Kelet-Magyarország, 1982. november (42. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-07 / 262. szám
1982. november 7. Kelet-Magyarország 5 Csirke Á Budapesti Filharmóniai Társaság hangversenye 4 kedves olvasó telefonál — az újságíró utána jár. Nagy az örömünk, ha segíthetünk, de, mint tegnapi példánk bizonyítja, ez nem mindig egyszerű. Szombati ügyeletünk- nek felháborodott hangú olvasónk panaszolta, hogy a nyíregyházi kórház melletti ABC-ben leolvadt a hűtő, s emiatt, enyhén szólva „szagos” csirkét árusítanak. Siettünk magunk meggyőződni, s pár perc múlva tapasztalhattuk, hogy a húst szabályszerűen tartják a hűtőpulton, illetve, ami nem fér rá, a jól működő hűtőkamrában tárolják. Bartha László, a bolt vezetője egyébként felajánlotta, hogy visszacserélik a csirkét olvasónknak, vagy az árát megtérítik. Kedves olvasónk jó ' szándékát nem vonjuk kétségbe — mivel abban a pillanatban nem voltunk ott — így, reméljük, csak valami őszi nátha a ludas a dologban. (be) A bérleti sorarat második hangversenyén november 8- ám, hétfőn este Nyíregyházán a Budapesti Filharmóniai Társaság zenekara szerepel. A több, mint százéves múltra visszatekintő együttes első karmestere Erkel Ferenc volt. A zenekar oroszlánrészt vállalt a magyar hangversenyélet megteremtéséből, évtizedekig az egyetlen hivatásos szimfonikus zenekar volt A társaság munkáját 1967 óta Kóródi András Kossuth- díjas, Érdemes művész, az operaház vezető karmestere, a Zeneművészeti Főiskola karmesterképző tanszakának professzora irányítja. Nyíregyházán KóÁranylakodalom ötven évvel ezelőtt kötött házasságot Takács János és Bélteczky Ilona Nyíregyháza, Búza utca 27. szám alatti lakoa A jubileumi évfordulóról a idős házaspár — mindketten TITÁSZ nyugdíjasok — november 6-án, szombaton délután családi körben emlékezett meg. Az aranylakodalmazó 75 éves férjet és a 69 éves feleséget négy gyermeke és hat unokája köszöntötte. ródi András vezényletével Mozart C-dúr (Jupiter) szimfóniája és Beethoven Esz- dúr zongoraversenye hangzik el. Az est szólistája Kiss Gyula Liszt-díjas zongoraművész, aki az 1966-os nemzetközi Liszt—Bartók zongora- versenyen tűnt fel, azóta a világ számos országában hangversenyezett, több lemezfelvétele készült. A hangversenynek ezúttal is a művelődési központ ad otthont. Kovács László Álmasűrítmény Mátészalkáról Augusztus végén kezdődött az alma feldolgozása a mátészalkai Szamos menti Állami Tangazdaságban. A léüzembe elsősorban a Szatmárkert tag- gazdaságai szállítják a gyümölcsöt. November első hetéig 18 ezer 500 tonna almából készítettek levet, illetve tovább feldolgozva sűrítményt. Ez 7 ezer tonnával több, mint amennyit tavaly a hasonló időszakban feldolgoztak. A tangazdaság a sűrítményt az európai tőkés országokba és a tengerentúlra szállítja. ÚTON-ÚTFÉLEN m g érik az auto- matákat. Van, w aki dagadtra pofozza a kezét. Az automatának a rengeteg üt leg meg sem kottyan. Makacs. De van szakértő. Azt mondja a már téliesen öltözött, kimért mozdulatú utas, a javakorabeli férfi: — Ne tessék rángatni azt a kallan- tyút. Az idegességnek, hevességnek semmi értelme. Kérem azt a kettest. Tessék figyelni! Bedobom. Most várom, míg leesik. Katt. Na kérem, akkor most lágyan, érzéssel, de határozottan meghúzom ezt az izét. Mi történik? Kijön a jegy. — Nem jött! — vihogja egy gyerek. Jegy az nem jött. Lesújtó tekintet. Aztán bumm! Váratlan és nagy erejű ütés. Nemcsak az automata, de a busz és minden kedves utas beleremeg. A hatás fenomenális. Egy húzás és jön a jegy. Egy jegy, két jegy jön. A harmadik már megint nem. A szolid és még mindig javakofi férfi ekkor kiselőadást tart: — Nem jól tépték le a jegyet. Mert vannak egyesek, akik nem letépik, hanem kicibálják a jegyet. Oda sem figyelnek, csak nekiesnek és töréstől kiszakítanak mindent. A következő jegyecskének így aztán nincs kontaktusa a nyílással, felkunko- rodik, összegyűrődik. Hát ne cibáljuk, ne szaggassuk kérem! Előkerül egy zsebkés. Kaparászás az automata nyílásában, aztán ütés jobbról, balról és újra jön a jegy. A javakori ember ekkor már büszke. Már daruval sem lehetne arrébb tenni az automatától. Minden új felszállótól elkéri a pénzt; bedob, húz és üt. Bedob, húz, üt... Utazunk. Tulajdonképpen kényelmesen, kulturáltan, korszerűen közlekedünk. De ahogyan a szegény automatákat verik, az valami barbárság. Ha egy embert ennyit ütnének, biztos, hogy kéretlenül és ingyen adná a jegyet. Seres Ernő ötvennégy év után újra látható orángután a budapesti állatkertben. Zába és Márlik (képünkön) nemzetközi szerződés alapján az USA-ból és az NSZK-ból érkezett. Program szerinti gépüzemeltetést alkalmaztak a szántóföldeken idén a Balkányi Állami Gazdaságban. A kísérlethez megvásárolták az úgynevezett PTK—1096-os programot, valamint a számítógépet. Az eredmény jó, csőikként az erőgépek üzemanyag-fogyasztása, illetve azonos energiafelhasználással nőtt a gépek teljesítménye. Nincs ötös A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 45. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. 4 találatos 68 darab akadt, egyenként 126 292 forintot fizet. A 3 találatos szelvények száma 7088 darab, ezekre 606 forintot fizetnek. A kettesek száma 219 500 darab, ezekre 24 forintot fizetnek. A közölt adatok nem véglegesek. A KM olvasószolgálata Kövezetlen utca — Veszélyes járda — Fagyveszély Nagy a balesetveszély a Nyíregyházán átvezető 4-es főútvonal kereszteződéseiben — ezt többen is szóvá tették —, kérjék, hogy addig is, amíg a közlekedési lámpák nem működnek, közlekedési rendőr irányítsa a forgalmat, de legfontosabb, hogy az autósok a jelzőtáblák szerint vezessenek. Sós Erzsébet, Kossuth utca 41. szám alatti lakos érdeklődött nyitnak-e a környéken a VI. ötéves terv éveiben zöldiségbdltot. Megkér- kédezzük. Ugyancsak Sós Erzsébet tette szóvá, hogy a Keskeny utca, Kossuth utca sarkán lévő kisbolt pénztárgépének másoló szalagja halvány, így a vásárló nem tudja ellenőrizni mit, menynyiért vásárolt. Jó lenne, ha az üzletekben a pénztárgépek szalagjait, ha már megkoptak, kicserélnék. Járdát ígértek, de már két év telt el, és nincs járda Szedik a fűszerpaprikát Kalocsa térségében és a házak felöl- tötték hagyományos piros díszüket. A Kalocsai Paprika- és Konzervipari Vállalathoz négyezerötszáz hektárról szállítják a nyers fűszerpaprikát. A vállalat termékeinek jelentős részét tőkés pia-' cokon értékesíti. Emlékünnepséget rendeztek Nyírteleken a NOSZF 65. évfordulója tiszteletére. A nagyközség párt-, állami és tömegszervezeti vezetői, a lakosság megkoszorúzták az ismeretlen szovjet katona síremlékét. Közmű a legelőn. Nemcsak az az új Csengerben a birkalegelőkön, hogy villanypásztor vigyáz a nyájra. Párját ritkítja a legelők közművesítése is. Több mint hét kilométeres földalatti csőhálózat viszi a jó ivóvizet szerte a határba, így az itatáshoz nem kell a birkákat órákig terelni. Eiz jó hatással van az állatok takarmányhasznosítására, hús- és gyapjútermelésére. DR. BARDOS LAJOS ideg-el- megyógyász új rendelőjének címe: Széchenyi u. 1. n/9 a. Rendelési ideje: kedd, csütörtök 5-7- ig. (T716T) Nyíregyházán a Katona és Virág utcákban. Feketehalmi Dezsőmé a 16-049-es telefonszámról az utca lakóinak kérését tolmácsolta Szeretnék, ha végre megkapnák a régen várt járdát. Más jellegű panasz, de szintén a gyalogjáróval kapcsolatos Fenyvesvölgyi Ferencné 17-541-es telefonszámon közölt észrevétele. A Szarvas utcából a Kígyó utcába vezető járda betonlapjai annyira töredezettek, hogy állandó a balesetveszély. Ugyanez mondható az ABC környékére is, ahol nincs közvilágítás. Pincetűz volt a Jósavéros- bam, amit a tűzoltók gyorsan eloltottak. Hátramaradtak viszont a törött ablakok, és miután fagyosak az éjszakák, féltik a lakók burgonyájukat, almájukat és más zöldségféléjüket a megfa- gyástól. Papp Géza a 16-317-es telefonon kérte: az ingatlankezelő mielőbb állítsa helyre a megrongálódott ajtókat, ablakokat. Ugyancsak ő — de még sokan mások — telefonáltak amiatt, hogy a fűtés nem kielégítő. Egyes lakásokban a hőmérséklet csak 16—17 fok. Fáznak. Ezúttal a KM olvasószolgálatához nagyon sok telefonhívás érkezett — köszönjük — de valamennyi észrevételt, javaslatot, panaszt most nem tudjuk' felsorolni. Ezekre lapunk következő lapszámaiban visz- szatérünk. FOGADÓÓRA. Jánvári Tibor, a Nyírbátori Városi Tanács elnöke november 8-án, reggel 8 órától 12 óráig hivatali helyiségében foga- adóórát tart. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójának tiszteletére rendezett ünnepi hangersenysorozatá- ra indult Pápára a mátészalkai pedagóguskórus. A háromnapos műsorban 5—7-én, a budapesti Fáklya klub, Tapolca, Sárvár, Hajdúböszörmény kórusainak társaságában lépnek fel a dunántúli találkozó keretében a szal- kaiak. A korábban közölt időponttól eltérően a Budapesti Filharmóniai Társaság zenekarának zeneismertető hangversenyét november 8- án, este hét árakor tartják a megyei és városi művelődési központ hangversenytermében. ELMARAD a november 9-re hirdetett Kálmán Imre emlékműsor a megyei és városi művelődési központban. AMIT A SZEXRŐL TUDNI KELL. A Magyar Ifjúság munkatársai — dr. Veress Pál orvos-pszichológus és Kaposvári József újságíró — tartanak előadást november 9-én, kedden este 17 óra 45 perckor a nyíregyházi városmajori művelődési házban. Az előadás témája a szex. vasárnap KRÓNIKA I OKTÓBERI SZOCIALISTA FORRADALOM A Nap kél 6 óra 36 perc- 1 kor, nyugszik 16 óra 19 perc- I kor. A Hold kél 21 óra 54 parc- § kor, nyugszik 12 óra 49 perc- | kor. Száz évvel ezelőtt, 1882. ' november. 7-én született és 40 éves korában,, 1922 februárjában halt meg Bresz- j tovszky Ernő újságíró, író, szociáldemokrata politikus, a Népszava főmunkatársa. Fiatalemberként Budapes- ten filozófiát tanult. 1903-tóJ 3 í. 1921-ig a Népszava belső munkatársa, később egyik- szerkesztője volt. Rangos írásai jelentek meg a Szo* cializmus című folyőirat- t ban, különféle munkás szak- . lapokban, valamint a Nyu- " gat hasábjain, főként politi- | kai, közgazdasági, társada- ‘ lomtudományi, illetve szo- ciálpolitikai témákról. Sokat tett a marxista irodalom magyarországi népszerüsí- p téséért; ő maga is fordított Marx műveiből, s többek o között átültette ír. igyarra ií Zola több regényét. 1913- ban az ö szerkesztésében látott napvilágot a Proletárok- verseskönyve című antoló- t gia. Fontosabb művei: Vasuta- í sok lázadása, Alkományt Magyarországnak, Általános t sztrájk- és választójog Magyarországon, Magyarország fekete statisztikája, ö írta az Intemacionálé ma1982. november 8., hétfő ZSOMBOR NAPJA A Nap kél 6 óra 38 perckor, nyugszik 16 óra 17 perc- 1 kor. A Hold kél 23 óra 08 perckor, nyugszik 13 óra 29 perc- . kor. I Kétszáznegyven évvel ezelőtt, 1742. november 8-án született és 91 éves korában, 1833 augusztusában hunyt el Simái Kristóf író, szótárké- szítő. a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Eredetileg Sima Mártonnak hívták, s már a komáromi jezsuita gimnáziumban próbálkozott Ifjúsági színdarabok írásával. Piarista szerzetes lett; 1775-ben került Pestre, ahol akkor a piaristák nagy nemzedéke (tBenyák, Dugonics, Horá- nyi, Szabiik) tanított. Az ezt követő évtizedekben Kassán, Körmöcbányán. Selimeobányán tevékenykedett, s 1832-ben a Magyar Tudományos Akadémia le- 5i velező tagjává választották. Többnyire idegen írók, köztük Möllere műveit dolgozta át. Hat vígjátéka sem eredetiségével, sem művészi értékével nem tűnik ki, íejlödéstörténetileg mégis fontos, mert e munkái átmenetet jelentettek az iskoladráma és a világi dráma között. Legtöbbet emlegetett darabja az Igaz-Házi, amelyet az első magyar színi- előadáson, 1790. október 25- én Budán, Kelemen László színtársulata mutatott be; legnépszerűbb munkája viszont a Házi orvosság volt. Egész életén át gyűjtötte a magyar nyelv adatait. Ennek eredménye a kétkötetes, 1809—10-ben közzétett „Vég tagokra szedetett szó tár” és a befejezetlenül maradt „Gazdag szótár”. Időjárás j ■ . Várható időjárás ma estig: folytatódik a derült, száraz idő. A keleti, délkeleti szél többnyire mérsékelt, napközben néha élénk lesz. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet 2—7 fok között alakul. Hírügyeletes: TÓTH ÁRPÁD Telefon: 11-277 Az év vége moziműsorán z bemutató filmek mellett rég nem látott felújított alkotások is belyet kapnak. Ezek sorában láthatják a rajzfilmek barátai Walt Disney Hófehérke és a hét törpe című alkotását. kB Bks B# jW p? || - II ■■ I Bi I 1 Közeleg a tél. Kabátpróba a Nyírfa Áruházban. (Jávor László felvétele) 7-,