Kelet-Magyarország, 1983. május (43. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-18 / 116. szám
8 Kelet-Magyarország 1983. május 18. Olimpiai ötprőba Szombaton: futás Az olimpiai ötpróba tömegsportakción május 21-én, szombaton másodszor nyílik lehetőségük az indulóknak a követeimé- nyék teljesítésére. Ezúttal a futópróbát rendezik meg minden megyében. A szabolcs-szatmáriak Sóstógyógyfürdő és Nagyhalász között teljesíthetik a távot. A futópróbára szombat reggel 7;30 és 8,49 óra között még lehet nevezni, a sóstógyógyfürdői KISZ-vezetőképző táborban. A rajt a tábor kapujában lesz, 9,00 órakor. A nőknek 14, a férfiaknak pedig 28 kilométert kell futniuk 1,5, illetve 3 óra alatt. A rendezők — a KISZ megyei bizottsága, a szakszervezetek megyei tanácsa, a megyei sporthivatal, a megyei művelődési osztály, a nyíregyházi Express utazási iroda — lehetővé tették, hogy azok, akik érvényes orvosi igazolással még nem rendelkeznek, a nevezés helyszínén lévő sportorvosnál pótolni tudják az induláshoz szükséges okmány beszerzését. AZ NB I GÓLGYÁROSAI NYÍREGYHÁZÁN! Ma: HYVSS Rába ETO A labdarúgó NB I mai, 25. fordulójában a legjobb magyar klubcsapat Nyíregyházán szerepel. Az NYVSSC a bajnok és jelenleg is listavezető Rába ETO-t fogadja. A 18,00 órakor kezdődő összecsapás iránt óriási az érdeklődés, szinte biztosra vehető, bogy telt báz várja majd a pályára lépő együtteseket. Ami az esélyeket illeti: a bajnokságra törő győri gárda számára a győzelem a jó eredmény, de várhatóan a hazaiak is mindent megtesznek majd a bentmaradáshoz fontos sikerért. A NYÍREGYHÁZI KERET A Rába ellen készülő nyíregyháziak közül hárman hiányoznak. Czeczeli a legutóbbi, Debrecen elleni rangadón lábujjtörést szenvedett, így hosz- szabb időre harcképtelenné vált. Fecsku tavasszal már aligha játszhat, hiszen porc- operáción esett át a Sportkórházban, s júliusnál hamarabb nem kezdheti el az edzéseket. Vágó továbbra is fájlalja a lábát, ő sem lehet ott a keretben. Dr. Magyar György vezető edző az alábbi tizenhat játékos közül jelöli ki a kezdő tizenegyet: Csepecz, Varga A., Pólyák, Gáspár, SzQcs, Szíkszai, Varga J., Halász, Moldván, Bezzegh, Barta, Kiss M., Farkas B., Cséke, Kléninger, Imre. A csapat egyébként a szokásos edzőtáborban készül fel a találkozóra, a sóstógyógyfürdői „rejtekhelyen”. A mérkőzés szünetében totótombolát rendez az OTP és a megyei sporthivatal. Minden, a stadionban vásárolt kéthasábos totószelvény után ingyen tombolajegyet kapnak a szurkolók, s azzal értékes tárgyakat nyerhetnek. Az egyik díj például: a két együttes tagjainak autogramjával ellátott futball-labda. 61 GÓL EDDIG A győriek a legjobb összeállításukban lépnek pályára. Csonka, Szíjártó és Magyar felépült sérüléséből és visszakerül a védelembe. Lejárt Burcsa két sárga lapos figyelmeztetését követő eltiltása is. Verebes József edző így azt a tizenegyet küldi pályára, amit a legjobbnak tart: Kovács L. — Csonka, Hlagyvik, Szíjártó, Magyar — Hannich, Póczik, Burcsa — Szabó O., Szentes, Hajszán. A cserejátékosok: Turbék, Rezi, Vági, Szepesi és Mile. Az ETO remekül kezdte a tavaszt idegenben. 7:3-ra nyert Diósgyőrben, majd l:0-ra verte Budapesten az MTK-VM-met. A folytatás: döntetlen Csepelen és Pécsett, majd egy fiaskó Szombathelyen. A rossz sorozat megszakítását most Nyírv ____________L____________ Cséke György felépült orrcsonttöréséből és újra ott van a keretben. egyházán tervezik a győriek. A Rába idegenbeli eredményei: Tatabánya 1:2, ZTE 2:0, Vide- oton 5:1, Békéscsaba 2:3, FTC 3:0 (!!) Debrecen 0:3 (!!), tlj- pesti Dózsa 0:1, Diósgyőr 7:3, MTK-VM 1:0, Csepel 2:2, Haladás VSE 1:2, Pécsi MSC 1:1. A győri házi góllövőlistán Hannich vezet, tizenhatszor volt eddig eredményes. Burcsa tíz, Szentes és Szepesi hét-hét, Szaoó Ottó és Póczik hat-hat, Hajszán három, Miié és Vági kettő-kettő, Csonka pedig egy gólt lőtt. A 61. ETO-gólt Csi- ma szerezte, öngólt vétett a Rába—Vasas meccsen. Az NYVSSC—Rába ETO találkozót FlFA-bíró, a nemzetközi szinten is a legjobbak közé tartozó Szávó János vezeti. A kitűnő magyar játékvezető legutóbb a Nyíregyháza— Csepel meccset dirigálta — hiba nélkül, mintaszerűen. A JT ellenőr és a Népsport munkatársa a legmagasabb osztályzattal ismerte el teljesítményét. A HALADÁS KÖVETKEZIK A további mai mérkőzések: Csepel—Bp. Honvéd, Tatabánya-Újpesti Dózsa, FerencváBurcsa Győző a félelmetes ETO-középpályássor bal oldali tagja. ••r# ■ ros—Pécsi MSC, Vasas—Videoton, MTK-VM—Zalaegerszeg, Diósgyőr—Haladás VSE, Békés- csaba—Debrecen. Szombaton egyébként újabb fordulóra kerül sor, az NYVSSC idegenben, a Haladás VSE ellen lép pályára. Ezt a találkozót zárt kapuk mögött rendezik majd, mert legutóbb Szombathelyen félbeszakadt a HVSE—Tatabánya mérkőzés, az egyik néző megdobta a partjelzőt. A labdarúgó NB I állása: 1. Rába ETO 24 15 4 5 61-28 34 2. FTC 24 15 3 6 59-38 33 3. Bp. Honv. 24 14 5 5 44-26 33 4. Csepel 24 10 10 4 38-31 30 5. U. Dózsa 24 11 6 7 38-31 28 6. Vasas 24 10 6 8 48-40 26 7. Tatabánya 24 7 10 7 33-32 24 8. Diósgyőr 24 7 8 9 30-38 22 9. ZTE 24 6 9 9 29-33 21 10. Debrecen 24 6 9 9 26-35 21 11. NYVSSC 24 6 8 10 22-30 20 12. Haladás 24 7 6 11 23-36 20 13. Videoton 24 8 3 13 38-39 19 14. Pécsi MSC 24 6 7 11 32-40 19 15. MTK-VM 24 7 5 12 30-47 19 16. B.-csaba 24 4 7 13 32-60 15 Czeczeli és Fecsku sérült — Standard összeállításban jönnek a győriek — A szünetben: tombola r YÁRADI — ITTHON „Rómában visszavágok!“ A résztvevők a Sóstógyógyfürdő-Nagyhalász útvonalról a KISZ-tábor előtt lévő célba érkeznek vissza. A női bemutók 10,30-ig, a férfiak 12,00 óráig érhetnek célba. Az útvonalon egyébként öt ellenőrzőponton kell áthaladni. A futópróbával kapcsolatban szombatig a megyei sporthivatalban a 16-669-es telefonszámon Vass Géza ad információt minden érdeklődőnek. Röplabda NB II Kétszer: 3:0 Befejeződött a küzdelem a röplabda NB n-ben. A szabolcs- szatmári csapatok bét végi mérkőzései közül kettőnek kaptuk meg az eredményét: két győzelemről számoltak be a klubok. Eredmények: Női mérkőzés: Nyh. Tanárképző Főiskola—Salgótarjáni Róna 3:0 (15:8, 15,10, 15:10). Az 57 percig tartó találkozón a nyírségieknek nem okozott gondot a gyengén játszó, kiesés előtt álló tar- jániak legyőzése. Jók: Szakmáry, Hidegkúti. Férfimérkőzés: Nyh. Mezőgazdasági Főiskola—Salgótarjáni TC 3:0 (15:10, 15:8, 15:9). Tavaszi otthoni veretlenségét megőrizve verte ellenfelét az MG. Jók: Nyilasi J„ Szabó L„ Rácz. Hétfőn, a késő esti órákban hazaérkezett a várnai ökölvívó Európa-bajnokság nyíregyházi sikerembere, Váradi János és edzője, Szántó József. Váradi házi éremgyűjteményébe — az olimpiai bronz, a junior világ- bajnoki bronz, a junior Euró- pa-bajnoki arany, valamint a sok-sok magyar bajnoki arany-, ezüst- és bronzérem mellé — újabb érem kerül, egy ezüst. — Hazudnék, ha azt mondanám, hogy felhőtlen az ezüstérem szerezte boldogságom — mondta a szimpatikus sportember, aki vasárnap délután sportszerűségből is jelesre vizsgázott Várnában. — A taktikám megválasztásánál a meccs előtt abból Indultunk ki, hogy a bolgár Leszov- nak hazai közönség előtt mindenképpen rohamoznia kell. ö viszont nem ilyen típusú ökölvívó, éppen ezért kereshetek valamit. Tudtuk, hogy a rohamozásban nem tud majd eléggé védekezni, azaz bevihetek néhány nagy, tiszta ütést. így is volt eleinte, eltérően a testére céloztam, hogy aztán a megrendítő erejű ütéseket a fejére vigyem be. — Az első menet végén kétszer sikerült is ..elkapnom”. Mindkétszer megtántorodott, akár rá is számolhatott volna a bíró. A második megroggyanását követően ösztönszerűen indult előre, hogy ne vegye észre a mérkőzésvezető a történteket ... A lendületét azonban érthetően nem tudta visszatartani, valósággal nékem zuhant. Akkor sérült meg. Nekem is felszakadt a bőr a homlokomon, a hajam között. Aztán jött a gongszó . . . — Ügy éreztem az első menet az enyém volt. így látták a pontozóbírök is, akik 3:2-vel engem jelöltek meg győztesnek. Tették ezt egy hazai öklözővei szemben, a döntőben ... Semleges környezetben biztos, hogy ettől nagyobb arányú lett volna a pontozás ... De kár ezen rágódni, keseregni. Az eredményhirdetés megvolt, Le- szov lett a győztes, én a második. Majd legközelebb, a novemberi római Világ Kupán... — Tudomásul kell venni, hogy nem elég csak dolgozni, nagy gondot kell fordítani a sport- diplomáciára is — fogalmazott keserűen Szántó József, Váradi edzője. Váradi Európa-bajnoki ezüstérméért minden dicséretet megérdemel ! Elismerés illeti klubját, az NYVSSC-t, valamint a város és a megye vezetőit is, akik nem kis áldozat révén tették azt lehetővé, hogy az itthoni ellenfélnélküliséget Váradi külföldi túrákon pótolhatta. így lett meg az ezüst, ami igen nagy reményekre jogosít a jövő évi Los Angeles-i olimpia előtt! B. D. Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—9. 4401 Telefon: 11-277, U-425, 11-523, 11-04« Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf.: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Hona u. 3—9. 4401 Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, Pf.: 29 Felelős kiadó: Midi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hlrlapkézbeaítő postahivataloknál éa kézbesítőknél Előfizetési díj egy hóra 34,— forint, negyedévre 102,— forint, félévre 204,— forint, egy évre 400,— forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza ___ NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN «119-2059 1983. május 18., szerda KOSSUTH RÁDIÓ 8,27: Világablak. — 9,08: Verbunkosok, nóták. — 10,05: Diákfélóra. — 10,35: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10,50: Zenekari muzsika. — 12,45: Házunk tája. — 13,00: Operaslágerek. — 13,30: Dzsesszmelódiák. — 14,29: Képek és jelképek. — 15,05: Holnap közvetítjük. — 15,28: MR 10-14 — különkiadás. — 16,04: Kritikusok fóruma. — 16,14: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. — 17,05: A pénz világa. — 17,30: Pátria — népzenei hanglemezsorozat. — 17,45: Pompadour. — 19,15: Gondolat. — 20,00: örökzöld dallamok. — 21,00: Simándy József operafelvételeiből. — 21,30: Háttérbeszélgetés. — 22,30: Kiss Gyula zongorahangversenye a 6-os stúdióban. — Kb. 23,30: Balettzene. — 0,10: Toronyzene. PETŐFI RADIO 8,05: Könnyűzene — hangszerszólók. — 8,35: Idősebbek hullámhosszán. — 9,30: Showhajó. — 10,00: Zenedélelőtt. — 12,05: Kóczé Gyula népi zene- kara játszik. — 12,35: Tánczenei koktél. — 13,30: Rímek és ritmusok. — 14,00: A Petőfi rádió zenés délutánja. — 16,00: A Diákkönyvtár hangszalagon melléklete. — 16.40: Veszélyben. — 17,10: Közvetítés a Csepel— Honvéd bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. — 17,50: Ötödik sebesség. — 18,35: Barangolás régi hanglemezek között. — 18,57: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. — 20,00: Félóra népzene. — 20,35: Válasz! — 21,27: A Jefferson Starship együttes felvételeiből. — 22,12: Népzenei feldolgozások kamaraegyüttesre. — 22.30: Kerekes János szerzeményeiből. — 23,20: Klasszikus operettekből. NYÍREGYHÁZI radio 17,00: Hírek. Időjárás. - 17,05: A Dire Straits együttes felvételeiből. — 17,20: Mikroob- jektív. (A tartalomból: Filmlevél. Veress József jegyzete a Névtelen vár című magyar fűmről — Nem zsákutca! (Gönczi Mária) — Ifjúsági osztály (Pálfi Balázs) —- Városszéli kertek (Rózsavölgyi Erzsébet) — Folt hátán folt? (Várkonyi Zsuzsa). — 18,00—18,30: Észak- tiszántúli krónika. Lapszem-le. Hírösszefoglaló. Műsorelőzetes. (A nap szerkesztője: Várkonyi Zsuzsa.) MAGYAR tv 8,00: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism., sz.) — 8,05: Iskolatévé. Földrajz (ált. isk. 7. oszt.) A föld és az ember I. Élet a trópusokon (összefoglalás). — 9,00: Fizika (ált. isk. 7. oszt.) (összefoglalás). Fizikus szemmel. — 9,30: Fizikai kísérletek n. Év végi ismétlés. A fény terjedése. — A színek (sz.) — 9,50: Stop! Közlekedj okosan ! A közlekedési jelzőtáblák rendszerezése (sz.) — 10,00: Delta. Tudományos híradó (ism., sz.) — 10,25: Utielszámo- lás. NSZK tévéfilm (ism., sz.) — 11,25: Marie Laforet műsora. Francia zenés film (ism., sz.) — 12,00: Képújság. — 14,40: Iskolatévé. Fizikai kísérletek II. (ism.) — 15,00: Fizika (ism.) — 15,30: Földrajz (ism.) — 16,10: Hírek. — 16,15: A vászonra festett képek restaurálása. Francia rövidfilm (sz.) — 16,35: Sanghaj — Kína kirakata. NSZK rövidfilm (sz.) — 17,20: Egészségünkért! Az Országos Egészségnevelési Intézet tájékoztatója a gyermekkori látás-, hallás-, beszédzavarokról. — 17,35: A nyelv világa (sz.) — 18,15: Képújság. — 18,20: Reklám. — 18.30: Sportmúzeum. Az Elek nővérek. — 18,50: A Közönségszolgálat tájékoztatója. — 18,55: Reklám. — 19,10: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (sz.) — 19,15: Esti mese (sz.) — 19,30: Tv-híradó (sz.) — 20,00: Jogi esetek (sz.) — 20,40: A megnyesett fa kizöldül. Dokumentumaim (sz.) — 21,40: Népzene — zenekarra. Maros Rudolf: Erdélyi verbunk (sz.) — 21,50: Hatvanhat. Vendég: Sólyom Ferenc, a SZOT titkára (sz.) — 22,5«: Tv-híradó 3. (sz.) 2. MŰSOR 20,00: Pulzus. Könnyű, zenei panoráma (sz.) — 20,50: Tvhiradó 2. (sz.) — 21,10: Férfi a kormánykeréknél. NSZK kisjátékfilm (sz.) — 21,40: Tudós- klub ’83. Politikatörténet-politikatudomány. — 23,00: Képújság. SZOVJET TV 17,00: Olimpiai selejtező mérkőzés (Bulgária—Szovjetunió). — 19,00: Tv-híradó. — 19,35: Tv-füm. — 20,35: A világ eseményei. — 20,45: Kárpátomtól! hírek. — 21,00: A városom a büszkeségem. — 21,30: Ha egyszer szerelmes leszek (Tv-film). SZLOVÁK TV 8,55: Hírek. — 9,00: Iskolatévé. — 9,20: Az aranykapu gra- moklubja. — 9,45: Opera a szőlőhegyen. — 11,15: Iskolatévé. — 11,55: A televízió diszpécserszolgálata. — 12,20: Ez történt 24 óra alatt. — 15,40: Hírek. — 15,45: Iskolatévé. — 16,05: Erről is, arról is. — 16,30: Barangolás a nagyvilágban. — 17,10: Apró gyümölcsön. 6. rész. — 17,25: Szakmunkás’ tanulók műsora. — 17,55: Autósok, motorosok. — 18,30: URH- kocsival. — 19,10: Esti mese. — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Prágai tavasz 1983. — 22,00: Ez történt 24 óra alatt. — 22,15: A „hatodik” érzék. Szórakoztató vetélkedömüsor. — 23,0i>: Hírek. ROMAN TV 16,00: Telesport. — 16,55: A zene gyöngyszemei. — 17,50: A legkisebbeknek. — 20,00: Tv- híradó. — 20,20: Színpad és fűm. — 20,35: Dallamok és előadók. — 21,00: A bakk. Játék- íilim. — 22,20: Tv-híradó. MOZIMŰSOR Nyíregyházi Krúdy: DUTYIDELI (amerikai) Nyíregyházi Kert: HAIR (14 év!, amerikai) Nyíregyházi Móricz: SZFGÉNY GAZDAGOK (magyar) Előadások kezdete: 15,30 óra! KEOMA (olasz) Előadások kezdete: 17,45 és 20 óra! Nyíregyházi Béke: Tatarozás miatt szeptember 15-ig szünetel! Mátészalkai Béke: NYOM NÉLKÜL (magyar) Kisvárda: HATÄSVADÁSZOK (14 év!, magyar) Nyírbátor: Zártkörű archív filmklubi előadások 18 és 20 ói-átóll! 15,30: HÁROM A TESTŐR. Vasvári ifj. b. Minden jegy elkelt! Jonatán Kupa Román győzelem Május 12 és 15 között a kicsinyek kerültek az érdeklődés középpontjába Nyíregyházán. Négy napon át a legkisebb labdarúgók vették birtokukba a városi stadiont és a régi vasutaspályát. Ott rendezték meg az V. Jonatán Kupa nemzetközi serdülő labdarúgótornát, amelyen 7 nemzet színeiben 12 csapat vett részt. Az együttesek először csoport- mérkőzéseken találkoztak egymással. majd vasárnap a helyosztókra került sor. Eldőlt, kik a legjobbak, a legfelkészültebbek. A tcrnagyőzelmet a nagybányai csapat szerezte meg, vasárnap délután tartott kánikulai döntőben jobbnak bizonyult az FTC-nél. A rendező klub, az NYVSSC két csapata egymás ellen játszotta a helyosztót, így a torna 5—6 helyezése a „családban”, Nyíregyházán maradt. Az elért eredmény hűen tükrözi a jelenlegi erőviszonyokat. Kétszáz ügyes focipalánta, 36 mérkőzés, 201 gól. összességében ezek jellemezték a Nyíregyházi Vasutas-Spartacus SC hagyományos tornáját, amelyet a résztvevők legnagyobb elégedettségére, példásan rendeztek. Helyosztó mérkőzések: a 11. helyért: Milano—Rante AC 8:3 (4:0). A 9. helyért: Zalaegerszegi TE-Eger SE 3:0 (2:0). A 7. helyért: FC Bácska—ZTS Kosice 3:0 (1:0). Az 5. helyért: NYVSSC I.—NYVSSC II. 3:0 (2:0). A 3. helyért: KSI—Vienna 1:1 (1:0), tizenegyesekkel 4:2! Döntő: FC Baia Maré—Ferencváros 2:0 (0:0). Nyíregyháza, városi stadion, 500 néző. V.: Király. Az első félidőben a ferencvárosiak játszottak jobban, játékosaik azonban számos nagy helyzetet elhibáztak. Szünet után erősen feljavult a román csapat, fölénye gólokban is megmutatkozott. G.: Pop, Székely, A rendezők több különdíjat adtak ki. A torna legjobb kapusa: Hodula Henrich (FTC). A legjobb magyar játékos: Vedres András (FTC). A legjobb mezőnyjátékos: Pop Marius (FC Baia Maré). A legtöbb gólt Mandics Szanisa szerezte — tizenkettőt! Valamennyi együttesben akadt kiemelkedő teljesítmény. Vedres, Sz. Tóth, Hodula (FTC) ; Páling, Dobos (KSI) ; Szikszai, Batári (NYVSSC); Szabó (ZTE) játéka tetszett leginkább a magyar fiatalok közül. Kovács György ryrn hallgassunk ^ NÉZZÜNK MEG irrn ít^b 4 j f Jü ^ j I1« HT^TTTEFyTffl PTíTl UltoMnpivä|