Kelet-Magyarország, 1982. december (42. évfolyam, 282-306. szám)

1982-12-07 / 287. szám

1982. december 7. Kelet-Magyarország 3 IBRÁNY ÉS AZ ÖTNAPOS... Népművelő kerestetik! űilyen változásokat hozott az ötnapos munka­hét bevezetése egy tipikus szabolcs-szatmári falu életében? Mire jut a felszabaduló időből, kik és ho­gyan törődnek értelmes, jó, vonzó programok szer­vezésével? Ezekre a kérdésekre kerestünk választ Tbrányban, a nagyközség vezetői: Berencsi Béla ta­nácselnök és Trencsényi József, a pártbizottság tit­kára, valamint Gégény Margit népművelő és Nagy- idai Sándor, az iskola igazgatója segítségével. Összefogni az erüket Ibrány nagyközség a nyír­egyházi járásban. A 7200 lé- lekből munkaképes 3300. el­jár — ingázik, munkásszállón él stb. — ezeregyszáz, a helyi üzemek — a gumigyár részle­ge, az ÁFÉSZ, a tsz és az építőszövetkezet — összesen több, mint 1400 dolgozót fog­lalkoztatnak. Arányaiban nem túl magas az értelmiség száma: nem éri el a százöt­venet, s ebből 120 pedagógus. Az ötnapos munkahéttel ösz- szefüggő kulturális ellátást tekintve is tipikusnak mond­ható: elavult, barátságtalan, szegényes felszerelésű a mű­velődési háza, egyetlen szak­képzetlen népművelő igyek­szik nagy lelkesedéssel az összes hiányzó feltételt pótol­ni. A nagyközségben kultu­rális társulás működik, igy sikerül az erőket összponto- sitani. Szerbe-számba vesszük a szabad szombattal kapcsola­tos változásokat, a tipikusnak mondható jelenségeket, s az illetékesek véleményéből ki­kerekednek, summázva a leg­jellegzetesebbek. Némelyik­kel jó dicsekedni, van, ami bosszantó, s van ami remé­nyekkel kecsegtet... Érthetetlennek tartják — jogosan — hogy egy olyan nagyságrendű településen, mint a hétezres Ibrány, a hét végén gyakorlatilag megáll az élet — a posta miatt. Le­het tűz, halálos betegség, csak a hagyományos módsze­rek maradnak az értesítésre — helyi telefonbeszélgetésre ugyanis nincs mód, de a tá­volsági is elég körülményes, s táviratot sem vesznek fel. Ezt sérelmesnek találják, mindenképpen változtatni szeretnének... Le a kalappal! — mondták viszont a kereskedelemre, hozzátéve: ragyogóan meg­szervezték a hét végi ellátást. Ki vágyik ide? Falusi sajátosságnak mond­ják, hogy a nyári időszakban a felnőtt lakosság életmódjá­ban semmi változást nem hoz az ötnapos munkahét. Vagy ha igen, akkor annak egyet­len mércéje, hogy nő a jö­vedelem a háztájiban. Ib- rányban az első szabad szom­batos évben az előzőnél 5—6 millió forinttal több jövede­lemmel számolnak a háztáji gazdaságokban. Szorgos nép — fogalmaznak a község ve­zetői — első a munka, utána jöhet a szórakozás. Szeret­nének, igényelnének sok jó kulturális rendezvényt, de hát ez nem olyan egyszerű ... Mert például a kultúrház az ötvenes években készült hideg-ridek hodály, fűthetet- len — ki vágyik ide? Vagy a pénz: ha nem is apad a for­rás (a társulás félmilliót ad össze sportra és kultúrára) mégis drágábbak a műsorok, többe kerülnek a programok. Hónapok óta nincs szakkép­zett vezetője a művelődési háznak, hiányzik egy kulcs­ember munkája. És mégis, minden nehézség ellenére, nincs okuk panasz­ra. Az általános iskola való­ban mintaszerűen szervezte meg a választható formákat, a mozi-matinétól a bábelő­adásokon át a tornateremben tartott szombati szabad fog­lalkozásokig. Sokat járnak ki­rándulni, szépen működik az énekkar, és a 27 szakkör. Szabad szombatra itt senki nem kér napközit, szokás, hogy a gyerekét befogják ott­hon a háztáji munkára, amit a pedagógusok csak dicsérni tudnak. Terhekkel is járt vi­szont az ötnapos munkahét: diák, tanár hétközben egy­aránt érzi. Nyitott kapukkal várja a fiatalokat a gimnázi­um is, aki egy kis testmoz­gásra vágyik, szívesen látják a tornateremben. A középis­kola egyébként a felnőttok­tatás helyi központja — je­lenleg több, mint százan ta­nulnak esti és levelező tago­zaton. Egy kis iüvü A községi könyvtárban nem növekedett ugyan a felnőtt olvasók száma, viszont a gye­rekek több könyvet visznek szüleiknek haza, mint a sza­bad szombat előtt. Szép for­galmat bonyolít le a nemrég megnyílt könyvesbolt. Az .ÁFÉSZ és a tsz TIT-szakcso- portjai rendszeresen tarta­nak ismeretterjesztő előadá­sokat, a szülők akadémiája iránt is egyre nagyobb az ér­deklődés. író-olvasó, művész­közönség találkozókat, kiállí­tásokat az üzemekbe „visz ki” a népművelő. A társulás pénzéből 10 ezer forint ér­tékben vásároltak színház- bérletet, az utaztatásról a tsz gondoskodik. Hét végi pihe­nőházakat működtet a TI- TÁSZ és a gumigyár a kö­zeli Tisza-parton. A gumi­gyárban önálló ifjúsági klu­bot szerveztek. És egy pillantás a jövőbe: 1983 tavaszán új helyére köl­tözik a könyvtár, a művelő­dési házzal „egy tető” alá. Az átalakítással három új helyi­séget nyernek, ezek már al­kalmasak lesznek több, ál­landóan működő kisebb kö­zösség fogadására. Játszóte­ret terveznek a gyerekeknek, több, korszerűbb, szórakoz­tató játékot a fiataloknak az ifjúsági klubba, s a koráb­ban már megszűnt felnőtt­kórus feltámasztását. Szép tervek, nehéz feladatok — jó lenne hozzá egy talpraesett népművelő, aki szeretettel közelít az ibrányiakhoz, hogy a falu befogadja és kövesse. Baraksó Erzsébet Saját WW ** erőmű Tiszavasváriban az Alkaloida Vegyészeti Gyár területén új, 50 tonna/órás villamosener- gia-fejlesztő erőművi kazánt építenek 150 millió forint be­ruházással. A szovjet gyárt­mányú kazán üzembe helye­zésével — amit a jövő év el­ső negyedére terveznek — 2—3 éven belül a saját ter­melésű villamosenergia-fej- lesztés 30 százalékkal növek­szik. Képünkön: az erőművi kazán tűzterét falazzák. (Csá­szár Csaba felvétele) Markolókanalak exportra A MEZŐGÉP baktalórántházi gyáregységében NDK-export­ra markolókanalakat készítenek. (Jávor László felvétele) n ártam a tejipari válla­lat mátészalkai gyá­rában. Kerestem a TMK-s szocialista brigádot. Elmondtam, amiért mentem, de a brigádvezető tiltakozott, mondván, hogy nincs ebben a történetben semmi olyan, ami rendkívüli lenne. Minek az ilyenről írni? — Miért segítettek? — Rászorult. — Hogyan szervezte? — Nem kellett azt szer­vezni sehogy. Szóltam a tár­saimnak. Harmincán va­gyunk, a munkahely, a kar­bantartás is olyan, hogy sok közöttünk a jó szakember. Tokodi Jenő, Gulácsi Anti, Fekete István, Kiss János ... Jöttek azok az első szóra. Még én mondtam nekik, hogy nem kell annyira sietni, de nem hagytak békén, hiszen mind tudjuk azt, hogy mi­lyen lehet egy embernek két lába nélkül élni. Ne írjon er­ről semmit, hiszen nem ke­rült se sok pénzbe, se igazán sok időbe. Csak az volt a ne­héz, hogy az áttételeket ki­számítsuk, mert hát egy há­romkerekű rokkantkocsin túl gyors a Babetta motor. Végül sikerült... Mondták, hogy nem kell írni erről, no de azért adós vagyok a történettel. Borzs­fay József nyugdíjas. Beteg­ségéig Mátészalkán, az MHSZ gondnoka volt. Úgy írom, ahogyan ő mondta el. — Érszűkületes voltam. Azelőtt? Sok minden, sokáig katona. Gépkocsivezető, ok­tató, itt az MHSZ-nél gond­nok. Levágták a két lábam. Kaptam én ilyen kézzel hajtható kocsit, de azért mégis bezárt a sorsom a la­kásba... Mit éreztem? Elhi­heti, mintha a két lábam ad­ták volna vissza, amikor a tejipari vállalat karbantartó brigádja megkeresett. Mond­ták: segítenének, és hogy egy új háromkerekű kocsit kap­tam az SZTK-tól, kitalálták, vagy kitaláltuk, hogy ahhoz csak egy motor kellene. — Tudja, én oktattam is a gépkocsivezetést, nekem a benzingőz olyan, mint más­nak a levegő. Az MHSZ, itt lakom az udvarban azóta is, az első szóra segített. Meg­néztük, hogy milyen kiselej­tezett motorok vannak. Na­gyot nem akartam, bonyolul­tat se, csak olyat, amit ha átalakítanak két kezemmel elkormányzok. Végül akadt egy régi Babetta. Azt Feke- téék felújították. — Most? — Nem hiszi el, mintha a lábaim adták volna vissza. A lábaim, meg az életkedvem, mert van abban valami na­gyon szép, hogy mindenki az első kérő szóra, meg sokan kérő szó nélkül is segítettek. Az MHSZ udvarán, Bors- fay József lakása mellett deszkából épült bódé. Ajta­ján a gonddal formált fel­írás. Garage. Bent a kocsi, ötszáz kilométernél többet ment alig két hónap alatt. — Tudja, csak egy a rossz. Bárhová indulok, az embe­rek körülállnak, nézik a ko­csit. Én meg mindenkinek szeretném elmondani, ho­gyan készült, mert csak a kedvem egy részét adta az vissza, hogy mozoghatok. A kedvem többi része, hogy vannak azért ilyen emberek is, meg az, hogy ha jól meg­gondolom, akkor igazából ilyen a világ. A brigádvezető, Fekete La­jos tiltakozik, mondván, nem nagy ügy ez, csak annyi volt a nehéz, amíg a három ke­rékhez illő áttételeket meg­találták. A többi már ment, történt, lett önmagától. Jó lenne hinni, hogy igaza van, és hogy e történetben valóban nincs semmi különös. Bartha Gábor Valinak ilyen emberek... Hazát építeni N enéz világgazdasági helyzetben ülésezett a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, hogy megvitassa az 1983. évi népgazdasági tervre és az állami költségvetésre vonatkozó javaslatot, amelyet a de­cember 15-én összeülő országgyűlés hivatott törvénybe foglalni. A határainkon túli világméretű recesszióra csak néhány szó utal az ülésről a pénteki lapokban megjelent közleményben. Végtére ugyanis bármily kedvezőtlenek számunkra az ismeretes világgazdasági körülmények, nem adnak felmentést nekünk gondjaink megoldása alól. Az elmúlt negyedszázad dinamikus fejlődésével ösz- szevetve a korábbiaknál szerényebbeknek látszanak a jö­vő évre tervezett előrehaladásunk adatai, megvalósításuk azonban minden szinten többet követel az eddigieknél. Irányítóktól, végrehajtóktól egyaránt. Többet is, mást is. Gyorsabban és rugalmasabban kell alkalmazkodnunk a változó feltételekhez, s adottságainkra építve, lehetősége­ink teljes kihasználása révén színvonalasabbá kell ten­nünk a gazdálkodást. És persze dolgoznunk kell. Nem lá­tástól vakulásig, de szervezetten és szorgalmasan. Fegyel­mezettebben és összehangoltabban. Ehhez a munkához — mindenkinek, akinek fontos a haza sorsa — erőt adhat annak tudata, amit a Központi Bizottság megállapított: népünk a párt vezetésével ki­egyensúlyozott politikai légkörben eredményesen dolgozik az idei feladatok megoldásán. A kiegyensúlyozott politikai légkör, amelyben élünk, eddig is sokat jelentett számunk­ra. Biztonságérzetünk ma is ebből fakad. Ez teszi lehető­vé. hogy munkánk révén — minden kedvezőtlen körül­mény ellenére — a XII. kongresszus határozatával össz­hangban fejlődjék az ország. Félidőben vagyunk, két kongresszus között, és nagy eredmény, hogy legfőbb gaz­daságpolitikai céljaink teljesüljenek, hogy javul a nép­gazdaság egyensúlyi helyzete, hogy fizetőképes adósok tudtunk maradni, s hogy társadalmi méretekben sikerült megőrizni korábbi életszínvonalunkat. A Központi Bizottság üléséről kiadott közlemény nem szépíti az idei gazdasági fejlődés eredményeit. Ez is a Magyar Szocialista Munkáspárt alapvető jellemzői közé tartozik: valamennyiünket felnőtt embernek tekintve is­merteti a tényeket, mert a kiegyensúlyozottság légköré­nek nélkülözhetetlen eleme az őszinte szó. Nem mintha az idei fejlődés fő vonásai szégyenkezésre adnának okot, hi­szen váratlan és gyakran súlyos nehézségeink ellenére si­került növelni a nemzeti jövedelmet, az állami költség- vetés hiánya kisebb a tervezettnél, növekszik a fogyasztás, az ellátás kiegyensúlyozott, és az idén is a tervezett mér­tékben gyarapodik az életkörülmények javítását szolgáló létesítmények sora. Tény persze az is, hogy nem szorítot­tuk vissza kellőképpen a gazdaságtalan termelést, s hogy termékeink versenyképessége sem javult annyival, hogy a külpiac kedvezőtlen hatását teljes mértékben ellensú­lyozhatták volna. A Magyar Szocialista Munkáspártnak mindig is jel­lemzője volt, hogy sohasem támasztott senkiben illúziókat. Nem ígért megváltást a mainál nehezebb helyzetben sem, több mint negyedszázaddal ezelőtt, hanem — és ez már történelmi tény — elérhető célokért mozgósított. A Köz­ponti Bizottság ezúttal is a realitásokkal számolva erősí­tette meg a XII. kongresszus és a VI. ötéves terv fő célját, hogy a „gazdálkodás hatékonyságának növelésével bizto­sítsuk a népgazdaság tartós egyensúlyát, szilárditsuk meg az elért életszínvonalat, javítsuk az élet- és munkakörül­ményeket”. Egészen természetes, hogy e cél szolgálatában ezúttal a korábbinál szerényebb éves gazdasági terv és szigorúbb állami költségvetési tervezet kerüljön törvényjavaslatként az országgyűlés elé. Arról nem mondhatunk le, hogy a nemzeti jövedelem, az ipari és a mezőgazdasági termelés növekedjen. Le kell mondanunk viszont arról, hogy töb­bet fogyasszunk, mint amennyit megtermelünk. S amint az állami költségvetési gazdálkodásban a szigorú takaré­kosságot kell érvényesíteni, valamivel takarékosabb költ­ségvetésre kell felkészülnünk a háztartásokban is. A kiegyensúlyozottságnak nemcsak a politikai légkört kell jellemeznie, az államháztartásnak is kiegyensúlyo­zottnak kell lennie. Létérdekünk a népgazdaság egyensú­lyi helyzetének további javítása, fizetőképességének meg­őrzése. Ehhez elengedhetetlen, hogy ott növekedjék dina­mikusan a termelés, ahol jövedelmezően eladható, ex­portképes árut állítanak elő. Amihez viszont hozzátarto­zik, hogy azok jövedelme legyen nagyobb, akiknek a mun­kája is többet ér. Ezért is tartalmazza a Központi Bizott­ság közleménye, hogy „anyagilag és erkölcsileg azokat a kollektívákat kell támogatni, amelyek lehetőségeik, tarta­lékaik jobb kihasználásával aktívan, kezdeményezően vál­lalkoznak a feladatok megoldására”. ^^^■ármily szerénynek látszik is az 1983. évi népgazda- I sági terv előirányzata, mégis az eddigieknél na- MmJM gyobb erőfeszítéseket követel. Nagyobb és össze­hangoltabb erőfeszítéseket, mivel a külső körülmények egyelőre nem láthatók hosszabb távon előre, a jelenlegiek pedig korántsem kecsegtetnek javulással... A mai és a közeljövőben várható helyzetben a Központi Bizottság ál­tal szükségesnek tartott szociálpolitikai intézkedéseknek, az életkörülmények javítását szolgáló fejlesztéseknek tiszta szívvel örülünk, de azzal is tisztában kell lennünk, hogy a gazdaságunkra háruló terheket növelik. És növelik természetesen a ránk háruló teendőket. Éppen így —, ha közvetve is, de — a mi feladatunk 1983- ban szinten tartani az alapvető fogyasztási cikkek és szol­gáltatások árait. Ami az áremelést illeti; a Központi Bi­zottság álláspontja változatlanul feiadatcentrikus, vagyis nekünk kell mindent, ami rajtunk múlik megtenni azért, hogy 1983-ban ne kerüljön sor alapvető fogyasztási és szolgáltatási javakat érintő központi áremelésre. Hasonló­an más, a népgazdasági terv előirányzatában szereplő, s e terv által szolgált távlati célokat sem érhetjük el anélkül, hogy mi magunk ne igyekezzünk mindent megtenni érde­kükben. Mindent, ami rajtunk múlik! Az 1983. évi népgazdasági terv megvalósítása ezúttal sem csak az állami, párt- és társadalmi szervek egységes cselekvését követeli meg, hanem valamennyiünkét, akik hazánk kiegyensúlyozott politikai légkörében élünk és dolgozunk. Sem most, sem a távolabbi jövőben nem építhetünk légvárakat. De hazát igen! v____________________________/

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents