Kelet-Magyarország, 1983. április (43. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-23 / 95. szám
KH HÉTVÉGI MELLÉKLET 1983. április 23. O Tisztelt Igazgató Elvtárs! dr. Vathy Ákossal, a megyei bíróság elnökhelyettesével lentők, valamint olyanok, amelyeket különösen gyakran követnek el. — A bíróságok általában helyesen ismerik fel, mikor kell élni a törvény szigorával, mikor kell szigorúan büntetni, és mikor elegendő csupán a nevelő jellegű büntetések vagy intézkedések alkalmazása. Az új Büntető Törvénykönyv büntetési és intézkedési reformja nagyobb lehetőséget teremtett a differenciáltabb felelősségre vonásra, a büntetés egyéniesítésére, a humánum és a szigor szükség szerinti érvényesítésére. Néhány hete már, hogy Budapest felé utazva a Tokaj expressz fülkéjében fültanúja voltam egy beszélgetésnek, amely azzal kedődött, hogy mind a ketten megfogadták: Nyíregyházán többé nem alszanak, s ha lehet, el is kerülik ezt a várost. Hogy miért címzem most ezt a beszélgetést Önnek, egyszerű a magyarázat: az állami főhatóság vezető beosztású dolgozói önöknél, vagyis a megyei vendéglátó vállalat kezelésében lévő Szabolcs szállodában töltöttek két éjszakát. Nem akarom elmondani — nem is tudnám pontosan —, ami abban a bizonyos vonatfülkében a szobáról, a körülményekről, a tisztálkodási lehetőségekről, a reggeli felszolgálásáról, a szalvéta, a W. C. papír hiányáról elhangzott, de a lényeg ide kívánkozik. Mi is hát a lényeg? Az, hogy 450 forintért egy kétcsillagosnak minősített szállodában nem is a szobák térfogatát kifogásolták, amin valóban nem lehet segíteni. Még csak nem is az ételadag nagyságát vagy minőségét. Hanem azokat a körülményeket, amelyeken minden bizonnyal lehetne és kellene is változtatni. Csak legalábbis háziasszonyi szem, s kicsivel nagyobb szorgalom, lelkiismeret kellene hozzá. Nyíregyháza e pillanatban „legelegánsabb” szállodájáról van szó. Tudom, hogy nem kizárólag mindenről az ottani dolgozók tehetnek, hiszen a vendég sem minden esetben angyal. Arról azonban igen, hogy meleg legyen a kávé, hogy a szalvéta méretét ne csökkentsék olyanra, amely már pontosan azt az értékét veszíti el, amiért kitalálták. És az asztalterítőt — ha nem tiszta — el kellene vinni a patyolathoz, ha valahol kilyukadt, meg lehet varratni, ha nincs pénz újra stb. Nem én mondom, útitársaim gondolkodtak ily módon. S hozzátették, hogy az országban manapság már csak nagyon kevés olyan fogadót lehet találni, ahol a pincér nehezen mozdul a vendéghez, különösen, ha a pincérből kettő, s vendégből is ugyanannyi van. Tudom, hogy nem lehet általánosítani. Azt is, hogy önöknél sok minden történik az évek során elveszített hitel visszaszerzéséért. Ám azt is tudom, hogy mindez kevés, hiszen a vendég ma akar tiszta szobában lakni, ma szeretne fürödni vagy zuhanyozni, s a mai vendéget nem elégíti ki a jövő mégoly csábos ígérete sem, amely szerint majd az új szállóban minden jobbra fordul. Még .jól emlékszem, amikor megnyílt a Hotel Szabolcs, ahol minden szép volt és tiszta, ahol udvariasak voltak a felszolgálók, s még azt is megnézték ki, milyen ruhában vagy állapotban tér be oda. Egy évtized telt el azóta, de az összkép rendkívül hamar megváltozott. Az oka — úgy mondják — a forgalom gyors növelésének erőltetése volt. így azután az a vendég, aki még nem szokta meg, hogy egy szép, új vendéglátóhely van, később már csak azért sem ment oda, mert rossz híreket hallott. Gondolkoztam, megírjam-e ezt a levelet. Aktuális-e most a tartalom, amikor három vagy négy hónap múlva megnyílik a Szabolcs új szárnya, a régi Korona, ahová már minden olyat megígérnek, ami a mostani kétcsillagos szállóból és étteremből, bárból hiányzik. Hallottam, hogy régen szervezik oda azt a fiatal és energikus szakembergárdát, amely ezt a feladatot vállalja. Hogy most mégis szóvá teszem ezt a pesti utazást, s melléadom egy-két saját tapasztalatomat is, arra egyetlen jó okom van. Már most óvom önöket attól, hogy türelmetlenek legyenek, s hogy idő előtt eladják az új üzlet hírnevét egy tál lencséért. Nyíregyházának ma nagy az idegen- forgalma. A mai viszonyok között azonban nem megy magától semmi, a vendégnek bizony elébe kell menni ahhoz, hogy odaszokjon, s ami ettől jóval nehezebb, megtartsák. Ehhez pedig adni szükséges az olyan egyszerű dolgokra is, amelyek ugyan pénzbe kerülnek, de meglétük nélkülözhetetlen. Olyanokra pedig különösen, amelyek pénzbe nem kerülnek. Itt ugyanis nem csak a vendéglátás hírnevéről, hanem többről van szó. E reményben üdvözli • az ítélkezésről Életkörülményeink változása ben befolyásolja a bírósági döntéseket? mennyiítéleteket, — Sokban. A társadalmi életkörülmények a bírósági ítéleteket közvetlenül és közvetve is meghatározzák, azok változása többé-ke- vésbé tükröződik az egyén életkörülményeiben bekövetkezett változásokban is. Amíg a bíróságok a helyes döntéshez eljutnak, az eljárás minden mozzanatában — tényállást megállapító tevékenység, bűnösség, jogi minősítés, büntetéskiszabás — mélyrehatóan vizsgálniuk és értékelniük kell a társadalmi életviszonyokat. Egy példát említenék. A pénzbüntetés kiszabásánál például az egynapi tétel összegének meghatározásában nélkülözhetetlen az elkövető személyi körülményeinek, valamint jövedelmi és vagyorti viszonyainak a felderítése is. Nyilvánvalóan más az egynapi tételnek megfelelő összeg egy jól kereső magánvállalkozónál, mint egy csak- bérből és fizetésből élő segédmunkásnál. Nem jelent-e jogbizonytalanságot, ha bizonyos időszakonként, mert egyes bűncselekményfajták elszaporodtak, vagy csökkent a számuk, a szigor vagy a méltányosság oldalára billen az igazságszolgáltatás mérlege? — Általános büntetéskiszabási követelmény, hogy a büntetést, vagy intézkedést úgy kell alkalmazni, hogy az alkalmas legyen a bűncselekményektől való visszatartásra. Nem jelenthet jogbizonytalanságot, ha egyes bűncselekmények elszaporodása esetén a gyakorlat ezt súlyosbító körülményként értékeli. Itt jegyezném meg, hogy ha egyes bűncselekményfajták elkövetési aránya csökken, az önmagában még nem jelent enyhítő körülményt. Milyen követelmények támaszthatók szocialista jogrendszerrel szemben? — A gazdasági és társadalmi viszonyokkal összhangban álló korszerű jogrendszer a társadalmi élet természetes velejárója. A jogrendszer iránti alapvető követelmény annak egységessége, áttekinthetősége és stabilitása. Jogrendszerünk korszerűsítésére az elmúlt években nagyarányú munkálatok indultak meg. A fő célkitűzések között említeném a jogpolitikai elvek megalkotását, a túlszabályozás és az ebből eredő bürokratizmus kiküszöbölését, a jogalkotás demokratizmusának továbbfejlesztését. Az országgyűlés legutóbbi ülésén hallottuk, hogy elszaporodtak a társadalmi tulajdon ellen elkövetett bűncselekmények. Éhből az következne, hogy szigorúbbá válnak a büntetések is. A közvélemény mégis aránytalanul alacsonynak tartja a büntetések mértékét. Magyarul: még mindig jó „üzlet” megkárosítani az állam vagyonát... — A társadalmi tulajdon ellen elkövetett bűncselekmények száma 1982-ben Szabolcs- Szatmárban is növekedett. A személyek javai és a társadalmi tulajdon elleni bűncselekmények továbbra is első helyen állnak a bűnözési statisztikában. Különösen az utóbbinál az elkövetők jelentős része a törvénnyel első ízben került összeütközésbe,. az általuk okozott kár, vagyoni hátrány értéke is viszonylag kisebb volt. Ezért is alkalmaztak a bíróságok sok ilyen esetben szabadságelvonással nem járó nevelő jellegű büntetést vagy intézkedést. Akik a társadalmi tulajdonban nagyobb kárt okoztak, általában szigorúbb büntetést is kaptak. Bíróságaink a társadalmi tulajdont fokozott büntetőjogi védelemben részesítik. Nem tudom elképzelni, hogy az elítéltek közül bárkinek is megérte volna megkárosítani az állam vagyonát. Büntetőpolitikai elv ugyanis, hogy a vagyoni haszon- szerzés céljából elkövetett bűncselekmény esetében az elért nyereséget, vagy előnyt vagyoni hátrányt jelentő büntetéssel, intézkedéssel, illetőleg kártérítésre kötelezéssel mindig el kell venni. A bíróságok ennek az elvnek a gyakorlatban maradéktalanul eleget tettek. Felfedezhető-e a bíróságok ítéleteiben valami szabolcsi „sajátosság”? — Az ítélkező munkában a bíróságok a jogszabályokat társadalmi céljainkkal összhangban értelmezik és alkalmazzák. Ebben az értelemben nincs és nem is lehet semmiféle „sajátosság.” Előfordulhat azonban és elő. is fordul, hogy időszakonként az egész megyében, de akár csak egyes járásokban bizonyos bűncselekményfajták elszaporodnak. A vagyon elleni bűncselekményeken túl itt elsősorban az élet és testi épség ellen irányuló, erőszakos, garázda jellegű bűn- cselekményekre gondolok, ilyen esetekben a „Rz új Büntető Törvénykönyv nagyobb lehetőséget teremtett a differenciáltabb felelősségre vonásra, a büntetés egyéniesítésére, a humánum és a szigor szükség szerinti érvényesítésére.” bíróságok a helyi sajátosságokra is figyelnek, amikor ítéletet hoznak. A Nem minden megyében született tíz év alatt öt város, s az urbanizáció magával hoz bizonyos hígulást az együttélésben. A helyét kereső városban lakó, de még nem városi ember könnyebben tér a bűn útjára. Milyen eszköztára van a törvénynek az ilyen bűncselekmények visz- szaszorítására? — A városiasodás önmagában még nem bűnre csábító tényező. Egyes nem kívánt hatásai azonban a legváltozatosabb formában jelentkezhetnek. A megelőzést ezért már a várostervezésnél kell kezdeni, és ez újra csak aláhúzza, hogy a bűnözés elleni küzdelem az egész társadalom feladata. Az úgynevezett „városi bűncselekményeket” elsősorban a személy, a nemi erkölcs, a közrend és a vagyon elleni tettek körén belül követik el. A csoportosan, bűnszövetségben való elkövetés — fiatalkorúnál, felnőttkoránál egyaránt — ugyancsak egyre több városi elkövetőt érint. A megyén belül is ismert már a „mozgó bűnözés”, amikor a tettesek saját vagy lopott gépkocsival főként az állampolgárok vagyonát fosztogatják. Az ilyen esetekben a bíróságok szigorú büntetéseket szabnak ki. Sokan néznek ferde szemmel a magán- vállalkozásokra, amelyek nagyobb jövedelmek elérésére nyújtanak lehetőséget. A bírósági gyakorlat szerint is jogosak ezek az aggodalmak? — A tényleges lakossági és közszükségleti igényeket kielégítő munkán alapuló és engedélyezett magánvállalkozásokból eredő jövedelemszerzés nem eshet kifogás alá. A forma még új, ide kapcsolódó büntetőjogi tapasztalatok a megyében még nincsenek, de természetesen a büntetőjogi következmények alkalmazására ebben a körben is sor kerülhet, ha a többletjövedelmekhez jogszabályok megszegésével, kijátszásával jutnak. A Elegendőnek tartja-e a büntetéseket, in- w tézkedéseket a bűncselekmények elkövetésétől való visszatartásra? — Igen. A büntetőpolitikai elvek előírják, hogy a bűncselekmény elkövetőjét olyan büntetéssel, joghátránnyal kell sújtani, amely megfelelően szolgálja a társadalom védelmét, és egyben alkalmas arra, hogy az újabb bűncselekmények elkövetésétől visszatartson. Két nagy csoportban fogalmazzuk meg a cselekményeknek és az elkövetőknek azt a körét, amikor mindenekelőtt szabadságvesztés alkalmazása jöhet szóba. Szigorúan fellép a törvény az államellenes, élet elleni és a társadalom egyéb alapvető érdekeit sértő, vagy veszélyeztető különösen súlyos, szándékos bűntettek elkövetőivel, azokkal a veszélyes bűnözőkkel szemben, akik konokul szembehelyezkednek a törvényekkel. A másik „szigorúan megbüntetni” csoportba tartoznak azok, akik munkakerülő, alkoholista életmódjukból, harácsoló vagy élősdi szemléletükből fakadóan, illetve csoportosan követnek el bűncselekményt, valamint akiket azonos vagy hasonló bűncselekmények miatt már korábban is megbüntettek, cselekményeik erőszakos jellegűek, illetve a társadalomra nagyobb veszélyt jeAz erőszakos bűncselekmények jelentős részét ittas állapotban követik el. Ehhez képest kevés esetben rendeli el a bíróság a kényszergyógyítást. Mi ennek az oka? — Az alkoholisták kényszergyógyítására elsősorban az erőszakos, garázda jellegű bűncselekmények elkövetőivel szemben kerül sor. Az utóbbi években nőtt a büntető bíróságok által elrendelt kényszergyógyítások száma: 1982. évben például már 115 esetben rendeltek el kényszergyógyítást. Olyankor pedig, amikor a kényszergyógyítás elrendelésének törvényes feltételei nem állottak fent, de gyógyításra szoruló alkoholistáról volt szó, a bíróság az eljárás befejezésekor az egészségügyi hatóságot értesítette. A kényszergyógyítást orvosszakértői vélemény alapján lehet elrendelni, ha az egyéb jogszabályi előfeltételek is fennállanak. Több esetben a kényszergyógyítás egészségügyi okok miatt sem volt elrendelhető. A Sok szó esik manapság a korrupcióról, a harácsolásról. Mégis alig találkozni olyan esetekkel, amikor valakit ilyen cselekményért ítélnek el... — A közéleti tisztaság elleni bűncselekményeken (vesztegetés, befolyással üzérkedés) kívül főleg a vagyoni és gazdasági bűn- cselekményeknél lehet esetenként kísérő jelenségként észlelni bizonyos korrupciós kapcsolatok kiépítését. Ezek száma valóban nem nagy, de a közvélemény méltán reagál érzékenyen az ilyen, társadalmunk lényegétől idegen jelenségekre. A jogirodalom már sok- irányúan megpróbálta leírni a korrupció „természetrajzát”. Ebből csak párat emelnék ki. A túlzott anyagiasságot, a pénz és anyagi javak misztifikálását, a kölcsönös anyagi és erkölcsi kötelezettségek rendszerének kialakulását, a jogtalan előnynyújtást stb. A korrupciós kapcsolatokban azt sem szabad elfelejteni, hogy legalább két vagy annál több személy kapcsolatából állnak, és ezek a kapcsolatok általában titkosak, hiszen rendszerint a kötelesség és felelősség formáit sértik. Ügy vélem, hogy a bíróságok elé került ilyen ügyekben az ítélkezési gyakorlat megfelel a büntetőpolitikai elvekben fogalmazott követelményeknek. A Indokolt-e, hogy a bűncselekmény elkö- w vetése és az ítélethozatal között sokszor nagyon hosszú idő telik el? — A büntető eljárások időszerűsége a megyében évek óta alapvetően jó. A büntető ügyekben eljáró hatóságok általában betartják az eljárás gyors befejezését biztosító törvényi határidőket. Az ügyek túlnyomó többségét a bíróságokhoz érkezéstől számított három hónapon belül befejezik. Egyes nehezebb ténybeli és jogi megítélésű, többvád- lottas ügyekben, szerteágazó és ellentétes bizonyítási anyag esetén ez a határidő természetesen hosszabb. — Jól szolgálják az időszerűséget a büntető eljárási törvény eljárást egyszerűsítő és gyorsító rendelkezései is: az ügyek egy részében például tárgyalás tartása nélkül fejeződik be az eljárás. Az ügyek másik csoportjában az elkövetőket rövidített eljárás során vádirat és tárgyalás kitűzése nélkül bíróság elé állítják, a tárgyalásokon az ügyek több mint felében a bűncselekmények elbírálása a gyorsabb és egyszerűbb, ún. vétségi eljárás szabályai szerint történik. £ Hogy egy ítélet megalapozott-e vagy nem, az abból is kiderül, hogy hányat fellebbeznek meg, illetve hányat vesznek tudomásul. Lehetnek rosszak azonban a másodfokon hozott döntések is, amelyek ellen fellebbezésnek helye nincs. Találhatók-e ilyenek Szabolcs- Szatmár bíróságainak ítélkezési gyakorlatában, és ha igen, milyen nagyságrendben? — Megnyugtató, hogy a bírósági döntések túlnyomó többségét az érintettek tudomásul veszik. 1982-ben például a járásbíróságokon béfejezett ügyek 80,4 százaléka ellen az arra jogosultak egyike sem jelentett be fellebbezést, míg az ügyek fennmaradó 19,6 százalékában a megyei bíróság másodfokú tanácsai hoztak jogerős döntést. A legfőbb ügyésznek és a Legfelsőbb Bíróság elnökének joga, hogy bármely bíróság jogerős határozata ellen a Legfelsőbb Bíróság előtt törvényességi óvást emeljen, ha a határozatokat törvénysértőnek vagy megalapozatlannak tartja. A megyében 1982-ben a jogerősen befejezett ügyek mindössze 0,3 százalékában került sor törvényességi óvás emelésére és törvényességi határozat hozatalára. Az ilyen ügyek egy részében a kérelmezők nem a bűnösség megállapítását, hanem elsősorban a büntetést tartották súlyosnak. Ebből is levonható a következtetés: bíróságaink ítélkezési gyakorlatában érvényesül a törvényesség, a jogalkalmazás kiegyensúlyozott, a bírák eleget tesznek a büntetőpolitikai elvekben foglalt követelményeknek. £ Köszönöm az interjút. Balogh József Hétvégi] ^interjúJ
