Kelet-Magyarország, 1982. november (42. évfolyam, 257-281. szám)

1982-11-04 / 259. szám

8 Kelet-Magyarország 1982. november 4. Kitüntetettek Ilyenkor, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfor­dulójának ünnepe előtt, szép hagyományként kitünteté­seket vehetnek át azok, akik kiemelkedő munkát végez­nek. Nincs ez másképp a sportban sem. Ezekben a na­pokban sportvezetők és sportolók kapják meg ugyan­csak megérdemelt elismeré­süket. Ok, akik nem kis ál­dozatot hoznak azért, hogy eredményesebb, sikeresebb lehessen verseny- és tömeg­sportéletünk. A nyíregyházi városi sport­felügyelőség tegnap délutá­ni ünnepségén hatvanegyen kaptak eddigi tevékenysé­gükért elismerést. Kiváló Tár­sadalmi Munkáért kitüntetést vehetett át Bányai András, nyugdíjas, atlétikai verseny­bíró, Dévényi Dénes, a Vo- lán-Dózsa SC gazdasági ve­zetője, dr. Szíjártó István, a Vízügyi MEDOSZ SE el­nöke. Eredményes Sport- munkáért emlékplakettel tün­tették ki Balázs Istvánt, az NB I-be jutott nyíregyházi röplabdacsapat edzőjét. Par­ti Józsefet, az együttes csa­patkapitányát, Sasvári And- rásnét, a szintén élvonalba került női kosárlabdázók szakvezetőjét. Névtelen Esz­ter játékost, Szikszai Mi­hályt, az NYVSSC labdarúgó­csapatának tagját, Bódl Ist­ván karatézót. Nagy Kálmánt, atlétikai versenybírót, szak- osztályvezetőt, Szalka Ge- zát, a Vasvári gimnázium testnevelő tanárát, dr. Bige Lászlónét, a megyei sporthi­vatal csoportvezetőjét, Szik­lai Lászlót, a városi sportfel­ügyelőség főelőadóját. A megyei sporthivatal jutalmát vehette át — az országos si­kerek elismeréséül — Bá­lint Mihály, a Tanárképző Főiskola SE elnöke, Pénzes József, a Mezőgazdasági Fő­iskola SE elnöke és Szovátl Ferenc, a Volán-Dózsa SC elnöke. A jutalmazottak között vol­tak még további negyvenötén, olyanok, akik nélkül elkép­zelhetetlen a megyeszékhely sportélete. ök társadalmi munkában, minden ellen­szolgáltatás nélkül dolgoz­nak, munkaidejük után szer­vezik, irányítják a verseny- és tömegsportot. Pálosi Lász­ló, a városi atlétikai szövet­ség elnöke, Szondi György, a 9-es iskola igazgatója, Ganz- ler István, a Taurus SC el­nöke, Cselószki György, az úszószövetség elnöke. id. László Károly, atlétikai és úszó versenybíró, Jáger Lászlóné, az orvosi sport­egyesület gazdasági' vezető­je, Varga László, a Mező- gazdasági Főiskola SE szám- vizsgáló bizottsági elnöke, Marinkás Kálmán, az általá­nos iskolai sportbizottság el­nöke, Szőke Sándor, a vá­rosi asztalitenisz-szövetség el­nöke és a többiek igen-igen sokat tettek és tesznek azért, hogy Nyíregyházát ma már a magyar sportélet egyik legjobb és legnagyobb fel­legváraként emlegetik az országban. Tény: a sikerekben a spor­tolók és edzők mellett nagy- nagy szerepük van a ref­lektorfényen kívül dolgozók­nak, a sportegyesületek ve­zetésében, szakosztályaiban tevékenykedő társadalmi ak­tíváknak. Mert ők az alapot jelentő felkészülési lehető­ségeket teremtik meg, s így a versenyzők és a szakveze­tők nyugodtan figyelhetnek, koncentrálhatnak a viadalok­ra, bajnokságokra. A kitüntetés- és jutalomát­adó ünnepségeken joggal szólt a taps a sportsikerekért háttérben dolgozó, úgy több­nyire a közvélemény által is­meretlen társadalmi mun­kásoknak. Bagoly Dániel VÉGET ÉRT A SALAKMOTOROS ÉV Búcsú — győzelemmel Petrikovics József mind az futamát megnyerte. (Jávor László felvételei) Makrancos motorok ... A versenyzők ezúttal nem értek célba, az összeütközésnek ez lett a vége. Másodszor is vereség Érvényesült a papírforma az Új­pesti Dózsa—Real Madrid labda­rúgó KEK-mér, kőzés visszavágó­ján. Budapesten ugyancsak a Re­al Madrid volt a jobb, másod­szor is nyert és 4:l-es összesítés­sel került a kővetkező fordulóba. REAL MADRID— Cjpesti Dózsa i:o (0:0) Újpest, 10 ezer néző, v.: D’Ha (olasz). Real: Augustin — Juan Jósé. Metgoií Bonét, Camacho. Galle- go, Angel, Stdelike, Portugal (Jua- nito a 71. percben), SantMana. Isidoro (Ito a 91. percben). Dózsa: Szendrei — Szűcs, Tóth. Kardos, Kovács B., Meredi, Kisz- nyér, Szabó, Balogh (Árky a 76. percben), Törőcsik (Szebegyinsz- ki a 40. percben), Kiss. A Dózsa játéka egyetlen pilla­natra sem villantotta fel a re­ményt. A gárda nem tudott iga­zán mezőnyíölényt kiharcolni, nagy helyzete az első félidőben nem is akadt. Az egyetlen gól a 60. percben esett, Santiílana lőtt a kapu jobb oldalába. SORSOLÁS: Zürichben elké­szült a Los Angeles-i olimpia európai labdarúgó selejtezőinek csoportbeosztása. Magyarország az A-csoportba került Szovjet­unióval, Bulgáriával, Törökor­szággal és Görögországgal. Nem lesz könnyű! LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT: FC Zürich—Ferencváros 1:0 (0:0). Zürich, 15 000 néző. v.: Salomir (román). Gólszerző: Seiler (56. perc.) A svájci együttes a buda­pesti 1 :i-es eredmény után a visszavágón egy percre sem en­gedte ki kezéből a továbbjutás lehetőségét. Végig kezdeménye­zett, védekezésre kényszerítette az FTC-t, amelynek erejéből csak néhány veszélyes ellentámadásra tellett — siker nélkül. Az FC Zü­rich teljesen megérdemelten ju­tott az UEFA Kupa kővetkező fordulójába. Újabb két pont A röplabda NB I szerdai for­dulójában Nyíregyházán játszot­ta soron következő találkozó­ját az NYVSSC férficsapata. A piros-kékek a sereghajtó MA­LÉV SC ellen gyenge játékkal rukkoltak ki, de szerencsére KEZILABDA-OSZTÁLYOZÖ AZ NB II-ÉRT Nehéz ellenfelek A MAGYAR KÉZILAB­DA SZÖVETSÉGBEN EL­KÉSZÍTETTÉK AZ NB II- ES OSZTÁLYOZOK SOR­SOLÁSÁT. MEGYÉNK BAJNOKCSAPATAI — nyírbogát női és az NYVSSC FÉRFIGÁRDÁ­JA — RENDKÍVÜL NE­HÉZ CSOPORTBA KE­RÜLTEK. AZ ERŐVI­SZONYOKAT ISMERVE, AZ NYVSSC TÁLÁN BE­JUTHAT AZ NB II-BE, MÍG A NYÍRBOGÁTI EGYÜTTES CSAK TISZ­TES HELYTÁLLÁSRA SZÁMÍTHAT. A nyírbogétiak ellenfelei: Ma­gyar Kábel, Pécsi Zsolnai, Kini­zsi Húsos, Szombathelyi tanár­képző. Közülük legerősebb a Magyar Kábel, amely éppen eb­ben az évben, az NB Il-es Kele­ti csoportban a Volán-Dózsa és Tanárképző társaságában szere­pelt, a kilencedik helyen végzett, s mint „jobb” kieső került az osztályozóra. A Szombathelyi Tanárképző 1980- ban tizedik volt az NB II- ben, majd 1981-ben kiesett on­nan. Most Vas megye bajnokcsa­pataként indul. A Kinizsi Húsos az utóbbi öt évben nem szere­pelt NB-s bajnokságban ,a fővá­rosi bajnokságból harcolta ki a lehetőséget az osztályozón való részvételre. A Pécsi Zsolnai 1978-ban tize­dik, 1979-ben hetedik volt az NB Il-ben, majd 1980-ban kiesett. 1981- ben és 1982-ben a Baranya megyei bajnokságban szerepelt, ez évben bajnokságot nyert. Az osztályozó mérkőzésekre a buda­pesti körcsarnokban kerül sor. november 11—12-én. A Nyírbogát mérkőzései, november 11-én, 9,30 óra: Szombathely. 14 óra: Ma­gyar Kábel. 20,30 óra: Pécsi Zsolnai. November 12-én, 9,30 óra: Kinizsi Húsos. Az NYVSSC ellenfelei is na­gyon erősek, de a Marosival fel­álló csapatnak több esélye van. Két együttes, a Somsályi Bányász Borsod megye, a Debreceni Álla­mi Gazdaság Hajdú megye baj­nokcsapata. Még nem játszottak NB-s bajnokságban. A somsályi csapatban több volt NB-s játékos játszik, elsősorban az ózdról ki­öregedett rutinos kézilabdázók. A debreceni együttesben pedig a Dózsa kiöregedett, és válogatdttat is megjárt játékosai jöttek össze. A harmadik ellenfél, Tiszaföld- vári Tsz SE 1978-ban kilencedik, 1979-ben hetedik, 1980-ban nyol­cadik volt, 1981-ben tizedik helye­zéssel viszont kiesett az NB II- ből. Most a Szolnok megyei baj­nokságot nyerte meg. A negyedik ellenfél, a Szarvasi Főiskola hosszú évek óta szere­pel az NB II Középcsoportjában, 1978-ban nyolcadik, 1979-ben ne­gyedik, 1980-ban hatodik, 1981- ben hetedik volt, majd ebben az évben mint „jobb” kieső jutot­tak az osztályozóra. Az NYVSSC mérkőzéseit a fo- nyódi sportcsarnokban játssza november 12—13-án. Mérkőzései a következők, november 12-én, 8 órakor: Tiszaföldvár, lf órakor: Somsály, 19 órakor: Debrecen. November 13-án 15,30 órakor: Szarvas. Az osztályozó mérkőzések befe­jezését követően a nőknél és fér­fiaknál egyaránt a csoportok 1—2. helyezettje jut az NB II-be. Vass Géza ez nem okozott gondot, hiszen meglett az újabb két pont. A győzelemmel a nyírségiek meg­erősítették helyüket a táblázat élén. NYVSSC—MALÉV SC 3:1 (15:8, 15:11, 11:15, 15:8) Nyíregyháza, 600 néző, v.: Za- lánfi, Korim. NYVSSC: Parti, Dorogi, Nagy, Prékopa, Takács, Batai. Csere: Sipos és Szikszai. Edző: Balázs István. A sereghajtó helyen álló fő­városiakról hamar kiderült: nem véletlenül utolsók . . . Talán ez ártott meg a piros-kékeknek, akik úgy tűnt, könnyedén vet­ték a játékot. Az első két játsz­mában nem is volt baj, de a lezserséget látva a budapestiek versemet kaptak és 1:7-ről megnyerték a harmadik szettet! A negyedikben is vezettek 8:3-ra, de aztán összeszedték magukat a nyíregyháziak és fordítottak. A mérkőzés végén Balázs Ist­ván vezető edző nyilatkozata mindennél többet mondott a já­tékról : — Valamennyi játékos nevében is elnézést kérek szurkolóink­tól.. . 45. HÉT 1. FTC—Rába ETO 1 2. Siófok—Dorog X, 2 3. Bauxitb.—SZEOL AK 1, 2 4. Olajbányász—Szekszárd 1 5. Ascoli—Verona X, 1 6. Cagliari—Catanzaro 1 7. Cesena— Internazionale X, 2 8. Fiorentina—Torino 1 9. Genoa—Avellino 1 10. Napoli—Sampdoria 1 11. Udinese—Roma x, 2 12. Como—Bologna 1, 2 13. Cremonese—Campobasso 1 14. Foggia—Perugia 1 15. Reggiana—Monza 16. Atalanta—Sanbened. 1 KOSSUTH RADIO 8,27: Balettzene. — 8,44: Pur­cell: Dido és Aeneas. Háromfel- vonásos opera. — 9,44: Rímek és ritmusok. — 10,05: Diákfél­óra. — 10,37: A kamarazene kedvelőinek. — 11,22: A Vála­szolunk hallgatóinknak külön­kiadása. — 11,42: Ragtime. — 12,45: Bevallom magának. — 13,17: Uj Melódia lemezeinkből. — 14,19: Macska a felségvize­ken. Rákosy Gergely rádiósza­tírája. — 15,05: Filmzene. — 15,28: Százszorszép-klub. — 16,00: Bölöni György: Egy for­radalmi nemzedék. — 16,10: Ljuba Welitsch és Ludovic Spiess operettdalokat énekel. — 17,08: Beethoven: A távoli ked­veshez. Dalciklus. — 17,23: Mun­ka a munkával. Kompozíció Illyés Gyula verseiből. — 19,15: Kalmár Magda nótákat énekel, Kállai Kiss Ernő klarinétozik. — 19,40: Kapcsoljuk a Csepeli Munkásotthont. Az MRT szim­fonikus zenekarának hangver­senye. — kb. 21,20: Csárdások. — 21,30: Rokon és eltérő voná­sok — avagy a finn gazdaság magyar szemmel. — 22,30: Leo­nard Mróz operaáriákat éne­kel. — 23,00: A dzsessz világa. Kiss Imre műsora. — 0,10: La­katos Lajos cimbalmozik. PETŐFI RÁDIÓ 8,05: Népdalok. Királyi Györgyi énekel, Németh Lajos citerázik. — 8,35: Napközben. — 10,00: Zenedélelőtt. — 11,35: Csak fiataloknak! 12,35: Nem- zatiségeink zenéjéből. A Vuji- csics együttes műsorából. — 13,00: Kapcsoljuk a nyíregyházi stúdiót. Alvó városok. — 13,30: Éneklő ifjúság. — 14,00: Sport. 15,10: Az én rádióm. — 16,00: Látogatóban. — 16,35: Idősebbek hullámhosszán. — 17,30: Tana­kodó. — 18,35: Hétvégi panorá­ma. — 19,55: Slágerlista. — 20,35: Hamlet a Bibliából. —- 20,40: Szociológiai figyelő. —* 21,15: A Magyar Rádió Ka­rinthy Színpada. Karc. Paródi­ák, karcolatok, szatírák, glosz- szák. 1982. őszi kiadás. — 22,25: Bródy Tamás szerzeményeiből. — 23,20: Nóták. 3. MŰSOR 9,00: Iskolarádió. — 9,30: Ka­marazene. — 10,30: Fiatal ma­gyar együttesek felvételeiből. — 11,05: Fekete Afrika zenéjé­ből. — 11,21: Zenekari muzsika. — 13,07: Felicia Weathers és a Golden Gate együttes spirituá­lékat énekel. — 13,30: Az Álla­mi Népi Együttes felvételeiből. — 14,10: Operarészletek. 15,10: Magyar zeneszerzők. — 16,00: Zenei Lexikon. — 16,25: Isko­larádió. — 16,55: Popzene szte­reóban. — 18,00: Zenekari mu­zsika. — 19,05: Iskolarádió. — 19,35: Reflektorfényben egy operaária. — 20,19: Brahms: Uj szerelmi dalkeringők. — 20,40: Modern írók portréi. Jevgenyij Jevtusenko. — 21,00: Monstser- rat Caballé dal- és áriaestje a Ludwigsburgi Várjátékokon.. — 22,15: Régi magyar dalok és táncok. — 22,38: Napjaink ze­néje. NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 17,00: Hírek. Időjárás. Lap­szemle. — 17,10: Hangraforgó. (A tartalomból: Almadilem­ma (Bálint Attila) — Meleg, füst nélkül (Tarnavölgyi György) — Autó, könyvvel (Haskó József) — Bársonyos bőrök (Kolláth Adrienne). — 18,00: Észak-tiszántúli krónika. — 18,15: Régi Zerkovitz-dalok. — 18,25—18,30: Hírösszefoglaló. Műsorelőzetes. (A nap szerkesz­tője: Gönczi Mária.) MAGYAR TV 8,25: Idősebbek is elkezdhetik tévétoma (ism., sz.) — 8,30: Iskolatévé — angol rtyeiv (kö­zéphaladók részére.) Follow me! Why do you like it? (sz.) — 9,00: Orosz nyelv (ált. isk. 6. oszt.) A bajnok (sz.) — 9,20: Magyar nyelv (ált. isk. 2. oszt.) Szó-ra-ka-té-nusz. — 9,30: Ma­gyar irodalom (ált. isk. alsó tagozat.) A könyvtár mindent tud. — 10,00: Magyar irodalom (ált. isk. 8. oszt.) Én nem bűvésznek, de mindennek jöt­tem — Ady. 2. rész. — 10,45: Magyar nyelv (ált. isk. 3. oszt.) Szó-ra-ka-té-nusz (sz.) Olló, cipő, hegedű. — 11,00: Osztály- főnöki óra (ált. isk. 7—8. oszt.) Miért dohányzol? — 11,30: Ka­mera (középiskolásoknak.) A film lexikája — 2. rész. — 12,00: Világnézet (középisk. IV. oszt.) Az eszmék ereje. —14,05: Magyar irodalom (ált. isk. alsó tagozat) (ism.) — 14,35: Orosz nyelv (ism., sz.) — 14,55: Osz­tályfőnöki óra (ism.) — 15,15: Magyar nyelv (ált. isk. 3. oszt.) (ism.) — 15,30: Magyar iro­dalom (ált. isk. 8. oszt.) (ism.) — 16,30: Hírek. —16,35: Slágerhír­lap. Fél évszázad dallamai, 1850— 1900. VIü/1. rész (ism., sz.) — 17,25: Pedagógusok fóruma. — 18,00: Reklám. — 18^05: óvodá­tól az egyetemig — a magyar nyelv ápolója. 2. rész (sz.) — 18,55: Reklám. — 19,10: Időseb­bek is elkezdhetik — tévétorna (sz.) — 19,15: Esti mese (sz.) — 19,30: Tv-híradó (sz.) — 20,00: Starsky és Hutch. Magyarul beszélő amerikai bűnügyi tévé­filmsorozat. Hóvihar (sz.) — 20,50: Dalok, táncok a Szovjet­unióból — Kira Anyenkova mű­sora. Grúz dalok (sz.) — 21,00: Panoráma — a külpolitikai szerkesztőség világpolitikai ma­gazinja. (sz.) — 22,00: Tele­sport — labdarúgó kupanap. — 22,50: Tv-híradó 3. (sz.) 2. MŰSOR 18,55: Ősz Jugoszláviában. A Növi Sad-i televízió ajándékmű­sora. — 19,30: Tv-híradó (sz.) — 20,00: Gólyavári esték — a libe­ralizmus alakváltozatai a ki­egyezés utáni Magyarországon — in/1. rész (sz.) — 20,40: Tv­híradó 2. (sz.) — 21,00: Rek­lám. — 21,05: A cámő — Bíró Lajos—Lengyel Menyhért víg­játéka három felvonásban, a veszprémi Petőfi Színház elő­adásában. SZLOVÁK TV 9,00: Hírek. — 9,05: Iskolaté­vé. — 9,20: Kincskereső. Doku­mentumműsor. — 10,05: Kihall­gatás. Francia filmdráma. — 11,55: Vagy-vagy — szórakozta­tó vetélkedőműsor. — 12,35: Hí­rek. — 14,35: Hírek. — 14,40: Iskolatévé. — 15,00 Orosz nyelvtanfolym mindenkinek. 7. lecke. — 15,30: Az ember és a kémia. 9. rész. — 15,55: Ünnepi gyűlés a NOSZF 65. évforduló­ja tiszteletére. Közvetítés Prá­gából. — 17,Í0: Riportműsor. — 18,00: Sportrevü. Magazin. — 18,30: Tv-fórum. — 19,10: Esti mese. — 19,30: Tv-híradó. — 20,20: A meggyfán nem nő igazság. Tévéjáték. — 21.15: Szórakoztató műsor. — 22,00: Ez történt 24 óra alatt. — 22,15: Összeállítás az európai labda­rúgó kupamérkőzésekről. — 22,45: Herbert Vella tévedése. — 23,05: Hírek. ROMAN TV 16,25: Stadion. — 17,00: Ifjú­sági stúdió. — 20,00: Tv-híradó. — 20,30: Gazdasági aktualitá­sok. — 20,45: Az emberi test. Tudományos sorozat. — 21,10: A muzsika körvonalai. — 21,40: Művelődési vita. — 22,00: Tv­híradó. MOZIMŰSOR Nyíregyházi Krúdy: PUCÉ­RAN ÉS SZABADON (14 év!, francia) Nyíregyházi Béke: ÁLLAM­ÉRDEK (14 év!, olasz) Nyíregyházi Móricz: MACKÓ MISI ÉS A CSODABÖRÖND (lengyel—francia) Előadás kez­dete: 15,30 óra! ROSSZEMBE­REK (16 év!, m.) Előadás kez­dete: 17,45 és 20 óra! Mátészalkai Béke: Szovjet filmek fesztiválja keretében! ÉGŐ HÓ (sz.) Fehérgyarmat: Szovjet filmek fesztiválja keretében! A JEGY­ZETFÜZET TITKA (sz.) 4-én csak az esti előadásra. Délutá­ni előadásra: APÁMURAM (16 év!, ol.) Nyírbátor: ÉN ÉS CATERINA (olasz) Kisvárda: Szovjet filmek fesz­tiválja keretében! A TAJGA CSÁSZÁRÁNAK VÉGNAPJAI (szovjet) Vásárosnamény: Szovjet fil­mek fesztiválja keretében! 26 HŐS (sz.) 4., csütörtök, 19,00 óra: Hő­hullám. Bessenyei-bérlet. (1907) || KM«I­maiiyamm Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Bona u. 3—5. 4401 Telelőn: 11-277, 11-425, 11-525, 11-84« Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, Pl.: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Hona u. 3—5. 4401 Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, Pf.: 25 Felelős kiadó: Mádl Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hóra 34,— forint, negyedévre 102,— forint, félévre 204,— forint, egy évre 400,— forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 050 HU ISSN 0133—2053 A nyíregyházi salak­motorosok számára vé­get ért az esztendő. Az idén utoljára vasárnap versenyeztek klubközi viadalon a szeged—gyu­lai vegyes csapattal mér­ték össze tudásukat. A volán-dózsások győze­lemmel búcsúztatták az évet, 43:35-re nyerték a pontversenyt. A legjobb egyéni versenyző Petri­kovics József lett, öt fu­tamban ötször nyert. A nap legjobb időeredmé­nyét a szintén nyíregy­házi Kovács András érte el, beállította a 74,2 má­sodperces pályacsúcsot. E HALLGASSUNK III NÉZZÜNK MEG M 1982. november 4., csütörtök <r /% T /í f (J g (/

Next

/
Thumbnails
Contents