Kelet-Magyarország, 1983. április (43. évfolyam, 77-101. szám)

1983-04-23 / 95. szám

KI Á MŰVELT EMBER? Műveltség és az iskola M a, amikor a kultúra de­mokratizálásáról beszé­lünk, lényegében a tu­dás társadalmi elosztásának korántsem könnyű alapkér­déseivel Is birkózunk. Az, hogy a kulturális javakkal, a szellemi élet termékeiből mindenki egyaránt, igénye és képessége szerint részesedjen, ahhoz egy társadalomnak ha­talmas intézményrendszert kell kiépíteni, melynek ered­ményes funkcionálásához megfelelő dologi és személyi feltételeket is kell biztosíta­ni. Az a közismerten ered­ményes művelődési intéz­ményfejlesztő politika, mely­nek az elmúlt évtizedekben itt megyénkben is részesei voltunk, a tanulásnak, a mű­velődésnek olyan megyei le­hetőségét teremtette meg, melyben széles tömegek okta­tása és művelődése eredmé­nyesen és versenyképesen biztosítható. A társadalom és az egyének műveltségi viszonyai alaku­lása szempontjából a művelt­ségközvetítő intézményrend­szeren belül kétségtelen az iskola elsőbbsége. Az iskolának ősidőktől nap­jainkig változatlanul legfon­tosabb alapfunkciója az is­meretközvetítés, a tudás és erkölcsi normák átszármaz­tatása, a tanítás. Minden más feladata csak erre épülhet. A „ki *a művelt ember?” kérdés szempontjából az is­kolát két oldalról kell szem­ügyre venni. Az egyik, kér­désként úgy tehető fel, hogy az iskolarendszer mely foká­nak befejezése „adja” a tár­sadalmilag elfogadott művelt egyént? A másik, hogy mi­lyen tartalmú, szerkezetű tananyagot közvetítsen az is­kola? A ma . iskolarendszerében, csak két olyan iskolatípus van, amely kimondottan alapismereteket, azaz a mű­veltség alapelemeit, a tudo­mány, a művészet és a kul­túra alapvető ismereteit közvetíti: ez az általános is­kola és a gimnázium. Mivel az alapműveltségi anyagban iskolatípusok között sok az átfedés és nagy a különbség, így ezeknek az intézmények­nek a műveltségi anyagában általánosítható jegyeket ne­héz felmutatni. Az iskolarendszer tovább­fejlesztésére irányuló kísérle­tek ma arra törekszenek, hogy a középfok első két év­folyama minden iskolatípus­ban azonos, döntően közis­mereti tantervekre épüljön, így az egész felnövekvő gene­ráció a mai nyolc évvel szem­ben tíz éven át azonos alap- műveltséget adó iskolai kép­zésben részesüljön. Addig azonban az általános iskolá­nak kell adni azt az alapmű­veltségi szintet, mely a tár­sadalom egyes tagjai számára az általános műveltséget biz­tosítja. A marxizmus klasszikusai hangsúlyozták, hogy az isko­la által közvetített ismeretek mennyisége és milyensége társadalmilag mindig meg­határozott. A magyar társa­dalomban ötven-hatvan évvel ezelőtt az iskola a szakkép­zésből vajmi keveset vállalt fel. A paraszti élethez szüksé­ges ismeretek jelentős köre apáról fiúra szállt — az is­kola itt csak elemi közisme­retek közvetítésére kap meg­bízatást. A ma skolájának ez­zel szemben szinte minden ismeret, sőt tapasztalat, em­beri érték átadására kell vál­lalkozni. Ez pedig oda vezet, hogy a rendkívül gyorsan fej­lődé tudomány és technika, valamint az iskola között egy végnélküli versenyfutás ala­kul ki, s ebben a versenyfu­tásban szükségszerűen az is­kola marad alul. A ma iskolájában a korsze­rűsödött hatalmas műveltségi anyag mind eredményeseb­ben oktatható tananyaggá ér­lelődik. Mégpedig olyan tan­anyaggá, melyben a humán- és a reálműveltség eleme­inek egyensúlya, a logikus gondolkodtatás, a történeti­ség elve, az ízlésformálás, készségfejlesztés stb. olyan tudományosan megalapozott marxista műveltséganyagot tartalmaz, melynek megfelelő elsajátításával a felnövekvő generáció a világ dolgaiban jól eligazodhat, magát hasz­nos, művelt nemzedéknek tudhatja. Az iskolai műveltségi anyag megújulása az iskola követelményszintjének növe­kedését is eredményezte. Ez pedig azt jelenti, hogy a ma diákjának többet kell tanul­nia. A tanuláshoz, így a mű­veltség privát fejlesztéséhez való egyéni viszonyulást pe­dig sok iskolai és iskolán kí­vüli tényező befolyásolja. Megyei tapasztalatok azt jelzik, hogy a tanulás egyéni érdekeltsége körül nincs minden rendben. Torz és ha­mis tanulói viszonyulásra utal az a tény, hogy egyes középfokú iskoláinkban a fél­évi bukásarány eléri a 25—30 százalékot, hogy a félév fo­lyamán megadott érdemje­gyek közül 50 százalék egyes vagy kettes volt. Comenius azt mondta, hogy „a tudás gyökere kese­rű, de a gyümölcse annál édesebb”. Vagyis az ismere­tek, a műveltség az iskolában sem rakódik csak úgy általa* ban rá az emberre. A tudás gyökerét még tovább keserí­ti az, hogy nem elég csak az iskolai tanulás, azt otthon is folytatni kell. Az iskola és a szülői ház között kialakuló munkamegosztás — a tanítá­si idő csökkenése következté­ben — egyre inkább megha­tározója a tanuló továbbha­ladásának, teljesítménye szín­vonalának. Mindezek mellett meghatározó lehet még az a közeg, amelyben a tanuló él, a közeg politikai és kulturá­lis színvonala, tanulást, mű­velődést serkentő vagy csök­kentő ereje. Ezek a különbsé­gek egyben esélyegyenlőtlen­séget jelentenek, differenci­álódási folyamatokat válta­nak ki, melyet az iskola ugyan megkísérel ellensú­lyozni, de ma legtöbb helyen — elsősorban a feltételek hi­ánya következtében — mér­sékelni is alig képes. És van még egy — ma so­kat hangoztatott — felelőssé­ge az iskolának, amely nél­kül egy embert műveltnek tartani nem lehet. Ez pedig a tanuláshoz, művelődéshez, informálódáshoz való viszo­nyulás. Fogalmazhatnánk' úgy is, hogy az önművelődés igényének, e belső, belülről jövő szükségletnek iskolai megalapozása. Mert e nélkül — a tudomány és technika forradalma, az űrhajózás ko­rában — még az iskola által jól megalapozott egyéni mű­veltség is tiszavirág-életűvé válhat. Korunkban az iskolá­ból vitt saját színvonal fenn­tartása is folyamatos művelő­dést igényel, ha pedig azt va­laki emelni kívánja, ahhoz tudatosan kell művelődnie és keményen tanulnia. Kuknyó János Nyíregyháza első címeres pecsétje Az Egri Főegyházmegyei Levéltár anyagát nézegetve pillantottam rá a képen közölt pe­csétre. El lehetett gyönyörködni a-szép tiszta rajzban, de a címer negyedik mezeje izgal­mat is hozott. Hétszirmú virágot ábrázol egy levéllel. Évszám nincs, felirata szerint „Si- gillum Oppidi Nyáregyháza”, azaz Nyíregy­háza mezőváros pecsétje. A város legrégibb pecsétjének és címeré­nek a múzeumbeli pecsétnyomón lévő ábrá­zolást tartják. Így közli ezt Kiss Lajos is ugyanabban a kötetben, ahol Szohor már eltévedt a címerek között (Nyíregyháza az örökváltság századik évében). A kérdéses negyedik mező ábrázolása fának értelmezve a későbbiekben rajzban élt tovább, így Cser- venyák László kötete második kiadásának a címlapjára is ebben a formában került fel („Nyíregyháza örökváltsága”). A fa erdőt szimbolizálva eleve nem ke­rülhetett a város címerébe. Hogy miért nem, azt a feudális jog magyarázza. Tanul­ságos ebből a szempontból az az okfejtés, amivel ennek a szóban forgó címernek a ke­letkezését szokták kísérni. Eszerint Nyíregy­háza város átvette Szabolcs megye címerét, de megváltoztatták benne, ami a földesúri előjog jelképe volt, tehát a fatörzset (!), nyi­lat (vadászat), halat (halászat). A három ka­lász megmaradt. A kopott múzeumi pecsét­nyomón a negyedik mező értelmezése tehát téves, virágról van szó, mely legelőt vagy rétet jelképez, tekintettel a város növekvő állattenyés ztésére. Gyakran megtörténik azonban, hogy mi­kor egy probléma megoldódik, felmerül egy másik. Jelen esetben: valóban ez lenne-e Nyíregyháza legelső pecsétje és címere? Aligha! Amit mi legrégibb nyíregyházi pe­csétnek ismerünk, mindegyiken az oppidum, Nyíregyháza címeres pecsétje 1791-ből (Zsák Zoltán felvétele). a mezőváros címere van, vagyis 1786. utáni időkből származik. Másrészt volt alkalmam betekinteni Páll István egy készülő dolgoza­tához gyűjtött szabolcsi községek pecsétjei­nek gyűjteményébe, a községeknek nincs osztott mezejű pecsétjük. Mindebből arra kell következtetni, hogy hiányzik a legelső nyíregyházi községi pe­csét. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a legelső címer is hiányzik. Az első pecsét valószínűleg egy ekevas lehetett — az az ekevas, ami két következő címerbe is átha­gyományozódott — valami olyan felirattal „Possesio Nyíregyháza”, s ez 1757-től, az el­ső magisztrátus megalakulásától volt hasz­nálatban a mezővárossá, válásig, 1786-ig. Vi­szont ez nem volt címer. Egy oppidumnak viszont már volt jogállása, joga volt a cí­merhez. Nyíregyháza első címerét valóban az itt bemutatott pecsétnyomó mutatja, az eke, szőlő, kalász és virág. Koroknay Gyula A pártmunkás negyeiszázada Kovács Ferenc ma is vallja: egy pártmunkás csak papíron mehet nyuga­lomba. Nyírbátor, Édesanyák útja 28. A társasház egyik lakásának ajtaja ma is nyitva áll azok előtt, akik tanácsot kémek, jókívánságot mondanak, vagy csak megkérdezik: hogy vagy Feri, hogy van titkár elvtárs, hogy van Kovács elvtárs? Számára most jó érzés ez, hiszen most tudja lemérni, hogy nem az el­ső titkárnak, hanem az embernek szólt a ko­rábbi megtisztelés is. Huszonegy és fél esztendeig volt a legkri­tikusabb, a legszegényebb, a legtöbb segít­ség után áhítozó nyírbátori járás pártbizott­sági első titkára. Sokszor kopogtattam be hozzá magam is. Olyan volt az első titkári szoba, mint édesanyja, az egykori cselédasz- szony mázolt otthona. Egyszerű levegőjében, szándékában. Megfordultak itt síró öregasz- szonyok, miniszterek, isten szolgái, vezér- igazgatók és cigányok. — Egyik alkalommal telefonon kérdezte a nyírvasvári római katolikus plébános: foga- dom-e? Természetesen — feleltem. Elmond­ta: azért marasztalták el, mert kertészke­dett. Biztattam, csinálja csak nyugodtan, ez bennünket nem zavar. A találkozás azzal zárult, hogy a tisztelendő úr felajánlotta a narancsfáját, mert nem fért a szobájában. Talán ma is ott van a nyírbátori gimnázi­umban, s virágzik. Keserű szájízű parasztember járt nála, aki nem akart tsz-tag lenni. Rábeszélte. Egy má- .sik azért volt ott, mert ki akarták zárni a közösből. Bogátról egyszer a nők küldöttsége kereste: „Nem akarjuk a csajkarendszert, az óvodát!” Ugyanez a küldöttség néhány hó­nap múlva azért kopogtatott: intézkedjen Kovács elvtárs, bővítsék az óvodát, kevés a hely a pulyának. A nyírbátori város-járás nyugdíjas első titkára madarakkal kelő ember. Cseléd ko­rából maradt ez a szokás. Soha nem hivatal­ba ment, hanem munkába. „Nem szerettem megvárakoztatni az embereket.” Kovács Fe­renc soha semmiféle megaláztatást nem tűrt, de bocsánatot kérni is képes volt, ha téve­dett. Egyikre is volt példa, a másikra is. Nem elsősorban hivatalból ütközött, ami­kor Nyírbátor és e járás népe mellett kény­szerült kiállni. Olykor foggal, körömmel, ko­nok kitartásával. Nem szeretnék neki olyan érdemeket tulajdonítani, amely ellen maga is tiltakozna. Egy azonban tény: igyekezett mindig érvekkel e nép jogaira, szorgalmára apellálva bizonyítani, hogy a Csepelnek, s más üzemeknek létjogosultsága van Bátor­ban és a járásban. Az évtizedek során számos estét töltött a járás falvaiban. Először azért, hogy talpra- álljanak a közös gazdaságok, később meg azért, hogy e sivár homokon is bizonyítsa fölényét a kollektív szocialista nagyüzemi gazdálkodás. Kovács Ferenc lelkiismerete tiszta. Ezt a tisztaságot a nép legmélyebb rétegéből szár­mazó Hakucsák Juliannával, élete párjával együtt őrzi. Akinek állandó gondoskodása, lemondása és áldozatvállalása segítette a férjet egész pályáján. Az Édesanyák útjai lakásuk — mint a pa­tika — Júlia nénit dicséri. Rend, otthonos­ság, békesség honol benne. Ebből a miliőből indult a munkába, olykor sportolni, kikap­csolódni Kovács Ferenc, s hazaérkezve itt mindig nyugodt háttér fogadta. Pályát az ő idejében a kényszerűség, a szükség, a tisztességes szándék jelölt az em­bernek. Egy tenyérnyi falucskában, Tere­men nevelkedett. Sárga földdel mázolt pit­varos szoba gróf Károlyi Gyula uradalmá­ban. Itt cseperedett legénnyé, s alig tizen­négy évesen már igába fogta a sors. Hatan voltak testvérek. Egyet elvitt a szegénység, egyedüli fiúként maradt, segítő­nek. Édesapja, az örök renitenskedő ellen­sége volt jogfosztottságnak, igazságtalanság­nak. így aztán ide-oda vetette a sors, mert rásütötték: kommunistabarát. A teremi (dró- ti) erdőben kerülőként szolgált, s mellette a fia jószágot -vigyázott. Már tizennégy évesen megízlelte, mit is jelent kévés kazlon viliáz­ni. Később költözködött a család Bátorligetre, az akkori Aporligetre. Három tanyáról tele­pítették ide a cselédeket. Itt ismerkedett meg Ferenc feleségével, akit a sors Ágerdő­ről űzött tizenegyed magával. Hét évig gyűj­tötte az erőt az ifjú pár, amíg kimondhatta a boldogítót. „Életemben mindig a legfonto­sabb segítőtársam a feleségem volt.” "Cse­léd világ kényszer, szükség edzette, s terem- , tette egymásnak őket. Apja magához hasonlót gyúrt a fiából is. Ezért is sütötték rá a megbízhatatlanság bé­lyegét. Amikor 1944 augusztusában bevonult Nagykárolyba, fegyvert nem bíztak rá. Mun­kaszolgálatosként szolgált. Megszökött. Küz­delmes út vezetett a mozgalomig, amíg a szökött munkaszolgálatosból az aporligeti MKP-szervezet egyik alapítója lett édesapjá­val együtt. „Horváth Károly, a jó legénycim­borám, Tóth Pista, akivel hazaszöktünk, meg Bernáth István, a kerékgyártó mester Kovács Ferenc voltak az első belépők. Többsége magamkors beli. Bemáthot választottuk meg titkárnak, ö volt a legidősebb, legtapasztaltabb is.” Ko­vács Ferencet a vezetőségbe választották. Még dúlt a háború. Nem volt kenyér, enni­való. Gyűjtöttek gabonát, élelmet. Küldték a frontnak, s felkészítették az embereket a földosztásra. És teljesült apja vágya: meg­alakították a földosztó bizottságot. Az apját választották elnöknek. Aporliget párttitkára 1948-ban már Kovács Ferenc. Pártiskolára küldik. Hazajön, dolgo­zik, és 1948. október 28-án családot alapít „Apósoméknál laktunk. Egy nyitott színt ala­kítottak át szobának. Abban éltünk másfél évig.” A tanyán, Pórházán szülte a felesége első gyerekét, már az uradalmi kastélyban, 1950- ben. Történelmi tény: 1948-ban Kovács Ferenc hatholdas kisgazda, a falu párttitkára, Ma­gyarországon az elsők között tizenkilenc családdal közös gazdaságot alapított A por li­geten. Megbízzák, siessen Bátorba és hivata­losan is jelentse e tényt, s hozzon írást az elismerésről. így történt. Egy év múlva már elnöke a Petőfi Tsz-nek. 220 holdnyi földte­rületen kezdtek gazdálkodni. A parányi közösség állta is a vihart. Nem rendítette meg ötvenhat sem! S bizonyította, meg lehet élni a közösből. Pedig itt is fity­málod tak egyesek: „Majd meglátjuk, hogy boldogulnak a kódusok!” Már akkor több gabonát, kukoricát termeltek egy holdon, mint az egyéniek. Közvetlenül az út mentén kísérleti parcellákat alakítottak ki és meg­kezdték a vegyszerezést. Sikerült elhinteni a korszerű gazdálkodás csíráit. Bátorligetnek híre futott, de Kovács Fe­rencnek is, aki a járási tanács mezőgazda- sági osztályának élére került. Egyik napról a másikra, hiába kardoskodott, hogy tsz-el- nök akar maradni. Két évig vezette ezt az osztályt. Két évig tanult Gödöllőn, a mezőgazdasági akadémián, ezt követően vitték a pártapparátusba dolgozni. A nyír­bátori járási pártbizottság mezőgazdasági osztályvezetője lett. Rövid idő után kinevez­ték titkárnak. Végigküzdötte az ellenforra­dalom nehéz napjait, tevékenyen részt vett a pártszervezetek újjászervezésében, a biza­lom helyreállításában, azután a mezőgazda­ság szocialista átalakításának irányításában. „Ez nálunk csak 1962-ben fejeződött be, s azóta is van bennem egyfajta elégedetlenség Penészlek, Nyírbéltek, Nyírlugos, Piricse és Encsencs kimaradása miatt. Még ma is bánt, bár határozat szerint cselekedtünk. De már akkor sejtettük, hogy egyszer a szemünkre vetik majd, hogy lemaradtak.” Huszonegy és fél esztendő. Pillanat a tör­ténelemben, egy korszak egy járás életében, Ennyi ideig volt első titkár Kovács Ferenc a megye leggyengébb adottságú járásában. Ahol több szívvel, szorgalommal szükséges ma is öntözni a sovány homokot, hogy any- nyit, vagy kevesebbet teremjen, mint másutt. Kovács Ferenc azt vallja mégis: megérte. „Ha van érdemem, akkor annak azt tar­tom, hogy igyekeztem az emberekkel elfo­gadtatni és velük együtt érvényesíteni a párt politikáját.” Sok fiatalnak egyengette az út­ját. Nem fáradt, nem sértett, megbecsült em­ber. Ez jutott kifejezésre abban a magas el­ismerésben is, amelyet 60. születésnapján, március 8-án kapott az Elnöki Tanácstól. A Szocialista Magyarországért érdemrenddel tüntették ki. Vadásztrófeákkal díszített kis dolgozószo­bája asztalán előterjesztések. Készül a me­gyei tanács ülésére. Tagja a nyírbátori vá­rosi-járási pártbizottságnak és a vb-nek is. E helyeken is akar még dolgozni, de azért annak örül, hogy ezután több ideje jut a családra, azon belül is elsősorban az unokáira. Farkas Kálmán KM HÉTVÉGI melléklet 1983. április 23. c w>y y ■ y^ 7 ■

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents