Kelet-Magyarország, 1983. május (43. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-13 / 112. szám

4 Kelet-Magyarország 1983. május 13. Kommentár Kreisky után koalíció Q r kora este világossá vádt április 24-én a bé­csi Burgban berende­zett nemzetközi sajtóköz­pontban: Ausztria az elkö­vetkező négy esztendőben nemcsak Bruno Kreiskyt nél­külözi a politikában, hanem búcsút vesz az egypárti kor­mányzástól is. Bár az Oszt­rák Szocialista Párt (SPÖ) változatlanul a legjelentősebb erő a törvényhozásban, ko­rábbi abszolút többségét el­veszítve kénytelen volt koa­líciós partner után nézni. A nagykoalíció, vagyis a szocialisták és az Osztrák Néppárt (VPÖ) közös kor­mányzása a két párt közti ki­békíthetetlen ellentétek miatt már az első pillanatban ki­zártnak tűnt. Dr. Norbert Steger, az Osztrák Szabadság Párt (IPÖ) vezére viszont nyomban biztosította beszél­gető partnereit: ők szívesen vállalkoznak a partner szere­pére. A parlamenti erőviszonyok alakulása azt sugallta, hogy ez az egyetlen járható út a stabil kabinet megteremté­séihez. A szocialista párt 90, a szabadság párt 12 mandá­tummal rendelkezik; 102 kép­viselőjükkel szemben áll az ellenzéki néppárt, amelynek 81 képviselője foglal helyet a 183 tagú törvényhozásban. Szerdán sikerrel véget ért Bécsben a kormányalakítási tárgyalás. A szocialisták és a szabadság pártiak megálla­podtak a kormányszövetség- rői, Bruno Kreisky kancellár eleget tett utolsó politikai megbízatásának. Néhány na­pon belül megalakulhat az új osztrák kabinet, amelynek élére a szocialisták és Kreis­ky személyes jelöltje: dr. Fred Sinowatz kerül. A választási visszaesés után a szocialisták előrelát­hatóan kénytelenek átenged­ni koalíciós partnerüknek há­rom fontos tárcát: a keres­kedelmi és ipari, a hadügyi és az igazságügyi miniszté­rium irányítását, továbbá két államtitkár az IPÖ soraiból kerül ki. Dr. Norbert Steger, az új alkancellár közölte a nyilvá­nossággal, hogy nehezmé­nyezi a szocialisták adó- és pénzügyi politikáját. Ha va-í lamiben, ebben bizonyára engedményre kényszerül az SPÖ, hiszen választói nagy része éppen a bankbetétek kamatjának megadóztatása miatt fordult el tőle. Ami viszont Ausztria kül­politikáját illeti, a kétpárti kormány továbbra is ragasz­kodik az eddigi aktív semle­gességhez, az enyhülés vív­mányainak megőrzéséhez, a kelet—nyugati 'párbeszédhez. Sinowatz személyében a szomszédos Burgenland szü­lötte és nagy tekintélyű poli­tikusa áll majd a koalíció élén, aki bizonyára tovább mélyíti országaink gyümöl­csöző kapcsolatait. □ yugati szomszédaink nemzetközi tekintélye — a semlegesség tisz­tes és nemes álláspontján túl­menően — jórészt azon ala­pul, hogy a tőkés országok­ban szinte általános recesz- szió hatását sikerült viszony­lag a legalacsonyabb fokra korlátozniuk. A 4,6 százalé­kos munkanélküliség — alig 140 ezer állást kereső — és az inflációs ráta kordában tartása révén Ausztria szinte sziget a nyugati világban. Az új kormány — hangsúlyoz­zák az első nyilatkozatok — változatlanul a teljes foglal­koztatottságra, ugyanakkor az ipar szerkezetének szükség- szerű korszerűsítésére törek­szik. Tizenhárom évi szocialista kormányzás után a kétpárti kabinet működése elé nagy várakozással tekintenek, s nemcsak Ausztriában, hanem az osztrák nép barátai köré­ben is. Gyapay Dénes Az új-zélandi miniszterelnök Budapesten (Folytatás az 1. oldalról) Lázár Györgynek, a Ma­gyar Népköztársaság Minisz­tertanácsa elnökének meghí­vására csütörtökön délután hivatalos látogatásra hazánk­ba érkezett Robert David Muldoon, Üj-Zéland minisz­terelnöke. Űtjára elkísérte felesége is. A kormányfő kíséretében van Bemard Galvin pénz­ügyminisztériumi államtitkár, Hugo Judd, Üj-Zéland Ma­gyarországra akkreditált nagykövete — aki Budapes­ten csatlakozott a miniszter- elnökhöz —, valamint a mi­niszterelnöki hivatal több vezető munkatársa. A vendégeket a Ferihegyi repülőtéren ünnepélyesen fo­gadták; a légikikötőt új-zé­landi és magyar zászlók dí­szítették. A fogadtatásra megjelent Lázár György, Púja Frigyes fcülügy- és Hetényi István pénzügyminiszter, valamint a politikai és a gazdasági élet számos vezető személyisége. A repülőgépből kilépő Ro­bert David Muldoont első­ként Lázár György üdvözöl­te, majd kisdobosok virág­csokrokkal köszöntötték a vendégeket. Ezt követően a magyar és az új-zélandi köz­életi vezetők kölcsönösen üd­vözölték egymást. A fogadtatást követően a távoli szigetországból érke­zett vendégek gépkocsiba ül­tek, s a magyar vezetők tár­saságában szállásukra haj­tattak. A késő délutáni órákban a Parlamentben Lázár György és Robert David Muldoon szűk körben megbeszélést folytatott. A szívélyes légkö­rű megbeszélésen áttekintet­ték a kölcsönös érdeklődésre számot tartó legfontosabb nemzetközi politikai és gaz­dasági kérdéseket. Este Lázár György és fele­sége a Parlament vadászter­mében díszvacsorát adott az új-zélandi kormányfő és fele­sége tiszteletére. Részt vett a vacsorán a kormány több tagja, valamint politikai és gazdasági életünk számos ve­zető személyisége. A vacsorán Lázár György és Robert David Muldoon po­hárköszöntőt mondott. EN SZközgyűlés Rácz Pál felszólalása a ciprusi vitában Az ENSZ-közgyűlés 37. ülésszakán a ciprusi kérdés vitájában csütörtökön felszó­lalt Rácz Pál nagykövet, Ma­gyarország állandó ENSZ- képviselője. Kijelentette, hogy a Magyar Népköztársa­ság nagy jelentőséget tulaj­donít a ciprusi probléma tar­tós és békés megoldásának. E megoldásnak a Ciprusi Köz­társaság függetlensége, szu­verenitása, területi sérthetet­lensége, egysége és el nem kö­telezett státusa teljes tiszte­letben tartásán kell alapul­nia. összhangban az Egyesült Nemzetek alapokmányával és idevágó határozataival. A magyar ENSZ-képviseló hangsúlyozta, hogy véget kell vetni a szigetországban a kül­földi beavatkozásnak, és te­rületéről ki kell vonni min­denfajta külföldi csapatot és katonai személyzetet. Rácz Pál kifejezte a ma­gyar küldöttségnek azt a meggyőződését, hogy a ciprusi görög és török ajkú közössé­geknek külső beavatkozás nélkül, maguknak kell alakí­taniuk országuk jövőjét. Rá­mutatott, hogy a Cipruson ta­pasztalható helyzet nemzet­közi méretű probléma, amely­nek megoldatlansága nem­csak a Földközi-tenger keleti medencéjének, hanem egész Európának a békéjét és biz­tonságát is fenyegetheti. A magyar ENSZ-képviselő végül helyeselte egy Ciprussal foglalkozó nemzetközi érte­kezlet összehívásának gondo­latát, és szükségesnek mon­dotta, hogy a világszervezet főtitkára tovább folytassa er­re irányuló jószolgálatait, amiben számíthat a magyar kormány teljes bizalmára. Szabolcs-Szatmár megyei munkavállalók figyelem! Valamennyi építőipari szak-, betanított és segédmun­kás részére felvételt hirdet, csak budapesti munkahelyeire A KÖZÉPÜLETÉPITÖ VÁLLALAT. MAGAS KERESETI LEHETŐSÉG (személyi besoroláson alapuló, teljesítménytől függő bére­zés) FELEMELT KCLÖNÉLÉSI PÖTLÉK (A korszerű munkásszálláson elhelyezett dolgozóink részére 60 Ft (MUNKANAP) 1200—1440 Ft/hó. A vidékről naponta bejáróknak, 40 Ft (MUNKANAP) 800—960 Ft/hó, különélés! pótlékot füzetünk). EGYÉB KEDVEZMÉNYEK, szociális juttatások — hazautazás! költségtérítés, — albérleti hozzájárulás, — magánerős lakásépítés-támogatás, — üdültetés, — vállalati OTP. lakásépítési lehetőség. Részt vehet Budapest legszebb középületeinek építésében, rekonstrukciójában. varja Ont A KÖZÉPÜLETÉPITÖ VÁLLALAT. Teher- és mixergépkocsi-vezetők jelentkezését is várjuk. Jelentkezés: KÖZÉPÜLETÉPITÖ VÁLLALAT 1373 Budapest, V., Molnár u. 19. Érdeklődni: a 182-055/278-as telefonszámon, személyesen vagy levélben. Faja Frigyes hazaérkezett Belgiemból Púja Frigyes külügyminisz­ter hivatalos belgiumi láto­gatását befejezve csütörtökön hazaérkezett Budapestre. A magyar diplomácia vezetője Leo Tindemans belga külügy­miniszter meghívásának tett eleget. Fogadtatásakor a Ferihegyi repülőtéren jelen volt Charles Ghislain, a Belga Királyság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. A Vatikán képviselőié Magyarországon Magyarországon tartózko­dott május 4-től 12-ig Luigi Poggi érsek, pápai nuncius és — a kialakult gyakorlatnak megfelelően — időszerű kér­désekről folytatott tárgya­lást Miklós Imre államtitkár­ral, az Állami Egyházügyi Hi­vatal elnökével. A Vatikán képviselője magyarországi lá­togatása során találkozott dr. Lékai László bíborossal, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnökével és a püspöki kar több tagjával, valamint dr. Bartha Tibor református püspökkel, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Taná­csa elnökével. Kitüntetett szövetkezet (Folytatás az 1. oldalról) Eredményes gazdálkodásuk egyik titka: úgy növelték ár­bevételüket, hogy közben há­rom százalékkal csökkentet­ték a termelés költségeit. Különösen legfontosabb ágazatuk, az állattenyésztés sikereit érdemes kiemelni, ahol a kilencszázalékos ár­bevétel-növekedést tízszáza­lékos költségmegtakarítással érték el. Az állattenyésztők munkáját dicséri, hogy ne­gyedével növelték a múlt év­ben az eladott tej mennyisé­gét és 819 kiváló minőségű húsmarhát értékesítettek. A csaholyi gazdák sikerének ér­tékét növeli, hogy az ország­ban mindössze huszonhét kedvezőtlen adottságú ter­melőszövetkezetet tüntetnek ki az idén, köztük a Kraszna- ; parti üzem dolgozóit. A csütörtöki ünnepségen a Kiváló címmel járó okleve­let Nyíri Béla, a TÖT nyu­galmazott főtitkárhelyettese adta át Erdélyi Béla tsz-el- nöknek. A tagok közül Ki­váló Munkáért miniszteri ki­tüntetésben részesült Kicsák Jánosné főkönyvelő, Szántó József né tej kezelő, Bartku Miklós növényvédő és Kicsák Mihály gépkocsivezető. Név­rokona, a szintén Kicsák Mi­hály a Kiváló Szövetkezeti Munkáért TOT-kitüntetést vehette át. MOSZKVAI LEVELÜNK Évi tízmilliárd Önjelölt szakemberek Otho A. Ezell jr., — foglal­kozását tekintve FBI-ügynök — befordult a postára és fel­adott 1595 dollárt az Arizona állambeli Phoenix amerikai nemzeti egyetemének címére. A pénzhez mellékelt kísérőle­vélben megírta, hogy szeretne felsőfokú végzettséget — és természetesen az ezt igazoló diplomát — szerezni, de leg­nagyobb sajnálatára túl sok a restanciája, különben is el­foglalt, nincs ideje a kurzu­sokat látogatni. Legyenek szívesek hát — írta a levél­ben — megküldeni postafor­dultával a diplomát. Hogy milyet? Hát... mondjuk köz- gazdaságit. A diploma rendben meg­érkezett — mint annak a több száz embernek, aki ugyancsak a „postafiók-egye- temen” végzett az Egyesült Államokban és most minden­féle képzettség nélkül pszichológusként, orvosként, sőt rákkutató intézet igazga­tójaként dolgozik. Ezeknek az embereknek nem kellett egye­bet tenniük, mint feladni a pénzt és megjelölni, hogy ezentúl a tudományok mely ágazatát kívánják szerencsél­tetni — és milyen tisztes pá­lyán szeretnének meggazda­godni. Az FBI azonban megszima­tolta az ügyet és a fentebb említett ügynök csak egy volt a sok közül, aki diplo­maéhséget imitálva bizonyí­tékot próbált szerezni a „diplomagyárak” ellen. Sze­reztek is — ezzel a módszer­rel összesen 23 „diplomát.” „Több száz emberről van szó, akik az élet minden te­rületén dolgoznak”: — mond­ja az FBI és idézi N. N. ese­tét — mert nevekről eddig nem esett szó —, aki rákku­tatóként 30 ezer dolláros me­xikói kúrára küldte pácien­sét. A „diplomások” között állítólag ott van a kormány egy magas beosztású tisztség- viselője is. Most pedig Arizona, Ar­kansas, Ohio, New York, Flo­rida, California, Észak- és Dél-Karolina államok szövet­ségi esküdtszékei foglalkoz­nak az üggyel. Egyes „diplo­másokat” máris elbocsátottak — mások inkább lemondtak. Az FBI tisztségviselője úgy véli, hogy az ügy „az ország egész oktatási rendszerét érinti”. Minden elképzelhető pályán lehetnek önjelölt szak­emberek. Állítólag még a NASA-nál, az amerikai űr­kutatási hivatalnál is felfe­deztek egy-kettőt... K örülbelül ennyi utas használja a 365 nap alatt a főváros közlekedési eszközeit. Mint minden nagy­városban, Moszkvában is első számú probléma a tömegközlekedés túlterheltsége, a járatok zsúfoltsága, a csúcsforgalom alatti csigatempó. A valamikori jóslatok sajnos nem váltak be: a tömegközlekedési eszközök mennyiségi és minőségi fejlődése igencsak a modern igények és követelmények mögött jár. Fő oka az uta­sok számbeli növekedése: naponta mintegy 15 millió utas használja a metrót, az autó- és trolibuszokat, a villamost és a különféle iránytaxikat. Másik ok: a város egyre bővül, megnőnek a lakóte­lepek és a munkahelyek közötti távolságok és így nő az egyes utasok által a közlekedési eszközökön töltött idő. Persze, szó sincs arról, hogy ezek a gondok le- küzdhetetlenek. Az ötéves terv különös figyelmet szen­tel a nagyvárosi tömegközlekedés problémáinak csök­kentésére, megoldására. A metró a moszkvai forgalom leggyorsabb és legnép­szerűbb járműve. Amikor 1935-ben megnyílt, a vonal hossza mindössze 11 kilométer volt és 13 állomást kö­tött össze. Ezzel szemben ma már a vonalak hossza együttesen megközelíti a kétszáz kilométert és 115 — legkülönbözőbb stílusban épült — állomás fogadja az utazóközönséget. A hamarosan fél évszázados születés­napját ünneplő moszkvai metró állandóan terjeszkedik, s a mostani ötéves terv végére 30 kilométernyi új vo­nalat kap. Hogy mennyire nem olcsó a metró építése, bizonyítják a tények: egy kilométer körülbelül 15 mil­lió rubelbe kerül az államnak. Az autóbuszok a „földfeletti” közlekedés legtúlterhel- tebb eszközei a fővárosban. Ősei 1924-ben jelentek meg Moszkva utcáin. A járatok útvonalainak összes hosszú­sága akkor 82 kilométer volt, s egy év alatt 9 millió utast szállítottak. Napjainkban az útvonalak hosszú­sága együttesen mintegy 4500 kilométer és évente majd­nem kétmilliárd (!) utas fordul meg rajtuk. A fejlődés itt nyilvánvalóan óriási, azonban újabb és újabb gondok merülnek fel. Például a sofőrhiány. A sta­tisztikák szerint 5500 betöltetlen vezetőülés vár gazdá­ra. A problémával nemcsak az illetékesek foglalkoz­nak, hanem többek között a Komszomol is, amely el­sősorban a fiatalokat hívja a közlekedési vállalatokhoz dolgozni. Ebben az ötéves tervben 160 kilométerrel nő az au­tóbuszútvonalak hosszúsága. Számunkra, magyarokra nézve hízelgő az Ikarusok nagy népszerűsége. Ez főleg a kényelemmel magyarázható, hiszen egy Ikarus há­romszor annyi utast képes befogadni, mint szovjet társa. 1933 novemberében indult útjának az első trolibusz a fővárosban. Akkor az útvonal hossza 7 kilométer volt, ez ma közel 1200 kilométer. Ezt is, akárcsak a villa­mosvonalakat, az elkövetkezendő években tovább bőví­tik. Igaz, a villamosok, a jó öreg villamosok a mai tö­megközlekedésben már háttérbe szorultak, de egyes körzetekben — éppen az autóbuszgondok miatt — még mindig uralkodó szerepet játszanak. A Moszkvában járt magyar turisták sokszor elcsodál­koznak a város széles sugárútjain, több sávos autóútja­in. Az utóbbi években sajnos még ezek a több sávos utak is szűkké váltak a rohamos ütemben növekvő for­galom előtt. Nem ritkák az olyan útszakaszok, ahol csúcsforgalom idején a járművek átlagsebessége 11—12 kilométer óránként. A fejlesztés ezen a téren is sürgető, hiszen csak jelenleg körülbelül 470 ezer magán-sze­mélygépkocsi futkároz az utakon, de az előrejelzések szerint 1990-re már körülbelül 650 ezer moszkvai jár majd a saját autóján. □ gy moszkvai lakos átlagosan 1—1,5 órát fordít a munkahelyére vezető útra és vissza. Divatos mostanában az úgynevezett „utazási fáradtság­ról”, illetve annak pszichológiai és „munkahelyi” kö­vetkezményeiről beszélni. Hogy ezt a problémát, okait és utóhatásait előbb-utóbb megoldják, ahhoz Moszkvá- ban is megtették az első lépéseket. A jövő remélhetőleg igazolja a befektetett szellemi és fizikai energiát. Ezt várják a szakemberek és az utazóközönség egyaránt. Moszkva, 1983. május. channzJÁ CJi/mxí „uipiomagyaraK

Next

/
Thumbnails
Contents