Kelet-Magyarország, 1983. április (43. évfolyam, 77-101. szám)

1983-04-21 / 93. szám

1983. április 21. Kelet-Magyarország 7 Hogyan készül a nyüst? Á paszabi szövőházban A nyíregyházi 1. sz. gya­korlóiskola népművészeti szakkörében a néptánc mel­lett a jeles napok népi ha­gyományaival, kézműves munkák gyakorlásával is fog­lalkozunk, dalokat tanulunk és múzeumba járunk. Szép programunk volt a paszabi kirándulás. Először az iskola múzeumát néztük meg, ame­lyet Túri Sándor tanító bácsi 1950-ben alapított. Az itt élő emberek életmódjára utaló használati tárgyakat, a föld­művelés, halászat, vadászat eszközeit láttuk a tárlókban. Felkerestük a háziipari szö­vetkezet szövőházát is. Lát­tuk, hogyan készülnek a szebbnél szebb szőttesek. Vattainé, Anikó néni elma­gyarázta miként „vetik fel a fonalat, hogyan készül a „nyüst” és hogyan alakítják ki a mintákat. Odaülhettünk a nénik mellé a szövőszékbe, és megpróbáltuk a vetélő mozgatását. Itthon a szak­körben mi is készítettünk már övét szövőfával, ezért nagyon érdekelt bennünket az igazi szövőszék működé­se. Megnéztük a vasalószo­bát, a raktárt, s láttuk a szállításra kész térítőkét, pár­nákat. Ebéd után a kisvo- nattal jöttünk haza. Nagyon jól éreztük magunkat. Vígh Irén 4237. sz. Vasvári Pál Űttörőcsapat Népijáték* és néptáncfesztivál: Színvonalas produkciók a megyei döntőn A megye legjobb kisdobos és úttörő néptánccsoportjai mutatkoztak be április 16-án, szombaton a nagykállói mű­velődési ház színháztermé­ben. A korábban lebonyolí­tott városi, járási versenyek legszínvonalasabb produkció­it előadó gyermekcsoportokat hívta meg a megyei úttörőel­nökség erre a nagy izgalom­mal várt versengésre. Hét kisdobos és öt úttörő tánccsoport tett kísérletet ar­ra, hogy életkoruknak legin­kább megfelelő, színpadra al­kalmazott tánc, vígballada és mesejátékot mutassanak be. Voltak, akik bátran vállal­koztak saját vidékükön gyűj­tött, mások szakkönyvek anyagából megismert népi já­tékok, játékfűzérek átélt, hangulatos, plasztikus megol­dására. A szakmai zsűri szá­mára az sem volt elhanya­golható szempont, ízléses-e mindezek színpadi megjele­nítése, sőt a zenei kíséret — tisztasága mellett — mennyi­re van összhangban az elő­adott tánccal. Szoros volt a mezőny, ör­vendetes, hogy meglepően sok volt az azonos, jó felké­szültségű csoport, így aztán a zsűri 7 csoportot minősített arany-, kettőt ezüst és hár­mat bronzoklevéllel. Arany fokozatot értek ei Kék, Kö- mörő, a nyíregyházi 5-ös is­kola és Nyírmeggyes kisdo­bos csoportja, valamint Csa- roda, Kék és a nyíregyházi Móricz Zsigmond Művelődési Ház úttörő tánccsoportja. Közülük kellett kiválaszta­ni azt az együttest, aki kép­viseli megyénket Bács-Kis- kun megyében a június 27- től megrendezésre kerülő 5 nap>os országos fesztiválon. Kecskemétre a csarodai is­kola úttörői utazhatnak. Ve­zetőjük Kovács József né. A táncok betanításában közre­működött Balázs Gusztáv. Szabolcsból — Zánkára Szénás szekér ökrös szekér égre nem ér mélybe se tér rögös úton billeg halad sose szalad el se marad lassan viszi a sima tér s mikorra kell céljába ér. Úttörők rovata Miénk a szó VÖRÖSKERESZTESEK VETÉLKEDŐJE Vöröskeresztes foglalkozáson csoportokat alakítot­tunk, s mindegyik csoport egy tudóst választott név­adóul magának. Szellemi és gyakorlati feladatokat kel­lett megoldanunk. A legjobban a Korányi Frigyes csa­pat szerepelt, amelynek hatodikos, hetedikes és nyolca­dikos pajtások voltak a tagjai. Értékes és vidám dél­után volt. Kovács Ibolya, Nyírmada KÖRNYEZETVÉDELMI AKCIÓ Hazánk felszabadulásának évfordulója tiszteletére úttörőcsapatunk jól sikerült környezetvédelmi akciót szervezett. A határban és az udvaron felhalmozódott lemezhulladékoí összeszedtük és átadtuk a MÉH-nek. Szorgos munkánkat jelzi, hogy az őrsök száznegyven mázsa vasat gyűjtöttek. Minden raj kapott egy labdát, a legjobb őrsöket pedig külön jutalomban részesítette a csapatvezetőség. Benyó Mária úttörőtanács-titkár 437. sz. Petőfi Sándor Űttörőcsapat Aranyosapáti KÜLÖNDlJ SAJÁT KÖLTEMÉNYÉRT Csapatunk idén is megrendezte a vers- és próza­mondó versenyt, amelyen mindenki szépen szerepelt. Prózamondásban Miterli Ibolya győzött, a szavalóver­senyen pedig Asztalos Tibor volt a legjobb. Én saját versemmel szerepeltem, különdíjat kaptam. Majláth Attila 5. a osztály Levelek GYERMEKKÖNYVHÉT A gyermekkönyvhét és a költészet napja alkalmá­ból Bory Zsolt költőt köszöntötte a hatodik osztály a nyírturai könyvtárban. A „Mélyhegedű” című köteté­ben szereplő, egyik gyermekversét mondtuk el. Viszon­zásul vendégünk játékos irodalmi vetélkedőre hívott meg bennünket. Először verset írtunk megadott rímekkel, majd összehasonlítottuk a költő által írttal. Ezt követte a betűintarzia nevű játék. Egyik osztálytársunk nevét rejtette el. Nagy keresés után ebben a mondatban lát­tuk viszont: A tálBAN Dió van. Ezután mindenki meg­próbálta a saját nevével ugyanezt. Nagyon mulatságos volt. Később személynevek jelentéséről beszélgettünk, megpróbáltuk kitalálni, mit jelentettek neveink (Zsu­zsanna: liliom, Andrea: férfiasság, Zsolt: fejedelem, László: dicsőség). Szabó Andrea és Jánócsik Zsuzsanna Nyírtura AZ ISKOLAALAPÍTÓ TISZTELETÉRE Tavaly, a nyíregyházi 2-es számú általános iskola fennállásának 75. évfordulója alkalmából rajunk fel­vette az iskolaalapító igazgató, Kardos István nevét. Most, a halálának közelgő évfordulója alkalmából rend- betettük névadónk sírját. Május 3-án ünnepélyes ko­szorúzást tartunk az Északi temetőben. A mai iskolá­sok mellett bizonyára sokan eljönnek az öregdiákok közül is. Kardos István-raj, Nyíregyháza, 2. sz. általános iskola AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK! A nyíregyházi 17. számú általános iskola három tanulója Kovács Gabriella 7. c, Hugyecz Tamás 5. c és Tóth Katalin 5. a osztályos tanulók kimagasló eredmé­nyeikkel öregbítették iskolánk hírnevét. Kovács Gab­riella, a Kisdobos- és Üttörőművészeti Szemle Kazinczy szép magyar beszéd versenyén ért el arany oklevelet. Hugyecz Tamás az Iskolatelevízió „Aki mer az nyer” című matematikai verseny elődöntőjén ért el I. helye­zést. Tóth Katalin pedig a József Attila-szavalóverseny városi döntőjében nyerte meg szép versmondásáért az I. helyet. Reméljük mások is követik példájukat és többször mondhatjuk azt, hogy „Akikre büszkék va­gyunk” Kis Katalin 7. c TÖRD A FEJED! Vízszintes: 1. Zrínyi Miklós, a . .. hős. 6. Bőr, oxi­gén vegyjele. 7. ZIB. 8. Vízsodor. 9. Fial. 11. Oxigén, szén, jód vegyjele. 12. Tet­szetős. 14. Római 49, 999. 16. Megfejtendő. 18. Házőrző. 20. Ama helyre. 21. Északi nép. 22. Évszak (első négyzetben kétje­gyű mássalhangzó). 24. Középen lazít! 25. Vércsatornák. 27. Csel betűi keverve! 28. Római 499, 11. 29. Szenny. Függőleges: 1. össze-vissza szól! 2. Zamat. 3. . . . szarvas. 4. Háziállat. 5. Megfejtendő. 6. Megfejtendő. 10. Jégén vágott rés. 11. Félig komoly! 13. ...és kontra. 14. Női név. IS. Megfejtendő. 17. Vissza: üreg. 19. Hentes szerszáma, de walesi dalnok is. 21. Zamatos. 23. Király, latinul. 24. Né­velővel, ételízesítő. 26. Mely személy? 27. Némán löki! Megfejtendő: A magyar irodalom megyénkben szü­letett nagyjai: vízszintes 16, függőleges 5, 6, 15. Múlt heti megfejtés: Megyénk BEREGI tájegységének jelen­tős turisztikai kincse a nagyszámú ÉPÍ­TÉSZETI és NÉPRAJZI EMLÉK. Könyvjutalom: Ari Pálma Gyügye, Kromplák Erika Főt, Vidámság őrs Tiszabercel, Napközi otthon Besenyőd, Sipos Attila Rohod. Székely Erzsébet Vámosatya, ifj. Pór Imre Vasmegyer, zámbori Katalin Nyír- ibrony, Kajdi Attila Nyíregyháza, Miho- lecz Andrea Nyíregyháza Varga-bokor, Kocsis Ilona Gégény, Császár Csilla Nagy­halász, Görbe Szabolcs Nyíregyháza. Si­mon Erika Panyola, 2. számú napközis csoport, Demecser. Csak levelezőlapon beküldött és április 26-ig beérkező megfejtéseket fogadunk el! Az előemberkölyök kalandjai A Kincskereső áprilisi ssámáról Száz éve született Juhász Gyula. Szeged nagy költőjé­ről a Kincskereső is megem­lékezik versei és portréja közlésével, s ezúttal a rejt­vény is Juhász Gyula-ver­sekre kérdez rá. A Nevető Irodaiaméra a világirodalom nagy hazudó- zóit vonultatja fel: Münch­hausen báró és Háry János vezeti a csapatot, amelynek végén szerényen settenkedik Lázár Ervin „hazudós egere”, igaz, alig néhány lépésre csak az ördöngős Caprioli- tól, Dieter Ott hősétől, aki szintén méltán került a nagy lódítok közé. Janikovszky Éva — Rébet László Az úgy volt.. .-jának gyerekhősei zsibvásárt ren­deznek a kisdobosoknak a té­len elmaradt ródlizás helyett Igaz, az ötlet nem egészen spontán született, s tulajdon­képpen azzal kezdődött, hogy „Csibor” anyukája kidobál­ta a fia régi kacatjait... de nem ez a fontos, ne firtassuk az eredeti indítékokat! Folytatódik Jack London Ádám előttje, a sok olvasó által megkedvelt előember­kölyök kaladjai a májusi számban érnek majd véget. Gazdag és változatos a szám versanyaga is. Sok vers köszönti a tavaszt (Par La- gerkvist, Fecske Csaba, Kiss Benedek, Mester Attila), de nem hiányzik a gyermekszáj- költészet (Csorba Piroska) és a verses groteszk sem (Pin- czési Judit: Köcsög Tóbiás). A Testvérmuzsák rovat­ban a gyermekkúltura egyik fontos műhelyébe, a zánkai gyermekraj z-galériába kalau­zol Trencsényi László írá­sa. Az áprilisi számot Kaján Tibor, Fritz Mihály, Bartha Róbert és Csala Károly il­lusztrálta. Áprilisban megjelent a Kincskereső Nagyrepertóriu­ma 96 oldalon 30 forintért kapható. Április 9-én hazatértek a zánkai úttörővárosból me­gyénk legkiválóbb úttörői. A 21 leány és 9 fiú eredménye­sen képviselte Szabolcs-Szat- márt. Április 6-án az Üttörőtör- téneti Múzeum megtekintésé­vel kezdődött a tavaszi szü- neti nemzetközi aktivista tá­bor programja. S már az el­ső napon bemutatkoztak me­gyénk fiataljai. A művészeti estről a fehérgyarmati Szil- pást Csaba bejutott a nagy­tábori gála műsorába. Csü­törtökön a DÍVSZ és a CIMEA került az érdeklődés központjába, s a pajtások es­te vetélkedőn bizonyították: jól hasznosították az aznapi tanulmányokat. Masnap a jelképek és hagymányok izerepe; s az 1983—84-es út- ;örőév feladatai kerültek „te­rítékre”. Az ajándékvásáron ti-ki értékesíthette készítmé­nyeit; s új barátokkal ismer­kedhetett meg. A nagytábori Művészeti est előtt a 360 út- ;örő rajonként értékelte a pajtások tevékenységét. Vegyes összetételű rajok tevékenykedtek, hiszen a megyei csapatban voltak ha­todikosok, mint a mátészal­kai Herman Kati (aki otthon rajtitkár), vagy éppen a sport kapcsán ismert ugyancsak íatodikos Fogarassy Kati. Magy előnnyel indultak azok a pajtások, akik már jártak Zánkán. A nyíregyházi 17-es sz. iskola tanulója, a hetedi­kes Kiss Katalin (harmadjá­ra jutott el Zánkára) az jgyik legaktívabb pajtás volt. Á bölcs Réges-régen élt egyszei egy öregapó, akinek sok-sot fia volt. Egy szép napon a: öreg magához hívatta a fia­it. Adott az egyiknek égj nyilat, és ezt mondta: „Tőre el középen ezt a nyilat, fiam aztán add át a bátyádnak!' A fiú teljesítette apja kivár ságát, kettétörte a nyilat és mindkét részt átadta bátyjá­nak, aki összefogta a nyí mindkét felét, kettétörte és c már négy részt adott tovább A következő testvér is eltör te a négy darabot és mái nyolcat adott tovább. A kö­vetkező fiú azonban ez mondta: „Apám, nekem nine; elég erőm kettétörni. Ekkoi felállt az öregapó és ígj szólt: „Drága fiaim, legyei ez a nyíl allegorikus példE WEÖRES SÁNDOR: Á szekér számotokra! Ha ti külön-kü- lön fogtok élni, mindegyikő- tök csak magának, akkor szétzúznak, elsodornak tite­ket. De ha egyetértésben, együtt éltek, akkor semmifé­le erő nem zúz szét és nem győz le benneteket.” Oroszból fordította: Ligeti Ágnes

Next

/
Thumbnails
Contents