Kelet-Magyarország, 1983. január (43. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-27 / 22. szám
4 Kelet- Magyarország 1983. január 27. Napi külpolitikai kommentár •• Üzenet, kulcsévben E gy amerikai elnöki ciklus négy esztendő. Régi hagyomány, hogy január második felében az elnök úgynevezett kongresz- szusi üzenetet intéz országához „az unió helyzetéről”. Az államalapító honatyák szándéka szerint ez afféle kötelező időszaki számiadás arról, hogy az államfő mit volt képes teljesíteni a választási kampány alatt tett ígéreteiből. Elméletben ma is ez az üzenet funkciója — de csak elméletben. Az üzenet már régen szerves része annak a s zu perman i p uLáláB - nak, amely nem akánViilyen gátlástalansággal magyarázza a tényékét, a mindenkori elnök mindenkori politikai érdekei szerint. Ezúttal ismét ennek tanúi vagyunk. Egy olyan esztendőben azonban, amelyet — új szovjet vezetés, a genfi tárgyalás finise, a rakétatelepítési döntés esztendeje — a megfigyelőik joggal minősítenek viiilágpokitikai kulcsévnek, valóban rendkívül fontos: hogyan közelítette meg Reagan mostani beszédében hazája és a világ alapvető kérdéseit. Ami a belpolitikát illeti, az elnök legfőbb törekvése, hogy megpróbáljon felcsillantani némi fényt a recessziós alagút végén. A lényeg továbbra is a bérek-és a szociális kiadások széles körű befagyasztása, s közben a tizenkétmilliós munkanélküliség elegáns mellőzése. Az elnök büszkén jelentette ki, hogy a katonai kiadásokat öt esztendő alatt ötvenötmdiliáird dollárral csökkenti. Első hallásra ez óriási összegnek tűnik. De annak a ténynek az ismeretében^ hogy a fél évtizedes katonai rekord költségvetés ezerhatszázmil- liárd (!) dollár, jogos a megfigyelőknek az a véleménye, miszerint „ez bizony csak kozmetika”. H asonló előjelű az üzenetnek az a nyilván majd legtöbbet idézett része, amely szerint Washington „kész a pozitív változásra a szovjet—amerikai viszonyban”. Ez önmagában nagyszerű lenne, ha nem követné e mondatot számos „ha” a „nulla-megoldás” köré kerekített különféle feltételek felsorolásával. Mi derül ki összességében az üzenetből? Reagan az maradt, aki volt: a konzervatív jobhszámy képviselője. De — és ez nagyon fontos lehet: 1983 elején az elnök már mind a bel-, mind a külpolitikában kénytelen a korábbinál rugalmasabban beszélni. Az pedig hamarosan kiderül, hogy rugalmasabban cselekszik-e ? Harmat Endre ns IJ’LAíL.JBr L m J pit - ifOlSBp Tokióban tüntetők százai követelték, hogy Tanaka volt miniszterelnök korrupciós botránya miatt mondjon le parlamenti helyéről. (Kelet-Magyarország telefotó) KALIFORNIA Az autóipar utolsó mohikánjai Reménytelenség. (Fotó: Weltwoche — KS) (Folytatás az 1. oldalról) labb korosztálynak, a magas fokú képesítéssel rendelkezőknek. Végül kifejezte meggyőződését, hogy a termelő- szövetkezetek az idén is kellő mértékben járulnak hozzá a népgazdaság egyensúlyi helyzetének javításához. A mezőgazdasági szövetkezetek érdekképviseleti szervei, a TOT és a területi szövetségek tudják, hogy a szemléletben és a cselekvésben mutatkozó egység az idei eredményeknek is fontos záloga lehet. Losonczi Pál ezután időszerű politikai és gazdasági kérdésekről tájékoztatta a TOT elnökségének tagjait. Foglalkozott a tsz-ek munkájával is; elismerését fejezte ki a gazdálkodási eredményekért, hangsúlyozva, hogy a sikerek a szövetkezeti mozgalom társadalmi megítélésében is jól tükröződnek. Az Elnöki Tanács elnöke ezt követően megtekintette a Mezőgazdasági Szövetkezetek Házát a Szabadság-hegy tetején, a Normafánál emelkedő ötemeletes, tetszetős épületet, amely továbbképzési és üdültetési központként működik. Az új létesítményben képzik tovább a tsz-ek tisztségviselőit, itt tartják az érdekképviseleti szervek és társulások értekezleteiket, tanácskozásaikat. A nyári idényben a központban üdülnek a tsz-ek tagjai. Letartóztatták a lyoni hóhért Kedden La Pazban letartóztatták Klaus Barbie-t, álnevén Klaus Altmant, a „lyoni hóhérként” hírhedtté vált náci háborús bűnöst. Barbie a második világháború idején Lyon városának Gestapo-főnöke volt. Kiadatását Bolíviától a Német Szövetségi Köztársaság és Franciaország kérte. Barbie a második viliágháború után sok más náci háborús bűnöshöz hasonlóan Latin-Amerikába szökött, s 1957 óta bolíviai állampolgár. Most a bolíviai hatóságok egy állami bánya- társasággal szemben elkövetett csalásért tartóztatták le. Az utóbbi hónapokban — a demokratikus programot hirdető bolíviai kormány hatalomra kerülését követően — az ország hatóságai mind több figyelmet fordítottak a volt náci Bolíviában kifejtett politikai tevékenységére is. A jelentések szerint az Egyesült Államokban 10,8 millióra emelkedett a munkanélküliek száma. Az álláskeresők jórésze az egyik legfontosabb iparág, az autóipar dolgozói közül kerül ki. Február 2. immár 53 esztendeje a munkanélküliség elleni nemzetközi harc napja. Ez a küzdelem ma legalább akkora erőfeszítéseket igényel, mint 1930-ban, a nagy gazdasági válság idején. Fekete napokat, heteket élnek át az autóipari munkások Kaliforniában, Amerika egyik leggazdagabb államában. Két esztendeje még évi 1 millió autó került itt le a szerelőszalagokról. A Ford cég nemrég azonban bejelentette, hogy bezárja San José-i üzemét, amelyet a közelmúltban alakítottak át 55 millió dolláros költséggel az Escort és a Lynx kiskocsik gyártására. Mindkét modelltől azt válrták, hogy versenyképes lesz az egyre jobban előretörő japán kocsikkal, szemben. Évi 200 ezer autó gyártását tervezték. Ám az első esztendőben csupán 70 ezer készült és az üzemet most, mint gazdaságtalant — leállították, 2400 munkást pedig elbocsátottak. A" másik kaliforniai Ford-gyárat Pico Riverában másfél éve csukták be. A General Motors Los Angeles-! szerel »üzeméből a dolgozók felét, 2250 munkást bocsátottak el, mert a tavaly piacra dobott 50 ezer Cama- ros és Firebárt a nyakukon maradt. Az üzemben még dolgozó 2250 munkás az egykor oly virágzó kaliforniai autóipar utolsó mohikánjai. I nyomor árnyéka Az elbocsátások előrevetítik a nyomor árnyékát. A General Motors másik Los Angeles-i gyárának, a South Catelnek 4300 dolgozója körülbelül egy éve került az utcára. A szakszervezet egy ideig még folyósítja számukra a támogatást, de a határidő lassan lejár. Üjabfo állásra semmi kilátásuk, s hamarosan csak a minimális állami munkanélküli segélyre lesznek utalva. Az elbocsátások különösen a fiatalok számára jelentenek súlyos megpróbáltatást. A General Motors több évtizedes munkaviszonnyal rendelkező dolgozói ugyanis nyugdíjjogosultságuk eléréséig megkapják alapbérük 50—75 százalékát, mint munkanélküli támogatást, az elbocsátott fiatalok azonban csak fél évig kapnak heti 136 dollár segélyt. S mi lesz azután? ... A bezárt GM üzem parkolóterén több ezer férfi, nő és gyermek szorong. Életmi- szercsomagokat osztogatnak. Az akciót az autóipari szak- szervezet és egy egyházi jótékonysági egylet közösen szervezte. A kép elszomorító: az emberek már hajnalban gyülekeztek, mert alttól tartottak, hogy a későn jövőknek már nem jut semmi. Maguk a szervezők is megdöbbentek ... A helyi szakszervezet vezetőségi tagja, Bernice la Cour elmondta a svájci Weltwoche hetilap munkatársának, hogy csak 2—300 emberre számítottak: „Ez bizonyítja, hogy embereink éheznek. Nagy a nyomor, ha hajnaltól késő estiig hajlandók élelmiszerért sorbaáll- nd”. Ilkohol — kábítószer Talán még az éhezésnél is súlyosabbak a munkanélküliség pszichikai következményei. Alkoholizmus, válások, otthonok elvesztése. A South Gate üzem bezárása óta hat munkás lett öngyilkos. A munkanélküliség különösen a férfiak számára jelent súlyos megpróbáltatást — írja Bemice La Cour. — Feleségeik és gyermekeik részéről gyakran megkapják: „Te csak fogd be a szád, nem dolgozol semmit!” Ilyenformán állásúik után önbizalmukat is elvesztik. Max Scott, egy másik szakszervezeti vezető az alkoholizmus és a kábítószer- élvezet terjedéséről panaszkodik ... Az üzem bezárása óta megduplázódott az alkoholisták száma. Egyik kollégánk, aki azelőtt egy csepp alkoholt sem fogyasztott, börtönbe került, mert részegen elgázolt egy gyalogost”. Nemcsak az autóipar A legsúlyosabb probléma az elbocsátott munkások számára, hogy belátható időn belül nem számíthatnak munkára. Kalifornia állam, a General Motors és az autóipari munkások szakszervezete 10 millió dolláros költséggel állás-tanácsadó és átképző programot szervezett, amelyet a South Gate volt dolgozóinak fele vesz igénybe. Ám maga a program vezetője, Henry Gonzalez sem bizakodik: „Mit ér, ha valaki megtanul egy másik szakmát, de abban sem tud elhelyezkedni. Mindenki elbocsát, senkit nem vesznek fel. Hiszen nemcsak az autóipar van válságban. S ha valahol mégis lenne üresedés, nem veszik fel a mi embereinket, mert úgy vélik: a General Motors egyszer újra kinyitja a gyárát és akkor az emberek visszajönnének, hiszen az autóipar mégiscsak jobban fizet”. Gáti István iHKURiHnnMnwi KHHHHHRRnUHBMHHBMNMHHHHMnnnnni LENGYELORSZÁGI VÁLTOZÁSOK (2.) Mit akart a Szolidaritás? A kép, amely az illetékes lengyel vezetőkkel folytatott beszélgetéseken kibontakozott, egyértelműen bizonyítja: Lengyel- ország a hetvenes évtized végére súlyos társadalmi, politikai, gazdasági válságba került. Az okok tudományos elemzése még folyik, de a lengyel értékelésekből azért már annyi kitűnik, a munkásosztály mozdult meg és követelt radikális változásokat — saját munkáshatalmától, pártjától. Etjnek nyomán kezdődött el, nem kevés tétovázás, bizonytalanság közepette az a reformkorszak, amely hivatva volt az újjászületés feltételeinek a kidolgozására, e'gy új alapokra helyezett nemzeti egyetértés megteremtésére. Ezt a folyamatot szinte csírájában fojtotta el — a nyugati világ bizonyos köreinek tapsa és buzdítása közepette — a szocialistaellenes erők nyilt fellépése. Nem lehet a fejleményekről beszélni a Szolidaritás tevékenységének elemzése nélkül. Rakowski miniszterelnök-helyettes mondotta: „A mi célunk ma az, hogy visz- szanyerjük a lakosság, a társadalom bizalmát. Egy olyan társadalomét, amely ma és itt adva van. Húsz éven át beképzeltek, önteltek voltunk. Politikánkban sok volt a megvetés az emberekkel szemben. A történelem úgy hozta, hogy ezért a számlát a Szolidaritás nyújtotta be — amely később a szocialista- ellenes erők kezébe került. Keserű fizetség volt.” A Szolidaritásnak a lengyel munkásosztály majdnem teljes egészében tagja volt. Ez a közel tízmilliós szervezet nagy reménységet ébresztett a munkásokban. Nemcsak anyagi helyzetük gyors javulását, hanem a társadalom erkölcsi megújulását is hirdette. Elhibázott volna az a sommás megítélés, hogy kezdettől reakciós célok szolgálatában állt. Rakowski miniszterelnök-helyettes elmondotta, sokáig meggyőződése volt, lehet találni közös platformot, kialakítható az a partneri viszony, amelynek alapján együtt lehet működni a Szolidaritással az ország számára előnyös változtatások, egy új Lengyelország felépítése érdekében. Élete legnagyobb csalódásának nevezte azt, hogy egy pillanatban rá kellett jönni, erre semmi remény nincsen többé. A fordulat akkor következett be, amikor a Szolidaritásiban a szélsőséges, nagyrészt értelmiségi elemek lettek a hangadók. Olyanok, akik közül nem egyet külföldön készítettek fel a szocializmus elleni politikai harcra. Partnerkapcsolatok? Egy idő után már nem lehetett erről beszélni — de nem a párt hibájából. Jellemző epizódot mond el erről Rakowski: „1981 júliusában meglátogatott a Szolidaritás egyik főtanácsadója. Leült, keresztbe tette a lábát, majd nyugodtan kijelentette: nos, miniszterelnök-helyettes úr, Lengyel- országban napirendre került a hatalomért való harc kérdése.” Mit tehetett ezután a párt? Hallgassuk meg Stanislaw Cioseket, a szakszervezetekkel való együttműködés ügyeinek miniszterét. Elmondja, hogy ő maga miért volt a Szolidaritás feloszlatásának a híve: „Eljött az ideje — érvelt —, hogy egyszer és mindenkorra véget vessünk annak, hogy egy 35 milliós nép narkotikus álomban él. A giereki politika álmodozása az úgynevezett második Lengyelországról, a gyönyörű jövőről teljesen demoralizálta a népet. Azzal, hogy a fogyasztáscentrikus gazdaságpolitika eredményeként áramlott az emberekhez a jövedelem. Jött az áru is, főként Nyugatról. ötven százalékkal nőtt az életszínvonal — stagnáló hatékonyság mellett. Drága pénzen megvásárolt nemzeti konszenzus volt ez. Hogyan válaszolt erre 1980? A Szolidaritás tovább álmodta ezt az álmot. Kongresszusunk 50 százalékos nemzeti jövedelemnövekedést ígért 3 év alatt. Ismert Walesa tervez- getése arról, hogy Lengyelország lesz Európa Japánja. Mi ez, ha nem a korábbi álmok továbbszövögetése? A lázálom megmarad, csak a narkotikum változik. De úgy is fogalmazhatunk, hogy e program mögött már az ellenforradalom nyílt támadása bontakozott ki, hiszen valóra váltásának feltételéül azt követelték, vonuljanak ki a kommunisták a politika színteréről. Ismert, hogy Lengyelországban a Szolidaritást, úgy mint a többi szakszervezetet is, feloszlatták. De nem vetették el a független, önigazgató szakszervezet gondolatát. Az új szakszervezeti törvény, amelynek szövege még a szükségállapot előtti időkben keletkezett, jó feltételeket biztosít ehhez. Az 1982. október 8-án elfogadott szakszervezeti törvény alapelvei szerint joga van a dolgozóknak önálló szakmai szervezeteket létrehozni. Vallják a mai vezetők: a szocializmus nem abban különbözik a kapitalizmustól, hogy nem lehetnek társadalmi konfliktusok — közte ellentétek a munkáltatók, az állam és a dolgozók között. A különbség abban áll, hogyan oldják meg ezeket a konfliktusokat. Most törvényes keretet teremtették a konfliktusok ellenőrzött, kulturált kezeléséhez. A törvény biztosítja a sztrájkjogot is,' de előírja az előzetes egyeztető eljárást, amelynek során nagy valószínűséggel megoldhatók a vitás kérdések munkabeszüntetések nélkül is. Mit jelent a szakszervezetek függetlenségének hangsúlyozása? Semmiképpen sem jogi platformot egy ellenzéki erőcsoportosulás létrehozásához. Jelenti viszont azt, hogy önállóan járhat el a dolgozók jogainak érvényesítésében, mentesen az állami befolyásolástól, s ugyanakkor a párt sem kényszerül arra, hogy feltétlenül politikai ügyként kezeljen és állást foglaljon nem politikai természetű kérdésekben. Nagyon pontosan fogalmazta meg ezt az alapelvet Ryszard Smialew, az Ursus traktorgyári szakszervezeti előkészítő bizottság öttagú vezetőségének tagja: „Elismerjük a párt irányító szerepét a társadalomban, de a szakszervezet független az állami, politikai, társadalmi intézményektől. így szól az alapszabályunk, amelyet hosszú viták után fogadtunk el. Magában foglalja ez az alapszabály a korábbi ágazati szakszervezetek és a Szolidaritás alapszabályainak az elemeit is.” Smialew is beszélt róla, de országos tapasztalat, egyelőre bizalmatlanság fogadja az új szakszervezeteket. A már kétszer csalódott dolgozók harmadszor nagyon meggondolják a csatlakozást. Egyébként semmi sem sürget, mert ahogyan éppen Smialew fogalmazta meg: nem érzik a szakszervezetek hiányát. A feladatokat részben a párt- szervezetek, részben a vállalatvezetés szociális intézményrendszere egyelőre megoldja — szakszervezet nélkül is. Következik: 3. Az egyház és az érdekközösség. T. Varga József
