Kelet-Magyarország, 1983. július (43. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-07 / 159. szám

1983. július 7. Kelet-Magyarorazág 3 Á miniszter Záhonyban Élii az önállósággal KÉT ÉVE, HOGY TÖBB­SZÖR ROSSZ a rádió, mint jó. Persze, hogy nehezebb a tolatás irányítása, nem olyan a munkánk, mint sze­retnénk — hozza fel Drisz- ku István, a záhonyi széles nyomtávú pályaudvar szo­cialista brigádvezetője. — Van egy javaslatom: két héten belül telefonon jelentést tesz. Beszámol ar­ról, hogy jók a rádiók —. szól Pullai Árpád minisz­ter. A javaslatot a záhonyi ve­zetők utasításnak is felfog­hatják, hiszen elsősorban helyben múlik a javítás. A június végi miniszteri szem­lén ugyanis azért ültek le vezetőkkel és beosztottak­kal, járták végig a hatalmas átrakókörzetet, hogy o hely­színen tájékozódjanak a gondokról és eredményi­ről. Az utóbbi időben vissza­térő gond, hogy egyre keve­sebb a kézi átrakásra vál­lalkozó munkás. Néhány éve ezért katonák is segíte­nek ebben a munkában. Azonban éppen a nyári hó­napokban máshová vezé­nyelték őket, ezért a hiány­zó munkáskezeket a záho­nyi brigádok pótolták. Fel­ajánlották a társadalmi munkát, alkalmi brigádok alakultak vagonkirakásra. Mindezt persze elmondták a miniszternek is. — A társadalmi munkára szükség van, azonban jó volna úgy megosztani, hogy az egyéni érdekeltség is ér­vényesüljön. Másrészt csín­ján kell bánni a mértéké­vel — mondta a miniszter. Szólt ez a válasz például Kiss László üzemirányító­nak, aki brigádjával együtt négy kocsi átrakását vállal­ta társadalmi munkában, vagy Rácz Istvánnak, aki a kézi rakodók nevében pana­szolta, hogy egyre keveseb­ben vannak. — A kézi átrakó gondja kilép a körzetből, ezt tud­juk mi is — folytatta Pul­lai Árpád. — A fő út, hogy további gépesítéssel javítsuk a körülményeket. Magyar- országon a rakodás gépesí­tésének „laboratóriuma” le­het a záhonyi körzet. Azon­ban az itteni szemléleten is változtatni kell. Nem talá­lok semmi rosszat abban, hogy 5—6 ezer forinttól akár ÜJSAGHIR: AZ IPARI MI­NISZTÉRIUM ES A TEXTIL­IPARI DOLGOZOK SZAK- SZERVEZETE SZAKMUN- KASAVATO ÜNNEPSÉGET RENDEZETT JÜN1US 4-EN BUDAPESTEN. AZ ÜNNEP­SÉGEN A SZAKSZERVEZETI MUNKÁÉRT KITÜNTETÉS ARANY FOKOZATÁT ADO­MÁNYOZTAK BARTHA DÉ- NESNEK, A NYÍREGYHÁZI 107. SZ. IPARI SZAKMUN­KÁSKÉPZŐ INTÉZET IGAZ­GATÓJÁNAK. A megyében közis­mert magas, szikár igazgató nemcsak „arannyal”, élmé­nyekkel gazdagodva tért haza a Sportcsarnokban megrendezett nagyszabású ünnepségről. Másnap — , hiába szünidő van — az igazgatói szobában mond­ta el élményei egy részét. Először is a számára leg- maradandóbbat, hogy a hetven szabolcs-szatmári végzős ipari tanuló közül öten vörös szakmumkás- bizonyítványt vehettek át. Az ország talán egyetlen szakmunkásképzője sem dicsekedhet ezzel az aránnyal — hetven közül öten! Megható volt szá­mára az a pillanat, ami­8—10 ezerig keresnek az át­rakómunkások. De nyíltan KÉT NAP TAPASZTA­LATÁT összegezte Koszorús Ferenc, a Vasutasok Szak- szervezetének főtitkára, amikor a brigádvezetőknek válaszolt: — A vezetők által elmon­dottak megegyeznek azzal, amit itt a brigádvezetőktől hallottunk. Kedvező, hogy életbevágó nagy gondokról nem beszéltek, hanem olyan témákat említettek, amelyek megoldhatók. Egy csokor ezekből: Fede- rics János a vontatási fő­nökség megfigyelését közöl­te. Túl hosszú ideig tart egy-egy mozdony főjavítása, valószínű, hogy sokáig áll, amíg munkához kezdenek rajta. Oláh Zoltán a bizto­sítóberendezéseket fenntar­tók elhelyezését reklamál­ta, a vágányfékek javításá­hoz szükséges anyagok be­szerzését említette. Takács Tibor a pályafenntartásnál dolgozók kérését tolmácsol­ta. Szükség lenne egy gép­kocsira, ami az anyagokat szállítja, kiviszi őket is a 4—5 kilométerre levő mun­katerületre. — Arra feltétlenül vála­szolni kell, hogy miért áll­nak sokáig Szolnokon a mozdonyok, javításra várva — címezte a miniszter Szűcs Zoltán vezérigazgatónak mondanivalóját. — Nem le­het, hogy az egyes felveté­sekre ne kapjanak időben visszajelzést, mert különben máskor nem szólnak. Azt is merni kell megmondani, ha valamiért rosszabbodik a helyzet. A körülmények is­meretében az is elfogadható. A másik mondat már a helyi vezetőknek szólt: — Az üzemigazgatóságon önállóan kell élni, dolgozni és gazdálkodni — ezt még az itteni vezetés nem értet­te meg teljesen. AZ ÖNÁLLÓSÁG EGYÁL­TALÁN NEM JELENTI a vasúttól való elszakadást, de azt igen, hogy a záhonyi körzetben eltérő a tevé­kenység. A legfontosabb fel­adat az átrakás, s ehhez igazodik a forgalom, a fenn­tartás. Lányi Botond kor egy általa rég elfelej­tett lány odament az egyik nyíregyházi tanárhoz és ezt mondta neki: „Tetszik látni, osztályfőnök, bácsi? Jó útra tértem és itt, Pes­ten szereztem szakmát”. Az igazgató aztán el­mondta a lány történetét. Hogy az ököritófülpösi ál­lami gondozottak közül került az intézetbe, de még elsős korában eltűnt a kollégiumból, pár napig a rendőrség is kereste. Örülnek a nyíregyházi pedagógusok, hogy egy fia­tal élet jó mederbe terelő­dött. Annak persze még jobban örülnek, hogy az öiköritói intézmény lánya­inak egy része a 107-es is­kola segítségével jut szak­mához, otthonhoz, élettér­hez. Persze a textiles ta­nulók többsége nem az említett intézményből, ha­nem Nyíregyháza, Újfe- hértó és Demecser térsé­géből kerül ki. 1975-től képeznek a nyíregyházi szakmunkásképzőben sző; vöket, fonókat. Bartha Dénes több üzemben, is­kolában megfordult azó­ta, segítette a pályaválasz­tást, a pályára irányítást. Érdekes, a változásokat jelző kis történetet is hal­lottunk tőle. Mint mond­ta, amikor 1968-ban a szakmunkásképzőbe jött dolgozni, 42 szakmát ok­Nyírmihálydiban Szabó Alberték 8(0 négyszögöl háztáji kertjükben málnát termelnek. A nagy szedési munkában ismerősök, rokonok is segítenek. (Elek Emil felvétele) Varroda Nyírmadán Űjabb munkalehető­séget biztosított az el­múlt hetekben a nyírma- dai és pusztadobosi asz- szonyoknak a helyi Béke termelőszövetkezet. Jú­nius elején a Baktaló- rántházi Vertikál Ipari Szövetkezet közreműkö­désével hatvanfős varro­da kezdte meg a munkát a nagyközségben. Az asszonyok az év tíz hó­napjában különféle ru­hákat varrnak, de szep­temberben, októberben leteszik a tűt és a cér­nát, vödröt és létrát vesznek kézbe, segítenek a közös gazdaság alma­szüretében. Reklám M ár régen nem áll az a mondás, hogy a jó bornak nem kell cé­gér. Ha ebben az állandóan és gyorsan változó, gazdasá­gi nehézségekkel küszködő világban valamelyik vállala­tunk be akar törni az élvo­nalba termékével, akkor azt igenis kínálnia, reklámoznia kell. Ezt ismerték fel a BEAG UNIVERSIL nyíregyházi gyá­rának vezetői. Ma már a jó propaganda, a hasznos rek­lám elengedhetetlen része az áru kínálatának, hogy úgy mondjam, szinte meg kell előznie azt, mielőtt a világ­piacra kerülne. Ilyen hasz­nos információ készült elő­ször orosz nyelven a rotamé- terükről (áramlásmérő). Ez a minden folyadék, gáz áram­lására alkalmas eszköz olyan tulajdonságokkal rendelke­zik, hogy felveszi a versenyt a hasonló külföldi, nyugati gyártmányokkal is. „Megél” a honi piacon és gyártásával importot váltottunk ki. De remélhető, külföldön is sike­re lesz. Ezért készítettek a rotamé- terről népszerű, többszín­nyomású, 22 oldalas angol nyelvű prospektust is, mint­egy 5 ezer példányban. Előz­ze meg jó hírét az augusztus végén a Szovjetunióban, Ba­kuban megrendezésre kerülő nemzetközi bemutatón, ahol nagy érdeklődéssel várják a nyíregyházi gyár termékét. F. K. tattak, s a tanulók több­sége fiú volt. Most összes­ségében jóval nagyobb a létszám, de csak 26 szak­mát oktatnak és a hall­gatók valamivel több mint a fele lány. Részben azért, mert a 26 szakma közül négy a textiliparhoz tartozik. A hetvenes évek­ben kiemelt gazdasági és politikai ügy volt a nők foglalkoztatásának meg­oldása. Egymás után te­lepültek a könnyűipari üzemek Szabolcs-Szat- márba. S ez meghatározta a szakmunkásképző inté­zet működését is. Bartha Dénes a tanácsokon és a minisztériumokban kilin­cselt, hogy a textiles szak­mák oktatásának is meg-' legyenek a személyi és tárgyi feltételei. Közben­járására hozták létre Uj- fehértón a korszerű tan­műhelyt. Ugyancsak se­gített és segít abban, hogy a textiliparban megte­remtsék a stabil közép­vezető gárdát. Már arra készül tantestületével, hogy jövő szeptemberben az intézetben megindítják a ruhaipari szakközépis­kola nappali tagozatát. Szalagvezetők, művezetők kerülnek majd ki az újon­nan induló szakközépis­kolából. Tapasztalatszerzés vé­gett minden évben meg­EGYENRUHÁS DIÁKOK Katonatisztek lesznek A három fiú ma már ci­vilben jött, a díszegyenruhát csak a fotó kedvéért vették fel. A közelmúltban sikeresen túljutottak az érettségi vizs­gán. — Nagyon jól összejöttünk a négy év alatt, s végül is jó volt itt — összegez egyikük, Vántus Péter, aki Szolnokról került a katonai kollégium­ba, s ezzel a Vasvári gimná­ziumba. — Talán jobban meg­maradnak ezek a barátságok, mint más iskolákban, hiszen ugyanarra a pályára kerü­lünk. Trapper öltönyben A gyulai Mészár' József is jól érezte magát. Az ő szülei elváltak, édesapja nyugdíjas, nem volt mindegy, mennyit kell a tanulására áldozni. Itt teljes ellátást kaptak, plusz havi 230 forint ösztöndíjat, meg 130 tanulmányit, sőt nyárra is jár a „kajapénz”. — Inkább az a baj, hogy a sok cucc nem fér a szekrény­ben. A mostani elsősök már nem ismerik, de mi még egy kukoricafarmerrel kezdtünk, úgy néztünk ki-mint az ik­rek — emlékezik nevetve Jóska. — Nem is sokat hord­tuk, vállfa szakadt — ruha maradt. Később már jó dol­gokat kaptunk, a Trapper fordul néhány üzemben, „örültem, amikor több üzemben is a szövőnő, vagy a fonónő, az egykori tanítvány rámköszönt. Örülök, hogy ezeknek a lányoknak, asszonyoknak egy kicsit én is hozzájá­rultam a munkássá válá­sához. Ezek a lányok és asszonyok exportra is ter­melnek, egyre fontosabb szerepet töltenek be me­gyénk iparában.” V égezetül a követ­kező történetet mondta el az igaz­gató: „Diákjaink már el­sős korúikban belépnek a szakszervezetbe. Talán már itt kezdődik a mun­kássá válásuk hosszú fo­lyamata. Pár hónappal ezelőtt bejött hozzám a tanulók szakszervezeti bi­zalmija és elmondta, hogy két jó tanuló és jól dol­gozó diáklány üdülőjegyet kapott. De vissza akarják adni az Agárdra szóló je­gyeket, mert nincsen • pénzük a drága vonat­jegyre. Nem lehetne va­lamit csinálni? — kér­dezte a bizalmi. Lehetett. Elintéztük, hogy a szak- szervezeti alapból a két lánynak vegyék meg a vonatjegyet.’' N. L. A gimnázium igazgató­ja egyszer a következő címzéssel kapott levelet: Vasvári Pál Katonai Szak- középiskola, Nyíregyháza. Nemrégiben mesélte is­merősöm, azt hallotta, hogy ezek a fiúk állandó­an egyenruhában járnak, a laktanyában laknak és délutánonként kemény ki­képzés folyik. Egyik ri­portalanyom szerint épp ideje eloszlatni ezeket a hiedelmeket. Mészár József öltönyt például mindenki el­hordta. Sajátos helyzetben volt Pataki Zsolt, szülei lakásától nem messze, ugyanabban a városban, kollégiumban la­kott. Egy szomszédja itt ta­nult, ő mondta, hogy innen biztosított a továbbtanulás. Ez volt a fő oka, hogy ide jelentkezett. — Az ismerősök igyekez­tek lebeszélni róla, amikor meghallották. Az első idő­szak valóban kemény volt, aztán sok mindent kiharcol­tunk magunknak, s egészen megváltozott a légkör. Mint a többiek Péter szerint az övék nem sokban tér el bármely más középiskolai kollégiumtól. (Csak azzal nincsenek kibé­külve, hogy hétvégeken is hamar be kell este menni a városból.) Az iskolában ugyanolyan gimnazisták, mint a többiek. Egyenruhát csak meghatározott esetekben kell felvenniük, egyébként civilben járnak. A katonai jelleg csak annyiban jelent­kezik, hogy a négy év alatt kétszer két hetet nyáron egy kiképzőbázison töltenek. — A kollégiumban is csak ketten vagyunk katonák a helyettesemmel — mondja az igazgató, Trencsényi György őrnagy. — Az a célunk, hogy jó felkészültségű tiszteket neveljünk a néphadseregnek. Ide csak azok jelentkezhet­nek, akik legalább négyes ta­nulók voltak az általános is­kolában. Legutóbb háromszo­ros volt a túljelentkezés. A Vasvári gimnáziumtól min­den segítséget megkapunk, s ez az eredményeken is meg­látszik. Évek óta a mi gyere­keinknek a legjobbak a ta­nulmányi eredményeik a há­rom katonai kollégium közül. A hivatás alapelve A fiúk közül ketten kül­földre mennek tanulni, Péter orvos lesz, Zsolt pedig közle­kedési szakra kerül. Jóskát a repülés vonzotta, de a szeme miatt oda nem mehetett, így aztán híradósnak tanul. — A közvéleményben az van, hogy a katonatiszt az katonatiszt, amilyenek a ré­giek voltak, olyanok a mos­taniak is — fejtegetik beszél­getőtársaim. Ők is rá akar­nak cáfolni erre. Zsolt pél­dául — bár nem tudja, még mi vár rá az egyetemen, („Belevágok a nagy ismeret­lenbe.”) — így fogalmazta meg leendő hivatásuk egyik alapelvét: emberségesen bán­ni a beosztottakkal. (Utóirat: az eddigi kedve­ző tapasztalatok alapján az illetékesek további katonai kollégiumok létrehozását ter­vezik. Néhány év múlva a legtöbb megyében beindítják ezt a képzési formát.) Papp Bénes Váatus Péter Pataki Zsolt „II szövőnő rámköszönl“

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents