak skatulyázni az erős, férfias szerepekbe. De jött ’78, s neveztek a fiatal művészek várnai nemzetközi versenyére. Talán a váratlan megbízás adta a pluszt, talán az, hogy tudtam: vannak, akik bíznak bennem. Meg akartam mutatni, már tudok valamit. Mindennap két órát gyakoroltam azt a szerepet — az egyéb feladatok mellett... — Meghozta a fordulatot? — A fordulat másban gyökerezett. Nagy szerencse, hogy Magyarország olyan nyitott a táncban is. Mert sokáig a balettrajongókat általában a Hattyúk, a Diótörő, a Giselle hódította meg, de ezek s a hagyományos balettek ma már aligha elégítenék ki egy e tekintetben is felnőtt közönség igényét. Tehát jött Párizsból Béjart három balettje, s aztán egy, Duke Ellington nevével fémjelzett jazzbalett, A Folyó ... ... s én eltáncolhattam ennek a főszerepét. Nyolc, a folyóra jellemző, de az ember tulajdonságait is kifejező kép. És ekkor, 13 kemény esztendő után először mondták nekem: „Belőled lehet valami .. Aztán jött Mendez másik darabja, Az Erdő, majd A hattyúk tava, A próba, a Holland balettek férfi főszerepei, A csodálatos mandarin címszerepe. — A Bartók-évnél érdemes megállni, mert az számomra ugyancsak mérföldkő. Abban a szerencsében volt részem, hogy egy vendégszereplés sorozatában a Mandarint táncolhattam Mexikó, Franciaország, Olaszország, az NSZK, Csehszlovákia színpadain. Igaz, mindig türelmetlen voltam, mindig nagyobb és nagyobb szerepeket szerettem volna eltáncolni. De 25 évesen a Mandarint, amelyhez az a kép társul, hogy mindig egy érett férfi táncolja ... Mit, táncolja! Azzal kezdődik, hogy tíz percig ül a színpadon, mozduLatlaniul. Ennél nehezebbet talán nem találtak ki a színpadra... Ezt az egyet később szerettem volna. Mexikóiban volt a premier, s a társulat egy Kossuth-díjas művésze megszólított utána: „Te, ha én tudom, hogy ilyen jó ez a szerep, elkérem magamnak ...” Természetesen biztos voltam benne, hogy nagyon is pontosan tudta, milyen az a szerep. Ezért szép emlékem a róla szóló mondat. — Az idei évad egyik legnagyobb színházi sikere Eliot—Webber: Macskák című musi- calja volt, amelyben a táncos főszerepet Szakály György alakította, s a közönség és a kritika egybehangzóan az előadás egyik sztárjaként emlegette. — A Macskák New Yorkban látványos show, amelynek technikája van. A pesti előadás színház, amelynek lelke van. És szerintem maximális technikai bedobás, amit egy magyar társulattól el lehet várni. Ügy szeretném egyszer megnézni! Ilyenkor nagyon jó bemenni a színházba . . . — De most Spartacussal kelsz és fekszel... — ... mert szerintem jobb szerep jelenleg nincs. Mert nemcsak líra és dráma van benne, hanem igazi hús-vér férfi szerep... Hőst kell alakítani, egy olyan hőst, aki valójában nem hős, aki véletlenül kerül egy felkelés élére, de aki tudatosan készül, arra, hogy megrengeti a világot... A bemutatót Szakály György édesanyja mellett néztem végig. Minden bemutató előtt Pestre utazik; az a két nap mindkettőjüknek nagyon kell. Legalább úgy izgul, mint a fia. Talán nem is volt illő odanéznem, amikor a színpadon a legyőzött vezér, Spartacus keresztre feszítve vívta haláltusáját. Szakály néni szeméből kicsordultak a könnyek... Amit fia a reflektorok fényében természetesen nem vehetett észre. Csakúgy, mint amikor másfél éve egyszer megfordult a szerep, s a főszereplővé előlépett édesanya a Parlament kupolacsarnokában szintén nem láthatta, hogy a vendégek sorában fátyolos lett egy fiatalember szeme, amikor a nyíregyházi konzervgyár nyugdíjba vonuló munkásasszonyát, Szakály Andrásnét szólították . a Munka Érdemrend átvételéhez ... A Spartacus-ibemutató különben szép siker volt, Szakály György is új, nagyszerű élménnyel ajándékozta meg a közönséget. Néhány nappal később átvette a Magyar Táncművészek Szövetségének korábban neki ítélt nívódíját „az évad legjobb balett-táncos teljesítményéért.” Aztán repülőgépre szállt, hogy személyesen is előkészítsen egy ígéretes szerződést, amely — ha létrejönne — egyidejűleg kötné a magyar és a holla’nd operához. Visszajőve egy OTP-értesítést vár; az Operaház jelentős anyagi és erkölcsi segítségével szeretné megvenni élete első önálló lakását. A budapesti Operaház Nyíregyházáról indult magántáncosa most 27 éves. Marik Sándor Jézus Krisztus mint mozisztár Ne higgye senki, hogy Jézus Krisztus Norman Jewison 1973-ban forgatott, s hozzánk évtizedes késéssel végre megérkezett filmjében kezdte szupersztár életét. Lapozgatom Roy Pickard remek összeállítását (Ki kit személyesített meg a moziban): a filmográfia, a történelem, a politika, a művészet, az irodalom, a mitológia stb. hírességeiről szóló alkotások felsorolását tartalmazza — s közel egy oldalon részletezi a Jézus Krisztus-történeteket. Néhányat magam is láttam belőlük. Az amerikai Griffith Türelmetlenségé-ben, mely a világ legjelentősebb filmjeinek egyike, bibliai fejezetek elevenednek meg. A harmincas években forgatta a francia Duvivier a Golgothát: ennek a krisztusi mártírum állott a középpontjában. Az ötvenes esztendőkben Hollywood látványos monstre műveivel a káprázatos kiállítást fölérendelte a gondolati tartalomnak, a lélegzetelállító izgalmat az igényes ábrázolásnak. A Ben Húr éppúgy ebbe a vonulatba tartozik (láttuk, kipipálhatjuk), mint a Királyok királya új verziója (Ray), az egyik latorról szóló Barabbas (Fleischer) vagy a Poncius Pilátus (Callegari). Utóbbi filmekhez nem volt szerencsénk, gyanítom azonban, hogy nem vesztettünk semmit. A Krisztus- show-k — melyeket az üzlet jegyében ütöttek össze — nem rendelkeznek Igazi művészi tartalmakkal. Más a helyzet a Máté evangéliuma esetében. Talán a megboldogult Pier Paolo Pasolini volt az első, aki Jézus Krisztus legendájának emberi vonatkozásait feltárta, megtisztítva az emberiség kincsének tekinthető „sztorit” bigott vallási misztikumától. Hogy ez képtelenség? Nem az. A Máté evangéliuma Jézusról, az emberről szól. Másfajta képlet szerint ábrázolja a Názáreti életét és halálát Petro- vic a, Mester és Margarita című Bulgakov-regény jugoszláv—olasz filmváltozatában (ironikusan), továbbá Zeffirelli a maga Jézusában (áhítattal). Szóval: ahány ház, annyi szokás. Valami mégis meghatározó fontosságú a filmesek Jézus Krisztushoz való viszonyában. Saját koruk eszményeinek minősége, no és az az evidencia, hogy a Bibliát, mint „forgatókönyvet” egyetemes értékű gondolattárnak (is) tekintik. Azért a zárójel, mert a skála széles. A kommunista Pasolinit éppúgy megihlette a jeruzsálemi férfi küzdelme, mint a katolicizmusában szélsőséges Zeffirel- lit. Milyen a Norman Jewison rendezte film Jézus Krisztusa? Mindenekelőtt meditativ. Mikor először megpillantjuk, még ünnepük, de a Mester nem hessegetheti el magától gondja sötét felhőit. Van min töprenkednie, hiszen a hozzá közel állók sem értik igazán tanításait. Később is vívódik önmagával és gondolataival. Látomásai nyugtalanítóak. Ez a Jézus Krisztus ugyanakkor egyszerű. Természetes és közvetlen. „Megpróbáltuk őt lehozni a festett üvegablakokról” — hangsúlyozta nyilatkozatában Andrew Lloyd Webber, a kiváló komponista. A törekvés maradéktalan sikerrel járt. Jézus Krisztus, mint szupersztár voltaképpen nem imakönyvek lapjairól elővarázsolt figura, hanem — s ebben a vonatkozásban Pasolini hagyományai élednek újjá — hús-vér ember, aki, de ez már más kérdés, fölemelkedik küldetéséhez, vállalva a lehető legnehezebb áldozatot. Fentebb a Biblia örök tanulságaira hívtuk fel a figyelmet — korántsem azért, hogy menlevelet kérjünk a Jézus Krisztus Szupersztár alkotói számára. Mindig volt, mindig lesz Júdás; körülöttünk ma is szép számmal élnek Bűnbánó Magdolnák, ki ne tudna példákat a törvényhozók és ítélkezők dilemmáira — és így tovább. Abban sincs ellentmondás, ha ezekben a .nindig" érvényes motívumok Dán napjaink kérdései is fölsejlenek. A forgatókönyvíró Tom Rice alighanem találóan határozza meg ezt a nézőpontot: „Véleményünk szerint minden eléggé intelligens ember, aki elemzi a Krisztus megfeszítéséhez vezető eseményeket, feltesz magának néhány kérdést. Miért alakult minden rosszul a számára? Miért nem napjainkban jelent meg Krisztus a Földön, ámikor sokkal hatásosabban tudta volna kifejteni a tanait? Miközben mi egyáltalán nem Istennek tekintjük őt, az opera nem mondja ki kategorikusan, hogy nem volt az, hanem nyitva hagyja a dilemmát. Pontosan ez az, ami olyan el- bűvölővé teszi számunkra a legendát.” Némi túlzás és egyoldalúság rejük ezekben a szavakban, az „ideológia” mégis elfogadható. A Jézus Krisztus Szupersztár ilyenformán nemcsak — nem elsősorban — a régmúltról, a bibliai időkről, hanem — főleg — az Élet általános és konkrét, tehát időszerű problémáiról is szól. Annak ellenére (egy ajánlásból idézünk), hogy a szex és az erőszak korában szinte teljesen lemond azok ábrázolásáról, s teljesen mellőzi a modern filmek egyik leghatásosabb kötőanyagát, a dialógust. Lehet vitatkozni azon, hogy Júdás — a kiválasztott színész kirobbanó tehetsége folytán — miért „nyomja el” időnként az első számú szupersztárt, megbillentve az alkotás és a konfliktus harmonikus egységét; nem biztos, hogy napjaink jelképeinek beúsztatása, s maga a keretjáték a legmegfelelőbb forma a világiság érzékeltetésére — ezek azonban mellékes dolgok. A lényeg más. A Jézus Krisztus Szupersztár csodálatos zenéje (Andrew Lloyd Webber), hatásos rendezése (Norman Jewison), látványossága és atmoszférája, ritmusa és egzotikuma egyaránt méltó a megkülönböztetett figyelemre, a legmagasabb elismerésre. Carl Anderson Jú- dása nagyobb formátumú (a színészi játékban legalábbis), mint Ted Neeley Megváltója, de a Krisztus-arcú szerepjátszó sem kelt csalódást. Mindent összevetve: csatlakozunk azokhoz, akik úgy találják, hogy ennek a filmnek a bemutatásával minden bizonnyal találkozott az abszolút művészi érték és a hatalmas közönségsiker. Egyik miatt sem kell nyugtalankodnunk. Veress József Emberszabású szervezet Mindjárt elöljáróban: Bozsik Valéria könyve rendhagyó mű. Egyrészt azért, mert címével ellentétben egyáltalán nem az ember biológiai felépítéséről szól. Másrészt pedig azért, mert napjaink nagy gyakorlati és tudományos témáit tárja ugyan az olvasó elé, mégsem kizárólag tudományos murika. „A filozófia, a pszichológia, a szociológia, a szervezés, a vezetés, a közgazdaság, a rendszer- elmélet, a biológia, a fizika, a matematika, a természet- és társadalomtudományok, valamint a művészetek eredményeiből próbáltam szintetizálni azokat a tényezőket amelyek közelebb vihetnek á szocialista társadalom alapeszméinek a megvalósításához. Nem állítom, hogy mindezen tudományok szintetizálása sikerült is, sőt azt. sem, hogy minden tudományágnak e témakörben legfontosabb eredményeit megismertem és jól értelmeztem. Lehetséges, hogy ennek az ellenkezője az igaz, tehát vállalnom kell a szakemberek . esetleges bírálatát, ha fejtegetéseimben hibát lelnek. Vállalom, mert nem az a célom, hogy tévedhetetlen polihisztornak tüntessem fel magamat. Talán éppen tévedéseim, félreértéseim adnak majd a szakértőknek olyan ötleteket, gondolatokat, amelyek a megoldáshoz vezetnek.” Az író-újságíró korábbi riportkönyvében a vezetők és a vezetés, szakkönyvében a hatékony kutatás témakörét feszegeti. Jelen kötete nemcsak rendhagyó, de úttörőmunka is, amelyben három évtizedes újságírói munka élménye, tapasztalata sűrűsödik, sokféle szakágazat eredménye, irodalma található sok kutató, szakember, munkás, vezető véleménye ötvöződik. A tapasztalatok, a tanultak és a következtetések tolulnak elénk sajátos felfogásban, egyetlen célt: a szocialista szervezési és érdekeltségi modell megújulását szolgálva. Csak a fejezetcímekben tallózva is ráérezhet az olvasó a tartalomra: Az emberi méltóság tisztelete, A hierarchikus béklyó alkatrészei, A jövő szervezetének követelményei, A tekintélyelvű vezetés alkonya, A cél: önfenntartó rendszerek kialakítása, Szocialista szervezési és érdekeltségi rendszer, A megvalósítás feltételei és akadályai. Aki előbb alkalmazza, az győz a versenyben. Ezekből is világos: a szerző a szocialista megoldást olyan szervezetben látja, amely nem kívánja az embertől, hogy saját biológiai törvényszerűségeivel ellentétesen viselkedjék, hogy önmagát megtagadva alkalmazkodjék a szervezethez. Azt javasolja, hogy olyan szervezeteket hozzunk létre, amely alkalmazkodni képes az ember céljaihoz, vágyaihoz és olyan érdekeltségi rendszert, amelyben az egyéni érdek azonossá tehető a közösség érdekével hogy egyszerre szolgálhassuk a saját céljainkat a társadalom haladásának céljaival. A kötetben ismertetett új szocialista szervezési és érdekeltségi rendszer a szerző meggyőződése szerint megérett a meggondolásra, majdan a megvalósulásra. Ehhez a társadalom minden tagjának hozza kell járulnia mégpedig alkotó, új gondolatokkal. Csak így érhetjük el. hogy a szocialista társadalom minden tagja úgy érezhesse: ilyen szocializmust akart, s ebben a szervezetben — éppen azért, mert emberszabású — jól érzi magát. Bizonyos, hogy mindenki, aki elolvassa — beosztott és vezető, a politika, a gazdaság, a tudomány munkása — talál e könyvben önmaga és mások számára hasznosítható gondolatokat. A kötet különösen nagy érdeme, hogy szakszerű, ugyanakkor remek nyelvezetű, lebilincselően izgalmas olvasmány. A könyv csak a Skála Coop áruházaiban kapható. Pedig ez a máris sikerkötet méltán megérdemelte volna az országos terjesztést. K. J. KM
