Kelet-Magyarország, 1983. február (43. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-05 / 30. szám
HÉTVÉGI MELLÉKLET 1983.február 5. Szépen magyarul, szépen emberül. Újsághír: „A Hazafias Népfront Megyei Bizottsága az Országos Tanács javaslatára megyénkben is megalakította a beszéd- és magatartáskul- túrával foglalkozó megyei társadalmi bizottságot.” ♦ VVz emberi társas érintke- zés legkülönbözőbb al- kalmain, de sajnos a közélet számos fórumán is naponta tanúi lehetünk, hogy romlilk nyelvünk állapota. Ez a summás megállapítás nagyjából azt jelenti, a beszéd, az emberi kommunikáció e fontos eszköze gyakran nem megfelelően tölti be funkcióját. A baj többnyire úgy kezdődik, hogy először eltávolodik egymástól a kifejezni szándékolt gondolat és annak nyelvi megfogalmazása. Aztán eluralkodnak a semmitmondó nyelvi panellek, amelyek azáltal, hogy állandóan kéznél vannak kényelmességre, nyelvi pongyolaságra szoktatnak, s néha még azt a látszatot is keltik, a beszélő (előadó, felszólaló) ért a témához. A nyelvi romlás akkor te- tőződik igazán, amikor a személyiség torzulásának eredményeként a durva lelkületet a trágár beszéd fejezi kd. I álás téma napjainkban i arról vitatkozni, hogy S - melyik szó a legjobb a fogalom megjelölésére: az idegen vagy a magyar. Felesleges dolog lenne azonnal dönteni. Mindig a helyzet határozza meg! S azt is kijelenthetjük, hogy több esetben az idegen szó árnyaltabb, mint a magyar (matematika, státusszimbólum stb.), sőt egyeseket egyáltalán nem sikerült megmagyarítani (rádió, televízió, vagy nézzük az újabbakat: kemping, hot dog stb.). Előfordul az is, hogy az idegen, illetve a magyar szó egymás mellett él. Ilyenkor felvetődik a kérdés: melyiket használjuk? Ezek a szavak „küzdenek” egymással, és csak idő kérdése, hogy e harcból melyik kerül ki győztesen. Szókincsünk Az iskolai anyanyelvi oktatás sem tantervi szinten, sem a gyakorlati képzés tekintetében nem marad alatta a sok évszázados nyelvi nevelésnek, és mégis fájdalmasan siralmas az eredmény, ahogy ifjúságunk egymással, szüleivel, tanáraival vagy éppen idegenekkel társalog, illetve közlendőit írásban megfogalmazza. A tendencia azért is veszélyes, mert ha igaz, hogy az anyanyelvi nevelés az emberformálás fontos eszköze, a nyelv tudatos használata elengedhetetlenül szükséges, s egyúttal magyarság- tudatunk kifejezője és meghatározója — akkor az is igaz, hogy a nyelvi kultúra megromlása morális elsekélyese- dés következménye. Kazinczy Ferenc, a nyelv hűséges szolgálója ismert epigrammájában így írt: „Szólj, ki vagy, elmondom.— Ne tovább, ismerlek egészen. Nekem üres fecsegőt fest az üres fecsegés.” Az ő több mint 170 éve elhangzott figyelmeztetése nyomán ma is világos, hogy a tudatos nyelv- használat az ember magatar- táskultúrájának is kifejezője és meghatározója, a gondolat közlését magára öltő szó egyúttal belső világunk tükre. A tiszta, helyes beszéd csak tiszta és ápolt gondolat eredményéként jelenhet meg, a beitekét állandó mozgásiban van. Kiszűri magából a nem megfelelő szavakat, s bizonyos idő múlva eldől, hogy a két szó közül melyik a jó. Gondoljunk csak arra, hogy nem sokkal ezelőtt, a cigarettát hivatalosan szivarkának nevezték. A szivarka kiszorult, megmaradt a cigaretta; illetőleg a szivarka szó más jelentést kapott. Akik az idegen szavakat pártolják, rendszerint arra hivatkoznak, hogy bizonyos fogalmakat csak hosszadalmason lehet megnevezni. Ez több esetben valóban így van, de a szó terjedelme nem akadályozhatja meg egy-egy magyar kifejezés meghonosodását. Ma már magától értetődően használunk a gramofon helyett lemezjátszót, a fri- dzsider helyett hűtőszekrényt, ső ápoltság hasonló külső formát ölt magára. A Hazafias Népfront új munkabizottsága éppen ezért feladatának tekinti, hogy felhívja megyénk társadalmának figyelmét az anyanyelv ápolásának, gondos használatának, a magatartás emberi kapcsolatokhoz igazodó tiszteletben tartásának fontosságára. Nagyon szeretnénk, ha sokan segítenének abban, hogy az emberi kapcsolatok kulturáltságának tudatára neveljük társadalmunk minden rétegét és generációját. Az emberi együttélés, a társadálmi, politikai, magán- és közéleti érintkezés nélkülözhetetlen eszköze a dialógus. S ahogyan ez a legkisebb közösségben, a családban kialakul, beidegződik, úgy épül tovább az egész társadalomban. Mozgalmat kell indítanunk az emberi magatartáskultúra fejlesztéséért, a köznapi, közéleti és hivatali nyelv viszonylagos egységének megvalósításáért, a mondanivaló világos, érthető és meggyőző kifejezéséért. Szeretnénk, ha a rovat címeként megfogalmazott óhaj nem maradna csak jámbor szándék, hanem részévé válna a személyiség kibontakozásának az egyén és a társadalom javára. Csermely Tibor a nachtkaszli helyett éjjeli- szekrényt. És nem érezzük megterhelőnek a szó hosszúságát. Olykor legfeljebb a humoros hatás kedvéért használunk idegen szót: például ró- sejfoni, cvekedli flepni stb. Sajnos, néhány szót a bizal- mas(kodó) nyelvhasználat a bérezéssel konzervált, tartósított: fridzsi (hűtőszekrény), röki (ez a rekamié franciának vélt ejtéséből keletkezett). A szimpátia helyett egyre inkább használjuk a rokon- szenv szót, az antipátiát pedig teljesen kiszorította az ellenszenv. Persze, vannak tudálékoskodó emberek is; a fenti szót a németből eredeztették, és létrejött egy ilyen szörnyszülött: un szimpátia. A furcsa az egészben az, hogy ezt a kifejezést a németek nem használják. Vegyünk azonban szemügyre néhány újabb szót is! Publicisztikánk hol egyiket, hol másikat használja. A computer (és nem kompju- ter, kompjutör) már számítógéppé vált, a kooperáció együttműködéssé, a neokolo- nializmus újragyarmatositás- sá. Kár volna azonban megelégedni ennyivel. Vannak Olyan emberek, akikben az idegen szó a tudományosság érzetét kelti (vádijuk be, hogy tulajdonképpen csak tudálékosságról van szó). Nem lesz az orvos, aki a fertőzés helyett infekciót, a hörghurut helyett bronchiti&t, a tüdőgyulladás helyett pneu- moniát mond beszélgetés közben. S nem nevezhetjük az angol nyelv tudorának azt a tudósítót sem, aki koméit (szöglet), centert (középcsatár), sőt mi több, elánt (lendület) ír (mond). És az sem feltétlen spanyol nyelvértő, aki mun diáit mond a világ- bajnokság helyett. Legfeljebb nagyképű. Ha megkérdeznénk ezéket az embereket, hogy miért használnak idegen szót, kielégítő választ aligha tudnának adni. Kétségtelen, hogy a választásban a szó hangulata szerepet játszik. Ezt is figyelembe véve döntsünk. Ne feledjük: a kimondott szó ítélet is. „Szólj, s megmondom, kd vagy” — ahogy Kazinczy írta. Mizser Lajos A finnek csodálatosan szép fővárosában jártam — kettős küldetéssel. Helsinkiben rendezték meg — ezúttal már negyedik alkalommal — a skandináv filmek fesztiválját. Meghívóm arra jogosított, hogy a vendégek meglepően kisszámú csapatának tagjaként végignézzem a bemutatókat. A másik „státuszom” italán még érdekesebb volt: másodmagammal válogattam a jövőre sorra kerülő finn filmhét programja számára. Ami a filmversenyt illeti: nyilvánvaló, hogy az angol Peter Cowie-igazgatta fesztivál nem Cannes-nal és Moszkvával, de még a másodosztályú filmes seregszemlékkel sem versenyezhet. Afféle „belterjes” összejövetel ez, ahol díjakat nem osztanak, s alkotói rivalizálás helyett erőfelmérésre meg beszélgetésre használják fel az időt. Hol tart a skandináv film mostanában ? Erre a kérdésre kaphattunk választ a hivatalos kirakatban helyet kapott 16 mű megtekintésekor (öt ország képviseltette magát a festői szépségű Hanasaari- ban: a vendéglátókon kívül a svédek, a dánok, a norvégok és az izlandiak). Nevekkel, címekkel, adatokkal nem akarom untatni az olvasót — inkább a kirajzolódó tendenciákról teszek említést (csak abban az esetben említve konkrét példát, ha az okvetlenül szükséges). A magyar filmművészet — mint közismert — a társadalmi lét, a múlt és a jelen legszikrázóbb konfliktusainak ábrázolására vállalkozik. Finnországban kevés nyomát tapasztaltam az efféle érdeklődésnek. Inkább a magánszférákban vizsgálódnak a rendezők. A hősök — érezhetően az amerikai recept hatására — folyton úton vannak. Autóval száguldoznak, ber- regitetik a motorkerékpárt, vagy csak úgy gyalogosan róják a hosszú kilométereket. Közben mindenféle kaland történik velük. Beléjük kötnék. Segítségnyújtásra kérik meg őket. Különféle törvénytelen akciók részesei. Hosszú sétájuk — melyet „kivonulásnak” is tekinthetünk — kábítószer-élvezettel, szerel „Az Ecsedi-láp vidékének sajátos, a táj alakulásával változó, tehát történelmileg meghatározott gazdálkodása volt, illetve van” — írja bevezetőben dr. Farkas József néprajzkutató, a mátészalkai Szatmár Múzeum igazgatója. Könyve tehát nem a láp teljes néprajzát, hanem csak a hagyományos gazdálkodás etnográfiáját kívánja bemutatni. Felmerül az olvasóban: vajon mi cél vezérelte könyve megírásakor az országosan ismert szakembert? Szögezzük le elöljáróban: a mű a nem szakember számára ás élvezetes olvasmány. Az Ecsedi-láp világa szinte mindenki számára ismerős, aki a magyar szépirodalomban jártas. Jószerével nincsen történelmi regényt író -alkotó, aki hőseit él ne vezette volna e rendkívüli, csodálatos és rejtelmes világba. A szépirodalom jelzései erről a tájról esetenként pontosak, de törvényszerűen nem adnak és nem adhattak igaz képet armi hancúrozással fűszerezett. Néha a határokon túlra is el- merószkednek, mert azt hiszik, hogy a szomszéd rétje szebb. Hogy van-e sikerélményük? Nem nagyon. Tengés- lengéssel a világ egyetlen táján sem lehet messzire jutni. Ami pedig a gondolatiságot illeti, a társadalomkritikai indíttatás ritkán párosul a szükséges következtetések levonásával. A devianciákat a skandináv művészek nem elnézően jelenítik meg, bár a „más muzsika kellene” egyértelmű programjának megfogalmazására sem nagyon vállalkoznak. Az „ez van” hűvös tárgyilagossága általában elnyomja az ítélkezés felhangjait. A filmcsinálás színvonala — ezen a mesterségbeli tudás minősége értendő — megfelelő. Mesélni a svédek éppúgy tudnak, mint az izlandiak, jellemfestesben, hangulatte- remtéslben is jeleskednek, viszont két „lapjukat” nehezen tudjuk venni. Fárasztóan részletező a stílusuk, olykorolykor túlzottan is „körbejárják” a dolgokat. Humoruk száraz és verbális. Mikko Niskanen: Gyerünk, fussunk! című drámája — finn filmről van szó, készítője régi ismerősünk — azért emelkedett ki toronymagasan a kínálatból, mert főszereplőinek, három fiatalembernek a hányattatásait társadalmi aspektusból és gazdag pszichológiai árnyaltsággal láttatta. Úgyszólván iránytű nélkül imlbolyognak az energikus fiuk a lét perifériáin. Niskanen nyugat-európai ízű művének az a hibája, hogy túlságosan töményen adagolja a draszti- kuimot (igaz, ebben a skandináv normákat követi). Említést érdemel a moszkvai főiskolán tanult Láisa Helminen gyerekfilmje, a Paivi Hartzell társaságában rendezett fordulatos mese (A király, akinek nem volt szíve). Lehetne lendületesebb a ritmus, egyes mozzanatok elnagyoltak, a cselekmény hamvas bája azonban kárpótol az üresjáratokért. És egy különös film, melynek „üzenetét” nagyon nehéz megfejteni: Az ordító molnár (Jaalkko Pakkasvirta munkája) — ez is finn produktum — a népi humor szíról az életről, ami itt folyt. Ha tehát olyanok veszik kézbe a most megjelent művet, akik hőseik világát akarják utólag megismerni, hamar rádöbbennek : a tudományos mű izgalmassága felülmúl minden írói leleményt. Természetes, hogy a szerző nem ilyen céllal adta közre sokéves kutatását, nagy ismeretanyagot felvonultató művét. Elsőrendű szándéka nem lehetett más, mint megkezdeni egy, a láp világának egészét átfogóan bemutató, régi és nagy hiányt pótló Ecsedi-láp monográfiát. Munkáját szisztematikusan végzi, hiszen korábban megjelent, Amiről az Ecsedi-láp mesél című könyve logikus előzménye mostani tanulmányának. Az építkezés sugallja, hogy Farkas József egy táj kapcsán, egy kis világ ürügyén akarja bizonyítani: egy hazáját szerető nép, minden nehézségen úrrá tud lenni leleménnyel, szorgalommal, akarattal, s mostoha körülmények között is képes megalkotni a maga szép világát. A lápi gazdálkodásról szóló műve így máris többé válik, mint csak a korábbi idők módszereit bemutató tanulneit vonultatja fel, tragédiába ágyazottan. A címbeli mester összeütközik az elfogadott szokásokkal, mire könyörtelenül kiközösítik. Védekezése azért vérfagyasztó, mert teljesen elfogynak körülötte a szimpatizánsok. A kommerszfiimek — fesztivál ide, fesztivál oda, ilyenek is helyet kaptak a választékban — leplezetlenül amerikai sztereotípiákat követnek. Borzongatásiban a jó öreg Alfred Hitchcock a mérce és az ideál. A dán Hans Erik Philip A párhuzamos fény-ben elrettentő bűnügy hátterét vizsgálja: főhőse közös koporsóba gyömöszöli frissen elhunyt feleségét és ugyancsak frissen megfojtott szeretőjét. Brrr ... 1984-ben — immár a kialakult hagyományok alapján — finn filmhetet rendeznek hazánkban. A választékot gazdagítani fogja a svédekkel közösen forgatott finn film, a Búcsú is. Rendezőnője, Tvija- Maja Niskanen — személyesen is megismerkedhettünk vele — egyben a női főszerepet is alakítja a családi krónikában. Számos beállításon érezni Ingmar Bergman szel- lemujját. A mese azzal kezdődik, hogy temetik az apát, akinek erős egyénisége mindenkit és mindent elnyomott a famíliában. Aztán megelevenedik a múlt — előbb a gyermeklány, majd a bimbózó nő szemszögéből. A második rész valamivel fáradtabb, mint az első, de a Búcsú így is jelentős alkotás. A finnek — távoli testvéreink — még nem rukkoltak elő világraszóló fiknélmé- nyekkel, mégis érdemes figyelemmel kísérni törekvéseiket. Csakúgy, mint a skandinávok jelenleg szürke, de a múltban sok eredményt felvonultató és remélhetően a jövőben is megújuló filmkultúráját. Veress József mány. Minden munkaművelet, eszköz, építmény mögött ott látjuk, érezzük a vidék emberét. És itt jön az új tanulság, a mának szóló üzenet. Mert az lehet, hogy a gazdálkodás eszközei, módszerei korszerűekké váltak, de ki merné állítani, hogy a gazdálkodás a lápi vidéken ma könnyű? Érdemes tehát visz- szaitekinteni a múltba, ha úgy tetszik ötletért, módszerért. De sokszor bizonyosodott be az elmúlt időszakokban, hogy a régi bölcsesség, a sok évszázados tapasztalat elvetése több mint bűn, hiba. Mint minden jó mű, Farkas József könyve is attól válik igazi értékké, hogy össze tudja egyeztetni a magas tudományosságot a közérthetőséggel, a szaktudományt a szép irályjal. Mindez' alkalmassá teszi a könyvet arra, ■hogy a szakkutató, az iskolás, a csak érdeklődő egyaránt élvezettel forgassa. Biztos, hogy erősíteni fogja a tájhoz, a hazához való ragaszkodást, s a jobban megismert vidék révén történelmünk egészének igazabb megbecsülését is. (bürget) Tóth Sándor: Beatrice (érem). Börcsök Mária: Lefekvéskor — Jó éjszakát — szól medvéné paplan alá bújva. Paplan alá bújt a hegy is ködpárákat fújva. Paplan alatt van már körül minden erdő meg kert. De ne felejtsd februárra felhúzni a vekkert! Fejezetek az Ecsedi-láp gazdálkodásához (A KLTE NÉPRAJZI TANSZÉKÉNEK KIADÄSA)
