Kelet-Magyarország, 1982. december (42. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-04 / 285. szám
Diákközérzet ’82 A változó iskoláról, a korszerűsített tantervekről, tankönyvekről, a pedagógusok módszertani és nevelési fel- készültségéről, a szülői ház szerepéről és megannyi nevelési-oktatási kérdésről sok szó esik mostanában. Ez nem baj, sőt így jó. De kiváncsiak vagyunk-e — mi felnőttek — a diákok közérzetére? Ki kérdezi meg őket: mi foglalkoztat, mi alakítja a jó és rossz hangulatod? A diák aligha szólhat bele a tantervek kidolgozásába, a tankönyvírásba, az iskolai élet követelményeit meghatározó kérdések eldöntésébe. A diák „foglalkozása”, hogy helytáll, tanul, „viselkedik”. Vajon mi alakítja a diákság közérzetét? A választ jó lenne minél pontosabban tudni, mert szorosan összefügg az életre való felkészüléssel, a tanulással, a viselkedéssel, a személyiség fejlődésével. Ez volt beszélgetésünk témája a patinás nyíregyházi Kossuth Lajos Gimnáziumban. Először a szorongás felől érdeklődtünk, amit a ma diákja másképp él át, mint az idősebb. Ma is létezik legtöbbjükben egyfajta izgalom, lámpaláz — főként a jegyek alakulását jelentősen befolyásoló dolgozatírások előtt — de ez nem az iskolától való félelem. — Bizonyos szorongás, mondjuk inkább lámpaláz úgy hiszem természetes is — mondja Rusznák Zoltán. — De ha az ember alaposan felkészül, nem sok oka van a félelemre. Palotás Károly — osztálytársa — azzal egészíti ki, hogy ez a hangoltság kell is a szerepléshez. Tilki Attila is kifejti véleményét, mondván: adódhatnak feszültségek egy-egy tanárral, de mindkét „félnek” arra kell törekedni: ez ne váljék tartóssá . .. Mennyire viselte meg a diákok közérzetét a folyamatosan életbe lépett tantervi-nevelési reform? — Ügy érezzük, mi vagyunk a kísérleti nyulak — veszi át a szót Németh Kornél — majd a fakultatív tárgyak körüli nehézségekkel folytatja. — Nem az iskola tehet róla tudjuk — magyarázza, hogy sokan nem azt a tárgyat választották, amit szerettek volna. Két-három tanulónak nem indíthatnak külön fakultatív tanítást, így aztán elég szép számmal, azt kellett választanunk, amit éppen lehetett és amihez alig volt kedvünk. — Az új elsősöknek már jobb lesz, százhúsz gyereknek könnyebb lesz kedve szerinti tárgyat választani — érvel Palotás Károly. Tilki Attila azt hozza szóba; együtt jött a tantervi reform és' az ötnapos, ami így együtt jócskán sűríti a diák tennivalóit. Redella Erika az órai hangulatot említi, mint olyan tényt, ami a legerősebb hatással lehet a diák közérzetére. Ha a tanár együtt él az órán a diákkal ' — fejtegeti Erika — akár egy-egy derűs megjegyzést, viccet is el tud viselni és nem tartja nyomban fegyelmezetlenségnek, ebből sok jó származhat. — De nagyon fontos a jó osztályközösség is — mondja Palotás Károly — hogy jól érezze magát az ember. Azzal folytatja; nem zűrzavart, anarchiát akar a diákok többsége, hanem a megtanulandó ismeretek mellett, vagy azok elsajátítása közben, egy kis emberi közeledést is. De hol van erre idő az órán? — kérdezik vissza ketten is. Külön is szó esik a bejárókról — Németh Kornél Bal- kányból jár be, Rusznák Zoltán évekig Őrösről buszo- zott, amíg be nem költöztek a megyeszékhelyre, — akik a közösségi életben sem tudnak részt venni. A napi bejárás nemcsak fárasztó, de kirekeszti őket a legtöbb iskolai összejövetelről. Magukra utaltabbak a tanulásban is ... Igaz-e, hogy a diákok egy részénél manapság nem divat az elmélyült, alapos felkészülés, a tanulás, csak arra vigyáznak, le ne verjék a lécet? — kérdeztük. Valamennyien úgy vélekednek, ez legfeljebb egyéni stílus, nem általános. Az egyre növekvő követelmények, az érettségire, a főiskolai, egyetemi tanulásra való felkészülés nem is engedi ezt a „kötéltáncot”. Az más kérdés; mivel egyre több tárgyat kell komolyan venni, már szinte az első évtől — az érettségi tárgyak körének bővülése miatt is — a diák gyakran kényszerülhet képességeit, adottságait megosztani. Így való igaz, kevesebb energia jut a kedvelt és választott tárgyakkal való foglalkozásra. — Én magánúton tanulom az angol nyelvet, mert nem sikerült a fakultatív tárgyak közzé felvenni az iskolában — említi Németh Kornél, aki az iskolai rádió vezetője. Ezért is fordul talán úgy a beszélgetés: van-e a diákoknak egyáltalán fórumuk arra, hogy „kibeszéljék” magukból a napi és más gondokat, az őket foglalkoztató problémákat, amelyek összefüggnek közérzetükkel. Parázs vita kerekedik közöttük arról: mi lehet az oka, hogy az iskolai stúdióban kevesen hallatják a hangjukat, pedig lenne miről beszélni. Szóba hozzuk, vajon, ha lenne egy iskolaújság, az lehetőséget adna a vélemények kifejtésére, a gondok, felfogásbeli különbségek közzétételére. Egyöntetűen úgy vélekednek, nem lenne sok értelme, mert hátuk mögött éreznék a tanárok „cenzori” tekintetét, nem bíznák rájuk, nem biztos, hogy az ő hangjuk lenne az újság... — De az is igaz, jegyzi meg önkritikusan az egyikük — maguk a diákok is eléggé érdektelenek, kevés az igazán változtatni akaró szándék. Talán a kuriózum kedvéért hozzák szóba az áprilisi 1-i „zendülésüket”. Tréfának indult és aláírásgyűjtő „petícióféle” lett belőle. Mondván: április 1-e a derű, a bolondozás napja, miért ne jöhetnének ezen a napon keménykalapban, vagy bohócruhában az iskolába. És többen így jöttek. Nem esett jól nekik a kijózanítás, de hát az iskola rendje április 1-én is szabályos tanítási napot ír elő. Délután viszont jöhet — és jött is — a játékos bohóckodás az iskolaudvaron, ahol valóságos állatseregletet hoztak magukkal a tréfacsiná- lók. De ez már megrendezett volt — mondták —, kedvüket szegte, hogy mederbe terelték a spontán jókedvüket ... Mi borzolja, mi hangolja még a diákok kedélyeit? Bizonyos, hogy a felnőtt környezet közérzete is hat a fiatalok hangulatára. A felnőttek ideges hajszoltsága, olykor siránkozó, aggodalmaskodó, borúlátó életvitele átragadhat a fiatalokra is. — Valóban így van — mondják —, de ha a buszon, az utcán, a fodrásznál, vagy másutt ér bennünket ilyen, nem fogja fel annyira tragikusan az ember. Rusznák Zoltán nem kertel: a diák közérzetére leginkább a tanár hangulata van hatással és természetesen a család légköre — egészíti ki önmagát. Nem ők mondták ezt, mi fogalmaztunk úgy: a diákot fenyegető környezeti ártalmak közül az egyik gond, a tanári ridegség, merevség, rossz hangulat, ami — nem óvatosságból hangsúlyozták —, nem jellemző a Kossuth tanáraira' de mivel általános diáktapasztalatokat is kértünk, úgy vélik a diákok hangulatának legjobb élesztője, vagy beárnyékolója a tanár magatartása, embersége, derűje, ami természetesen nem egy parttalan „szeressük egymást gyerekek” kapcsolat. A szeretetteljes légkör — a diákok is erősítették — nem jelenthet zöldutat a tiszteletlenségnek, a rendbontásnak, a kölcsönös igényességen és tiszteleten alapul. Szóba kerül a nyíltság, az őszinteség, a vita szunnyadó szelleme is. Többségük azt vallja, sok kérdés foglalkoztatja őket, de nincs kivel, hol és érdemben megvitatni. Egyáltalán a vitát diák és tanár között — még h leg- tárgyilagosabb, a vitát igénylő tanár esetében is — meggondolandónak tartják. Sajnos, „csomagoljuk” a véleményünket — válaszol talán a többiek nevében is Németh Kornél. — Vannak tanárok, akik elviselik, engedik, akarják a vitát, míg vannak, akik csak a saját igazságukat ismerik el. A diákbátorsággal is baj van, nem szívesen kockáztatják a tanár szimpátiáját, jó indulatát. — Volt egy eset — folytatja egyikük — amikor egy gyerek vitába szállt a tanárral, már-már késhegyre menően, az igaz. És akkor, mi úgy láttuk, a tanár az érvek helyett a hatalmával, a tekintélyével akart pontot tenni az ügy végére. A gyerek rosszat tett, elismerjük, any- nyira megbántottnak érezte magát, hogy felállt és sírva kiment a tanteremből. S ezt nem jól tette, s örültünk is, leginkább ő maga, hogy nem kapott igazgatóit, mert engedély nélkül otthagyta az órát... Láthatóan jólesik, hogy elmondhatták a tanulságos esetet, amiből az is kiderül: az iskolának a tantárgyi ismeretek és sok egyéb mellett, a vitára is meg kell tanítani a diákokat. Azzal is számolva, bizony az érvek értéke dönti el, kinek van több igazsága, s a jó tanár, tekintélyének csorbulása nélkül el tudja viselni azt is, ha alul marad a vitában. Ezzel a magatartásával is képes nevelni, hatni a fiatalokra. Meg tud hajolni az érvek ereje előtt... Diákközérzet ’82. Sok mindenről beszélgettünk még a Kossuth öt diákjával, akik az említett gondokkal együtt úgy fogalmaztak: jól érzik magukat az iskolában. Azt sem hagyták ki, a jó közérzet nem a kezdettől a végsőkig tartó örök állapot. Naponta tenni lehet és kell érte, saját maguknak is. A jól megválasztott életcélok, a legyűrt nehézségek a tanulásban, a szülői ház, a barátok megnyugtató „hátországa mind éltetői a tartósan jó hangulatnak. Van egy fontos feltétele, hogy a diák — és persze a felnőtt is — jól érezze magát. A másik őszinte érdeklődése, kíváncsisága, segítőszándéka — ezúttal a szülőé, a tanáré, a felnőtt emberé — aki ne csak arra legyen kíváncsi, rendben van- e a lecke, nincs-e gond az iskolában, hanem arra is, hogy van a gyerek, mi bántja, mi foglalkoztatja, mit kellene jobban megértetni vele, s hogy lehetne rávezetni, hogy jobban megértse a felnőtt- világot, aminek egy-két éven belül ő is egyenrangú tagja lesz. Palotás Károly, Rusznák Zoltán, Redella Erika, Németh Kornél, Tilki Attila Megkérdeztük az igazgatót is... Miben látja az igazgató, Szedlák Richárd a jó diákközérzet alapjait az iskolában? Elsőként a tárgyi környezetet, az elhelyezést, az otthonosságot, az összeszokottságot említi az igazgató. Mindezek a Kossuthban jó alapot adnak a diák és a tanár közös munkálkodásának Előnyére válnak a kapcsolatoknak az iskola hagyományai, amelyek az érzelmi szálak erősítésén túl a tanár és a diák közeledését is jól segítették. Több közös tanár-diák rendezvényünk is volt — játék, sport, társadalmi munka és egyebek — amelyek egymás jobb megismerését eredményezték. — Kétségtelen azonban, hogy az újjászületett iskola diáksága és nevelőtestülete valójában ezekben a hónapokban, majd a továbbiakban „lakja be” igazában a régi falakat. Sok helyről jöttek a gyermekeink is, eltérő szokásokat, ismeretszintet, ambíciót hozva magukkal. Még nekik is össze kell szokniuk, ezért is szeretnénk szorgalmazni a különféle közösségi összejöveteleket, melyeknek azonban néha határt szabnak az épületbeli lehetőségeink. Ezért is húzódik a gólyabál ügye, a tornateremben nem lehet megrendezni, kímélni kell, a jogszabály tiltja, más nagyobb helyiségünk nincs. A díszterem védett... Valahol bérelni egy nagy helyiséget, szintén körülményes és az már nem ugyanaz, mintha itt rendeznék meg a gyerekek ... Említi az igazgató a tantestületet is, amelynek tagjai szintén több iskolából jöttek a Kossuthba, igazában most alakuló közösség. Egy formálódó tantestületi közösség valósítja meg, mégpedig eredményesen a tantervi-nevelési reformot, melyet bizony a pedagógusnak is most kell végigjárni... — Ügy vélem, minél több sikerélményre van szüksége a nevelőinknek, hogy egészséges derűvel, jó hangulatban dolgozhassunk együtt a gyerekekkel, akik talán olykor fogcsikorgatva, de együtt munkálkodtak a pedagógusokkal az iskola szépítésében, járdaépítésben, facsemete-ültetésben. Biztos vagyok benne, jó érzéssel gondolnak a megvalósult iskolai létesítményékre, melyben az ő igyekezetük, tudásuk és szorgalmuk is benne van. Én is igen fontos hangulatteremtő forrásnak tartom a tanári magatartást, a tanár-diák viszonyt. Végül is a gyermekek a nap jórészét itt töltik, velünk az iskolában, öt-hat, vagy hat-hét órát is, itt éri őket a családon kívül talán a legtöbb pozitív, vagy éppen negatív hatás. V______________ Renitenskedők mindenütt vannak — folytatta az igazgató — nálunk is akadnak ilyenek, de a diákjaink többségére nem ez a jellemző. Azt is megbeszélték a diáksággal, hogy éljenek bátrabban, jobban a meglévő fórumlehetőségekkel, ahol kérdezhetnek, javasolhatnak, kifejthetik véleményüket. Ez még nem elég sikeres, amit az iskola vezetői, tanárai a fiatalok érdektelenségének, szalmaláng fellobbanásainak tulajdonítanak. Kevésnek találják a kezdeményező erőt, a szervező, irányító, öntevékeny mag erejét. Igaz, ennek olyan okai is lehetnek, hogy a fiatalok a korábbi iskolájukban talán „takarékon” tartották a véleményüket, kezdeményezőkészségüket, ki tudja milyen okok miatt. — Nálunk mindig nyitva van az igazgatói szoba ajtaja, a diákoknak is. Az utóbbi hónapokban legalább kétszáz, a diákság többsége megfordult nálam, különféle ügyekkel. Ez a bizalmon túl, aminek én örülök, talán abból is ered, hogy a patinás korunk ellenére az újrakezdést illetően fiatal iskola a mienk, s az apróbb dolgokban is az igazgatóhoz fordulnak. Annak viszont örülök, hogy nemcsak közvetve, a tanár kollégáktól tájékozódom a gyerekek hangulatáról, közérzetéről, az őket foglalkoztató kérdésekről, hanem közvetlenül is. Naponta egy sor gyerekkel beszélgetek, elég sok órát is látogatok. S nemcsak a tanar arcát, módszereit, óravezetését nézem, hanem a gyerekek szemét is. amit sok minden elárul. Azt tapasztalom, jó a hangulat, jól érzik magukat a gyerekek, a nevelők és lesz mire építenünk a következő évek terveit, elképzeléseit. Az oldalt írta: Páll Géza Fényképezte: Gaál Béla KM HÉTVÉGI MELLÉKLET 1982. december 4.
