Kelet-Magyarország, 1983. május (43. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-21 / 119. szám

KM HÉTVÉGI melléklet 1983. május 21. Álmok nyomába szegődtek Földön, vizen, levegőben H étköznapok egyhangú­sága szüli az igényt, szeretnénk a megszo­kott élmények mellett vala­mi mást, izgalmasat, csodá­latosat átélni. Egzotikus or­szágok utazóit, sarkkutató­kat, űrhajósokat irigyel ti­tokban az ember. A varázs­latos vágyak megvalósítása rendszerint zátonyra fut. If­júkori ábrándjainkat, a nagy kalandot csak néhányunk- nak sikerül megélni. A sze­rencsésekből többen a gyen­gébb nemhez tartoznak. Lá­nyok, asszonyok próbára te­szik erejüket, bátorságukat, tehetségüket. Elszakadni a földtől — Tkaros óta az ember legtitko­sabb vágya. Talán nincs az a gyerek, aki ne álmodozott volna arról: pilóta lesz, át­repüli az óceánt, a nagy he­gyeket. Éhségsztrájk a repülésért — Egy honvédelmi napon kezdődött. Kimentünk a repülőtérre, néztük a csodá­latos figurákat, a dugóhúzót, a forgásokat, a bukfenceket. Mi mindenre képes egy ki­csiny vitorlázógép! — sóhaj­tottam, és akkor fogalmazó­dott meg bennem az elhatá­rozás: ha törik, ha szakad, Nádasi Zsuzsa repülni fog! Gyakran jártam az unoka- tes{véremékhez, akiktől be­látni a repteret. Hétvégeken nem mozdultam el az ablak­tól . . . Tizenegy éve, hogy az ak­itor másodikos gimnazista lány jelentkezett az MHSZ nyíregyházi repülőkiubjá- ban. Fiatai kora miatt szülői engedélyt kellett felmutatnia a repüléshez — Talán ez volt a legnehe­zebb. Anyuéi: hallani sem akartak róla. Kategorikus el- rfásításukra éhségsztrájkba kezdtem. A háromnapos nem c vés helyett azonban egy sok­kal hétköznapibb dolog miatt ■ tdták be a derekukat: a rep­térre reggel hatra kellett ki­menni, s addig sose keltem vasárnap tizenegy előtt. Böl­csen mosolyogtak, úgyse tu­dok én felkelni, öt órakor már ott ácsorogtam a gépek mellett, mire a többiek ki­értek, mehettem a motoros gépekkel is két kört a város felett. Páratlan élmény részese, aki a föld fölé emelkedik. Szerelő é. repülésirányító, oktató és időmérő együttmű­ködése, no és sok-sok tanú- lés ad a pilótának biztonságot p starthoz. Csapatmunka ez 0 javából, ahol a pilóta meg ven győződve arról, hogy a C'pet tökéletes műszaki áíla­1 'tban kapja a beszálláshoz. L. mi önmagán múlik, a maxi­mális felkészülés. November­től áprilisig biflázza a mete­orológiát, a szilárdságtant, az aerodinamikát, a műszertant, a versenyrepülést és a fizi­kát. A vizsgáztató számonké­rése csak egyfajta ellenőrzés: az osztályzat nem azt jelen­ti, most már nyugodtan fe­lejthet a növendék. A repülés tudományának minden elő­írását vérrel írták, önmagát csapná be a puskázó. A kecses Góbé fél szárnyá­ra támaszkodik. A kétüléses gépen már egyedül is repül­het, akinek megfelelő jártas­sága és vizsgája van. A vi­torlázógép orrát kötél zabo­lázza, amelyet a reptér egy szemközti pontján csörlő rög­zít. Mindkét oldalon zászló­val jelzik: a gépek és az em­ber készen áll a startra. Szor­gos segítők egyensúlyozzák ki még a földön a vitorlázógép szárnyait, s ebben a pillanat­ban kezdődik a csodálatos utazás: a gép a levegőbe emelkedik. Pillanatok alatt kicsiny ponttá zsugorodik a légtér­ben, s következnek a legiz­galmasabb másodpercek, a kioldás, amikor a kötél el­válik a géptől, s egyedül foly­tatja égi útját a pilóta. Á földdel összekötő köldökzsi­nór megtette a kötelességét, egyedül önmagára, a műsze­rekre, a tapasztalataira tá­maszkodik a pilóta. Néhány 100 méter magasan mintha élő térképet terítenének alá. A szántáson még a traktor nyo­mát is megkülönböztetheti. Sóstó fölött repülve négy csó­nakázó körvonalai látszanak. A kertek fóliasátrai, az utak forgalma mellett jól kivehe­tők a panelt emelő daruk, s akii először kerít hatalmába ez az érzés, eszébe jutnak Radnóti Miklós sorai: „Ki gé­pen száll fölébe, unnak '.ér­kép e táj.” Az itt élőknek ket­tős élmény a repülés, hiszen ismerik a vidéket, szülőföld­jük, a magasban a hiba is jobban látszik: árulkodik a rosszul permetezett gyümöl­csös, a szabálytalanul telepí­tett csemetekert. De gyö­nyörködik a szem a kövér búzában, a magasba törő építkezésekben. — Én már gyermekkorom­ban száműztem a babáimat, katonástíit, rablópandúrt ját­szottam. A repülés úgy von­zott, mint a mágnes. Szavak­kal nein lehet elmondani, micsoda boldogság, amikor a géppel úszom a levegőben. Sokkal biztonságosabbnak tartom a vitorlázó vagy a mo­toros repülőgépet, mint az autót Zsuzsi ügyvitelszervező az Állami Biztosítónál, mező- gazdasági főiskolai diplomá­ja mellett másodéves levele- zős a közgazdaságtudományi egyetemen, ötéves kislánya van. Néhány évre abbahagyta a gyerekszülés után, de az egykori társak hívták, jöjjön újra. Nem mondatta kétszer. Azóta időnként Annamáriát is kiviszi a reptérre. — Számomra a repülés az élet nagy kalandja. Rendsze­rint hétköznapi ügyekkel va­gyok elfoglalva, ügyvitelt szervezek vagy azon gondol­kozom, hogy a kislányomnak új cipő kellene. Viszont a re­pülés kikapcsol, megnyugtat, szinte egy másik világba rö­pít, ahol nem a kiscipő a fontos, hanem a levegő fel­hajtóereje, ahol nem a husza­dik ügyfelet kell meggyőz­nöm, hanem rajtam és a gé­pet előkészítő csapaton mú­lik minden. Felfrissülve, él­ményekben gazdagodva feje­zem be a repülőnapokat. „Jön a víztorony!" Túlzás lenne állítani, hogy a repülés, az ejtőernyőzés, a hőlégballonozás vagy a ha­marosan szerveződő sárkány- repülés a gyengébb nem kö­rében is osztatlan sikert arat. A kezdeti próbálkozások után sokan feladják a küzdelmet. Üjak jönnek a helyükbe, akik szent meggyőződéssel és szilárd elhatározással vall­ják: kitartanak a választott hobbi mellett. A hőlégballo- nosok kiképzését két hónapja látogatja Kiss Eva, a megyei kórház laborasszisztense. — Elég sokat kísérleteztem, több sportággal próbálkoz­tam: melyik lenne számomra a legalkalmasabb. Először úsztam, később vívtam, most a hőlégballon ígérkezik izgal­masnak. Éva szerencsésnek mond­hatja magát. Alighogy meg­szerezte az elméleti tudniva­lókat, néhány órás repülés után a nyíregyházi klub elvit­te a nemrégiben megrende­zett dunántúli versenyre, hogy tapasztalatot szerezzen. — Jól összeszokott társa­ságot, alaposan felkészített fiúkat találni ebben a szak­osztályban. Csak ketten va­gyunk nők. Bekerültem a csapatba, amelynek a tagjai már otthonosan mozognak a „rókavadászatban” és a táv­repülésben is. Legközelebb nemzetközi versenyt rendez­nek hazánkban, szeretnék ott is részt venni. Alig ötéves múltra tekint vissza Magyarországon a hő­légballonozás. A repülőszer­kezet működése egyszerű: propán -bután gázt égetnek el egy nagy teljesítményű, hét­száz kilowattos égőfejjel, s a termelődő hő a magasba emeli a hőlégballont, vagy ahogy egymás közt nevezik, a „lufit”. — Eddig hétszázméteres egyéni magassági rekordot könyvelhetek el. De itt nem is a méterek föltornászása a cél. A Lufival földközelben ugyanúgy repülhetünk. Éppen a változtatható ma­gasság és a viszonylag közel levő föld adja a hőlégballon előnyeit. Használják vad­számlálásra, a termés becs­lésére, ha csak a mezőgazda- sági hasznosíthatóságot néz­zük. Vittek már meteorológu­sokat a kosárban, légkörvizs­gálatra. Az MHSZ-klub költ­ségvetését közvetlenül gazda­sági hasznot hajtó megbízá­sokkal egészítik ki. Ideális reklámeszköz, a 2600 köbmé­ter levegővel felfújt ballon oldalára bármilyen reklám- szöveget, emblémát felra­gaszthatnak, s a figyelem fel­keltésével soha nincs prob­léma . .. — Olyannyira nincs, hogy néhány földközeli repülésünk során izgalmas eseteknek le­hettünk a tanúi. Nemrégiben Dombrád mellett egy szán­tóföld fölött siklottunk, a pár méterre levő úton szekér po~ roszkált. A három atyafi egyike hátranézett, és elré- műlve csapott a lovak közé: Rohanjunk, jön a vízto­rony !... De hasonlóképpen megijedt a kondás is, amikor megpil­lantotta a feje felett a bal­lont. Hanyatt esett, mellé a kutyája, de győzött benne a természetes kíváncsiság, mert megkérdezte: Maguk honnan jöttek, az égből? Igen családias légkört te­remtenek maguk körül a le­vegő akrobatái. Jól ismerik egymást, nemcsak a reptéren találkoznak. Barátok. Talán éppen ezért jelenti a közös­séghez tartozást az avatás. A kívülállónak meg kell bir­kóznia a tananyaggal, vizsgát tesz elméletben, tapasztalatot szerez a gyakorlatban, alkal­mazkodik a többiekhez, egyé­ni érdekeit aláveti a közös­ségnek. Csak ezután jön az avatás. — Kialakult az a szokás, hogy a hácom „őselem”, a föld, a tűz és a víz szimbólu­maként az újonc fejére földet szórnak, majd ezt meggyújt­ják es a lángokat a parancs­nok oltja el az éppen kibon­tott pezsgővel. Arról a helyről kapja a keresztséget a jelölt, ahonnan a föld származik. Így lettem én nyirtéti Kiss Éva. Fogócska a halakkal Ha a levegőt, a föld nehéz­ségi erejét legyőzni bátorság, nyugodtan mondhatjuk ezt a vizek mélyét kutató búvárok­ról is. Ha Pályi Magdolnának valamikor évekkel ezelőtt nem mondja a sportorvos, hogy a. rendellenesen görbü­lő gerincnek jót tenne az úszás, lehet, sose ismerkedik meg a könnyűbúvárok mes­terségével. Mindenesetre, az említett mondat elhangzott és a baktalórántházi lány rend­szeresen járt úszni Petnehá- zára. Mígnem egy szép na­pon azzal állt a szülei elé, hogy szívesen felkötné az uszonyt, az oxigénpalackot. — Mindig vonzódtam a vízhez — meséli a fiatal lány. — Amikor nem vettek fel Szegedre, a tanárképzőre, a SZAVICSAV-nál, majd a vízügyi igazgatóságnál he­lyezkedtem el. Operátor let­tem, adatrögzítéssel, progra­mozással foglalkoztam. Négy év munka után felvettek a nyíregyházi tanárképzőre, ta­nítószakos vagyok, elsőéves. A testnevelési szakkolégi- umra járok. Magdinak nagyon egyszerű­en jött a búvárkodás. Az úszómester megkérdez :e, nem lenne-e izgalmasabb a víz alatt úszkálni? Miért ne? — gondolta. Az ta évek tel­tek el, s most Magdi éppen az ifjú úszópalám, kát oktatja a sóstói uszodában. — Először nagy vízbizton­ságot, jó technikát kell sze­rezniük, s meg kell erősödnie a lábuknak, hogy az uszonyt rá lehessen erősíteni. Tizen­négy éves korban célszerű el­kezdeni a búvárúszást. Nem mindennapi élményt nyújt a kíváncsiskodónak a víz. Avatatlan szemlélő előtt sose tárulkozik ki a víz mé­lye. Ám aki nem sajnálja a fárádtságot, bőven kárpótol­ja a látvány a nehézségért. — Kagylókat, csigákat gyűjtünk a vízben. De leltünk már korhadt csónakokat is a mályi tóban, amit felhoztunk, és kimustrált kocsikereket, amit nem lett volna érdemes megbolygatni. Ennél százszor csodálatosabb, amikor kerge- tőzünk a halakkal. Az érzé­kelés csalóka, az utolsó pil­lanatban kisiklik a kezünk­ből. Meglepetést inkább a hí­nárok okoznak, dzsungelként fogják körül a gyanútlan bú­várt. Ezért tesz jó szolgálatot a felszerelésünkhöz tartozó alumíniumkés, amelyet a lábra erősített szíjon rögzí­tünk. A táguló világ a búvártól Is gyakorlati feladatok megoldá­sát követeli. No és az MHSZ már említett szűkös költség­vetésének sem árt, ha a sport­kiadásokra való pénzt maguk teremtik elő. Vásárosna- ménynál a Tisza-híd lábához speciális mérőműszert erősí­tettek, amivel a víz szennye­zettségét, s. halpusztulás okait kutatják a szakemberek. Csengéméi hasonló vizsgá­latra került sor. A búvár — ha nem kimon­dottan versenyszerűen spor­tol — élete végéig hódolhat hobbijának. Olyan látvánnyal ajándékozza meg a természet, amelyet nem mutat meg a tu­ristának, de még az úszónak sem. — Különösen, ha napsütés­ben merülünk le, és a vízben törve látjuk a sugarakat, az megkapó — vallja Magdi a szépségről. — Lebegni, a parton hagyni a gondokat, a tanulás, a vizsgák izgalmait, sok hallgató álma. S akkor még nőni szóltunk az egész­ség megőrzéséről. Bizonyára nem fognak egyhamar töme­gek hódolni a búvársportnak, aki azonban hatása alá kerül, nem szabadulhat soha. Le­het, hogy a hivatalában vagy a háztartás ezernyi tennivaló­ja közepette elfárad, vagy idő után rutuinból teszi a dolgát, merülni mindig lebi­lincselő érzés. A mélység a maga kincseivel, növényeivel, áll itaival változatos, varázs­latos képet tár az érdeklődő elé. Ha fáradt vagyok vagy bánt valami, indulok a tóhoz, búvárruhái öltök. Testben és lélekben felfrissülve jövök ki a vízben. A meseben hamuba sült pogácsával a tarisznyá­ban indult messzi útra a vár 1 T- átélt az eszten­deje. .<ailt. A huszadik százau embere a technika új­donság! .t állítja csatasorba álmai ve ■ V; váltásához. Rég­óta nem a férfiak privilégi­uma a világegyetem titka­inak kutatása. A nő, aki asz- szony és any feleség és dol­gozó, szeretne egy kicsit a földön hagyni megszokott ön­magát, kilép a megszokott mozgástérből és megvalósítja álmait. Irta: Tóth Kornélia Fotó: Jávor László Nádasi Zsuzsa, Pályi Magdolna, Kiss Éva

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents