Kelet-Magyarország, 1983. július (43. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-19 / 169. szám

1983. július 19. Kelet-Magyarország 5 Kedvezményes tanszervásár Hétfőtől augusztus 16-ig 30 százalék engedménnyel áru­sítják a PIÉRT Vállalat kereskedelmi partnerei az első osztályos tanulók írószereit, az egység füzetcsomagokat, az iskolatáskákat, és a szovjet zsebszámológépeket. Képűnk Nyíregyházán az iparcikk-kiskereskedelmi vállalat és a PIÉRT Bethlen Gábor utcai 10-es számú közös boltjában az engedményes vásár első napján készült. (G. B.) HÍREK II Kelel­Inagyarorszáq I KÉPEK I Hatvanhat A szövetkezeti mozgalom lesz a témája a televízió Hatvanhat című adásának. A szavazófgépes stúdió vendége Szlamenicky Ist­ván, a SZÖVOSZ elnöke és az a hatvanhat levélíró, akik aktuális kérdéseikkel mintegy szerkesztik is a műsort. Ezért a műsor ké­szítőd várják a tévénézők levele­it, közérdekű kéréseit, egyebek között az ÁFÉSZ-üzletek, -áruhá­zak árukínálatáról, árairól, a mezőgazdasági termékek szövet­kezeti felvásárlásáról, a takarék- és az építőszövetkezetekről. Le­vélcím : Magyar Televízió, Hat­vanhat — 1810. FOGADÓÓRA. Mátészal­kán Lánczi János, a városi tanács elnökhelyettese július 20-án, szerdán délelőtt 8 órá­tól 12 óráig tart fogadóórát hivatali helyiségében. Megkerült az a nagyothalló-készülék, amelyet elvesztett és hiá­ba keresett Nagy Mária, s amelyben szerkesztősé­günk segítségét is kérte. A számára szinte nélkülöz­hetetlen készüléket két gyerek hozta be szerkesz­tőségünkbe azzal, hogy édesapjuk találta meg. A becsületes megtalálónak — aki nevét sem közölte — ezúton is köszönetét mondunk. A készüléket eljuttattuk tulajdonosá­nak. if Fürdőszobát kapott az öregek napközi otthona Ro- zsályban. Az ezzel egy idő­ben elvégzett korszerűsíté­sekre százezer forintot köl­tött a tanács. Szerdán KÉK FÉM A Kék fény szerdai adásá­ban a műsor készítői olyan bűnesetekkel ismertetik meg a nézőt, amelyeknél a bű­nösség mértékének megálla­pítása attól függ, hogy az el­követő a cselekmény pillana­tában milyen tudatbeli álla­potban volt. A tudati be­szűkülést sok minden okoz­hatja. A műsor vendége, dr. Bo- da Lívia igazságügyi elme- szakértő elmondja majd, hogy a büntetés kiszabásánál miiként mérlegelték például a szürke kalapos férfi tév­eszméit, hogyan jutott el egy férj odáig,. hogy megölje a feleségét, s egy büntetlen előéletű férfi miért éppen a temetőben randalírozott. ir Üj orvosi rendelőt és szolgálati lakást kapott Tu- nyogmatolcs. A régi épületet ugyanis az új Szamos-híd építése miatt lebontották, s helyette készített újat a köz­úti igazgatóság. if Vissza a faluba. Meg­változott az ötvenes—hatva­nas évek „divatja” a Tisza- háton: ma már nem az el­vándorlás, hanem a vissza­térés a jellemző. A nyolcva­nas években már 49 olyan fiatal tért vissza a tiszakó- ródi Béke Termelőszövetke­zetbe, aki szakmunkás-bizo­nyítvánnyal is rendelkezik. Tisza-parti klubolimpia Igazi majálishangulatot árasz­tott (júliusban) a fényeslit'kei Tisza-part vasárnap. A vendég­látó Váci Mihály Ifjúsági Klub a ikörnyező községek fiataljaival együtt ünnepelte megalakulásá­nak tízéves évfordulóját. .A klub­olimpián női-férfi foci mellett úszásban, különféle tréfás sport- versenyeken és rönkhajításban vetélkedtek a fiatalok. A nap fénypontja pedig a kismotorosok versenye volt, akik az ártéri er­dő nem kifejezetten aszfaltsima- ságú terepén mérték össze ügyes­ségüket, no és motorjuk erejét a crossversenyen. Ha valaki meg­éhezett, két hatalmas kondérból meríthetett gulyást magának. Félmázsás harcsa a bányatóból Demeter János horgász­Nyíregyházi siker a bécsi fesztiválon Hétfőn délután kaptuk a húrt, hogy első dijat nyert a Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium leánykara — amelyet Ferenczi Erzsébet vezet — a bécsi Jugend und Music fesz­tiválon Bécsben. A fesztivál minden évben nemzetközi ver­senyt rendez kórusok, zenekarok és fúvósegyüttesek részé­re. if Korszerűsítik a Zalka Máté utcát Nábrádon. A ki­vitelezési szerződést a tanács már meg is kötötte a Nyír­egyházi Közúti Építő Válla­lattal. A félmillió forint ér­tékű munka alapját az te­remtette meg, hogy a másik félmilliót - máT letették a nábrádiak: a tsz kohósalakot szállított, a lakosság pedig társadalmi munkát végzett. Kitüntetés A Magyar Hidrológiai Tár­saság elnöksége Jeczkó Já­nosnak, a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság igazga­tóhelyettes főmérnökének, a társaság keretében kifejtett 20 éves tevékenységének el­ismeréséül a Pro Qua emlék­érmet adományozta.. A kitün­tetést a társaság Győrben megrendezett negyedik orszá­gos vándorgyűlésén adták át. JÁTÉKHÁZ Kisvárdai vakáció A kisvárdai művelődési központ .népművelői az eddi­gieknél nagyobb figyelmet fordítanak a gyermekek kul­turális ellátására — különö­sen most, a sok szabad időt kínáló vakációban. Igyekez­nek a különböző korcsopor­túak és érdeklődési körűek igényéhez alkalmazkodni s elsősorban a lakótelepi gye­rekeknek sok mozgásra lehe­tőséget adó programokat szervezni. Minden szombaton játék­ház várja az óvodás és isko­lás korú gyerekeket. Jelentős rendezvényük volt a Magyar Média játékmestereinek köz­reműködésével a manuális és logikai játékműsor, illetve a Mesekert bábszínház vendég­szereplése. Már az első napon háromszázezer forint értékű áru ta­lált vevőre a nyíregyházi dombházban csemege jelleggel megnyílt húsboltban és bisztróban. A bolt azóta is népsze­rű, hiszen 15 féle, olcsó egytálétellel is szolgál. Ezenkívül hetente egyszer, szerdán malac-, borjú-, és juhhúst is árul­nak rendszeresen. (J. L. felv.) Vasúti átjárók lezárása A kár egymillió forint Kigyulladt Üjfehértón, a Vörös Hajnal Termelőszövetkezet 13-as számú tábláján július 16-án, a kora dél­utáni órákban kigyulladt egy be­takarítást végző E—516-os típusú kombájn. A tüzet — amely átter­jedt fél hektár lábon álló búzára és ugyanolyan területű szaLmára is — a nyíregyházi állami egység és az újfehértói önkéntes tűzol­tók lokalizálták. A tüzet a gép üzemanyag-ellátó rendszerénél keletkezett műszaki hiba idézte elő, a kár 955 ezer forint. Kisvárdán, a Rákóczi Termelő- szövetkezet Kovács-tag területén július 17-én, a délelőtti órákban Héttagú frankhamisitó bandát lepleztek le a francia rendőrök Marseille közelében, egy kisvá­rosban. Az utóbbi évtized legnagyobb fogásának tartják a hét végi rajtaütést, mert éppen éjszakai munkálkodásuk kellős közepén, a hamis bankjegyek nyomtatása köziben lepték meg a bűnösöket, így lefoglalhatták a kliséket is, amelyekkel a kisvárosi nyomda­tulajdonos, a 43 éves Mlehel Roux és családja, valamint né­hány barátjuk százezerszámra gyártotta a festő Delacroix ké­pével díszített hamis százfran kosokat. Tevékenységüket évek óta folytatták az egyébként kö­zönséges kis vidéki nyomdában, anélkül, hogy gyanút keltettek volna. A rendőrök már hetek óta fi­gyelték az épületet, hogy kivá­laszthassák a kellő pillanatot a rajtaütésre. Ezt viszont a hami­sítók nem vették észre. Marseille környékén az utóbbi tiz évben — a mostanin kívül — négy pénzhamisító bandát lepleztek le, de csak egy esetben sikerült a kliséket is megtalálni, úgyhogy a hamisítások mindig újra kez­dődtek. mester, a szűcsi bányatóban 182 centiméter hosszú és öt­vennégy kilogramm súlyú harcsát fogott. Külön érde­kessége a zsákmánynak, hogy a nagy hal már többször ho­rogra került, de minden eset­ben elszabadult, testén vágó­horogtól származó sebekkel. Most mintegy félórás küzde­lem után emelte partra a horgász két társa segítségé­vel. A nyírszőlősi bekötő út nyír­egyházi átkelési szakaszán 1983. július 19-én, kedden, reggel 5 órától délután 4 óráig vágányfel­újítás miatt lezárják a vasúti át­járót. Terelőút: közvetlenül a vasúti átjáró mellett létesített ki­épített úton. A jelzett időpon- ■ban forgalomirányítás jelzőőrök­kel történik. A 38-as számú főút nyíregyházi átkelési szakaszán 1983. július 21-én, csütörtökön reggel 5 órától délután 4 óráig ugyanilyen okok miatt lezárják a vasúti átjárót. Terelőút: közvet­lenül a vasúti átjáró mellett lé­tesített kiépített úton. Fekete mind a két fülét megégette. — Hogyan történhetett? — kérdezte csodálkozva az orvos. — Éppen a nadrágomat vasaltam, amikor megszó­lalt a telefon. És én ahe­lyett, hogy a hallgató után nyúltam volna, a forró va­salót tartottam a fülem­hez. — És hogyan égette meg a másik fülét? — Mert hát telefonál­nom kellett az orvosi ügyeletre is! __ A TITASZ VÄLLALAT máté­szalkai üzemigazgatósága felhív­ja a lakosság, továbbá az érintett szervek figyelmét, hogy a Vásá- rosnamény II. kér. Tanácsköztár­saság úton létesített transzformá­torállomást és a hozzá csatlako­zó 20 KV-os. leágazást 1983. július 20-án 14,00 órakor feszültség alá helyezi. A vez. oszlopra felmász­ni. vagy a vezetéket megközelí­teni tilos, mivel Életveszé­lyes ! TITÁSZ V. Mátészalka. (1093) A nyíregyháza városi TANÁCS V. B. igazgatási osztá­lya értesíti a Nyírszőlős Rdzldng u. 1—25. szám és a Szegély u. 1—3. szám alatti lakosokat, hogy a Körzeti Energetikai és Ener- gBabiztomságtcchmikai Felügyelet a TITASZ Vállalat részére 20 'kv-os leágazó vezetékre vezeték­jogi engedélyt adott. A létesít­mény nyomvonalrajza 15 napon át tekinthető meg hivatalos órák alatt a városi tanács vb igazga­tási osztály 142. sz. helyiségében. (1095) A KELET-MAGYARORSZAGI MÉH VÁLLALAT nyíregyházi te­lepére autóvillamossági szerelőt vesz fel. Jelentkezni lehet: Nyír­egyháza, Káüói út 2., Csikai. ■ iíf -líiitiji-'iia ÜJ HfD A TAPOLNOKON. Április vége óta a hídépítés tartja lázban Vámosoroszi lakóit. A Tapolnokkal párhuza­mosan haladó utcát portalanították, majd aszfaltborítást kapott az úttest. Most pedig már készen van a híd azon da­rabja, mely a meder felett ível át. Az előzetes tervek sze­rint, alkotmányunk ünnepére már az új hídon közlekedhe­tünk az Erdőhátra. Párizsi jelentés Rajtakapott pénzhamisítók i 19., kedd Kaparj kutya! Sok nyíregyházinak nyújtott kellemes szórakozást a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesüle­tének kutyaversenye. A Kótaji úti kiképzőtelepen az ország minden részéről érkezett „ver­senyzők” igyekeztek minél gyor­sabban elkapni a — nemzetközi szabványoknak megfelelő (mert­hogy ilyen is van!) — a műko­torék pályán elbújtatott rókát. Általában sikerült is nekik (a gazdik nagy őrömére), s csak rit­kán forduít elő, bogy a Vuk- nemzetségbeli jószág' hajtotta ki az ideiglenes birodalmába beto­lakodó ebet. A képen: „Nem baj! Jövőre te nyersz!” — mondja a gazdi a bánatos tacskónak .. . (G. ji. felv.) A NYÍREGYHÁZI KÖZTERÜ­LET-FENNTARTÓ VÁLLALAT dísznövény üzemébe felvételt hirdet érettségizett és szafcmuinr kás fiatalok részére. Felvételt hirdet továbbá kontírozó köny­velő és pályázat útján műszaki osztályvezető és számviteli osz­tály vezetö munkakörök betölté­sére. Jelentkezni lehet; válla­lat 'központjában. Nyíregyháza. Bokréta ü. 22. sz. Hírügyeletes: TÓTH ÁRPÁD Telefon: 11-277 KRÓNIKA EMÍLIA NAPJA ! A Nap kél 5 óra 06 perc- kor — nyugszik 20 óra 34 ) perckor. > A Hold kél 15 óra 51 perc- í ? kor — nyugszik 1 óra 02 perckor. Százhúsz évvel ezelőtt, í 1863. július 19-én született, | és 71 éves korában, 1934- í ben hunyt el Hermann Bahr osztrák dráma- és regény­író, kritikus. Harmincöt évvel ezelőtt, l 1948-toan az Egyesült Pa­rasztifjúság Országos Szö­vetségének Szatimár—Bereg megyei Bizottsága felhívás- ;sal fordult a fiatalokhoz, hogy vegyenek részt áz „If­júság a demokratikus isko­lákért” mozgalomban. Várható időjárás az ország területén ma estig: napos, meleg idő, a déli óráktód azonban nyugat felől időn­ként erősen megnövekszik a gom oly felhőzet és főként nyugaton és északon várha­tó záporeső, zivatar, helyen­ként jégeső. A megerősödő déli szél holnap fokozatosan északnyugatira fordul, és a Dunántúlon időnként viha­rossá fokozódik. A legma­gasabb nappali hőmérséklet 31 és 36 fok között alakul. a kombájn és az erőgép egy MTZ—50-es típusú erőgép és alomszalma égett. A mintegy 30 ezer forintra becsült kárt okozó tüzet a kisvárdai állami egység oltotta el. A tüzet az erőgép ki­pufogódobj ánaik leesése követ­keztében kipattanó szikra okoz- Iba. Kisvárdán — ugyancsak vasár­nap —, a HUNNIACOOP Barom­fi-feldolgozó Vállalatnál is tűz keletkezett. Égett egy fénycső- armatúra, két íróasztal és a füg­göny. A tüzet az állami egység kiérkezése előtt a dolgozók elol­tották, a kár 3 ezer forint. A tü­zet elektromos szikra okozta.

Next

/
Thumbnails
Contents