Kelet-Magyarország, 1983. május (43. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-31 / 127. szám

1983. május 31. Kelet-Í 1 agyarország 5 kedd ANGÉLA NAPJA A Nap kél 4 óra 52 perc­kor, nyugszik 20 óra 32 perckor. A Hold kél 0 óra 37 perc­kor, nyugszik 8 óra 29 perckor. Kétszáztíz évvel ezelőtt, 1773. május 31-én született, és 80 éves korában, 1853- bain hunyt el Johann Lud- wig Tieck német regényíró és költő, a korai romantika egyik kiváló képviselője. Időjárás Előrejelzés az ország terü­letére ma estig: kevés lesz a felhő, csapadék neim való­színű. A változó irányú szél mérsékelt marad. A lesma- gasatob nappali hőmérséklet 22— 27 fok között alakul. Távolabbi kilátások szer­dától szombatig: folytatódik a kora nyári meleg idő. Egy-két helyen kialakulhat egy-egy zápor, de tartós csapadékra nem számítha­tunk. A hőmérséklet a hét folyamán fokozatosan emel­kedik. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 11—16 fok között. A legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 23— 28, majd egy-két fokkal tovább emelkedik. Jelentős mennyiségű (legalább napi 5 mm) csapadék az ország területének 20 százalékán várható. Vendégek Magdeburgból A Magyar Élelmiszeripari Tu­dományos Egyesület megyei szer­vezete meghívására háromtagú NDK-delegáció érkezett me­gyénkbe, a magdeburgi testvér- szervezettől. A delegáció prog­ramjában szerepel többek között: gabona- és liszttárolási formák, a nálunk alkalmazott raktártípu­sok működésével ismerkedés, meglátogatják a kisvárdai, bak- taiórántházi, nyíregyházi, nagy- kállói, nyírbátori, mátészalkai és fehérgyarmati malomüzemeket. Ugyancsak megtekintik ezeken a telepeken kialakított silós és földszintes gabonatárolókat, vala­mint Vásárosnaményban a ta­karmánykeverő üzemet. A dele­gáció május 30-tól június 3-ig tartózkodik Szab öles-Szatm ár megyében. MTESZ. rendezvények A poliészter fonal gyártásának jelenlegi helyzete és a fejlesztés irányai címmel Nyíregyházán, a háziipari szövetkezetben rendez előadást a Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesület megyei szervezete, a rendezvény június 1-én, délután 14 órakor lesz. Fejlesztéspolitikánk időszerű kérdései címmel szervez kerek - asztal-beszélgetést a Szervezési és Vezetési Tudományos Társa­ság megyei szervezete Nyíregy­házán, a Tudomány és Technika Házában június 1-én, szerdán délután 15 órakor. Vitaindító előadást tart Falus Tamás, az Állami Fejlesztési Bank igazgató­ja. Kis kémikusok országos versenye FORGALMI DUGÓ - A PONTONHÍDNÁL. A KPM Nyíregyházi Közúti Igazgató­sáig értesíti az utazóközön­séget, hogy a tiszadobi pon- tonhídnál az erős, várhatóan több napig tartó hajóforga­lom miatt szükséges hídmeg- nyitások okozta gyakori, hosz- szabb ideig tartó várakozás­sal számoljanak. Benépesült Nyírcsaholyban a hárommillió 400 ezer forint ér­tékben készült ötven gyerek be­fogadására épült óvoda. Az új létesítmény parkrendezését a szülök és a nevelők végezték el társadalmi munkában, amelynek összértéke mintegy 500 ezer fo­rint. AZ ÜNNEPI KÖNYVHÉT programjából. Ma, május 31- én délután négy órakor ze­nés irodalmi műsor lesz a Kossuth téren. Fellépnek a Hajdú—Vannai, és a Ferenc —Oláh duók, az ének-zene kategória megyei Ki mit tud? nyertesei. SIKERES NÉPZENEI BEMUTATÓ % Magas színvonal, új együttesek Nyírbéltek ezúttal kilence­dik alkalommal adott ott­hont a megyében működő jeles népzenei együttesek, hangszeres és énekes szólis­ták fesztiváljának. A hagyo­mányoknak megfelelően má­jus utolsó szombat—vasár­napján léptek színpadra az előadók a művelődési ház­ban. A megyei és városi mű­velődési központ, illetve a többi rendező közel ötven produkciót hívott meg a be­mutatóra. Magas színvonal jellemezte a rendezvényt, s mint azt a zsűri tagjai el­mondták, külön örvendetes, hogy az újabban alakult cso­portok is erőteljes fejlődést mutattak. Szépen énekeltek a népdalkörök, a hangszeresek között pedig a dögéi furulya­zenekar és a szamossályi ci- terazenekar keltett meglepe­tést. Részt vett a nyírbélteki fesztiválon a Szovjetunió Kárpátontúli területéről ér­kezett mezsgorjei erdő- és fa- feldolgozó gazdaság népi hangszeres zenekara. Az együttes több napot töltött megyénkben, felléptek és nagy sikert arattak Balkány- ban is. Vendégszereplésüket a közeljövőben két megyei művészeti csoportunk, az ökö- ritói táncegyüttes és a nyír­bélteki népdalkor viszonozza. RENDKÍVÜL RITKA Vöröskánya A gyermeknap alkalmából a Nyírfa Aruház rajzversenyt hirdetett a város óvodásainak. „Ezt láttam a Nyírfa Aruház kirakatában” címmel. A pályázatra 125 gyermek készített rajzot, melyből a zsűri tizenhatot értékelt, illetve díjazott. A nyertesek tegnap délelőtt vet­ték át a díjakat és az okleveleket. (jávor) Nagy sikerű koncertet adott Sóstón, az ifjúsági parkban a tízéves fennállását ünneplő Skorpió együttes. (Gaál Béla felvétele) SZABOLCSIAK SIKERE utóbbinál a környezetvéde­lem és a kémia kapcsolata volt a központi téma. A szombat esti eredmény- hirdetésen dr. Pais István tanszékvezető egyetemi tanár adta át az országos verseny díjait. A nyolcadikosok közül Dobránszky Sándor (Kótaj, tanára Kovalecz Gáborné) lett az első..., ötödik Kovács Lajos (Nyíregyháza, 2. számú gyakorlóiskola, tanára Kál- nai Istvánné) és hatodik Ba­logh Erika, szintén a nyír­egyházi 2. számú Gyakorló Általános Iskola végzős ta­nulója. A hetedikesek közül is sza­bolcsiak végeztek az élen. Az első díjat Antal György (Vá- sárosnamény, 1. számú Álta­lános Iskola, tanára Bak Ist­vánné) vehette át. Második lett Mezősi Andrea (Vásáros- namény, 1. számú Általános Iskola), megosztott harmadik díjas Pénzes György (Öpályi, tanára Svéda István), negye­dik Mező György (Gávaven- csellő, tanára Ling Gabriella), ötödik Oláh István (Gáva- vencsellő). Különjutalmat ka­pott Mezősi Andrea teljesen hibátlan írásbeli munkájáért és Mező György szép magyar beszédéért. A felsorolt jutal­makon kívül a versenyzők átvehették az üzemek, vál­lalatok, intézmények által felajánlott különdíjakat, aján­déktárgyakat is. Kis kémikusok a laborató­riumi gyakorlat közben. (J. L. felv.) Szatmári 13 versenyző képvi­selte. Az általános iskolások az iskolai és megyei elődön­tőkről jutottak tovább. Az országos versenyen három fordulóban bizonyíthattak. Először írásbeli feladatokat oldottak meg, ezt laborató­riumi gyakorlat követte, és a kísérletek után szóban adhat­tak számot tudásukról. Az A Nyírség Ruházati Szövetkezet hétfőn délelőtt nyugdíjas-találko­zót rendezett. A meghívott 125 vendéget a szövetkezet elnöke köszöntötte és beszámolt az el­múlt évben végzett munkáról. Ezután a nyugdíjasokat bogrács- gulyással vendégelte meg a szö­vetkezet vezetősége. (Jávor László felvétele) Gyermeknapi ajándékműsorral lepte meg volt iskolatársalt — a Nyíregyházi 4-es számú Általá­nos Iskola ének-zene tagozatos tanulóit — a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakkö­zépiskola néhány növendéke. A műsorban szólisták, kamara­együttesek szerepeltek. Felborult a síneken — elütötte a yonat Fényeslitke külterületén Németh István 26 éves laka­tos, komorói lakos segédmo­toros kerékpárjával a síne­ken felborult és egy személy- vonat elütötte. Németh a helyszínen meghalt. A vizs­gálat eddigi adatai 'lerint Németh István a fénysorom­pó tilos jelzése ellenére haj­tott a sínekre. Rétközberen- csen Tángyes Attila 5 éves helyi lakos, a szülei lakásá­nak udvarán lévő vízzel telt gödörbe esett és megfulladt. BOSSZÚ, GYERMEKJÁTÉK Tüzek a hét régén Pén,tökien Nyíregyházán, az egyik iskolában egy 125-ös MZ típusú motorkerékpár égett. A tüzet az iskolások oltották el, a kár 2000 forint. A vizsgálatnál kiderült, hogy a tüzet gyújtoga­tás okozta: az egyik tanuló bosz- szúból meggyújtotta a motorke­rékpárt, mert megbukott az is­kolában.. Szombaton Tornyospál­cán, a Galambos-hegyen egy kazal gyulladt ki, amelyben 320 tonna szalmát tároltak. A tüzet a kisvárdai állami tűzoltók oltot­ták el. A 30 ezer forint kárt oko­zó tüzet gyermekjáték okozta. JAZZRAJONGÖKNAK. A budapesti Latin dzsesszkvar- tett lesz a megyei és városi művelődési központ dzsessz- klubjának vendége júnus 4-én, szombaton este héttől. A nyilvános klubesten Já­vori Vilmos vezetésével a latin-amerikai stílusú mű­fajt követő együttes ad kon­certet. Üttörő tűzoltók. Befejeződött Zánlcán a május 27—28-án meg­rendezett úttörő tűzoltók orszá­gos versenye, melyen megyén­ket, a Csarodai Általános Iskola fiú és a Vajai Általános Iskola leány raja képviselte, összesítés­ben a vajai lányok ötödik, a csarodai fiúk pedig a középme- zőnytoen végeztek. A vajai lá­nyok jól szerepeltek a 800 li- iter/peroes kismotor fecskendő szerelési kategóriában, ahol a második helyet szerezték meg. Szép szabolcsi sikerekkel ért véget a kis kémikusok bará­ti köre országos versenye. A döntőt az idén először ren­dezte meg a TIT kémiai vá­lasztmánya, és helyszínül Nyíregyházát jelölték ki. Má­jus 28—29-én a Bessenyei György Tanárképző Főiskola adott otthont az események­nek. Az ország különböző pont­jairól 15 hetedikes és 23 nyol­cadikos tanuló érkezett me­gyeszékhelyünkre. Szabolcs­ILYEN NYARUNK LESZ Júliusban melegrekord? Milyen a nyarak általános képe? Amint azt Bacsó Sán­dor „Magyarország éghajla­ta” című könyvében leírja: amióta hazánkban hivatalos jellegű meteorológiai észlelé­sek folynak, nem akadt egy­forma esztendő. Mégis: jú­niusban általában a legma­gasabb a napállás, tovább emelkedik a levegő hőmér­séklete, de lényegesen lassab­ban, mint tavasszal. A hónap első felét két csapadékhullám jellemzi, majd a vége felé többnyire emelkedik a hő­mérő higanyszála. Ez a folya­mat július 3-ig az esetek többségében lezárul. Csapa­dékhullámok után tizedi­két követően legtöbbször nagy derülés és száraz idő­szak köszönt be, majd a hó­nap utolsó harmadában meg­kezdődik a léghőmérséklet lassú süllyedése. Augusztus a legderültebb hónapunk, de lassú, határozott hőfokcsök­kenés jellemzi. És mi várható az idén? A Központi Meteorológiai In­tézet éghajlati előrejelző cso­portja, a kísérleti munka le­zárása után most júniustól jelentkezik először 6 hónapos előrejelzéssel. Eszerint az idei június kissé hűvösebb és át­lagosan csapadékos lesz. A július az évszaknak megfele­lő hőmérsékletű, valamelyest szárazabb a szokásosnál. A hónap utolsó tíz napja a nyár legmelegebb időszakának ígérkezik. Az augusztus ezút­tal várhatóan adós marad a megszokott hőmérsékletek­kel. Az ősz első hónapja, a.szep- tember szokásos hőmérsékle­tet és nedvességet hozhat. A vénasszonyok nyara a hónap középső harmadában köszönt be. Október hűvösebb és kis­sé szárazabb lesz, mint álta­lában. Novemberben a havi középhőmérséklet valame­lyest az átlag fölött alakul­hat. (A Hétfői Hírek nyomán) Hazánk területón igen ritkán megfigyelhető, de néhány pél­dányban még költő madarat, egy kányát figyeltek meg a minap a tornyospáícai madártani szakkör tagjai. A Ricsikai erdőbe kirán­dult kisdobos csoport lett figyel­mes erre a kipusztulás szélén le­vő madárfajra. Megfigyelésüket közölték a Magyar Madártani Egyesülettel is. Feladatul tűzték ki esteleges fészkelőihelye megta­lálását, és védelembe helyezését. A delfinek nem alszanak? H ogyan alszanak a delfinek? A Szovjet Tudomá­nyos Akadémia állat-, fejlődés-, morfológiai és ökológiai intézetének munkatársai választ ad­tak erre a kérdésre. Valamennyi magasabbrendű ál­lattól eltérően, amelynek bizonyos ideig feltétlenül rendszeresen aludnia kell, a delfinek sohasem marad­nak teljesen mozdulatlanok. Sőt, egyes tudósok azt az álláspontot védelmezik, hogy egyáltalán nem is alsza­nak. Mint a szovjet kutatók most megállapították, a nagyagyféltekék nem egyidejűleg, hanem felváltva van­nak az alvás állapotában. Az egyik mindig ébren van, és biztosítja a lélegzéshez szükséges mozgékonyságot. MEGÉR EGY MOSOLYT Házassági hirdetés: „Ze­ne- és sportkedvelő, in­telligens, szép szőke hölgy leánya számára vőlegényt keres.” * * * — Nem tudom, mit csi­náljak a férjemmel, dok­tor úr. Beszél álmában. — Hát ez kellemetlen! — De még mennyire kellemetlen! Rajta nevet az egész iroda! * * * Elizabeth kikosarazza a kérőjét. — Nagyon sajnálom, nem mehetek magához feleségül, de mindig em­lékezni fogok rá, hogy mi­lyen jó ízlése van! hírek II Kólót magyarorszag r KEPEK Hírügyeletes: TÓTH ÄRPÄD Telefon: 11-277 ■ Y RtWS 31.,

Next

/
Thumbnails
Contents