Kelet-Magyarország, 1983. május (43. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-04 / 104. szám
1983. május 4. Kelet-Magyarország 7 rt>rH n>_„ »•Hjpgoqppy»^»^<pppooof‘ —O “ * y*'vv VMM888 | x3qqqqqqqqqqqqCQQQQQQ<^ &QQQQftQQftOOOQQXfflyqyjwgyy .. ,-VV, _,JXflffiyXSg MJo &V% wooogwirv 5®owA'"v' w Xv j SH7 T-TJ É LaJl i L^-k'£~-i íL~i \ ^jl^^.111 Postabontás Életközeiből Érpataki levélírónk, K. F.-né a Nyíregyházi Konzervgyár munkásasszonya immár hat éve gyermek- gondozási szabadságon van. Ez idő alatt sem szakadt meg a kapcsolata a gyárral. írja, jóleső érzés, amikor minden évben meghívják a Télapó-ünnepségre gyermekeivel együtt, s a kismama-találkozókra. Igaz, egyetlen alkalommal sem tudott ezeken részt venni, hiszen két aprósággal vidékről nem könnyű elindulni. Így aztán elmaradt a Télapóajándék, mert a gyár sem vállalkozhat rá, hogy mindenkinek postán elküldi. Nem is ezt sérelmezi levelében K. F.-né, hanem azt, hogy távolléte alatt egyetlen egyszer sem kapott segélyt. Tavaly ugyan kapott egy nyomtatványt, amit kitöltve visszaküldött a gyárnak, de maga sem tudja, miért kérték tőle, gondolta segélyt fog kapni. Várta a pénzt, s nem érkezett, türelmetlenségét ez váltotta ki. Bár nemigen volt oka rá, a szakszervezeti bizottság egy alkalommal értesítette, hogy csak gyermeküket egyedül nevelő szülőket tudnak támogatni, s a három vagy annál több gyermekes anyákat Levélírónk problémái is érthetőek, a férje fizetéséből tartásdíjat kell fizetni, no meg OTP-tartozást, s a négytagú családnak a gyes mellett nem sok marad. Az egyszeri segélyezés is sokat jelentene nekik. A szakszervezeti bizottság álláspontja is érthető viszont. A segélyezésre fordítható összeg meghatározott. Felosztásánál nem feledkezhet meg a szak- szervezeti bizottság a több mint 400 nyugdíjasról és a közel 300 gyesen lévő kismamáról sem. Sokan vannak egyedülálló gyermekes anyák, nagycsaládosok, akik szintén támogatásra szorulnak időnként. Év közben tanszersegélyt kapnak a gyártól, és év végén karácsony táján pedig segélyt. Emiatt is kellett úgy dönteni a szakszervezeti bizottságnak, hogy a gyesen lévők közül csak azokat részesítik segélyben, akik szintén egyedül nevelik gyermeküket, illetve három, vagy ennél több gyermekük van. Nem merev elhatározás ez. A konzervgyárban igyekeznek ezt életközeiből intézni és nézni. Mint most K. F.-né esetében is. Családlátogatásra indult a szakszervezeti titkár és néhány bizalmi funkciót betöltő asszony. Személyes meggyőződésük szerint döntenek majd: a család szociális körülményei in- dokolják-e a segélyezést, vagy nem. Ha igen, segítenek. Ez a helyes. Levélváltások, kérdőívek nem pótolják a személyes találkozásokat. így látták — nagyon helyesen — a konzervgyár szakszervezeti tisztségviselői is. Soltész Agnes PALASZEG Segítség!!! Fedél nélkül maradunk!!! (Kiss Ernő rajza) Az építkezők legnagyobb bosszúsága, hogy megvásárolták a palát, amivel épületüket szeretnék lefedni, de egy apróság hiánya miatt nem tehetik. Nincs palaszeg. Egyáltalán miért gyártanak palát, ha nem lehet a felszereléséhez szükséges kellékeket kapni. Ennél az esetnél a pala a nagyobb beruházás, de úgy tűnik felesleges befektetés, ha nem készítenek hozzá megfelelő szeget. Miksi László, Nagyhalász, Ibrányi út 52. szám RENDHAGYÓ SZÓLÓI Értekezlet Kedves meghívó invitálta a X. számú bölcsődébe járó gyermekek szüleit 1983. április 21-én 17 órára. A szülői értekezlet napirendje — a szokványoson túl —, beilleszkedett az egészségnevelési hónap programjába. Gyermek-, gyógyász szakorvos tartott előadást A bölcsőde vezetői és dolgozói pedig — rendhagyó módon — kóstolással egybekötött ételbemutatót rendeztek a szülőknek. A tízféle főzelék, különböző feltétek miniszendvicsek nemcsak ízléses tálalásuk, de ízeik miatt is nagy sikert arattak. ötletet meríthettünk, s a recepteket is megtanulhattuk, melyek hasznosak nemcsak gyermekeink, hanem a felnőttek egészséges táplálkozásához is. Ezúton is szeretnénk köszönetét mondani a X. számú bölcsőde vezetőinek, gondozónőinek és valamennyi közreműködőnek, akik mindennapi áldozatos munkájukon túl lehetővé tették — már nem is első ízben —, hogy betekinthettünk a „kulisszák” mögé. A jelenlevő szülők nevében: Ganzler Istvánná NINCS HITELE Nagy örömmel olvastuk a VASVILL hirdetését, hogy a Depóban és szaküzleteiben minden 1000 forint feletti vásárlás esetén nyereménysorsjegyet adnak, örültünk a hírnek, mivel április 16-án megkaptuk az értesítést, hogy az igényelt hőtárolós villanykályhát 8 napon belül a Depóban átvehetjük. A csalódás akkor ért, amikor közölték, hogy egyetlen sorsjegy sem jár (noha 3 kályhát vettünk). Azt mondták: „vegyenek Hi- Fi tornyot, akkor kapnak”. A hirdetésben minden 1000 forint feletti áru szerepel, nem értem, hogy a hőtárolós kályha miért kivétel? Ha mégis az, akkor a hirdetés megfogalmazása helytelen, félrevezető. Kuzma Lászlóné, Nyíregyháza, Kőműves utca 5. szám BOSSZÚSÁG A közeli esős napok egyikén unokáimmal a Dugonics utcában sétáltunk, amint éppen kisütött a nap. Az úttesten, a járdaszegély mentén jócskán álltak a tócsák. Éppen az épülő gyógyszertárhoz értünk, amikor az SG 67—75- ös rendszámú teherautó elrobogott mellettünk. Belehajtva a tócsába, és a 16 hónapos, valamint az 5 éves unokáimnak tele lett a szeme-szája vízzel, sárral, s a ruhájuk is szinte a felismerhetetlensé- gig összekoszolódott. Igaz már előre láttam: a gépkocsi- vezetőnek esze ágában sincs lelassítani a pocsolya láttán, tapintatlanul, kíméletlenül hajtott el mellettünk, akik védtelenek voltunk ezen a helyen, hiszen itt a járda is annyira szűk, hogy mégcsak le sem húzódhattunk. Egy kis tapintattal, figyelemmel el lehetett volna kerülni ezt a kellemetlenséget. Takács Miklósné, Nyíregyháza, Csaló köz 13. szám SEGÍTSÉGET KÉR Mozgássérült vagyok. Csak szobai tolókocsival tudok létezni, helyet változtatni. Sajnos, úgy tűnik ez is lassan cserbenhagy. Felújításra szorul. Csakhogy legnagyobb gondom: ki vállalná? Segítségre lenne tehát szükségem, kérésemet, gondomat ezért igyekeztem a nyilvánosság elé tárni. Tudom, hogy várinak segítőkész emberek, kö-. zösségek. Székely Viola, Szamosbecs, Kossuth utca 22. TV A NEVELŐOTTHONNAK A szocialista brigádmozgalom szép példáját bizonyítja a Nyíregyházi Kisegítő Iskola és Nevelőotthon tanulóit ért öröm. A nyíregyházi háziipari szövetkezet Béke és Zalka Máté; az ÁFÉSZ 1. sz. termelőüzemének Hámán Kató és Március 8; valamint a Kelettextil METEOR és Nyírség; s a 17/5. sz. gyógyszertár Er- nyei szocialista brigádjai közösen egy televíziót vásároltak, s adtak át gyermekeinknek. Ezzel is bővült szabadidős programjuk, nagy-nagy örömet jelent ez különösen azoknak a gyerekeknek, akik a hétvégeken is az intézetben maradnak. Otthonosabb, családiasabb lett intézetünk. Kovács Lászlóné tanár ÜZEMLÁTOGATÁS A nyíregyházi Mécses Klub tagjai a Fémmunkás Vállalat balkányi üzemegységébe látogattak április 22-én. Érdekes élményt nyújtott mindenkinek ez a kirándulás. Az automatizálásról eddig sokan csak hallottunk és olvastunk, most a valóságban ismerkedhettünk vele. Sok fogalom tisztázódott bennünk, a gyakorlatban láttuk mit jelent a gazdaságosság a takarékosság, s mindezt a szakszerű tájékoztatás az üzemlátogatás során értettük meg. A kedves, figyelmes fogadtatást ezúton is köszönjük, s azt hogy nagyban bővíthettük ismereteinket. Tóth Lászlóné klubvezető Szerkesztői üzenetek Tóth Zoltán nyírkarászi, id. Vig Sándor tiszalö- ki, Szabó Gézáné sza- bolcsveresmarti, Öcsai Lászlóné nyírbogdányi, Jónás Miklósné kisvarsányi olvasóinknak levélben válaszoltunk. Lábas Gusztáv fehér- gyarmati, Pampuk János jósavárosi, Szécsi Antal ököritófülpösi, Kiss Gá- borné tiszavasvári, Simon Imréné nagyecsedi, Huszár József nyíregyházi, Dányádi Gergelyné her- mánszegi, Szabó Gyuláné nyíregyházi, Török Istvánná győrteleki, dr. Bertók Béla nyíregyházi, Kovács Miklósné varsánygyürei, Baráth Lászlóné jándi, Nádorné Nagy Margit nagyhalászi, özv. Guzina Miklósné nyírkátai, Kiss Sándorné ilki, Takács Ilona dombrádi, Fazekas György jékei, Morvay Zsuzsanna kisvárdai, Kori Sándorné hetefejércsei, Bavalics János pátrohai, Tömöri Sándor nyírmegy- gyesi, Szabó Jánosné szat- márcsekei, Balogh László nyírbogáti, Vinnai János gávavencsellői, Törökné Boros Katalin mátészalkai, Rácz János tiszalöki, özv. Papi Gézáné tiszate- leki, Varró Józsefné kisvarsányi és Bakos Gyuláné kocsordi lakosok ügyében az illetékesek segítségét kértük. Ambró Andrásné ófehértói, Berencsi Józsefné nagyhalászi olvasóink kedves köszönő soraikat megkaptuk, örülünk, hogy segíthettünk. Sípos János nagycserke- szi levélírónkat a termelőszövetkezet kártalanította. Úri Béláné balkányi lakos ügyében a földhivatal hoz érdemi döntést. Bedics Józsefné ramo- csaházi olvasónkat a Debreceni Postaigazgatóság kártalanította. Katona Barnabás her- mánszegi levélírónkat a CSÉB Intéző Bizottság segélyben részesítette. Az illetékes válaszol NINCS MEGOLDÁS Az április 20-i Fórum rovatban „Bosszúság” címmel közölt észrevételre elmondjuk, hogy Mátészalkán a Szovjet Hősök utca 1. számú épület tanácsi kezelésű bérlakásként üzemünk kezelésében van. Az épület 1966- ban készült a megyei tervezőiroda tervei alapján. A kémények koromzsákjai a kétemeletes épület földszinti lakásaiban kerültek elhelyezésre. Az épület szerkezeti kialakítása nem tesz lehetővé olyan átalakítást, amivel ezt a problémát megszüntethetnénk. Városi tanács vb költségvetési üzeme, Mátészalka MEGBÍRSÁGOLTAK „Tisztességes haszon?” címmel közölték egyik olvasójuk észrevételét. A cikkben említett járműboltot az üzemeltető iparcikk kiskereske- reskedelmi vállalat, valamint a Kisvárdai Városi Tanács VB termelés-ellátásfelügyele- ti osztálya bevonásával megvizsgáltuk. Megállapítottuk, hogy a szóban forgó jármű- boltban több hónap óta nem szereztek be lengyel radiál gumiköpenyt. Hasonlóan nem volt beszerzés a vizsgálat alá vont kisvárdai Szabolcs Áruház műszaki osztályán sem. Mindkét üzletben volt szovjet radiál, illetve a szövetkezeti áruházban csehszlovák diagonál autó gumiköpeny is. A járműbolt vezetője és a bolti dolgozók a meghallgatás alkalmával elmondták, hogy a levelet író vásárló valóban járt az üzletben, de nem mondták, hogy „próbálja meg ... magánkereskedőnél, bizonyára nála még kapható, mert ő tőlünk vett át negyven darabot a napokban, annyi érkezett és mind el is vitte.” A Szabolcs Áruházban nem is volt a vásárló. Az iparcikk kiskereskedelmi vállalat a körülmények részletes tisztázása érdekében levélben megkereste Várad! Józsefnét, hogy ezt követően a felelőtlenül nyilatkozó dolgozójukat felelősségre vonják. A panaszos azonban e levélre nem is válaszolt. A cikkben szereplő autóalkatrész magánkereskedőt a szabálytalan — kiskereskedelemben — beszerzett áruk forgalmazásáért, melynek értéke 4694 forint volt, 2000 forint összegű pénzbírsággal sújtottuk. Szabolcs-Szatmár megyei Tanács VB kereskedelmi osztálya II bedalgezék szabadsága — A személyi besorolási bír Pető Sándor tiszaadonyi olvasónk nyugdíjának folyósítása mellett 1980 év óta éjjeliőri beosztásban dolgozik az egyik termelőszövetkezetnél. 1982. január 1-ig rendesen megkapta az évi szabadságát. Az elmúlt évben — mint azt a levelében írja — arról tájékoztatták, hogy a havi fizetésében a szabadság megváltása is szerepel. Olvasónk azt szeretné, ha ezt követően is pénzben váltaná meg a szövetkezet az évi szabadságát. Az évi rendes (alap- és pótszabadság) a nyugdíjas dolgozót is megilleti. Azt azonban, amíg a munkaviszonya fennáll, természetben kell kiadni, pénzben megváltani nem lehet. Munkabér, vagy munkadíj, szabadság pénzbeni megváltást nem tartalmazhatja. Olvasónk tehát kérje az elmúlt évre járó rendes szabadságának kiadását. Elutasítás esetén kérelemmel forduljon a termelőszövetkezet döntőbizottságához. újhelyi Lajos nagyhalászi olvasónk munkaviszonyát jogellenesen szüntette meg. Az új munkahelyén létesített munkaviszonyát a munkáltató szüntette meg felmondással. Ezt követően a következő munkahelyén arról tájékoztatták, hogy a személyi besorolási bére nem lehet több óránként tíz forintnál. A munkatársai viszont a dupláját is megkeresik. Azt szeretné tudni, hogy jogszerűen jár-e el a munkáltató, mert a legutóbbi munkakönyvi bejegyzése „munkaviszonya megszűnt”. A „kilépett” munkakönyvi bejegyzéssel rendelkező dolgozó személyi besorolási bére az alkalmazást követő egy évig nem lehet több, mint a munkakörére előírt bértétel alsó határa. Ezt a jogkövetkezményt akkor is alkalmazni kell, ha a dolgozó időközben munkahelyet változtat és a jelzett munkakönyvi' bejegyzést alkalmazzák. Nem vonatkozik a rendelkezés a teljesítménybérben foglalkoztatott dolgozókra. Olvasónk leveléből az állapítható meg, hogy még az egy év nem telt el és csoportos teljesítménybérben foglalkoztatják. Tehát a közös teljesítmény után járó összkeresetet a személyi alapbér arányában számolják el. Tóth Tiborné laskodi olvasónk munkatársai nevében is arra kér választ, hogy a bedolgozók részére jár-e szabadság, mert mint levelében írja, az 1980-as töredék évre megkapták, de ezt követően a munkáltató csak akkor hajlandó a szabadságot kiadni, ha a munkaviszonyuk fennmarad, illetve megszűnik. Levelükből megállapíthatóan biztositott bedolgozói jogviszonyt létesítettek, amely munkaviszonynak minősül, így az évi rendes szabadságra igényt tarthatnak. A szabadság kiadása érdekében kezdeményezzenek peres eljárást. Turóczi Andrásné nyíregyházi olvasónk magyar állampolgárral kötött házasságot. Jelenleg tizenegy éves — külföldön eltöltött — munkaviszonnyal rendelkezik. 1978- tól gyermekgondozási szabadságon van. Magyarországon most szeretne munkaviszonyt létesíteni. Arra kér választ, hogy mennyi szabadság illeti meg a gyermekgondozási szabadság idejére és azt követően? A szülési szabadság és a gyermekgondozás idejére azért nem illeti meg szabadság, mert munkaviszonnyal ez alatt az idő alatt nem rendelkezett. Egyébként évente 15 nap alap- és 3 nap pót-, összesen 18 nap rendes szabadság jár részére. Természetesen a külföldön eltöltött munkaviszonyát hitelt érdemlően kell az új munkáltatónál igazolnia. Nagy Mihály