Kelet-Magyarország, 1983. január (43. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-11 / 8. szám
1983. január 11 Kelet-Magyarország 5 A Nyíregyházi ÁFÉSZ borbányai 111-es számú kisboltja közel hatszáz család napi áruellátásáról gondoskodik. A bolt 220 ezer forint értékű árukészletéből havonta 250— 320 ezer forint forgalmat bonyolít le. Képünkön: Sikli Sándorné, a néhány négyzetméternyi vegyesboltban munka közben. (Császár Csaba felvétele) Lehet jelentkezni Kezdődnek a brigádvetélkedők Ismét közzétették az Igaz ez a szép brigádvetélkedő felhívását. A művelődési központok segítségével megyénk valamennyi szocialista és szocialista címért küzdő brigádjához eljut a felhívás, melynek értelmében a vetélkedőn 5 fős csapatok — maximum középfokú végzettségűek — kapcsolódhatnak be a versenybe. A vetélkedő témakörei: politika, hazánk története a honfoglalástól az államalapíIdőközi tanácstagi választás Nyíregyháxán Nevesincs A rend őre csak forgatta a kezébe adott személyit. Nézegette, majd hümmögéssel nyugtázta a furcsaságot. Az állandó lakhely rovatban ugyanis ez állt: Nyíregyháza, 13363/22... Az igazoltatott pedig eközben hosszú mesébe kezdett. Hogy tulajdonképp már majd egy esztendeje lakik Sóstóhegyen egy utcában, ám tucatnyi tulajdonostársával együtt még most sem tudja, hogy valójában milyen utcában! Meg, hogy amikor építkezett, minden építőanyagot szállító pilóta kezébe sajátkezűig rajzolt térképet nyomott, amelyen kartográfust megszégyenítő pontossággal jelölte be a Jázmin és Csalogány utca között fekvő ég, az Előd útból nyíló nevesincs utcát. Meg aztán már több barátja orrolt meg rá, amiért hiába keringtek őt keresve a környéken. A tanács műszaki osztályát hiába ostromolja a névadással idestova egy éve, hogy eredménytelenül. Már levelet sem kap, úgy érzi magát mint Péntek Robinson szigetén... Eddig jutott a magyarázkodással, amikor a rendőr összefoglalta a hallottakat: — Akkor ezek szerint az egy Anonymus utca! Ügy legyen!... (kalenda) LÁZÁR GYÖRGY, a Minisztertanács elnöke január 10-től egészségügyi szabadságra ment. FOGADÓÓRA. Mátészalkán Fábián Imre, a városi tanács elnökhelyettese január 12-én, szerdán délelőtt 8 órától 11 óráig tart fogadóórát hivatali helyiségében. Sonkád! ebadta! (m. k.) Nyíregyháza város Tanácsa Végrehajtó Bizottsága tájékoztatja a lakosságot, hogy az 51. számú tanácstagi választókerület területe: Der- kovits, Erkel Ferenc, Kazinczy utca, Bolyai János tér, Hadik András, Dobó István, Kinizsi Pál, Bottyán János, Mosolygó Antal, Petrikovics János, Fáy András, Dugonics utca, Dugonics-köz — és a 79. sorszámú tanácstagi választókerület — területe: Debreceni út az 53. számú háztól és a 62. számú háztól végig, Tábor, Szerén, Mohács, Tallér, Hegedű, Lapály utca és a 12. és 19. számtól végig, Gömb utca, Folyóka u., Kisdiófa u., Százados u., Vércse u., Fény u., Szeder utca — választói névjegyzékét a városi tanács I. emelet 125. számú hivatali helyiségében január 11—14-ig közszemlére teszi. A névjegyzék hivatalos időben megtekinthető. Olvasó csecsemők Gloria Clifford amerikai tanítónő négy- és hathónapos csecsemőket tanított meg „olvasni” írja a Volksstimme. A bébik elé nyolc héten keresztül tett kártyákat, amelyekre olyan egyszerű fogalmak voltak ráírva, mint „papa”, „autó" stb. Ezután a „tanulók” képesek voltak a fogalomra való rákérdezés után a helyes szókártyát megjelölni. Gloria Clifford tanítási módszerét először saját 4 hónapos fián próbálta ki. Tapasztalatai szerint a csecsemők naponta öt szót tudnak megtanulni. Aligha fogják sokan utánozni oktatási módszerét. Magyar vevbunk, cigány botoló Aranysarkantyús táncos Nagyszerűen szerepeltek a szabocs-szatmári népi táncosok a január 7—9. között Békéscsabán megrendezett VI. országos szólótánc-fesztiválon. Az országos szemlén megyénket Balázs Gusztáv, a megyei művelődési központ munkatársa, valamint Tóth Béla, a Szatmár néptánc együttes tagja képviselte. Balázs Gusztáv, aki korábban ugyanezen a fesztiválon már Valamennyi óvodáskorú gyermek elhelyezésére mód nyílott Márokpapiban és Beregdarócon, ahol egy-egy 25 férőhelyes napköziotthonos óvoda működik. Most jolent meg Építőipari statisztikai évkönyv Üj évkönyv tartalmát tekintve a korábban nagyobb Időközönként megjelent építőipari adattárak folytatásának tekinthető, táblázatai azonban szakágazati és tárca részletezést is tartalmaznak. Összefoglaló fejezete módot nyújt a visszatekintésre, 1981 évre vonatkozó részletes táblázatai pedig az építőipar tevékenységének, szerkezetének áttekintéséhez biztosítanak adatbázist. Helyet kaptáik a kötetben a termelési, munkaügyi, gépesítési, gépkihasználási, pénzügyi, anyagfelhasználási stb. adatok, valamint az építőipari árak alakulására és a befejezett építményekre vonatkozó mutatók is. A kivitelező vállalatok és szövetkezetek eredményein túl számot ad a tervezőintézetek, a „házilagos” és a magánépítőipar tevékenységéről is. Az évkönyv részletes és teljeskörű adatai hasznos segítséget nyújtanak az építőipar vezetői és szakemberei számára, egyúttal elősegítik a közvélemény széleskörű tájékoztatását. megkapta egyszer az „Aranysarkantyús táncos” címet, most ugyanezen kitüntetésben részesült, s megkapta még a legjobb előadói címet is. Nagyecsedi magyar ver- bunkot és cigány botolót adott elő. Mellette megállta a helyét Tóth Béla is az ország ötven legjobb szólótáncosa között, hiszen produkciójáért különjutalomban részesült. Börtönlázadás a Sing Síng-ben Vasárnap tárgyalások kezdődtek a korábban Sing Sing néven ismert amerikai fegyházban fellázadt rabok és a börtönigazgatóság között. A tárgyalásokon részt vevő egyik rab közölte, hogy az embertelen börtönviszonyok ellen tiltakoznak; harcuk sikerében biztosak, s mindent megtesznek egy újabb Attica elkerüléséért. A New York-i Attica börtönben 1971-ben szintén lázadás tört ki, amelynek leverése során 43 személy életét vesztette. A tárgyalások első eredményeként a lázadók gyószerért cserébe szabadon engedtek egy fegy- őrt, akit túszként fogva tartottak. A New York melletti Ossining- ben fekvő, az egyik legszigorúbban őrzött börtönben szombaton lázadtak fel a rabok, s 16 fegy- őrt hatalmukba kerítettek. A botokkal felfegyverkezett lázadók elbarikádozták magukat az épület egyik szárnyában; itt hatszáz rab tartózkodik. A jelenleg összesen 2150 rabot őrző ossiningi börtön szóvivőjének közlése szerint a tárgyalások nagyon lassan haladnak, mert a fellázadt rabok maguk között sem tudnak közös nevezőre jutni. Jelentkezés katonai főiskolára A Honvédelmi Minisztérium jelentkezésre hívja fel azokat a fiatalokat, akik a Magyar Néphadsereg hivatásos tisztjei akarnak lenni. A jelentkezés feltételei: feddhetetlen előélet, egészségi alkalmasság, érettségi bizonyítvány, vagy annak a folyó tanévben történő megszerzése. A főiskolán a tanulmányi idő négy év. Az iskola befejezése után a hallgatók hivatásos áUományba kerülnek, tiszti rendfokozatba nevezik ki őket és ezzel egyidejűleg üzemmérnöki diplomát, valamint hivatásos gépjárművezetői engedélyt kapnak. A hivatásos tisztek kezdő fizetése 5000—5500 forint, évi szabadságuk 20—27 nap. Ezenkívül térítésmentesen szolgálati lakást, ruházati illetményt és egyéb szociális juttatásokat is kapnak. Jelentkezés személyesen a megyei hadkiegészítési és területvédelmi parancsnokságon, tanulók esetében az iskola igazgatójánál. Jelentkezés határideje január 31. 4)1 Véradónapot rendeztek január 7-én a KEMÉV-nél. Száznyolcvan önkéntes véradó hatvankét liter Vért adott a gyógyító munkához. tásig. A neves személyiségek, évfordulók témakörben: Babits Mihály,. A turisztika, országjárás során most Debrecen és a Hortobágy, az így Maxim Pekingben élünk feladatban pedig üzemi ismeretek, a dolgozó ember, a brigád, a szakszervezet szerepe a munkahelyeken — Párizs, Tokió, London, Brüsz- szel, Milánó és Rio de Janeiro után még az idén Pekingben is nyílik Maxim étterem, jelentette hétfőn a China Daily. A népköztársaság kikiáltása, 1949 óta ez lesz az első nyugati étterem Kínában, öt évig a Car- din-cég, a párizsi Maxim tulajdonosa és egy kínai vállalat közösen fogja üzemeltetni az éttermet, melynek helyét Peking egyik forgalmas bevásárlóutcáján jelölték ki. Az öt év letelte után a kétszintes étterem teljes egészében kínai tulajdonba kerül. A pekingi Maximot szecessziós stílusban rendezik be, a párizsi Rue Royale-on álló eredeti Maxim hasonmásaként. Cserébe hamarosan pekingi kacsa étterem nyílik Párizsban. Pierre Cardinnak ez lesz a második vállalkozása a kínai fővárosban: pontosan egy évvel ezelőtt az ég templomának parkjában butikot nyitott, ahová azonban — nem utolsósorban a borsos árak miatt — csak külföldi turisták és Pekingben élő külföldiek térnek be. című feladatok szerepelnek. A brigádok február végéig már a témakörökhöz felhasználható irodalmakból is részletes tájékoztatást kapnak. A jelentkezés határideje: február 15. Dobozos bor Olaszország, amely a klasszikus borosflaska szülőhazája, ezúttal újítóként kíván jeleskedni; a bortermelők és az exportálók követelésére a kormány engedélyezte, hogy kétéves kísérleti időszakban fémdobozokban és műanyaggal bélelt kartonokban (miként nálunk a tartós tejet) is forgalomba hozhassanak asztali borokat. A borivók nem lelkesednek az ötletért. „Vesztett csata a bor szempontjából” kommentálta a hírt a legjelentősebb olasz borászati szaklap szerkesztője. A fákon fagyott meg a narancs... Továbbra is enybs tél? Szélsőséges időjárás világszerte Szokatlan tél járja az idén világszerte. Franciaországban, az Egyesült Államokban árvizek pusztítanak, az NDK-ból, az NSZK-ból or- kánszerü szélviharokról érkezik jelentés, Indiában fagyhullám okoz károkat. Aligha fordult valaha is elő: Görögországban a fákon fagyott meg a narancs. Kréta szigetén pedig hóakadályok miatt járhatatlan az utak jó része. Mi, itthon nem panaszkodhatunk, még nem volt igazán hideg, jelentősebb mennyiségű hó sem esett. Március végéig mire számíthatunk ? Januárban a havi középhőmérséklet előreláthatólag kissé a szokásos fölött, az országos átlagú csapadékösszeg pedig a szokásos érték körül lesz. — így szól a Központi Meteorológiai Intézet éghajlati előrejelző csoportjának hosszú távú prognózisa. — Februárban az évszaknak megfelelőnél valamivel magasabb hőmérsékletre és az átlag körüli csapadékra számíthatunk. Márciusban a középhőmérséklet is, a csapadékösszeg értéke is az átlagoshoz közel alakul. Januárban egyébként az ország különböző területein —3,5 és 1 Celsius-fok között ingadozik a középhőmérsékletek sokévi átlagértéke. Az utóbbi száz évben, a budapesti észlelések alapján, 1921-ben volt a legmelegebb ez a hónap (4,6 Celsius-fok). 1942-ben pedig a leghidegebb (—8,5 Celsius-fok). A fagyos napok száma Budapesten januárban átlagosan 23. A napsütéses órák száma — ugyancsak átlagban 2 óra 6 perc. Hótakaró ekkortájt 15—19 napig észlelhető. (A Hétfői Hírek nyomán) Megégett három gyermek Tragikus tűzeset történt vasárnap este Törökszentmiklóson, a Hegedűs utca 10-es számú lakóépületben. A 77 négyzetméter alapterületű családi ház teljes berendezése és tetőszerkezete állt lángokban. A tűzoltók rövid idő alatt eloltották a tüzet. A lakásban tartózkodó Rácz Imréné első és másodfokú égési sérüléseket szenvedett, három gyermeke, a 10 éves Erzsébet, a 8 éves Magdolna és a 6 éves Rozália azonban a lángok közt vesztette életét. A tűzeset keletkezési okának és körülményeinek vizsgálatát a rendőrség és tűzoltóság megkezdte. Nem húzta be a kéziféket... Karambol, vezető nélkül Nem húzta be a tehergépkocsi rögzítő fékjét január 6-án a reggeli órákban a nyíregyházi Söripari Vállalat udvarán Juhász Tibor 23 éves gépkocsivezető, nyírteleki lakos, miközben a motort járatta. Rázódás következtében a gépkocsi elindult és nekiütközött egy másik tehergépkocsinak. Eközben Juhász Tibor a mozgó tehergépkocsira fel akart ugrani, de megcsúszott és aláesett. Ennek következtében súlyos sérülést szenvedett. Nagydobos belterületén gyalogosan, az úttesten figyelmetlenül akart átmenni és féktávolságon belül előlépett egy szabályosan közlekedő személygépkocsinak F. József helybeli lakos január 8-án a délutáni órákban. F. József a baleset következtében súlyos sérülést szenvedett. A rendőrség mindkét ügyben vizsgálatot folytat. kedd KRÓNIKA Ágota napja A Nap kél 7 óra 30 perckor, nyugszik, 16 óra 15 perckor. A Hold kél 5 óra 12 perckor, nyugszik 14 óra 2 perckor. Hetvenöt évvel ezelőtt, 1908. január 11-én született, és 71 éves korában, 1979- ben hunyt el Dmitrij Blo- hincev, Lenin- és Állami- díjas szovjet fizikus, a nemzetközi hírű tudós. Nyolcvanöt évvel ezelőtt; 1898-ban az agrárszocialista mozgalom már elterjedt Szabolcs megyében. A mozgalom országos vezetője Várkonyi István volt, aki a Földmívelő c. lapban a szegényparasztok érdekeiért harcolt, ö követelte Magyar- országon elsőként a földosztást és népszerűsítette az aratósztrájkot is. Esténként égy-egy paraszt házában gyűltek össze a Várkonyi- mozgalom hívei és a helyi vezető felolvasást tartott a Földmívelőből. Ezután lelkes vita következett, mindenki elmondta egyéni véleményét. Később a parasztság látta, hogy követeléseikkel nem törődnek, egyre agresz- szívebben léptek fel. Az uralkodó osztály — a parasztlázadástól félve — mozgósította a csendőrséget és . a katonaságot, akik megtorolták a szegények mozgolódásait. 1 Várható időjárás ma estig: többnyire közepesen, időnként kissé felhős lesz az ég. Keleten még előfordulhat jelentéktelen mennyiségű eső, hószállingózás. A nyugati, északnyugati szél többnyire élénk, napközben — főként a Dunántúlon — néha erős lesz. A szélvédett területeken éjszaka köd képződik. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 2, 7 fok között alakul. ■■■■■MMMMIHHMMIr ankét a pálya választásról. összevont szülői értekezletet tartottak a fehérgyarmati 1-es számú általános iskola most végző nyolcadikos tanulói szüleinek január 10-én. A pályaválasztási ankéton a szülőkkel találkoztak a 3 középfokú iskola képviselői, de elküldték megbízottaikat a fehérgyarmati ipari üzemek és a tsz is. A két iskolában közel száz fiatal sorsának alakulásához adnak így segítséget. Megér egy mosolyt — Pincér, kérek egy bécsi szeletet. — Milyen körettel parancsolja? — Egyszerűen sima bécsi szelet legyen. Ugyanis az asztal lába alá akarom rakni, hogy ne dülöngéljen annyira. * — Miért lopta el az autót? — Mert el kellett érnem a vonatot. — És villamoson nem mehetett volna a pályaudvarra? — Dehogynem. De ki lopott valaha is villamost?! Hírügyeletes: TÓTH ÁRPÁD Telefon: 11-277