Kelet-Magyarország, 1983. július (43. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-28 / 177. szám

1983. július 28. Kelet-Magyarország 3 Köve­telmény A ugusztus elején szin­te sorozatban kez­denek tanácskozá­sokat a téli alma szedésé­vel, minősítésével, expor­tálásával kapcsolatban. A TESZÖV szervezésében a Vajára meghívottak be­mutatót is láthatnak ar­ról, hogy milyen a kifo­gástalan minőség és cso­magolás, más szóval mi­ért ad pénzt a megrende­lő. Tart majd tájértekez­leteket a Zöldért. Ezeken már arról is szó esik: mi­lyen menetrendje lesz a felvásárlásnak, hová, mennyi alma kell és szó­ba kerülnek az árak is. Az elkövetkező hetek napirendje tehát az alma lesz, az áru, amelynek nagyüzemben és háztáji gazdaságban, de a kisáru- tenmelők körében is nagy a jelentősége. Éppen ezért szükségeltetik a konkrét és világos beszéd. A nagy­üzemek képviselőinek pél­dául feltétlenül ott kell lenni Vaján és meg kell jegyezniük a minőségre vonatkozó követelménye­ket. Ez nem csupán üze­mi érdek, jóval több an­nál. Természetesen az alma minőségéről, minősítésé­ről nem először esik szó. Az „egyebek” közt a mi­nőség, mint exportköve­telmény évekkel ezelőtt máskor is szerepelt. (Ak­kor sokan nem vették elég komolyan.) Most szinte minden ezen múlik. Csak a kifogástalan, a szabvá­nyoknak megfelelő gyü­mölcs mehet a határokon túlra. Ez nem maximali- tás, inkább a vevők, a partnerek megbecsülése, önmagunk becsülete. (s. e.) Kényesek a minőségre Gőzölög az aszfalt, ahogy az úthenger tömöríti. Nem véletlenül, hiszen a hatalmas vaskerekeket langyos víz lo­csolja, nehogy ragadjon a „fe­kete szurok”. Centizi az út­szegélyt Nagy István, több­ször végigmegy a friss aszfal­ton. S nem elég neki az alul­ról érkező meleg, fentről a nap jócskán besegít. — Csak próbálja ki, 55 fok árnyékban a hőmérséklet — invitál az aszfaltterítő gép, a finisher vezetője, Fekete Fe­renc. „Móresre tanított az élet..." Befűtöttek alaposan az út­építőknek. S az egyaránt ér­tendő a szó szoros értelmé­ben, s átvitten is, amennyi­ben a Nyíregyházi Közúti Építő Vállalatnak, s leány- vállalatának, a gépeket mű­ködtető UTIGÉP-nek ugyan­csak kapaszkodnia kell, al­kalmazkodnia a változások­hoz, hogy eredményesen dol­gozzon. Érzékeltetésül egy számot: az orosi és fehérgyar­mati keverőtelepeken évente 300 ezer tonna aszfalt előállí­tására képesek, azonban az idén jó, ha 100 ezer tonna aszfaltot építenek be az utak- ba — nincs és nem várható több megrendelésük. — Minket az élet nagyon móresre tanított, nem ez az első eset, hogy alkalmazkod­nunk kell — kezdi Ojtozi Já­nos igazgató. — Talán a ko­rábbiaknak tudható be, hogy rugalmasabbak vagyunk sok építőipari vállalattól, s ké­nyesek a minőségre, mert ez­zel lehet a bizalmat megtar­tani. A vállalatot szorítja a gaz­dasági kényszer, új utakat ke­restet vele. így a hagyomá­nyos útépítés a teljes terme­lés harmadától alig több, mel­lette bizonyítottak a hídépí­tésben (Tunyogmatolcson, a Szamos fölött ível át szép munkájuk), s bekapcsolódtak az alapozásokba, közművek kivitelezésébe. S ha még min­dig akad fölös kapacitásuk, akkor megyén kívül is vállal­nak munkát, ahogy tették ta­Stratégia a túléléshez Közel 800 méteres szakaszon újítják fel az utat Nagykálló- ban. Képünkön: a közúti építő vállalat dolgozói a Kál­lósemjén felé vezető útszakaszt aszfaltozzák, (cs.) valy a metró építésénél, kezd­tek a közelmúltban Gödöllőn egy csatornázást. — Csakis jól elhatárolt fel­adatot vállalunk a megyén kívül — fogalmazza meg a vállalati álláspontot Tóth György főmérnök. — Megyén belül viszont lenne több terü­let, ahol más építőipari vál­lalatokkal jobban együttmű­ködnénk, de nehezen lehet zöldágra vergődni. Vállalkozókészség Mondani sem kell, hogy a nehézség oka éppen a közúti építők vállalkozókészségében rejlik. Hiszen az új profilok­kal konkurrenciát jelentettek, s manapság szűkösebbek a megrendelések, nehezebb ér­vényesülnie minden vállalat­nak. Az aszfaltozókat szinte alig lehet utolérni, mert pontos ütemterv szerint, gyorsan ha­ladnak, hamar áttelepülnek egy másik munkahelyre. Mi TÁVOL A SZÜLŐFÖLDTŐL Uruguayi vendégek Sóstón Nem mindennapi tábor nyílt hétfőn a sóstói politikai képzési központban. Uru­guayi menekültek érkeztek, akik szétszórva a világ min­den táján élnek. Egy közös a sorsukban: távol a hazájuk­tól kénytelenek élni. Politi­kai okok miatt kényszerültek elhagyni szülőhazájukat. A kisebbek már nem is uru­guayi földön születtek; nekik szüleik mesélnek a kék ten­gerről, a nagy hegyekről, a fővárosról, Montevideóról. És legfőképpen arról, hogy egy­szer valamennnyien vissza­térnek a hazájukba ... — Az uruguayi ifjúsági szövetség kezdeményezte és a KISZ Központi Bizottsága vállalta, hogy megszervezi ezt a találkozót az emigrációban élő hazafiaknak — hallottuk Szász Katalintól, a KISZ KB munkatársától, aki oroszlán- részt vállalt az egyhetes tá­bor szervezéséből. — Tizen­három szocialista és tőkés or­szágból jöttek össze a tábo­rozok. Van, aki már tíz éve emigrációban él, van aki nemrég szabadult fogságából. Az Uruguayi Kommunista Ifjúsági Szövetség magyaror­szági vezetője, Jósé Ferreira a tábor céljáról beszélt: — Érzelmileg akarjuk kö­zelebb hozni a szülőföldjük­höz ezeket a fiatalokat. Nyolc és harmincöt év közötti a legtöbbjük. Nyilván, akit a párt utasított az emigrációra, másképp él benne a haza ké­pe, mint aki még életében sosem járt a dél-amerikai or­szágban. Itt előadásokat hal­lanak az uruguayi politikai helyzetről, az ifjúság felada­tairól, s arról, miként te­remthetik meg a visszatérés lehetőségét. Akárhogy néz­zük, már szinte négy generá­ció él szerte a világban ... — A másodévben kellett abbahagynom az orvosegye­temet — emlékszik vissza az otthoni évekre Maria Per- dom, aki Dániában talált át­meneti otthonra. — A fér­jemnek politikai okok miatt kellett elhagynia az orszá­got, majd megszületett a kis­lányunk és a kisfiúnk. Dá­niában csak nyelvtanulásra van lehetőség, orvosira töb­bek között a nyelvi nehézsé­gek miatt sem mehetnék. Hogy képzelem el a továbbia­kat? — kérdez vissza. — Nem tudom. Jó lenne orvosi diplomát szerezni... Carlos Matros munkáscsa­ládból származik, s nem vé­letlenül lett otthon a fémko­hászati szakszervezet aktivis­tája. Üldözték, kilenc hóna­pig illegalitásban élt, még­sem menekülhetett a börtön elől. Két évig raboskodott. 1971-ben a kommunista párt úgy határozott: Carlos Mat­ros élete veszélyben forog, el kell hagynia az országot. Átmeneti nyugalom a mexi­kói követségen, majd az NDK-ban telepedett le. Tech­nikus. — Egyelőre nem merek családot alapítani, mert hányatott élet ez így. Ha le­hetőség nyílik a visszatérés­re, s nyugodtan folytatha­tom a munkámat, tevékeny­kedhetek a mozgalomban, s nem félek majd önálló ott­hont alapítani... A Nyíregyházán töltött egy hét alatt az uruguayi fiata­lok — diákok, munkások, tisztviselők, párt- és szak- szervezeti aktivisták — me­gyénkkel is ismerkednek. El­látogatnak a Taurusba, meg­néznek egy termelőszövetke­zetet, esténként tábortűz mel­lett emlékeznek. T. K. nagyvárosi új lakó­telep legjobb, egy­szersmind egyetlen vendéglőjében a prímás — mivel éppen tizedszer ren­delték tőle ugyanazt — el­húzta a szája szélét, de aztán a refrént is: „A rózsámnak nincsen kedve, mert el van idege- nedve.” — Elég legyen végre! — csapott ekkor az asztal­ra Virtus Lajos, a körzeti népfronttitkár, majd mér­gében eljárta a virtustán- cot. — Elég legyen a pa­nelszövegből, miszerint mi, panellakok azt sem tud­juk, hogy ki él a másik pontházban, mert elidege­nedtünk. Végeztem. Pont. Ismerjük meg egymást, indítsuk el — testvérváro­si mintára — a testvérhá- zak tapasztalatcseréjét. A kezdeményezést köve­Tiszavasváriban találkoztunk velük. Itt jó feladatot kaptak, mert a Keleti-főcsatornától végig a községen aszfaltsző­nyeget fektettek le. — Azért maradt egy kis apróság, ha már itt vagyunk — tájékoztat Szabó Sándor főépítés-vezető. — A szakkö­zépiskola kézilabdapályáját is aszfaltozzuk. Látszólag semmi az egész, 80 ezer forintos munka, de minden fillért meg kell ragadnunk. Mindezt tudják az embe­rek is. Július közepén terme­lési tanácskozásokon esett szó az eddigi eredményekről, a feladatokról. — Sényőből járok a válla­lathoz 14 éve — mutatkozik be az egyik simítóhenger ve­zetője, Kádas András. — Amúgy elégedett vagyok, csakhát ez a hőség — néz fel a felhőtlen égre. Maradjanak együtt Ez az „amúgy” okoz fejtö­rést mostanság a vállalati ve­zetőknek. Hiszen tudják, hogy a mai, kevesebb építési igény ellenére erre a tevékenységre szükség van, később nagyobb megrendelésekre is számít­hatnak. — Isten őrizzen, hogy szét­szóródjon ez a kiváló szakem­bergárda! — ecseteli félelmét Ojtozi János. — Azon va­gyunk inkább, hogy még egy szakmát szerezzenek, még többhöz értsenek, mert így alkalmazkodunk a változó megrendelésekhez. Talán túlzás azt állítani, hogy a túlélés stratégiáját ál­lapították meg ezzel a közúti építőknél. Az eredmények azonban őket igazolják. Si­keres volt az év első fele, a következő hónapokban is megtesznek mindent a terve­zett nyereség eléréséért. Lányi Botond Tisztelet BEFEJEZŐDÖTT AZ ARATÁS. Példa nélküli ez a megye mezőgazdaságában, hiszen alig három hét telt el Péter-Páltól. A gyors aratást két alapvető dolog motiválta. Döntő volt eb­ben a csapadékszegény tél, az aszályos tavasz és a ká­nikulai nyárelő. Nem lebe­csülendő viszont az sem, hogy a mezőgazdasági üze­mek eddig nem tapasztalt gondossággal készültek, ma­gas fokú volt a szervezett­ség, a technológiai és mun­kafegyelem, kellőképpen ha­tott az anyagi érdekeltség. Mennyit arattunk és mit aráttunk? Ez a kérdés a kí­vülállókat, szurkolókat ép­pen úgy foglalkoztatja, mint azokat, akik részesei voltak a nagy nyári mun­kának. Szabolcs-Szatmárban az elmúlt őszön termelőszö­vetkezetek és állami gazda­ságok közel 110 ezer hek­tár kalászost vetettek. Hoz­zájárult ehhez pár ezer hek­tár tavaszi vetésű árpa is. A bevetett területből több mint kilencven százalék volt a termelőszövetkezetek földje. A közös gazdaságok 66 750 hektáron aratták a búzát. Végeredményben a termelőszövetkezeteknek idén 103 200 hektáron kel­lett kombájnokkal betaka­rítani a termést. A termőföldekre ezen a nyáron a korábbi évekétől jóval nagyobb gépi erők vonultak fel. Az őszi árpá­ban június végén 860 kom­bájn rajtolt és dolgoztak megállás nélkül, ahogy az idő engedte, június 25-ig. A kombájnok mellé volt ele­gendő szemszállító jármű, működtek az üzemi és vál­lalati szárítók, volt elegendő raktártér, ahová begyűjtöt­ték a megközelítően 200 ezer tonna termést. Mindent összevetve a munka gyors volt. összhang volt a ter­melők és termeltetők kö­zött, emeltebb szintén való­sult meg az üzemek közöt­ti kooperáció. SOKAN AZT MONDJÁK: a gyors munkát a sok nap­sütés, a jó idő tette lehető­vé. A teljes igazság, hogy a mezőgazdasági üzemek zöme a korábbi évek ta­pasztalataiból okulva meg­értette, a sikeres munka egyik alapja a kooperáció, az egymás kölcsönös elő­nyökön nyugvó segítése. Er­re a segítségre, együttmű­ködésre jellemző, hogy a sa­ját gépek mellett több mint száz kombájn végzett ven­dégaratást, jöttek gépek Hajdúból, Békésből, de ki­segítették egymást a szom­szédok is. A kooperáció egy olyan szemléletváltásra is utal, miszerint a gyors mun­ka megéri a pénzt. Nem az a takarékosság, ha önma­gunk szűkös kapacitásával próbáljuk elvégezni a mun­kát, miközben a termény jó része elpereg, veszendőbe megy. Kora tavasszal, amikor a mezőgazdasági szakembe­rek a termésbecsléseket vé­gezték, úgy nyilatkoztak, hogy az 1982. évi jó termést idén még jobb követi. Szá­mokra lefordítva ez azt je­lentette, hogy megyei szin­ten búzából a hektáronkén­ti átlagtermés meghaladja a tavalyit. Az aszály közbe­szólt. Nincs végleges adat, de az átlag a tavalyi alatt van. Ez is jó termésnek szá­mít, hiszen néhány éve ked­vezőbb időjárási viszonyok között is örültünk a 3 ton­nán felüli termésnek. Miért nem csökkent na­gyobb mértékben a termés­átlag, amikor a talajból rendszeresen negyven-nyolc­van milliméter csapadék hi­ányzott? Erre is van ma­gyarázat. A szakemberek azt mondják: ha jó a termesz­tési technológia, ha megfe­lelő a technológiai fegye­lem, akkor a növény vesz­teség nélkül is átvészel olyan elemi kártételt, mint az aszály. Ebből azt a kö­vetkeztetést vonhatjuk le, hogy megyénk gabonanövé­nyei meghálálták az embe­ri munkát, azt, hogy jó mag­ágyat készítettek, időben vetettek, a talajban elegen­dő tápanyag volt. Mindent egybevetve az aratással, an­nak eredményével elége­dettek lehetünk és nem túl­zás azt mondani, hogy a megye mezőgazdasági üze­mei az elvárásoknak megfe­lelően teljesítették a gabo­naprogramban vállalt és megyénkre eső részét. A GABONAPROGRAM országosan és megyei szin­ten a termelőktől nagyobb területet, többlettermést és jó minőséget igényelt. Sza­bolcs-Szatmárban 1982-hez viszonyítva (állami gazda­ságokat is számítva) közel 8 ezer hektárral növelték a termőterületet. Ez mintegy 22—23 ezer tonna többlet gabona, a termelőszövetke­zeteknek közel 100 millió forinttal nagyobb bevétel. Mint mondtuk, a becsülthöz viszonyítva kevesebb volt az átlagtermés, a minősé­gen is rontott az aszály, de ez nem azt jelenti, hogy semmit sem nyertünk az ügyön. Nyereségünk eleve az, hogy tömegében több gabonát termeltünk, hogy a termesztésben, a betaka­rításban megtanultunk még f egyeImezetebben, még gon­dosabban, magas szintű szervezettséggel dolgozni... A malmokban ma már az új búzát őrlik, a pékségek­ben új búzából sütik a ke­nyeret. Ez a kenyér jó, és ha nem is gondolunk rá, akkor is ott van a tuda­tunkban, hogy ezért valakik — traktoristák, növényvé­dők, kombájnosok, szem- szállítók, raktárosok, ter­melésirányítók — nagyon megdolgoztak. Tisztesség és becsület ennek a munká­nak. Seres Ernő tőén hamarosan hangot kaptak, és elburjánoztak az ilyesfajta párbeszédek: — Hol jár erre, panel­társ, ahol a tömegközleke­dés sem jár? más határtalálkozó is lét­rejött. A kezdeményezésnek hamar híre kelt; olyannyi­ra, hogy nemsokára a te­lepen, sőt területen túli ISMERKEDÉS — Megyek, amerre a va- dászsóluom szárnyal, hogy a lakóközösség megbízá­sából testvérházat válasz­szák magunknak. A leghamarabb — lévén határterületen — az A/l és az A/2 elnevezésű tömb talált egymásra. Az is ösz- széhozta őket, hogy mind­kettőnek híres vírus volt a névadója. Később a Pipi térre nyíló tömb lakói kö­zött, a BCG jelzésű hár­épületek is jelentkeztek, hogy sorompóba szállná­nak az elidegenedés ellen. A város egyik belső kerü­letének hírhedt térségéből például — lévén ennek ott már amúgy is hagyomá­nya — testbérházi akciók indítását javasolták, amelyre természetesen ün­nepi aktus keretében sze­rettek volna sort keríte­ni. Ezt elvetették, mond­ván, hogy legközelebb már infravörös lámpás házak létesítését is szorgalmaz­zák, hogy a pipik gyor­sabban fejlődjenek. Mindazonáltal aktusra azért sor került; ezen a testvérházak legreprezen- tánsabb képviselői ültek egybe. A rendezvényeken sürgő-forgó söröskeresztes aktivisták népfrontcseppe- ket, előételt, utópiát, vala­mint I-kávét szolgáltattak ki. jó hangulatú be­szélgetés alkalmá­ból új kezdemé­nyezésre is sor került. A szomszédos, kies erdőben üzemelő szociális otthon­tól meghívott dolgozók ja­vasolták az intézmény kö­zös meglátogatását. Az „Ismert meg atyádat”. Rác T. János J

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents