Kelet-Magyarország, 1982. november (42. évfolyam, 257-281. szám)

1982-11-27 / 279. szám

1982. november 27.

Nyolcvan éve, 1902. november 30-án született Kovács Margit keramikusművész, a modern magyar kerámia nemzetközi hírű alkotója. A művész már öt éve elhunyt, de gazdag munkássága szentendrei és győri múzeumában látogatók tízezreit vonzza, hódítja meg. A szentendrei Vastagh-ház, ahová halála után lakószobáját is elhelyezték a művészre oly jellegzetes használati tárgyakkal együtt, ma az ország leglátogatottabb múzeuma.

A kerámia minden ágában jelentős életműve korszakot jelöl a műfaj hazai történetében. Érzelmektől, reflexióktól erősen átfűtött, jellegzetesen egyéni, sajátosan magyar stílusa páratlanul áll korunk kerámiaművészetében. Kiérett alkotásai a képző- és iparművészet határ- mezsgyéjén állva csak az élet lényeges dolgairól, a születésről, halálról, az alapvető emberi kapcsolatokról, szerelemről, házasságról, anyaságról, örömről, bánatról, fájdalomról, szenvedésről, gyászról vallanak mai nyelven, de a múlt hazai és nemzetközi hagyományaiból kinőve.

Keze alól figura és edény, falicsempe és relief pazar bőségben került ki. Művészete olyan természetes és mindenkinek élményt adó, mint a madárdal vagy a virágok illata.

Győrött született, művészeti tanulmányait előbb Budapesten, majd Bécsben, utána Münchenben, Koppenhágában és rövid ideig Sevres- ben folytatta. Korán érett művésszé, a nagy gazdasági válság idején már kiállított, s a 30-as évektől kezdve jelentős hazai és nemzetközi sikereket mondhatott magáénak.

Korai műveire a népművészet és a kora középkor világa hatott erőteljesen, a 40-es években pedig a francia gótika megnyúlt szentjei és a bizánci mozaikok dekorati- vitása ragadta meg képzeletét. Szentendrei múzeumának alagsorában láthatók ebből az időszakból való, egykori műtermében maradt remekei, mert az akkori mostoha idők nem kedveztek az iparművészeteknek. Kovács Margit is kevés munkáját tudta eladni. Nagy nélkülözések közepette haladt a ma; ga számára kijelölt úton, megbízásai ritkán akadtak. Híres szobrainak sorát a harmincas években kezdte el korongolni.

Figuráit a felszabadulás utáni években fejlesztette tökélyre. Megbocsátó humorral figurázta ki a kisvárosi polgárság jellegzetes képviselő- * it, a pipiskédé dámát, a kényes gavallérokat, a fényképésznél magát feszesen kihúzó jegyespárt. Hagyományainkat, népszokásainkat óvó szeretettel örökítette meg, a

Kárpáti Kamii:

Szerelem, merénylet

Lehetetlenebb soha nem volt a szerelem, mint mikor lesújtott.

Holddal hasában, nagyobb csend a tengeren. Hurokba kötött éveim, most hova bújtok? Hajnal terjed — merénylet nyoma — fehér ingemen.

Tamási Lajos:

Ködös este

Az a nap rossz volt, ideges volt, az utca fáradt és szeles volt, néztem a várost: a hideg záporos ködben semmi jel, csak vártam, hogy valaminek, valaminek történni kell.

Csak az az este múlna el.

— Jó estét — mondtam — kedvesem, csillag süt a tenyeremen,

olyan sötét az esti város, jósolj egy szép napot nekem.

— Jó estét neked is — felelte —,

s én azt gondoltam, olyan asszony ö,

kinek hangjában a lelke,

akinek száján a zenét

egy boldog isten hangszerelte. •

— Jó estét — szóltam csendesen, jósolj egy szép napot nekem.

Neked tudnod kell hogy van az, mikor az idő nem halad,

mikor az óra szinte áll s csak vár az ember, mire vár, mikor a gondnak nincs neve; mégis rohannod kellene, el kell jutnod valahova innen, csak nem tudod hova, csak ahol vagy, csak onnan el, csak ez az óra múlna el csak ez az este múlna el.

Neked tudnod kell, azt hiszem,

jósolj egy szép napot nekem.

Nem kérdem, hogy nyugalmat adsz-e, mondtam,

hogy hplnap megsiratsz-e, mellettem boldogan virradsz-e, eljössz-e messzire velem, csupa füst és ködfény az este jósolj egy szép napot nekem.

Annyit, hogy este van, meleg van, didergő csillagom veled van, mondd azt, hogy könnyű jó kezed van s hogy régen lesett felelet van számomra nyelveden.

Jósolj egy szép napot nekem.

Kovács Margit kerámiái

Öröme, bánata az agyag

KOVÁCS MARGITRA EMLÉKEZVE

nagy művészet rangján mutatta be a paraszti élet azóta már feledésbe ment jeleneteit falképein, figuráin (Fonó, Lakodalmas, Szüret). A technika virtuóza volt. Figurái, a Madonnaarcú parasztlányok, a bámész tekintetű, ártatlan, kék szemű falusi hajadonok, a népviseletet hordó Kenyérszelő, megnyúlt szentjei bumfordiságukban is kecses állatalakjai, sötétbe öltözött öregasszonyai nemcsak a közelmúlt visszalhozhatatlanul elsüllyedt világának megindító őszinteségű ábrázolásai, hanem az európai kerámiaművészet technikai bravúrjai is. Szobrai, festett és mintázott falképei az ötvenes évek realista stíluseszményét testesítették meg. Alkotásai minden jelentős hazai és nemzetközi kiállításon kimagasló sikereket arattak.

A hatvanas években és a megváltozott korízlés érintésére mintázása leegyszerűsödött. Samottfiguráiban áttért a darabosabb, összegező formaadásra, a szaggatott felületkezelésre. Témavilága is átalakult, már csak az emberi élet megváltoztathatatlan tényei, a születés, a szerelem, a család, a szenvedés, az elmúlás foglalkoztatták.

Alkotói pályája haláláig töretlen ívű volt. Utolsó percéig dolgozott, mert az „agyag” saját szavai szerint „mindennapi kenyere, öröme, bánata” volt.

Brestyánszky Ilona

atzin, az egykori beat- zenész elhatározását követő második héten, miszerint a jelenlegi és közeljövőbeli csillagállás semmiképp sem lehet kedvező számára, tehát az évben már nem hagyja el a lakását — október közepe volt —, rádöbbent, hogy hibázott: az éléskamra csaknem kiürült, s a hűtőszekrényből eltűntek a deitesüvegek. Egy darabig ácsorgott a szemetes konyha- kövön, gyűrögette a fürdő- köpeny szegélyét; házikabát helyett viselte pizsama felett. Majd levetette a papucsát, s gyors, egymást követő mozdulatokkal átkopogott a szomszédba.

— Tetszik parancsolni, művész úr? — Az öregasszony torkából mint lehangolódott mandolinból támadtak a hangok.

— Jöjjön ki az erkélyre! — kiáltotta Hatzin.-r Már jöttem volna magamtól is — válaszolta az öregasszony, ha lehet, még erőtlenebbül.

Hatzin egy kicsit meglepődött, de nem tulajdonított különösebb jelentőséget a mondatnak. Átkacsázott a kifli alakú előszobán, eloldalazott a mennyezetig tornyozott erősítők, hangfalak mellett, belépett a szobába. Irószerszám — Ügy élünk egymás mel- után kutatott. A zongorán lett, mint az idegenek — szétdobálta a daloskönyve- mondta, két; tollbetétet talált. Kotta- Hatzin kezébe nyomta a papírra írta a rendelést. Ki- papírt a pénzzel: — Ha

feszítette az erkélyajtót. majd lemegy vásárolni, leTardi Gábor:

Haszontalanok

A két lakást közös erkély kötötte össze, eszébe juttatván Hatzinnak az egykori négyszoba összkomfortot, katonatiszt apját, anyját, akinek nem volt szüksége rá, hogy munkát vállaljon, még művészkednie sem kellett, ami nem egyéb, mint megalkudni különböző zenei fórumok vezetőivel, s amely neki az utóbbi időben sehogy sem sikerült. Az erkélyen deszkák, cserépből kifordult virágok hevertek szanaszét. A képzeletbeli felezőpontnál, faltól a vasrácsig spárga lógott lazán. A túloldalon állt az öregasszony. Görbe lábbal, hajlott háttal. Arcán elmaszatolódott a pirosító. Püspöklila zsákruhában volt, nyakában aranylánc lógott medállal.

gyen kedves, hozzon nekem is néhány dolgot; felírtam.

— Igenis — bólintott az öregasszony. — Amúgy is venni akartam egy kis tejfölt. Akkor hát bevásárolok. Magunknak — tette hozzá.

— A C-vitaminokat se fe- letse éli — figyelmeztette Hatzin, s visszalépett a szobába.

Lődörgött a bútorok között. Végigdőlt a vetetten ágyon. Később cigarettára gyújtott; ezt a káros szenvedélyt megengedte magának, mert csökkentette az étvágyát. Nekitámaszkodott a szekrénynek, keresztbe tett lábbal fújta a füstöt.

Csengett a telefon. Hatzin a füléhez tartotta a kagylót. Várt. ,

— Hangszerelje meg a dalomat — hadarta egy nő a vonal másik végén —, kérem, nagyon kérem.

— Téves.

Hatzin a fotelba ült, karját az oldalához, tenyerét a combjához szorította. Számlálta a perceket. Időnként a padlóra terített térképre pillantott; a bolygók ezerkilenc- száz-hetvenkettes állását ábrázolta.

Az öregasszony a botjával kocogtatta az erkélyajtót. Bal kezét tömött bevásárlótáska húzta.

— Tetszett olvasni a hirdetésemet? — kérdezte.

— Semmiféle hirdetést nem olvastam — mondta Hatzin, és megpróbálta elvenni a táskát.

— Hála a nagy égnek — sóhajtotta az öregasszony — El- vakultságomban házassági hirdetést adtam fel, idegennel akartam összeadni magamat, nem kaptam észbe, hogy mi ketten már évek óta úgymond közös fedél alatt élünk, hála a nagy égnek.

Köhögési roham fogta el. Hatzin összehúzott szemmel figyelte, majd egy alkalmas pillanatban megragadta a táskát, s becsapta az erkélyajtót.

A konyhában kipakolta a kalóriaszegény élelmiszereket. Maga alá húzott egy hokedlit. Zsebkésével teasütemény méretű falatokat darabolt. Kenyeret nem evett.

Csengettek. Hatzin az ajtóhoz lopakodott, kilesett: Zen- tai, a szabadfoglalkozású író álldogált odakint.

— Mi van? — kérdezte az egyik.

— Mi lenne? — kérdezett vissza a másik.

— Dolgozol?

— Nem. Hát te?

— Én sem.

Bementek a szobába. Hatzin leült, Zentai nyugtalanul sétált körülötte.

— Azért jöttem, hogy elmenjünk valahová.

— A Hungária kávéházba nem megyek. A Gong presz- szóba sem megyek. A Tavasz bárba éppen úgy nem megyek. És a Savoyba sem.

— Ha kimozdulunk otthonról, legalább esélyünk támad, hogy történik velünk valami kellemes.

— Ma semmi esetre sem — vetett egy baljós pillantást a térképre Hatzin. — Együttállás lesz.

— Az meg mit jelent?

— A Csendes-óceán fölött „találkozik” a Nap és a Hold.

— És mi következik abból? ! — csattant föl Zentai.

— Természetesen napfogyatkozás.

Hatzin hallgatásba merült „Ráadásul a Mars is ott van valahol a közelben” — gondolta. Zentai ezalatt nagy-léptekkel rótta a szobát.

— Mindenesetre igyunk egyet — javasolta.

— Nem iszom alkoholt.

— Mióta?

— Másfél hete.

— Akkor kérsz egy kávét?

— Az meglöki a vérnyomást — mondta Hatzin.

Később Hatzin nagyítóüveg alatt vizsgálta Zentai tenyerét.

— Nem a legszerencsésebb — dünnyögte.

— Miért ne lenne az?

— Túl sok a mellékvonal; szálkás. Melyik hónapban születtél?

— Májusban.

— így már érthető.

Zentai elkapta a kezét.

Hatzin a televízió fénytelen képernyőjét bámulta.

— Akarsz deitet? — kérdezte.

— Nem.

— Pedig egészséges.

— Miért van szükséged az egészségre? — Zentai szélesre húzta a száját. — Hasznos ember vagy talán?

KM HÉTVÉGI MELLÉKtE