Kelet-Magyarország, 1983. május (43. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-14 / 113. szám

hagytak maguk mögött azok a végzős fiatalok, akik eljutottak a ballagá­sig, illetve az alig egy­napos pihenő után hétfőn kezdődő írásbeli érettségi küszöbéig. Tanárt és diá­kot egyaránt komoly erő­feszítésekre késztetett az a tantervi megújulási folya­mat, amely manapság jel­lemzi iskoláink hétköznap­jait. Az új érettségi és egyetemi, főiskolai felvé­teli rend is most lép élet­be, amelynek újdonsága az, hogy a tudás jobb, szé­lesebb mezőn való mérésé­re nyújt lehetőséget. Igaz, nagyobb felkészültséget, összegező munkát kíván a fiataloktól, de egyúttal le­hetővé teszi, hogy az utóbbi két év tantárgyi eredményei váljanak pont­szerző tényezővé, s a ko­rábbi két kötelező érettsé­gi tárgy helyett öt tárgy­ból bizonyíthassák felké­szültségüket az érettségi- zők. A ballagókat ünnepel­jük, négy év kitartó mun­káját, a diákok és a taná­rok erőfeszítéseit. S biz­tatni szeretnénk a ma megilletődötten búcsúzó fiatalokat, hogy bár a ne­heze most jön, azért a hétfőn kezdődő írásbeli érettségin nem kell túlsá­gosan félniük; a megszer­zett alapok birtokában le­küzdhető a pillanatnyi vizsgadrukk, az izgalom, s ebben az érettségiztető ta­nárok is segítenek. Nem ismeretlen, eddig nem tanult kérdésekre kell válaszolniuk és nem isme­retlen tanárok előtt, s ha a tényleges tudás mellett a jószerencse is melléjük szegődik, a ballagás máso­dik, tovább vivő lépcsőjén is megállják a helyüket. N ím feledkezhetünk el ezen a napon azok­ról sem, akik két hét múlva ballagnak me­gyés zerte: ők a szakmun­kásképző intézetek végzős fiataljai és számszerűleg többen vannak, 2700-an, mint a ma ballagó gimná­ziumi, szakközépiskolai tanulók. Az ő ballagásuk, vizsgájuk legalább olyan fontos számunkra, hiszen ők lesznek a holnap mun­kásai, akik tovább építik országunkat Ipari szövetkezeteink egyik legíontosab idei célja az ex- portíeladatok maradéktalan teljesítése. Az üzemek több­ségében negyedév elteltével elmondhatják: eddig sikerült eleget tenniük vállalt kötele­zettségeiknek. A RAKAMAZI CIPŐIPA­RI SZÖVETKEZET a múlt évi 290 millió forintos ex­porttal szemben az idén több mint háromszázmillió forint értékű lábbelit értékesít a tervek szerint külföldi piaco­kon. Tavaly a Racita ötven­ezer hiján kereken egymillió pár cipőt készített, melynek túlnyomó többsége külföldön talált gazdára. Különösen a tőkés országokba irányuló exportjuk nőtt szembetűnő­en, csaknem harminc száza­lékkal haladta meg az 1981- es szintet. Az ily módon érté­kesített lábbelik értéke elér­te a 110 millió forintot. A csak női lábbeliket gyár­tó szabolcsi szövetkezet az idén is 950 ezer pár cipőt, csizmát szándékozik előállí­tani, de a tervek szerint to­vább nő majd az export ará­nya, az idén megközelíti a 800 ezer pánt. Tovább nő a tőkés országokba szállított termé­kek mennyisége, ebben az év­ben értékük már meghaladja majd a 120 millió forintot, míg a szocialista országok megrendelése alapján mint­egy 180 millió forint értékű lábbelit gyártanak. A KISVÁRDAI RUHÁZA­TI SZÖVETKEZET KÉT­SZERESERE NÖVELI TŐ­KÉS EXPORTJÁT AZ IDÉN. A múlt évi értékesítési ne­hézségek után ebben az év­ben újabb piacokat sikerült visszaszerezniük, illetve meg­tartaniuk, így a Rétköz „fő­városában” az idén huszon- kétmillió forint értékű ruhát készítenek tőkés megrendelé­sek alapján. Idei termelési értéktervük egyébként kétmillió forinttal haladja meg a tavalyi 'hat­vannyolcmilliót, melyből a szocialista export mintegy harminchatmillióval részese­dik, itt a Szovjetunióba szál­KÖNNYÜIPARI ÜZEM PENÉSZLEKEN. A máriapócsi Rákóczi Termelőszövetkezet varrodát létesített Pe­nészleken. A korszerű üzemben az asszonyok, lányok a Békéscsabai Kötöttárugyár megrendelésére dolgoz­nak. (Elek Emil felvétele.) Több áru lított gyermeköltönyök ai nya figyelemre méltó. Legnagyobb külföldi part­nerük továbra is az NSZK, illetve Szaúd-Arábia cégei. Az NSZK-ba egyébként ed­dig 18 ezer darab dzsekit és mintegy tízezer darab női nadrágot szállítottak, a ko­molyabb munka azonban még csak ezután következik. Az év hátralevő részében többek között háromezer gyermek-, illetve ezer férfi­öltönyt, az NSZK-ba további 35 ezer férfidzsekit, Szaúd- Arábiába pedig mintegy har­mincezer darab férfizakót és kaftánt kell még a megegye­zések szerint szállítaniuk. A RAKAMAZI FA- ÉS FÉMIPARI SZÖVETKEZET a múlt esztendő sikereinek megismétlésére készül az idén. Tavaly nyolcvankétmil­lió forint értékű terméket állított elő. Ennek nagyobbik hányadát a fémipari részle­gük dolgozói produkálták, az idén is ők vezetik majd a rangsort, a maguk ötvenmil­lió forintjával. A szövetkezet dolgozóit hosszú ideje part­neri kapcsolat fűzi a DI- GÉP, illetve a Ganz-MÁVAG kollektívájához, az együttmű­ködés értelmében az előbbi vállalat megbízásából vezér­lőszekrényekhez vasszerkeze­ti alkatrészeket, dróthúzóbe­rendezésekhez csévéket, csé- vekiemelőket, az utóbbi vál­lalatnak pedig metró- és vas­úti szerelvényekhez ajtómoz­gató léghengereket készíte­nek. Faipari részlegük különbö­ző bútorcsaládokhoz állít elő részegységeket, míg a gumi­üzem dolgozói olyan speciális tömítőgyűrűket készítenek, melyek importból származó gépsorok pótalkatrészeikéit szolgálnak. A múlt esztendő­ben a szövetkezet egyébként 11,5 millió forint értékű ter­méket exportált — iskolai bútorokat és konténereket, konténerházakat — valamint hűtőházi berendezéseket — Nigériába, illetve Irakba. Ni­géria mellett az idén újabb fejlődő országgal, Algériával kerültek kapcsolatba, ide a tervek szerint négymillió fo­rint értékű hűtőházi beren­dezést szállítanak majd. Előbbre sikerült lépni az elfekvő készletek, anyagok feltáráséban, cseréjében, az új, már bevált munka- és üzemszervezési módszerek elterjesztésében — hangzott el többek között péntek dél­után a nyíregyházi gumi­gyárban a Kelet-magyaror­szági Termelékenységi Tár­sulás ülésén. A KTT elmúlt évi tevékenységét értékelve Mándoki István elnök el­mondta azt is, hogy a tár­sulásnak ma már tagja a me­gye szinte minden jelentő­sebb ipari üzeme, és a lehe­tőségeikhez mérten segítenek a megye ipari gondjainak megoldásában is. Az elmúlt esztendőben például meg­vizsgálták a felhasznált ener­gia csökkentésének lehetősé­geit, jól sikerült börzét tar­tottak a MAGÉV közreműkö­désével, de rájuk várt a kö­zös készlet-nyilvántartási rendszerben rejlő lehetőségek feltérképezése is. A tegnapi ülésen hagyták jóvá a KTT idei munkatervét. Hazaérkezett a Szovjetunióból a szabolcsi pártmunkásküldottség Pénteken hazaérkezett az a pártmunkásküldöttség, amely Szabolcs-Szatmár megye és a Szovjetunió Kárpátontúli te­rülete közötti együttműködési megállapodás alapján — az Ukrán Kommunista Párt Kárpátontúli területi Bizott­ságának meghívására — négy napig tartózkodott a Szovjet­unióban. A delegáció — ame­lyet Tári Gyula, a megyei pártbizottság közigazgatási és adminisztratív osztálya veze­tője vezetett a szovjet test­vérterület tanácsainak párt­irányítását tanulmányozta, üzemek és intézmények párt- szervezeteinek munkájával is­merkedett. Termotá/eonységi k*. _ Feltárni az elfekvő készleteket

Next

/
Thumbnails
Contents