Kelet-Magyarország, 1983. március (43. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-05 / 54. szám
16 Kelet-Magyarország 1983. március 5. Teke megyei bajnokság; SZÉSE- és Taurus- sikerek A városi stadion négyes automata tekepályáján rendezték Szaboücs-Szatmár 1983. évi bajnokságát A leinőtt íéríiak között Spisák László (SZÉSE) döntögette legeredményesebben a bábukat, 1032 Iával nyert. A második helyen Szabó Z. (SZÉSE), a harmadikon Hankovsziki (Taurus) végzett. Párosban Spisák— Kósa (SZÉSE) szerzett baj- hoki cimet a Szabó—Koleszár (SZÉSE) és a Hartkovszki—Fábián (Taurus) pár előtt. A győzelemhez 2030 Iára volt szüksége a bajnok párosnak. Női felnőtt egyéniben Szirmai Elvira 950 fával diadalmaskodott Brozsekné és Harsányiné előtt. Párosban első Szirmai—Brozsekné, második Lakatos—Szentpé- teri, harmadik Harsányiné—Szabó. (Mindegyik versenyző a Taurus csapatát erősíti.) A serdülő fiúknál ifj. Hetei István (SZÉSE) győzött 909 fás eredménnyel, párosban az ifj. Hetei—Végső duó (SZÉSE) lett a bajnok 1800 fával. Ifjúsági férfi egyéniben a Taurus színeit képviselő Hegyes Tibor (976 fa) szerezte meg a bajnoki címet. Két bronz Az MHSZ Városi Lövészklub versenyzői az MHSZ téli lég- fegyveres országos bajnokságán vettek részt. A Garay, Kígyósi, Szendrei összeállítású junior csapat harmadik helyen végzett a légpuska 60 lövéses számában. A nyíregyháziak közül bronzérmet szerzett még a légpisztoly 60 lövéses versenyszámában a juniorok között Knollmayer János 561 körrel. Az ifjúsági fiúcsapat (Hollik, Csemgeri, Spák) szintén pontot érő helyezést ért el a légpuska 40 lövéses számában. Ha délután Nyíregyházán: NYVSSC— Ú. Dózsa Előbbre lép-e a sereghajtó ? Alighanem telt ház lesz ma délután a nyíregyházi Városi Stadionban. Az NYVSSC NB I-es labdarúgócsapata ugyanis idei első hazai, bajnoki mérkőzésén az egyik patinás magyar klubcsapatot, a sokszoros bajnok Újpesti Dózsát látja vendégül. Az érdeklődést fokozza, hogy mindkét gárdának igenigen fontos a pontszerzés, hiszen a negyedik helyen álló lila-fehérek a dobogóra igyekeznek, míg a sereghajtó nyírségi piros-kékek szeretnének elkerülni a táblázat végéről. így aztán a 14,30 órakor kezdődő összecsapás izgalmas 90 percet ígér. SZÚCSÉK MEGGYÓGYULTAK A nyíregyházi együttes péntektől edzőtáborban készül a számára létfontosságú mérkőzésre. Buús György technikai vezetőtől megtudtuk: Szűcs és Pólyák meggyógyult. így dr. Magyar György vezető edző számíthat a védelem legjobbjai közé tartozó játékosokra. Ebből a sorból egyébként Szik- szai továbbra is hiányzik, a kiállítását követő eltiltás csak most. a Dózsa ellen telik le. A piros-kékek remélik, hogy a pillanatnyi legjobb összeállításban fogadhatják a Dózsát, az influenza nem tizedeli meg őket, úgy mint az elmúlt hét végén, a Honvéd ellen. A kezdő tizenegy a következő keretből kerül ki: Varga A., Csepecz, Pólyák, Gáspár, Szfics, Varga J., Moldván, Bartha, Farkas II., Halász, Bezzegh, Vágó, Kiss M„ Fecsku, Czeczeli, Imre. A találkozó szünetében a KISZ Nyíregyházi Városi Bizottsága egyébként tombolát rendez, értékes nyeremények várnak gazdára. Este pedig NYVSSC-tfarsang lesz az Arany Szarvas Étteremben. Ott a nyíregyházi és az újpesti labdarúgók által aláírt futball-labdákat, valamint egy élő malacot sorsolnak ki. Remélhetőleg a jó hangulathoz a délutáni eredmény megadja az alapot, azaz pontot szerez a gárda. Persze, ehhez bravúrra van szükség! GYŐZNI AKARNAK A LILÁK! Az egykori nyírségi sikeredző, Temesvári Miklós által dirigált Dózsa győzelmi reményekkel áll ki Nyíregyházán. A lila-fehéreik az elmúlt hét végén jól rajtoltak, magabiztos játékkal 2:0-ra verték a Pécsi MSC-t. Temesvári edző viszont csak az eredménnyel volt elégedett, a teljesítményekről az volt a véleménye: idény eleji formát mutattak a játékosok. Mindössze két labdarúgóját dicsérte, Töröcsiket és Kovács Józsefet. A többiektől az NYVSSC ellen remél jó játékot. A Dózsánál is néhányan influenzával bajlódnak, igy csak keretet kaptunk: Kollár, Szűcs, Kovács J., Sarlós, Arky, Steidl, Szebegyinszki, Kardos, Szabó A., Törőcsik, Kiss, Szendrei, Tóth J„ Kisznyér, Herédi, Polonyi, Balogh és Freppán közül kerül ki a kezdő tizenegy. A két együttesnek a mai lesz a hatodik egymás elleni NB I- es találkozója. Az eddigi mérleg: kétszer az NYVSSC, kétszer a Dózsa győzött, egyszer pedig döntetlen volt. A lila-fehéreknek Nyíregyházán még nem sikerült nyerniük. Egyébként ősszel négy mérkőzést vívtak vidéken: Pécsett 2:2, Békéscsabán 1:1 volt az eredmény, míg Szombathelyen 3:0- ra, Székesfehérvárott pedig 2:0- ra kikaptak. A nagy érdeklődéssel várt találkozóit Németh Lajos vezeti. A két partjelző: Kurmai Zoltán és Szilágyi Sándor. VASAS—DIÓSGYŐR A nyíregyháziak jövő hét végi, idegenbeli ellenfele, a DVTK vasárnap délelőtt Budapesten lép pályára. A vasgyáriak a Vasas Fáy utcai otthonában vívnak matinémérkőzést. A további mai találkozók: Pécsi MSC—Videoton. Békéscsaba— Bp. Honvéd, Debrecen—MTK- VM, Csepel—Haladás VSE, Rába ETO—Tatabánya, Ferencváros—Zalaegerszeg. A bajnokság állása: Tóth József, a Dózsa válogatottja külföldre készül — profinak. Hathónapi katonáskodás után Fecsku István újra pályára lép Nyíregyházán. C. 1. Csepel 16 9 6 l 28-17 24 2. Rába 16 11 1 4 42-17 23 3. Honvéd 16 9 3 4 28-17 21 4. Ú. Dózsa 16 7 5 4 23-19 19 5. FTC 16 8 2 6 39-29 18 6. Vasas 16 6 6 4 33-25 18 7. Debrecen 16 S 7 4 20-20 17 8. Videoton 16 7 1 8 29-24 15 9. Tatabánya 16 4 6 6 21-25 14 10. Diósgyőr 16 4 5 7 21-30 13 11. Haladás 16 4 5 7 13-23 13 12. B.-csaba 16 4 5 7 25-38 13 13. MTK-VM 16 5 3 8 20-35 13 14. ZTE 16 4 4 8 17-23 12 15. Pécs 16 5 2 9 23-30 12 16. Nyíregyh. 16 3 5 8 13-23 11 Európa atlétái a Budapest Sportcsarnokban Az Országos Serdülő Kupában a négy közé jutásért játszik március 9-én Budapesten a Csörpöri utcában az NYVSSC serdülő labdarúgócsapata. A délután 2 órakor kezdődő mérkőzésen az MTK-VM a nyírségi fiúk ellenfele. Hét végi műsor SZOMBAT mérkőzések: (12,30 és 14,30 órakor) Kisvárda—Püspökladány, Kézilabda: a Nőnapi Kupa el- Mónus (Király G.), Csenger— ső versenynapja a tanárképző Mátészalka. Kelemen (Soós), főiskola tornacsarnokában 9,30 NYVSSC—Jászkisér, Nagy F. órától. Jósa András teremtorna (Németh L.). általános iskolai csapatok rész- U4QiBN vételével a 9-es számú iskolá- v ban 8,30-tól. Atlétika: Nyíregyháza város Kosárlabda: a megyei közép- 1933. évi mezei futó bajnoksága a iskolai bajnokság 3. napi küz- borbányai iskola melletti gya- delmei a Széchenyi Szakközép- korlótéren, 10 órakor, iskola tornatermében 8 órától. Asztalitenisz: városi középiskoRöplabda NB II. Nyírbátori iaj egyéni bajnokság 8 órától a BSC—DUSE női mérkőzés, Nyjr- 107-es tornatermében, bátor, 10 óra. Tanárképző—Ganz Kajak-kenu: ORV fizikai felVillamossági SK, női mérkőzés mérő verseny az Ipari Szakkö- 1-es gyakorlóiskola, 12 óra. Ti- zépiskola tornatermében 9,00 szavasvári—Kazincbarcika női órakor. mérkőzés, Tisza vasváriban 14 Kézilabda: a Nőnapi Kupa máórától. Mezőgazdasági Főiskola sodik napja a tanárképző főis- Szolnoki TITÁSZ, férfimérkőzés, kola tornacsarnokában, 9,30-tól. az MG, Főiskola tornatermében Kosárlabda: a megyei középiskolai bajnokság befejező napja a Széchenyi Szakközépiskola tornatermében, 9,00 órától. Sakk: a megyei csapatbajnokság 5. fordulója (kezdési idő: _ 9,00 óra). Párosítás: SZÁÉV— Újpesti“ DóTsaTa" nyíregyházi NYVSSC, Mátószalka-Záhony. stadionban 14,30 órakor. (Előtte F eh érg y ar m a t N yi r b á tor S ZA 12,30-tól NYVSSC-Újpesti Dózsa ÉY, n-—NYVSSC í1,” ifiúsáéi mérkőzési —Tiszaiok, Baktalóránthaza— Területi bajnokság: Tiszavas- Wesselényi, Tiszavasvári—Üjfevári—Kisvárda 10,30 óra, Fodor öértCk S (Ambrus Deák) Teke: SZÉSE II.—DUSE NB Megyei bajnokság: Nagyhalász IH-as találkozó a Városi Stadi- —Vásárosnamény, Tiszabercelen, on tekecsarn-okaban, 7,30-tol. 12,00 óra, Dávid (Kun, Virág J.>. Tömegsport: városi páros láb14 órakor. Teke NB Il-es férfimérkőzés a SZÉSE és Chinoin csapatai között a Városi Stadion tekecsarnokában 10 óra 30-tól. Labdarúgás NB I: NYVSSC— Területi serdülő és ifjúsági Ifi lett a felnittbajnok A megyei felnőtt asztalite- (Vízügy), 2. Nagyné (7. sz. is- nisz bajnokságon szép sikere- k«la)„ 3. Vanczák (Húsipar), két értek el a fiatal versenyzők. Férfi egyéniben a serdülő Férfi egyes: 1. Király Csaba korú Németh Tamás a négy (Vízügy), 2. Németh T. (Vízközé jutásért a kiemelt Ká- ügy), 3. Kékesi (Vízügy), dárt győzte le. Ebben a versenyszámban felnőtt sportoló Férfi páros: 1. Pethe—Vári nem is tudott dobogóra kerül- (Tiszavasvári), 2. Király—Néni. Eredmények: meth (Vízügy), 3. KékesiAradi (Vízügy—Záhony) és Fi- Női egyes: 1. Kovács Ildikó tos—Farkas) Tiszavasvári. Nagyüzem a bajnokságon (a kép jobb felső sarkában a férfi egyéni bajnok Király Csaba). tenisz-bajnokság a 19-es számú iskolában, 9,00 órakor. Asztali- tenisz-, sakk-tömegsportverseny a 107-es szakmunkásképző intézetben, 8,00 órától. Nevezni a helyszínen lehet 7 óra 55 percig. Labdarúgás: területi bajnokság: Rakamaz—H. Asztalos SE, Hekman (Adjorán, Kerezsi), Mátészalka—H. Bem SE (Borsod megyei játékvezetők), H.-böszörmény—Csenger, Tombor (Botka dr., Csapó), Püspökladány—Hajdúszoboszló, Hunyadi (Szabó I.. Vincze), Rákóczifalva—DUSE, Szakács B. (Gál Z., Vári S.), Balmazújváros—Hajdú Vasas, Szabó J. (Fodor F„ Oláh J.), Jászkisér—Szolnok. Daróczi (Benedek, Veres Gy.). Kezdési Időpont egységesen 14,30 őrá. Megyei bajnokság: Tuzsér— Nagykálló, Tamaskovics (Kozsla és Nagy J.), Nyírbátor—Mándok, Tassy (Nagy F., Alföldi), Fehér- gyarmat—Záhony, Ajler (Szegedi, Kelemen), Vaja—Nyh. SZA- ÉV-MG., Rakaczki, (Kosztyu, Cimbalmos), Tyúkod—Ibrány, Farkas (Erdélyi, Szarvas), Nyíregyházi Volán-D.—Baktalóránt- háza, stadion, Losonczi, (Kői, Demeter Cs.), Ajak—Opályi, Ti- ba (Navraczki, Balkányi), De- mecser—Máriapócs, Bárdi (Fehér, Radványi). Kezdési időpont egységesen 14,30 óra. NYVSSCprogram ,,Múlik-e a láz, vagy nincs tovább?” — teszi fel a kérdést a labdarúgóknak a címlapján az NYVSSC Baráti Körének a hazai idénynyitóra megjelent tájékoztatója, az NYVSSC-program. A tavaszi szám részletes.sn közli a labdarúgó-naptáft, bemutatja az egyesület új elnökét, a labdarúgó-szakosztály újoncait, az ökölvívók és a kézilabdázók, valamint az atléták munkáját. Bő terjedelmet kapott a foci: foglalkozik a labdarúgócsapat háza- tájának legfrissebb híreivel és újdonságaival. A tucatnyi fotóval is színesített programfüzetet a szombati Dózsa elleni bajnokin vásárolhatják meg a szurkolók a mérkőzés helyszínén. Totóbotrány: 196 labdarúgé nem játszhat Az OTSH és az MLSZ kezdeményezésére eddig 49 — zömmel területi bajnokságban szereplő — sportegyesület indított fegyelmi eljárást labdarúgók ellen a sportfogadási visszaélésben való közreműködés alapos gyanúja miatt. E sportegyesületek fegyelmi bizottságai az ügy teljes kivizsgálásáig 196 labdarúgó játékjogát felfüggesztették. Valamennyi sportegyesület vezetése kinyilvánította, hogy a bajnokságban továbbra is részt vesz és határozott Intézkedéseket kíván tenni a labdarúgó-mérkőzések tisztaságának helyreállítása és megőrzése érdekében. A megindított fegyelmi eljárások során a sportegyesületek felfüggesztettek három edzőt is, egy labdarúgőszak- osztály-vezetöt pedig eltávolítottak tisztségéből. Az MLSZ ez ideig nyolc játékvezető működési jogát vonta meg. Az OTSH és az MLSZ a sportegyesületek eddig megtett intézkedéseit tudomásul vette. A sportfogadási visszaélések kivizsgálása még nem fejeződött be, ezért néhány további sportegyesület a közeljövőben hasonló intézkedéseket tesz. Iv. Bár a magyar atlétaválogatott már február első napjai óta szokhatta a XIV. fedettpályás Európa-bajnokság színhelyét, ismerkedhetett a Budapest Sportcsarnok légkörével, rekortánjá- val, azért Bakai József vezető edző álmai nem lehettek mindig ez idő alatt nyugodtak: előbb a magasugró Sterk Katalinról kellett lemondania, majd több jelöltje is influenzával küszködött. Még az utolsó órákban is bizonytalan, hogy a csapat egyetlen címvédője, a hármasugró Bakost Béla, továbbá a 60 méteren jelölt Havas Endre indulhat-e a kétnapos kontinensversenyen! Ok ugyanis kisebb sérüléssel, betegséggel küzdenek továbbra is. MAGYAR REMÉNYEK A rendező ország válogatottjai közül Bakai József „mindent tudó” jegyzőkönyve alapján — ebben a létező valamennyi eredmény, kimutatás, ellenfél szerepel — a legszebb jövőben a vágtázó Nagy István bízhat. A Budapesten a számítások, várakozások szerint fellépő 60 m-es sik- futó mezőnyben az ő ideje a legjobb! Az utóbbi két hétben Bakait is meglepte a gátfutó Bakos György teljesítményének javulása. Az újpesti fiatalember ugyanezen a kimutatáson a harmadik idővel büszkélkedhet. A nőknél ugyanilyen szempontból legelőkelőbb a magasugró Béla Emese helyzete, szintén harmadik legjobb eredménnyel rendelkezik. Persze ezek csak száraz számok ... A magyar együttesben senki nem hajlandó nyilatkozni esélyekről, reményekről. Az egy kivétel a rúdugró Salbert, aki ugyan fájlalja AchiUes-ínét, de ezzel együtt is szeretné túlszárnyalni az 550 cm-t amivel elképzelései szerint hat közé verekedőé magát. „Sötét lóként" emlegetik a tavalyi milánói viadalon meglepetésszerű ezüstéremmel névjegyét letevő 400-as Újhelyi Sándort, a távolban a veterán Szalmát hatékonyan segítheti a 21 esztendős, jó formába lendült Pálóczi Gyula, s a nőknél ugyanez igaz az elmúlt szombaton 653 cm-rel figyelemre méltó távolságra repült Vanyek Zsuzsára is. Annyi bizonyos, hogy a magyar atléták egyöntetűen elismerik: hazai környezet, hozzáértő szurkolói „közreműködés” doppingolhatja őket. Azaz, ha biztos magyar esélyesről a szombati start előtt nem is lehet beszélni, azért az említettek — kiegészülve a nagy fedettpályás, veterán Paróczaí Andrással — dobogóközeiben, dobogón végezhetnek. UGROK ÉRMEI Ha eljátszanak a Budapest Sportcsarnokban a magyar himnuszt, akkor ez a feltételezett győzelem lenne a 8. fedettpályás EB-aranyérem. A magyar atlétika az eddigi valamennyi „zárt” kantinensversenyen otí volt. Mindössze 1970-ben, 74-ben 76- ben, 76-ban, 77-ben fordult elő, hogy nem hozott haza európai elsőséget. A múltban hét arany-, tíz ezüst- és hat bronzérem megszerzése sikerült, emellett hét alkalommal értek el 4„ nyolcszor 5„ kilencszer 6. helyet. 1970 óta feltűnő, hogy elsőséghez csakis ugrók juttatták a magyar atlétikát. A dobók például még medált sem szereztek. A 23 érem döntő többsége, szám szerint 16 az ugrók zsákmánya. A legeredményesebben eddig Major István szerepelt, aki a magasugrásban háromszor végzett Európa élén. Nagy veszteség lenne, ha Bakosi Béla nem indulhatna, hiszen a kiváló nyíregyházi sportember két alkalommal nyerte meg eddig a hármasugrást. SZOVJET—NDK HÁZIVERSENY? Sokak tippelnek úgy, hogy Budapesten sem történik más. mint eddig, azaz nagy szovjet— NDK-beli páros viaskodás színhelye lesz a magyar főváros. Az eddigi 13 EB-n — összesített adatok szerint — a Szovjetunió 46 arany- 48 ezüst-, 55 bronzérmet gyűjtött, nem sokkal marad el mögötte az NDK (43, 43, 26), a harmadik helyen pedig az NSZK (31, 36, 24) következik. A fedettpályás EB-k históriájában 22 ország jutott dobogós helyhez, és ebben a rangsorban Magyar- ország a középmezőnyben helyezkedik el, a 11. helyezett. A nőknél az NDK a listavezető (29, 22, 15), a férfiaknál viszont nagy szovjet fölény (37, 28, 37) figyelhető meg. Egyedien szép fedettpályás karriert mondhat magáénak a már visszavonult szovjet csoda- vágtazó, az olimpiai bajnok Valért] Borzov, aki hét alkalommal nyert kontinensbajnoki címet, és ezzel ő az egyéni , éremvadászok” listavezetője. A nőknél a hét végén ismét a dobőkörbe álló csehszlovák súlylökőnő, Helena Fibingerova nyolc érmet gyűjtött be idáig, amelyek közül 5 az arany-, 3 az ezüstmedál. Sporthírek Az amerikai profi kosárlabdabajnokság (NBA) játékosai sztrájkkal fenyegetőznek abban az esetben, ha április 2-ig a csapatok tulajdonosai nem teljesítik követeléseiket. A kosárlabdázók azt sérelmezik, meg akarják szüntetni „free agent” státusukat, vagyis azt, hogy szerződésük lejártával ahhoz a csapathoz igazoljanak, amelyikhez akarnak. SÚLYOS VERESÉG A VISSZAVÁGÓN Kedden késő este visszavágó mérkőzésen találkozott ismét egymással a magyar és az osztrák jégkorong-válogatott A Vil- lachban lejátszott összecsapáson a házigazdák fölényes, 8:0 (1:0, 2:0, 5:0) arányú győzelmet arattak a budapesti „C” világbajnokságra készülő magyar válogatott ellen. KASZPAROV ELSŐ GYŐZELME — A szovjet fővárosban zajló Kaszparov—Beljavszkij férfi sakkvilágbajnoki párosmérkőzés második összecsapását a sötét bábukat vezető Kaszparov nyerte a 38. lépésben. A 19 éves Kaszparov már az első 10 lépést követően behozhatatlan előnyt harcolt ki, mivel csak öt percet használt el az első lépésekre, míg ellenfele több mint egy órát gondolkozott. Beljavszkij 36 lépés megtétele után súlyos Időzavarba került, és két lépéssel később kénytelen volt feladni a mérkőzést. ||KéMAz MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Hona u. 3—5. 4401 Telefon: U-277, 11-425, 11-525, 11-846 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf.: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Hona u. 3—5. 4401 Telefon hirdetésügyben: 10-150. igazgató, főkönyvelő: 10-003, Pf.: 25 Felelős kiadó: Mádl Lajos Terjesxti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hóra 34,— forint, Rhovanrszáo ■11HW1B8 IBI UMy negyedévre 102,— forint, félévre 204,— forint, egy évre 400,— forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—205«