Kelet-Magyarország, 1983. február (43. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-06 / 31. szám
4 Kelet- Magyarország 1983. február 6. EGY HÉT A salvadori szabadságharcosok a (elszabadítási (ront harci lobogójával láthatók San Francisco Javier községben, melyet elfoglaltak. Események címszavakban HÉTFŐ: Bush amerikai alelnök Bonnban tárgyal, majd Nyugat- Berlinben ismerteti Reagannek az európaiakhoz írt levelét — Az ENSZ főtitkárának afrikai körútja — Üjabb harcok Libanon több körzetében KEDD: Amerikai—hondurasi hadgyakorlat a nicaraguai határ térségében — Az NSZK külügyminisztere Prágában — Shultz megkezdi tokiói tárgyalásait, amelyek végeztével Pekingben folytatja útját SZERDA: A hadászati fegyverek korlátozásáról és csökkentéséről folytatott SALART-megbeszélések felújítása Genfben — Andropov a Pravda számára adott nyilatkozatában válaszol az amerikai elnöknek CSÜTÖRTÖK: A bécsi haderőcsökkentési értekezlet ülése — Üjabb merényletterv II. János Pál pápa ellen — Ausztráliában rendkívüli választásokat írnak ki — Kormányválság Olaszországban PÉNTEK: Tömegtiltakozás Japánban a militarizálási tervekkel szemben — Bush Genfben a szovjet küldöttségvezetőkkel is találkozik — Április 25-re kitűzik az idő előtti választások időpontját Portugáliában SZOMBAT: Hollandia hivatalos kapcsolatoké.^ létesít a PFSZ-szel — Mubarak egyiptomi elnök Párizsban — Heves összeütközések Salvadorban Á hét három kérdése O Miért tett az amerikai alelnök villámkörutat Nyugat-Európában? Ha kedd, akkor ez Belgium — az amerikai turista- csoport európai cikázásáról szóló szellemes film címe szállóigévé és fogalommá vált. Bush amerikai alelnök esetében, ha kedd, altkor az Hollandia volt, Belgium csupán szerdán következhetett. A teljesítmény és a tempó valóban figyelemre méltó lehetett, az alelnök tizenkét napos villámkörútja során hét nyugat-európai országot érint, látogatást tett a NATO, valamint a Közös Piac központjában, találkozott Genfben a fegyverzetkorlátozási tárgyalásokon részt vevő szovjet és amerikai küldöttségek vezetőivel, s egy nyugat-berlini kitérő során felolvasta Reagan elnöknek az európaiakhoz intézett levelét. Csodák nincsenek: nehéz feltételezni, hogy bonyolult problémákkal küszködő korunkban így közelebb lehetne jutni a kérdések megoldásához. De hát nem is ez volt a gyakorlat célja. Bush alapjában véve propaganda- körutat tett, hogy a nyugateurópai vezetőktől kicsikarja a „nullamegoldás” támogatását, s az amerikai sajtó sem titkolta: a Varsói Szerződés prágai nyilatkozatának, az új szovjet javaslatoknak hatását kívánta egyensúlyozni. A Bush-körút legfontosabb mozzanatának a Reagan-üze- net felolvasását tartották. Az elnök csúcstalálkozót indítványozott Andropovnak (ezzel látszólag elébement a világ keleti és nyugati részén megnyilvánult reális óhajoknak), de sajátos feltételek alapján. A Reagan által ajánlott csúcsértekezlet komoly tárgyalások helyett arra szolgálna, hogy a Szovjetunió fogadja el a „nullamegoldást”, ami közismerten elfogadhatatlan számára, hiszen hátrányos helyzetbe hozná, s az egyensúly megbomlásával fenyegetne. Nyilván az ilyen feltételekhez kötött csúcsot javasolni nem más, mint képmutatás, felelőtlen dobálózás, komolynak tartott kifejezésekkel. Ismét amerikai lapokat idézve, azok nem tartják véletlennek, hogy amikor az elnök szeret minden fontosnak vélt lépést maga bejelenteni, s ezzel kellő propagandahatást biztosítani, már a közelgő választások szempontjából is, üzenetének tolmácsolását ezúttal alelnökére bízta. Az SZKP főtitkára, Jurij Andropov, rendkívül gyorsan, már a következő napon válaszolt, a Pravda hasábjain megjelent rövid nyilatkozat formájában. Ebben elutasította az. amerikai elnök elfogadhatatlan feltételeit és különös „árukapcsolását”. Ugyanakkor nyitva hagyta az ajtót egy megfelelően előkészített, valódi tárgyalásokat szolgáló csúcstalálkozó előtt. Közben Genfben már teljes a tárgyalási nagyüzem. Az eurorakéta-tárgyalások mellett a héten felújította munkáját a genfi leszerelési bizottság (ennek a testületnek hazánk is tagja, s a bizottság több fontos kérdésről, például a vegyi fegyverek eltiltásáról, az atomkísérletek teljes tilalmáról tanácskozik), valamint a szovjet—amerikai SALART-kon- ferencia is. A stratégiai fegyverrendszerek korlátozásáról és csökkentéséről szóló meg- beszéléssorozaton előterjesztették azt az új szovjet indítványt, hogy a legpusztítóbb harci eszközök felső határa kölcsönösen 1800— 1800 legyen. (A korábbi SALT-egyezményekberi ezt a plafont 2400-ban, majd 2150- ben rögzítették.) Az amerikai állásfoglalás szerint 30—35 százalékos csökkentést kellene végrehajtani, de csak a szárazföldi indítású rakéták vonatkozásában. A háttérben az húzódik meg, hogy a Szovjetunió rakétapotenciálja 72, míg az Egyesült Államoké csak 51 százalékban szárazföldi telepítésű. Washington tehát csökkentené a fegyverzetnek azt részét, ahol a Szovjetunió vezet, viszont érintetlenül hagyná a nukleáris tengeralattjárókra szerelt rakétákat, valamint a stratégiai légierőt, ahol az amerikaiaké a számbeli fölény. Ilyen szándékkal és magatartással azonban nehéz lesz az álláspontokat közelíteni és megegyezni. O Milyen veszélyt jelentenek Japánban a militarizálási törekvések? Miközben Nakaszone, az új japán miniszterelnök bemutatkozó látogatáson járt Washingtonban és Shultz amerikai külügyminiszter Tokióban kezdte meg távol-keleti körútját, mind több aggasztó hír érkezik a felkelő nap országának militarizálási törekvéseiről. Az idei esztendőre elfogadott katonai költségvetés, az inflációs rátát leszámítva, tiszta 7,7 százalékos növekedést irányoz elő. Bejelentették, hogy a következő öt évben 18 milliárd dollárnak megfelelő összeget fordítanak korszerű fegyverek vásárlására. Tavaly már hét közös japán—amerikai hadgyakorlat zajlott, az év végén sor került az első szárazföldi manőverre iss a szent hegy, a Fuji tövében. Tizenöt esztendő után minden bizonnyal ismét befut az első, nukleáris fegyverekkel is felszerelt amerikai anyahajó japán kikötőbe az Enterprise vet horgonyt Saseboban. Különösen veszélyesnek látszik az elképzelés, hogy a nukleáris fegyverek hordozására alkalmas Q 16-os amerikai harci gépek számára bázisokat biztosítanak Észak-Japánban — a Szovjetunió máris határozottan tiltakozott a határaihoz viszonylag közel tervezett, kétségkívül fenyegetésnek szánt lépések ellen. A kép teljességéhez tartozik, hogy a fejlett tőkés országok közül még mindig Japán költ legkevesebbet katonai célokra, s a második világháború után elfogadott alkotmány erősen korlátozza a haderő-fejlesztési terveket. Most azonban — amerikai nyomásra, a jobboldal tevékeny közreműködésével — széles körű kampány bontakozott ki az alkotmány revíziójára. Úgy tűnik, hogy a japán nagytőke egy tekintélyes része, amely eddig a békés gazdasági expanzió terjeszkedés eszközeivel képes volt biztosítani a maga érdekeit, a gazdasági válság szorításában, a hadiipar vágányokra történő átállást tekinti kivezető útnak. Az új kormányfő, Nakaszone személyében pedig olyan politikus áll a kabinet élén, aki megalapozta a hadügyminisztérium szerepét betöltő nemzetvédelmi hivatal munkáját (a rendhagyó elnevezés is az alkotmány tiltásával kapcsolatos), s akit úgy ismertek, mint a hadseregfejlesztés lelkes apostolát. A jelentések hallatán rendkívül erős tömegmozgalom bontakozott ki Japánban. Ez is figyelmeztető: a szigetországban ugyanis nemcsak annak vannak hagyományai, hogy szélsőséges erők meg akarják másítani az alkotmányt és zöld utat szeretnének kapni a militarizálás- hoz, hanem annak is, hogy a tömegtiltakozás ezt már néhány esetben képes volt megakadályozni. Mi történik Salvadorban? Furcsa volt hallani, hogy Salvadorban folyik a berlini csata. Meg kellett azonban barátkozni azzal, hogy az amerikai kontinensen a bevándorlók több települést óhazai nevekre kereszteltek. A salvadori Usulatan megyében így nevezik Berlinnek a terület második legnagyobb, 30 ezer lakosú városát. A salvadori hazafiak elfoglalták és három napon át kezükben tartották a várost, majd amikor a kormánycsapatok összpontosított támadást kezdtek, kitérőleg visz- szavonultak. Az esetnek rendkívül nagy lélektani és propagandahatása volt, annál inkább, hiszen a hazafiak mindenütt kezdeményeznek, a tizenkét megye közül kettő csaknem egészében ellenőrzésük alá került, s több sikeres akciót hajtottak végre a főváros szomszédságában is. Ez a hadihelyzet adott okot, hogy riadót fújjanak Washingtonban. A salvadori juntának felújították és 200 millió dollárra növelik a katonai segélyt (korábban ezt azért függesztették fel, hogy az „emberi jogok” ügyében szalonképesebb magatartásra sarkallják salvadori embereiket), tengerészgyalogosok érkeztek Salvadorba, hogy megvédjék az amerikai állampolgárokat, s közben nyomást gyakorolnak Nicaraguára is, a Nagy Fenyő elnevezésű amerikai—hondurasi hadgyakorlat-sorozattal. Dominikától Dél-Vietnamig mintha hallottuk volna már az indokot, hogy meg kell védeni az amerikai polgárokat. Azután jöttek a tengerészgyalogosok tízezrei... Réti Ervin Genfben folytatta munkáját a leszerelési értekezlet. (Keiet- Magyarország telefotó) Nem kacsa a papagáj Magyarországról ered a népszerű táncdal — Beszélgetés a szerzővel Kacsatáncügyben újságolvasó és rádióhallgató — főleg táncoslábú — állampolgáraink az elmúlt hetekben rendkívül sok információt szerezhettek. Hallhatták a rádióban, hogy az alig egy éve példátlanul népszerűvé vált — külföldi eredetű — dalocska („Irigykednek a kacsák, ők is járni akarják” ...) tulajdonképpen magyarországi színpadokon már valamikor felcsendült. (Pl. Békéscsabán, Győrött, Szegeden.) És nem is visszhangtalanul. A Népszabadság 1965. február 24-i számában például a színikritikus ezt írja: „Nem véletlen, hogy valamennyi dalbetétet nyíltszíni taps fogadta”. Ezen dalbetétek között volt a „Mint a törpepapagáj.. kezdetű. E dalok a Bajnokcsapat című zenés vígjátékban hangzottak fel. A darab zeneszerzője Bakos Géza volt, versszövegírója Fülöp Kálmán. Minden lehetséges — Mikor hallotta először a külföldi kacsadalt? — kérdeztem Bakos Gézától. — Néhány hete a rádióban valami hirdetés keretében. Először megdöbbentem, mert nem emlékeztem rá, hogy a Bajnokcsapat feleselő dalbetétjét, amit a hatvanas évek elején írtunk, felvették volna. De hát gondoltam, végül is minden lehetséges ... Valóban sok minden lehetséges és talán egyszer az is kiderül, hogy a dalocska körül mi lehetett. Minden bizonnyal vizsgálják majd az esestet szerzői jogászok, zenei szakértők, és talán sikerül megállapítani, hogy mi volt előbb: a kacsa vagy a papagáj? — Egy körültekintő, igen képzett jogász még azt is felvetette, hogy esetleg mindkét szerző „valamely harmadik forrást, például a folklór dallamvilágát használta fel”. Furcsa helyzetben vannak Sajnos, az angol szerzőpártól, Wemer Thomastól és Terry Rendaltól nem tudtam érdeklődni arról, hogy mit használtak fel. Bakos Gézával azonban beszélgethettem és ő — pedig erősen törte a fejét — nem emlékszik, hogy valamely folklórmozzanat ihlette volna meg őt, amikor a Bajnokcsapatban Ludasiné és Jóska feleselőjét komponálta. — Engem elsősorban az izgat — mondta Bakos —, hogy ha például a darabot valamikor újra előadják, a nézők engem vádolhatnának azzal, hogy eloroztam a dallamot. Nagyon körülményes volna magyarázgatni, hogy az már több mint 20 évvel ezelőtt elhangzott... Valóban furcsa helyzetben vannak a slágerszerzők. A hírnév — különösen a népszerűvé vált dalok esetében — az énekest feltétlenül szárnyára veszi. Emlegetik az együttes nevét is. A szerző azonban igen gyakran elsikkad. Kérdés — felelet Egyik malíciózus, de köny- nyűzenei műveltséggel eléggé felvértezett barátom, amikor erről társaságban beszélgettem, így szólott: A kacsatánc eredeti zenéjének szerzője: Bakos Géza. — Hát azért nehogy agyonsajnáljuk szegényeket... Igazamat bizonyítandó viszont, erre provokációképpen néhány címet dobtam be, választ várva rá. Efféleképpen: — Ez a dal, az a dal. Felelet: Szenes Iván szövege. — Volt-e más bolond. Felelet: Universal együttes. — Azt akarom... Felelet: Sárosi Katalin. — Bűnt követtél el. Felelet: Záray Márta. — El fogjuk felejteni. Felelet: ? — Búcsúzik a nyár. Felelet: zeneszerző — Bakos Géza. — És természetesen — tettem hozzá — a felsorolt dalok mindegyikének zenéjét Bakos csinálta. Mert hát azért kérdeztem. És magyar módra? Nehéz volna megjósolni, hogy mi lesz kacsatáncügyben? A Szerzői Jogvédő Hivatal főigazgatójának nemrég elhangzott tájékoztatójából arra lehet következtetni, hogy egy ilyen ügyet igen sok ágú, és hosszadalmas procedúra követ. Pláne, ha az ágai- bogai országhatárokon át nyúlnak. Követelésekről beszélt a főigazgató, amelyeket csak perben és peren kívül lehet érvényesíteni, az új alkotás és a nyilvánvaló idézet arányáról, megengedett taktusszámokról, dallamfutamokról .,. Mindez természetesen felkészült szakértők asztalára kívánkozik. Én csak egy szakértő véleményét szeretném itt idézni, nevezetesen L. Margit 22 éves kislányét, akit tegnap este kértem fel, hogy nyilatkozzék a H.-i Rozmaring klubban, ö minden bizonynyal alapos mérlegelés eredményeképpen ezt mondotta: — Tudja, azért jó ez a nóta, mert olyan vicces. És mikor ezt táncoljuk, nem kell felvenni a fapofát, mint a legtöbb diszkószámmál. Egymásra nézhetünk. Egymásra nevethetünk... Hát ezért pergetik — miközben a szakemberek vitatkoznak — Wemer Thomas és Terry Rendal angol kacsadalát a közvígalmakon — Vándor Kálmán új szövegéveL Bóday Pál