Kelet-Magyarország, 1983. január (43. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-05 / 3. szám

4 Kelet-Magyarország 1983. január 5. Napi külpolitikai kommentár Százötven év magány rjpjfeibriel ©ama Marquez, l VJ Kolumbia és egész La- *■ * fin-Amerika zseniális írója a napokban vette át Nöbel-díját a Száz év ma­gány című remekművéért. A Svéd Királyi Akadémián tar­tott beszédében elmondta: a szubkontinens életére ma is rányomja bélyegét a spanyol, portugál, angol, francia és egyéb hódítók áldatlan műkö­dése. A déM csücsökben lévő Falklan d -szigetek lakód nem száz, hanem százötven év magányról beszélhetnek: a szigetcsoport 1833. január ele­jén került brit fennhatóság alá. Most másfél évszázada. Mi­vel az elmúlt esztendőben a viiilág hangos volt a falklan- dók nevétől, az évforduló megér egy pillantást. Mi tör­tént a két kulcsországban, Angliában és Argentínában azóta, hogy a brit oroszlán megvédte gyarmati uralmát a világ végén? London eredetileg nagy ün­nepséget tervezett. Komolyan szóba került, hogy maga Thatcher asszony látogat el a helyszínre, ahol most 1800 brit állampolgár „biztonságá­ra” négyezer angol katona vi­gyáz. A látogatásból nem lett semmi. Állítólag azért, mert a szigetcsoport fővárosa, Port Stanley mindreptere „nem biz­tonságos”. Az igazság azon­ban az, hogy a dolog politi­kailag nem tűnt „biztonsá­gosnak”. A konzervatív kabinetnek ugyan a háborús sikerrel si­került felkorbácsolnia a na­cionalista érzelmeket, de — mint várható volt — ez a ka­tonai siker (amely mellesleg több száz fiatal angol halálát jelentette) csak ideig-óráig fe­ledtethette a napi gondokat, a munkanélküliséget, az inflá­ciót, a növekvő keserűséget. A kormányfő tanácsadói úgy érezték: a diadal ünneplése, ami nemrég még politikai kamatokat jelentett a kabi­netnek, ma már groteszk mó­don a visszájára fordulhait. A másik kulcsországban még sokkal rosszabb a hely­zet. Üjra bebizonyosodott, hogy egy ingatag rezsimre ki- heverhetetílen csapást mérhet a katonai vereség. Az inflá­ciós ráta évi kétszáz (!) szá­zalék, az államadósság a vi­lágon az egyik legnagyobb — negyvenmilliárd dollár. Tíz éve egy amerikai dollár tíz argentin pesót ért. Most — hivatalosan — 41 640 pesót! Nemhivaibalo6an több mint haitvanezret... Nemrég még elképzelhetet­len lett volna, ami a minap bekövetkezett: mintegy ki­lencmillió argentin, az or­szág munkaerejének kilenc­ven százaléka vett részt egy országos méretű általános sztrájkban. Feléledt a tegnap még gyakorlatilag illegalitás­ba kényszerített öt nagy párt, köztük a hadsereg első számú mumusa, a szakszervezetek­ben nagyon erős peronásta mozgalom. Néhány nappal ezelőtt monstre-tüntetésre került sor Evita Peron sírjá­nál. .. n katonai vereség — je­lentette ki Oscar Cami- Mnlian neves polgári po­litikus, volt külügyminiszter — felszínre hozta hazánk minden problémáját. Azt is, hogy ideje számot adni ar­ról, mi tett azzal a harminc­ezer (!) emberrel, akikért hajnálanta katonai alfa ró- meók érkeztek és akiket so­sem látott többé senki... Százötven évvel a falklandi brit megszállás kezdete és néhány hónappal az argen­tin—brit háború utón egyik országnak sincs oka az ün­neplésre. Harmat Endre (Folytatás az 1. oldatról) nista Pártja Központi Bizott­ságának főtitkára vezet. A küldöttség tagja Nyikolaj Tyi- honov, az SZKP KB Politi­kai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Minisztertaná­csának elnöke, Andrej Gro- miko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, külügy­miniszter, Dmitrij Usztyinov, az SZKP KB Politikai Bi­zottságának tagja, honvé­delmi miniszter, & Konsztan- tyin Ruszakov, az SZKP KB titkára. A tanácskozást Gustáv Hú­súk, a CSKP KB főtitkára, a CSSZSZK elnöke nyitotta meg. Szívélyesen üdvözölte a testvéri országok küldöttsé­geit. Az ülés résztvevői egyper­ces csenddel adóztak Leonyid Brezsnyev emlékének. A délelőtti megbeszélésen Wojciech Jaruzelski, a Len­gyel Népköztársaság küldött­ségének vezetője, a délutáni tanácskozáson pedig Nico- lae Ceausescu, a Román Szo­cialista Köztársaság küldött­ségének vezetője elnökölt. Az ülésen részt vesz Vik­tor Kulikov, a Szovjetunió marsallja, a Varsói Szerző­dés Tagállamai Egyesített fegyveres erőinek főparancs­noka. A Varsói Szerződés Tagál­lamai Politikai Tanácskozó Testületének főtitkári tiszt­ségét ezen az ülésen Dusán Spácil csehszlovák külügy­miniszter-helyettes tölti be. (MTI) JOBB ÉVRE VÁRVA. Kedd délelőtti pillanatkép a dort- mundi munkaközvetítőből. Az arcokon reménytelenség, hi­ába remélnek munkát ezek a nyugatnémet állásnélküliek. (Kelet-Magyarország telefotó) A KÖZEL-KELET KÖZELRŐL 2. Kiútkeresés — korlátokkal Könnyen pórul járhat a gyakorlatlan utazó, ha Egyiptomból akar Izraelbe repülni. Magam is tanácsta­lanul álldogáltam a kairói repülőtér forgatagában: a ha­talmas elektromos jelzőtáb­lán nyoma sem volt Tel- Avivnak. Mint hosszas után­járás után kiderült, bizton­sági okokból nem írták ki a járatot. Elvek és szándékok Ez az apró epizód is jelzi: a Camp Dav.id-i alku, az egyiptomi—izraeli különbé­ke megkötése, a Sinai-fólszi- giet visszaszerzése után (s ezek ellenére) nehézségekkel jócs­kán terhelt még a két ország viszonya — nem is beszélve a tágabb térség megoldatlan problémáiról. A Szadat utá­ni időszak eseményeit vizs­gálva az egyik legfontosabb kérdés tehát: mennyiben és mennyire változhat Kairó diplomáciai tevékenysége? Elképzelhető-e komolyabb át­értékelés a néhai elnök ál­tal kialakított szövetségrend­szerben? — A béke nem pusztán taktikai cél számunkra — szögezte le találkozónkon dr. Mohamed Ahmed Abdeilah, a parlament külügyi bizott­ságának elnöke. Más beszél­getések is azt az értékelést támasztották alá, hogy Mu­barak hosszabb távon is tartja magát a Camp Da- vid-i elvekhez. Ám ez jiem jelent mozdulatlanságot, sőt számos jel mutat a kiegyen­súlyozottabb külpolitikára való törekvésre, Szadat egy­oldalú amerikai orientáció­jának felszámolására. E cél­lal függ össze, hogy Kairó is­mét előtérbe helyezi az el nem kötelezettek mozgalmát. Gyakorlati lépésekben még kevéssé érződik, de minden­képp figyelemre méltó, hogy hangsúlyozzák a szocialista országokhoz fűződő viszony javításának szándékát is. Kairói receptek Mubarak hatalomra kerü­lése után megszűntek az arab államok elleni támadások, s A közel-keleti térség térképe alatt lévő területeket. (Foto port — KS) azóta kétségkívül megkezdő­dött a sokáig szinte teljesen elszigetelődött Egyiptom és az arab világ közeledése. — Ma már sokkal jobb az atmoszféra — foglalta össze a helyzetet beszélgetésünk során Oszama el-Baz külügyi államtitkár, Mubarak sok­szor „szürke eminenciásnak” tartott tanácsadója —, bár a teljes normalizáláshoz még idő kell. Ez érthető is, hiszen maradt véleménykülönbség bőven. Kairó ugyan elismeri, hogy a közel-keleti válság kulcsa a palesztin probléma és hogy a tartós rendezés feltétele az átfogó, igazságos béke, a jogok kölcsönös tisz­teletben tartása lenne, ám a kibontakozásra adott recept a Camp David-i keretekbe illeszkedik. Emlékezetes, hogy Reagan .rendezési javaslatait — hi­ányosságai ellenére — Kairó ■■■■hhhbbmhhhhhhhbhhhb matatja az izraeli megszállás — U. S. News and World Re­Piitír István dokumentumriportja: A veréb is akció AZ IDŐPONT 2. Amikor Duke ezredest és társait útnak indították Wa­shingtonból, a szovjet csapa­tok már csak száz kilométer­re álltak Magyarországtól. És bár mind Horthy Miklós, amikor 1941 júniusában jó­váhagyta a hadüzenetet, mind Kállay Miklós, amikor 1942 júniusában új magyar miniszterelnökként látoga­tást tett Hitler főhadiszállá­sán, mind Ujszászy István, amikor a 2. magyar hadse­reg még csak felvonulóban volt a frontra, csaknem bi­zonyos volt a németek győ­zelmében; Duke ezredesnek már kétségkívül tisztában kellett lennie azzal: ezt a há­borút bizony a hitleristák és szövetségeseik elvesztették. Egy alacsony rangú kül- ügyminisztériumi tisztviselő, Veress László segédtitkár Isztambulban 1943. szeptem­ber 9-én aláírta az angol kormány megbízottjával a külön fegyverszünetet. A vi­lágtörténelemnek alighanem a legfurcsább nemzetközi ok­mánya volt ez, ha egyáltalán annak nevezhetjük. Azt tar­talmazta ugyanis, hogy Ma­gyarország leteszi a fegyvert, amint az angolszász csapatok az ország határára érnek. A titkos megállapodás értelmé­ben Magyarország továbbra is hadiállapotban maradt ugyan, de az Egyesült Álla­mokkal és Angliával fegy­veres harcokat nem folytat — természetesen, hiszen a hadihelyzet miatt másképpen nem is cselekedhetett —, csupán a szovjet hadsereg el­len. Jellemző ennek a tár­gyalásnak a „komolyságá­ra”, hogy csak miután meg­nyíltak Angliában a levéltá­rak a kutatók előtt, derült ki: nem Knatchbull-Huges- sen, angol nagykövet, hanem egy beosztott követségi tiszt­viselő, Sterndale Bennett volt az, aki az 1943. szep­temberében a Boszporusz vizén megkötötte a magya­rokkal az egyezményt. Ez a többi között azt is tartalmaz­ta, hogy Magyarország foko­zatosan beszünteti a katon; és gazdasági együttműkö­dést a hitleri Németország­gal. Ezzel azonban Kállay Mik- lósék még nem fejeztél* be a maguk dolgát. S miközben tovább folytatták, sőt, az egyezményt megszegve foko­zott erővel támogatták Hit­ler szovjetellenes háborúját (lehetőségeikhez képest, hi­szen a voronyezsi katasztró­fa után már nemigen ren­delkeztek ütőképes katonai erőkkel), újabb éá újabb nyugati kapcsolatokat igye­keztek kiépíteni. A Veréb-akció — Duke ez­redes elmondása szerint — a „svájci vonal” útján keletke­zett. Ebbe a semleges ország­ba először Barcza Györgyöt küldték. Mégpedig a Vatiká­non 1 keresztül, ahol jó né­hány esztendeig követként képviselte az országot. Ké­sőbb, 1939-ben londoni követ volt. Ezen az állomáshelyen érte a londoni kormány köz­lése: mivel Magyarország megszegte a nem sokkal előbb aláírt jugoszláv—ma­gyar örök barátsági és meg nem támadási szerződést, London megszakítja a diplo­máciai kapcsolatokat Buda­pesttel. Barcza hiába akart talál­kozni Bernben az angol kö­vettel. A szigetországi dip­lomata — a hazulról kapott utasítás alapján — elzárkó­zott ettől. Viszont végrehaj­totta azt a megbízatását, hogy kerülő úton tudja meg és hozza kormánya tudomá­sára, mit kíván általa a ki­rályi magyar kormány kö­zölni. Nos, Barcza nem akart mást, mint amit az angolok és az amerikaiak már más, ugyancsak semleges orszá­gokban működő csatornákon keresztül megtudhattak. Horthy azt kérte, mentsék őt meg majd a szovjet csapa­toktól. Barcza Bernben kapcsola­tokat épített ki az amerikai­akkal, és egy bizonyos „Mr. H.”-tól meg is kapta a vá­laszt, amiben azonban az ő és megbízói számára nem volt semmi vigasztaló. Kere­ken közölték vele is: Lon­don „tetteket és nem szava­kat vár” Kállaytól. Ismét csak figyelmeztették a ma­gyar kormányt, hogy csak feltétel nélküli fegyverleté­telről lehet szó, és súlyos kö­vetkezményeket jelent az országra nézve, ha a háború vége Magyarországot nem a szövetségesek, hanem Hitler oldalán éri. Mindezek ellenére Horthy- ék abban reménykedtek, hogy a harcok súlypontja ha­marosan a Balkánira tevődik át, és angol—amerikai csa­patok szállják meg Magyar- országot. És bár a jelek egy­re inkább arra utaltak, hogy ez vágyálom marad, maka­csul ragaszkodtak elképzelé­seikhez. Miután Mussolini megbu­kott, és Olaszország kivált a háborúból, Horthyék ismét csak tétlenek maradtak. Né­hány újabb, jelentéktelen lépést tettek csupán az eleve zsákutcába vezető irányba. A többi között így került egy megbízható, németellenes diplomata, Bakach-Bessenyei György báró Bernbe. Ott dol­gozott az OSS európai főre­zidense, bizonyos Allén Dul­les. Később ő lett a CIA egyik megalapítója, és a hi­degháború idején az ameri­kai kémkedés óriása. Ott, Svájcban mindenki tudta róla, hogy bár diplomata­ként van nyilvántartva, tu­lajdonképpen hírszerző. Ma­ga írta emlékirataiban: „Né­ha bizonyos fokú nyilvános­ság elősegíti a hírszerzést. Ez történt a második világ­háborúban, amikor 1942 no­vemberében Svájcba küldtek Donovan tábornokhoz, hogy részt vegyek az OSS munká­jában. Az amerikai követ közvetlen munkatársa vol­tam. Az egyik legjelentő­sebb svájci lap hírül adta, hogy én Franklin D. Roose­velt titkos küldöttjeként ér­keztem Svájcba. Az ember azt hinné, hogy ez a nem kí­vánt reklám akadályozta munkámat. Éppen ellenkező­leg. Hiába cáfoltam a hírt, mindenki elhitte. Csak úgy özönlöttek hozzám a hírszer­zők. Igaz, voltak köztük hó­bortos alakok, de voltak rendkívül értékes személyek is. Ha nem tudom megkü­lönböztetni a búzát a pely­vától, némi hibalehetőséggel, akkor nem vagyok alkalmas a munkámra, hiszen az em­berismeret a hírszerző tiszt egyik legfontosabb tulajdon­sága.” Ha valóban Allén Dulles volt az, aki a Veréb-akciót indíttatta, akkor ez esetben állt elő a „némi hibalehető­ség”. A Veréb-akció pelyva volt. Nem búza. De hát en­nek az igénytelen madárnak táplálékul elég mindenféle hulladék... azonnal üdvözölte. (Az ame­rikai elnök elvetette egy ön­álló palesztin állam gondola­tát, s helyette egy Jordániá­val kötendő föderációt pár­tolt.) A fezi arab csúcstalál­kozón kialakított csomagter­vet Mubarak jobbnak tarta­ná, de nem lát reális alapot e kezdeményezés megvalósí­táséira. A Reagan-terv vi­szont lökést adhat a megre­kedt békefolyamatnak — mondta az államtitkár. A kiútkeresés kairói re­ceptje szerint — amint azt Mubarak legutóbb Mitter­rand francia elnökkel foly­tatott tárgyalásain kifejtette — a PFSZ akár elsőként, egyoldalúan is el kellene, hogy ismerje Izraelt. Egyip­tom a palesztinok és Jordá­nia bekapcsolódása esetén látna esélyt a palesztin au­tonómiáról folyó, hosszabb ideje kátyúba jutott megbe­szélések sikerére is —, de a libanoni válság rendezéséig a jelek szerint semmiképp nem hajlandó visszatérni a tárgyalóasztalhoz. Sőt, az iz­raeli kivonulásig állítólag még nagykövetét sem küldi vissza Tel-Avivba. Szűk mozgástér Libanon tényleg forduló­pontot jelenített. Az amúgy is alacsonyabb sebességfokozat­ba kapcsait egyiptomi—izra­eli békülési, helyesebben normalizálódási folyamat szinte leállt, megszaporodtak a kölcsönös vádaskodások, erőteljesebbé váltak a kriti­kák. Azóta éleződött ki a vi­ta a tataai egy kilométeres sínai partszakasz hovatarto­zásáról is. — Nyugodtan be­szélhetünk a kapcsoltatok be­fagyasztásáról — összegeztek a magas rangú beszélgető- partnerek. A helyzetfelmérésnél ke­vésbé világos, miiben látják Kairóban a biztosítékot re­ceptjeik hatásosságára, azon túl, hogy reménykednek az Egyesült Államok és Nyugat- Euirópa diplomáciai támoga­tásában, a bejrúti vérengzés után fel boly dűlt világközvé­lemény Izraelre gyakorolt nyomásában, valamint a PFSZ-en belüli mérsékel- behh, kompromisszumokra esetleg hajlóbb áramlatok térnyerésében. Kérdés per­sze, mennyire illúzió abban bízni, hogy Washington haj­landó — és képes — lesz olyan engedményekre bírni a Begin kormányt, amely ki­mozdítaná a közel-keleti krí­zist jelenlegi holtpontjáról. Szegő Gábor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents