Kelet-Magyarország, 1983. január (43. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-03 / 1. szám
4 Kelet-Magyarország 1983. január 3. További feszültség. Az USA-beli Miamiban, ahol az óesztendő utolsó napjain faji zavargás robbant ki, tovább tart a feszültség. Képünk: sisakos-gázálarcos nemzeti gárdisták készültségben. (Kelet-Magyarország telefotó.) A HÉT ESEMÉNYEI HÉTFŐ: Moszkvában bejelentették, hogy Gromiko külügyminiszter január második (elében az NSZK-ba utazik — Párizsban Cheysson külügyminiszter közölte, hogy februárban Moszkvába látogat — Jasszer Arafat Palma de Mallorcán megbeszélést folytatott Kreisky osztrák kancellárral KEDD: Bejrút mellett, Khaldéban amerikai—Izraeli—libanoni tárgyalások kezdődtek — Csao Ce-jang kínai miniszterelnök Marokkóban a királlyal találkozott — Az amerikai külügyi szóvivő szerint az USA bizonyos felvilágosításokat kért az And- ropov-javaslatokról SZERDA: Moszkvában bejelentették, hogy Gromiko az NDK-ba Is eUátogat január második felében — A lengyel parlament, a szejm, határozatot hozott a hároméves tervről CSÜTÖRTÖK: Andropov nyilatkozatot adott Kingsbury Smith amerikai publicistának — Reagan elnök valamivel enyhébb fogalmazásban nyilatkozott a szovjet fegyverzetkorlátozási javaslatokról — Csao Ce-jang Guineában tárgyal — Finnországban kisebb fajta kormányválság volt, Kaleva Sorsa megmaradt kormányfői posztján, három kommunista miniszter távozott PÉNTEK: A szovjet vezető testületek újévi üdvözletükben a fegyverkezési hajsza megfékezését sürgették — Reagan újabb nyilatkozatában azt mondta: haladást remél Genf ben — Mitterrand elnök a francia hadsereg atomfegyverzetének korszerűsítését helyezte kilátásba SZOMBAT: Arafat újévi üzenetében a zsidósághoz fordult és megbékélésre szólított fel — Emelik a Japán költségvetés katonai kiadásait — A pápa az egyenlőségen alapuló leszerelés fontosságáról szólt VASÁRNAP: Harcok Észak-Libanonban mohamedán csoportok között — Elmélyült a portugál kormányválság, növekszik az idő előtti választások valószínűsége — Egyhetes nyugat-európai kőrútra indult a japán külügyminiszter A hét három kérdése O Hogyan alakul a kelet —nyugati viszony az újévi nyilatkozatok tükrében? Az új esztendő alkalmából sorra-rendre megnyilatkoztak a vezető államférfiak a viliág minden országában Szavaikból vagy abból, hogy mire helyezik a hangsúlyt, következtetést lehet levonni szándékaikra, az új évben al- kalmazandó taktikájukra, s az egybevetés lehetővé teszi bizonyos mérleg elkészítését is. Nos, a szovjet vezető testületek (a párt, a kormány, a Legfelsőbb Tanács) együttes újévi üdvözlete nyomatékkel hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió a fegyverkezési hajsza megfékezését kívánja. Ugyanakkor nem hagyott kétséget afelől, hogy a Szovjetunió következetesen fogja ezután is védelmezni a saját érdekeit csakúgy, mint szövetségeseiét, barátaiét. (E téren rövidesen történelmi fontosságú közös állásfoglalás várható, hiszen január elején összeül a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületé.) Jurij Andropov interjút adott Kingsbury Smith-nek, ennék a tekintélyes, idős amerikai publicistának, aki három évtized leforgása alatt több alkalommal is kért nyilatkozatot a Szovjetunió vezetőitől. Az Andropov-interjú újra tartalmazza a jelentős szovjet fegyverzetkorlátozási javaslatokat és utalás történt benne egy szovjet—amerikai csúcstalálkozóira is. Reagan elnök ezt követően bizonyos fokig enyhülteöb hangnemben nyilatkozott a genfi fegyverzetkorlátozási tárgyalásokon várható előrehaladásról, de egyelőre még nem szólt maga is a csúcstalálkozóról. Az amerikai sajtó találgatásokat közölt arról, hogy Eugene Rostow, az USA fegyverzetellenőrzési és leszerelési hivatalának igazgatója, a „kemény vonal” képviselője eíőbb-utóbb távozik helyéről. Ugyanakkor híre járta, hogy Paul Nitze viszont, a genfi amerikai tárgyalóküldöttség vezetője figyelmeztetésben részesült, mert egy nyilatkozatában megegyezési lehetőségekről szólt... Az amerikai magatartás legalábbis kétarcú. De egyesek már ezt is haladásnak mondják, emlékeztetve a korábbi elutasító washingtoni megnyilatkozásokra. Még a pápa is foglalkozott újévi üzenetében a leszereléssel, a világot fenyegető fegyverkezési hajszával, s az egyenlőségen alapuló leszerelés fontosságát hangsúlyozta. Akadtak persze, államférfiak, akik a katonai erőfeszítések fokozását helyezték kilátásba: Mitterrand elnök a francia atömütőerőt kívánja növelni. Nakaszona japán kormányfő pedig Japánnak (eddigi minimális, még a költségvetés egy százalékát sem el nem érő) katonai kiadásait akarja megemelni. O Mik a kilátásai a hármas, amerikai—izraeli —libanoni tárgyalásoknak? önmagában véve az amerikai diplomácia sikerének mondhatják Washingtonban, hogy sikerült tárgyalóasztal mellé ültetniök Libanon képviselőit az izraeli delegációval együtt, s hogy megindult a tárgyalássorozat az izraeli —libanoni kapcsolatok jövőjéről. Felváltva egyszer a libanoni Khaldéban, másszor pedig az észak-izraeli Kiriat Smonában találkoznak a küldöttségek. Egyelőre azonban még a napirenden sem tudtak megállapodni. Az ellentétek lényege az, hogy Libanon szeretné először a területén levő külföldi csapatok, közöttük az izraeliek távozását elérni, erről akar mindenekelőtt tárgyalni, viszont Tel Aviv képviselői előbb a két ország viszonyának rendezését kívánják elérni, beleértve az Izrael biztonsága szempontjából fontosnak ítélt garanciák libanoni megadását. (Ütközőövezet felállítását követeli, ahonnan senki se fenyegethetné Izraelt — ez azonban nyilvánvalóan sérti Libanon szuverenitását, s általában az arab világ önérzetét.) Hármas tárgyalásokról tulajdonképpen nem nagyon lehet beszélni, mert a világ számára nyilvánvaló, hogy az USA itt nem közvetítő, nem döntőbíró, hanem nagyon is elkötelezetten áll Izrael oldalán. Legfeljebb csak a látszatot szeretné megmenteni adott esetben, s úgy tűnne fel, mint az izraeli érdekek figyelembevétele mellett egyes arab érdekek védelmezője is. Ez azonban fából vaskarika — mutatnak rá haladó arab körökben. Sajnos, az arab álláspont most sem egységes, az arab erőket napjainkban is sikerült megoszta- niok az imperialista ügynököknek. O Mik a céljai Kínának Afrikában? Csao Ce-Jang kínai miniszterelnök Afrikát járja. Egy hónap alatt tíz országba látogat el. Kereken húsz esztendővel ezelőtt Csou En-laj, az akkori kínai kormányfő hasonló körutat tett, ő akkor még a maói gondolatot kívánta népszerűsíteni, azt állítva, hogy „Afrikában forradalmi helyzet alakult ki”. Az akkori pekingi nézetek megriasztották nemcsak az afrikai fővárosok úgynevezett „mérsékelt politikusait” és üzletembereit, hanem nem egy esetben még a kisembereket is. Arról nem is beszélve, hogy az imperialista hatalmak és a neokolonialista politika helyi szekértolói siettek mindent megtenni a kínai befolyás meggátlására. Most mások Kína céljai a miniszterelnök afrikai kőrútjával. Peking nem ösztönöz semmilyen „forradalmi változásra”, sőt például, Rabat- ban Csao Ce-jaing kínai támogatást helyezett kilátásba ama marokkói törekvések számára, amelyek a nyugat- szaharai „lázadás” leverésére irányulnak. Kína ki akarja terjeszteni kapcsolatait és például az afrikai országokban piacot keres a kinai portékáknak. Az együttműködés más formáit is keresi: Algériában például vasutat fognak építeni a kínaiak. A kínai kormányfő tárgyalásai során igyekszik elfogadtatni vendéglátóival azt a gondolatot, hogy Kína is a harmadik világhoz tartozik, sőt, hogy annak vezető szerepére hivatott. Párhuzamot állít fel a kínai diplomácia között, hogy egykor az afrikai gyarmatok népeit a kolo- nialisták zsákmányolták ki, most pedig a neokolonializ- mus avatkozik be az újonnan függetlenné vált országok életébe, meg aközött, hogy kínai nézetek szerint a „szuperhatalmak” a maguk „he- gemonizmusával” a világra rá akarják kényszeríteni akaratukat. Csao Ce-jang alighanem azt akarja bizonygatni kőrútján, hogy Kína és Afrika közös feladatokat kell, hogy vállaljanak. Érdekes azonban megfigyelni, hogy már korántsem olyan „automatikus” szovjetellenesség diktálja Kína afrikai „nyitását”, mint korábban. A pekingi hangváltást alighanem az is indokolja, hogy észrevették: a primitív szovjetellenesség Afrikában sehol sem találhat igazi követőkre. Ausztrália — Új-Zéland Vonzás és taszítás Ar- és díjemelések Olaszországban „Nehéz lenne két nemzetet találni, amelyiknek több közös dolga akad” — mondta néhány évvel ezelőtt egy magas rangú ausztrál munkáspárti politikus. A kijelentés nem sokkal azután hangzott el, hogy a kontinensnyi állam kormányfője, Fraser megegyezett az új-zélandi miniszterelnökkel, Muldoonnal: országaik közt tárgyalásokat kezdenek egy szorosabb gazdasági unió létrehozásáról. A döntés a Brit Nemzetközösség 1979-es lusakai csúcs- értekezletén született. Mégis, több mint három esztendőnek kellett eltelni, amíg a közelmúltban a két fővárosban végre ratifikálták a megállapodást, amely előirányozza a delkezík, amely a nemzetközi beruházókat is mágnesként vonzza. A két ország nem mindig felhőtlen viszonyáról árulkodik, hogy azt általában a Kanada és az USA közti kapcsolathoz hasonlítják, amelyet szintén a nagyságrendkülönbség jellemez. így valószínűleg annak a volt új-zélandi pénzügyminiszterhelyettesnek lesz igaza, aki bármilyen szorosabb politikai kötelék kialakítását csak a következő nemzedékek alatt tart elképzelhetőnek. Hiszen melyik pehelysúlyú öklöző siet szorítába lépni egy ólomsúlyú bokszolóval ?! (szegő) Olaszország népének az új esztendő élső napjától további nehézségekkel kell szembenéznie. Nyilvánosságra hozták, hogy milyen területeken lesznek komolyabb emelések. Az áramszolgáltatós terén a tervezett 1400 milliárd lírás (többletet úgy kívánják elérni, hogy 1982-hez képesít 26 százalékkal növelik a fogyasztói díjakat. Átlagosan 13 százalékkal lesz magasabb a postai díjszabás, a telefon- beszélgetések árát 15 százalékkal emelik. Nagyon érzékenyen érinti majd az autó- tulajdonosokat, hogy jelentősen emelik az úthasználati díjakat. A magyar turistók- niaik is jó tudni, hogy január 1-itől a legalacsonyabb autó- kategóriában — ez 774 köbcentis felső határt jelent — Milánótól Rámáig már 14 300 lírát kell fizetni az autósztrádán. Az átlagosnak mondható kategóriában — 1372 köbcentiig — 21 800 líra az új tarifa az említett útvonalon, az eddigi 18 000 líra helyett. A dízelmotorral működő gépkocsik adóját 50 százalékkal emelik. A vasút februártól húszszázalékos áremelést kért, majd további húszat júliustól. Az eddigi jegyár mintegy negyedrészével emelkedik a városi tömegközlekedés viteldíja. Az emelések mértéke mimben téren meghaladja az infláció felső határaként 1983-ra — kormányprogramban is meghatározott — 13 százalékot. Ausztrália és Üj-Zéland térképe. vámok, s a kereskedelmet gátló egyéb tényezők fokozatos megszüntetését. Az egyezmény életbelépésének napja: január 1., a „közös piac” kialakításának távlati határideje pedig a tervek szerint 1995 lenne. Közös dolgok ide, vagy oda — szó sincs tehát gyors folyamatról. A hasonló gondok vonzása mellett ugyanis ellentétes szempontok taszítása is jócskán érvényesül Canberra és Wellington viszonyában. A hasonló vonások közt a szakértők rendszerint a közös kultúra és történelem, a brit gyarmati múlt, az angol nyelv, a hagyományok és az életmód szerepére mutatnak rá. Az együttműködés erősítése mellett szóló fő érv azonban a gazdasági érdekek párhuzamossága: a nyugateurópai korlátozások a két nagy gyapjú- és húsexportáló országot egyaránt sújtják. (1965-ben már létre is hoztak egy korlátozott szabadkereskedelmi egyezményt.) Egységes fellépéssel viszont a gazdasági törekvések mellett diplomáciai célkitűzéseiket is jobban érvényesíthetnék, hisz mindkét ország kereskedelmi és külkapcsolataában növekvő szerepet játszik Dél- és Kelet-Ázsia, mindenekelőtt Japán, valamint az ASEAN. Érthető hát, hogy időről időre megszaporodnak a találgatások a politikai integráció lehetőségeiről is. A jelek szerint egy ilyen közeledés esélyei meglehetősen tá- voliak, hiszen a két angolszász ország adottságait számtalan különbség is jellemzi. (Annak idején, 1901-ben Wel- lingtonban el is utasították az ajánlatot, hogy csatlakozzanak az akkor alakuló ausztrál államszövetséghez.) A hazánknál háromszor nagyobb, de alig 3—4 milliós Uj-Zélandon sokan tartanak tőle, hogy egy szorosabb kapcsolat egyszersmind Canberra uralkodó pozícióját is jelentené. A méretekből valóban ez következne: Ausztrália 7,7 millió négyzetkilométerével akkora mint az Egyesült Államok, lakossága 15 millió körül jár. Gazdasága jóval sokrétűbb, szinte kimeríthetetlen ásványinccsel renNyugatnómet terroristák A nagy fogás A két gombász nevét alighanem imába foglalja a nyugatnémet rendőrség. Ha nem lelik meg azt a nagy műanyag szatyrot a Frankfurt melletti erdőben, úgy a különleges terroristaellenes osztagok nem mérhettek volna döntő csapást a szélsőbaloldali terrorizmus legveszedelmesebb csoportjára, a Vörös Hadsereg Frakcióra, közismert rövidítése után a RAF-ra. A szatyorban ugyanis hamis igazolványok, térképek, titkosírással készült jegyzetek és 54 ezer márkát találtak. A pénzt — sorszámok alapján — azonnal azonosították, a szeptemberi bochumi bankrablásból származott, ahol ujjlenyomatot találtak Christian Klartól, a legkeresettebb terroristától. Tehát a frankfurti lelet a RAF-vezérkar felé nyújtott „forró nyomot”. Amikor megfejtették a titkosírást, lázba jött az egész nyugatnémet bűnüldözés. Kezükben volt ugyanis a RAF 11 rejtekhelyének listája. A frankfurti erdőben rögtön meg is találták az egyiket: géppisztolyok, revolverek, kézigránátok, robbanóanyagok kerültek elő. A pisztolyok között az 1977-es nagy RAF-merényletek „főszereplőit”: a Ponto bankár életét kioltó revolvert és a Schleyer gyáros elrablásánál használt fegyvert ismerték fel. No meg egy frissen hamisított útlevelet, Klar fényképével. Fantasztikus szerencséjüknek alig akartak hinni a bűnüldözők, hiszen ezután csak lesben kellett állniuk. Két héten át több tucat nyomozó rejtőzött éjjel-nappal a frankfurti erdőben, s akkor végre meglett a „nagy fogás”. Még nagyobb, mint amit gondolni mertek. Két fiatal nő jött a rejtekhelyhez: Brigitte Mohnhaupt, a lebukott terroristák vallomásából ítélve a veszedelmes csoport, a RAF valószínű vezére, és Adelheid Schulz, Christian Klar jobbkeze, és élettársa. Tehát a RAF vezető triumvirátusából egyszerre ketten estek csapdába. Villámgyorsan rohanták le őket, ellenállni sem volt idejük. A nyugatnémet sajtó diadalt ült. Nem is csoda, hiszen a terroristaellenes hajszának majd tíz éve nem volt ilyen sikere. Akkoriban fogták el a RAF elődjének, a Baader—Meinho csoportnak vezéreit. A RAF 1977-es sikeréve óta ugyan tucatnyi ismert terroristát fogtak el, vagy lőttek le, de a vezérkar mindeddig sikeresen bujkált. Buback főállamügyész és Ponto bankár meggyilkolása, majd Schleyer gyáros elrablása, a hírhedt repülőgép-eltérítéssel párosulva annak idején a nyugatnémet terroristák legsikeresebb akciói voltak. S a legfontosabb tetteseket most a szerencse rendőrkézre juttatta. A bűnüldözők sikerszériája ezután is folytatódott. Egy másik fegyverraktárnál ugyanis egy Hamburg melletti erdőben ugyancsak „nagy vad” futott a rejtőző rendőrök hálójába: maga Christian Klar, a körözőlisták első számú szereplője, a RAF-vezérkar harmadik tagja. A RAF-ot tehát — egyetlen hét alatt — szinte lefejezték. Ez pedig nyilván nehezen kiheverhető csapás a szervezetre. Ezzel most már végük — vélik a legoptimistábbak. Az óvatosabb szakértők szerint azonban csak annyi bizonyos: a fegyverraktárak és a vezérkar elvesztésével, a RAF megmaradt tagjai jóval kevesebb gondot okŐzhatnak az NSZK hatóságainak, mint a hetvenes években. A. K.
