Kelet-Magyarország, 1983. január (43. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-26 / 21. szám
4 Kelet-Magyarország 1983. január 26. Napi külpolitikai kommentár A kudarcok alagútja? dőszerű találós kérdés: ] Az is baj, ha olcsó, az is baj, ha drága — mi az? A válasz: az olaj. Téved, aki úgy véli, mindez rossz tréfa. Bizonyság rá a kőolaj - exportáló országok szervezete olajipari minisztereinek hétfőn Genfben véget ért rendkívüli tanácskozása. Ilyen látványos kudarc talán még soha nem érte az OPEC-et, mint most Meddőnek bizonyult a kvótavita, vagyis annak eldöntése, hogy a tagországok naponta menynyi olajat termeljenek ki és dobjanak piacra? öt héttel ezelőtt a bécsi tárgyaláson 18,5 millió hordóban állapodtak meg (1 hordó egyenlő 159 liter). Ezt most 17—17,5 millió hordóra szerették volna csökkenteni, de a csökkentést mindegyik ország a többiektől várta. A „nemzeti önzés” nyomán bizony keserű kifakadások hangzottak el a genfi találkozó után. A „ki ki azt csinál, amit akar” felfogás ugyanis hátrányosan érintheti az OPEC pozícióit, s aligha hagyja érintetlenül a nemzetközi olajpiacot. Több „fekete arany” — óhatatlanul csökkenő árak. Bár Genfben most nem állapodtak meg árváltozásban, valószínű, hogy a korábbi, 34 dolláros hordónkénti alapár előbb vagy utóbb lefelé indul, ha a kínálat túlmegy az opec által egészségesnek minősített határon, Sokan persze azt mondják erre: annyi baj legyen! Csakhogy ha csökken az olajexportáló országok bevétele, ez megingathatja a nemzetközi pénz- és hitelpiacot. Arról nem is szólva, hogy az OPEC-ben jónéhány olyan ország található — elegendő Venezuelát vagy Mexikót említeni —, amely hitelekre szorul. Az árcsökkenés ezenkívül — bármily furcsa — negatív hatással lehet a nemzetközi kereskedelemre, visszafoghatja némely olajtermelő állam importját. Más oldalról nézve, a világ kényelmesebbé válhat az olajat helyettesítő energiaforrások fölkutatásában. Márpedig minden késedelem súlyos anyagi következménnyel járhat. Mert az olajkincs közben egyre apad... A genfi kudarc kikezdte az OPEC hierarchiáját. Ügy tűnik, Szaúd-Ará- bia — végleg vagy csak ideiglenesen — elvesztette hangadó szerepét. A szaudi miniszter hasztalan próbálta jobb belátásra bírni kollégáit, azok ezúttal fölülkerekedtek mind ár-, mind kvótaügyben. A magyarázat egyszerű. A Perzsa-öböl menti országokban — bármily jelentős olajexportjuk — összesen 11,5 millió ember élet- színvonalát érinti a nemzeti bevétel. A többi OPEC-tagál- lam népessége viszont meghaladja a 333 milliót. Vagyis: a nemzeti jövedelem tekintetében más helyzetben van a ritkán lakott Szaúd-Arábia, mint mondjuk Venezuela, vagy Nigéria. Egy hónapon belül másodszor ültek tárgyalóasztalhoz az OPEC-államok szakminiszterei. Kiutat most sem találtak belső gondjaikra. Ellenkezőleg, mintha még mélyebbre ásták volna magukat a kudarcok alagútjában. Gyapay Dénes Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára kedden a KB székházában fogadta Guy Spitaelst, a Belga Frankofon Szocialista Párt hazánkban tartózkodó elnökét. A szívélyes légkörű megbeszélésen áttekintették a nemzetközi helyzet legfontosabb kérdéseit, a két párt közötti kapcsolatok alakulását, s azok továbbfejlesztésének lehetőségeit. A találkozón jelen volt Horn Gyula, a KB külügyi osztályának helyettes vezetője. BéketüiMés Kaliforniában Közel kétszáz személyt tartóztattak le a kaliforniai Van- denberg légitámaszpont közelében hétfőn, miután megpróbálták eltorlaszolni a támaszpont bejáratát. A tüntetők az MX interkontinentális rakéták készülő próbafelbocsátása ellen tiltakoztak. A Vamderberg támaszpont jelenleg az egyetlen hely az Egyeßült Államokban, ahonnan MX-rakéták indíthatók, s a támaszponton Min u témán típusú interkontinentális rakéták is vannak. Tudván ezt, a tüntetők egy része — mintegy harminc személy — egy távoleső hátsó bejáraton bejutott a támaszpontra, s majdnem egy kilométerre megközelítette az egyik atomrakéta kilövőállását. Végül azonban vala- mennyiüket őrizetbe vették. A letartóztatásokkal — amelyek olyan személyekre is kiterjedtek, akik nem vettek részt közvetlenül a támaszpont elleni akciókban — hétfőin estére vetettek véget a tüntetésnek. (Kelet-Magyarország telefotó) Losonczi Pál látogatása (Folytatás az 1. oldalról) nem 14 négyzetkilométeres városrészében az utóbbi években mintegy 20 ezer lakást építettek, 80 ezer embert juttatva kényelmes családi otthonhoz. Elhangzott az is, hogy mintegy 34 milliárd forint értéket állítanak elő évenként Angyalföld 117 nagyüzemében és ipari szövetkezeténél. Az itt dolgozó 60 ezer fizikai munkás formálja igazán a kerület sajátos arculatát, politikailag fogékony közéletét, ám manapság már növekvő szerepe van a — nagyrészt Angyalföldről származó, s itt dolgozó — műszaki, közgazdasági értelmiségnek, pedagógusoknak. Losonczi Pál ezután Halmi Tibor vezérigazgató és Marhoja József gyárvezető kalauzolásával megismerkedett a Váci úton megépített új kenyérgyárral, ahonnan naponta 80 tonna friss kenyér és péksütemény kerül nemcsak az angyalföldiek asztalára, hanem hat más kerület boltjaiba is. A Kender-juta és Politextil Vállalatnál, ahol Szabó Imre ipari miniszterhelyettes is csatlakozott a házigazdákhoz, Knapek László, a vállalati pártbizottság titkára és Húszak Vilmos vezérigazgató fogadta, tájékoztatta Losonczi Pált. A délutáni programhoz tartozott a hajdani „tripolisz” helyén épült Gyöngyösi úti lakótelepnek, valamint üz- j letházainak és óvodájának megtekintése. Angyalföldön szerzett benyomásairól tapasztalatairól Losonczi Pál elismerő és to-; vábbi szorgos munkára serkentő szavakkal szólt a látogatás végén lezajlott beszélgetésen, amelyet — ismét a pártbizottság székházában — a kerület vezetőivel folytatott. Az ellentétek országa S zerencsésnek mondhatja magát az a látogató, aki az éjszakai órákban érkezik India fővárosába. Mindenek előtt azért, mert a nappali letaglózó hőség helyett kellemes hűvös időjárás fogadja. Persze, az év elején naplemente után sincs plusz 20—25 foknál kevesebb, mégis kedvező alkalom az első városnéző kirándulásihoz. Az első benyomás: meseországba érkeztem. Az utcákon éjfél után autók már alig láthatók. Egy-egy fáradt riksakuli pedálozgat hazafelé. A repülőtérről a városközpont felé haladva itt is, ott is az éjszakai bazárok nyüzsgő képe és a fűszerekkel gazdagon meghintett ételek illata fogadja a vendéget. Reggel délibábként tűnik el az állomvilág. A szállodával szomszédos telken épülő felhőkarcoló bambuszállványain felmásznak a munkások, akik éjszakai szállásukról, a környéken összetákolt hullámpapír- vagy bádogfészerék- ből jönnek elő. Káprázatos épületeket emelnek úgy, hogy a betont a fejükön fonott kosárban hordják. Indiában gyorsan meg kell szokni az ellentmondó jelenségek egyidejű látványát, s készen kell állni azok eredetének és következményeinek megismerésére. Erre hívta fel a figyelmet Seila Kául asszony közoktatási és szociális miniszterasszony is, akivel a Magyar Kulturális Központ egyik kiállításán beszélgettem. — Legújabbkori fejlődésünk számtalan belső és külső konfliktus megoldását, vagy éppenséggel megoldatlanságát jelenti. Űj alkotmányunk 1950. január 26-án lépett életbe, ám ez nem küszöbölte ki sem a feudalizmus, sem pedig a gyarmatosítás örökségeként ránk maradt társadalmi nehézségeket. Egyidejűleg fáradozunk az elképzelhetetlen nyomorban élő milliók szociális, gorídjaipak enyhítésén és azon, hogy nemzeti kultúránk és "tudományunk az emberiség legkiválóbb kulturális és tudományos vívmányainak felhasználásával léphessen előre. Pártok ellentétei, nemzetiségi ellentétek, vallási konfrontáció és regionális érdekek összeütközése: ez is az indiai valósághoz tartozik. A különböző konfliktusok sokszor egyszerre jelentkeznek, például az északkeleti tartományokban. Itt osztá' érdekek összecsapása, szeparatista törekvések jelennek m=g vallásháború formájában. A függetlenné vált Indiai Köztársaság a nemzetiségek kérdését úgy szándékozott rendezni, hogy egy-egy szövetségi államot az egy nyelvet beszélő népközösségek lakóhelye szerint határoltak körül. A legnagyobb nemzetségek autonómiát kaptak, a kisebbek először részleges autonómiát kaptak, majd szövetségi államot alapítottak. A gazdasági és szociális felemelkedés nagyszerű terveit a valóság nem mindenki számára bíztató hétköznapjaival egybevető népcsoportokban néha türelmetlenség tapasztalható. A közösség javát szorgalmazó jelszavak szeparatista szándékok kifejezőivé is válhatnak. India északkeleti országrészének esetében a külföldről pénzzel és fegyverrel támogatott erők tevékenysége már-már polgár- háborús feszültséget teremtett. j-Delbi'ben újságíró kollégákkal beszélgetve hangsúlyozottan esik szó a szubkontinens nemzetközi kapcsolatairól. Először is India és Pakisztán szembenállásáról, amiért mindkét fél a másikat okolja. A két ország tárgyalásait illetően különleges türelemre van szükség — mondja az egyik újságíró, aki gyakran ott van a miniszterelnököt külföldre kísérő tudósítók között. A nagyhatalmakhoz való viszony India hagyományos el nem kötelezett álláspontját tükrözi. Dmitrij Usztyinov szovjet honvédelmi miniszter tavalyi indiai látogatása után magas rangú francia katonai küldöttség járt Delhiben. Indira Gandhi az Egyesült Államok elnökével tárgyalt, majd Moszkvába látogatott. India szakadatlan kezdeményezéseket tesz a szomszédos Kínához fűződő kapcsolatai rendezésére is. Ami pedig a kétoldalú kapcsolatokat illeti, talán érdemes ismét idéznünk Seila Kául miniszterasszonyt: Magyarország és más szocialista országok számunkra a nagy földrajzi távolságok ellenére is az egyenrangú és jól hasznosítható együttműködés lehetőségét jelentik. 1983. január. Meruk József LENGYELORSZÁGI VÁLTOZÁSOK (1.) Csak a szükségállapot segített 1982 decemberének utolsó napján felfüggesztették a szükségállapotot Lengyelországban. A katonák visszamentek a laktanyákba... Ez az utóbbi mondat igen jól hangzik. Ám nem igaz. A katonák ugyanis eddig is ott voltak. Mert különös szükségállapot volt ez. Szükségállapot. Lengyelül ez* kifejezés államjogilag nem ismert, ezért hadiállapotnak nevezték. így fordították a nyugati sajtóban is. Mindegy hogyan mondjuk, igen rossz a kifejezés akusztikája. Nem titkolom, magam is némi szorongással indultam el felfedező sétára varsói tartózkodásom első estéjén. De a szorongás hamar eloszlott. Először is: katonaság sehol. Rendőrök ügyeltek a közboztonságra, nem többen mint a világ bármely nagyvárosaiban. A szorongás helyére lassan némi restellkedés, szégyenérzet lépett, amikor tetten értem magam: miért is csodálkozom olyan magától értetődő dolgokon, mint a szórakozni induló jól öltözött emberek sokasága, a párolgó főtt kolbász a bisztró kirakatában, az utcai árus gyümölccsel megrakott standja, a zsúfolt könyvesboltok, a napi és hetilapok sokaságát kínáló újságosbódé, vagy éppen a kapu alatt csókoló- zó fiatalok látványa. A tájékozatási miniszter meghívásának tettem eleget néhány kollégámmal decemberben, s találkozhattam két miniszterelnök-helyettessel államtitkárokkal, miniszterekkel, a központi bizottság egyik titkárával, vajdasági, nagyüzemi vezetőkkel, munkásokkal. Elsőként talán az tisztázódott a beszélgetések során, hogy a lengyelországi válság nem 1981. december 13-ával, a szükségállapot elrendelésével kezdődött. Ez az intézkedés — ma már bizonyosan elmondhatjuk — a válságból kivezető hosszú út első, nagyon kemény és fájó, de elkerülhetetlen lépése volt. Szükségállapot egy szocialista országban? Talán a mai napig nem emésztettük meg magunkban a dolog tragikus voltát. Legalább a kérdést fogalmazzuk meg: milyen mély és sok összetevőből álló válságfolyamat kellett ahhoz, hogy ide jusson Lengyelország? — Ujabbkori történelmünk legnagyobb válsága után vagyunk, mint a súlyos infarktus után gyógyuló beteg — jellemezte a helyzetet Ta- deusz Hupalowski tábornok, közigazgatási miniszter. Mieczyslaw F. Rakowski miniszterelnök-helyettes: „Az hogy sikerült megállítani a lengyel állam politikai, gazdasági struktúrájának felbomlási folyamatát, s mindezt saját erőből, joggal tartjuk a párt, a szocialista állam történelmi eredményeinek. Sikerült elkerülni, hogy az események során a nemzet tartós sebeket kapjon Elenyésző számban voltak áldozatok, pedig, bár minden emberélet drága, elképzelhető volt, hogy sokkal több áldozattal jár majd a rendcsinálás.” Időzzünk egy kicsit az okoknál. Sok ember meghallgatása után sem szeretném egyszerűen józan pragmatizmusnak nevezni, a realitásérzék sem elég pontos jelző arra, ahogyan ma a lengyel vezetés gondolkodik, elemzi a történteket és formálja a taktikai, stratégiai célkitűzéseit. A magyar újságíró megannyi hazai és nemzetközi tapasztalat ismeretében sem merészkedhet az elemző ítéletalakotás utcájába. Hallgassuk ezért, mit mondanak a legilletékesebbek. Hogyan is jutott ide Lengyelország? Ismét Rakowski: „Nem tudunk kormányozni. Ez a lengyel hagyományokból is fakad. Mi mint új uralkodó osztály nem tudtunk ettől a hagyománytól megszabadulni.” Franciszek Dabrowszki a krakkói vajdasági pártbizottság titkára: „1980 augusztusa nem jött váratlanul. A régi pártvezetés nem vezetett, hanem uralkodott. Hiányzott a bírálat, az önkontroll. A nép morális, ideológiai egységéről beszéltek, de nem figyeltek az emberek véleményére. A propagandában csak sikereket volt szabad hangoztatni.” Zygmunt Rybiczki az államjog tudósa, a minisztertanács jogi ügyekkel foglalkozó államtitkára: „A munkás- osztály fellépése 1980 augusztusában teljesen autentikus volt. Egy új, a szocializmusnak megfelelő jogrendért, reformokért emeltek szót. Éppen ezért ma is a munkások képviselőivel megkötött augusztusi megállapodások talaján állunk.” Zénón Körnender miniszterelnök-helyettes, a Pax katolikus szervezet elnöke: „A válságnak gazdasági okai is vannak. Ma, utólag igen nehéz meggyőzni az embereket arról, hogy hosszú ideig túlzottan jól éltek ahhoz képest, amit a termelés színvonala, a munka hatékonysága megengedett volna. Ebből óriási nemzeti eladósodás keletkezett, amely 1981 végére a katasztrofális összeomlás szélére vezette az országot.” Jan Glowczyk a LEMP Központi Bizottságának titkára: „Az 1980 augusztusi események után folyamatosan lépéshátrányba kerültünk. A párt egyre veszített erejéből, akcióképessége legyengült. Egy időben túlságosan a múltra koncentráltunk. Mindenki — és nem alaptalanul — a régi vezetés hibáira, egyes személyek felelősségére figyelt. Kellett ezzel is foglalkozni, de nem ilyen egyoldalúan. Túlságosan hosszú volt ez az időszak. Az ellenség szította e kérdés körül a lángot, hiszen érdeke volt, hogy a párt önmagával vitatkozzon. így szabadabb volt a kezük. Idő" közben a párt kongresszusa válságos helyzetet teremtett. Demokratikus útoft új központi bizottságot is választott. Ekkor az ellenség frontális támadást indított a párt ellen. Közben a sorai jelentősen megerősödtek. Kiépült az apparátusuk, megjelentek a külföldön kiképzett vezetőik is. Az erőre tehát erővel kellett válaszolni. A pártnak volt ereje: a szilárd, hazájához hű, kommunista vezetés alatt álló hadsereg.” És megszületett az elhatározás: katonai szükségállapotot kell elrendelni. Jaruzelski tábornok 1981. december 13- án reggel hat órakor a rádióban és a televízióban ezt el is mondta a lengyel népnek. Az emberek tudomásul vették —, de a legtöbben arra a mondatára emlékeztek, hogy a szükségállapot csak addig tart, amíg a helyzet indokolja. Következik: 2. Mit akart a Szolidaritás? T. Varga József
