Kelet-Magyarország, 1983. május (43. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-03 / 103. szám
4 Kelet-Magyarország 1983. május 3. Egység, bizakodás, tettrekészség Több, mint harmincezer nyíregyházi színpompás felvonulása Nagy sikert aratott a Szabolcs-Volán táncegyüttes (elvonulás közben bemutatott tánca. Sokan tapsolták meg a Nyíregyházi VSSC NB I-es futballistáit, sportolóit. i Részlet a balettcsoport bemutatójából. Énekkari bemutató a kisvárdai várszínpadon. Május elsejét ünnepelte a haladó világ Színpompás felvonulással ünnepelték a szovjet fővárosban május 1-ét. Képünkön: hatalmas plakátokkal vonulnak fel a moszkvai dolgozók a Vörös téren. (Folytatás az 1. oldalról) előtt 10 órai kezdettel Varsóban tartották meg, a legfelsőbb párt- és állami vezetők részvételével. Ünnepi beszédében Wojciech Jaruzelski hadseregtábornok, a LEMP KB első titkára, miniszterelnök, a Nemzeti Megmentés Katonai Tanácsának elnöke hangsúlyozta: egyre többen értik meg, hogy világméretű imperialista hatalmi játszmába próbálták és próbálják belerántani az országot. Bár az élet továbbra is nehéz, megkezdődött a válságból való kijutás, az ország mindinkább eltávolodik mind a hetvenes évek torzulásaitól, mind a két évvel ezelőtti anarchiától. Vannak ugyan még próbálkozások a zavarkeltésre, ezek már csak szánalmas, kudarcra ítélt kísérletek. Jaruzelski kijelentette: ha a stabilizációfolyamatban a következő napokban és hónapokban nem lesznek zavarok, akkor létrejön a reális lehetőség a szükségállapot megszüntetésére. A beszéd után megkezdődött a varsói dolgozók felvonulása, amelynek élén a pártós állami vezetés tagjai haladtak. BERLIN: A béke biztosításáért és a szocializmus vívmányainak megvédéséért vívott küzdelem jegyében ünnepelték meg a Német Demokratikus Köztársaságban a nemzetközi munkásosztály ünnepét. Berlinben, az NDK fővárosában a Kari Marx sugárúton dolgozók százezrei vonultak fel. BRÜSSZEL: Belgiumban a dolgozók minden nagyvárosában felvonulásokkal és gyűlésekkel ünnepelték május elsejét. Az esős idő ellenére ezrek és ezrek tettek eleget a szocialista pártok és az FGTB—ABV Szakszervezeti Szövetség felhívásának. A Belga Kommunista Párt külön szervezett ünnepségeket. Brüsszelben Louis van Geyt pártelnök volt az ünnepi szónok. PEKING: Kulturális és sportrendezvényeket tartottak május elseje tiszteletére, a kínai fővárosban ezúttal sem volt tömegfelvonulás. Az ünnepre adták át a pekingi földalatti új (második) vonalának első, csaknem négy kilométeres szakaszát. LONDON: A szakszervezetek és a munkáspárt felhívására a brit főváros és Anglia nagyvárosainak dolgozói is megünnepelték május 1-ét. A szigetország számos településén rendeztek felvonulásokat a nemzetközi munkásszolida- ritás jegyében. NYUGAT-BERLIN: Több mint ötvenezer ember vonult Nyugat-Berlin utcáira, hogy május első napján tiltakozzék a tömeges munkanélküliség, a szociális kiadások csökkentése és a fegyverkezés ellen. A szónokok a szakszervezetek és a békemozgalmak együttműködésének jelentőségét hangsúlyozták a május l-i megmozduláson. OTTAWA: A kanadai főváros lakosainak ezrei békét és munkát követelve vonultak az utcákra. A felvonulók a hadügyminisztérium és a munkanélkülieket segélyező hivatal között élő láncot alkotva, kéz a kézben éltették a békét, tiltakoztak a fegyverkezési kiadások és a munkanélküliség növekedése, valamint amerikai rakétakísérVáratlan fordulat következett be hétfőn az olasz kormányválság eseményeiben. Miután mindenki arra számított, hogy a köztársasági elnök már délután aláírja a parlament feloszlatásáról intézkedő rendeletet, az elnöki hivatal rövid nyilatkozatban tudatta, hogy Sandro Pertini, „a helyzet kényes voltára való tekintettel” megbízta a szenátus elnökét, hogy folytasson újabb tárgyalásokat a válság megoldásában érintett pártok és letek kanadai területeken való végrehajtása ellen. LUANDA: Több tíz ezres megmozdulás hirdette az angolai dolgozók békevágyát, az angolai, a szovjet és a kubai nép megbonthatatlan barátságát, a tömegek és az MPLA Munkapárt egységét. LUSAKA: A zamhiai fővárosban és az ország tartományi központjaiban zambiaiak tízezrei ünnepelték május elsejét. A fővárosi Szabadság emlékműnél rendezett nagygyűlésen Kenneth Kaunda államfő mondott beszédet. RÓMA: A munka az emberért van, soha nem fordulhat az ember ellen — mondotta vasárnapi Szent Péter téri beszédében II. János Pál pápa. ötvenezres hallgatósága előtt a pápa hangsúlyozta, hogy a munkán keresztül a megértés, a testvériség és a szabadság megsokszorozódik. politikai csoportok vezetőivel. Pertini ezt megelőzően Tommaso Morlinóval, a szenátus kereszténydemokrata, valamint Nilde Jottival, a képviselőház kommunista elnökével tanácskozott. Morlino már hétfőn délután kapcsolatba lépett az érdekelt pártokkal, a szenátushoz közelálló források azonban úgy tudják, hogy a megbeszélések újabb fordulója csak kedden reggel kezdődik meg. Fordulat olasz módra Újabb kísérlet a válság megoldására Kommentár ígéretek a tarsolyban U akaszone japán mi- 1^1 niszterelnök széles I nemzetközi érdeklődést kiváltó távol-keleti körútra indult. Tíznapos útja az ASEAN-országokat érinti, vagyis — látogatása sorrendjében — Indonéziát, Thaiföldet, a Fülöp-szige- teket, Szingapúrt és Malay- t siát, olyan regionális szervezetről van szó, amely földrajzi, gazdasági és politikai okokból egyaránt méltó Tokió megkülönböztetett figyelmére. A tagországok és Japán bonyolult kapcsolatrendszere régi tehertételektől és számtalan mai ellentmondástól terhes. A felkelő nap országával szemben táplált történelmi eredetű aggályok az elmúlt időszak két fejleménye nyomán felerősödtek. Egyrészt Japán minden jel szerint enged az amerikai nyomásnak: a második világháború után elfogadott úgynevezett békealkotmányával ellentétben jelentős hadseregfejlesztésbe kezdett. Másrészt: erősödnek azok a japán körök, amelyek — gondoljunk csak a nagy vihart kiváltott tankönyvvitára Kínával — utólag kedvezőbb színben akarják feltűntetni a második világháborús hódításokat. így érthető, hogy Na- kaszone kőrútjának fő diplomáciai célja, hogy eloszlassa a Japán növekvő katonai ambíciói keltette fokozódó aggodalmat. Eddig kevés sikerrel. Már első vendéglátója, Szuharto indonéz elnök félreérthetetlenül jelezte: Dzsakarta „csak a szükséges önvédelem határain belül” nézi jó szemmel a japán fegyverkezést A megvitatandó regionális témák közül különösen fontos az úgynevezett kambodzsai kérdés. Japán annak ellenére, hogy az indokínai problémák megoldásaként az ASEAN javaslatait támogatja, egyúttal szorgalmazza a tagállamok párbeszédének felújítását a délkelet-ázsiai szocialista országokkal. A politikai, diplomáciai kérdések mellett Nakaszo- : ne tárgyalásainak középpontjában állnak a gazdasági kapcsolatok. A környék nyersanyagaira Japánnak változatlanul szüksége van és aligha véletlen, hogy az ASEAN — az USA után — Tokió legnagyobb kereskedelmi partnere! Bár ezen a téren is akadnak gondok: partnerei sokszor vádolják Japánt, hogy nem nyitja meg megfelelően piacát a térség árui előtt. Na- kaszone tarsolyában ezért most vámkedvezmények, valamint további fejlesztési kölcsönök és segélyek ígérete lapul. Kérdés, ki tudja-e elégíteni ezzel a meglátogatott országokat? MÉHES LAJOS SVÉDORSZÁGBA UTAZOTT Méhes Lajos ipari miniszter Thage Peterson svéd ipari miniszter meghívására hétfőn hivatalos látogatásra Svédországba utazott. Stockholmban tárgyalást folytat vendéglátójával a két ország ipari kapcsolatainak időszerű kérdéseiről, az együttműködés elmélyítésének további lehetőségeiről. HARMINCÉVES A CSEHSZLOVÁK TELEVÍZIÓZÁS Harminc évvel ezelőtt, 1953. május elsején jelent meg a kép először 2000 szovjet gyártmányú televízió képernyőjén — és ezzel megkezdődött a csehszlovák televíziózás története. Három évtized alatt a fejlődést nemcsak a vevő- készülékek számának gyarapodása, a nagyképemyős és a színes televíziók elterjedése jelzi. VIETNAMI CSAPATKIVONÁSOK KAMBODZSÁBÓL Hétfőn megkezdődött a vietnami önkéntes csapatok újabb egységeinek kivonása Kambodzsából. Ismeretes, hogy a csapatkivonás a Kambodzsa és Vietnam vezetői által aláírt közös nyilatkozat alapján történik, amelyet Laosz, Kambodzsa és Vietnam vezetőinek februári vientianei csúcsértekezletén fogadtak el. A kambodzsai fővárosban a vietnami önkéntesek búcsúztatására ünnepélyes keretek közt került sor. HAT ÉS FÉL ÉV GYILKOSSÁGI KÍSÉRLETÉRT A pápa elleni merényletkísérlet miatt hat és fél évi börtönbüntetésre ítélte hétfőn Juan Maria Fernandez Krohn spanyol papot Vila Nova de Ourem portugál város bírósága. A pap a fatimai szentélyben egy évvel ezelőtt késsel próbálta megölni II. János Pál pápát. A bíróság sértegetéséért Kfohn további féléves börtönbüntetést kapott. FÖLDRENGÉS IRÁNBAN A Richter-skála szerint 5,1- es erősségű földrengést észleltek vasárnap este az iráni Kerman város körzetében — jelentette hétfőn a teheráni rádió. Az áldozatokról és a károkról egyelőre nem közöltek adatokat. KORZIKAI TERRORISTÁK LETARTÓZTATÁSA A Korzikai Nemzeti Felszabad! tási Front (FLNC) elnevezésű illegális szakadár szervezet nyolc tagját tartóztatták le a hét végén Párizsban. A terroristák között van a FLNC párizsi sejtjének vezetője is, aki beismerte, hogy ő szervezte meg a múlt hét péntekén, három francia városban végrehajtott 14 pokolgépes merényletet. REPÜLŐGÉPELTÉRÍTÉS Hétfőn reggel visszaindult Miamiba az az amerikai repülőgép, amelyet vasárnap egy géprabló Kubába térített el. A kubai hatóságok a géprablót őrizetbe vették. A „Capitol Airlines” amerikai légitársaság gépe, fedélzetén 210 utassal, néhány órás várakozás után folytathatta a repülést eredeti úticélja felé. Több ezren keresték fel délután Sóstón az ifjúsági parkot.