Kelet-Magyarország, 1983. március (43. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-15 / 62. szám
4 Kel et-Magyarország 1983. március 15. Marx és korunk záz év telt el Marx halála óta. És nem akármilyen száz év. Soha nem gyorsult még fel úgy a történelem, mint ez alatt a száz év alatt. Soha nem adatott meg a korábbi nemzedékeknek, hogy olyan nagy változásokat érjenek meg, mint e száz év korosztályai; soha nem vált a technika és a sebesség olyan mámoros élménnyé, mint a XX. században; és soha nem feledkeztünk úgy meg az egésznek az értelméről, mint éppen e nagy lendület legbiztatóbb időszakaiban. A történelem álláspontja azonban ismételten győz utópiáink és reményeink felett. Le kell mondanunk arról, hogy a tudományt és a technikát tegyük meg a történelem szubjektumának. Ez a szubjektum ugyanis maga a társadalom — egyéneivel és csoportjaival, érdekeivel es értékeivel, s azokkal a társadalmi formákkal és életmódokkal, amelyekben e tevékenység folyik. De a „gőzmozdonyok korának” Marxára tett lekicsinylő utalások is ezen a ponton bizonyulnák XX. századi nagyképűségnek. Mert a gőzmozdonyok időszakának Marxa egyúttal az atomkorszak gondolkodója is. Az a történelmi dimenzió — a kapitalizmus és a szocializmus történelmi harcának dimenziója —, amelyben ő gondolta végig a modern korszak történelmét, ma sem veszített aktualitásából. Kizsákmányolás és társadalmi hierarchia, elidegenedés és manipuláció, eldologiasodás és kulturális- erkölcsi barbárság, militarizáltság és fenyegetettség, árutermelés és társadalom-állam kettőssége — mind-mind olyan kategóriák, amelyek a mai világtörténelem kategóriái is, s ez a technikai világ önmagában vett csodái sem homályosithatják el. A XIX. század embere volt Marx? Igen, a XIX. századé, s ő sem függetleníthette magát e korkötöttségtol. Ű sem lehetett emberfeletti (és ezért történelem feletti) ember. Egy olyan történelmi örökség hívévé szegődött azonban, amely talán a Föld szellemét idéző goethei Fausttal jellemezhető leginkább. Fausttal, aki a tudománnyal elidegenedett és filiszterré váló tudós típusával szemben megőrzi emberi küldetésének tudatát, s elég bátor ahhoz hogy az emberi létezés legmélyebb titkaiba hatoljon. De éppen ezzel a „végzetet provokáló” magatartással válhatott a XIX. századi Marx egyetemes jelentőségű gondolkodóvá maga is, Marx megtalálta azt az archimedesi pontot, ahonnan átláthatott a valóság külső látszatain, s ahonnan valóban eljuthatott a XIX. századi „emberi színjáték” igazi társadalmi értelméig. A történelem magaslatára emelkedve szemlélte és bírálta korát; kereste és találta meg a jövő alternatíváját. Marx elméletével két fontos és meghaladhatatlan nagy gondolat került bele az emberiség kultúrájába. Az egyiket viszonylag könnyű megérteni: az emberiség csak úgy juthat túl a modern világot feszítő ellentmondásokon és antagonizmusokon, ha radikálisan foglal állást a kapitalizmussal szemben. A másiknak súlyosabb és összetettebb az értelme, s annak a protagóraszi elvnek a materialista átértelmezéseként értelmezhető, miszerint: „Minden dolog mértéke az ember”. A materializmus Marxnál ugyanis mindig kettőt jelentett. Jelentette azt az örökséget, amelyet a korábbi metafizikus kultúra anyag—tudat, anyag— szellem vitáiból örökölt mint materialista hagyományt. De ez az örökség éppen Marx időszakában kezdett veszíteni korábbi jelentőségéből, s ezért fontosabb a materializmus második marxi jelentését kiemelni. Ennek tartalmát az a felismerés adja Marx számára, hogy minden külső meghatározottság ellenére is az emberi történelem tudományosan csak végső emberre vonatkoztatottságában értelmezhető és értékelhető. Mégpedig nemcsak azért, mert a történelem eseményei és fejleményei csak az emberre vonatkoztatva értékelhetőek, hanem azért is, mert Marx szerint az emberiségnek önmagához való eljutását semmiféle előzetesen létező, előzetesen felfedezhető és ezért kívülről bevezethető meghatározottság, „törvényszerűség” (a XIX. és XX. századi technokraták nagy álmai!) sem garantálhatja. A világot megváltoztatni képes tudás csak az emberiség társadalmi és történelmi gyakorlatából nőhet ki, s egyúttal itt termelődhet ki az az újfajta emberi szellemiség és erkölcsiség is, amely nélkül a történelemben még a legjobb eszme is csak merő illúzió marad. A második marxi üzenet röviden tehát így szól: az emberiséget nem lehet megváltani, az emberiség csak maga válthatja meg önmagát. A történelem nem ismeri nevelő és neveltek olyasféle elkülönülését, amelyben az egyik fél a biztos tudás birtokosaként gyakorolhatja fölényét a másikkal szemben. Itt a nevelőt magát is nevelni kell. S ha az első felismerés csak a kapitalizmussal szembeni tagadással jellemzi a szocializmust, az utóbbi a szocializmusértelmezés pozitív oldalát képviseli. Ha a szocializmusban a tömegek felszabadítása a cél, akkor e felszabadítás csak maguknak a tömegeknek a tetteként következhet be. A munkásosztályt, hangoztatja Marx, nem szabadíthatja fel senki más, csak önmaga. Ha nem léphet be a történelem alakításába a tömeg, akkor e felszabadítás merő látszat, értelmiségi konstrukció, vagy pedig hatalmi manipuláció. Marx társadalomelméletét a fenti összefüggésben igazolta az elmúlt száz év történelme. S ezért csak az le- gyinthet ma Marxra, aki ezt a mának is szóló üzenetet nem értette meg, s aki ezt a mának is szóló üzenetet nem értve, azokat a valóban XIX. századinak bizonyult optimista reményeket kéri rajta számon, amelyek ki is múltak e néhai századdal. Mert njitagadás, voltak ilyenek is bőven. A XIX. században sokkal közelibbnek tűnt a kapitalizmuson való 'túljutás, a harmonikus társadalmi egyenlőség megteremthetősége. A világ mintha készen állt volna a „megváltásra”. Ezt hirdette Saint-Simon, August Comte, Proudhon, John Stuart Mill —, hogy csak néhányat említsünk. Ebben bízott Marx is, noha az előbbiek szellemi konstrukcióinak „bevezethetőségével” szemben a tömegek tettével kötötte ösz- sze az elgondolt lehetőségek megvalósíthatóságát. Mn ! a, a XX. század vége felé tudjuk, hogy a szocializmusnak mint mozgalomnak újabb és újabb nehéz- ségekkel kellett és kell szembenéznie. De éppen ez az utóbbi helyzet teszi kötelezővé, hogy Marxot mélyebben értsük, azokkal a tartalmakkal, amelyek elméletének legmélyebb rétegeiből szólnak, s amelyek a legyintő és felszínes-dogmatizálódott értelmezések számára mindmáig elérhetetlenek. S ez már azért is korparancs, mert a mai világhelyzetben, a tömegpusztító fegyverek korában a marxi elmélet történelmi szintű kezelése maga is hozzájárulhat ahhoz, hogy emberi dolgaink állását az eddigieknél józanabbul és illúziómentesebben értelmezzük. Hogy a marxi elméletből merítve újrafogalmazhassuk emberi teendőinket. Hülvely István I Japán: A mézeshetek után Elterjedt fakorlát, hogy egy ország újonnan hatalomra került miniszterelnöke, frissen megválasztott államfője hivatali megbízatásának elején egyfajta „mentelmi” időszakot élvez. É mézeshetek időtartama általában 100 napra terjed — ezután az illető politikus már kevéssé hivatkozhat mindenben az elődeitől átvett nehéz örökségre. Ez a helyzet Japán múlt év végén hivatalba lépett kormányfője, Nakaszone Jaszuhiro esetében is, aki Nakaszone persze az 1955 óta kormányzó konzervatív Liberális Demokrata Párt más frakcióit is igyekezett kormányposztokkal kielégíteni. Az ellenzék mégis gúnyosan „Tanakaszone-kabinet- nek” titulálja új miniszteri gárdáját, annak ellenére, hogy az elmúlt néhány hónap túl rövid idő annak eldöntéséhez: mennyiben követi Nakaszone elődje, Szuzuki vonalát, mennyiben alkalmazkodik az erős Tanaka-frakció elvárásaihoz, s mennyiben élen. járó Japánt sem kímélik. Megtört a sokáig gyógy- írnek számító diadalmas exportoffenzíva, s Tokió nem ritkán kivitelének „önkéntes” csökkentésére, piacai fokozott megnyitására kényszerült. Gazdasági téren Nakaszo- nének a belső fejlődés élénkítése mellett a rekordszintű költségvetési hiánnyal is törődnie kell. Márpedig e két feladat eléggé ellentétes lépéseket követel meg; az átmeneti bérbefagyasztás, a Nakaszone Jaszuhiro miniszterelnök a parlamentben szólal fel. (Fotó: AP—MTI—KS) Japánnak egyre nagyobb gondot okoznak a kiviteli-behozatali viták. Képünkön: parasztok tokiói tüntetése a mezőgazdasági import bővítése ellen. (Fotó: Newsweek—KS) nemrég jutott túl e száznapos „bemelegítő” korszakon. A távol-keleti szigetország világgazdasági-politikai szerepét ismerve érthető, hogy most megszaporodnak azok az elemzések, amelyek a tavaly emlékezetes hirtelenséggel lemondott Szuzuki utódjának első hónapjait értékelik. „Tanakaszonekabinet” Nakaszone ténykedése már a viszonylag rövid idő alatt is kisebbfajta viharokat kavart. Az első felhördülés nyomban kabinetjének összeállításakor bekövetkezett, mivel abban túlzott súlyt kapott Tanaka egykori miniszterelnök frakciója. A részrehajlás oka egyszerű: Nakaszonét épp Tanaka kulisszák mögötti támogatása segítette győzelemhez. Az egykori kormányfő, aki annak idején a Lockheed-botrány miatt kényszerült távozásra, ugyanis arra számít, hogy magas posztokba került hívei mesz- szemenően támogatni fogják a hosszú évek óta húzódó megvesztegetési ügyben. érvényesíti fokozatosan saját irányvonalát. Vegyes összkép Az első tapasztalatok vegyes összképet mutatnak. Az új kormányfő a japán közéletben szokatlan határozottsággal és szókimondással látott munkához. A recesszió gondjai még a tőkés világban közkiadások fékentartása például a szakszervezetek harci kedvét növeli. Ahol viszont megtakarítást érhetne el, ott nem hajlandó engedményekre: a katonapolitika terén. A fegyverkezési kiadáUPI—KS) sok ugyanis a tervek szerint az átlagosnál jóval gyorsabb ütemben nőnek. Ezen a ponton az otthoni gondok összefonódnak a külpolitikai kérdésekkel. Nakaszone tagadja ugyan, hogy célja Japán új rafelf egy vérzésé lenne, nyilatkozataiban csupán „az önvédelmi erők korszerűsítését” szorgalmazza. Ám nehéz e különválasztást értelmezni, ha tudjuk, hogy a miniszterelnök helyeselné a japán alkotmány felülvizsgálatát, amely ellen az ország békeszerető erői hevesen küzdenek. A kormányfő még elődeinél is egyértelműbben a szoros japán—amerikai szövetség híve, beleértve a katonai együttműködést is. Első külföldi útja árulkodó módon Dél-Koreába vezetett, ahol 4 milliárd dolláros köl- csönmegállapodást hoztak tető alá. Közvetlen utána Washingtonban Reagan elnökkel folytatott tárgyalásain szintén a stratégiai érdekközösséget domborították ki. Nakaszone például kijelentette, hogy a szovjet fenyegetéssel szemben országának az „el- süllyeszthetetlen repülőgép- anyahajó” szerepét szánja. S tény, hogy jórészt az ismert területi követelések miatt nincs előrehaladás a Moszkvához fűződő kapcsolatokban. Választási menetrend E címszavakban érintett problémák is érzékeltethetik: az elmúlt évek kormányfőcseréi után, amelyekre alapjában a folytonosság fenntartása volt jellemző, most nem zárhatók ki érezhetőbb hangsúlyváltások sem a japán kül- és belpolitikában. Ugyanakkor a mézeshetek múltán Nakaszone növekvő belső ellenállásra is számíthat. Igaz, az LDP helyzetét megkönnyíti, hogv a vele szemben álló ellenzék sem egységes, s nem tud világos alternatívát nyújtani. A kormányzópárt — frakcióharcok ide vagy oda — így nyugodtan nézhet az áprilisra tervezett helyhatósági és a nyári felsőházi választások elé. Sőt, nem zárható ki, hogy a kormányfő a jövőre esedékes általános választásokat is előrehozza, akár ez év közepére. Ősszel esedékes ugyanis a végső ítélethirdetés a Tanaka-perben — márpedig az kiszámíthatatlan következményekkel járhat Nakaszone helyzetére is. Szegő Gábor (Folytatás az 1. oldalról) Persze, a jobboldal sem Nakaszone egyik célkitűzése a fegyveres erők gyors ütemű fejlesztése. Képünkön: a japán „önvédelmi erők” egysége díszszemlén vonul fel. (Fotó: kapott olyan leckét, amely hosszabb időre fékezné tevékenységét. Bizonyos, hogy rövidesen értékelik a két választási forduló tanulságait a polgári pártok berkeiben, s már most kidolgozzák a stratégiát és a taktikát 1986-ra, a parlamenti választásokra. Mitterrand-nak így a lehető legrövidebb időn belül le kell vonnia a szükséges következtetéseket, hogy az ellenzék támadásaival szemben felvértezze magát, az egész baloldalt. Ahhoz ugyanis nem férhet kétség, hogy a francia belső helyzet alakulását tekintik a választóka legfontosabb indítéknak, amikor voksukrói döntenek. Párizsban a baloldali kormányzat bizonyára számol ezzel. A községtanácsi választások tehát komoly tapasztalattal jártak: a gazdasági élet föllendítése, a munkanélküliség visszaszorítása és a szociális vívmányok megőrzése a legfőbb teendő. tés szféráit. A baloldal végeredményben ellenállt a h^ vés rohamnak, mégha itt-ott keletkezett is rés a szocialista—kommunista fronton. A legfontosabb, hogy földcsuszamlás nem következett be, tehát semmiféle válsághangulatra nincs ok. Képünkön: Pierre Mauroy kormányfő adja le szavazatát Lille városában. A szakolyi „Egyetértés" Hg. Termelőszövetkezet műkő üzemében síremlékek, MÜKÖ VIRÄGVÄLYÜK, # MÜKÖ KERTIPABLÄBAK, MÜKÖ LEPCSÖELEMRK gyártására MEGRENDELÉST felvesz. Síremlékek helyszínre szállítva, felállítva. Kedvezményes áron (7—13 000 Ft). Érdeklődni lehet: Szakoly, Esze Tamás u. 2. (82112)
