Kelet-Magyarország, 1983. május (43. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-05 / 105. szám

1983. május 5. Kelet-Magyarország 3 Á könnyűipar — ma Nem „szent tehén“ SOK TÁMADÁS ÉRTE A KÖNNYŰIPART az utób­bi esztendőkben. Az éles viták során — s miközben folyt a textil-, a nyomda-, papír- és bútoripari rekonst­rukció — többen javasol­ták: fejlesszük vissza a magyar könnyűipart, és gyártás helyett importál­juk a fejlődő országokból a ruhaneműt és egyéb termé­keket. A fejlett ipari álla­mok közül Svédország tett kísérletet erre, de rövid időn belül kiderült, hogy ők sem tudnak meglenni sa­ját könnyűipar nélkül. A könnyű-, s azon belül különösen a textilipart leg­inkább amiatt érték a vá­dak, hogy más ágazatok nyakán élősködik. Holott a könnyűipar — hangsúlyoz­ta nemrégiben egy tanácsko­záson Szabó Imre ipari mi­niszterhelyettes —, ellentét­ben a tévhitekkel, nem szent tehene a magyar gazdaság­nak. Bizonyítja ezt az is, hogy — viszonylag csekély importtal kiegészítve — elegendő ruhával, textíliá­val, csomagoló- és papír­ipari termékkel, cipővel és bútorral látja el a lakossá­got. Ezen felül még export­ra is jut, méghozzá oly mó­don, hogy az ágazat kivite­lével kitermeli az impor- anyagok ellenértékét, sőt: nettó exportőr. A könnyű­ipar leépítése ellen szól az is, hogy a belföldre eladott termékekért — ha külföld­ről akarnánk megvásárolni — évenként mintegy egy- milliárd dollárt kellene ki­fizetnünk. MEGGYŐZŐ LEHET (az említettek mellett) a követ­kező adatsor is. Miközben az összipari beruházások- az ipar állóeszközeinek 11,5 százalékát, és a könnyűipar az utóbbi tíz esztendőben az össz-ipari beruházások­ból mindössze 10,6 száza­lékkal részesedett, a terme­lésben és az exportban anyagi feltételeihez képest többet produkál. Az ipari termékek értékesítéséből például 15,6 százalékkal, az exportból 14,5 százalékkal, s ezen belül a konvertibilis elszámolású exportból 16,8 százalékkal részesedik. Az ágazatban az utóbbi időszakban sokat tettek azért, hogy minél nagyobb arányban hazai alapanyag­gal lássák el a gyárakat, üzemeket. Az ipar számára kedvezőbb juhfajták hono­sításával például a magyar juhtenyésztés adja a gyap- júszükséglet 60 százalékát. Az utóbbi két évtizedben óriási volt a kísértés a háncsrostipar (len és ken­der) megszüntetésére, csak azért, mert mások is ezt tet­ték. Szerencsére, voltak akik — nem engedve a csá­bításnak — leépítés helyett hozzáfogtak a korszerű len- és kendertermesztési rend­szerek kialakításához. Be­bizonyosodott, hogy nekik volt igazuk. A könnyűipar elparentá- lásához az is hozzájárult, hogy az ágazat a többi ipar­ágnál 5—6 évvel korábban tért át a világpiaci árbá­zisra, s ez az elszámolási szisztémákban olykor előny­telen színben tüntette fel egy-egy termék gazdasá­gosságát. A felsorolt pozitív tények sem jelentik azt, hogy az ágazat tökéletes, vagy an­nak hiszi magát. Hiányosan, foghíjasán zajlott le pél­dául a rekonstrukció: sok helyütt nem jutott a befe­jező szakaszok, például' a kikészítés korszerűsítésére. Miután pedig a rekonstruk­ciók nem oldották meg minden vállalatnál vala­mennyi gyártási fázis össze­hangolt fejlesztését, új — keresztmetszeti — feszültsé­gek keletkeztek. Az is a tényhez (és az ágazat ne­hézségeihez) tartozik, hogy az 1970—80 közötti re­konstrukció pénzügyileg megterhelte a könnyűipari vállalatok egy részét, s több gazdálkodó hosszú tá­von eladósodott. AZ ÁGAZAT SZÁMÁRA, ha lehet, az ipar átlagánál is nagyobb gondot okoz á létszámhelyzet és a fluktuá­ció. Évente 100 ezer főt al­kot a ki- és belépők tábora, s ez azt jelenti, hogy elvi­leg négyévenként kicseré­lődik a könnyűipar gárdája. Ez persze — tekintettel a nagy létszámú tárzsgárda- tagságra — nem így van. Az mindenesetre gond, hogy szüntelenül új és új embe­rekkel kell elsajátíttatni a könnyűipari szakmák for­télyait, fogásait. Mindenesetre az idők so­rán bebizonyosodott, hogy az ágazat nem szolgált rá a szent tehén titulusra. M. P. V. IPARI MÉRLEG MÁTÉSZALKÁRÓL Mindennapi próbatétel Mátészalkán a városi-járá­si pártbizottság értékelést készített a város iparának helyzetéről, 1982. évi eredmé­nyeiről és 1983 első negyed­évi eredményeiről. Kanyó Lászlót, az MSZMP városi­járási bizottságának titkárát kérdeztük a felmérés tapasz­talatairól. Már 4,1 milliárd — Mátészalka ipara fiatal. Aki üzemben dolgozik, az egy-egy gyárat ismer. Együtt látva mit mondhatunk el er­ről a fiatal iparról? — Iparunk valóban fiatal, de ez adja a tartalékainkat is. Az üzemeinkben kialakul­tak a törzsgárdák és ez a gárda is fiatal. Vannak na­gyon jó munkásaink, és van­nak jó vezetőink is. Külön­ben 1982-ben tizenhét felső­fokú, tehát egyetemet vég­zett fiatal, tizenhárom tech­nikus jött Szálkára. A szak­munkások száma 6,2 száza­lékkal emelkedett. Ez ered­ményekben is mérhető. Ta­valy az ipari termelés érté­ke 4,1 milliárd forint volt, 6,7 százalékkal több, mint egy évvel korábban, összességé­ben a tervüket 101,5 száza­lékra teljesítették az üzemek. Voltak problémáink az anyagellátással, de még így is elmondható, hogy a ne­hézipar és az élelmiszeripar ellátása gördülékenyebb lett. A létszám nem változott, a jövedelmezőség 17 százalék­kal nőtt. Vándorlás, fegyelem — Jobban dolgoztunk? — Fegyelmezettebben, szervezettebben. 35 százalék­kal csökkent az igazolatlan mulasztások, 16 százalékkal a fegyelmik száma. Mérsékel­tebb a mumkásvándorlás. Gondunk, hogy a középveze­tők szemlélete lassabban vál­tozik, ők nehezebben alkal­mazkodnak az új körülmé­nyekhez, de ebben is van változás. Az iparunk rangját jelzi különben, hogy 24 szá­zalékkal nőtt üzemeink ex­portja és ennek megközelítő­|fllk lür Beszélgetés az idegennel írta: Wladyslaw Jakubowski F izetés után hosszú so­rok kígyóznak a nyír­egyházi föposta pénz- befizető ablakainál. A külön­féle csekkekkel állnak sorba. Akad, aki tucatnyit hoz — annyi a tartozása. S van, aki külön borítékokból szedi elő — ahány, annyiféle név. Merthogy a feladónak hiva­talsegéd a beosztása, aki úgy­is jár a postán. Ezért egye­sek úgy gondolják, hogy min­denféle személyes szolgálta­tásra megkérhetik, a postától a bevásárlásig. Pedig a kül­dönc a fizetést nem ezért kap­ja. Így a sorban állók fejében joggal megfoganhat a gondo­lat: a hivatali hatalomhoz nem rendelték hozzá a kis be­osztottak szolgai teendőit, fő­leg nem az intézmény, a vál­lalat pénzéért. L. B. 4 büfében mellém ült. Megkért, en­gedjem meg, hogy elmondjon vala­mit. Mit tehettem: ká­vét rendeltem, és ő be­szélni kezdett. — Uram, biztosan nem fogja elhinni, amit el­mondok, de valakivel végre beszélnem kell róla. Higgye el, olyan szerencséje még senki­nek nem volt, mint ne­kem. Egyszerűen az ölembe hullt a szeren­cse, higgye el, uram. Még csak a kisujjamat sem kellett mozdítani érte. Először is a lottón nyertem egy egész mil­liót. Azután a lottósor­soláson egy gépkocsit, majd egy másik lottóhú­záson újra egymilliót, mintha csak az utcán ta­láltam volna. Volt pénzem, elmen­tem a lóversenyre. A lo­vakat nem ismerem. Egy olyan lóra tettem, ame­lyik általában az utolsó volt. És szóljon hozzá: nyertem. Ez a szerencse. Azután elmentem Olaszországba, társasuta­zással. Riminiben osztri­gát akartam kóstolni, és amikor felnyitottam . ■ ■ gyöngyök, valódi igaz­gyöngyök, több ezer dol­lár! Monte Carlóban meg akartam nézni, hogy fo­rog a rulett. öt frankkal kezdtem. Reggel felé robbantot­tam a bankot. A krupiék azt mondták, hogy ez alighanem a sátán játé­ka. Igen, igen. Egy villa, néhány ház, két Merce­des, és mindez csupán azért, mert szerencsém volt. Maga természetesen nem hiszi el, ugye? Hát látja, a bírók sem hitték el. Tizenöt évet kaptam. Nem rendelne még egy kávét? Fordította: Lipcsey Júlia A MEZŐGÉP mátészalkai gyáregységében korszerű festő­üzemben festik a nagy szériában gyártott pótkocsikat, (elek) en a fele tőkés export. Ter­mészetesen ezekért az ered­ményekért nagyon meg kel­lett dolgozni. A termékszer­kezet változásai, a kisebb so­rozatok, az átállások, a szi­gorúbb minőségi előírások próbára teszik az embereket. — Ügy tűnik az adatokból, hogy álltuk a próbát. Ho­gyan sikerült gyárainknak az évkezdés? — Mi 1983-ban 3—4 száza­lékos termelésnövekedésre számítottunk, a vállalatok 10 százalékos növekedést ígér­nek. Időarányosan az ered­ményeik megfelelnek ennek. 1983-ra az export további 11 százalékos növelését tervezik. A tervezett eredményességi mutató viszont valamivel alacsonyabb, mint a tavalyi. Az anyagellátás talán most jobb, mint a tavalyi volt. Megnyugtató az is, hogy fo­lyamatos a szállítás és per­sze az, hogy mindenütt van elegendő munka. Üj gon­dunk, hogy Mátészalkán már bizonyos szakmákban hiány­nyal kell számolnunk. Kevés a munkás. Alacsony bérszínvonal — összehasonlítva más te­rületekkel a bérek is alacso­nyabbak. Lehet-e segíteni ezen? — A bérszínvonalunk va­lóban alacsonyabb, mint az országos és mint a megyei átlag, de ez a különbség csökken. Ez kü­lönben az eredmények függ­vénye. Természetesen ez összefügg a bérekkel, ahogy erősebbek lesznek az üze­mek, ahogy szervezetebben dolgoznak, ahogy jobban al­kalmazkodnak a gazdaság és a piac követeléseihez, úgy egyre többet kell követelnie a vezetőknek a középveze­tőktől, a középvezetőknek a munkásoktól. Nos, ez a több követelés jelentkezik a bér­ben. Az, hogy az első negyed­évi tervet teljesítették az üzemek, biztató. — Sikerült jól kezdenünk az évet, de ez sem volt olyan egyszerű dolog. Bármennyire is előkészítették ezt az év­kezdést, rengeteg program- változásra került sor. Nyil­vánvaló, hiszen nagyon sok a kistételű megrendelés, ér­zékeny a piac. Szorosabbak a határidők, igényesebb a vásárló és a termelésnek eh­hez alkalmazkodnia kell. Az azonban, hogy lekötött az üzemeink kapacitása, nem azt jelenti: nem lesznek to­vábbi programváltozások. Amikor azt mondom, hogy folyamatos a szállítás, nem halmozódik az áru a raktá­rakban, akkor azt is el kell mondanom, hogy azért a szállítással is vannak gond­jaink. Nincs elég vagon, szál­lítóeszköz. Mindez próbaté­tel, olyan gond, amivel na­ponta meg kell verekedni. További tartalékok — Mátészalka ipara fiatal: ez a fiatalság erény-e, vagy valamiféle hátrány? — Bármennyire fiatal, azért már felnőtté lett ez az ipar. A fiatalság erény, hi­szen éppen ebből adódik, hogy még mindig vannak tartalékaink. Mire gondolok? A takarékosságra például. A fegyelemre, arra, hogy ne csak a vezetőnek, hanem mindenkinek legyen törvény a terv, arra, hogy ne csak a munkástól követeljük a minőséget, a normát, ha­nem a termelés szervezőitől és a középvezetőktől is. A fiatalság tartaléka, hogy be­érnek a fiatal műszakiak, a fiatal szakmunkások. A törzsgárda 30 év körüli fia­talok serege. Ök teszik majd igazán felnőtté ezt az ipart, hiszen azt is ők érték el, hogy jó híre lett a város ipa­rának. Bartha GáborV. Madarak H allgatom reggel a madarakat. Olyan kiabálással ébresz­tenek, hogy ki se kell néz­nem az ablakon, egyszeri­ben megérzem, hogy ta­vasz van odakint. És meg­értem, ha a szunnyadó ős­emberi ösztöneink is erő­sebbek ilyenkor, hogy jó egy csónakon, vagy akár combig érő csizmában is becserkészni a nádast, jó zsákmányra lesni, és bár nem sok köze van az ösz­tönökhöz, jó tavasszal ne- kiállni a nagytakarítás­nak. Mégis: ilyenkor ta­vasszal, évről évre egyre jobban féltem a madara­kat. Az elkergetett, levert fészke miatt költeni sem tudó, talán soha vissza nem térő fecskéket, vi­zeink itt költő madárven­dégeit, és igen, még a köl­tő verebeket is. Nem is beszélve arról, hogy a lég­puskás, vagy éppen pa­rittyás botcsinálta „termé­szetbarátok” meg sem is­merik már a madarainkat, és ökörszemet, cinkét, ba­rázdabillegetőt találhat az is, aki verébre céloz. A madaraink, természeti kincseink egyre fogynak. Néhány éve, amikor ren­delet született a pusztítá­sukért járó büntetésekről, az elég erős volt ahhoz, hogy határt szabjon a kár­tevéseknek. Most úgy tű­nik, nagyon sokan elfelej­tették azt is, hogy van ilyen rendelet. Tudom: nem állhat min­denki háta mögött erdész, nem ellenőrizhetőek min­den ligetben a kirándulók, és éppen ezért azt is tu­dom, hogy madarainkon legfeljebb a közgondolko­dás segíthet. Az ha — nem megyünk el szótlanul a fé­szekpusztítást, fészékrab- lást, a sikeres „vadásza­tot” újságoló mondatok mellett, ha nemcsak a ma­gunk ösztöneit tartjuk fé­ken, hanem egymásnak is segítünk féken tartani az ártó ösztönöket, (b.) Erdőhát, Szamos mente Takarmány az árokpartról Árok is van..., s még mi­lyen szerencse, hogy a part­ján fű nő, amit meg lehet etetni az állatokkal. Akár a háztájiban is. Tarpán — tudom meg Szűcs László tsz-elnöktől — 12 kilométer az olyan árok­part, melyet dió- és szilvafák szegélyeznek. Emellett mint­egy 30 kilométernyi árok- és csatornapart várja a kaszá­sokat. Az Erdőhát és a Sza­mos mente gazdálkodói, a ko­rábbi években az almát te­kintették fő jövedelmi for­rásnak. Most kezdenek áttér­ni az állattartásra. Megnő a takarmány becsülete. Az Almáskert Tsz-ben Ka­rácsony Ignác arról szólt, hogy a régi kis parcellák táblásítása nem oldódott meg kedvezően. Sok kis árok ne­hezítette a megközelítést. Melioráció kellene. 1980-81- ben készült egy tanulmány- terv, s akkor még 47 millió forintból meg lehetett volna oldani a meliorációt. S feltét­lenül profilgépekkel kellene az árkot elkészíteni, s ehhez illeszkedő motoros fűkaszát is biztosítani. Ugyanis — ha a múlt évi rekordtermésből in­dulunk ki — a tsz olcsóbban értékesítette a megtermelt szénát, mintha az árokpart­ról való gyűjtés költségét számítjuk. Nem beszélve ar­ról: egyre kevesebben tud­nak (akarnak?) kaszát fogni. Előbb-utóbb oda jutunk (Cégénydányádon a múlt év­ben például megkétszerező­dött a tehéntartók száma), hogy mindenhol becses lesz a takarmány, különösen, ha a tsz-ek rájönnek — az a leg­kifizetődőbb, ha az állatok hasznosítják a takarmányt, s húsként értékesül. Árokpart, széna, állatok — s természetesen trágya. Vala­mikor volt az istállótrágya — és termett a föld. Az Esze Tamás Tsz-nél április végére minden szerves trágya kint van a földeken. S hogy ez 20 ezer tonna lehetett, ahhoz hozzájárult az is: itt bárki annyi szalmát vihetett, amennyit akart. A tsz vi­szont igényt tartott a trá­gyára. Ezt gépi eszközökkel ki is szállította. Szamossályiban a 706 hek­tár terület ötödére juthatott eddig szerves trágya évente. Gondot jelent a káliumtartal­mú permetszerek, illetve a trágyaszóró hiánya. A talaj- vizsgálatokba itt „bejátszik” a jelenlegi melioráció. A bel­víz miatt a talaj egy részére nem lehetett rámenni, így a gyügyeieket segítették gé­pekkel, amit visszasegítenek. Az intervenciós módszer nyo­mán a 3500 tonna szerves trá­gya mennyisége rohamosan megnő. Tény, hogy a termésátla­gok növekedéséhez elenged­hetetlenül szükség van a kü­lönféle műtrágyákra. Azon­ban nagy luxus lenne, nem kihasználni a lehetőséget, amit az állattartás közben keletkező istállótrágya szol­gáltat. Molnár Károly

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents