Kelet-Magyarország, 1983. május (43. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-28 / 125. szám

1983. május 28. Kelet-Magyarország 3 A gyermek érdeke N apjaink családképe • — noha a társadalom e legkisebb közösségének alapvető szerepe nem válto­zott — lényegesen eltér a ha­gyományostól". amelyet akár egy-két évtizeddel ezelőtt is­mertünk. Amióta a nők is egyenlő részt vállalnak a ke­reső munkában, természete­sen megváltozott a családok belső szerkezete is. Más a családi szereposztás, jogos kívánság a közös tehervise­lés, felelősségvállalás, a mun­kamegosztás a család vala­mennyi tagja között. A mai családban nincs he­lye többé a hierarchikus rendnek, ami szerint a férfi a családfő, lévén ő a kenyér­kereső, az édesanya szerepe a háztartási munka, a gye­reknevelés, a gyereké pedig a feltétlen függés, alkalmaz­kodás. És mert a legtöbb család tagjai reggelente útra kelnek, a felnőttek a munka­helyek, a gyerekek az iskola, a napközi, az óvoda felé, az egész család élete nyitottabb, hiszen napjaik nagyobbik ré­szét más, tágabb közösség­ben élik valamennyien. Minden állampolgárnak — felnőttnek és gyereknek egy­aránt — nemcsak egyenlöek, de törvényeinkben is megfo­galmazottak a jogai. Senki nem lehet a másiknak ki­szolgáltatottja, kinek-kinek jut jog és kötelesség szerint mind a család belső, mind o tágabb közösség életében fel­adat. Napjaink családképe így lenne harmonikus. Csakhogy a statisztika beszédes számai mást is mutatnak: minden negyedik házasságra jut egy válás. Évente 27—28 ezer há­zasságot bontanak fel a bí­róságokon. S a válások nagy százaléka érint gyerekeket is. A családjogi törvény vilá­gos. A Legfelsőbb Bíróság legújabb irányelve szerint: „... alapvető döntő szem­pont: a gyermek érdekének védelme. Ez azonban a társa­dalmi folyamatok hatásaként az ítélkezési gyakorlatban több vonatkozásban is új mó­don merül fel. A kérdés ár­nyaltabb megközelítése szük­séges, mivel változások kö­vetkeznek be a család belső életében, szerkezetében és feladataiban. Tovább halad az a folyamat, amelynek so­rán a házastársak egyenjo­gúságának követelménye ál­talában elfogadottá válik. Egyúttal azonban a gyerme­kes házasságok felbomlásá­nak viszonylag magas száma miatt indokolt követelmény a szülők felelősségének a fo­kozása.” A Legfelsőbb Bíróság el­nökhelyettese egyik előadá­sában így fogalmazott: „A házassági bontóperek­nek bármelyik peres fél le­het a vesztese. Akár a férfi, akár a nő, akár az alperes, akár a felperes, csak a gye­rek nem. A bíróságnak a gye­rek igazi érdekét kell szem előtt tartania.” Ez nem elfogultság. Hiszen nincs annál szomorúbb kép — sem a bírák, sem a kívül­álló ismerősök számára, mint amilyen a gyerek körüli hu­zavona. Amikor az egykori, elmúlt és gyűlöletté fordult • házastársi szeretet áldozatá­ul válik a mindkét szülőjé­hez ragaszkodó, mindkettő­jük gondoskodását, szerete- tét igénylő gyerek. A gyámügyi hivatalok ak­tái között talán a legvasta­gabbak — és legszomorúb­bak — a láthatási ügyeket tartalmazók. Amikor esetleg negyed-, vagy félórányi együtt tölthető időért folyik a harc, s az egymás ellené­ben küzdők épp arról a fele­lősségről és kötelességről fe­ledkeznek meg, amit a gyere­kük kiegyensúlyozott felnőt­té nevelése jelent. A bírói döntés is akkor a legnehezebb, amikor nem a közös belátás, a józan mérték dönti el, hanem a kívülálló: kivel éljen, melyik szülővel maradjon a házasság felbon­tása'után a gyerek. Ez a felelősség csak együtt viselhető. A gyerek nem vá­laszt, mindkét szülőjére szük­sége van. De, ha a belátás helyett az önzés, a bosszú­vágy veszi át az egymással perlekedő felnőtt emberek harcában a szerepet: a vesz­tes csak az lehet, akihez mindketten ragaszkodnak, a közös gyerek. Akié a gyerek — azé a la­kás. Többnyire így szól a bí­róságok ítélete. S ez az íté­let éppen a gyerek érdeke miatt jogos. A testvéreket sem szívesen választja el egymástól a bíróság, hiszen épp elég megrázkódtatás a számukra sok esetben, ha va­lamelyik szülőjüktől kell megválniok. A bírói tapasztalat szerint á vitás válóperek esetén is a szülők többnyire őszintén ra­gaszkodnak a gyerekhez. Csak éppen nem a helyes szeretet, hanem az önszere­tet, a birtoklás vágya, s a másik szülő kirekesztésének célja vezeti a pereskedő fel­nőtteket. Arra kevés az esély, hogy a gyerek igazi érdekét te­kintve — és sérelmeiket fe­ledve — a bírósági békítőtár­gyaláson más belátásra jus­sanak az egymástól válni szándékozó felek. De az ala­pos és minden lényeges szem­pontra kitérő vizsgálat fel­tárhatja és eldöntheti a gye­rek igazi érdekét. A családi élettel járó felelősség azon­ban nem csupán a döntések dolga, hanem a felelősségtu­daté is. A jog — ebben az értelemben — célt és irányt mutat. R. N Vevő (figyelmesen tanul­mányoz egy nadrágot): — Nos, ez milyen, jóféle? Tartós? Eladónő: — Akár a vas. Vevő: — Majd meglát­juk . .. Kíváncsi vagyok, ho­gyan áll. . . Eladónő: — Mintha ráön- tötték volna! Csodálatos nadrág! Vevő: — fim,... hm... még meggondolom... Meny­nyibe kerül? Eladónő: — Huszonkét frankba, monsieur. Vevő: — Huszonkét frankba? Talán gúnyt űz belőlem? Nézzen ide, ezt a zsebkést tizenöt souért vettem! Eladónő: — De mi köze van a nadrághoz? Vevő: — A legközvetle­nebb köze van hozzá! Néz­ze meg az ember, ugyan miért fizessek huszonkét frankot egy nadrágért, amikor mindössze tizenöt souért egy kitűnő zsebkést vehetek, amelynek három pengéje és dugóhúzója is van? Nem, nem, ne szakít­son félbe! Inkább azt mondja meg, mellényt le­het-e kapni maguknál? Eladónő: — Igen, mon­sieur. Vevő: — Akkor mutasson néhányat. Ahá, köszö­Munkakezdés előtt a Lenin brigád. (Seregi Kálmán felvétele) lünk, a szövetkezettől vásá­rol. Ha tehát el akarunk ad­ni Pakisztánnak, a Szovjet­uniónak, a svédeknek, a né­meteknek. akkor az ő fejük­kel is gondolkoznunk kell. Gazdaságtan a kazánon — Nézze: tőlünk azt várják, hogy a nyolc óra alatt jót ké­szítsünk, időre. Mindig azt, amit a vevők keresnek. Erre mondják, hogy jó az ország­nak, meg a szövetkezetnek, meg nekünk. Ezt a saját sor­sunkon tanultuk meg. — Itt úgy kezdődött min­den, hogy lovat patkoltunk, szekeret készítettünk. Szín­ben, fészerben. Ma korszerű az üzem. Nem más adta. Magunknak csináltuk. — Aztán eljutottunk oda, hogy valóban sok mindent megcsinálunk. Újítunk is. Faggatom a dolgot, de csak lassan derül ki: még tervezőt is igazítottak ki. Rájöttek ugyanis, hogy van jobb meg­oldás, mint amit a rajz elő­ír. A tervező először nem hitte. Megnézte. Megköszön­te. Belméék a kazán tetején magától értetődően beszélnek olyan dolgokról, melyeket sokan nem akarnak megér­teni. — Most is hoztak egy ren­delést a gumigyártól. Nem ta­láltak rá kivitelezőt. Gyor­san kell — így mondták. Ha vasból van, meglesz — mondtuk. Nézze, itt az első öt darab. — Nézte, nézte Balogh, az­tán nekifogott. Mondtuk is: üzletet nem szálasztunk eV. — Jön Zoli bácsi, s mond­ja: no fiúk, hogyan csinál­mi mellényért akkora ösz- szeget kidobni, amelyért ti­zenöt kulcsot rendelhetnék! Eladónő: — Nem értem. Vevő: — Maga nagyon is jól érti! Azt hiszi, valami Georges Courteline: Szerencsés vásárló nőm ... Hm ... Ez eléggé mutatós... Mennyibe ke­rül? Eladónő: — Ú! Vevő: — Mégis? Eladónő: — Hat frankba, monsieur. Vevő: — Hat frankba? Azt mondja: hat? Nem hal­lottam rosszul? De hát, mademoiselle, a múlt héten elveszítettem a lakáskulcso­mat, és tudja, mibe került egy új kulcs? Nézze csak, milyen pompás kulcs? Mindössze negyven souba! Eladónő: — No és? Vevő: — Hát csak az, hogy nem szándékozom hol­mucsai alak vagyok? Ne- em, engem ugyan nem le­het átejteni! Igaz is, majd­nem elfelejtettem: nyári kö­penyt tartanak? Eladónő: — O, iste­nem ... Vevő: — Mondott vala­mit? Eladónő: — Nem, dehogy. Itt vannak a köpenyek, monsieur. Vevő: — A, ez itt aligha­nem éppen az, amit kere­sek. Eladónő: — önnek kitű­nő ízlése van, monsieur, ez a legújabb divat. Vevő: — Mennyibe ke­rül? Eladónő: — Harmincki­lenc frankba. Vevő: — Har-minc-ki- lenc? Eladónő: — Igen, mon­sieur. Es csak azért va­gyunk hajlandók ilyen ol­csón adni, hogy végre el­menjen! Vevő: — Hm... ez a kö­peny talán valóban tűrhető, de látja ezt a pipát? Gyö­nyörű tajtékpipa... És tud­ja, mennyit fizettem érte? Negyvennégy centime-ot! Maga pedig harminckilenc frankot kér! Csak nem tart hülyének? Apropó, kalapot tartanak? Eladónő: — Igen, tartunk kalapot, de önnek megfele­lő nincs. Vevő: — Miért nincs? Eladónő: — Hát minek adjon ki három frankot egy kalapért, monsieur, ilyen nagy összeget azért, hogy összekuszálja a haját, ami­kor teljesen ingyen is el­mehet innen, ugye, mon­sieur?! Fordította: Gellért György juk?! Megbeszéljük, meg­szervezzük a munkát ma­gunknak. Irigyelnek is sokan, hogy a brigádban így megy a munka. — Mert irígyünk is van. Mi több, akadnak, akik egye­nesen haragszanak ránk. Mit játszátok az eszeteket — kér­dezik. Hát igen, nem min­denkinek világos, hogy az ember az üzembe dolgozni jön . . . Igazi közélet — a műhelyben A szövetkezet vezetői mondták: ha ez a brigád mást nem tett volna, csak annyit, hogy világosan bemu­tatja, milyen az igazi mun­kaerkölcs, az önként vállalt fegyelem, a közösségért vál­lalt felelősség, ákkor is ki­tüntetést érdemelne. — Jobb, ha irigyelnek, mintha sajnálnának. Mi tud­juk, hogy ma á politika: a munka. — Ha azt akarjuk, hogy ránk hallgasson valaki, hogy szavunk legyen, ahhoz kevés a vágyakozás. Fedezet kell hozzá. Nos, ez a mi napi munkánk. — Vannak közöttünk, akiknek komoly társadalmi megbízatásaik vannak. Béke­tanács, munkásőrség, munka­helyi tanácskozásvevető... De nem a munka helyett! Én úgy vélem, hogy ma az igazi közélet itt zajlik a műhelyben. Ezt nem pótolja más. Persze könnyű szépeket, meg okosakat mondani. Ad­dig nincsen is baj, amíg ez­zel valaki nem a munkáját akarja pótolni. így alakul lassan a kép, amelyből kiderül, mitől is remek ez a brigád. Tudato­san fogalmazzák meg a mai hétköznapok igazságát, amit élnek is. Nem vitás: kemény dolog ezt a fajta fenegye- rekséget vállalni. Pedig a Lenin brigád ettől szocialis­ta. — Ezen mi is sokat rágód­tunk, hogy mitől is szocialis­ta egy brigád. Kialakult er­ről a véleményünk. Nekünk azért kell képezni magunkat, mert különben zátonyra fut a munkánk. Egyszerűen kiüt a ringből a gyors változás. Nekünk azért kell egymást becsülni, mert ha nem így teszünk, akkor oda a közös akarat. Ha úgy tetszik, mond­ja azt, hogy érdekek igazgat­nak. Egyszerű képletek — Mi is keresni akarunk. Ne gondolja, hogy dől a pénz. Keményen hajtunk minden forintért. A teljesítményt nem lehet csalni, a vasat nem lehet becsapni. — Próbálok én differenci­álni — így a brigadéros —, de kevésből ez csak álom. De azt hiszem, nálunk nem­csak a pénz miatt van ke­mény fegyelem és munka. Kérdezze meg — Világos, van hiúság is — mondják többen —, mégpe­dig nem is kevés. Nem hi­szem, hogy a brigád csak úgy tudomásul venné, ha valamit visszaküldenének. Ha mi egy­szer valamihez adjuk a ne­vünket, azért álljuk a kriti­kát itthon is, külföldön is. — Nézze ezt a varratot — mutatja az egyik hegesztő — ezt olyan próbának vetik alá, hogy varrat legyen, amelyik kibírja. De még sosem mond­ták: ereszt. Le is sülne a ké­pemről a bőr... — Reggelinél szoktuk meg­beszélni a világ folyását. Tudjuk, ma nem könnyű se­hol talpon maradni. Jó, ha az ember tudja, milyen világban él és dolgozik. Másképpen nyúl még a szerszám után is. Azt hiszem, rajtunk is múlik az ipar híre. — A múltkor a Sóstón volt egy kiállítás. Megnéztem e saját termékünket is. Tet­szett. Márpedig ha nekünk is tetszik, akkor jó. — Mi — ha kell —, ren­dezzük a normánkat fel is, le is, meózzuk a termékeinket. Mondják ezt öntudatnak, ön­érzetnek. Persze, van, aki túl­buzgóságnak hívja. Én úgy mondanám: ez becsület dol­ga. Nem csodalények Ahogy múlt az idő, úgy váltak egyre jobb ismerősök­ké. Azt hamar felfedeztem, a brigád tagjai nem csodalé­nyek. Nem a plakáton látha­tó hős-izom-munkás-embe- rek. Nekik is gond, ha emel­kedik az ár, munka után ők se örökké önmegvalósulnak, hanem fát metszenek, olvas­nak, kapálnak, pecáznak, a tévében sem örökké a tudós­klubot nézik, s nem hibátla­nok, de egymásra figyelők. Ök is hosszú várakozás után jutnak lakáshoz, nekik is vannak koccanásaik az asz- szonnyal, itt is fő téma a fo­ci, itt is neveltek meg italo­zót, köztük se örökké moso­lyog mindenki. — De nem ám. Ha reggel bejövünk, mindenki látja a másikon, ha valami nem stimmel. De hát azért va­gyunk, hogy ilyenkor se ma­radjon senki magára a gond­jával ... Hogy ne maradjon senki magára a bajával. Se egyén, se brigád, se üzem, se ország. Nos, titok valóban nincs. De ez az igazság a vasipari Le­nin brigádjának vezérlőelve. így sose fogalmazták meg. Csak eszerint dolgoznak. Amikor az elnök azt mond­ta: „Tukácsék előtt nincs akadály” — hittem is, meg nem is. Aztán rájöttem, nincs ebben tévedés. Bürget Lajos ★ Az Elnöki Tanács a Nyír­egyházi Vas- és Fémipari Szövetkezet Lenin szocialista brigádjának a szocialista bri­gádmozgalom jubileuma al­kalmából a Munka Vörös Zászló Érdemrendet adomá­nyozta. A SVÉD DARURENDELÉST TELEFONON BONYOLÍTOTTAM LE. CSAK ANNYIT KÉRDEZTEM A MAGYAR HAJO- ÉS DARUGYÁRTÖL: MEGCSINÁLHATÓ? AZT MONDTAK: IGEN. NOS — MONDJA A NYÍREGYHÁZI VASIPARI SZÖVETKEZET ELNÖKE — AKKOR VÁLLALJUK. TUDTAM UGYANIS, HOGY Tukácsék előtt nincs akadály Egyenként ismerkedtem meg velük. Volt, akivel reg­gelizés közben a kis pecuban. másokkal a művezetői fülké­ben. a többiekkel a hegesz- tőapparát mellett vagy éppen egy olajkazán tetején. Tukács Zoltán, a Lenin brigád veze­tője kalauzolt a tízfős csapat között. Balogh Mihály, Bei­mé László, Polacsek József, Guttyán József, Hegyes Pál, Takács László, Derecskéi Mi­hály, Jaczina János, Bihari József. Ez tehát az a brigád, amelyik mindent tud, amit egy vasasnak tudnia kell. Van közöttük lehiggadt har­minc fölötti, izgága fiatal, szakállas izomember, halk szavú tömzsi, bajszos, kis pocakkal. Töretlen út — Több mint tíz éve va­gyunk együtt, s ez idő alatt elnyertünk mindent, amit le­hetett. Több aranykoszorút, a Magyar Népköztársaság kiváló brigádja címet. Csak azt ne kérdezze, mi ennek a titka, mert itt titok nincsen. Dolgozunk, munkaidőkezdet­től a végéig, gyorsan át tu­dunk állni, a legtöbbünknek több szakmája van — mond­ja Tukács Zoltán. Az eszmecsere lassan ala­kul. Nem beszédes társaság a Lenin brigád. Nyilatkozni nem tanultak meg, s a kér­désekre mindig azt válaszol­ják ami van, s nem azt, amit talán illene. A rájuk bízott anyagtól vették a példát: a vas csak akkor engedelmes, ha a tudás igazságát kény­szerítik rá. — A legtöbben itt voltunk tanulók, aztán brigáddá áll­tunk össze. Harminc körüli az átlagkorunk. Voltak, akik menet közben kihulltak. Nem bírták a tempót. — Nem régen még tanuló voltam. Egy éve vagyok a brigád teljes jogú tagja. Itt vagy megszokik valaki, vagy megszökik. Kemény a rend, — A mi naplónkban ne keressen képeslapot, mozije­gyet, szalonnasütéses fényké­pet. Ettől aligha lennénk szo­cialista brigád. Azt viszont beírjuk, ha technológiai vál­toztatást kérünk, ha magunk szólunk, hogy laza a norma. Meg persze azt is, ha mi dö­römbölünk: kevés az idő a munkára. — Minket az hozott össze, hogy rájöttünk: az nem kell, amiért nem dolgoztunk meg, de amiért igen, ahhoz ragasz­kodunk. Mert a valami csak ‘abból születik, amit megcsi­nálunk. — Ha mi veszünk valamit a boltban, akkor a pénzün­kért a legjobbat akarjuk. Ügy van ezzel az is, aki tő-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents