Kelet-Magyarország, 1983. április (43. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-09 / 83. szám
KM HÉTVÉGI MELLÉKLET 1983. április 9. Ki a művelt ember? Aki értően alkalmazza az emberi kultúrát A z Üj magyar lexikon szerint kultúra az emberiség által történelmi fejlődése során létrehozott anyagi és szellemi értékek összessége. Valamely társadalom kultúrájának színvonalában kifejezésre jut, hogy mennyire ismerte meg a természet és a társadalom törvényszerűségeit és milyen készségeket sajátított el a gyakorlat során. Távol áll tőlem, hogy e hasábokat felhasználva mindenre kiterjedő elméleti fejtegetésbe menjek, de a felvetendő néhány gyakorlati kérdés még alapszintű megvilágításban sem nélkülözhet elméleti tételeket, amit csupán mondanivalóm tudományos hátteréül kívánok felhasználni. Az emberi kultúra hatalmas tárházából naponta új ismeretek érkeznek hozzánk a könyvek, a sajtó, a tv és a rádió, vagy akár munkatársaink, barátaink, szomszédunk útján. Ezek az ismeretek különféle indulatokat és különféle magatartást váltanak ki az emberekben. A művelt ember jellemzője, hogy ezek elől nem zárkózik el. Megérti, vagy igyekszik megérteni a körülötte zajló eseményeket, becsüli embertársainak az emberi haladás érdekében felvetett gondolatait. Nem mondja az új dolgokra mindjárt, hogy „hülyeség”, és főként nem zárkózik el előlük teszem azt azzal, hogy leissza magát. Az elmondottaknak, mint emberi magatartásformának előtérbe helyezésével korántsem kívánom tagadni azt, hogy a művelt embernek széles körű alapismeretekkel is rendelkeznie kell. Csupán azt kívánom hangsúlyozni, hogy a lexikális tudás — vagy ahogy a köznyelv mondja, „keresztrejtvényműveltség” — önmagában nem teszi műveltté az embert, ha tudását nem képes bővíteni és a gyakorlatban használni. A műveltség nem mennyiségi, hanem minőségi mutatókkal mérhető. A z értelmezésben véleménykülönbségek vannak. Az Üj magyar lexikon a tudományok, ismeretek összességét érti a műveltség alatt, A magyar nyelv értelmező szótára már a — műveletlen — szó többértelműségét is megjelöli: a tudományokban járatlan; illetve neveltségbeli fogyatékosságai vannak. A művelt tehát ezeknek az ellenkezője. Mennyire különböző az egyének véleménye a műveltségről, hiszen mindenki más műveltségtartalom hordozója, más tudásanyag birtokosa. Ezek határozzák meg szemléletét, értékítéleteit, cselekedeteit az objektív és szubjektív értékelés valamilyen arányú keverékében. Sokszor elhangzik, hogy napjainkban a társadalmi igény az emberrel szemben növekedett. Azt hiszem, helyesebb, ha differenciálunk: a tudás iránti igény növekedett elsősorban, a műveltségé már kevésbé. A műveltség nélkülözhetetlen része egy viszonylagosan maximális tudástartalom, amely az adott életkorhoz, iskolai végzettséghez, munkakörhöz, beosztáshoz, környezethez viszonyított. Már a középiskolások megállapítják, kik közöttük a műveltek. Tudják, ki a jó matematikából, ki történelemből, s tudják, ki a művelt, amely sokoldalú tudást, kötelezőkön túlit, „általánost” jelent. Jelenti ugyanakkor az Megkísérlem megvilágítani az elmondottakat egy egyszerű példával, vállalva azt a veszélyt is, hogy néhányan a kérdés leegyszerűsítését látják benne. Az általános műveltség egyik alapkérdéseként minden iskolában tanítják, hogy az áramütött embert hogyan kell elsősegélyben részesíteni. Régen úgy tanultuk, hogy a sérültet lefektetjük, a fejéhez térdelünk és a karok ritmikus mozgatásával tágítjuk, majd szűkítjük a mellkas térfogatát. A művelt ember azonban felfigyelhetett arra, hogy egészségkultúránk jelenlegi szintjén már a mesterséges légzés hatékonyabb módját, a szájjal szájon át történő le- vegőbefúvást alkalmazzák. Ám mit ér a sérült szempontjából akár az avultabb, akár a magasabb kultúrájú tájékozottságunk, ha nem akarjuk, nem merjük, vagy nem tudjuk alkalmazni. Azt nyilván senki sem várja el tőlünk, hogy egy halott embert keltsünk életre, teszem azt egy műtéti beavatkozással, sőt ezt egyenesen tiltják az előírások, ehhez már speciális orvosi ismeretek kellenek. A művelt embernek tudnia kell azt is, hogy hol az a határ, amin túl már veszélybe sodorhatja a sérültet. Erre szokták felhozni a hályogkovács példáját, aki addig operált zsebkésével szürkehályogot, míg föl nem világosították, a fertőzés veszélyeiről. A példa csevegésnek is felfogható, de témája visszavezet az eredeti szálhoz, aminek mentén egy új oldalra esik fény, nevezetesen: a kultúra nem csupán szellemi, de anyagi értékeket is jelent. Ennek megvilágítását azért tartom szükségesnek, mert a köztudatban hajlamosak vagyunk a művelődés, vagy ahogy gyakrabban emlegetik a kulturálódás kifejezését a művészetek területére leegyszerűsíteni. (Pl. a sajtórovatokban a kulturális szemlék, érettebb világlátást, kiforrottabb világnézetet, a valóság mélyebb összefüggéseinek ismeretét, összetettebb, magasabb szintű értékrendet, azt, hogy s ezeket az összefüggéseket nem objektív ismerethalmazként szemlélik, reprodukálják, hanem önmaguk számára újrateremtik, áthasonlítják, „emberiesítik”, elrendezik magukban, s magukat a világban. Hol van a helye a természettudományos ismereteknek? A természettudományos ismeretek jó szintje nélkülözhetetlen az általános műveltségben. Hogy személyes példára hivatkozzam, a lányomnak nem engedtem középiskolában egyetlen tantárgyat sem elhanyagolni, vagy felületesen tanulni, pedig a társadalmilag vagy félhivatalosan elfogadott szelektálás idején járt iskolába. A tudásanyag letéteményese, hordozója, használója, élvezője maga az ember, az emberi személyiség. A műveltség azonban nem azonos a tudás összegével. Elvben egyenes arányban kellene állnia — mint ahogy nagyon sok esetben ez a jellemző. Az emberi szubjektumon átszűrve azonban a tudásanyag bizonyos módosulásokon megy keresztül, csak a személyiség helyes kontrollja és önkont- rollja, tudatos önnevelése, objektív látásra, helyes arányok érzékelésére való képessége és törekvése, érzelmi és akarati motivációi, világvagy a „Televízió kulturális hetilapja: a Stúdió ’83”). Lehet, hogy ennek gyökerei a „hét szabad művészet” korszakába nyúlnak? Vagy nem sikerült még teljesen lerázni azt a szemléletet, ami csupán az elnyomó osztályok által kisajátított kultúrát ismerte el? Ez utóbbi alighanem csak formális jelenség, hiszen társadalmunk a széles néptömegek művelődését nemcsak jogosultságnak, hanem szükségszerűségnek jelöli meg. Széchenyi István a nemzeti életünk fellendülésének érdekében a kiművelt fők sokaságáról beszélt, és megalapozta a Magyar Tudományos Akadémiát. A mi oktatási és művelődési ügyeinket a szocialista állam szervezi. Az általános iskolai képzésben a természettudományi tárgyak mellett helyet kapott a „technika” c. tantárgy is. Művelődési központjainkban számtalan klub működik a színjátszástól a modellezésig, sőt akár a motorkerékpárok és háztartási gépek kezelését is elsajátíthatja bárki. A TIT Agrártudományi és Műszaki Szakosztályai egyre erősödnek. Mind, mind segítségüket kínálják, hogy hozzáértéssel és örömmel használhassuk anyagi kultúránk eredményeit, a technika csodáit, termelésünk és életvitelünk megkönnyítőit, a gépkocsit, mosógépet, motoros permetező- gépet stb. Mi ez, ha nem kultúra? Miért törekedjen az ember a műveltségre? Ha másért nem, hát azért, hogy ne unatkozzon. A művelt ember mindig talál magának elfoglaltságot. Megtalálja a tartós örömforrást, a megismerés és az alkotás örömét és ezen keresztül teremthet tartalmas emberi kapcsolatokat. Az a szakember, aki szakmáját tudja, kenyeret kereshet vele, de ez a kenyér ízetlen, sőt keserű lehet, ha a műveltség nem ízesíti meg... Dr. Anka István nézete révén válik a személyiség pozitív építőanyagává, műveltséggé. Ezért is lehet művelt a munkás, és maradhat félművelt vagy szakbarbár az értelmiségi. A műveltség szintje konkrét esetekben, élethelyzetekben, megnyilvánulásokon, döntéseken keresztül körvonalazódik. A munkahelyen, a társadalmi munkamegosztás valamilyen relációjában az adott feladatokhoz, az elvárásokhoz és optimális lehetőségeihez viszonyítottan nyilvánul meg. Legtöbb esetben az intellektuális és a pszichikai tartalom együtt van jelen. A műveltség minél magasabb szintjének elérése felelősség, erkölcsi kötelesség. A tudástartalom lehet különböző, uniformizálni nem lehet, hiszen végtelen, kimeríthetetlen az emberi kultúra kincsesháza, emberi vonatkozásaiban azonban különösen a fő vonásoknak egységes irányba kell hatnia. A művelt ember gondolkodó ember. Gondolkodik a maga, a mások, és a sokak fejével. Ezért tud a kérdésekre nemcsak a pillanatra érvényes válaszokat adni. Befejezésül Kerszeghy Ferencet idézem: Nézd a búzakalászt, büszkén emelődik az égnek / Míg üres; és ha megért, földre konyítja fejét. / Kérkedik éretlen kincsével az iskolagyermek, / Míg a teljes eszű bocs megalázza magát. i Kántor Zoltánná Osztóigazságok... Jártam az üzemben, vendég voltam a házban. Az üzem olyan amilyen. A környéke is. Egykor volt dohánypajtában hegyeket alkot a rengeteg gumihulladék. Másodlagos alapanyag. Kísérőm, Kovács Lajos mondja: az iparvállalatok által kiselejtezett, szemétre szánt selejtanyaggal, sorjázott hulladékkal húsz, harminc százalékkal olcsóbb a termelés. Nyersgumit, ásványi adalékanyagokat takarítanak meg. Az üzem — hogyan is fogalmazzam, hogy ne legyen sértő — magán viseli a kezdetleges egyszerűség, a manufakturális termelés jegyeit. Viszont nem ez a fontos. Tavaly termeltek negyvennégymillió forint értékű árut, 6,5 millió forintos tiszta nyereséggel. Annak idején, a hetvenes évek elején, amikor veszteséget veszteségre halmozott a gazdaság és kiutat keresve munkába állították az első gépeket, néhány aggódó külső lélek azt mondta: — Jó, jó elvtársak, most belefogtatok ebbe a dologba, de ne vigyétek túlzásba. A termelőszövetkezet feladata a mezőgazdasági termelés. Inkább arra koncentráljatok. — Koncentráltunk — mondja Kovács Lajos —, de az az osztóigazság, hogy nagyon rossz itt a föld, nem lenne nyereség, fejlesztési alap, ha az ipari üzemeink nem lennének. Az élet is minket igazolt. A hetvenes évek elején még több volt a kétség, a kétkedés, kevesebb a bíztató szó, és lám hová jutottunk. Ma igazából csak az a mezőgazda- sági üzem boldogul, ahol a mezőgazdasági munkához társul az ipari termelés. Nemigen tudtunk volna gépesíteni, burgonyatárolót építeni, ha nincsenek a biztos nyereséget hozó ipari üzemeink. Nézem a burgonyatárolót, a gépudvarban sorakozó kombájnok, vetőgépek és speciális eszközök hadát, és igazat kell adnom az üzemvezetőnek, vagy ha úgy tetszik párttitkárnak. Tényleg. Milyen minőségben beszélgetünk mi most? Ki mond véleményt; a párttitkár vagy az üzemvezető? Ez is, az is, illetve mindkettő egyszemélyben. De foglalkoztat még egy másik kérdés is. Miként csinált karriert Tímáron, a Béke Termelőszövetkezetben a megfontolt szavú, nyílt tekintetű fiatalember. — Ámulni fog — mondja — csak üljünk már le valahová, ne álljunk itt az udvaron. Nem ámultam, nem esett le az állam, ettől függetlenül tényleg nem mindennapi Kovács Lajos életútja. Balsán született iparos családban. Nagyapja jó nevű kovács volt a szűkebb hazában, édesapja a lakatosságot tanulta ki. — Én miután elvégeztem a gimnáziumot, három évig katonai műszaki főiskolára jártam, ott hivatásos gépkocsivezetői jogosítványt is szereztem. Aztán keszonmunkás lettem a metróépítkezésen. Előbb segédmunkásként dolgoztam, majd villanyszerelő szakmunkásvizsgát tettem. Nagyon jól kerestem, öt-hat ezer forintot havonta. — Balsa és Budapest. Hogy jön itt össze a tímári munkavállalás? — Udvaroltam egy lánynak. Kétévi ismeretség után megnősültem. És az az osztóigazság ... Mi az, hogy osztóigazság? Kovács Lajos szavajárása. Restellkedett is, amikor a tizedik osztóigazság után rákérdeztem. Magyarázza már meg. Valami olyat mondott: ez balsai szokás, gyermekkori beidegződés. Osztottuk hát tovább az igazságot úgy, hogy a nősülés következménye megint nem hétköznapi. — Földművesek, minden ágon gazdálkodó emberek körébe csöppentem. Kérték is, akarták is, sőt rávettek, hogy maradjak a földművelés közelében. Amikor nősültem, akkor ellett apósomnak a két tehene. Itt szokás, hogy a borjakat a fiatalok kapják nászajándékba. Kaptunk hát két bikaborjút. Mondták, neveljem fel, hizlaljam meg őket. Megtettem. Szívesen, mert szeretem az állatokat. Aztán beléptem a tsz-be. Karbantartónak. Nem villanyszerelőnek, gépkocsivezetőnek, amiről papírom volt. Végeztem mindent és jól jött amit édesapám mellett tanultam, ellestem, mert édesapám igazi ezermester... A további pályafutás tmk-csoportvezető, műszaki vezető, üzemvezető-helyettes és most néhány éve üzemvezető. — Hogyan sikerült ez? — A vezetők így találták jónak, megbíztak bennem, és én a bizalmat megszolgáltam. Igyekszem továbbra is megszolgálni. Hiszem, hogy a munka az nem szimpátia, hanem rátermettség és akarat kérdése. Ezen keresztül ismeri el és fogadja be a környezet az embert. így voltam a faluval is. Ha például tehetséges festő lennék és készíteném a jobbnál jobb, szebbnél szebb absztrakt festményeket, talán tisztelnének, de nem értenének, nem mondanák, hogy közéjük való vagyok. Ellenben, ha dolgozom mint más, ha bikákat is hizlalok, sőt mint tettem focizok, eljárok a fiatalok, a KISZ-esek rendezvényeire, akkor előbb-utóbb kiderül, hogy közéjük tartozom és befogadnak. Mennyi a tudatosság és mennyi a sponta- nítás az emberi cselekedetekben, ki tudja. Kovács Lajos Viszont nagyon jó, ha valaki tudja mit miért csinál, sőt értékelni képes az elvégzett dolgát, tevékenységét. Motoszkál viszont egy kíváncsi kérdés, bizonyítandó a tehetséget. Mennyit tud egy volt keszonmunkás, villanyszerelő, tmk-lakatos a gumigyártásról? — Ma már sokat. A gyakorlat, az önképzés sok mindenre megtanít. Nincs szándékomban az egyetemi oktatást bírálni, de ott csak az alapokat sajátítja el a diák. Amit később tud, azt az életből meríti. — Az alapokra azért szükség van? — Természetesen. Sőt a tanulásra van nagy szükség. Harmincnégy éves vagyok, eddig is sokat tanultam, politikailag képeztem magam, és most úgy érzem, szükségem van a műszaki továbbképzésre. Talán már korábban is szükség lett volna erre, de az elmúlt évtizedben rengeteg feladat kötött. Példa erre, hogy házat építettem, esti egyetemre jártam, dolgoztam és végeztem a társadalmi munkám. Ház? Milyen is az a ház ott a tímári főutcán? Gazdája szerint két és fél szoba összkomfort, szerintem több ettől. A magasföldszinten garázs és mindenféle helyiség, felül előtér, hálók és nappali szoba ízlésesen bútorozva. öt évig tartott a házépítés. — Mennyit dolgoztunk! Szerencsém volt — mondja Kovács Lajos —, hogy az én örökségem a népes család. Mindenki segített, jómagam és édesapám a szakipari munkákat végeztük, villanyszerelést, vízszerelést és mindenféle lakatos munkát. Most már kész, most már nyugodt vagyok. Akkor hát hagyjuk a házat. Zümmögjön csak a mosógép, és aludjon az ifjú legény, aki még csak háromhónapos. Essen szó viszont a párttitkári funkcióról és egy újabb osztóigazságról. — Megmondom őszintén, eleinte nem akartam elvállalni. Arra gondoltam, van elég dolgom a gumiüzem vezetésével, három műszakban termelünk. És különben akkor úgy éreztem, sokat vállaltam eddig is. Végül meggyőztek, meggyőztem magam. Most már a gyakorlatból tudom, párttitkárnak lenni valóban nem könnyű feladat. Nagy a termelő- szövetkezet, öt főágazatban hatszáz ember dolgozik, 54 tagú a pártalapszervezet. Az embereknek sok az ügyes-bajos dolga, ezenkívül van a KISZ, a szakszervezet, a szocialista brigádmozgalom. — Hogy győzi, mikor végzi a politikai munkákat? — Panaszkodjam. Hajnalban kelek, és csak késő este keveredem haza. De hiszen nálunk ez a sorsa minden vezetőnek. Az apró munka — ami voltaképpen nagy munka — munkaidő utánra marad. — Akkor mennyi idő jut másra? Például szórakozásra, személyes kedvtelésre, könyv- és újságolvasásra? — Valamikor szenvedélyes horgász voltam. Legalább két éve nem voltam lent a Tiszánál, pedig csak pár lépés. Szerencsémre könyvek közül csak azokat kedvelem, ami a politikai munkához, a szakmához kapcsolódik. Néhány órát mindig olvasok. De van a kert is, a háztáji és van a rokonság, akik elvárják, hogy néha meglátogassuk őket. így aztán szigorú időbeosztással élek. Próbálok sorrendet tartani, hogy mindenre jusson idő.... Nézem a beszélgető partnert, 34 éves, néhány ősz szál már csillog a hajában. Különben tartása kemény, fogalmazása tudatos és látni nagy akarattal rendelkezik. Alig több mint tíz éve annak, hogy Tímáron él és dolgozik. Vezet egy üzemet, amelynek a termelése ezalatt a tíz év alatt megsokszorozódott. Közben ez a fiatalember tanult, házat épített és emberek ügyeit intézte. Mi ez, ha nem igazi férfimunka? Seres Ernő Művelt a gondolkodó ember
