Kelet-Magyarország, 1983. április (43. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-28 / 99. szám
8 Kelet-Magyarország 1983. április 28. Vallomások a városról AMIÓTA VISSZANYERTE A VÁROSI CÍMET NYÍRBÁTOR, MEGNŐTT A LAKOSOK ÁLDOZATKÉSZSÉGE. TÖBB EZER ÓRÁVAL, TÖBB MILLIÓ FORINTTAL MÉRHETŐ TÁRSADALMI FELAJÁNLÁSOKAT TETTEK AZ ELSŐ ÉVTIZED ALATT, HOGY ILYEN MÓDON IS MEGGYORSULJON A VÁROSÉPÍTŐ MUNKA. AZ ÉLEN JÁRÓK, A LEGÖNZETLENEBBEK ODAADÄSÄNAK ELISMERÉSÉRE ALAPÍTOTTA MEG 1975-BEN A NYÍRBÁTORI VÄROSI TANÄCS A DÍSZPOLGÁR CÍMET. ŐK VALLANAK MOST KEDVES VAROSUKRÓL. HOSSZÚ ÜTŐN — Nem szívesen mozdultam szülőfalumból, Nyírgyu- lajból, de hívtak a megyéhez, hogy szükségük van rám. Végül 1949-ben Nyírbátorban kaptam megbízatásokat: előbb a járási tanács mezőgazdasági osztályán dolgoztam, majd éveken át a nagyközségi, azután városi pártbizottság titkára voltam 1977-ig, nyugdíjba vonulásomig — idézi a munkás évtizedek krónikáját Kultsár Mihály díszpolgár. — Élni tudó, akaró embereket találtam itt, Nyírbátorban. Az újra, a jóra nyitott parasztokat, akik megérdemelték a törődést. Sokat tanultam tőlük: emberséget, a kemény munka becsülését. A formálódó, gyarapodó üzemi munkásság — még a környékről bejáró dolgozók is — nagy odaadással szolgálták a település ügyét. Áldozatvállalásuk nélkül nem léphettünk volna előbbre. A napok mindig új feladatokkal köszöntöttek be. Előbb a dolgozók foglalkoztatását kellett megoldani, letelepülő üzemeknek otthont teremteni, hogy azután szembenézhessenek a munkássá válás sok buktatót tartogató folyamatával. A főzőkanáltól a munkapadig, az új életformáig a nyírbátoriaknak is hosszú utat kellett bejárni. — Visszatekintve úgy érzem, alapjában véve sikerült helyes válaszokat adni az élet diktálta kérdésekre. A lakosság örült a városi címnek, s erőt tudott meríteni belőle a továbblépéshez. Mással nem pótolható értékes társadalmi munkával járultak hozzá a városkép formálásához. Megmozdultak a környező községekben élők, akik gyarapodásunkra szintén büszkék, sikereinket a magukénak érzik. HAZATALÁLT A MŰVÉSZ ■*»*■ Egyidős a századdal, de életereje, szellemisége a századelő művészeti forradalmaiból, Ady szelleméből, az erdélyi klasszikusok szavaiból és a nagybányai festőiskola szabadságot adó, de művészeti etikára nevelő, fegyelemre, mesterségbeli tudásra szoktató légköréből, bűvköréből táplálkozik. Farkas Eszter élő művészettörténet, de Farkas Eszter a létező jelen és a jövő számára is tanulságos érték. Nemcsak kultúrtörténeti ritkaságot, de valós, hiteles és erőteljes festészetet fogadott szárnyai alá Nyírbátor, amikor Farkas Eszter életművét a Báthori István Múzeumba befogadta. A szülőföld vállalta alkotó fiát. Az első világháború súlyos esztendei sodorták el Farkas Esztert a szülőföldről. Apja — a városi alkalmazott — elhal, a család támasz nélkül marad, s a rokonokhoz Nagybányára költözik. Itt vállal állást a fiatal lány. aki-ekkor már a képzőművészettel jegyezte el magát. Első rajzait, akvarelljeit még nyírbátori tanárnője értékeli, s ő az az ismeretlen pedagógus, aki biztatja, útra indítja. A szervezett oktatásból — a családfenntartó szerep miatt — kimarad. De nem is hiányzik lelkének, újra szomjazó szellemének a száraz akadémizmus. Thorma János növendéke lesz. és 1918-tól 1928-ig az európai szintű szabadiskolában tanul. Ferenczy Béni, Noémi, Valér társaságában. Ott, ahol Iványi- Grünwald korrigál. ahol Réthy magyaráz . . . Ott dolgozik, ahol a fiatal Szervá- ciusz Jenő is megfordul, ahol Benedek Elek mesél, és Tamási Áron adomázik. Farkas Eszter persze nem attól jelentős művész, hogy ,,egy levegőt szívott’" a nagyokkal. Festészete önálló hangulatú és őszinte világ. Benne a posztimpresszionizmus minden érzékenységével, szakmai igényességével, színpompájával. Szőnyi István mellett is — a két háború között — megmarad önálló egyéniségnek. Az ap- róbb-nagyobb táblaképek jelentős életművé állnak össze. S ha a szakma egy kicsit meg is feledkezett a kortalan művészről, a szülőföld, Nyírbátor mindig figyelemmel kísérte sorsát, gondozta műveit. A dokumentumok, s a felgyülemlett — írott — visz- szaemlékezések feldolgozása azonban még a jövő feladata. A DÍSZPOLGÁR ÖRÖME Szívügye a városfejlesztés volt: egyesítette a szétszórt, apró olajtermelő üzemeket, a Bóni gyártelepen felfuttatta az ipart, hogy azután az megerősödve, motorja lehessen a település fejlesztésének. Közéleti tevékenységének ez vált sarokkövévé. Tudta, ha egyre többen találnak biztos megélhetést a gyárkapun belül, az távlatokat nyit az egész település előtt. A legnehezebb időben. 1956-ban állt igazgatóként Orosz Miklós a növényolajgyár élére. A nyugállományba vonulásáig eltelt két és fél évtized alatt az üzem magfeldolgozó kapacitása közel tízszeresére nőtt, ma is jól működő gépsorokat állítottak munkába, az iparvágányon évente 10 ezer vasúti kocsit töltenek meg termékeikkel. Az olajgyártás mellett meghonosították a gyertyaöntést, majd a hatvanas évek közepén a mftsópor- készítést. — Miután megerősödtünk, gondolhattunk a község fejlesztésére. Támogattuk a vízműtársulat életre hívását, pedig a gvárat el tudtuk látni saiát kútjainkból. 1965 óta mintegy 20 milliós az az ösz- szeg. amivel a városiasodó körülményekhez hozzájárultunk. Óvoda, iskola épült a dolgozóink által termelt forintokból. és jutott a közművelődés pezsdítésére is —magyarázta Orosz Miklós. . . Az ő szájából dicsekvésnek hatna, de a krónikás minden túlzás nélkül leírhatja: ezek nélkül a milliók nélkül gyöt- relmesen lassúvá válhatott volna a várossá válás. Településfejlesztő áldozatvállalását ismerte el 1980-ban a városi tanács a díszpolgári címmel. — Hogy büszke vagyok-e Nyírbátorra? Fanatikusan. Minden alkalmat megragadok, hogy az idegeneknek megmutassam mindazt amit a tíz év alatt sikerült megvalósítanunk. AZ ÁLLAMI DÍJAS KÖTŐDÉSE A letűnt évszázadok üzenetét közvetítő építészeti emlékek szinte az első pillanattól hatalmukba kerítették az 1947-ben járási jegyzőként Nyírbátorban állást vállaló Szalontai Barnabást. A törté- nelem, a múlt faggatásához, a kulturális élet szervezéséhez már korábban is kedvet, tehetséget érző fiatalember a hatás alól nem tudott szabadulni. Irodalmi esteket, megemlékezéseket, hangversenyeket rendez, maga köré gyűjti és zenekarrá szervezi a muzsika lelkes helyi barátait, s néhány év múlva megfogalmazódik benne a múzeumalapítás gondolata. Kezdetben tervét idegenkedve fogadják, majd pártfogolni kezdik. A kultúrház- ban megnyílik az első kiállítás. Évek telnek el. míg 1962- ben a volt minorita kolostor helyreállítása után méltó helyre kerülhetnek az időközben összegyűjtött becses tárgyi emlékek. A munkás évtizedek a lexikonbeli szócikk tömörségével a következő pár mondatban foglalhatók össze: Szalontai Barnabás 1962 óta múzeumi igazgató, a debreceni és a pécsi egyetemen jogi. Debrecenben néprajzi oklevelet es bölcsészettudományi doktorátust szerzett. Főleg Nyírbátor és környéke néprajzi tárgyú anyagának összegvűjtésével, néni kisipari témákkal foglalkozik. Elmélyed a település történetében. Kutatja, milyen lehetett a község ősi szerkezete, elrendezése. Amikor felmerül a várossá válás lehetősége, a településrendezési terv kidolgozásában, kialakításában szívós kitartással részt vesz. Komoly szak- tekintélyekkel vitázik azon, hogy a múltat hirdető műemlékegyüttes a templomokat összekötő sétánnyal a városkép meghatározó elemévé váljon. Sikerült elérnie, hogy az uniformizált köntös helyett Nyírbátor megtartotta egyedi vonásait. A városi múlt részleteit számos tanulmányban dolgozta fel. Munkásságát 1970-ben Állami Díjjal jutalmazták. A múzeum fennállása óta közel ezer kiállítás, tárlat nyílt meg, amit több mint kétmillióan kerestek fel. Az eredmények láttán a hatvanas években több helyről is állásajánlatot kapott: várták Pécsre megvei múzeumigazgatónak, invitálták a minisztérium múzeumi főosztályára. Minden esetben nemet mondott. Ragaszkodása patetikus mondatok nélkül is beszédes vallomás. EGY ÉLET KÖZSZOLGALATBAN Korát tekintve a legidősebb, de egyben a legfiatalabb nyírbátori díszpolgár Dikán Andor. Ugyanis idén tavasszal adományozták számára a megtisztelő címet. Az előterjesztés indoklásában ez áll: Dikán Andor „hosszú időn keresztül állt közszolgálatban, mint a postahivatal vezetője. Nyugdíjazását követően a vízműtársulat megalakulása után, annak elnökeként 1965-től kezdődően fáradhatatlanul és önzetlenül dolgozik településünk víz- és közműhálózatának kialakításán. Hatékony munkát fejtett ki Nyírvasvári város környéki község vízműépítésében is. Idős kora ellenére fiatalos lendülettel, igen nagy aktivitással végzi munkáját és a közéletben is példamutató magatartást tanúsít. Hosszú időn keresztül folytatott tevékenységével nagyban hozzájárult a városias feltételek alakításához”. — Vízműtársulatunk Nyíregyháza után a megyében elsőként alakult meg — emlékezett vissza Dikán Andor. — 1969 után hamarosan elkészült a gerincvezeték, hozzáláttunk a szennyvízhálózat kialakításához. Részben a csatornázásnak köszönhető, hogy a hetvenes évek elején Nyírbátor sikerrel pályázhatott a városi címre. Több mint 45 kilométer hosszú ivóvíz és 13 kilométer szennyvízvezeték került a földbe. — Az alapfeladatokat megoldottuk, csak a szennyvíztelep bővítése és a tisztított víz elvezetése van hátra. Hogy idáig eljuthattunk, hogy a nehézségeken felülkerekedhettünk, annak köszönhető, hogy igazi lokálpatriótákban találhattam társakra. A napokban váltam meg az elnöki tiszttől, de továbbra is a társulat intéző bizottsági tagja maradtam. Dikán Andor bácsi idén áprilisban töltötte be 83. életévét. Fogászaton A nyírbátori rendelőintézet 4-es számú fogászatán dr. Yeres Katalin csoportvezető főorvos naponta átlagban harminc ember beteg fogait gyógyítja, kezeli Szabó Jánosné asszisztens segítségével. (Elek Emil felvétele) Formák-falakban
