Kelet-Magyarország, 1983. július (43. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-30 / 179. szám

1983. július 30. Kelet-Magyarország 15 A nyári egyetem programjából A magyar egészségügy helyzetéről hangzik el elő­adás július 30-án, szombaton délelőtt 9 órától a tanárkép­ző főiskolán, a nyíregyházi nyári egyetem hallgatóinak és az érdeklődőknek. Vasárnap hazautaznak a nyári egyetem egyhetes kurzusára érkezett NDK-beliek, a kéthetes szek­ció résztvevői pedig megye­járó kiránduláson ismerked­nek Szabolcs-Szatmér irodal­mi és történelmi nevezetessé­geivel, emlékhelyeivel. A kö­vetkező kötött program au­gusztus 1-én, délután 2-kor lesz, amikor az előadó az 1848—49-es forradalom és szabadságharc történetét elemzi. Ma: olvasószolgálat A kisvárdai művelődési házban „Lendítem lábamat” címmel Balogh Attiláról készített fotókból nyílt meg Dallos László kiál­lítása. Az érdeklődők augusztus végéig tekinthetik meg a képe­ket. (jávor) i Megkerült I a pénztárca, amelyet jú­lius 27-én, hajnali három­kor ottfelejtett az őt szál- , lító taxiban Szepesvári ■ Tamásné, Nyíregyháza, Mák utca 10. szám alatti lakos. Még észre sem vet­te az egész havi nyugdíját is tartalmazó pénztárca hiányát, amikor a gépko­csivezető kopogott az aj­tón és — meg sem várva a köszönetét — átadta az értékes tárgyat. Csak utólag, a Volánnál tudta meg, hogy a 21-es számú taxit Ferkó Mihály vezette. MÁTÉSZALKAI ÁFÉSZ: Ifjúsági nap Ismét jelentkezik ma dél­előtt fél 10 és II óra között lapunk olvasószolgálata. Az érdeklődők hívásait Sipos Béla újságíró várja a 11-277- es télefonszámon. Kérjük, hogy a beszélgetést nevük, cí­Ismét megrendezte, az im­már hagyományos ifjúsági és önkormányzati napot a Má­tészalka és Vidéke ÁFÉSZ KISZ üzemi bizottsága. A gazdasági vezetés segítségé­vel megrendezett akcióban öt ABC-áruház, hat .vendéglátó- egység és a Kraszna Áruház osztályai vettek részt. Az egész napot fiatalos frisse­ség jellemezte, a megbízott vezetők tevékenysége, szak­j Ételmérgezés a SZÁÉV-nél KATONA KLÁRI LÉP FEL a Sóstói Kultúrparkban júli­us 30-án, szombaton este 20 óra 30 perckor. Kísér a Sa- turnus együttes: Szakcsi La­katos Béla, Babos Gyula, Dandó Péter és Kőszegi Im­re. A SKÁLA-COOP területi raktá­rai TELEKGERENDÁSON és VESZPRÉMBEN AUGUSZTUS 1- től 6-ig, KAPOSSZEKCSÖN augusztus l-től 5-ig és Kiskörö­sön augusztus 1-tól 4-ig leltáro­zást tartanak, ezért az áruátvé­tel és árukáadás szünetel. Leltá­rozás után a Skála-Coop területi raktárad isimét várják a kedves vásárlóikat! (HV — 43) A MODUL Elektrotechnikai Vállalat jósavárosi szervize felvé­telre keres egy fó érettségizett dolgozót ügyfélfogadói munka­körbe, valamint két fő gyakorlat­tal rendelkező erősáramú műsze­részt. Jelentkezés: Ungvár sé­tány 27. Telefon: 10-765. Ételmérgezés történt Nyír­egyházán, a SZÁÉV örökös­földi építkezésén. Az esetről dr. Csontos Gyulától, Nyír­egyháza város közegészség­ügyi-járványügyi felügyelőjé­től kértünk tájékoztatást. — Július 28-án (csütörtö­kön) délelőtt 9 óra 30 perc­kor a Szabolcs megyei Álla­mi Építőipari Vállalat üzemi ápolónője telefonon jelentet­te, hogv körülbelül hatvan dolgoz, hasmenéses megbete­gedésre panaszkodik. A vá­rosi közegészségügyi-járvány­ügyi szolgálat azonnal a hely­színre vonult. A vizsgálat so­rán kikérdeztünk valamennyi beteget, akik elmondták: jú­lius 27-én (szerdán) délben az építkezésen levő üzemi ét­kezdében paprikás csirkét fo­Jósavárosi nyár. Még javában tart a nyári vakáció, így nem csoda, ha a jósavárosi játszóterek sem maradnak kihaszná­latlanul. (cs) Konferenciák műholdon keresztül L ondonban létrehozták az első nyilvános, video- konferenciák közvetítésére ' szolgáló műhold­összeköttetést Európa és az Egyesült Államok között. A londoni és New York-i Inter Conti-hotelekben 12—12 személy befogadására alkalmas, megfelelően föl­szerelt konferenciatermeket rendeztek be. Négy-négy tévékamera és két-két, egyenként 1,2 méter nagyságú képernyő gondoskodik a résztvevők Atlanti-óceánon tú­li képkontaktusáról; dokumentumokat és diákat is köz­vetíteni lehet. A szolgáltatás, amelyet Intelmet néven közösen üzemeltetnek a Comsat műholdtársaság és az Inter Conti-hotelek tulajdonosai, csúcsidőben óránként 10 ezer dollárba kerül; a tarifa 650 dollárra csökken, ha a résztvevők kedvezőtlenebb adásidőkkel és állóké­pek (amelyek 13 másodpercenként követik egymást) közvetítésével is megelégednek. mai felkészültsége több he­lyen kimagaslóan jó volt. A vevők érdekeit is szem előtt tartó akció záró akkordja volt az ifjúsági klubban meg­rendezett, Ki mit tud szövet­kezetünkről címmel megren­dezett vetélkedő. Az értéke­lés alapján a Legjobb egy­ség címet az 1-es számú ABC, a Legjobb egységvezetőit pe­dig Szabó László, a 4-es szá­mú ABC dolgozója nyerte el. Ismét „tévélottó“ gyasztottak galuskával. A tü­neteket volt aki már ebéd után egy-két órával, de a zö­mük éjszaka, illetve másnap kora reggel érezte. — A konkrét vizsgálati eredmény mikorra várható? — A Mlelt ételmintákat a megyei KÖJÁL már vizsgálja, csakúgy mint a vízmintákat. A kórokozók kitenyésztéséhez minimum 48 óra szükséges. A közegészségügyi szolgálat a további megbetegedések elke­rülése érdekében minden szükséges intézkedést megtett. Ismét kapható a népszerű tv-lottó. Árusítják önálló szelvényként is, de az augusz­tus havi előfizetéses szel­vényre is külön játékhétként rákerült. Az önálló tv-lobtó ára 5,— forint, beérkezési ha­tárideje: 1983. augusztus 14-e, déli 12 óra. Az augusztus ha­vi előfizetéses szelvények ára: 25,— forint. A sorsolás­ra, amelyet a televízió egye­nes adásban közvetít, augusz­tus 16-án, kedden délelőtt kerül sor; a tárgynyeremény- sorsolás egy héttel később, augusztus 23-án lesz. A fő­nyeremény — választás sze­rint — egy Dácia 1310, Skoda 120 L, Wartburg Limousin, DOHÁNYZÁS, GYERMEKJÁTÉK Tüzet fogott a fűrészpor Csütörtökön három tűz volt Szabolcs-Szatmár megyében, szerencsére valamennyit ha­mar megfékezték, így a kár együttesen sem jelentős. Székely határában, a 4-es főút mentén a déli órákban keletkezett tűzhöz vonult ki a nyíregyházi és a nyírbogdá- nyi állami egység. A dohány­zás következtében keletkezett tűz következtében nyárfa­rönkök, száraz gally és avar égett. Szabolcsveresmarton, a Ro- zsály-dűlőben, gyermekjáték következtében csaptak fel a lángok fél hektár renden levő szalmában. Mire a riasztott kisvárdai egység kiérkezett, a tüzet a tsz dolgozói megfé­kezték. Tuzséron, az ÉRDÉRT Vál­lalat 14-es telepén, a láda­gyártócsarnokban a ciklon­ban levő fűrészpor, valamint a por kamrában ’evő anyag gyulladt ki súrlódásos hő kö­vetkeztében. A veszélyes tűz oltásában részt vett a nyír­egyházi, a kisvárdai, a máté­szalkai és a nyírbogdányi ál­lami, illetve a helyi vállalati tűzoltóság is. A gyors beavat­kozás és az eredményes oltás következtében csak minimális kár keletkezett. DR. JUHASZ LAJOS ONKOLÓ­GUS FŐORVOS magánrendelést tart augusztus 1-től hétfőn, szer­dán 5-tőL Széchenyi u. 1. alatt. (88172) Szabolcs­veresmart­Rozsály­puszta: Holt­Tisza. (Vincze Péter felvétele) Uj irányelvek a szociális segélyek felhasználására Az Egészségügyi és a Művelődési Minisztérium közös irányel­vet dolgozott és adott ki a szociális segélyezés szélesítésére vonatkozó, a napokban megjelent minisztertanácsi határozat végrehajtására. Az útmutató szerint az ala­csony jövedelmű, idős, beteg, magára maradt, munkaképtelen személyek, a sokgyermekes családok anyagi támogatására használható a szociális segélyt kiegészítő összeg, amely az idén a második fél évre 125 millió forint. Ebből az ős ég­ből a tanácsok az eddigieknél több személyt részesíthetnek szociális segélyben, illetve az eddiginél több pénzt juttathat­nak a rászorulóknak. A tanács elnöke — kivételes méltányos­ságból — az özvegyi nyugdíj minimumánál magasabb össze­gű rendszeres segélyt is megál­lapíthat. A július l-től felemelt lakbérek ellensúlyozására a rendszeres szociális segélyben részesülő lakásbérlőknek — ha azok igénylik — szociális tá­mogatást nyújthatnak, ezt a ki­adást a Pénzügyminisztérium megtéríti a tanácsoknak. Rendkívüli szociáls segélyt adhatnak évente négyszer a rendszeres szociális segélyben, hadigondozási járadékban ré­szesülőknek, valamint azoknak, akiknek alacsony a nyugdíjuk és drága gyógyszereket, gyó­gyászati segédeszközöket kell beszerezniük, diétásán kell táplálkozniuk. A sokgyermekes, a hátrányos helyzetű családok­nak, a több gyermeket egye­dül nevelő szülőnek az élel­mezéshez, a lakásfenntartás­hoz, a bölcsődei, az óvodai, a kollégiumi dijak, a tanfelszere­lések költségeinek fedezéséhez nyújthatnak rendkívüli segélyt. Fontos, hogy folyamatos tá­mogatásban részesüljenek azok a családok, akik önhibájukon kívül élnek kedvezőtlen anya­gi körülmények között. A minisztériumok felhívták a tanácsok figyelmét: a Vöröske­reszt, a Hazafias Népfront és más társadalmi szervek segítsé­gével vegyék számba azokat a , lakosokat, családokat, akiknek szociális támogatása, segélyezé­se szükséges. A SZOT Társada­lombiztosítási Igazgatósága is­mertette, hogy a megyékben mennyien kapnak viszonylag kevés nyugdíjat, ezek számát figyelembe véve osztották el a segélypótló összeget. A taná­csok feladata eldönteni: kik ré­szesüljenek ebből. 30?! szambát műk, telefonszámuk közlésé­vel kezdjék. Ugyanis az el­hangzó javaslatok, bejelenté­seik, észrevételek között bizo­nyára lesznek olyanok, ame­lyekre az illetékesek megkér­dezése után, később térünk Vissza. Polski Fiat 126 P, vagy Tra­bant típusú 'személygépkocsi. Amennyiben a nyertes vala­melyik olcsóbb gépkocsit vá­lasztja, az árkülönbözetet készpénzben kapja meg. Az augusztus havi előfizetéses szelvények mind a szokásos havi, mind az augusztus 23-i tv-lottó tárgynyeremény-sor- soláson részt vesznek, ezért előfordulhat, hogy a fogadó ugyanazzal a szelvénnyel mindkét sorsoláson nyer. FOGADÓÓRA. Kisvárdán, Úri Dezső, a városi tanács elnökhe­lyettese, augusztus 1-én, hétfőn reggel 9 órától 12 óráig hivatali helyiségében fogadóórát tart. KRÓNIKA JUDIT NAPJA A Nap kél 5 óra 18 perc­kor, nyugszik 20 óra 22 perc­kor. A Hold kél 23 óra 04 perc­kor, nyugszik 10 óra 33 perc­kor. Száziharminicöt évvel ez- ,• előtt, 1848. július 30-án tűnt fel az első omnibusz Pesten, a Király utcában. Száztizenöt évvel ezelőtt, 1868. július 30-án halt meg Tompa Mihály költő, a népi nemzeti irány egyik legje­lentősebb képviselője. Me­gyénkben, Laskodon a Jár- my családnál nevelősködött. Itt maradt ránk nem egy verse, írása, gyászbeszéde, amit később fedeztek fel. Páp korában sokat járt Szabolcsiban, megfordult Tiszatoercelen, Gáván, Las­kodon. A gávai ótemetőben volt egy vasráccsal körül­kerített sír, a kőoszlopon sírverset olvashattunk. A sírverset a Soldos-család felkérésére írta, Soldos Bor­bála 13 éves leány sírjára. Barábh Imre ref. lelkész mondotta el ezeket fiának, aki szintén pap volt. így közölték a helyi újságok. Huszonöt évvel ezelőtt. 1958. július 30-án új iparte­lepet avattak Nyíregyházán a Tüzép Vállalat nagy te­lepe mellett. Egymillió be­ruházásai korszerűen beren­dezett fűrészcsarnokot, munkásmelegedőt, irodát, karbantartó javító részleget hoztak létre. ■' “ . * Várható időjárás ma estig: eleinte gyakran erősen megnövekvő felhőzet, sok­felé záporral, zivatarral és viharos széllökéseikkel. Fel- hőátvonulásokbói elszórtan zápor. Többfelé erős, né­hol időnként viharos észak- nyugati, északi szél. Várha­tó legmagasabb nappali hő­mérséklet 22, 27 fok között. A CSILLAGOS ÉGBOLT AUGUSZTUSBAN Meteorzáporok hónapja Augusztus a meteorzáporok hó­napja, de lássuk rendre először a bolygóikat: A Merkur az Oroszlán., majd 20-a után a Szűz csillagképben mozog. Egy .órával nyugszik a Nap után, így megkísérelhető fel­keresése a nyugati égbolton. Leg­nagyobb keleti kitérésben 19-én lesz 27 fokra a Naptól. A Vé­nusz az Oroszlán csillagképben a Nap közelsége miatt nem észlel­hető. A Mars már két órával kel a Nap előtt, s 9-ig az Ikrek, utá­na a Rák csillagképpel, a haj­nali szürkületben pedig a keleti égbolton kereshető fel. Még* a kora esti órákban a nyugati égbolton látható a Mér­leg, s 20-a után a Skorpió csil­lagképben a nagy holdcsaiádú, óriásbolygónk, a Jupiter. Szin­tén az esti szürkületben találha­tó a Szűz csillagképben nyugaton a gyűrűs Szaturnusz. Az Urá­nusz is a Skorpió csillagképben tartózkodik, de a Nap közelsége miatt már nem észlelhető. Éjfél­kor nyugszik a Nyilas csillagkép­pel a Neptunusz. Felkeresése távcsővel izgalmas élmény az es­ti órákban. Meteorrajok: már júliusban je­leztük a Capricornidákat. Sárga tűzgömbökről nevezetesek és gyakorisági maximumuk elsejére esik. Augusztus 6-án a leggyako­ribbak a kettős radiánsú Jota- Aquridák. Halvány nyomúak, fé­nyes, széttöredező meteorok a Perseidák 12-i gyakoriságú maxi­mummal. Végül 20-án lesz a leg­több a robbanó tűzgömbű Kappa- CygnidákbóQ. M, Takács Ferenc Lottószámok: 4, 21, 37, 51, 67 Hírügyeletes: TÓTH ÁRPÁD Telefon: 11-277

Next

/
Thumbnails
Contents