Kelet-Magyarország, 1982. november (42. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-27 / 279. szám
1982. november 27. Este jó, este jó, Este mégis jó, Apa mosdik, anya főz, Együtt lenni jó. Tükör: a gyermek Zelk Zoltán versével forog a lemez, az ösz- szevont középső és nagycsoport pedig láthatóan teljesen elmerül a nagy munkában. Feladatlapokat kaptak az óvó nénitől: s most egy pillanatra otthon teremnek, végiggondolják, kinek mi a dolga a családban. Piros és kék jelek kerülnek az ábrák mellé a papírra, piros a mama, kék az apa színe. Aztán következik a felsorolás: mit csinálnak otthon a gyerekek? Ezúttal tanítónők is figyelnek a sarokból. Hozzájuk kerülnek majd ezek a gyerekek a következő tanévtől. Jegyzetelnek, összegzik az óvónő bemutató foglalkozásának módszereit, s eközben kibontakozik a kép a családról. Az óvónő szemében ehhez tükör a gyermek. PAPP SANDORNG M it csináltok otthon? — kérdezi Papp Sándorné a gyerekeket. Végeérhetetlen felsorolás kezdődik, szinte hihetetlen, mi mindenre figyelnek — pedig mi is voltunk gyerekek valamikor: Apu az evezőt kalapálja, anyu mosogat. Én kétszer megszappanozom Andit (a kistestvérét), amikor fürdik. Nagyapa ásózik a kertben, apukám hazajön és azt mondja: sziasztok. Az én apukám nem szokott hazajönni. Mit látsz a képen? — ez a következő kérdés. Sorolják, lelkesen. Sokkal többet látnak, mint amit a rajzoló felnőtt elképzelhetett. Azt mondja például egy szöszi: Az anyuka vigyáz a gyerekre, hogy ki na essen a fotelból. (A képen egy szék, benne egy gyerek — mondanánk mi, felnőttek.) Este jó, este jó — vége a foglalkozásnak. — Huszonöt éve vagyok a pályán — meséli Kiss Sán- dorné tiszalöki vezető óvónő. — Nyugodtan ki merem jelenteni : egy életre szólóan befolyásoljuk a kezünk alá kerülő gyermekek személyiségének kialakulását. Az óvoda az az intézmény, ahol a nevelés az elsődleges, az iskolának erre már nincs ennyi ideje, hiszen ott az oktatás előbbrevaló. Mi is foglalkozunk oktatással, sőt, igen komoly munkaterv szerint dolgozunk, szakterületekre osztva a nevelési feladatokat, de nálunk még a játék a gyermek fő tevékenységi formája, még játékosan sajátítja el az ismereteket, alakítja ki szokásait. Egyesek szerint ez az utolsó olyan intézményesen nevelő intézet, ahol még van idő a személyiség formálásával törődni. Gyönyörű feladat, gyönyörű pálya. Most már egyébként a második generáció jár hozzám. Azoknak a gyerekei, akik valamikor a kezem alatt voltak óvodások. Ez idő alatt talán az volt a legfontosabb változás, hogy előtérbe került az óvónő pedagógiai munkája: eljutni minden egyes gyerekhez egyéni bánásmóddal. S ehhez van szükségünk a család együttműködésére... Menjünk most el Tiszalök- ről, nézzünk körül másutt is és próbáljuk meg összegezni, általánosítani azokat a tapasztalatokat, véleményeket, melyeket a tükör, azaz a gyermek mutat most, 1982- ben a családról pz óvodának. Általános tapasztalat, hogy jobban szeretik az óvónők azokat a gyerekeket, akik bölcsődéből érkeznek. Természetes ez, hiszen kevesebb a gond azokkal az apróságokkal, akik 3 éves korukra már viszonylag önállóan mozognak, egyedül veszik fel ruhájukat, cipőjüket, alapjártasságot szereztek a közösségi szokásokból, esetleg alkalmazkodni is tudnak már. A „gyes”-gyerek az első probléma. — Nem tudom, mit csinálnak otthon a kismamák három évig, ha képtelenek a legalapvetőbb szokásokra megtanítani a gyereket. Lehet, hogy durván fogalmazok, de úgy látom, van, akinek teher a gyermeke — ezek a bizonyos OTP-gyerekek, akikre a 30 ezer forint kedvezményt kapják a szülők. Nem értem nem értem ... — elhangzott egy pedagógiai tanácsadáson. — Bejönnek ide a kis cset- lő-botló apróságok — magyarázza Papp Sándorné óvónő —, s nekünk három évünk van arra, hogy egy határozott, magabiztos, iskolaérett gyermeket engedjünk el. Az első lépésem mindig az, hogy szülői értekezleten mindig elmondom, mit kérek a kedves szülőktől a gyerek fejlődése érdekében. Persze a munkámat a szülői „háttér” nélkül is el kell végeznem, mert nekem ez a kötelességem, de úgy dupla munka. Hozzászólás a ■ már említett tanácskozáson: — Jönnek este a kedves szülők és mi az első kérdés: — Mit evett a gyerek? — Arra miért nem kíváncsiak, mit produkált a foglalkozásokon, mit tud, hogyan fejlődik? Egy másik hozzászólásból: — Az óvodai nevelésben fontos szerepet kap az érzelemgazdagság. Igyekszünk tudatosítani a gyerekben, hogy más is fontos, nem csak én. Mit látunk a család oldaláról? A családi nevelést sok helyen — az én 47 személyes csoportomban becslésem szerint 50 százalékban — annak fogják fel, hogy anyagilag KISS SANDORNG gondoskodnak a gyermekről. Van minden, csak a meleg fészek hiányzik, ahol valóban őszinte szeretetben nő fel a gyermek. Az önzésről sem szoktathatjuk le a gyereket, ha otthon mást hall, mint az óvodában. Kivált az egykékkel, az elkényeztetett család szeme fényeivel van sok gonduk. Otthon ő a központ, nehezen érti meg, hogy itt nem. Egy népművelő az ötnapos munkahétről: — A szabad szombat és a vasárnap eddig még nem váltotta be számunkra a hozzá fűzött reményeket. Legfeljebb a gyerekek felügyelete miatt számítanak a műve lődési házakra a szülők, d' közösen most sincs idejük eljönni, együtt szórakozni, művelődni. Jól tudiwn, a kiskert, a sok hasznos - nobby is becsülendő és arra is nagy szükség van. Csak azt találom figyelmeztető jelnek, hogy a gyerek mindenképpen magára marad. Egy óvónő ugyanerről: — Minden hétfőn elmesél- tettem, mit csináltak a hét végén. A gyerek közlékeny és bizalmas. A csoportomból két-három gyereknek gondoskodnak a szülők olyan programról, ami élménynek számít Kirándulás, játék, könyvek stb. Ezeknek a gyerekeknek egyébként a legnagyobb a szókincsük, a legszebb a beszédük és az előadásmódjuk, ami nem véletlen, mert közvetlen élmény alapján sokkal könnyebb mesélni. Hogy mit csinálnak a gyerekek a hét végén? A legtöbben és a leggyakrabban sajnos még most is a tévé előtt töltik a szabadnapokat. Ott legalább nincsenek útban. Óvónők mesélik: — Nagyon érzékeny, finom kis műszer a gyermek, minden apró, a felnőttnek talán jelentéktelennek számító részletre figyel. Például rájön a majomszeretetre és visszaél vele, kihasználja, szinte zsarolja a szüleit. — Jó lenne, ha a szülők megengednék a gyereknek, hogy otthon szabadon mozogjon, hadd élje ki a természetes mozgásigényét. De ha se itt nem tombolhatja ki magát, se otthon, előbb-utóbb ingerlékeny, ideges, agresz- szív lesz. A falvakban így fogalmaztak: van néhány agresszív gyerekünk, egy megyeszékhelyi óvodában így: sajnos nagyon sok az agresszív gyerek, aki nem tiszteli a szüleit, sem a nevelőit, sem a társait. Súlyos fegyelmezési gondjaink vannak. Egy óvónő azt mondta: — A szakma szégyene, ha valaki nem szeret egy gyereket. Sajnos odáig jutottam, hogy van egy a csoportomban, akit nem szeretek. Igyekszem nem éreztetni vele, de nem mánORAVECZ ISTVÁNNG dig megy. Csak egy példa: köszönés helyett rendszeresen belerúg az anyukájába. Itt, ilyen kis településen még jó — mondja Kiss Sándorné, miután végighallgatta az idézetet — a falu és a város között még erősen élnek a különbségek. Itt szinte mindenki ismer mindenkit, nagy szégyen volna, ha valami kitudódna, ezért is alkalmazkodnak jobban az emberek a kialakult normákhoz, értékekhez. Pedagógiai problémáink azért nekünk is vannak — csak egy-kettő: a bölcsőde- vagy gyes-gondot mi is érezzük, azt is, hogy sajnos a többség még ma is csupán gyermekmegőrzőnek tekinti az óvodát, a családi nevelést itt is sokan csak az anyagi javakról való gondoskodásnak értelmezik — de alapvetően jó a kapcsolatunk a szülőkkel. Ha kérünk valamit, jóindulatúak, igyekeznek mindent megtenni. Most 337 gyerekünk van a hat óvodában, ebből 43 a hátrányos helyzetű. Az összevont tiszalöki csoportban összesen hét hátrányos helyzetű gyerek van. Sorrendben: A. szemüveges, öt is „hh”-nak jelöli az óvodai szabály, hiszen az óvónőnek külön kell rá ügyelnie, testnevelési gyakorlaton, íráskor stb. B, és C. elvált szülők gyeriiakei. B.-vel nincs semmi probléma, kiváló képességű, jó eszű, alkalmazkodó gyerek, a csoport egyik mozgatója. „Hh” azért, mert édesanyja egyedül neveli. Az óvónőnek nincs vele gondja, nem kell vele külön foglalkoznia. C. szorongásos, ideges, az utolsó pillanatban kérezke- dik vécére, beszédhibás — az óvoda jóvoltából logopédiai korrekcióra jár —, rengeteg munkát ad az óvónőnek. D. édesapja rokkant, anyja nem dolgozik, négyen a rokkantnyugdíjból élnek, elég nehezen. A gyerek viselkedésén ez érződik. E. és F. hátrányos helyzetűek, mert cigányok. E. anyja skizofrén, időnként elhagyja őket, viszont apja az egyik minta arra: cigány ember hogyan képes fölkapaszkodni visszahúzó környezetéből. Munkahelyén elégedettek vele, viszonylag jól keres, gyermekeit nagyon szereti, mos, főz, takarít, tisztán járatja őket, az óvoda minden kérését maximálisan teljesíti. F. átlagos cigánycsaládban él, a telepekre jellemző átlagos nyűgökkel megverve. Különösebb gondot nem okoz. G. rendezetlen környezete miatt került a listára — szülei nem foglalkoznak vele, naphosszat az utcán ácsorog, cselleng, egész viselkedésén meglátszik valami kitaszítottság. Értelmes, de érzelmei szegényesek, különösebben nem érdekli semmi. Padagó- gusnak szép feladat vele törődni. Az óvónők hozzáteszik: nem biztos, hogy valóban „hátrányos helyzetű”, akit be kell sorolni. Sok gyereket lehetne viszont a listára felvenni a teljesnek nevezett családokból is. Jelenleg csak a felsorolt okok a mérvadóak. E rs akkor a kis csetlő-botló apróságokból hatévesek lesznek. Iskolaéretten adják át a tanítójuknak. Ez azt jelenti, hogy például beszélni tud a gyerek egy képről, zenei, anyanyelvi, matematikai ismeretei megfelelnek az előírásoknak — 10-ig számol, összefüggően el tudja mondani valamiről a véleményét. Feladat emellett az egészséges életmódra, a munkára és a családi életre való nevelés. Oravecz Istvánné még pályakezdőnek számít. Egyelőre a fegyelmezés jelenti a legnagyobb feladátot a munkájában. Amikor elbúcsúztunk, Kiss Sándorné arról beszélt neki, hogy bár a szeretet érzelem, mégis értelemmel, okosan kell — kellene — szeretni. Tanácsolta: ehhez igyekezzen partnernek megnyerni a szülőket — a gyermekért. Szöveg: Baraksó Erzsébet Fotók: Gaál Béla MM HÉTVÉGI MELLÉKLET
