Kelet-Magyarország, 1983. május (43. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-07 / 107. szám

1983. május 7. Kelet-Magyarország 3 MIT TEHET EGY KIS ORSZÁG ? Köeqs célunk: a béke Beszélgetés Sarkadi Nagy Barnával, az Országos Béketanács főtitkárával A SAROKBAN HALKAN DURUZSOL A VENTILLÁTOR. AZ ASZTALON GŐZÖLÖG AZ IMÉNT FELSZOLGÁLT, KISSÉ KESERNYÉS TEA. A SZOBÁBA BESZŰRŐDIK A TUNISZI UTCA KELETI ZAJA. A KÉNYEL­MES FOTELEKBEN: KÉT MAGYAR ÉS EGY ARAB. Piacszerzés Afrikában Aranyozzák a képkeretet. (Gaál Béla felvétele) — Viszonylag hosszú, po­litikailag, gazdaságilag ki­egyensúlyozott időszak után a 80-as évtized mind na­gyobb feszültséggel, fegy­verkezési rekordokkal kö­szöntött a világra. Egyesek már-már a „hidegháború” visszatéréséről beszélnek. Egyáltalán felkészülten ér­te ez a változás a békemoz­galmat? — Valóban jelentékenyen megromlott a két világrend- szer közötti viszony. Egy sok­kal kiélezettebb helyzet ala­kult ki, miután az Egyesült Államok és NATO-beli szö­vetségesei katonai fölényre törnek és ennek érdekében a gazdasági háborútól, a gazda­sági blokádtól és egyéb esz­közöktől sem riadnak vissza. Kétségtelen, hogy felkészü­letlenül érte a békemozgal­mat mindez, ami nem jelenti azt, hogy nem tudott rá rea­gálni. Hiszen fontos jelenség — nemcsak békemozgalmi szempontból —, hogy a fe­szültség növekedésével, a kapcsolatok rosszabbodásá­val párhuzamosan megerő­södtek a különféle tömeg- mozgalmak Nyugat-Európá- ban, az Egyesült Államokban, Japánban, s persze a szocia­lista országokban is. Arról az erőről, azokról a tömegmeg­mozdulásokról van szó, me­lyek felemelik szavukat a ra­kétatelepítések ellen, melyek az Egyesült Államokban a nukleáris fegyverrendszerek befagyasztásáért lépnek föl. Méghozzá a társadalom leg­szélesebb rétegeit átfogó moz­galmak ezek — kezdve az amerikai püspöki kartól a holland háziasszonyokig, az olasz diákoktól a nyugatné­met „zöldekig”. E mozgalmak kialakulása a fenyegetettség érzéséből is táplálkozik, és nyilván arról is szó van, hogy a kibontakozó tőkés társadal­mi válság talaján a régi ér­tékek elavulása után újat,, mást akaróan lépnek fel a fiatalok óriási tömegei. Hisz nem lehet véletlen, hogy a nagy béketüntetések résztve­vői túlnyomórészt fiatalok. De bármi is légyen e béke­mozgalmak jelszava, úgy hi­szem egyre jelentősebbé váló politikai erőt jelentenek. Nemrég az Országos Békeui- nács egyik ülésén Bartha Ti ­bor református püspök fogal­mazott úgy, hogy „most négy- milliárd ember békét akar, s a békemozgalom nagy kérdé­se, hogy ezt az akaratot mi­ként lehetne politikai ható­erővé transzformálni”. — A viszonylag nyugal­mas esztendők után most nyilván „korszakváltást” vár el a közvélemény a bé­kemozgalomtól is... — Ami a hetvenes éveket illeti, kétségkívül könnyebb volt a dolgunk. Ma a béke­mozgalomnak mindenképpen a tárgyalások, megegyezések légkörét kell segítenie. Eb­ben az országban megszok­tuk azt, hogy népünk, pár­tunk, kormányunk — politi­kája természetéből fakadóan — békét akar, saját eszközei­vel mindent megtesz annak érdekében, hogy leszerelés legyen fegyverkezés helyett, hogy előmozdítsa a normális nemzetközi viszonyok kiala­kítását. Ebből következik az is, hogy a békemozgalom fő feladatának e politika támo­gatását tekintette, s tekinti ma is. Mi legyen ez a támo­gatás? És hogyan lehet ezt a konkrét akciók nyelvére le­fordítani? Bár furcsán hang­zik, de tiltakozni, követelni, változtatni mindig érdeke­sebb, s könnyebb, mint vala­minek a támogatását magun­kénak mondani. Nincs persze szükség fejbólintó, ugyanazo­kat a gondolatokat megis­métlő támogatásra. Olyanra azonban igen, amely gondol­kodva, alaposan megértve fo­gadja el ezt a politikát. Természetesen olyan fontos kérdéseket is meg kell vitat­ni, mint például, hogy ki a felelős a fegyverkezési haj­sza fokozásáért. Néhol Nyu- gat-Európában azt hangoz­tatják, hogy azonos mértékű felelősség terheli a nemzet­közi helyzet megromlásáért a Szovjetuniót és az Egyesült Államokat, a Varsói Szerző­dést és a NATO-t, holott ez alapvető tévedés. Elég emlé­keztetnem a NATO 1979-es rakétadöntésére, mely egyér­telműen a katonai fölény megszerzését célozza konti­nensünkön. Vagy az amerikai kormányzat mind agresszí­vabb magatartására szerte a világon. Mindebből következik fela­dataink jó része is. Elsősor­ban az, hogy minden társa­dalmi csoportnak, rétegnek a saját nyelvén megfogalma­zott akciókat tudjuk megvaló­sítani. Az egyetemista, fiata­lok békemozgalommal foglal­kozó vitakörei és klubjai eh­hez a széles skálához éppúgy hozzátartoznak, mint a kö­zépiskolás fiatalok békeme­netei, vagy a különböző egy­házak papjainak tavaszi bé­kegyűlései, a magyar értelmi­ség jeles képviselőinek talál­kozója az Akadémián, vagy az Orvosok a békéért és a háború elhárításáért elneve­zésű mozgalom elindítása, ki­bontakozása. Egy dolgot itt nagyon fontosnak érzek: olyan módszereket igyek­szünk kialakítani, olyan for­mákat igyekszünk keresni, ahol s amiben mindenki meg­találja az egyéni politikai cselekvés élményét is. — Ügy vélem, a nemzet­közi békemozgalom egy igen fontos esemény előtt áll: Prágában júniusban béke­világtalálkozó lesz. — A találkozó elnevezés nagyon tömören kifejezi tar­talmát és szándékát: a bé­kéért, az életért, a nukleáris háború elhárításáért. A nem­zetközi békemozgalom ezt látja most a legfontosabb feladatának. A világ minden részéből óriási érdeklődés nyilvánul meg, szinte minden országból érkeznek delegáci­ók. Nagyon fontosnak tartom az előkészítés momentumai­ban azt, hogy Prágában hív­ják és várják különböző né­zetek képviselőit, akiket egy nagyon fontos dolog, a béke megóvásának szándéka köt össze. Itt szó esik majd a bé­ke megóvásának különböző — hogy úgy mondjam — részkérdéseiről is: az európai együttműködésről, a fejlődés és a béke összefüggéséről, a különböző világszervezetek, mint például az ENSZ kere­tében kifejtett békemunká­ról. Különböző társadalmi lé- tegek és szervezetek képvise­lői találkoznak majd egymás­sal, s talán egy nemzetközi, vagy éppenséggel világmére­tű közös gondolkodás bonta­kozhatnak! a világbéke ügyé­ben. A közeljövőben az Or­szágos Béketanács kezdemé­nyezésére megalakul a ma­gyar nemzeti előkészítő bi­zottság. Tervezzük azt, hogy a most kezdődő béke- és ba­rátsági hónap egy üzenetter­vezetet bocsát közre és ajánl széles körű — talán túlzás nélkül mondhatom — össz­népi megvitatásra és elfoga­dásra. Ezt azután a magyar nép üzeneteként magyar kül­döttség viszi el Prágába. — A beszélgetés során végig kísértett egy gondo­lat: ez a tízmilliós kis or­szág valójában mit tehet a világbékéért? Mennyit ér a szava? — Minden embernek, ki­sebb és nagyobb népnek egy­aránt fontos a szava. Súlya, szerepe van ennek a szónak: „béke”. Országos hozzájáru­lást kérdez . .. Ha a mi or­szágunkban működik — és jól működik — a szocialista társadalmi rend, ha belső bé­ke,' egyetértés, gazdasági, po­litikai fejlődés van, akkor ez rendkívül lényeges hozzájá­rulás az európai béke ügyé­hez. Ebbe beleértem vala­mennyi nemzetközi lépésün­ket, viszonyunkat a szomszé­dos és távolabbi országok né­peihez, viszonyunkat az itt tartózkodó több millió turis­tához. Magata^ésunkat és or­szágunk bemutatását akkor, amikor mi tartózkodunk kül­földön. Hogy miként tekint ránk, magyarokra a világ? Több évtizedes szocialista fejlődésünk őszinte békeszán­dékunkat bizonyította Euró­pában és az egész világon. — íme a kollekció! — te­szi ki az asztalra a gondo­san csomagolt mintadarabo­kat Tóth Sándor, a kisvárdaí BEAG igazgatója. Csillogó, aranyozott, ezüst, fehér és barna képkeretszelvények kerülnek elő. — Igen, igen, nem mon­dom, de hát talán mégse azj igaziak — hümmög udvariam san, régi keleti szokás szerint a terméket bírálgatva Boit- rouba Hamadi, az egyik leg­fontosabb tuniszi üvegáru és képkeret nagykereskedő. — Áruink kedveltek a vi­lágpiacon — kezdi a legjobb ellentámadást Sülé Jenőné, az ÁRTEX képviselője, aki azonnal sorolja: kár lenne, ha Hamadi úr lemaradna, hiszen már Cipruson, Liba­nonban ott vannak a kisvár- dai képkeretek... — Ó, kérem — vág közbe Hamadi úr —, képkeret az van a világon, ide szállíta­nak például a csehszlová­kok is, a franciák is jelent­keztek . . . Ütközet az asztal mellett — ... szóval minden az ár­tól függ . .. — Áraink kedvezőek, mi több, olcsóbbak is vagyunk talán, mint amit ez a nagy­szerű keret ér ... — Kérem, én elhiszem, de például ez az antikolás, nos, egy kicsit gyengének tűnik. . . — Ez? — mondja kissé in­gerülten Tóth, s részben ha­ragját kompenzálandó, rész­ben a bizonyítástól hajtva földhöz vég ja a mintát! A pillanat meleggé válik. Sok múlik ezen a földhöz vágáson. Cipruson bejött. Hamadi le­hajol. Nézegeti a keretdara­bot. — Igen. Ez nem rossz. Árak röpködnek. Tóth Sán­dor kis zsebszámológépén új árat képez, mert a tuniszi változtatást kívánt a model­len. Közben jár az agya: megtudjuk ezt otthon csinál­ni? Még rentábilis? — Nézzék, ha engednek 10 százalékot, vevő vagyok — nyilatkozik Hamadi. — Tizet? — emeli a hang­ját Süléné — nem, csak nem kívánja, hogy mindenünket ráfizessük? Feltételek — szigorúan Tóth is számol. Tíz az sok. Ha az exportárból enged, otthon is engedni kell a ha­zaiból. Ennyi az ÁRTEX haszna, ennyi marad a gyár­nak ... Nos, hatig lemehet­nek. — Négy — mondja. — Nyolc — így Hamadi. — Hat — ezt Tóth mondja. — Megegyeztünk. — Kemények a csaták — mondja már itthon Tóth Sándor. Centekért megy a küzdelem, s nekünk nagyon észnél kell lennünk. Az üz­letfelek mindenütt igénye­sek. Milyen lesz a csomago­lás? Vállalják-e a határidő­ket, de napra és órára. Biz­tosított-e az egyenletes minő­ség? Csodálatos is egyben a kereskedés. Ez ugyanis so­kak tévhitével szemben nem a másik becsapása, hanem meggyőzése. Itt nem a pilla­natnyi sikerről van szó, egy tartós kapcsolatot kell meg­alapozni. Be kell törni egy piacra, s azt meg is kell tar­tani ... A kisvárdai BEAG-ban a képkeret nem a fő termák. De nélkülözhetetlen, hiszen exportot jelent, ugyanakkor sok embernek a biztos meg­élhetést. Régi gépeken ter­melnek, de a feltételek a leg­újabb kor maximális igénye­it jelzik. — Nem tagadhatom — így Tóth Sándor —, hogy koc­kázatot is kell vállalni. Mert van olyan, hogy konkrét megállapodás. Ez egyértel­mű. Van határozott ígéret, ez esetben gyártani kell itthon, mert ha jön az ÁRTEX tele­xe, azonnal szállítani kell, egyébként ugrott az üzlet. Aztán van tapogatózás, ami­ből jó bolt lehet, bár még hátra van egy kis baj vívás árról, minőségről. De azt is megtanultam: kockázatválla­lás nélkül nincsen üzlet... Dönteni — percek alatt A kisvárdai gyár pár éve került bele a képkerettel foglalkozó világkereskede­lembe. Kötöttek üzletet Szí­riában, Libanonban, Cipru­son, érdeklődnek Kanadából, az Egyesült Államokból. A látható jobb piaci érdeklő­dés most föltétlenül fejlesz­tést kívánna, a két gyártó gép öreg, de kevés is. — Nézze — mutat körbe a kisvárdai gyárban, a képke­retüzemben Tóth Sándor —. itt exportot csomagolnak, ott már folyik a tuniszi rende­lés előkészítése. Mert leg­alább olyan komoly a dolog, mint az üzletkötés az, hogy megértessem a munkásokkal, mire megy ki a játszma. Raj­tuk áll vagy bukik, hogy amit elértünk egy tárgyaláson, az üzlet lesz vagy bukás ... Amikor tárgyalok, mindig a szemem előtt van ez a kis üzem, s azt latolgatom: meg tudjuk csinálni? Ennyiért? És osztok, szorzók. Frankot dollárra, dollárt forintra, az­tán vissza . . . Az üzletfél, legyen az Bou- rouba Hamadi vagy Siaba Mehrez, nem ér rá arra, hogy hetekig várjon a válaszra. Neki folyamatosan kell az áru, üzlethálózatuk kiter­jedt, neki gondolnia kell sa­ját hasznára, a képkeretre ki­rótt 130 százalékos vámra, a francia hitellevél átváltási módjára, a konkurrencia ajánlatára. így aztán a ma­gyar fél sem gondolkodhat sokat. Itt percek alatt kell dönteni! — Tudja, az arab okos, régi, ravasz kereskedő. Né­ha el is gondolkodok: én, a kisvárdai kis gyár igazgatója, ha úgy tetszik mindenese, ott ülök a Földközi-tenger partján, nyomkodom a kis masinát a kezemben, s dön­tök. Hol van az, hogy elég a gyárat vagy éppen a hazai piacot ismerni? A változó pénzárfolyamtól a nyers- anyagárakig, a konkurrencia egész spektrumának áttekin­tésétől kezdve a hazai cso­magolóipar lehetőségéig min­dennel sakkoznom kell. Hogy nehéz-e? Roppant mód, de csodás is . . . Hamadi megállapodik — Megegyeztünk. Ez volt Hamadi végszava a vita végén. Tóth megköny- nyebbülten dőlt hátra a szé­kében. Megtörölte kissé ko­paszodó homlokát. Beleivott a teába. Jólesett. Most Sülé­né az ÁRTEX-től vált a fő­szereplővé. Megkezdődött az írásbeli megállapodás rögzí­tése. Az utcáról felhallatszott a kovásztalan kenyeret áruló kiabálása, néha hangverseny- szerűen kürtőitek az autók. A kisvárdai igazgató kissé ki­lazított, s nézte az asztalon heverő képkeretmintákat, az ügy igazi szereplőit. Jó lett volna a győzteseket megsi­mogatni. Mert hiába racioná­lis műszaki és kereskedő va­laki, a siker azért jólesik. — Tudja, sokan azt hiszik, hogy egy üzleti út kéjutazás. Pedig nem az. Még estén­ként, amikor sétálni mentem, akár Nicosiában, akár Tu­niszban, a kirakatokban azt kerestem, min van keret, mennyi a keret ára, mire használják, mik a menő típu­sok. Mert azt megtanultam: minden apró kis információ lényeges lehet. Csak egy pél­da. Tárgyalunk Hamadival. Egyszer azt kérdezi: — Uram, mondja, hány ki­ló egy köteg képkeret a ma­guk csomagolásában? — Tizenkettő — vágtam rá. De közben izzadni kezd­tem, mert valójában nem tudtam. Csak saccoltam. De ha azt mondom: nem tudom, uram, akkor mit gondol? Itt válaszolni kellett. Hazajöt- temkor azt mondtam: embe­rek, minden köteget lemérni, kérem a súlyt. Engem még egyszer nem hoz zavarba senki! A kereskedés nagy játék. A kereskedés a kölcsönös elő­nyök keresése. A kereskedés az erők párharca. A kereske­dés a legnagyobb békés kap­csolat a világon.. A kereske­dés a legősibb mesterségek egyike. A kereskedéshez érte­ni kell. Bürget Lajos Cziráki Péter f^iccoló úr kinyítot- mß ta az ablakot és le­kiáltott egy arra haladó férfinak: — Hé maga! — Nekem szólt? — Igen! Megmondom, hol találja a Rossini ut­cát. Forduljon jobbra, aztán balra, aztán men­jen egy kicsit egye­nesen, és már ott is van. — Köszönöm, de en­gem egyáltalán nem ér­dekel, hogy hol van ez az utca, én ugyanis nem oda megyek. — Attól függetlenül, hogy érdekli magát vagy nem, ebben az utcában pontosan úgy jut el, ahogy mondtam. Szóval megértette? — Kérem, ne haragud­jon, nekem igazán nem fontos, hogy tudjam, hol van a Rossini utca, mert én tényleg nem oda me­gyek. A Rossini utca írta: Carlo Manzoni — Jól van, már halot­tam, hogy magának ott semmi dolga nincs. — Akkor viszont nem értem, tulajdonképpen miért állított meg? — Mert nem tudhat­tam, véletlenül nem a Rossini utcát keresi-e, hiszen nincs az arcára írva, nem? — Na és, ha valóban a Rossini utcába men­nék, ahhoz magának mi köze van? — Semmi közöm nincs, én egyszerűen csak kedves akartam magá­hoz lenni. Talán kel­lemetlenül érinti, hogy akartam egy apró szíves­séget tenni valakinek, aki éppen erre jár? — De hiszen én tu­dom, hol van ez az ut­ca. — De uram! — hábo­rodott fel Piccolo úr. — Miért nem mondta azonnal, hogy tudja? Csak rabolja itt a drá­ga időmet és ráadásul már majdnem megfa­gyok — micsoda neve­letlen ember! — és dü­hösen becsapta az ab­lakot. Fordította: Lipcsey Júlia

Next

/
Thumbnails
Contents