Kelet-Magyarország, 1983. március (43. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-11 / 59. szám

1983. március 11. Kelet-Magyarország 5 E hét végén még látható a vásárosnaményi művelődési házban Váci György kétszeres aranydíjas könyvkötő mester kiállítása, (elek) YB-ülés három városban DR. BOGNÁR REZSŐ aka­démikus, a Debreceni Aka­démiai Bizottság elnöke tart ma március 11-én előadást a tanárképző főiskola nagyelő­adójában. A délután fél há­romkor kezdődő eseményen a hazai tudományos életről, a DAB tevékenységéről, vala­mint saját tudományos mun­kásságáról tart előadást. Mi újság a naprendszer­ben? címmel Kelemen János csillagász tart előadást már­cius 12-én, 5 órakor a nyír­egyházi Megyei és Városi Művelődési Központ termé­szettudományi stúdiójában. Az erősebb segítse a gyengét elnevezésű mozga­lom múlt évi tapasztalatait ér­tékelték III. 10-én Nyíregyhá­zán a TESZÖV székházában. Az értékelő tárgyaláson el­hangzott, hogy megyénkben tizenhárom termelőszövetke­zet vesz részt az akcióban, akik sokoldalú segítséget nyújtanak egymásnak, ám a jövőben még tervszerűbbé kell tenni a munkát. Társadalmi munka, településszépítés A lakossági társadalmi munkáról, valamint a taná­csi intézmények és költségve­tési üzemek káder- és sze­mélyzeti munkájáról tárgyalt március 10-i ülésén a Fehér- gyarmati Városi Tanács Vég­rehajtó Bizottsága. Az elmúlt 4 évre 4 millió 500 ezer forint értékű társa­dalmi munkát terveztek a szatmári városban. A jó szer­vezésnek és a lelkesedésnek köszönhető, hogy 6 millió 362 ezer forintot tett ki év végén a közhasznú munka értéke. Sikeres volt a „Tiszta, virágos Fehérgyarmatért” cí­mű mozgalom. Az uszoda építésénél különösen sok tár­sadalmi munkát végeztek a szocialista brigádok és a la­kok. A belvízcsatornák építé­sénél szintén nagy erőkkel vonult fel a lakosság. Idén a város két óvodájának fej­lesztésénél, a járdaépítések­nél és a fásításoknál akar­nak jelentős társadalmi mun­kát szervezni a tanács és a Hazafias Népfront aktívái. Március 10-én a Vásáros­naményi Városi Tanács Vég­rehajtó Bizottsága is ülést tar­tott. A költségvetési üzem munkáját értékelte. A Kisvárdai Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága már­cius 10-én szintén a költség- vetési üzem múlt évi mun­kájáról tárgyalt. Levéltárosok konferenciája Nyíregyházán LIVIÁNÓ EXPORTRA. So­kan kedvelik itthon és kül­földön is a liviánót, amely kiválóan véd a szél és az eső ellen. A Vörös Október Férfi­ruhagyár nyíregyházi gyár­egységében megkezdték az előkészületeket kapucnis, bé­leletlen liviánók gyártásához. Az első fél évben 10 ezer darabot készítenek a divatos, tavaszi ruhadarabból szovjet exportra. A Magyar Könyvtárosok Egyesületének levéltári szek­ciója tegnap, március 10-én Nyíregyházán tartotta regi­onális konferenciáját. A konferencia központi témája­ként a résztvevők megvitat­ták, milyen szerepet tölt be a levéltári szakkönyvtár a tudományos kutatás segítésé­ben, kapcsolatrendszerében. A levéltári szekció tagja­inak hozzászólásai foglalkoz­tak többek között a levéltá­Hét végi ügyeletek rakban folyó tudományos feltáró munkák időszerű problémáival is. A levéltári könyvtári hálózatot több mint két és fél évtizede szer­vezték meg. A megyei levél­tárakon belül működő szak- könyvtárak részét képezik ennek a hálózatnak. A mód­szertani munka kidolgozásá­hoz, a hálózati tagkönyvtárak jobb együttműködéséhez a konferencián elhangzottak is hozzájárulnak. A megyei köz- gyűjtemények — a megyei könyvtár, múzeum, levéltár szakkönyvtárai közötti jobb együttműködés, a gyűjtőkö­rök pontos elhatárolása is NAGYKALLÓI HÉT VÉ­GE. Madarász Kati és Gaál Gabriella lép színpadra li­án, pénteken este a nagykál- lói művelődési központban, I népdal, cigánydal és magyar nóta műsorral. Szombaton 10 órától járási-városi úttörő kulturális szemlének ad he­Ilyet a ház, néptánc, népi já­ték kategóriában. 13-án, va­sárnap 17 órától ötórai tánc várja a fiatalokat. ERDEI TÖRTÉNETEK címmel lép a gyerekek elé március 12-én, szombaton 14 órakor Borbányán, a művelő­dési házban a Mesekert báb­színház. Lakbéremelés magánházakban Sokan keresték fel az utóbbi napokban a Nyíregy­házi Városi Tanács műszaki osztályát és a személyi tu­lajdonban lévő, de főbérlő által lakott lakások lakbéré­ről érdeklődtök. Dr. Bardócz Tamás osztályvezető-helyet­testől arra kértünk választ: hol szerezhet pontos infor­mációt a lakosság erről? — A szükséges nyomtatvá­nyokat már ezekben a na­pokban is megkaphatják az érdekeltek. Az Ingatlankeze­lő és Szolgáltató Vállalat házkezelési osztályán, a Bes­senyei tér 3—4. szám alatt nemcsak az adatlapot tölthe­tik ki, hanem tájékoztatják is a személyi tulajdonban lé­vő lakások tulajdonosait a lakbéremelés üteméről és a kedvezményekről. Akik vala­milyen ok miatt szociális tá­mogatásban részesülnek, az ehhez a kéréshez csatolható nyomtatványokat a városi tanács műszaki osztályán ve­hetik át, ha előzetesen a lak- béremelésről szóló értesítést elfogadták. Amennyiben a közölt lakbérrel nem értenek egyet, fellebbezést nyújthat- • nak be a városi tanács mű­szaki osztályán, (ts.) Elhunyt Kovács lézsef Kovács József, a Besse­nyei György Tanárképző Főiskola Kossuth-díjas nyugalmazott főigazgatója 1983. március 8-án hosz- szan tartó betegség után hetvenesztendős korában Budapesten elhunyt. Halá­lával súlyos veszteség ér­te a magyar közoktatás ügyét. Kovács József 1912. szeptember 5-én született Seregélyesen, kisparaszti családban. Középiskoláit ■Szombathelyen, egyetemi tanulmányait Debrecen­ben és Párizsban végezte. 1950-ig gimnáziumi tanár, majd tankerületi főigaz­gató volt. Ezt követően fő­osztályvezető, majd okta­tási miniszterhelyettes. 1953-tól 1955-ig a Pedagó­gusok Szakszervezetének országos elnöke. 1955-ben a brüsszeli magyar követ­séget vezette. A követség átszervezése után a Fővá­rosi Pedagógiai Szeminá- nium igazgatója. 1962-ben a nyíregyházi tanárképző főiskola megszervezésére kapott megbízást. Áldoza­tos és fáradtságot nem ismerő munkájának ered­ményeként az új intéz­mény hamarosan a kör­nyék egyik legjelentősebb művelődési központjává vált. Kovács József gaz­dag életútját, tízéves fő­igazgatói tevékenységét a szocialista Magyarország, a magyar közoktatás és tanárképzés ügyének szen­telte. Érdemei elismerésé­ül 1950-ben Kossuth-díj- jal, 1955-ben a Szocialis­ta Munkáért Érdemérem­mel, további három al­kalommal pedig a Munka Érdemrend arany fokoza­tával tüntették ki. „Egy tojás meg egy tojás az két tojás” — mondja egy régi szólás. Ám ez a megállapítás a kiflire nem mindig érvényes. Járay Sán- dorné, nyíregyházi olvasónk két — egyenként 70 fillér értékű — vajas kiflit hozott be szerkesztőségünkbe és mint képünk is bizo­nyltja: egy kifli meg egy kifli az másfél kifli, (császár) Hívja a 11-425-öt Szombaton: olvasószolgálat A FELNŐTT £S GYERMEK BETEGEK ellátására Nyíregy­házán munkanapokon 19 órától másnap reggel 7 óráig a városi, központi rendelőintézetben — Vöröshadsereg útja 14., telefon: 11-000 — tartanak ügyeletet. Az éjszakai ügyelet munkanapokon csak a nyíregyházi betegeket fo­gadja, mert a csatolt községek­ben a körzeti orvosok látják el ezt a feladatot. A központi ügye­letén ezen a héten szombaton 7 órától hétfőn reggel 7 óráig van állandó orvosi szolgálat. Ott lát­ják el ez idő alatt Káimánházá- ról, Kótajból, Nagycserkeszről, Nyírtelekről, Nyírpazonyból, Nyirturáról és Sényéről érkező gyermek és felnőtt betegeket is. A FOGÁSZATI ÜGYELETÉN, amely ezen a héten szombaton és vasárnap ugyancsak a Vö­röshadsereg útja 14. szám alatt van, csak sürgős esetekben fo­gadják a betegeket 8 órától 12 óráig. Az injekciókat felnőttek­nek és gyermekeknek — ugyan­ebben az időben — a Vöröshad­sereg útja 16. és a Jósaváros- ban, a Korányi köz 2. szám alatti rendelőben adják be. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET: Nyíregyházán az áUandó, éjjel­nappalos ügyeletes a Bocskai u. 61. szám alatti gyógyszertár szombaton és vasárnap is folya­matosan nyitva tart. A nappali nyitvatartás ideje 8 óra 30 perc­től 20 óra 20 percig. Az éjszakai ügyelet csak sürgős esetekben ad ki gyógyszert. Minden szom­baton nyitva 7 óra 30 perctől 14 óráig. Jósavárosban az üngvár sétány 29. szám alatti gyógyszer- tár, valamint a Felszabadulás útja 3. szám alatti szombatonként 8 órától 16 óráig. AZ UTAZÁSI IRODÁK szabad szombati ügyeletét ezen a héten a COOPTOURIST látja el, ahol az IBUSZ- és a NYÍRTOURIST- szolgáltatásokat is elvégzik. Az Express Utazási Iroda szombaton nyitva tart. Állatorvosi ügyelet: a hét végén, szombaton reggel 6 órától az egyes körzetben (Nyír­egyháza, Nyírszőlős, Kálmánhá- za, Butyka, Vadas) dr. Marton Gyula — Nyíregyháza, Árpád ut­ca 41., telefon: 16-421 —, a kettes körzetben (Nyíregyháza, Oros, Nyírpazony, Napkor) dr. Pon- csák Miklós — Nyíregyháza-Oros, Magyar út 10., telefon: 25 — tart ügyeletet. < fontos teendő, ami szintén elősegítheti, tervszerűbbé te­heti a helytörténeti kutató-, feltáró munkákat. Birka ny író­verseny A Szeghalmi Állami Gazdaság­ban március 11-én, pénteken dél­előtt 9 órakor kezdődik és dél­után 1 óráig tart az országos bir- kamyiró verseny. A juhászok szakmai vetélkedőjén mintegy nyolcvanan állnak rajthoz, hogy a füzesgyarmati lucerna, szá­raztakarmány és juhtenyésztés! rendszer által szervezett birka- nyirási versenyen összemérjék felkészültségüket. A birkanyiró juhászok munkáját mintegy száz juhászati szakvezető szemléli majd meg, s a bíráló bizottság a versenyzők közül az öt legered­ményesebben dolgozót jutalmaz­za. Az alkalomnak megfelelően a verseny birkapörkölt-ebéddel fejeződik be. Ismét jelentkezik szomba­ton a Kelet-Magyarország ol­vasószolgálata. Ezúttal Resz- ler Gábor újságíró várja dél­előtt fél 10-től 11 óráig a kérdéseket, közérdekű javas­latokat, bejelentéseket a 11-425-ös-telefonszámon. Kér­jük a telefonálókat, hogy a beszélgetést nevük, címük, telefonszámuk közlésével kezdjék. Ugyanis — bár egyes kérdésekre azonnal vá­laszolunk — a felvetések kö­zött bizonyára lesznek olya­nok, melyekre az illetékesek megkérdezése után később térünk vissza. A tárgyalóteremből Törek alatt ötszázasok Az erdőgazdaság tiszacse- gei üzemének dolgozói a négyes út mentén, 25 kilo­méter hosszan ritkítják az útmenti nyárfákat. A kü­lönböző minőségű — pa­pír, forgács, fűrészrönk,> Iádafa — a sóstói vasútál-' Iomásra kerül, ahonnan a feldolgozókhoz szállítják. Néha közlekedési dugót is okoznak — mint képün­kön is —, hogy a mezőgaz­dasági területeket ne ká­rosítsák, a közútra kény­telenek dönteni a fákat. (Jávor László felvétele) Szép dolog a testvéri együtt­működés, de nem mindegy, mi­lyen ügy érdekében történik. A nagyapa meglopása nemigen tar­tozik az üdvözlendő cselekedetek közé. A két Bartha lány azon­ban másként gondolta. Tavaly, karácsony harmadnap­ján megkérte édesanyjuk a fia­talabb testvért, Pocsainét, vinne el egy kis kocsonyát nagyapjuk­nak. Az asszony el is ment Ti- szaeszlárra az idős emberhez, akit azonban nem talált otthon, bár a lakás nyitva volt. Lerakta a konyhában az ételt, aztán ki­húzta az asztalfiókot. Érdeklődé­sét felcsigázta egy ott elrejtett asztalkendő, amiben ötszázasok voltak. Nem nyúlt hozzá, ha­nem elindult a közelben lakó nő­véréhez. Kissnét — aki egyéb­ként nem szokta meglátogatni a nagyapát, mivel nincsenek jó viszonyban — nem volt túlságo­san nehéz rávenni, hogy menje­nek el az üres házba. A fiókban megtalált pénzt gyorsan magukhoz vették, s visszatértek Kissékihez. Elhatá­rozták, hogy megosztoznak a zsákmányon, de nem azonnal kezdtek hozzá, hanem elrejtették a disznóólban, és töreket húztak rá. Hamarosan megjelent a nagyapjuk és kérte, adják visz- sza a pénzt, ha ők voltak! A két nő mindent tagadott, mire ha­marosan rendőrrel tért vissza az idős ember. A testvérek ekkor is azt állították, hogy nincs közük a dologhoz. Végül mégiscsak bevallották a lopást és a pénz is megkerült. (Igaz, először kétezerrel keve­sebbet találtak, s csak később derült ki, hogy Kissné — test­véri szeretet ide, testvéri szere­tet oda — ennyit „külön szám­lán kezelt”, elrejtette kabátja zsebében.) A Nyíregyházi Járásbíróság Oroszné dr. Bíró Anna tanácsa társtettesként elkövetett lopás miatt Pocsai Józsefnét és Kiss Lászlómét egyaránt 6 hónapi sza­badságvesztésre ítélte. A bünte­tés végrehajtását egy évre fel­függesztette. Az ítélet jogerős. (P) 11., péntek KRÓNIKA SZILARD NAPJA A Nap kél 6 óra 7 perc­kor, nyugszik 17 óra 43 perc­kor. A Hold kél 5 óra 3 perc­kor, nyugszik 14 óra 9 perc­kor. Százhatvan évvel ezelőtt, 1823. március 11-én született és 44 évesen, 1867-ben halt meg Pákh Albert író, szer­kesztő, a Magyar Tudomá­nyos Akadémia levelezőtag­ja. Sopronban evangélikus teológiai tanulmányokat folytatott, majd Debrecen­ben jogot hallgatott. Ebben a két városban került ba­rátságba Petőfi Sándorral. 1844-től 1846-ig Pesten ügy­védgyakornokként tevé­kenykedett, de miután az ügyvédi vizsgát sikeresen letette író lett. 1845-től a Pesti Hírlap rendszeres tár­caírója; 1846-ban a demok­ratikus érzelmű írókat tö­mörítő Tízek Társaságának tagja. 1846—i7-ben együtt lakott Petőfivel. 1847-ben súlyosan megbetegedett: 1850-ig egy Bécs melletti gyógyintézetben kezelték, s így közéleti és írói pályája megszakadt. 1850-től külön­féle orgánumokat szerkesz­tett így 1853-ban Gyulai Pállal közösen a Szépirodal­mi Lapokat, 1854-től 1867-ig pedig a Vasárnapi Újságot, amelynek jelentős szerepe volt irodalmi életünk fej­lesztésében, az olvasóközön­ség gyarapításában. A fővárosi életről, annak visszásságairól Kaján Abel néven írott humoros élet­képei és elbeszélései az 1840- es években nagyon népsze­rűek voltak. Várható időjárás ma estig: észak felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet. Elszórtan valószínű eső, zápor. Délnyugaton viszont folytatódik a derült, na­pos, száraz idő. A gyakran erős északnyugati szél időnként viharossá fokozó­dik. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. A MÁTÉSZALKAI VÁROSI TA­NÁCS V. B. KÖLTSÉGVETÉSI ÜZEME kedvező feltételek mel­lett kiadja üzemietetésre a vá­rosi nyilvános WC-t, a felmerülő költségek üzemi vállalása mel­lett. Jelentkezés az üzem szállí­tási-köztisztasági részleg vezető­jénél. (348) Megér egy mosolyt — Képzeld, Egon, teg­nap meggyilkolták azt a házasságközvetítöt, akinek a révén megismertük egy­mást. — Hát aztán, nekem ali­bim van! ★ ~~ — A férjemnek mosta­nában mindennap új me­sék jutnak az eszébe. — Gyermekkönyvet ír? — Dehogy, adóbevallást készít! ★ A kis béka így szól: — Most tablettát szedek, és ezentúl nem kell fél­nem a gólyától. Hírügyeletes: TÓTH ÁRPÁD Telefon: 11-277

Next

/
Thumbnails
Contents