Kelet-Magyarország, 1982. december (42. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-04 / 285. szám
Tisztelt Apuka! Ha valaki, akkor én irtózom az erőszaktól, a pofontól, sem kapni, sem adni nem szeretem, habár ez nem jelenti azt, hogy ritka alkalmakkor nem fogadom el hasznosságát akár a szó konkrét, akár átvitt értelmében. Mert azt hiszem, egyik alapvető kérdés ebben: ki, mikor és milyen indulattal adja? Hadd hivatkozzam személyes példára. Egy ferencvárosi iskolába jártam, ahol a diákság összetétele enyhén szólva vegyes volt, a lumpen csemetétől az értelmiségi fiókáig minden akadt ott. Talán mondani sem kell, az itt tanítóknak nem volt könnyű helyzete. Nos, itt tanított Krencsey tanár úr, aki nemcsak szaktárgyát értette, de tudott bánni a gyerekekkel is. Nevelt a szó szoros értelmében, ha kellett jó szóval és dicsérettel, s ha úgy hozta a sors, hogy más megoldást nem látott, hát pofonnal. Igaz, ritkán szaladt meg a tanár úr keze, de megszaladt. És bármily furcsa, talán egyetlen ma volt diákja sincs annak az iskolának, aki ezért haraggal emlékezne rá. Kapott tőle pofont a ma nagyhírű színész, tévékommentátor és mai egyetemi tanár is. Az ok egyszerű: végső eszközként alkalmazta az ütést, megfontoltan cselekedett, sosem dühből. A pofont kiállni egyértelmű volt a megdicsőüléssel, hiszen belénk nevelte, aki rosszat csinál, annak vállalnia is kell a következményeket. S aki erre szemrebbenés nélkül volt képes, jó pontot szerzett a tanár és a társak előtt. Mindez akkor jutott eszembe, amikor ön, Kedves Apuka elpanaszolta, hogy gyermekét tanára meglegyintette, mert az nem akarta tudomásul venni, hogy egy másik osztályba nem lehet tanítás alatt csak úgy berohanni, s ezt hiába mondta neki a tanárnő, aki egyébként akkor húzta le a nebulónak a makaren- kóinak is nevezhető „fülest”, amikor az. mondhatni erőszakkal akart az osztályba rontani. A következmény — miként ön elégtétellel nyugtázta — az lett, hogy megvonták a tanárnő pedagógusnapi jutalmát. Nos, meg kell mondanom, az adott esetben sem önnek, sem a büntetést kiszaboknak igazat adni nem tudok, pontosan azért, mert tudom: akadnak helyzetek, amikor a jó szónál is többet ér egy — képletesen szólva — riasztólövés. írom ezt a levelet önnek és még sokaknak már csak azért is, mert egyre több jelét látom, hallom annak, hogy esetek sokaságában merült ki a pedagógusi fegyelmezési eszköztár, mert az intőnek súlya nincs, a rossz jegyekre a diákok egy része vállat von, aminek aztán olyan kirívó következményei is lehetnek, mint amilyenről nemrég a Köznevelés is írt, és amiről a televízió Stúdió ’82 műsorából is értesülhettünk: vagyis arról a botrányról van szó, amit a Nemzeti Színház Bánk bán előadásán okoztak középiskolás diákok. Kedves Apuka! írtam, hogy nem szeretem a pofont, és írtam: csakis végső eszközként — ritka és megfontolt eszközként — fogadhatom el, de ilyen esetben, elfogadom. Annál is inkább, mert számos példa mutatja, hogy az esetek jelentős részében a pedagógusnak kell(ene) pótolnia nevelésben azt is, amit a szülői ház manapság gyakorta elmulaszt. Már előre hallom a sűrű érveket, hogy ugyebár nagy a szülők megterhelése, hogy kinek van ideje gyereket nevelni egész napos fárasztó és felelősségteljes munka után, hogy manapság, amikor köztudottan nehezebben élünk mint megszoktuk, sokat kell áldozni a fizetéskiegészítések megszerzésére. Két ellenérvem van. Az egyik: elfoglalt szülőknek is vannak rendesen nevelt gyermekeik. A másik: sajátos — és közös — emberi vonásunk, hogy amit nem csinálunk meg, arra könnyen megtalálhatjuk a magunk mentségét. Meglehet sarkosak ezek az ellenvetések, de ha végiggondoljuk, be kell látnunk, hogy igazak. De visszatérve a pofonra: Makarenko egyszer egy írógépet vágott egy diákhoz, igaz, abban a közegben ez is helyénvaló lehetett, s tette azt egy olyan pedagógus, akinek érdemeit máig sem vitatták el. Tudom, ez már szélsőséges példa. De azért jó lenne, ha mi, szülők — tudván mulasztásainkat — néha a tanár helyébe képzelnénk magunkat, s elgondolkodnánk azon, mit is tennénk mi adott esetben, ha az ő helyén lennénk, s gyermekünk, s magunk mentségének keresése helyett belátnánk: ez is egy lehet a nevelés számos eszköze közül. Természetesen csak akkor, ha a pofon, valóban makarenkói pofon. dr. Marjay Károly főügyészségi tanácsos ügyésszel A A közvélemény az ügyészt általában a bűncselekmény elkövetőivel szembeni vád képviselőjével azonosítja, pedig az ügyészek egy részének egészen más a feladata. Kérem, mondja el, hogy az ön szakága mivel foglalkozik? — Valóban, még mindig előfordul, hogy az állampolgárok egy része úgy tudja, hogy az ügyészi szervezet kizárólag csak bűnüldözési feladatokat végez: nyomozást rendel el, letartóztat, vádindítványt tesz, vádbeszédet tart és a bírósági tárgyaláson a vádlott elítélését kezdeményezi. A szocialista ügyészi szervezet ezenkívül sok egyéb feladatot is végez. — Mondhatnám azt is, hogy mindennel foglalkozunk, csak éppen a bűnügyekkel nem. Ha ilyen esetekkel találkozunk, a büntető szakfelügyeletnek jelzünk és átadjuk az ügyet további intézkedésre. A szorosan vett jogterületemhez a munkajogi, szövetkezeti jogi és gazdasági ügyek tartoznak, de a balesetelhárítás és a társadalombiztosítás témaköreiben is tevékenykedem. A megyénk területén működő valamennyi minisztériumi, tanácsi és szövetkezeti gazdálkodó szervvel munkakapcsolatban állok. 9 Milyen vizsgálatokat végeztek az idén? — Az év első felében a csökkent munka- képességű dolgozók helyzetének rendezéséről szóló jogszabályok végrehajtásának törvényességét vizsgáltuk meg 20 ipari vállalatnál és 14 tanácsi munkaügyi és egészség- ügyi szakigazgatási szervnél. A legkényesebb munkáltatói feladatok végrehajtására is kitértünk. Röviden, dióhéjban olyan következtetésekre jutottunk, hogy az igényes rehabilitáció elsősorban nem szociális kérdés! Az érdekeltségi rendszerek, a pénzügyi támogatás, a szemlélet megváltoztatása, a kapcsolat- és információrendszerek kiépítése, esetleg a jogszabály korszerűsítése hozhatna e téren intenzív eredményeket. — Változatos témákat érintettünk ez év második felében is. Érdemes felhívni a figyelmet különösen a 22 termelőszövetkezetben tartott vizsgálatunkra. Ezek keretében a vagyonkezelők felelősségére vonatkozó rendelkezések alkalmazása törvényességének az elemzésére került sor. A A megyére kiterjedően lefolytatott vizsgálatok alapján milyen megállapításokat tettek? — Megállapításaink általában nem voltak szívet derítők, esetenként inkább lehangolóak. Sajnos, a rövid interjú ezek ismertetésére nem ad lehetőséget. Annyit azonban elmondok, hogy a vagyonkezelőket, pénztárosokat, raktárosokat, boltvezetőket és a különböző vagyontárgyak őrzőit még hiány esetén sem vonták felelősségre több helyen. A Mely területeken tapasztalták a legtöbb szabálytalanságot? — Nem könnyű erre röviden válaszolni. Talán mégis kiemelhetem a munkavállalói fegyelem lazulásával kapcsolatos szomorú tapasztalataimat. Ügyészi észrevételezés és intézkedés különösen akkor volt szükséges, amikor a munkáltatói jogokkal felruházott vezetők, vagy alacsonyabb szintű középvezetők elmulasztottak intézkedni. Ha tesznek is intézkedést, ezek jelentős része súlytalan, mert elnézők, semmitmondók. Egyszóval a vezetők közül sokan eltűrik a fegyelmezetlenséget, s ezzel hozzájárulnak a munkamorál és a teljesítmények csökkenéséhez. ® Említene ezek közül néhányat? — Különösen sok hiányosságot tapasztalunk a felelős munkakörben lévők vezetési munkájában. Ez főként a munkáltatói jogkör erélytelen gyakorlásából eredt. Nem tudnak elemi jogosítványaikkal élni. Esetenként nem a jogszabályoknak megfelelően alkalmazzák azokat. Nem ritkán teszünk olyan megállapítást, hogy a munkáltatók kártérítési gyakorlata liberális. Többször előfordult, hogy indokolt esetben sem folytatták le a kártérítési eljárást. Eltúlzottan alacsony összegben állapították meg a kártérítések összegét, ezért a kárfelelősség érvényesítése formálissá vált. Természetesen tisztelet a kivételnek. Gyökeres változás még nem várható, mert napjainkban is újratermelődnek a munkaügyi viták és egyéb konfliktusok a dolgozók és a munkáltatók között. Ezért ügyészi közreműködésünkre még hosszú ideig szükség lesz. £ Milyen konkrét okok váltanak ki leggyakrabban munkaügyi vitákat? — Nem fordítanak a dolgozók kellő figyelmet a munkára megjelenés kötelezettségére, „ügyészi észrevételezés és intézkedés különösen akkor volt szükséges, amikor a munkáltatói jogokkal felruházott vezetők, vagy alacsonyabb szintű középvezetők elmulasztottak intézkedni. Ha tesznek is intézkedést, ezek jelentős része súlytalan, mert elnézők, semmitmondók. Egyszóval a vezetők közül sokan eltűrik a fegyelmezetlenséget, s ezzel hozzájárulnak a munkamorál és a teljesítmények csökkenéséhez." a munkára képes állapotra, a munkaidő munkában töltésére, a munkavégzés módjára, a jogszabályok, a belső utasítások szerinti munkavégzés kötelezettségére, a felettesek utasításaira. De említhetném még a munkatársakkal való együttműködés kötelezettségét, vagy a munkahelyen kívül tanúsított magatartás számos konfliktusát. Különös hangsúllyal azért említettem a munkajogi területen tapasztalt szabálytalanságokat, mert úgy gondolom, ezen a területen kell soron kívül stabilizálni a törvényességet. Ugyanis szilárd meggyőződésem, hogy a fegyelmezett munkavégzés a magas szintű párt- és állami célkitűzések elérésének egyik fontos biztosítéka. A Alkalmasak-e megállapításaik általános w következtetések levonására? — A körültekintően kiválasztott, aktuális témákban tartott vizsgálataink — az esetek többségénél — nemcsak megyei, de országos viszonylatban is alkalmasnak bizonyultak általánosítható következtetések levonására. A Milyen lehetőség van az ügyész kezében w a felelősségre vonásra? — A tevékenységünket meghatározó magas szintű jogszabályok igen széles körben biztosítják az ügyészek részére, hogy indokolt esetekben élhessenek a felelősségre vonás kezdeményezésének különböző eszközeivel. Feladatainkat sajátos eszközeinkkel végezzük: vizsgálatokat tartunk, az ellenőrzésre jogosult szerveket — az általunk kiválasztott témakörben — vizsgálatok tartására kérjük fel. Ezek eredményétől függően ügyészi intézkedésben hívjuk fel a vizsgált szervek vezetőit a törvények betartására, illetve végrehajtására. Indokolt esetben óvással élünk, felszólalunk és figyelmeztetünk, vagy éppen jelzésben mutatunk rá az eddigi gyakorlat változtatásának szükségességére. A súlyos, vétkes kötelezettségszegések miatt fegyelmi eljárást, anyagi felelősségre vonást kezdeményezünk. A durvább esetekben szabálysértési, vagy büntető felelősségre vonásra is sor kerülhet. A Eddigi munkája során mi volt a legsú- w lyosabb szabálytalanság és milyen következményekkel járt? — Általában azokat a szabálytalanságokat tartom a legsúlyosabbnak, amikor az emberi , felelőtlenség, a nemtörődömség valaki életébe került. A következmény — ha ez egyáltalán arányban állhat az elkövetett cselek- 1 menyek súlyává! á büntető felelősségre vonás volt. Néhány évvel ezelőtt a megyénk egyik mezőgazdasági termelőszövetkezete melléküzemágában foglalkoztatott 20 éves fiatalember életébe került, hogy a szövetkezet vezetői a legelemibb munkavédelmi előírásokat sem tartották be. A szövetkezet vezetői a dolgozó felelősségét akarták bizonyítani, saját felelősségüket nem ismerték el. A közérdekű bejelentés alapján tartott ügyészi helyszíni vizsgálat a büntető felelősségre vonásukkal végződött. — Nem egy esetben fordult elő, hogy vállalatot, vagy ipari szövetkezetei a megyei bíróság tisztességtelen haszon miatt több milliós gazdasági bírságra kötelezte. Bár a vonatkozó minisztertanácsi rendelet szerint az érintett személyeket felelősségre kellett volna vonni, ez elmaradt. Emiatt ügyészi intézkedéssel kezdeményeztük a kötelességüket megszegők anyagi felelősségre vonását. Az sem volt mindennapos eset, amikor az egyik szövetkezet melléküzemági tevékenységével kapcsolatban különösen nagy kárt okozó, súlyos jogszabálysértések sorozatát elkövető 18 személlyel szemben büntető felelősségre vonást kellett kezdeményezni. A Vizsgálataik során nyilván egy sor jó, w szabályosan végzett tevékenységgel is találkoznak. Van-e módjuk az ilyen kedvező tapasztalatokat széles körben ismertetni? — Valóban számos olyan vizsgálati megállapításunk van, hogy az ellenőrzött szervek példásan végzik munkájukat. A pozitív tevékenységüket is észrevesszük, ezekből hasznos következtetéseket vonunk le. Azonban mégis kijelenteném, hogy az ügyészi szerveknek elsődlegesen a jogszabályellenes gyakorlat felderítése a feladata. Mi a helyes, jogszabály szerinti tevékenységet tartjuk természetesnek. Ezért külön dicséret nem jár. Minden jogalkalmazóval, vezetővel, beosztottal szemben alapvető elvárás, hogy kötelezettségeiknek a legjobb tudásuk szerint tegyenek eleget. Csak ezt a munkát szabad és lehet díjazni. Ezért jár a munkabér. Rendhagyó esetekben a téves jogszabály értelmezéséért, vagy felületes munkavégzésért ügyészi intézkedést teszünk. — Visszatérve a pozitív jelű ügyészi megállapításokra, szereztünk olyan tapasztalatokat is, amelyeket érdemes kiemelni. Nem olyan régen az állami gazdaságok munkajogi intézkedéseit, és az ott működő munkaügyi döntőbizottságok eljárását, és határozataik törvényességét vizsgáltuk. Megállapításuk rövid lényege az volt, hogy az állami gazdaságok munkajogi gyakorlata általában kedvezően értékelhető. Ez azt mutatja, hogy az új munkajogi előírásokat a munkáltatók megfelelően ismerik és alkalmazzák. Az állami gazdaságok munkaügyi döntőbizottságainak fegyelmi és kártérítési ügyekben kialakított gyakorlata általában törvényes. Csak az állami gazdaságokban tettek pozitív ügyészi megállapításokat? — Hasonló kedvező tapasztalatokat szereztünk az ipari szövetkezeti döntőbizottságok működésével kapcsolatban is. Általános megállapításunk volt, hogy a döntőbizottságok jól szolgálják a jogalkotó célkitűzéseit, a szövetkezeti demokráciát. Felelősségteljesen vizsgálják a hozzájuk kerülő ügyeket, tárgyalásaik során pedig kellő mértéktartás észlelhető. Viszonylag nem is olyan régen vizsgáltuk a csökkent munkaképességű dolgozók helyzetének rendezéséről szóló jogszabály alkalmazásának törvényességét. A sok Negatívum mellett pozitívan értékeltük a 20 ipari vállalatnál állományban lévő, mintegy 14 ezer munkavállalót érintően azt, hogy a munkáltatók szinte kivétel nélkül erkölcsi kötelezettségüknek tartják a munkában náluk megrokkant dolgozók rehabilitációjának megoldását. A Visszatérő, vagy más néven utóvizsgála- w taik során mérhető-e a változás, magyarul: nem szegi-e kedvüket, hogy megállapításaik egy része pusztába kiáltott szó? — Ne vegye dicsekvésnek, de utóvizsgálataink során többnyire jelentős pozitív változást is tapasztalunk. Persze, vannak olyan eseteink is, amikor minden változatlan, továbbra is maradt a jogszabályellenes gyakorlat. Ezek azok az esetek, amikor a felelősségre vonás kezdeményezése már nem marad el. Egyébként nem gondolom azt, hogy az ügyészi megállapításoknak és intézkedéseknek nem volna meg a kellő súlya. A segítő jellegű munkánknak csak ritkán van elszomorító eredménye. Mivel általában kijavítják a szervek a korábbi hibás gyakorlatukat, nem beszélhetünk pusztába kiáltott szóról. De az ellenkező esetek sem kedvetlení- tenek el bennünket, mert újból és ha kell, még nagyobb nyomatékkai, de meg tudjuk értetni, hogy közös érdekünk a törvényeink helyes végrehajtása, illetve betartása. A Ha nem titok, kérem, mondja el, mi- w lyen vizsgálatokat végeznek még az idén? — Nincsenek titkaink, ezért szívesen mondom el, hogy még ebben az évben országos jellegű ügyészi vizsgálat keretében fogjuk ellenőrizni a gazdasági bírságot kiszabó jogerős ítéletek után kötelező személyes felelősségre vonások gyakorlatának törvényességét. Amennyiben úgy ítéli meg, hogy az előbbi téma közérdeklődésre tarthat számot, úgy készségesen adunk majd részletesebb tájékoztatást tapasztalatainkból, ; G Köszönöm az interjút. ........... Balogh József HÉTVÉGI MELLÉKLET 19o2. december r rHÉTVÉGI , INTERJÚ a törvényességi felügyeletről
