Kelet-Magyarország, 1983. június (43. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-04 / 131. szám

1983. június 4. MEGYÉNKBŐL INDULTÁK ANTI-PORNO A közelmúltban részt vet­tem egy rádiós műsorban, melynek a pornofilmek megítélése volt a témája. No­ha az adásra a késő éjszakai órákban került sor, tehát — a papírforma szerint — gyér hallgatótáborra számíthat­tunk, meglepett a szokatlanul élénk visszhang. Nagyon so­kan nyilvánítottak véleményt szóban, írásban, telefonon: fiatalok, öregek, nők, férfiak, munkások, értelmiségiek, úgynevezett közemberek és civilek. Nincs kizárva, hogy még feljelentés is lesz a do­logból. Magam nem vagyok hozzászokva az efféle publi­citáshoz, kicsit meg is ijesz­tett a közvélemény élénken kilengő szeizmográfja. Azért térek vissza most az újság­hasábokon a kérdésre, mert közérdekű problémáról van szó, másrészt a „visszajelzé­sek” — melyek felfogásom­hoz és álláspontomhoz meg­lehetősen közel állnak — ki­fejezetten elvi jellegűek. Mivel az olvasók jórésze nyilvánvalóan nem hallgatta a beszélgetést, hadd idézzem fel főbb téziseimet. Partne­remtől eltérően, aki nagyvo­nalúan nyitott a pornofilmek minősítésének és bemutatásá­nak ügyében, a következőket hangsúlyoztam: a porno — művészeten kívüli szféra s nem olyan „műfaj”, mint a vígjáték, a krimi vagy a wes­tern. Esztétikai szempontból két súlyos kifogást is említ­hetünk ellene. A művészet úszó jéghegyhez hasonlatos, nem mutat meg mindent, a víz alatti részek láthatatla­nok. A pornofilmek készítői semmit sem bíznak a fantá­ziára. Vájkálnak a naturalisz- tikus részletekben, azt is a szem elé tárva, ami — felna­gyítva — eléggé taszítóan íz­léstelen. Kivált, ha tudjuk, hogy a nemi kapcsolat inti­mitásait tárják elénk a felvé­telek. De ez a kisebb baj, el­vileg ugyanis lehetséges, hogy kvalitásos alkotásnak is a férfi és a nő szerelmi egy- másratalálása áll a közép­pontjában (az aktussal egye­temben). Sokkal súlyosabb érv a porno ellen, hogy ké­szítői — szinte százszázalé­kos egyöntetűséggel az ösztö­nök felkorbácsolására és ki­elégítésére törekszenek. Igen- ám, csakhogy a rendezői me­részség lassan-lassan ledönt minden tabut. A húszas-har­mincas esztendőkben sze­mérmesen elfordult a kamera a hősöktől, ha ágyba bújni készültek és levetették ruhá­jukat. Manapság? Más a nor­ma. Roppant nehéz — de szükséges — meghúzni a de­markációs vonalakat szerelem és szex, erotika és pornográ­fia vonatkozásában. A szexu­alitás az élet része, ilyenfor­mán a művészet sem kény­szerítheti azt az ábrázolás perifériájára, annyit azonban joggal elvárhatunk a művé­szektől — nem az iparosok­tól, hiszen ők a kassza felé kacsintgatnak —, hogy az egymásratalálás funkcionális tartalommal bírjon. Akik e program jegyében tevékeny­kednek, elismerést és szidal­mat bőségesen bezsebelhet­nek. Szerintem Az utolsó tan­gó Párizsban (Bertolucci), a Magánbűnök, és közerények (Jancsó Miklós) „belül ma­rad” a jóízlés körein. A két „hattyúdal”, a Pasolinié (So­lo) és a Fassbinderé Querel­le) már vitatható. És van köztes pozíció is. Azok az úgynevezett szexfilmek, me­lyekben kissé merészen, de mégsem bántóan drasztikusan tálalják a szerelmi csatározá­sokat, talán átsorolhatok a megtűrt kategóriába (ilyen — hogy konkrét példát em­lítsünk — a híres-hírhedt Emanuelle-sorozat). Különös tekintettel arra, hogy az iro­dalom ebben a témakörben majdnem mindent kimond, s ma már a színpadon sem rit­ka a vetkőzés. A konklúzió így foglalható össze: a por­nográfia maradjon továbbra is „persona non grata”, de tartsunk lépést a korral s ne nagyszüleink morálját köves­sük a mozilátvány kritikájá­ban ... A hozzászólók két — egy­mással összebékíthetetlen — álláspontot képviseltek ítélet- alkotásukban. A vaskalapo­sok állig begombolkozott sze­relmeseket óhajtanak látni a vásznon, ellenfeleik pedig a „mindent szabad” parttalan- ságát hirdetik. Néhány mon­dat a szélsőséges megnyilat­kozásokból : „Határt kellene szabni már a mértéktelen meztelenkedésnek. Hovato­vább ott tartunk, hogy az úgynevezett modern filmek­ben az ágy a legeslegfonto­sabb szereplő.” „A pornofil­mek mozija levezethetne bi­zonyos gerjedelmeket. Ne fél­jünk tőle! A nyugati példák azt bizonyítják, hogy miután elmúlik az újdonság varázsa, üres házak — többnyire kí­váncsi külföldiek — előtt folynak a vetítések. Nálunk sem lenne másképpen.” Még egy érdekes vélemény: „A pornográfia emberellenes. Tűzzel-vassal irtani sükséges. Ezért meglepő, hogy különfé­le csatornákon mégis árad hozzánk a sok ízléstelenség képben és szövegben egy­aránt. A szupernyolcas filmek és videokazetták rohamos el­terjedése a pornográfia tér­hódítását is magával hozta. Miért nincs alaposabb ellen­őrzés?” Nos, ami az utóbbi — egy­általán nem szónoki — kér­dést illeti, tekintsük hatósági ügynek. Mélységesen egyetér­tek viszont a minősítés lé­nyegével: a porno az érzelmi elsivárosodásnak kedvez, ilyenformán tehát az egész­séges emberi személyiséget veszi célba. Megismétlem: semmiképpen sem szabad felengedni a sorompót a por­nográf filmek előtt! Ugyan­akkor arra is felhívnám a fi­gyelmet, hogy a fürdővízzel együtt ne öntsük ki a gyere­ket! Konkrétan: szerelem és erotika nélkül szegényebb lenne az emberi világ, tehát nem osztom azt a felfogást, mely szerint a hálószobába a felvevőgépnek fölösleges be­kukkantania (pláne időznie). A szocialista művelődéspo­litika nem lehet nagyvonalú­an elnéző a szóban forgó kér­désben. Az üzlet kedvéért — nyilvánvaló, hogy nagy lenne az érdeklődés a „merész” fil­mek iránt — elveinket nem adhatjuk fel. Egy szó mint száz: megvagyunk és minden bizonnyal mindig is megle­szünk pornográf moziproduk- tumok nélkül. Veress József Új könyvek Áz ünnepi könyvhét újdonságaiból Sziláni Jáns vezérigazjaló FILMJEGYZ ÉT" RM HÉTVÉGI MELLÉKLET G róf Tisza Lajos tanyájáról másként lát­szott a világ. Más kontúrokat rajzolt a sors az emberek életpalettájára. A cse­lédség nagyon pontosan ismerte a saját he­lyét a gróf, az intéző világában. Ebből ki­törni egyet jelentett a lázadással, vagy ép­pen az emlékké szelidüléssel. Mert csak az emlékezet tartotta nyilván azon keveseket, akik a Szakolyhoz tartozó tanyáról a nagy­világ felé vették útjukat. Nem kellett sok­száz kilométerre elkerülni, a földrajzilag csekély húsz-harminc kilométer fényévnyi távolságot jelentett a tanya és az akkor még járási székhely Nagykálló között. Szilágyi Jánosról, mint elsőszülött fiúról hamar döntött a családfő: marad itthon a villanyelet forgatni. Négy kisebb testvér mellett korán befogták a nagyfiút. Hajnali négykor kelt, hogy csengetésre begyalogol­jon Balkányba. A szívós akaratból a jó sze­mű pap, Takács Miklós megsejtett valami rendkívüli elszántságot, ami a dohányker­tész fiában megmutatkozott. Nem kevés rá­beszélőkészség kellett hozzá, hogy ezt a fel­ismerést megértesse a szülőkkel. Pedagógus­ként tudta, emberileg érezte, Szilágyi János még sokra viheti az életben, ha tanul. Az apa — évszázadok beidegződéseként — hal­lani sem akart erről. A törékeny anyában felébredt a büszkeség, hátha igazat jövendői a papjuk, lehetne még az ő fiából írnok a községházán, vagy ki tudja, szépszavú lel­kész a gyülekezetben. S a remény hitet szült, hogy érdemes elindítani az úton a fiút. Na­gyobb távolságot tett meg Szilágyi János et­től az elhatározástól az OFOTÉRT vezérigaz­gatói székéig, mintha most üzleti útra repül az Egyesült Államokba Budapestről.. . — Kimondhatatlanul hálás voltam Takács Miklósnak, hogy rábírta a szüléimét a tanu­lásra. Nekem nem lett volna erőm apámmal megvívni a könyvekért a harcot. Ügy gon­doltam, szívességből a papi pályát kell vá­lasztanom. Bár igazi elhivatottságot akkor még nem éreztem semmilyen szakma iránt. Tanulni akartam, végtelenül sokat. Sikere­sen leérettségiztem a nagykállói gimnázium­ban,* s még mindig töprengtem. Talán a kö­zelség miatt, a debreceni tanítóképzőbe fel­vételiztem, de a negyvenes évek végén még másképp ment az egyetemi felvételi. Jött az értesítés, Pesten a Marx Károly Közgazda­ságtudományi Egyetem hallgatója leszek. Megint volt valaki a háttérben, aki egyen­gette a tanulás göröngyös útját... A mai tapasztalt üzletember, a németül, oroszul, franciául tárgyaló vezérigazgató a süppedős bőrfotelekben éppen harminc évet pergeti vissza az idő kerekét. Élénken élnek az emlékezetében a keservesen megküzdött órák, amikor bepótolta a hiányt, amit évfo­lyamtársai már az otthoni környezetükből magukkal hoztak. Alapfogalmakat pótolt, hogy eligazodjon a közgazdaságtan rejtel­meiben. No és nem utolsósorban választ is keresett az otthoni kérdésekre, a grófi tanya életének holnapjára. Kitartó szorgalmára itt legalább annyira szüksége volt, mint az ele­mi és a középiskolában. Hajnali háromkor kelt, és éjfélig bújta a jegyzeteket. Az első évfolyamon közepes eredményt tudott fel­mutatni, egy évre rá ledolgozott a hátrány­ból, négyessel végzett és harmadévtől kezd­ve jeles jegyeket írtak a bizonyítványába. Az államvizsga után rövid kitérő a Bel­ügyminisztériumban, majd az első komoly próbatétel következett. Esztergomba tele­pítettek le egy szemüvegkeretgyárat, s ehhez kerestek vezetőt. Azt ígérték neki, hogy csak pár hónap, amíg beindítja a gyárat, s mehet vissza Pestre. Maximum négy hónap és ta­lálhat jobb állást is, ha akar. Ám a tanyán felnőtt fiú vérébe ivódott; ha valamihez hozzákezd, ne hagyja félbe. Ahogy Eszter­gomban körülnézett, észrevette, hogy az asz- szonyok már hajnali négy órakor munkáért állnak sorba. Szilágyi János kért két mázsa deszkát, ebből ácsolták a műhely asztalait és elkezdték a betanítást. A négy hónapból — alig vette észre — huszonegy év lett. Mi­kor elbúcsúzott, 500 millió forintos termelé­si értékű, ezerhatszáz fővel dolgozó nagyvál­lalatot hagyott az utódjára. Az optikai cikkek úgy hozzánőttek a szí­véhez, hogy már ezen a területen kereste a helyét. Tanácsadónak hívták az OFOTÉRT- hoz 1978 elején, majd még abban az évben kinevezik vezérigazgatónak. Tágabb pers­pektíva nyílt meg előtte, kitárulkoztak a nemzetközi piacok is. Az egykori szabolcsi cseléd unokája olyan fesztelenül mozog a New York-i, tokiói, moszkvai kereskedelmi központokban, mintha mindig azt gyakorolta volna. A beszélgetés előtti napokban tért haza Olaszországból egy optikai világkiállí­tásról, ahol ezerötszáz cég között képviselte a hazai optikai ipatí, és kereskedelmet. S ’ mire e sorok: napvMgot látnak; már négybe-'? tes útoö lesz sz- Egyesült Államokban. Amikor Szilágyi János sikeres államvizs­gát tett, Szakoly méltán büszkélkedett vele. , A pap és az ügyvéd után ő lett a falu har-- ríjadik diplomás embere. Büszkék voltak rá, tálán cnnlri nnm ntnvntt nlvan mpcc7Írp o Vic faluból, mint éppen ő. S magukénak tekin tették azért is, amikor államvizsgája után: hajnalban már mezítláb kaszált apjával £ földön. És mert vasárnap még lejátszotta £ futballmérkőzést a helyi csapattal, s csal este ment vissza Pestre. — Nagy öröm ma is, ha hazamehetek s falumba, Szabolcsba. Üzleti útjaim, ha nerr is túl sűrűn, az utóbbi években megszapo­rodtak. Az OFOTÉRT 130 üzlete behálózzs az egész országot. Ezerötszáz hazai és külföl­di partnerrel építettünk ki kapcsolatot Évente hárommilliárd forintos forgalmai bonyolítunk. Nem túlzás azt mondani, hog> Magyarország minden második polgára as ügyfelünk, mert tizenkét hónap alatt ennyi­en fordulnak meg boltjainkban. Kerüli a nagy autót, a harsogást. Haza mindig este jön, hogy édesanyjával jól kibe­szélgesse magát. A hetvenkét esztendős anyai szív ma is ugyanúgy izgul érte, mint mikoi érettségi vizsgára készült. Egy-egy képeslap tudósítja sokszor, fia a nagyvilág mely pont­ján dolgozik. A vezérigazgató néha meg is lepi as OFOTÉRT-üzletek eladóit. Csendben érkezik mint nemrégiben a mátészalkai új üzletbe is. Negyednyolckor a bolt előtt várta a fél­nyolcas nyitást. Ám hiába várta, pedig gyü­lekeztek szépen a vásárlók is... — A szolgálat szeretetét lenne jó átplán­tálni mindenkibe. Én sem úgy készülterr erre a pályára, hogy ha törik, ha szakad, be­lőlem vezető üzletember lesz. Menet közben fedeztem fel annak a szépségét, milyen cso­dálatos érzés az embereket szolgálni. Mosl ebből a székből egészen másképp látszik, mi mindent kell megtennie a mai világban an­nak a fiatalnak, aki valami hasznosat akat véghez vinni. A lehetőségekhez mérten ezért is próbálom a szakolyi fiatalokat, az iskolá­sokat segíteni. A fényképezéshez egy labor fölszerelését, a teljes berendezést fizette az OFOTÉRT. Jól emlékszem, milyen keserves harcokat kellett megvívnom, amíg behoztam azt a hátrányt, amit az iskoláztatás, az ott­honi környezet nem adott meg nekem. Azl szeretném, ha a mai szakolyi gyerekeknek már természetes lenne a fényképezés, a mo­dern kor sok vívmánya. Még mikor Eszter­gomban voltam, két hétre elvittem az ottani gyárba a legjobban tanuló szakolyi iskoláso­kat. Közülük soka“, akkor láttak először ha­jót életükben, a dunántúli városba azelőtl még egyikük sem jutott el kirándulni. Di­csérték is őket az alkalmi tábor vezetői, el- ámultak rajta, hogy a lányok öt órakor fel­keltek, kitakarítottak, s példás magatartás­sal hálálták meg a jutalomutat. — Az előbb említettem, hogy az otthoni környezet nem adott meg nekem olyan dol­gokat, amihez pici koruktól hozzászoktak egyéb társadalmi rétegből származó iskola­társaim. Megadott viszont olyan emberséget, amit többre becsülök minden vagyonnál. A nyíltság, az őszinteség — amelyet a nehéz időkben is át tudtam menekíteni — mai napig a legnagyobb áldás az életemben. Mindig megőriztem azt a szókimondást, ami­re apám házánál neveltek. Volt, amikor ká­rom származott belőle, de szépeket mondani, hazudni nem tudtam soha. Szilágyi Jánosnak — «bármilyen magas posztra is került — nehéz sors jutott osz­tályrészül. Hamar özvegyen maradt, egyedül nevelte két pici gyerekét. Hajnalban kelt. megfőzött, s indult Esztergomba. Meg volt győződve — kellett, hogy így legyen — ar- ról, hogy a gyerekei pontosan teljesítik az skolai követelményeket, az önállóságukat nem csavargásra használják. Ma a lánya külkereskedő, angol—német szakon végzett, i fia gépkocsiszerelő. Csak akkor nősült meg íjból, amikor már nem kellett egyetlen család­tag érdekének sem csorbulnia. Természetes iologkópt említi, hogy szabolcsi lányt veze­tett az anyakönyv vezető élé. *•»- Soha bem -a pozícióért törtem' magam. Sí ekem ma is az a legnagyobb becsülés, ha /égigmegyek a faluban, és az ismerősök áz­tál 'ámítanak, meg: csak egy pohár borra, ianikámí ' Tóth Kornélia ÉÉ HHKPMIHIItölfl Stm A Magvető — nem számítva közművelődési zsebkönyvsoroza­tát, a Gyorsuló időt — elsőként indított olyan sorozatot, mely nem sikeres szépirodalmi alkotá­sok olcsóbb kiadásának feladatát vállalta magára. A Tények és tanúk mára közismertté vált. A könyvhétre megjelenő legújabb darab nem emlékezés, dokumen­tumkötet : Hitler hatvannyolc tárgyalása 1939—1944. Hatvannyolc tárgyalás kelet-európai állam­férfiakkal a siker éveiben, ami­kor még minden egyszerűnek látszott. A leigázás, a népcsopor­tok, a nemzetek kiirtása, eltün­tetése a térképről szinte simán törtéi«.. Sokan hitték/ hogy vég­érvényesen. A átóJér-éuR-rlpai kor­mán JkOa plén olyätP(WlAntlcíin? tak, tttmt Horthy, Titő es*’Anto- nescu marsall, A területi újra­rendezés elhódította a kelet-eu­rópai kisállamok vezetőit, s még csak eszükbe sem jutott, hogy ugyanazt az országrészt a Führer- többeknek is odaígérte. IszonyStbs erejű dokumentum­kötet. Miként játszotta ki Hit ler Horthyt és Antonescut, Ti- sot és másokat: a kérdésnek csupán egyik oldala. A. másik, ami megfogalmazódik az olvasó­ban : a kegyencek sorsa nem hosszú életű. A dokumentumok java része ezidáig ismeretlen volt — ideje, hogy lássuk miként jutottunk Voronyezsig egy kor­látolt, gyáva s nem a népért, csupán a hatalomért küzdő poli­tika következtében. Nemrégiben indította a Magve­tő Nemzet és emlékezet című új sorozatát. Ebben nem emlékezé­sek, múltat idéző, személyesen is megélt reflexiók kapnak helyet, hanem tudományos igényű tanul­mányok, esszék — olyanok, me­lyek objektív hangvételükkel kí­vánnak hatni. Az ünnepi könyv­hétre megjelenő három kötet múltunk három jelentős szaka­szát képviseli. Kristó Gyulát rm(Bt &.V jgágyar ./kbZépftVT; egyik' is,-. • melóiét tiszteljük.; Hthh. kö­tete 18 tanulmányt tartalmas a Tanulmányok az Árpád-korról címmel. Az etnikumok történetét egy-egy forrás alapján feltárni már szinte divat, s jó néhány olyan kérdés van, mely fogfal- koztatja a közvéleményt. Mi­ként éltek a Kárpát-medencei népek a honfoglalást megelőző időben vagy közvetlenül köve­tően? Miként vallanak a kora­beli kútfők a hun—magyar ha­gyományokról, s egyáltalán mik ennek a valós alapjai? Kristó Gyula forrásközléseinket veszi kritika alá. Nem tévesztik meg mámoros vagy dogmatikus elmé­letek, ő a ráció híve, s az objek­tív ténymegállapításé. Nyomon követhetjük tanulmányaiban a magyarság múltját a tények és hiedelmek szembesítésével, a ha­zai és a határainkon túli tudo­mányos kutatás fényében. Nincs, nem lehet egy véleményen áltu- dományos, déllbábos elméletek­kel. Hétköznapi vitáinknak is fontos könyve. Bajcsy-Zsilinszky Endre 1939- ben jelentette meg Mátyás ki­rály című életrajzát. A növekvő német veszély idején egy poli­tikus iró történelmi művet: „a ■'..Változatlan és örök magyar I Ügyért, és nekünk életünk árán I í tfc meg kell védenünk belső sza- I 1 badságunkat, külső függetlensé­günket . . .” írja az előszóban. Politikus mű volt akkor, külön­véleményt jelentett az akkori politikai helyzetben, miként a Míagyar nép is különvélemény­nyel élt Mátyás alakját illetően a tudományos és hivatalos felfo- '• gással szemben.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents