Kelet-Magyarország, 1983. május (43. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-28 / 125. szám

WYTHKA Történelmi mozaikok Vitkáról Messze, évezredek múltjába nyúlik megyénk e kedves kis falucskájának a település- története. Mikor az 1894-es nagykárolyi értekezlet dönté­se alapján, és Némethy Já­nos tervei szerint, ásni kezd­ték a Kraszna-csatornát a földmunkák Vitka határában régi cserépmaradványokat, bronzkori eszközöket hoztak felszínre. Ilyen régészeti leletek, sőt a korábbról származó csiszolt kőeszközök felbukkanása is, a jelenkori építkezések alkal­mával sem ritkák. Egy nem­régiben végzett régészeti fel­mérés, amit Varga Béla vajai múzeumigazgató végzett el, bebizonyitotta, hogy bronz­kori földvárat és bronzkori temetőt rejteget a vitkai— olcsvai föld méhe. A falu te­rülete így jóval a honfogla­lás előtt lakott lehetett. Honfoglalás utáni története is meglehetősen korai e fa­lucskának. Ha elfogadjuk Hóman Bálint „A magyarok honfoglalása és elhelyezke­dése” című munkája alapján azt a megállapítást, hogy „A Kandu-törzs vezető nemzet­sége — a Kaplony-nem, — a Kraszna és Szamos partjain elterülő s a nagy láptól vé­dett első szállásföldjét vég­leg megülte... ”, akkor Vit- kát akár a honfoglalással egyidősnek is mondhatnánk, hisz az a Vitkay illetve Új­helyi család, amelyik írásos emlékeink kezdetétől egész a felszabadulásig megszakítás nélkül birtokosa volt a falu­nak, a Kaplony-nem leszár­mazottá. A névtudomány azonban ezt a történelmi le­hetőséget valamelyest módo­sítja. Mező András—Németh Pé­ter „Szabolcs-Szatmár megye történeti-etimológiai helység- névtára” című művükben nemcsak a községnévnek a XIV. századtól jelentkező írásos változatait mutatják ki: 1300. Wythka, 1321. Wyt- ka, 1334. Vydka, Vytka, Wyd- ka; hanem hitelérdemlege­sen megfejtik a név eredetét is. Eszerint a Vitka névben a Vid személynév -ka képzős származéka rejlik, maga a személynév pedig Ladó Já­nos „Magyar utónévkönyvbe alapján abból a latin eredetű Vitus személynévből szárma­zik. Mezőék viszont nemcsak a név eredetéről, hanem ma­gáról a névadóról is számot tudnak adni. Szerintük a névadó azonos lehetett azzal a Vid ispánnal, aki Sala­mon királyunk idején élt, akiről a beregi Tiszavid köz­séget is elnevezték. Vitkában egy 1836-ból származó tér­kép őrzi is Vid Patak formá­ban az eredeti nevet. A történettudomány és névtudomány megállapításait mérlegelve azt mondhatjuk, hogy Vitkát 1044—1074. kö­zött a Gut-Keled nembeli Vid ispán alapította, és csak ennek halála után vehették birtokukba a közelben meg­települt Kaplony-nembeliek úgy, hogy Vitkay alakban ki­sajátították a község már meglevő nevét is. Érdekes a község határá­nak alakulása is. A mai ha­tárkép formálódása is a kö­zépkorban kezdődött. Kuta­tóink szerint több elpusztult középkori falu területe ol­vadt részben vagy egészében Vitkába. Borovszky Samu „Szatmár vármegye” című monográfiájában községünk­höz kapcsolja az 1381-ben poss. Visol alakban jelentke­ző területet is, ám erről más kutatók munkái alapján — Szirmay, Maksai — biztosan tudjuk, hogy téves a helyhez- rögzítése. Az viszont bizonyos, hogy a falutól nyugatra eső, 1366- ban Kápolna, később Kápol­na puszta, Kápolnatelek né­ven jelentkező egykori tele­pülés határa a XVII. század közepéig Vitkához tartozott, minthogy Szirmay Antal „Szatmár vármegye fekvése, történeti és polgári esmérete” című munkája ebből az idő­szakból szinte kivétel nélkül csak vitkai birtokosok tulaj­donában levőnek ismeri ezt a területet. Később a szom­szédos Nyírmadához kapcso­lódott birtoklás útján, s oda tartozik ma is. Nevét egyéb­ként Mezőék elfogadhatóan magyarázzák a kápolna je­lentésű latin capella szóból. Maksai Ferenc kutatásai alapján (A középkori Szat­már megye, Bp. 1942.) vi­szont azt is tudjuk erről a Kaplony-nembeli Vitkay csa­ládról, hogy már 1300-ban nemzetségen belüli pörleke­dést folytat Vitkáért, ami ar­ra utalhat, hogy birtok joguk jóval korábbi lehet. Ez a csa­lád a XIX. században férfi­ágon kihal, de női ágon, Új­helyi családi névvel egész a felszabadulásig birtokos ma­rad a faluban. Borovszky szerint 1740-ben építették fel azt a Vitkay-kúriát, aminek helyére századunk elején az általános iskola épületeként jelenleg is fennálló Újhelyi- kastély került. Ügy látszik, a falu lakói­nak állandósága társadalmi hovatartozásának volt a függvénye. Amilyen ingado­zást mutat története folya­mán a birtokosréteg, olyan állandónak látszik a dolgozó­ké. Makai Ferenc az 1429— 1500. közötti jobbágynevek­ből huszonhetet tud idézni, s e nevek közül ma is élőnek mutatkozik hét: Balogh, Fo­dor, Katona, Kaposy, Milák, Szilágyi és Tar. Ez a vizsgált nevek 25 százalékát teszik, ami határozottan a dolgozó rétegek történelmi állandósá­gára utal. Vannak adataink Vitka természetes és kultúrnövény- zetének múltjáról is. A falu északi, északnyugati határán húzódott már 1366-ban az a Ligeth nevű erdő, amit Szirmay is megemlít, s ami­nek a helyén ma friss telepí­tésű akácos áll. Megvolt a szőlője is mostani helyén, ezért írhatta Szirmay a kö­vetkezőket 1429-ről: „Witkay Sigmond, Péter Deák, György és Balás az egész helységet bírták. Szőlők is voltak . ..”. E szórványos adatok mellett a XVIII. és XIX. század for­dulójáról már többet tudunk. Érdemes itt újból Szirmayt idézni: „Vitka Magyar falu, a Tisza vizének mentében, mellynek árjai a gyümöltsös kertyeit, és a kaszálóit gya­korta megmossák ... A hatá­rának főbb része agyagos, homokja is van, melyben ten­geri, rozs, krumpér bőven te­rem. Szénája elegendő, és li­getes erdeje van.” Befejezésül tanulságosnak látszik Vitka közigazgatási il­letőségének történetéről is szólni. Maksai szerint a XV. századig Szatmár megyéhez tartozott, s ettől kezdve hol ide, hol oda. Egy 1519-es ok­levél alapján olyan helyzet is adódott, ami főutcájának egyik oldalát Szatmárhoz, másik oldalát pedig Szabolcs­hoz kötötte. 1950-ig székhely­községként körjegyzőség volt a szomszédos Ilk községgel, ezután önálló tanácsú község lett 1969-ig. Ekkor aztán beállt a dön­tő fordulat a falu történeté­ben. A centralizáció, a prak­tikusság, a közigazgatási és gazdasági szükségszerűség megszüntetve a falu önálló létét, harmadik kerületként Vásárosnaményhoz csatolta, így lett végül is beregi ille­tőségű ! Az egyesítés megadta azt az emberi életmódhoz, jólét­hez, kultúrához szükséges feltételt, amiért kilenc év­századon át munkálkodott Vitka szorgalmas népe. Balogh László Áz almamentő tervező A Bogát-faváz ismert megyénk mezőgaz­dasági üzemeiben. Az ideiglenes almatárolót csak most kezdik megismerni a közös gaz­daságok. Ezek az épületek még nem állták ki a gyakorlat próbáját, de remélhetőleg ugyanolyan jól vizsgáznak majd, mint a Bo­gát típusú favázak. A „Bogát család” az el­múlt hat évben nem kevesebb mint negy­venmillió forint megtakarítást hozott a sza- bolcs-szatmári mezőgazdasági üzemeknek. Mindkét épülettípus tervezője Balogh Artúr, a Termelőszövetkezetek Területi Szövetsége műszaki irodájának vezetője. Kezdeményező készségével, jobbító javas­lataival már többször magára vonta a köz­figyelmet. Az elmúlt két évtizedben megfor­dult megyénk valamennyi tsz-telepén, jó is­merője az állattartó üzemeknek, a gépmű­helyeknek. A tervezésnél a lehető legna­gyobb mértékben figyelembe veszi a leendő üzemeltetők véleményét, kéréseit. Feljegyzi és hasznosítja a téeszelnök, az állatgondozó, vagy éppen a kőműves véleményét is. Ha ál­lattartó épületeket tervez, tanulmányozza az állatok viselkedését. Egy tehénistálló terve­zése előtt beöltözött, takarmányozott, és meg­fejt egy tehenet. Mielőtt a dohánypajta ter­vezéséhez fogott volna, a kinti üzemekben tanulmányozta a dohánytermesztés minden csínját-bínját, ismerkedett a dohányszárítás technológiájával. Az ideiglenes almatároló, ha beválik, „slá­ger” lehet a megyében, sőt országos érdek­lődést is kiválthat. Szenvedélyesen, szeretet­tel beszél erről a tervről, amely már nem is csupán terv, hanem félig valóság. A vásáros- naménvi tsz már majdnem teljesen felépí­tett egy ideiglenes almatárolót. S ilyen tá­roló építését akarják (vagy már el is kezd­ték) a leveleki, a nyírmeggyesi, a kölesei, a nagyvarsányi és a székelyi téeszben. Mi is a lényege ennek a tárolónak? Az, hogy könnyen, gyorsan és olcsón felépíthető. Szeptembertől júniusig kellő hőmérsékleten tárolja az almát. „A tárolót az alma átmentéséhez vagy megmentéséhez terveztem.” Kötelességének érezte, hogy próbáljon eny­híteni az almatermelők gondján. Sikerült. A tároló ősztől tavaszig különösebb gondozás és anyagi ráfordítás nélkül átmenti az al­mát. Tavasszal már nincs vagonhiány, csök­ken a kínálat, esetleg növekszik a kereslet. Holt szezonban, nyáron sem feltétlenül szük­séges, hogy üresen álljon a tároló. Szinte át­alakítás nélkül használhatják gépek, beren­dezések tárolására, állattartásra, de a nyári gyümölcs és a betakarított, szállításra váró búza is helyet kaphat ezekben az épületek­ben. A hűtőtárolók befogadó képességét vago­nokkal mérik. Balogh Artúr érvelése a lai­kusnak is sokat mond. Statisztikája szerint a modern vajai hűtőtároló építési költsége va­gononként 260 ezer forint, a legtöbb helyen alkalmazott „üzemi hűtőtárolók” egységnyi költsége 25 és 50 ezer forint között mozog, s az ideiglenes hűtőtároló vagononkénti előál­lítása mindössze 2—3 ezer forint. A számok és az érvek a tervező mellett szólnak. Min­den olyan új ötletnek örülnünk kell, amely milliókat hozhat a közös „konyhára”. A Bogát típusú favázakat elfogadta a Ta­lálmányi Hivatal. A nyírbogáti tsz vállalta a kivitelezést. Balogh Artúrnak több álmatlan éjszakája is volt, míg a próbaterhelések tar­tottak, amíg a szakvélemények megérkeztek. A szakemberek és az üzemeltetők egy része nehezen fogadja az újat, bizalmatlan, a saját gazdaságában nem mer kockáztatni. Több­ször előfordult, hogy az újat kereső tervező „falba” ütközött. Néha naponta Í5 órát dol­gozik, hazaviszi a munkát, akkor is dolgo­zik, amikor szaklapokat olvas, amikor gon­dolkodik, ötleteit, vagy éppen a mások ötle­teiéit csiszolgatja. Jelenleg is egy átfogó témán dolgozik. A közös háztáji-kisegítő gazdaságoknak akar segíteni egy újabb épülettípussal. Korszerű állattartásra alkalmasak ezek az épületek. Kis méretűek, akármelyik falusi udvaron el­férnek. Költségük egy éven belül megtérül­het. „Főleg a gyengébb talaj adottsággal rendel­kező szövetkezetekre gondolok. A háztáji hústermelő és a tsz egyaránt érdekelt a vi­szonylag olcsón és gyorsan felnevelt állatok tartásában. A tsz adja az alapanyagot, a kis­termelő az általam tervezett helyiséget pro­dukálja és természetesen a munkaerejét. Hangsúlyozom, hogy az általam tervezett épületekben nem munkaigényes az állattar­tás. Olyan kistermelői épületről van szó, amely biztosítja mindazokat a korszerű fel­tételeket, amelyeket egy nagyüzemi állattar­tó helyiség biztosít. Egy-egy tsz-tag vagy nyugdíjas a korszerű épületben 20—30 sertéssel is csupán annyit dolgozik, mint hagyományos körülmények között 5—6 sertéssel. A falusi udvaron a szomszédok is összefoghatnak, közösen, OTP- hitelre is megvásárolhatják az épületet, és az udvar végében nagyüzemi módon termelhet­nek húst”. Nemcsak sertéshúst. Borjú és bárány gyors felhizlalására is alkalmasak ezek az épületek. Alkalmasságuk éppen most van próbatétel alatt. A nyíregyházi kertbarátok a megye- székhely külterületén a napokban építettek fel egy ilyen „mini istállót”, pecsenyebárá­BALOGH ARTÚR nyokat fognak benne tenyészteni. Ebben a mini épületben megtalálható a nagyüzemi állattartás minden korszerű technológiája. Az épület terve adaptálható, kivitelezhető minden olyan helyen, ahol megtartják az egészségügyi és más, idevonatkozó előíráso­kat. A Bogát favázakat a mezőgazdaság vala­mennyi ágazatában lehet hasznosítani. Az almatároló és a kisállattartóknak szánt épü­let is Balogh Artúr sokoldalúságát bizonyítja. „Nem annak vagyok híve, hogy egy leszű­kített szakmai sávon maximális tudást sze­rezzen a mérnök, inkább annak, hogy egye­temi vagy főiskolai oklevéllel a zsebünkben minél sokrétűbb és minél több hasznot hoz­zunk a közösségnek.” Balogh Artúr az „élet sűrűjében” vált gyakorlatiassá. Nyírmihálydiban cseperedett fel, megismerte a falusi élet minden részle­tét. Doboló kisbíró is volt. Jó ideig a helyi tanács végrehajtó bizottságának titkáraként intézte a falu lakóinak ügyes-bajos dolgait. Innen a megyei tanács mezőgazdasági, asztár lyára került, egy évtizedig dolgozott itt. Meg­ismerkedett a mezőgazdasággal kapcsolatos szervezőmunkával, jogi és igazgatási alapis­mereteket szerzett, még számvitelt is tanult. A termelőszövetkezetek területi szövetségén eltöltött évek jelentették a legfőbb iskolát, a szövetség munkatársaként tanulta meg, hogy számos szövetkezetben a kedvezőtlen körül­mények ellenére is lehet haladni, ha a veze­tők és a dolgozók kezdeményezőek, ha min­dig újat és jobbat akarnak. Tanítómesterének tartotta az „almaki­rályt”, Nagy Sándort. Szívesen emlékezik azokra a parasztemberekre, akik okos, meg­fontolt tanácsaikat évszázados gyakorlati ta­pasztalatokra alapozták. A jó családi háttér is hozzájárult munkasikereihez. Aktivistája a nyíregyházi járási pártbizottságnak, tagja az Építéstudományi Egyesület megyei szerveze­tének. Az általa vezetett műszaki iroda pont tízéves. íróasztalánál már a következő évtizedeket tervezi. Nábrádi Lajos Georgi Konsztantinov: Bolygó Nagyfeszültségű huzalok alatt, hol meggyvirág szikráz s ezüstfényű szárny, megérzem, Föld, nehéz vonzalmadat jól, új égitestek s világok iránt. Ki vagyok én? Csak megforgatott porszem, sárga vihar s zöld szenvedély egem. Nevem nem hinti szét a por, a hó sem, s bolygószerte gyalog közlekedem. Éjjel álmatlan óceán forogtat, kifehérednek csúcsok s századok. Tekintetem termékeny síkra lobban, s cipót szelek, gyümölcsöt szakítok, jövendő város falait vetem meg, lélegzetemmel megalapozom, s káoszában millió szerelemnek, a magamét is fölvirradtatom. Tervrajz s virágok ... Lehajtok föléjük, mintázza meghitt ösvény lépteim! Szép napjaimnak sose lenne végük! Rengjen csillag a folyók tükrein! Sugározz, szív, üzenetet az űrbe, az ismeretlen holnapok felé! Ez az én bolygóm. Csak itt élhetünk. Ne robbantsa széjjel kozmikus szeszély! (Rózsa Endre fordítása) KM HÉTVÉGI melléklet Ilja Glazunov: Este 1983. május 28.

Next

/
Thumbnails
Contents