Kelet-Magyarország, 1983. június (43. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-11 / 137. szám
KM HÉTVÉGI MELLÉKLET 1983. június 11. ÉLETRE SZÁNT KISTELEPÜLÉSEK ITT MARADUNK.. □ büszke nevű Nemesborzova főutcáján végigsétálni gyönyörűség. Az éjszakai eső után üde zöld minden, a pára menyasszonyi fátyolként lebeg a vidék fölött. Csend van, emberhang, gépdohogás nélküli csend. Imitt-amott egy-egy tyúk kárál, •másutt kutya hangol, készülvén az idegenek fogadására. Aztán, amikor mán nyomasztóvá lenne az ember nélküli csend, két öregasszonyt látok egy pádon. Ott voltak már korábban is; fekete ruhájuk beleolvadt a kerítésen ki- bókoló fa árnyékába. Odébb is ember mozdul. Idős Pápai István tűnik el a tornác hűvösében. A mándi iskola létszáma tizenhárom, hiányzik egy tanuló. — öregek vannak csak it- hon? — kérdem a tornác falát támasztva. — Majdnem — pillant fel a zsáfftfelyról cipőjével bíbelődve. ' Nagyon gyengül a község — mondja immár kiegyenesedve. — öregszik a falu... Mikor fiatalok voltunk, sokan voltunk, pedig akkor is kicsi volt a község. Három lányom van. Kettő Nagyszekeresen, itt a szomszédban, egy Fehérgyarmaton. A fiatalok többsége városközeibe igyekszik. Hallgatunk egy keveset. Míg arra várunk, hogy a másik férjé htég'«"'Csendet, •"’a j egy zétf üzeteftibefi s» c lápozgaí- tök. Az egyik oldalon adatok. Közöttük áll: a fehérgyarmati járásbál ötven év alatt 17 ezer 111 ember ment el. Ki a háborúba, kit az országépítés szele sodort el, mások meg a jobb megélhetést keresték. Keresték és keresik is, mentek és mennek is. Igaz kevesebben, mint korábban. És, ami ezen belül is külön figyelmet érdemel: a 15—20 év közöttiek fele ment el ötven év alatt, s ez a gárda ma is csak egyharmada a 10—14 év közötti évjáratoknak. A 14 évesnél idősebbek ugyanis másutt akarnak boldogulni. Fogy a 15—40 év közötti derékhad. Nehéz a csend; mondom, mit olvasok. Pápai István pedig válaszként neveket sorol. — Nagy Antalnak két fia ment él. Horváth Elemérnek Is kettő. Nagy Dénesnek két fia van városon. Pár éve, hogy elköltöztek. Azt mondják, könnyebb élet a városi élet Hat ember, még ha férfi is, mi az? — vonhatnánk egyet a vállukon. Csakhogy Nemesborzova, ha egyszer elérné az ötszáz lelket, nagynak, erősnek érezhetné magát. Szabolcs-Szatmár megyében nyolcvanegy olyan község található, ahol ezren sem élnek. Közülük huszonnégyben pedig ötszázan sincsenek. Kis településeknek, apró falvaknak nevezzük ezeket. Jut belőlük a megye minden részére, de sehol sincs annyi, mint a fehérgyarmati járásban. Ott negyvennyolc községből mindössze hét nem tartozik ezek sorába. Az utóbbi esztendők eme falvakat sújtó viszontagságai ismertek. Tudott, hogy csak mára változott némileg a helyzet, mert kiderült: ezek a falvak dacolva a távol fogant elképzelésekkel, igenis élni akarnak, elsorvasztani nem hagyják magukat; lakóik ragaszkodnak a haza legjobban szeretett darabkájához: a szülőföldhöz. A korábbi szemlélet tehát változott, megszűnt a szerepkör nélküliség megalázó státusza, ám, hogy végül is mi lesz, az elsősorban azon múlik: mit ígérhetünk a ma itt élő fiatalénak holnapra. L.esz-e munkaalkalom, alakul-e közösség, s végül, de nem utolsó sorban: miből lehet megélni? Szó esik majd mindegyikről, ehelyt a megélhetést, annak egy tételét nézzük csak. Mert a munkahelyek számának emelése mindössze az első lépés lehet. Ugyanis, még az országosnál alacsonyabb megyei átlagoknál is kevesebb jut a járás kistelepülésein élőknek. A termelő- szövetkezetekben pár forint híján négyszázzal ér itt kevesebbet a havonkénti munka, mint a többi járásban, az iparban dolgozóknak pedig hatszáz forinttal könnyeb a borítékjuk. Széles Lajos kettős funkciójából látja a képet. Ogy is, mint a járási hivatal elnöke, úgy is, mint országgyűlési képviselő. — Sajátos helyzet a kisközségi helyzet. Minden szempontból meghatározza az ifjúság jelenét és jövőjét. Az alapvető kérdés a foglalkoztatottság; a hatvanas, hetvenes években ötezer-ötszáz ember ment el másutt keresni a kenyerét. A folyamat mára csökkent, és némi jele van annak is, hogy akár meg is fordulhatna a tendencia. Ez az új fehérgyarmati üzemeknek és a szaporodó téesz- melléküzemeknek köszönhe- 1 tő. Ez utóbbiak már több mint ezer embernek adnak munkát. Ismert az is, hogy az új lakásrendelet, a szociális kedvezmények kiterjesztése kedvező visszhangra talált, ámbár közvetlen hatásuk még alig mérhető. — Némely helyeken már épülnek a családi házak is, ami azt jelenti: az építkezők itt akarnak maradni... Ma már elég sok gyereket vesznek fel a kistelepülésekről is továbbtanulásra, de az már kérdéses: hányán térnek vissza? Ez még ma is gond, noha nem akkora, mint korábban volt. A fehérgyarmati műszergyár, valamint a ME- KOFÉM elsősorban fiataloknak ad munkát, s úgy véljük, az extenzív fejlődés ezzel még nem zárult le. — A közösségteremtés szempontjából valóban nagy az értelmiség szerepe, s ahol nincs értelmiség, ott érződik is a hiánya. De az is tény: hódít az éljünk magunknak szemlélet, „az elvégzem, amit rám bíztak”; felfogás, így aztán néha még akkora hatása sincs a tanult embereknek, mint amekkora lehetne. Hiszen á közösssgteremtés, vagy ami ezzel összefügg: a köz- művelődés, nem csak a pedagógus feladata. Ma a minisztérium állásfoglalása az, hogy legyen mindenütt alsó tagozat. Erre törekedtünk akkor, is, amikor ez hivatalosan még meg sem fogalmazódott . . Mindent összefoglalva: nem is a foglalkoztatottság a legfontosabb kérdés, hanem a légkör, hogy érezze az ember: ott van a helye, ott kell élnie... Mánd, hétköznap, kora délután. Belesek egy kerítésen: nénike ül a fa alatt. — Itthon vannak a fiatalok? — Nem veszünk semmit, nem is adunk el! — Ügy látszik, rossz tapasztalatai lehetnek az idegenekről. — Nem vagyok én kupec . .. — Akkor sem! A felszólítás erősebb a kíváncsiságnál: odébb állok. Gyérekzsivajt hallok. Csa- patnyi apróság áll az iskola kapujában, Dányádi Bálint vezetőtanítóval. Számlálom őket, sehogy sem akarnak többen lenni tizenháromnál. — Tartsa fel a kezét, aki elsős — mondja Dányádi Bálint. Hat kar emelkedik. Hat ragyogó szempár nézi a tanítót. — Aki másodikos ... — Öt kéz lendül. — Aki harmadikos! — Ketten nyújtózkodnak. Aztán szétszaladnak a szélrózsa minden irányába. — Nincs szó róla, hogy megszűnjék az iskola. Ahol megszűnt, félig meghalt a falu. Háromszáztizennyolc lelkünk van. Van könyvtár, klub, tartunk filmvetítést, kirándulni is megyünk. Szó volt arról, hogy a három társközségnek legyen egy KISZ-szervezete. De ragaszkodtunk ahhoz, hogy itt is legyen alapszervezet. Tizennégyen vagyunk, a zöm tizenéves. Ez az alap a jövőre. — Mit csinálhatnak itt a fiatalok? — Közel van Gyarmat... Ma már nem jellemző, hogy a megyén kívülre járjanak el A továbbtanulók egy része is a közelben marad. De akik értelmiségi pályára kerültek, mert ilyenek is vannak, azok elmennek... A többség itt lakik és a városban dolgozik. Itt olcsóbb egy-egy régi ház, olyan, ami az élet beindításához elégséges, mint ott egy építési telek. Míg sétálgatunk elmondja: tizenhárom tagú népfrontbizottságuk van. Diszkót tartanak. Két év múlva lesz vízmű. Nyolc év alatt tíz névadó volt. A kis iskola előnyeit ecseteli: ez nem nagyüzem, itt mindenkivel egyenként lehet foglalkozni. Látszólag össze nem függő dolgok ezek. De csak látszólag, mert minden megállapítás egy adalék ahhoz: a kistelepüléseken sem okvetlen kilátástalan egy fiatal jövője. Még akkor sem, ha a gondok listájával oldalt lehetne megtölteni. Dányádi Bálint az egyetlen értelmiségi Mándon. Mi lenne nélküle és az iskola nélkül? — Itt az ember a tanító. Aztán ha kiérdemli: a mi tanítónk ... A Fő utca 15. szám alatt beköszönünk Kocsis Attilá- néhoz. ö a boltvezető. Férje katona. Van egy apró gyerekük, s az asszony maga sincs talán húsz éves sem. — Korábban Paládon laktunk, de ide közelebb esik Fehérgyarmat. Jó lenne, ha még több fiatal telepedne le: néhány fiatal család azért van ... Szerintem a városról is visszafelé jövögetnek. Nekünk is az a tervünk, hogy itt maradunk. De sok minden kellene ide. Víz, mert elég szennyezettek a kutak. Szórakozási lehetőség, mert nagyon széthúznak az emberek. Aztán jó lenne, ha megmaradna az iskola is. Elég az óvodásoknak Penyigére járni. .. Egy verébugrás Mándtól Vámosoroszi. Beszélgetésfoszlányok kavarognak bennem. Hogy a mándi kézbesítőnő, aki Borzován lakik, ha tehetné, csak elmenne. Szálkára, Debrecenbe. De a lakásprobléma ott nagyon nehéz... Hogy nincs más, csak a kocsma. Eszembe jut, a postásnő fél óráig próbált telefonálni. Nehéz a kapcsolat a még oly közeli külvilággal. Ha Penyi- gét, a székhelyközséget akarja valaki sürgősen hívni, okosabb, ha kocsiba ül. Mert Mándról elébb Nagyszekerest kell csöngetni, aztán Fehér- gyarmatra kapcsolni és Fehérgyarmatról lehet csak Pe- nyigével beszélni .. . Vámosorosziban a csaholci termelőszövetkezet tehenészeti telepére vezetett utam. Jencsik Dezső műszak vezetővel és Borbély Zsigmonddal beszélgettem. Jencsik Dezső: — Fehér- gyarmaton a gimnáziumban érettségiztem, Vámosorosziba való vagyok. Szeretek itt élni, itt szoktam meg. A fiatalok, akik eljártak, jönnének vissza, elsősorban a téeszbe. De — és itt kicsit elbizonytalanodik — ha jól végiggondolom, vagy tíz házaspár ment el az utóbbi években és ez nem is kevés ... Van egy ifjúsági klubunk és egy kocsmánk. Ez nagyon kevés. A KISZ jól működik . .. Borbély Zsigmond: — Hamarosan katona leszek, addig szeretnék itt lenni. Aztán majd meglátjuk ... Nyíregyházára szívesen mennék, ott tanultam a 110-esben, központifűtés-szerelő a szakmám. Itt karbantartó vagyok, háromezernél többet nem keresek. Másutt — a szakmámban — meglenne legalább az ötezer... A boltvezető marad. A karbantartó elmenne. Ahány megkérdezett, annyi vélemény. És mindegyik igaz..'. Ügy tűnik a maradás szándéka erősödik. De a kielégítetlen igények sokszor a menésre sarkallnak. Az ellentétes benyomásokat Mezei Jánosnak, a városi-járási pártbizottság titkárának véleménye tovább erősíti. — Nem szeretnénk, ha tovább fogyna a lakosság, de úgy vélem: az elvándorlás meg nem akadályozható, csak csökkenthető. Gyarmat fejlődése nem zárult le, s néhány községben még létesíthető melléküzemág ... Bármennyire fájó is: szűkültek a művelődés, a szórakozás anyagi forrásai. Sok az egy- termes, elavult kultúrház. Ha a felszabadult tantermeket átadják a művelődés céljaira, az még a jobbik eset, de nem mindig van így. A fűtés, a világítás drága. És van egyéb probléma is. Nevezetesen: korábban tönkretettük az öntevékeny csoportokat. Valamelyes mozgás tapasztalható manapság ebben, de ez még kevés. Ugyanakkor jó jel,, hogy sokfelé a társközségek KISZ-szervezetei jobban mű- ködnek;>!frtint -a központi helyeké. Arra törekedtünk, hogy a lehetőségekhez mérten a legkisebb helyen is legyen pártszervezet, mert a közösségi élet, a kapcsolatteremtés szempontjából ez nagyon fontos... Baj, hogy nincs végzett, képesített népművelő ezekben a kicsiny községekben, s tarthatatlanok a követelmények is, nem az élethez igazodnak. A közösségteremtés szempontjából a népművelők kulcsfeladatot tölthetnek be. Most olyan elképzelésünk van, hogy az iskolához kellene kötni a népművelést. Egy községben — kísérletként — hamarosan sort is kerítünk erre ... Lapozgatom a jegyzeteket, nézem a fel sem használt adatokat. Ügy vélem: egyes kérdésekre, főleg a foglalkoztatottságra, talán lesz megoldás. De — nem véletlenül hangzott el sokszor — korántsem csak ezen múlik, hogy az egyes emberek (általam nem szeretett szóval a „népesség”) megmaradnak-e ezeken a kis településeken. Közösségre lenne szükség, s ehhez, mondjuk a kaláka nem elég. Kellene a kötetlen, munka nélküli együttlét. De a szándékon kívül helyiség és ember kell. Valaki, aki irányít. Hiszem, hogy kevés pénzzel is van megoldás. Hiszen jó célért, az emberek annyi mindenre kaphatók. És miért ne lenne elképzelhető, hogy a hodály kultúrtermeket otthonosabbá tegyük? Mert az országban sokszáz ilyen van, s talán akad tervező, aki a nagyjából egyidőben épült kultúrházak átalakítására tervet dolgozna ki, olyat amihez olcsó anyag kell, s bonyodalmak nélkül meg is valósítható. nél, a megtartó közösség hiányánál szinte minden jobb lehet. S egyszer véget érnek az ínséges esztendők is. Kár lenne, ha akkor majd megfogyatkozott számú fiatalt találnánk az immár minden szinten életre szánt kis településeken. Speidl Zol tán Nemesborzova (Császár Csaba felvételei) IL wdom, hogy jó cél érdekében I S az emberek szövetségre is lép- H. m. nek. Legyen a cél a közösségteremtés, a közművelődés. S ha nincs szakképzett népművelő, ha nincs erre jogosított pedagógus, akkor válasszák meg a legrátermettebbet, a tánchoz, a színjátszáshoz, az énekléshez valamelyest értőt vezetőnek. Mert a semmi-
