Kelet-Magyarország, 1983. március (43. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-09 / 57. szám
8 Kelet-Magyarország 1983. március 9, Jegyzetlapok ^ ISMÉT EGY TÁVOZÖ ... Megint elment egy tehetséges úszó Nyíregyházáról. Szokol Tamás és Vasvári Zoltán után most Ormos Edit, a sokszoros bajnok és IBV-helyezett ment nagy reményekkel a fővárosba, miután Volt klubja, az NYVSSC kiadta, a Vasas SC-hez igazolt, őszintén reméljük, hogy rá jobban vigyáznak majd az illetékesek, mint tették azt Szökol és Vasvári esetében ... Ki ne emlékezne rá: Szokol Tamás és Vasvári Zoltán, amíg Nyíregyházán versenyzett sorra érte el a sikeresebbnél sikeresebb eredményeket. Aztán távozásuk után keveset hallattak magukról. És ma már Szokol nem úszik, hanem öttusázik, Vasvári pedig visszajött az NYVSSC-hez __ Ezért féltjük Ormos Editet, aki valóban nagy-nagy tehetsége a magyar úszösportnak. Bízunk benne, hogy az OTSH, a Magyar Üszószövetség figyelemmel kíséri ■majd fejlődését, s Edit valóban élkerüli egykori, klubtársainak sorsát. SORSOLÁS, ÓH! A röplabda MNK-sorsolás elkészülése után jó néhány klubnál felháborodtak . .. Tegyük hozzá: jogosan! A sorsolás ugyanis aligha a takarékossági szempontok figyelembevételével készült el... A legjobb 16 közé jutásért sorra kerülő mérkőzésekre néhány csapatnak át kell utaznia az országot. Az NYVSSC férfigárdája például Siófokra megy, ugyanakkor a Székesfehérvárt Volán SC ma Nyíregyházán, a Mezőgazdasági Főiskola ellen lép pályára. Hasonló esetek a nőknél is akadnak: Almásfüzitő Kazincbarcikán, a Haladás VSE Gyoma- endrődön, a Székesfehérvári Volán pedig Nyírbátorban játszik. A nehezebb gazdasági helyzetben kevesebb pénz jut a sportra. Éppen ezért jó lenne, ha a különböző kupasorsolásoknál ezt is figyelembe vennék a szövetségek. Nem mindegy, hogyan gazdálkodunk a kevesebb pénzzel. És ez nem lehet mellékes a szövetségeknek sem! ÍGY NEHEZ LESZ... Szűkszavú hírügynökségi jelentés tudatta: Váradi János, az Nyh. VSSC ökölvívója pontozásos vereséget szenvedett a finn— magyar válogatott találkozón. A moszkvai olimpiai bronzérmes tehát rosszul kezdte idei szereplését a címeres mezben. De vajon csak ő tehet erről? Aligha . .. Váradi nagy reményekkel kezdte az idei évet. Leszerelését követő sérüléséből felgyógyulva, keményen edzett, a rajta kívül álló okok miatt megtépázott tekintélyét akarta, akarja visszaállítani. A hazai ellenfelek ehhez azonban úgy tűnik cseppet sem akarnak hozzájárulni. Az eddig megrendezett két CSB-fordulóban ugyanis sem az ajkaiak, sem a békésiek nem állítottak ki öklözőt Váradi ellen. Így aztán a nyíregyházi legény úgy utazott el Finnországba, hogy egyetlen percet sem öklözött tétmérkőzésen. Helsinkiben lépett először kötelek közé az idén ... A hátralevő CSB-fordulökon sem igen lesz ellenfele Váradi- nak. így aztán aligha tud olyan formába lendülni, hogy nemzet-1 közi szinten állja a versenyt. Egy megoldás azért van: egyéni versenyekre utaztatni a nyíregyházi öklözőt — külföldre. Mert itthon jelenleg nincs ilyen viadal. De ki fizesse a költségeket? A megoldást a Magyar Ökölvívó Szövetségnek és az NYVSSC-nek közösen kell megtalálnia, mert ellenkező esetben leáldozik az olimpiai bronzérmes csillaga ... KÉZILABDA NŐNAPI KUPA »'tó“ ■ ■- B E1 ÉJis! A hét végén Nyíregyházán, a tanárképző főiskola tornacsarnokában rendezték meg a kézilabda Nőnapi Kupát. Színvonalas mérkőzések és drámai küzdelem után — kétszeri hosszabbításban — a Nyíregyházi Volán-Dózsa szerezte meg a végső győzelmet. Eredmények: I. csoport: Volán-Dózsa—Debreceni MEDICOR 34:26, D. MEDICOR—Eger 34:28, Eger—Derecske 35:29, Volán-Dózsa—Derecske 27:18, Volán-Dózsa—Eger 26:18, D. MEDICOR—Derecske 32:18. A csoport végeredménye: 1. Volán-Dózsa, 2. D. MEDICOR, 3. Eger SE, 4. Derecske. II. csoport: Borsodi Bányász —Debreceni Kinizsi 27:9, Deb- reoeni Közút—D. Kinizsi 31:18, D. Közút—Nyíregyházi Tanárképző 28:22, B. Bányász—Tanárképző 28 U8, D. Kinizsi—Tanárképző 14:14, B. Bányász—D. Közút 25:23. A csoport végeredménye: 1. Borsodi Bányász, 2. Debreceni Közút, 3. Nyíregyházi Tanárképző, 4. Debreceni Kinizsi. A helyosztó mérkőzések eredményei a 7. helyért: Derecske —Debreceni Kinizsi 32:29. Az 5. helyért: Tanárképző—Eger elmaradt, mert az egriek sérülések miatt feladták a mérkőzést. A 3. helyért: Debreceni Közút— Debraceni MEDICOR 21:19. Döntő: Nyíregyházi Volán-Dózsa—Borsodi Bányász 25:23 (10:6, 18:18. 20:20, 22:22). Kétszeri hosszabbítás után megérdemelt nyíregyházi siker. A Volán-Dózsa gólszerzői: Szilágyi 7, Kékes 6, Bodnámé 5, Dombi, Szalai 3—3, Kovács 1. Végeredmény: 1. Volán-Dózsa, 2. Borsodi Bányász, 3. D. Közút, 4. D. MEDICOR, 5. Nyíregyházi Tanárképző, 6. Eger, 7. Derecske, 8. D. Kinizsi. Képünk a Tanárképző—Debreceni Kinizsi mérkőzésen készült. A fehér mezes főiskolások a védők gyűrűjében. (Gaál Béla felv.) Különdíjakat kaptak: Vass Györgyné <D. MEDICOR) a legtöbb gólt dobta (45), a legjobb kapus lett: Teremi Éva (D. MEDICOR) a legjobb játékot lett: Tóth Andrea (B. Bányász). ★ SERDÜLÖK 1. Zrínyi 5 5 ------ 122- 72 10 2. ipari I. 54—1 110- 85 8 3. Ipari II. 53—2 106-116 6 4. 110. DSK 51—4 103-107 2 5. 107. DSK 51—4 101-116 2 6. 9. sz. Isk. 51—4 90-136 2 Nyíregyházán, az Ipari Szak- középiskolában befejeződött az V. serdülő és ifjúsági teremké- züabda-bajnokság. Mindkét korcsoportban a Nyíregyházi Zrínyi Gimnázium csapatai szerezték meg az első helyet. A csoportok végeredménye: IFJOSAGIAK 1. Zrínyi 5 5 — — 75- 62 10 2. M.-szalka 5 4 — 1 82- 66 8 3. Kisvárda 5 3 — 2 54- 48 6 4. H.-nánás 5 2 1 2 92- 90 5 5. ipari 5 1 — 4 79- 89 2 6. Debrecen 5 — 5 80-107 — Vass Géza Labdarúgó-bajnokságok A megyei labdarúgó-bajnokság vasárnapi fordulójában nagy bravúrt vitt véghez a Nyírbátori BSC gárdája: legyőzte a feljutásra pályázó Mándoki KSE-t, amely vereségével négypontos hátrányba került. A listavezető Baktalőrántháza csak döntetlent ért el Nyíregyházán, így Fehér- gyarmat pontszámban utólérte. Eredmények: Tuzsér—Nagykálló 3:0, Nyírbátor—Mándok 1:0, Fehérgyarmat—Záhony 2 :o, Vaja —Nyh. Száév-Mezőgép SE 2:1, Tyúkod—Ibrány 2:1, Nagyhalász —Vásárosnamény 6:0, Nyh. Volán-Dózsa—Baktalőrántháza 0:0, Ajak—Opályi 0:0, Demecser—Má- rlapócs 2:2. A bajnokság állása: 1. Bl.-háza 19 13 3 3 43-18 29 2, F.-gyarmat 19 13 3 3 41-17 29 3. Mándok 19 9 7 3 22-12 25 4. Ibrány 19 10 3 6 38-28 23 5. Volán-D. 19 7 8 4 31-19 22 6. Nagykálló 19 9 3 7 35-27 21 7. Tuzsér 19 8 5 6 27-25 21 8. Nyírbátor 19 9 3 7 29-28 21 9. Máriapócs 19 5 10 4 30-24 20 10. N.-hal&sz 19 7 5 7 27-22 19 11. Ajak 19 5 8 6 18-26 18 12. Opályi 19 6 6 7 11-24 18 13. Záhony 19 5 6 6 33-32 16 ll^Tyukod* 19 7 4 8 27-26 16 15. Demecser 19 5 6 8 26-38 16 16. V.-namény IS 3 4 12 22-45 10 17. Száév-M. 19 2 5 12 14-36 9 18. Vaja 19 2 3 14 22-49 7 * — 2 büntetőpont levonva! Megyei ifjúsági bajnokság: Tuzsér—Nagykálló 1:0, Nyírbátor— Mándok 6:1, Fehérgyarmat—Záhony 1:2, Vaja—Nyh. SZáév-Me- zőgép SE 2:1, Tyúkod—Ibrány 1:1, Nagyhalász—Vásárosnamény 0:0, Nyh. Volán-Dózsa—Baktaló- rántháza 1:3, Ajak—Opályi 2:1, Demecser—Máriapócs 6:0. A bajnokság állása: 1. F.-gyarmat 19 16 1 2 98- 21 33 2. Bl.-háza 19 13 3 3 64- 26 29 3. Ajak 19 12 3 4 61- 28 27 4. Nyírbátor 19 12 2 5 40- 21 26 5. Záhony 19 10 5 4 50- 26 25 6. Száév-M. 19 10 4 5 55- 36 24 7. Tuzsér 19 10 3 6 38- 27 23 8. V.-namény 19 8 7 4 30- 27 23 9. Nagykálló 19 8 4 7 49- 22 20 10. Volán-D. 19 8 3 8 39- 45 19 11. vaja 19 8 2 9 43- 60 18 12. Mándok 19 8 1 10 48- 30 17 13. Demecser 19 6 2 11 29- 52 14 14. Ibrány 19 5 3 11 31- 42 13 15. N.-halász 19 4 5 10 33- 47 13 16. Tyúkod 19 4 2 13 23- 66 10 17. Opályi 19 2 — 17 13- 79 4 18. Máriapócs 19 1 2 16 15-104 4 Röplabda NB II: Otftnszázalélos rajt A hét végén megkezdődött a küzdelem a röplabda NB H-ben is. A szabolcs-szatnoári csapatok rajtja ötvenszázalékosra sikerült, hiszen három gárda nyert, három pedig vesztett. Szép győzelmet aratott a Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola férfi-, valamint a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola és a Tiszavasvári Lombik női együttese. Eredmények: NŐI MÉRKŐZÉSEK: Tiszavasvári—Kazincbarcika 3:1 (11:15, 15:13, 15:11, 15:3). Igen jó képességű ellenféllel szemben bizonyított a fiatal hazai gárda. A kezdeti Idegességet leszámítva megérdemelten nyert a Lombik. Nyh. Tanárképző Főiskola—Ganz- Villamoss ági SE 3:0 (15:9, 15:11. 16:14). A tartalékosán kiálló fővárosiak csak a harmadik játszmában késztették nagy erőbedobásra a főiskolásokat. Eger SE— NYVSSC 3:0. A bajnokaspiráns egriek könnyedén nyertek. Debreceni Universitas SE—Nyírbátor 3:1. A nagy tét miatt végig idegesen, kapkodva játszott a BSC, s ezért vesztett. Ifi EB selejtező Szombathelyen Csak a győzelem adhat reméayt Az ifjúsági Európa-bajnokság tizenhatos döntőjét az idén Angliában rendezik meg. Szerdán öt EB-selejtezőt rendeznek, Belgium Luxemburggal, Hollandia Spanyolországgal, Olaszország Máltával, Bulgária Albániával és Magyarország Jugoszláviával küzd meg. A magyar csapat számára döntő jelentőségű a szerdán 15 órai kezdettel Szombathelyen sorra kerülő Jugoszlávia elleni mérkőzés. A jugoszlávok eddig mind a két Selejtezőjüket megnyerték, idegenben 5:0-ra Ausztria, hazai pályán pedig 3:2-re Magyarország ellen. A magyar gárdának 2 pontja van az Ausztria elleni l:0-ás siker alapján, s csak akkor lehet Ma# műsor reménye az angliai döntőbe jutásra, ha Jugoszlávia ellen győz, több gólos különbséggel. Bicskei Bertalan irányításával a magyar ifjúsági válogatott szombattól közösen készül Kőszegen, 18 játékossal. Azért volt szükség 18 fiatal behívására, mert többen sérüléssel bajlódnak, illetve influenzásak. A jugoszlávok ellen pályára lépő csapatot Bicskei Bertalan valószínűleg csak szerdán délben jelöli ki. A várható együttes: * Gelei (MTK-VM) — Turbék (Rába ETO), Csorba (Diósgyőr), Bognár (Haladás), Rezi (Rába ETO) — Katzenbach (MTK-VM), Selyem (Debrecen), Kovács I. (Ferencváros) — Zsinka (Videoton) vagy Magyar (Debrecen), Szabó A. (Volán), Kovács K. (Bp. Honvéd). FÉRFIMERKÖZÉSEK: Nyh. Mezőgazdasági Főiskola—Szolnoki TITASZ 3:1 (15:13, 10:15, 15:12, 15:10). Nagyon fontos mérkőzést nyert az MG az élmezőnyben maradás szempontjából. Szoros ösz- szecsapáson a nagyobb győzni akarás döntött a hazaiak javára. Jók: Szilágyi L. (a mezőny legjobbja), Szilágyi J., Takács I., Prékopa L. Borsodi Bányász— Nyírbátor 3:0. Megérdemelten nyertek a borsodiak. TOTÓ 11. HÉT 1. Ascoli—Intemazionale x 2. Cagliari—Fiorentina x l 3. Cesena— Sampdoria 1 4. Napoli—Torino l 5. Verona—Udinese 2 1 6. Arezzo—Cavese x 1 7. Atalanta—Campobasso 1 8. Foggia—Cremonese 1 9. Lecce—Perugia x 2 10. Palermo—Como x 11. Pistoiese—Bari 1 x 12. Reggiana—Sambenedet. 1 x 13. Varese—Catania 1 14. Juventus—Avellino 1 15. Pisa—Roma x 16. Genoa—Catanzare 1 iTiwirr-i— IjTSi HALLGASSUNK NÉZZÜNK MEG 1983. máreitu 9., szerda KOSSUTH RADIO 8,27: Világablak. — 9,08: Barokk szonáták. — 10,20: Fúvósok egymás közt. — 10,35: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10,50: Fekete szőlő — párbeszéd népdalokban. — 11,03: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. — 13,00: Operaslágerek. — 13,30: Kritikusok fóruma. — 13 40: Dzsesszmeló- diák. — 14,29: Kagylózene — Rákospalotán. — 15,05: A Budapesti koncert-fúvószenekar játszik. — 15,28: MR 10—14. — 16,04: Bródy Tamás—Békefi István: Jó tündér. — 16,12: Hol korzóztak nagyanyáink? — 17,05: Vállalkozzunk vállalaton belül! — 17,30: Pátria — népzenei hanglemezsorozat. — 17,44: Zenekari muzsika. — 19,15: Bocsánat, téves kapcsolás. — 19,50: Népdalest. —21,05: A magyar művelődés századai. — 22,30: Michel Dens operaáriákat énekel. — 22,45: „Gyerünk a moziba be!" — H. rész. — 23,00: Versenyművek. — 0 10: A Sohola Hungarica gregorián- dallamokat énekel. PETŐFI RÁDIÓ 8,05: Kovács Andor nótákat gitározik. — 8,35: Idősebbek hullámhosszán. — 9,30: Anany- völgy. Részletek Dunajevszkij operettjéből. — 10,00: Zenedél- előtt. — 12,05: Jákó Vera és Csanádi György nótákat énekel. — 12,35: Tánczenei koktél. — 13,30: Népzenei hagyományőrző műsor. — 14,00: A Petőfi rádió zenés délutánja. — 16,00: Mindenki iskolája. — 16,40: A Válasz — melléklete. — 17,10: Külföldről érkezett. — 17,30: Ötödik sebesség. — 18,35: Barangolás régi hanglemezek között. — 19,00: Újdonságainkból. — 19,25: Prizma. — 19,45: Rod Stewart felvételeiből. — 20 35: Tsz-Matro. — 22,00: Popműhely. — 22,45: Jascha Bernstein Popper-műveket gordonkázik. — 23,20: Patience. Részletek Sullivan operettjéből. 3. MŰSOR 9,00: Iskolarádió. — 9,30: Kamarakórusok. — 10,38: A Stúdi' 11 felvételeiből. — n,05: Uj operalemezeinkből. — 12,47: Szovjet fúvószene. — 13,07: Kamarazene. — 14.00: Képtelen természetrajz. — 14,23: Zenekari muzsika. — 15,07: Magyar zeneszerzők. — 15,51: Gary Nu- man 1981-es „Dance” (Tánc) című lemeze. — 16,51: Ot földrész zenéje. — 17,00: A véges végtelen. — 17 30: XIX. századi operákból. — 18,15: Magnóról — magnóra. — 19,05: Iskolarádió. — 19,35: Szimfonikus zene. — 21,35: Operakettősök. — 22,13: Vivaldi-művek. — 23,00: Ázsiai zenekultúrák. nyíregyházi rádió 17,00: Hírek. Időjárás. Lapszemle. — 17,10: Mikroobjektív. (A tartalomból: Filmlevél. Veress József kritikája A bátyám öccse minden pénzt megér című csehszlovák filmről — Klub mozgássérülteknek (Rózsavölgyi Erzsébet) — Ásatások Hajdú-Biharban (Tarnavölgyi György) — Főiskolás önkéntes rendőrök (Horvát Péter) — Üdülés, jeggyel (Gönczi Mária) — Azért a víz az úr? (Bálint Attila). — 18,00: Észak-tiszántúli krónika. — 18,15: A Skorpió együttes játszik. — 18,25—18,30: Hírösszefoglaló. Műsorelőzetes. (A nap szerkesztője: Rózsavölgyi Erzsébet.) MAGYAR TV 8,00: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétoma (ism. sz.) — 8,05: Iskolatévé. Angol nyelv (kezdőknek). Follow me! Can i have your name, please? (sz.) — 8,20: Technika (ált. isk. 1. oszt.) — A fonal. A pókhálótól a hajókötélig (sz.) — 8,45: Francia nyelv. Soyez lés bien- venus! Un chauffeur Sans Permis (sz.) — 9,00: Fizika (ált. isk. 7. oszt.) Az egyszerű gépek. — 9,30: Fizikai kísérletek, m. Radioaktivitás m. (sz.) — 9,40: Stop! Közlekedj okosan! A menetirány megváltoztatása: Előzés, balra kanyarodás (sz.) — 9,45: Delta. Tudományos híradó (ism., sz.) — 10,10: A Hamr család. Magyarul beszélő csehszlovák filmsorozat. XI/ 3. rész: A gazda. — 11,10: A cirkusz új csillagai. Francia film (ism., sz.) — 12,05: Képújság. — 13,40: Iskolatévé. Stop! (ism., sz.) — 13,45: Technika (ism., sz.) — 14.10: Fizikai kísérletek in. (ism., sz.) — 14,20: Fizika (ism.) — 14,45: Pedagógus-továbbképzés. Pszichológiai „csapdák”. Az emlékezés csapdái L — 15,15: Kamera. A film dramaturgiája 1. (ism., sz.) — 15,55: Hírek. — 16,00: A lángoló földrész. Szovjet dokumentumfilm. — 17,35: Reklám. — 17,40: Képújság. — 17,45: A nyelv világa (sz.) — 18,35: Kertünk — udvarunk. Riportfilm. — 18,55: A Közönség- szolgálat tájékoztatója. — 19,00: Reklám. — 19,10: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétoma (sz.) — 19.15: Esti mese. — 19,30: Tv- hínadő (sz.) — 20,00: Állatok olimpiája. Angol rövidfilm (sz.) — 21,00: A hét műtárgya. Mednyánszky László: Szerbiában (sz.) — 2140: Műkorcsolya-világbajnokság. Párosok versenye. Közvetítés Helsinkiből (sz.) — 22,15: Tv-híradó 2. (sz.) 2. MOSOK 20,00: A japán televízió estje. Bevezető (sz.) — 2*.05: A tenyésztett gyöngy. Rövidfilm (sz.) — 20,35: A szenvedés útja. Magyarul beszélő ispán tévéfilm (sz.) — 22,05: Smetana: Moldva (sz.) — 22,15; Képújság. SZOVJET TV 17,00: Lenini könyvtárad. — 17,30: Hangverseny. — 17,5«: Rugyin I. Tévéjáték. — 19,00: Tv-híradó. — 19,30: Rugyin Tévéjáték II. — 20,40: A világ eseményei. — 20,55: Kárpáton- tuli hírek. 21,05: Az élelmiszer- program megvalósításának módjai. — 21,35: Egy élet fejezetei. Tévéfilm. SZLOVÁK TV 8,55: Hírek. — 9.00: Iskolatévé. — 9,20: Zenés szórakoztató gyermekműsor. — 9,45: Húsz évvel ezelőtt. Szovjet film. — 11,00: Iskolatévé. — H,25: A televízió diszpécserszolgálata. — 11,55: Ez történt 24 óra alatt. — 13,00: Lőlek és Bolak kalandjai. — 14,40: zenés portréfilm. — 15,55: Iskoláiévá. — 16,15: Hírek. — 16,20: A nők sakkozásáról. — 16,45: A fiatalok tvklubjának műsora. — 17,25: Szakmunkástanulók műsora. — 17,55: Autósok-motorosok. — 18,30: URH-kocsival. — 19,10: Esti mese. — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Beszélgetés hazánkban élő palesztinokkal. — 20,40: Műkorcsolya VB. — 22,00: Ez történt 24 óra alatt. — 22,15: Vidám történetek a zenéről. — 22,50: Hírek. ROMÁN TV 16,40: Zeneszó. — 17,00: Diák- fórum. — 17,50: A legkisebbeknek. — 20,00i Tv-híradó. — 20,15: Gazdasági figyelő. — 20,25: Politikai fórum. — 20,40: Love story. Amerikai játékfilm. — 22,15: Tv-híradó. MOZIMŰSOR Nyíregyháza Krúdy mozi: HÓFEHÉRKE ÉS A HÉT TÖRPE (amerikai) Előadások kezdete: 16 és 18 óra! A KOBRA NAPJA (16 év!, olasz) Előadás kezdete: 20 óra! Nyíregyháza Béke mozi: ÜLDÖZÉS A SZTYEPPÉN (szovjet) Nyíregyháza Móricz mozi: SULI-BULI (magyar) Előadás kezdete: 15,30 óra! A VERÉB IS MADAR (16 év!, magyar) Előadások kezdete: 17,45 és 20 óra! Kisvárda mozi: EZÜSTNYEREG (olasz) Mátészalka Béke mozi: FÖLDRENGÉS TOKIÓBAN (japán) Nyírbátori mozi: Zártkörű archív filmklubi előadások: 18 és 20 órai kezdettel! 9., szerda, 19,00: Három a testőr. Arany-b. Jegyek bérleten kívül is válthatók! (486) Röplabda: Nyh. Mező- gazdasági Főiskola—Székesfehérvári Volán SC, MNK férfimérkőzés Nyír- . egyházán, a főiskola Rákóczi utcai tornatermében, 14,00 órától. Labdarúgás: Rakamazi Spartacus SC—NYVSSC, előkészületi mérkőzés Ra- kamazon, 14,30 órától. roj^yeTHTSZ^I Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopkt János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon: 11-277, 11-425, 11-525, 11-346 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, PL: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Hona u. 3—S. 4401 Telefon hirdetésügyben: ÍO-ISO. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, PL: 23 Felelős kiadó: Mádl Lajos Terjeszti a Magyar Posta, Előfizethető a hírlapkézbesltő postahivataloknál éa kézbesítőknél Előfizetési díj egy hóra 34,— forint, negyedévre 102,— forint, félévre 204,— forint, egy évre 400,— forint Kéziratokat nem őriünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 23 050 HU ISSN 0133-3031 Bagoly Dániel