Kelet-Magyarország, 1982. december (42. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-11 / 291. szám
1982. december 11 Kelet-Magyarország 15 KINEVEZÉS. A Minisztertanács Németh Jenőt, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnökhelyettesévé kinevezte. AK-M olvasószolgálata A hagyományoknak megfelelően ma, szombaton újra jelentkezik lapunk olvasó- szolgálata. A szerkesztőség 11-425-ös telefonszámán ezúttal Balogh Géza, a gazdaságpolitikai rovat munkatársa tart ügyeletet, s várja az érdeklődők javaslatait, kérdéseit, közérdekű bejelentéseit. Kérjük a telefonálókat, hogy a beszélgetést nevük, címük, esetleg telefonszámuk közlésével kezdjék. Ugyanis kérdéseik egy részére azonnal választ kaphatnak, azonban egyes, bonyolultabb problémákra csak az illetékesek megkérdezése és közreműködése után a későbbiekben térünk vissza. KARÁCSONYFADÍSZEK készítését tanulhatják meg azok a gyerekek, akik részt vesznek a vásárosnaményi művelődési központ játszóházának december 15-i és 16-i, 13 órakor kezdődő foglalkozásain. Mikor fizetik a nyugdíjat? A postahivatalok ünnepi nyitvatartása December ll-én, szombaton a pénteki munkanapoknak megfelelően tartanak nyitva a posta- hivatalok. Ekkor minden küldeményt kézbesítenek. December 12-én, ezüstvasárnapon a postahivatalok zárva tartanak. Csupán a megyeszékhelyi 1-es számú postahivatal lesz nyitva 8—12 óráig. Azonban a kereskedelmi szervek igényeinek megfelelően a közületi készpénzbefizetések elfogadására a városokban az 1-es számú postahivatalok 1—3 órás pénzfelvételi szolgálatot tartanak. E napon biztosítják még a hírlapok, táviratok és expressz küldemények, távbeszélő-meghívások kézbesítését. December Í8-án a szombati munkarendnek megfelelően tartanak nyitva a postahivatalok, azaz a megyeszékhelyi 1-es számú postahivatal 8—14 óráig, a városok és járási székhelyek 1- es számú postahivatalai 8—12 óráig tartanak nyitva. A hírlapokat, táviratokat és expressz küldeményeket, távbeszélő meghívásokat kézbesítik, és a munkanapnak megfelelő csomag házhoz kézbesítés is lesz. December 19-én, aranyvasárnapon a postahivatalok zárva tartanak, csak a megyeszékhelyi 1- es számú postahivatal lesz nyitva 8—12 óráig. A közületi kész- pénbezfizetések elfogadására a városok 1-es számú postahivatalai 1—3 órás pénzfelvételi szolgálatot tartanak. Kézbesítik a megjelenő hírlapokat, táviratokat, távbeszélő-meghívásokat és expressz küldeményeket. December 24-én pénteken a postahivatalok úgy tartanak nyitva, mint szombati napokon: a megyeszékhelyi 1-es számú postahivatal 8—14 óráig, a városok és járási székhelyek 1-es számú postahivatalai 8—12 óráig lesznek nyitva. A postautalványok kivételével valamennyi postai küldeményt és megjelenő hírlapot kézbesítik. December 25-én és 26-án karácsonykor 8—12 óráig csak a megyeszékhelyi 1-es számú posta- hivatal tart nyitva. Hírlap e napokon nem jelenik meg. A táviratokat, távbeszélő-meghívásokat és expressz küldeményeket kézbesítik. December 31-én, pénteken csak a megyeszékhelyi 1-es számú postahivatal lesz nyitva 8—12 óráig, viszont a városok 1-es számú postahivatalai 1—3 órás pénzfelvételi szolgálatot tartanak a kö- zületeknek. A megjelenő hírlapok, valamint táviratok és távbeszélő-meghívások, expressz küldemények kézbesítése biztosított lesz. Belorusszia bemutatkozott Nyíregyházán a megyei művelődési központban csütörtökön láthatták utoljára a látogatók a Belorusszia bemutatkozik című nagyszabású kiállítást. Belorusz vendégeink a művelődési központban pénteken megrendezett értékelő ünnepségen búcsúztak megyénktől. A megyei pártbizottság és a megyei tanács képviselői köszönetét mondtak a "kiállítás rendezőinek, a baráti köztársaság képviselőinek azért a munkáért, amelyet a barátság további elmélyítése érdekében végeztek. A belorusz vendégek elmondták, a kiállítás elérte célját: sok látogatót vonzott, s közelebb hozta egymáshoz a magyar és a belorusz embereket. A vendégek megyénk üzemeiben, s a megyénkben működő MSZBT-tagcsoportokban kedvező tapasztalatokat szereztek, s a tapasztalatok egy részét felhasználhatják otthoni munkájuk során. Tanácstagi beszámolók Nyíregyházán szombat December 13-án hétfőn 17 órakor Kerekréti Istvánná gabona- forgalmi vállalat ebédlője Simái út, Takács Lajosné Szabolcs Cipőgyár ebédlője: 17.30 kor Iglódi József butykatelepi klubház: 18 órakor Kósa Lászlóné dr., SZA- VICSAV, Mányik István Sóstóhegy 11. sz. általános iskola, Nagy Barnabás TITÁSZ okt. központ, Szódaház utca, dr. Kő- rössy Kálmán Diruváll kultúrterme Csályi Ferenc utca, Márkus Józsefné KPVDSZ Szarvas utca, dr. Göndör Tibor Városi Stadion klubhelyisége. December 14-én kedden 17 órakor Gabulya János Bocskai u. pártház, dr. Mészáros Mihály Bocskai u. pártház, dr. Gaál Zoltánná Széchenyi u. pártház, Molnár Bertalan és Babicz András Ság- vári Tsz 4-es számú üzemegysége Vajda-bokor, Orosz György né MÁV-kultúrterem; 18 órakor Oj- tozi János KPVDSZ Szarvas utca. December 15-én szerdán 17 órakor Oláh Tiborné Széchenyi u. 20. pártház, Buskó Lajos Bocskai u. pártház. December 16-án csütörtökön 17 óra 30 perckor Kerekes Imre Jósaváros, könyvtár. December 17-én pénteken 17 órakor Czakó István, Széchenyi u. 20. pártház, Pettendi Zoltánná Család utcai óvoda. ir Nyíregyháza Városi Tanács V. B. műszaki osztálya terület-előkészítő, beruházó munkakör betöltésére pályázatot hirdet. Építőipari üzemmérnök, építészmérnök, földmérő, vagy geodéta jelentkezését várjuk. A pályázatokat írásban, szakmai életrajz mellékletével kérjük eljuttatni az osztály vezetőjéhez. (X) Postás Ki, mit tud? A Kodály-centenárium tiszteletére rendez Ki mit tud?-ot a 3 megye — Szolnok, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár — postásainak Nyíregyházán a Szabolcs utcai művelődési ház, a Debreceni Postaigazgatóság művelődési bizottsága, és a területi szakszervezeti bizottság közreműködésével. A postás Ki mit tud? december 12-én, vasárnap délelőtt 10 órakor kezdődik, ahol a jelentkezők négy kategóriában — vers, próza, énekszóló, népdal, táncdal, hangszeres szóló, együttes és egyéb — mérhetik össze tehetségüket és tudásukat. A produkciókat szakzsüri értékeli. Január 1-én, szombaton a 8— 12 óráig nyitva tartó megyeszékhelyi 1-es számú postahivatal kivételével valamennyi postahivatal zárva lesz. Hírlap e napon nem jelenik meg. A táviratok, távbeszélő meghívások és expressz küldemények kézbesítését viszont e napon is ellátja a posta. Január 2-án, vasárnap a posta- hivatalok úgy tartanak nyitva, mint pénteki napokon. A kézbesítés ennek megfelelően a munkanapi kézbesítésnek megfelelő lesz. Azzal az eltéréssel, hogy hírlapkézbesítés nem lesz.jnivel hírlap e napon nem jelenik meg. A nyugdijasutalványok kifizetése december 10-én megkezdődött és december 21-én fejeződik be. , A kereskedelmi szervek zsákos befizetéseinek postai gépkocsijárattal való hét végi begyűjtési rendszerének megfelelően biztosított lesz a rendszerben részt vevő szerveknek — ameny- nyiben igénylik — december 12- én, 19-én és 31-én is készpénz- bevételeik postai feladása. A kisvárdai művelődési házban az amatőr művészeti együttes munkáiból rendeznek kiállítást. Képünkön a fotóklub munkáit rendezik a művelődési ház dolgozói. (Elek Emil felvétele) Kodály-lconcert Vásárosnaményban Nagy várakozással készülnek Vásárosnaményban a Kodály-centenárium alkalmából rendezendő koncertre, amely a legnagyobb szabású lesz az eddigi filharmóniai sorozatban. A halhatatlan zeneszerző születésnapján, december 16-án este hétkor kezdődik a hangverseny a Debreceni MÁV filharmonikus zenekar, a debreceni Kodály kórus, Kovács Endre (orgona) és számos jeles előadóművész közreműködésével. A kórust Gulyás György vezényli, a zenekart Szabó László dirigálja, az est műsorán szereplő több Kodály- mű között pedig felcsendül a Psalmus Hungaricus is, amelynek szólóját Simándy József énekli. ARAMSZÜNETI KÖZLEMÉNY! Értesítjük kedves fogyasztóinkat, hogy hálózatszerelési munkáink miatt 1982. december 13—17-ig naponta 8—16 óráig ör község egész területén, valamint Jármi község Ör felé eső területén áramszünetet tartunk. Kérjük fogyasztóink megértését és türelmét. TITÁSZ üzemigazgatóság, Mátészalka. (2076) Zsebben hordható teniszpálya Sokan szeretnék, hogy váratlanul adódó szabad idejükben is ki tudják elégíteni mozgásigényüket. Ezt szolgálja a Budapesti Műszaki Egyetem testnevelési tanszékének tanárai által készített lengőtenisz. Maga a sportszer roppant egyszerű. Egy földbe szúrható fémrúd Végén van a könnyen mozduló rúgó, az arra erősített másfél méteres zsl- nórvégeken pedig a teniszlabda. Az autóból bárhol kiszállhat a mozogni, játszani vágyó ember. Leszúrja a fémrudát és már ütheti is a labdát. Akár egyedül, akár párosán, korra és előképzettségre való tekintet nélkül játszhatnak. A zsebben hordható teniszpályát a Kunhegyes és Környéke Vegyesipari Szövetkezet gyártja és a Skála áruházakban kapható. ir Jól hasznosítják a hét végi szabad idő lehetőségeit Fehérgyarmaton a fiatalok. A moziban szombat este Valahol Európában című magyar filmet tekinthetik meg, melyet vita követ. Az úttörőklubban dr. Görgényi Lajos járásbíró lesz a fiatalok vendége. Itt az ifjúkori bűnüldözésről tesznek fel kérdéseket a fiatalok. Vasárnap délelőtt ugyancsak filmvetítés várja a legkisebbeket, míg a sakkozók mikulási sakkversenyen bizonyíthatják hozzáértésüket. KRÓNIKA ÁRPÁD NAPJA A Nap kél 7 óra 22 perckor, nyugszik 15 óra 53 perckor. A Hold kél 2 óra 56 perckor, nyugszik 14 óra 05 perckor. « Hetven évvel ezelőtt. 1912. december ll-én született Nagib Mahfuz egyiptomi regényíró, a modern arab irodalom egyik legnagyobb alakja. Kairóban volt középiskolás diák, majd a kairól egyetem bölcsészkarán, a filozófia szakon végzett 1934-ben. írói pályáját is filozófiai tanulmányokkal kezdte, de hamarosan a szépirodalmi tevékenységet választotta hivatásául, miközben hosszú éveken át az egyetemen, 1939-től 1955-ig pedig az állami javak minisztériumában tisztégvise- iősködött. Ebben az időszakban írta azt a hat regényét, amelyekben — oly- ror túlságosan is részletező critikai realista módszerrel — a XX. század első felének egyiptomi társadalmát igyekezett bemutatni. Az új Kairó című regénye felfelé törekvő kispolgár oukásának éles rajza; az Útvesztőben című Egyiptom ;ársadalmi és politikai éleiét mutatja be. 1961-ben jelent meg újabb regénye, A ;olvaj és a kutyák, amelyjen — burkolt formában ugyan -4 bírálja az ötvenes ívek végének egyiptomi társadalmát. Ebben és azóta megjelent műveiben szakított a kritikai realizmussal, új művészi formákkal kísérletezik. Több műve magyarul is megjelent. "VárfiáűT időjárás az or- szág területén ma estig: gyakran lesz erősen felhős Sz ég. Főként éjszaka és délelőtt, előbb a Dunántúlon, később inkább csak keleten sokfelé esővel, záporral. A délnyugati, nyugati szél gyakran megerősödik. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 12 fok között alakul. Rendelet a lakástakaré kossági betétszerződésről KISMAMA-TALÁLKOZÓ A TSZ-BEN. A nyírbátori Uj Barázda Tsz nő- és szocialista bizottsága hasonlóan az elmúlt évekhez, most is megrendezte a kismama-találkozót. A találkozón tájékoztatást kaptak a tsz 1982. évi gazdálkodásáról. A kismamák vásárlási utalványt kaptak, a gyermekek pedig ajándékban részesültek. A képen a kismamák és gyermekek egy csoportja látható. Az Országos Takarékpénztár 1983. január l-től új szolgáltatást vezet be, amellyel megkönnyíti a lakásra takarékoskodók számára a szükséges összeg előteremtését. Azoknak, akik vállalják, hogy hosszabb időn keresztül nagyobb összeget helyeznek el betétkönyvben, az OTP az eddigieknél nagyobb kölcsönt nyújt. A feltételeket az OTP-nél és a takarék- szövetkezeteknél január l-től megköthető „Lakástakarékosságai betétszerződés” rögzíti. A szerződés feltételei szerint a takarékoskodónak legalább három esztendőn keresztül, évenként legkevesebb 6 ezer forintot kell betétszámlán elhelyeznie havi azonos részletekben, vagy egy ősz- szegben. A betétből részösszeget kivenni nem lehet, de a vállalt takarékossági időtartam eltelte után a szerződés meghosszabbítható. A betét évi 5 százalékot kamatozik, ha azonban az elhelyezés időpontjától számított egy éven belül felveszik a pénzt, nem jár kamat. Aki legalább 5 éven keresztül takarékoskodik, kamaton felül évi 1 százalék, 10 évi takarékosság után pedig 2 százalék prémiumra jogosult. A kamat és a prémium a betéttulajdonost akkor is megilleti, ha a pénzt végül is nem lakásépítésre, vagy -vásárlásra fordítja. Abban az esetben, ha a betétben elhelyezett összeget a takarékoskodó olyan lakásépítésre, -vásárlásra és egyéb építési munkára használja fel, amelyet az OTP kedvezményez, hosszú lejáratú kölcsönt is nyújthat, jogosult — betétje felvételétől számított három éven belül — a legmagasabb összegű kedvezményes állami, illetve bankkölcsön felvételére is. Ennek összege azonban nem haladhatja meg az Összegyűjtőd pénz kamattal és prémiummá növelt összegének 50 százalékát Aki a betétszerződés feltétele: szerint öt éven át takarékoskodik, a kedvezményes hitelek újabb tíz, aki 10 éven át takarékoskodott, ezeknek újabb 20 százalékát kérheti különkölcsön- ként. A különkölcsön feltételei i lakásépítéshez és -vásárláshoz illetőleg az egyéb építési munkákhoz nyújtott kedvezménye; állami kölcsön feltételeivel azonosak, s a saját rész összegéb( számítanak. Ha a szerződést a takarékoskodó a betét elhelyezésétől számított 3 éven belül felmondja vagy az abban vállalt kötelezettségeket nem teljesíti, elveszti jogát a legmagasabb mértékű kedvezményes állami kölcsönre éí bankkölcsönre. Ha azonban betegség, vagy más nyomós ot miatt a szerződésben vállalt befizetést időlegesen nem tudja teljesíteni, szüneteltetheti a takaré koskodást, ennek idejével azonban a szerződés időtartama meghosszabbodik. A rendelet azokrí az esetekre is érvényes, ha dolgozója javára a munkáltató kői betételhelyezőként szerződést. Megér egy mosolyt — Borzasztó, ami ezzel a szegény Napóleonnal történt! — mondja a pszichiátriai intézet egyik betege a másiknak. — Miért, mi történt vele? — Képzeld, egyszerre í csak kijelentette, hogy ő Matus Háslik, és most hazaküldik. ★ — Megfigyelted, hogy ma éppen olyan idő volt, amilyet a meteorológusok jeleztek? — Hát istenem, ők is tévedhetnek! HÍREK Iflagyarország KÉPEK Á lottó nyerőszámai: 4, 18, 22, 39, 58 Hírűgyeletes: TÓTH ÁRPÁD Telefon: 11-277 január elsején lép életbe síi tájSfe-'i-i' ■ 'te.O 11.,