Kelet-Magyarország, 1983. február (43. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-04 / 29. szám

4 Kelet- Magyarország 1983. február 4. 25 éves a népi ellenérzés (Folytatás azl. oldalról) mi-gazdasági folyamatok kol­lektív ellenőrzésének erősí­tését. Társadalmunk a jövőben is azt várja a népi ellenőrzés­től, hogy a szocializmus épí­tésének soron levő feladatai­ból kiindulva emelje az el­lenőrzés színvonalát és töké­letesítse módszereit. Követ­kezetesen tárja fel a fejlődés, útjában álló akadályokat, a munkában jelentkező fogya­tékosságokat, ellentmondá­sokat. Segítse a gazdálkodás hatékonyságának javítását, mozdítsa elő az állami és állampolgári fegyelem meg­szilárdítását. Következetesen lépjen fel a bürokrácia, a fe­lelőtlen ügyintézés ellen, já­ruljon hozzá a szocialista er­kölcsi normák érvényesülésé­hez, a jó tapasztalatok elter­jesztéséhez. Meggyőződésünk, hogy a népi ellenőrzés a jövőben is eredményesen szolgálja ha­zánk szocialista fejlődését. A Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottsága és a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa nevében a további munkához jó egész­séget, sok sikert kívánunk a népi ellenőrzésben részt vevő minden dolgozónak. ★ A megemlékezés második részében a munkásőrség központi énekkara adott mű­sort, majd az ünnepség az Internacionálé hangjaival ért véget. (Folytatás az 1. oldalról) A kormány tudomásul vet­te, hogy az 1983. évi népgaz­dasági terv céljainak megfe­lelően a Gazdasági Bizottság intézkedett a közületi gépjár­művek idei üzemanyag-fo­gyasztásának ötszázalékos csökkentésére. Az üzemanyag^ megtakarítást az alapvető termelési, ellátási, szolgálta­tási feladatok sérelme nél­kül, elsősorban a szállítások jobb szervezésével, a korsze­rű közlekedéstechnikai mód­szerek alkalmazásával, a faj­lagos üzemanyag-fogyasztás csökkentésével kell elérni. A Minisztertanács az Or­szágos Közművelődési Tanács tájékoztatója alapján átte­kintette az amatőr művészeti mozgalom helyzetét. Felhívta az érdekelt állami és társa­dalmi szervezeteket, intézmé­nyeket, adják meg a megfe­lelő támogatást ahhoz, hogy a mozgalom sajátos eszközei­vel és lehetőségeivel hatéko­nyabban járuljon hozzá tár­sadalmunk szocialista voná­sainak erősítéséhez, a kultu­rális értékek széles körű nép­szerűsítéséhez, az alkotókész­ség kibontakoztatásához. Képtávírón érkezett A népi ellenőrzés megalakulásának 25. évfordulója alkalmá­ból kitüntetési ünnepség volt Budapesten a Parlament ku­polatermében. A képen: az ünnepség résztvevőinek egy cso­portja. Kádár János fogadta Armand Hammert, a neves amerikai közéleti személyiséget, az Occidental Petroleum Corporation igazgató tanácsának elnökét. Németh Károly fogadta Janusz Obodowski lengyel minisz­terelnök-helyettest. A találkozón jelen volt Faluvégi Lajos miniszterelnök-helyettes. Losonczi Pál fogadta Alex Sceberras Trigonat máltai külügy­minisztert. 4. Az utolsó magyar nábob Nem sokkal a háború után flanellruhás férfi és angol- kosztüimös hölgy szállt be Bu­daörsön — akkor még onnan indultak a légijáratok — a Prágába induló repülőgépbe. Szabályos útlevéllel indultak el Budapestről. Az egyik út­levél Steve Szemere San Sal­vador-4 állampolgár, a másik az amerikai hölgy nevére szólt. Két bőrönd volt egész poggyászuk; az egyikben női ruhák, a másikban három férfiöltöny és fehérnemű volt, no meg egy — díszma­gyar. Ez volt minden, amellyel Szemere István — de genere Huba — az egykori mérhe­tetlen Szemere-vagyon örö­köse elhagyta Magyarorszá­got. Tizenhét éves korában tel­jesen váratlanul szakadt rá a nagy örökség, amelyet a földbirtokos Szemere Miklós, a józsefvárosi idők „magá­nos gavallérja” és Krúdy szerint a „játék” nagy tehet­ségű költője” hagyott rá. Ha­talmas birtokok és telkek, bérházak, aranyak és éksze­rek jelentették Európa egyik legnagyobb vagyonát. Amikor a végrendeletet ki­bontották, Szemere István egy svájci intézetben nevel­kedett. Ott tudta meg, hogy a vagyon tetemes részét ő örökölte. Szemere István azonnal repülőgépet bérelt hiteibe, és Budapestre jött. Az elhunyt Szemere Miklós jogtanácsosa és vagyonának kezelője könnyezve ölelte keblére a fiatalembert. Nem is engedte el a házától, amíg az bele nem szeretett az ügy­véd szép fiatal lányába. A furfangos jogász mindent el­követett, hogy az óriási va­gyon ne csússzék ki kezei közül. Addig mesterkedett, amíg Szemere István felesé­gül nem vette lányát, pedig mindketten úgyszólván még gyerekek voltak. A kierőszakolt házasság azonban nem bizonyult sze­rencsésnek, noha a fiatalasz- szonyhak hamarosan kislá­nya született. A gyermek nem tudta lekötni a nyugta­lan vérű Szemere Istvánt, akit — talán mondani sem kell — az arisztokrácia és az aranyifjúság egyszeriben ke­gyeibe fogadott. Éjszakáról éjszakára barátaival tivor- nyázott, dobálta a pénzt. Rengeteget ivott, főleg tö­mény szeszt, s részegen tá­madtak azután azok a hó­bortjai, amelyekről hetekig beszéltek a pesti úgynevezett jó társaságokban. Egy ízben határ menti csehszlovák község vendég­lőjében mulatott bátyjával. Még javában húzta a cigány, amikor két szlovák csendőr lépett be és figyelmeztette őket, hogy nyilvános helyen tilos az ilyenfajta mulatozás. DÉL-KOREA Szellemcsapat - ój felállásban Egy korábbi amerikai—dél-koreai hadgyakorlat egy jele­nete. ún. „önvédelmi erőket” Kelet-Ázsia évenként is­métlődő politikai rituáléja a „Team spirit”, azaz a Csa­patszellem néven februártól április közepéig tartó ameri­kai—dél-koreai közös . had­gyakorlat. Amolyan szokássá merevedett évi üzenet ez a Koreai-félsziget északi álla­mának, a KNDK-nak, amely jelzi: sem Szöul, sem Wa­shington álláspontja nem módosult ennek a feszültség­zónának az alapkérdéseiben. Japán „békejobb" Mégsem állítható, hogy a „Team spirit” képletes üze­nete évről évre változatlan. Idén a hadgyakorlatot — amely a legnagyobb a koreai háború befejezése óta — a regionális és a világpolitika jócskán módosult körülmé­nyei közepette tartják. A ko­reai megbékélés, a távlati rendezés szemszögéből kedve­zőtlen változásók élére kí­vánkozik a japán kormányfő- csere. Keleten és Nyugaton egyaránt szaporodnak azok a vélemények, amelyek szerint Nakaszone miniszterelnök személyében a háború utáni japán politika egyik legszél­sőségesebben antikommu- nista politikusa került hata­lomra a szigetországban. Fel­merülhet a kérdés, hol a kapcsolódás a japán kor­mányfő személye és a Koreai­félsziget helyzete között? Egyszerre jelképes és gya­korlati jelentőségű az a tény, hogy Japán új minisz­terelnökének első útja — Washingtont is megelőzően — épp Szöulba vezetett. Na­kaszone személyében ráadá­sul először 'látogatott japán kormányfő hivatalos minő­ségben Dél-Koreába. A tün­tető gyorsaság figyelemre méltó egyetértéssel és meg­állapodással párosult vendég és vendéglátója, Csőn Tu Hvan között. A záróközle­mény egyenesen új korszak­ról beszél Japán és Dél-Ko- rea kapcsolataiban, s hogy milyen értelemben, azt meg­világítja ez a megjegyzés: „Nakaszone nagyra értékelte Dél-Korea védelmi erőfeszí­téseit”. Szöul és Tokió távolról sem mindig harmonikus vi­szonyának rendezése a jelek szerint tökéletesen egybeesik az Egyesült Államok regio­nális törekvéseivel. Washing­ton hosszabb ideje próbál létrehozni egy valóságos, mű­ködőképes katonai háromszö­get Japán, Dél-Korea és az Egyesült Államok között, de talán most első ízben látszik reálisnak ez, legalábbis ami a tervek felső szintű, személyi hátterét illeti. Csőn Tu Hvan, a dél-koreai rezsim vezetője, Nakaszone japán miniszterelnök és Ronald Reagan amerikai elnök kü­lönös hármast alkot: az óceénnyi földrajzi távolság ellenére szellemileg, politikai profiljukban igen közel áll­nak egymáshoz. A hármas katonai szövet­ség bizonyos pillérei máris léteznek: az Egyesült Álla­mokat egyfelől biztonsági szerződés köti Japánhoz és „kölcsönös védelmi egyez­mény” Dél-Koreához. Ehhez már csak Japán és Dél-Ko­rea katonai szerződése hiány­zik, s a szövetség nemzetközi jogi értelemben is realitássá válna. Az nagyon valószínű, hogy Nakaszone vezényleté­vel de facto katonai szövet­ség alakulhat ki Japán és Dél-Korea között. A Szöul­nak nyújtott példátlan nagy­ságrendű, négymilliárd dol­láros japán hitel egy része is már katonai célokat elégít majd ki. Washington elképzelése az, hogy egy nagyobb kelet­ázsiai konfliktus esetén a Dél-Koreában állomásozó amerikai csapatokat, a szöuli rezsim hadseregét és a japán egyetlen közös parancsnok­ság irányítása alatt fognák össze. Hosszabb távon az Egyesült Államok mindin­kább Japánra akarja háríta­ni — találóbb szó híján — a csendőrfunkciókat a Délkí- nai-tenger, s így Korea tér­ségében is. Északi kezde­ményezések Mindez természetesen nem sok jóval kecsegteti Észak- Koreát a megosztott ország újraegyesítésére tett erőfeszí­téseiben. A phenjanii vezetés ennek ellenére minden tőle telhetőt elkövet a Dél-Korea körüli akciók és tervek dip­lomáciai ellensúlyozására. Megfigyelők a túlnan bonta­kozó hármas szövetség ellen- súlyozására tett demonstrá­cióként értelmezik a KNDK államfőjének közelmúltban tett kínai látogatását. Phenjan elutasította a leg­felsőbb szintű találkozókra tett, tendenciózus szöuli ja­vaslatot, mert a hivatalos ál­láspont szerint egy ilyen tár­gyalás szóba sem jöhet a fa­sisztának minősített Csőn Tu Hvannal. De a Koreai NDK fenntartja az ország békés, demokratikus úton történő egyesítésére irányuló minden korábbi javaslatát. A közele­dést elősegítendő sürgős hasznos lépésként Kim ír Szén elnök felvetette az 1953- ban létrejött fegyverszüneti egyezmény békeszerződéssé való változtatását. Győri Sándor — Magánhelyen lehet? — kérdezte Szemere István. — Ahhoz semmi közünk — válaszolták a csendőrök. — Hát akkor megveszem a kocsmát — jelentette ki Sze­mere István, és öt perc múl­va már a valódi ár három­szorosáért ugyan, de az övé volt a vendéglő. A vendége­ket kitessékelték, majd foly­tatták a mulatozást reggelig. Mielőtt azonban eltávoztak, Szemere felgyújtotta a kocs­mát. Annak idején az egyik is­mert pesti színésznőnek ud­varolt. A délelőtti próbán berúgtak és pénzük elfogyott. — Nem baj — adta ki a jelszót akadozó nyelvvel Szemere — megyünk a bank­ba pénzért, de cigánnyal... Előkerítették a háború előt­ti évek leghíresebb cigány­prímását és bandáját és el­indult a -taxikaraván a bank­hoz. A pénztárteremben Sze­mere felállította a cigányo­kat, és a legnagyobb déli for­galom idején a cigányok rá­zendítették. A bank vezér- igazgatója és igazgatója ke­zét töredelve kérlelte Szeme­rét, hogy hagyassa abba a zenélést, de az ittas Szemere kitartott ötlete mellett, amíg pénzét fel nem vette. Ilyen és hasonló botrá­nyokkal tette ismertté nevét Szemere István, akinek köl­tekezései lassan minden képzeletet felülmúltak. Ügy­szólván havonta törte össze egy-egy vendéglő vagy lokál berendezését, amelynek árát azután szó nélkül kifizette. Közben feleségétől elköltö­zött, és még kevésbé fékezte léha életét. Uszálya sodró­dókból, az éjszakai élet ka­landoraiból, és félvilági nők seregéből állott. A háború alatt bevonult légvédelmi tüzérnek. Az ütegállásba, ahol szolgált, naponta kocsiszámra hozatta az élelmiszert, hordószámra a bort. A háború alatt ismer­kedett meg egy szép elvált pesti asszonnyal, hónapokig együtt jártak. Szemere va­gyonokat költött a nőre. Vé­gül az asszony rábeszélte, hogy vagyonának egy részét juttassa külföldre. Vállalko­zott is rá, hogy kicsempészi az országból. Szemere gya­nútlanul adta át ékszereit, rúdszámra az aranyakat, és zacskószámna a Napóleon­érméket. A vállalkozó szelle­mű nő ki is csempészte az országból a több milliós ér­tékeket, de aztán többé nem jelentkezett. Hogy mi történt vele és a milliókkal, nem si­került megtudni. Szemere István közvetlen az ostrom előtt ismerkedett meg egy Amerikában szüle­tett, magyar származású asz- szonnyal. A csinos és okos nő legfőbb vonzereje az volt, hogy szemrehányás nélkül tűrte Szemere mulatozásait, sőt együtt ivott vele. Az ost­rom után Leányfalun bérel­tek villát, és úgy éltek to­vább, mintha mi sem történt volna. A Nemzeti Kaszinó romépületében ütötte fel ta­nyáját akkoriban a Nemzeti Kiskávézó, Szemere itt talál­kozott az elmúlt rezsim le­csúszott nagyságaival. De pénze ekkor már nem volt. Aztán egy nap külföldről egy San Salvador-i útlevelet kapott. Csak nehezen emlé­kezett vissza arra, hogy az ostrom alatt egy részeg éjsza­kán valaki felajánlotta neki: akar-e San Salvador-i állam­polgár lenni. Szemere vala­mit dadogott majd szó nélkül kifizette érte az összeget, amit az illető kért. Aztán el ás feledkezett az egészről. Hogy kivándorolhasson, há­romszobányi bútorát és több tucatnyi festményét három­ezer forintért elkótyavetyél­te és néhány ezer forintot úgy szerzett, hogy a Pestlő- rincen lévő ötvenholdnyi házhelyei közül eladta, ami még megmaradt. Clipperje- gyet szerelmének bátyja kül­dött Amerikából. így végző­dött az utolsó magyar nábob hazai regénye. Bállá Ödön Vége

Next

/
Thumbnails
Contents