Kelet-Magyarország, 1982. november (42. évfolyam, 257-281. szám)

1982-11-25 / 277. szám

1982. november 25. Kelet-Magyarország 3 A Mezőgép Vállalat fehérgyarmati gyáregységének forgá­csolóműhelyében Gerzsényi István mezőgazdasági gépek fékdobjait esztergálja. (Császár Csaba felvétele) Az exportmunka tapasztalatai Kisvárdán Külföldre készülnek az öltönyök. (Császár Csaba felv.) kínálkozó alkalman, sikerült megszerezniük egy négymillió forintos exportfejlesztő hitelt is, hozzákezdtek hát az üzlet­hez szükséges beruházáshoz. A felvett négymilliót saját erőből további tízmillióval toldották meg, s rekordidő alatt fejeződött be a fejlesz­tés. Bedobta a „törülközőt" Ment minden mint a kari­kacsapás, a megrendelő teljes ■megelégedésére el is készítet­tek tizenhatezer férfipantal­lót, mikor beütött a baj: az amerikai partner bedobta a törülközőt, felmondott min­den üzletet. A hírek szerint a cég vezetői valamin hajba- kaptak, s feloszlatták a rész­vénytársaságot. A nagy lehe­tőség tehát odalett. — Képzelje el, ott voltunk a vízben, s fogalmunk sem volt, honnan kerítünk men­tőövet — idézi fel az akkori időket Kántor Béla. — Sza­ladgáltunk fűhöz-fához, men­tünk egyik tárgyalásról a má­sikra, mikor végül a HUN- GAROCOOP segített. Ma már állandó vevőink vannak, de természetesen nyitva tartjuk a szemünket, ahol valami le­hetőség ígérkezik, mi jelent­kezünk. Ezért is küldjük szét rendszeresen mintadarabja­inkat a világban, hiszen ha ölbe tett kézzel várnánk a megrendelőkre, már régen vízbe fúltunk volna. Legfontosabb partnerük kétségkívül a Szovjetunió. Megrendelésükre az idén is nyolcvanezer fiúöltönyt gyár­tanak, mely teljes exportjuk­nak mintegy kétharmadát ad­ja. őket követik sorban az NSZK-beli cégek, megrende­lésük alapján például csak az idén negyvenezer darab női pantallót, úgynevezett ré­panadrágot gyártanak, míg egy másik nyugatnémet cég férfidzsekiket kért tőlük, szintén negyvenezres tétel­ben, melynek előállításához a következő hónapban kezde­nek. Igaz, ez a következő év árbevételét gyarapítja majd, de a kuvaiti export idei fel­adat volt, így készült el töb­bek között arab megrendelés­re 3200 férfizakó, 3500 zakó mellénnyel és 1500 darab há­romrészes öltöny. Megfelelő technológiát! — Maximálisan szeretnénk kihasználni a beruházás ad­ta lehetőségeket, ezért is kér­tük meg a Könnyűipari Szer­vező Intézetet, hogy dolgoz­zon ki nekünk egy olyan technológiát, mely a profi­lunknak legjobban megfelel, s tisztes hasznot hoz — kap­csolódik a beszélgetésbe Tóth Gyula üzemvezető. — A szer­vezők már hozzáláttak a munkához, s javaslataik alapján mi is végrehajtunk néhány változtatást. Ne gon­dolják, hogy sokba kerül ez, hiszen az alapgépek már megvannak, dolgoznak, né­hány módosító újításra van csupán szükség. Az átszervezés a tervek sze­rint néhány hónapon belül befejeződik, s kezdődhet a sorozatgyártás. A szövetkezet vezetői azonban már most keresik a partnereket, a leg­megfelelőbb ajánlatokat. Nem akarnak úgy járni, mint két évvel ezelőtt. Balogh Géza E z az év a kis öreg éve. Idén kijár neki a sze­retet, a megbecsülés, a hogyvagyunk, hogyva­gyunk megszólítás és a nagy­előadás az érelmeszesedés aggkori hatásairól. A kis öreg naplót vezet. Szálkás betűivel csak rója a lapokat, feljegyez minden eseményt. Tavaly nem sok dolga akadt. Mindössze három je­lentős — számára jelentős — eseményt rögzített a francia­kockás kemény fedelű füzet­be. íme: „Most mgr talán jó lesz a kaja. Uj a 'szakácsnő. Jegyezte Márton”. Második beírás: „Tatarozzák a kocs­mát, a fene essen bele. Je­gyezte Márton.” És végül: „Volt egy százasom, vagy el­hagytam, vagy ellopták. Je­gyezte Márton.” Most veri Márton a füzet fedelét: Ha elmondom mi van eb­ben, akkor az elvtárs azt nem hiszi el. Még januárban jöt­tek az úttörők és köszöntöt­tek, virágot hoztak és nem pipadohányt, de fő az, hogy figyelmeztettek. Ez az év az én évem. örültem is, mert nem tudtam azt, hogy mi vár rám. Márton felüti a füzetet és olvasom : Augusztus 7. Ibolya napja. A nővérke szólt, ffissen öre­gek, jön a tévé és riport ké­szül. Reggel hat óra és én nem találom a snájdig ba­kancsomat. Kilenckor tény­leg jött a televízió. Magya­rázták csak üljek, ne szól­jak semmit, én leszek a kép­ernyőn a boldog, és békés öregkor. Pirospozsgás arc, fe­hér bajusz. Kicsattanó egész­ség. Ültem hát békésen, dé­Jegyezte Márton lig. Akkor jöttek a nőtanács- tól. Bonbon meg puszi, meg virág. A leves meg kihűlt. Melegen is rossz, hát még hidegen. Igazán kedves a vállalat­tól, hogy ingyen, a mi szóra­koztatásunkra vetítik a Meg- rét. Micsoda ember! Az biz­tos megtalálná azt a bakan­csot. Vetítés után ankét, mondta a nővérke, szóljanak hozzá. Én mondtam is, hogy többször kellene takarítani, de leintettek. Márton bácsi, kérték, arról beszéljen, hogy mennyire igényli a kultúrát. Egyik felem se, mondtam, de mit vacakolnak annyit a ta­tarozással ... A patronáló brigád este Tarpán volt az első... Falusi bankok J ubilál a megye taka­rékszövetkezet-moz­galma: huszonöt évvel ezelőtt alakult meg Szabolcs- Szatmár első „falusi bankja” Tarpán. Az alakulási jegy­zőkönyv tanúsága szerint 187 taggal indult annak idején a nyolc községet átfogó taka­rékszövetkezet, s az első év­ben ötvenezer forint kölcsönt folyósított a beregi emberek­nek, de a betétállománya sem haladta meg sokkal az imént említett összeget. Ám nem ís annyire az ösz- szeg nagysága volt akkor a fontos, sokkal inkább az idő­pont, azaz 1957 eleje, ami­kor új folyamat kezdődött a magyar társadalom életében. S a jelentkezők nagy száma azt mutatta, bíztak az új kö­rülményekben, másképp nem­igen helyezték volna el pén­züket a frissen alakuló ta­karékszövetkezetekben. Mert a tarpai példát követve eb­ben az évben már sorra jöt­tek létre a megyében a szö­vetkezetek, melyek az eltelt negyedszázad alatt hatalmas utat tettek meg. Hol van már az az idő, mikor a szövetkezetek mun­kája annyiból állt csupán, hogy kölcsönt adtak, s be­tétet gyűjtöttek! Még felso­rolni is sok mindazon tevé­kenységet, amit most egy- egy ,falusi bank” végez. Megőrizte természetesen az imént említett két alapvető funkciógát, 'ám egy sereg szolgáltatással egészítette ki az elmúlt évek során. Hogy csak néhányat em­lítsünk ezek közül: felvehet a rászoruló ma már mező- gazdasági és építési kölcsönt, áruvásárlási és személyi köl­csönt, de tekintélyes összeg­hez juthat az a kisiparos, vagy magánvállalkozó is, aki tevékenységét a köz szolgá­latába kívánja állítani. A kölcsönök mellett szólnunk érdemes azokról az új betét- formákról is, melyek ugyan még csak néhány hónapos múltra tekintenek vissza, ám egyre többen élnek velük. Különösen az ifjúsági beté­tek gyűjtésében értek el szép eredményeket a szövet­kezetek, jelenleg is 1800 fia­tallal állnak kapcsolatban, mely a legtöbb a többi me­gyéhez képest. B evezetőnkben szóltunk arról, hogy mindössze 187 taggal indult ne­gyedszázada a megye taka­rékszövetkezeti mozgalma. Nos, ma 133 ezer tag bizal­mát bírják, s fiókjaikkal be­hálózzák szinte az egész me­gyét. Joggal lehetnek büsz­kék az eltelt huszonöt esz­tendőire. (b. g.) M§|­tanullak „ászai“ Nem tudom, hogy a fran­cia divatdiktátor, Chanel mi­lyen ruhakölteményeket ter­vez, vagy terveztet, de azt tudom, hogy a kuvaiti ara­bok roppant elegáns öltö­nyökben járnak. S mindezt kisvárdai tapasztalataim alap­ján mondom. Mi köze Kuva- itnak a szabolcsi városhoz? A válasz egyszerű: a Kisvárdai Ruházati Szövetkezetben ké­szülnek az imént említett ga­lambszürke meg tojássárga öltönyök. A szövetkezet raktára zsú­folásig megtelt zakókkal, dzsekikkel, pantallókkal, de az ember keresve sem talál két egyforma ruhát. Minta­darab ez mind, a múlt és a jövő divatformáló költemé­nyei. Van, amelyiket Kana­dában vagy az NSZK-ban tervezték, a többin meg az itteni szakemberek törték a fejüket. Szétküldtélc a világba — Az idén is már majd­nem száz mintadarabot ké­szítettünk, s küldtünk szét a világba a HUNGAROCOOP közreműködésével — említi a szövetkezet főkönyvelője, Kántor Béla. — Ez ugyan né­ha fölöslegesnek tűnik, de rá vagyunk kényszerítve, ha tar­tani akarjuk helyünket a pi­acon. Irigylésre méltó helyzetben lévőnek aztán végképp nem lehet nevezni e kisvárdai üze­met, de hát a mostani körül­mények között melyik ex­portra termelő gyár, vállalat mondhatja el magáról az el­lenkezőjét? Ám a szövetkezet becsületére legyen mondva, keresik, kutatják azokat a le­hetőségeket, melyek biztosít­ják a talponmaradást. Hatvanhatmillió forintos idei termelésüknek túlnyomó részét, mintegy kilencven szá­zalékát külföldi megrendelők kötik le. Van ezek között nyolcvanezres, de ezerötszá­zas tétel is. Ez utóbbi szám bizonyítja, megfognak min­den üzletet. A főkönyvelő már másod­szor mondja, hogy rá vannak kényszerítve, s következik az indoklás is. Jó három éve úgy tűnt, hatalmas fogást csi­nált a szövetkezet, hiszen je­lentkezett egy amerikai cég, mely férfiöltönyöket akart készíttetni nagy tételben va­lamelyik magyar üzemmel. A kisvárdaiak kapva-kaptak a Szellemi felzárkózás M ilyen képet alkot ma­gának az érdeklődő, ha megnézi a megyé­ben épült legújabb iskolákat, kollégiumokat, tanműhelye­ket? Az lehet az érzése, hogy ilyen helyeken minden adva van a színvonalas oktató­nevelő munkához. S milyen benyomásokat szerez a régi, elavult épületben lévőkről? Talán az első pillanatban ítéletet mond: itt aligha le­het tisztességgel tanítani, nevelni. Valójában nemegy­szer bizonyosodik be, hogy a szerény, már-már mostoha körülmények között is lehet kiváló oktató-nevelő mun­kát végezni, míg az ideális tárgyi, technikai feltételek, az új iskola önmagában nem elegendő az eredményes és tartalmában is korszerű is­kolai munkához. E kettősséget juttatják eszünkbe azok az iskolai el­látottságot sürítő — és össze­hasonlító — adatok, melyek a közelmúltban egy megyei összegezésben elhangzottak. S tegyük hozzá, ha igaz e kettősség — az ellátottság­ban, felszereltségben, sze­mélyi és egyéb feltételekben — a jobb tartalmi, pedagó­giai munka alapjához mégis hozzátartoznak a javuló, korszerűsödő körülmények. A fejlesztés így nem intéz­hető el azzal, a mostoha el­látottság is elegendő alapot ad a jó iskolai légkörhöz, az eredményes nevelőmunká­hoz. Ezért is ragaszkodnak a megyei párt- és tanácsi, ok­tatási szervek a több éve ki­dolgozott iskolahálózat-fej­lesztési program fokozatos megvalósításához. Mit mondanak a tények? A megye egy sor oktatási mutatóban felzárkózott, vagy megközelítette az országos átlagot. Még nyolc-tíz évvel ezelőtt a megyék között az utolsó, vagy utolsó előtti he­lyen jegyezték Szabolcsot. Egy tanulócsoportra például 27,9 tanuló jutott, most 25,6 ez a szám. Egy osztályterem­ben átlagosan 42 gyermek volt, most 25 az átlag. Csök­kent a zsúfoltság, miközben az utóbbi három-négy évben a népesedési hullám jóvoltá­ból — minden ősszel több kis elsős kopog az iskolák kapu­ján. Jelenleg 81 997 általános iskolás van a megyében, akiknek 2531 tanterem áll a rendelkezésére. Tíz évvel ko­jött. Na azok már hoztak egy kis dohányt, de az már nincs ínyemre, hogy megkérdez­ték, mit szólok az események­hez. Megmondtam őszintén, azt sem tudtam, hogy van ilyesmi. Megértem két világ­háborút, egy gazdasági vál­ságot. Azt is megértem, hogy három tsz-elnököt leváltot­tak, amíg fogatoltam, dehogy esemény is lett volna? Arról nem tudok ... Most éjfél van. Meghallgat­tuk az előadást, arról szólt, hogy az öregkort miként te­hetjük széppé, kellemessé. Én tudom. Úgy, ha hagynak bennünket pihenni, saját kedvünkre élni. Jegyezte Márton ... Becsukom a kockás füzetet és visszaadom. Szép, jegy­zem meg. Ez aztán esemény­dús öregek napja volt. — Nem nap elvtárs. Év. Ez megy egész évben. Ta­valy senki sem törődött ve­lünk, most meg agyon sze­retnek bennünket. Ránkher­vad a rengeteg virág, szoru­lásunk van a sok csokoládé­tól. Eddig 119 előadás, negy­ven filmvetítés, 90 csokor virág. Alig várom; hogy be­írhassam a füzetbe: „1983. új év.” Bár ki tudja, talán az sem lesz jó. Akkor meg a kutya sem néz ránk? Seres Ernő rábban 2059 tanterem volt a megyében. Miközben újak épültek, meg kellett szaba­dulni több tucat régi iskolai teremtől, mert azok megértek a lebontásra. S még így -is erőteljes a felzárkózás az országos átlaghoz, s külön örvendetes, hogy szinte meg­duplázódott azoknak az is­koláknak a száma, amelyek­nek tornatermük is van. Jó érzés lapozgatni a sok­szor száraznak nevezett sta­tisztikai mellékleteket, mert a számok egy gondos, nagy erőfeszítést, helyi segítséget is igénylő fejlesztő munka eredményeit öszegezik. A gondjaink léteznek, két járá­sunkban, a mátészalkaiban és a nyírbátoriban tartósan nagy a nevelőhiány, kevés az összkomfortos szolgálati la­kás, nem könnyű a fiatal ne­velők letelepítése. Mindez igaz, nem akarja letagadni senki, vagy megszépíteni. De az is tény, hogy tíz évvel ez­előtt még napi gond volt a képesítésnélküliek magas aránya. Az akkori 4313 pedagógus­ból 8,7 százalék oklevél nél­kül tanított, akik közül sokan azóta elvégezték a főiskolát, egyetemet, míg mások kies­tek a szűrőn, más pályára mentek. Jelenleg az 5191 sza­bolcsi általános iskolai ne­velőnek alig 1,8 százaléka képesítésnélküli, de minde­gyikük tanul. Belátható időn belül megállapítható lesz, hogy az iskolákban véget ér egy korszak, magasabb osz­tályba lép a szabolcsi isko­láztatás. Vannak persze makacs gondok, amelyeknél egy-két tizedes javulás is örvendetes eredménynek számít. A tan­évet vesztett tanulók aránya az 1970/71-es tanévben 6,1 százalék volt, jelenleg 4,1 százalék. Az évtizednyi idő alatt 2 százalékos javulás nem éppen nagy rekord, de figyelemre méltó. Más kér­dés, hogy kutatni kell az okát, miért stagnál a javulás az utóbbi öt évben. Ügyszintén apróbb lépések jelzik a nyolc általánost eredményesen befejezők ada­tai is. De jelzik és fejlődés­ről tanúskodnak. 72,8 száza­lékról 80,7 százalékra javult ez az arány. Igaz, az orszá­gos átlag ettől jobb, de az egy tanulóra jutó mulasztott napok számát tekintve vi­szont a szobolcsi átlag jobb az országosnál. Érnek és mindinkább ér­zékelhetőek is a sokéves fá­radozások. Az oktatáspoliti­kai határozat megvalósulása megyénkben sajátos körül­mények között, de mindin­kább átrajzolja a szabolcsi szellemi életet is. Jól tudjuk, nem minden a bizonyítvány, de a lakosság iskolázottságá­nak mutatói mégis arra utal­nak; Szabolcs-Szatmár a jó középmezőnyben foglal he­lyet az érettségizettek és fő­iskolát, egyetemet végzettek számarányát tekintve. Ebben nagy része van a szakmun­kásképző intézetek és közép­iskolák hozzáértő és rugalmas fejlesztésének, a tárgyi és személyi feltételek folyama­tos javításának. M egyénkben ezekben a napokban tartják az iskolákban a nevelő- testületi megbeszéléseket az utóbbi tíz év tapasztalatainak összegzésére, a KB oktatás- politikai állásfoglalása szel­lemében. Bizonyára sok he­lyen állapítják meg jó érzés­sel a lényegesen megjavult tárgyi és személyi feltétele­ket. S hozzáteszik önkritiku­san: most már a minőségi, a tartalmi követelmények mind jobb teljesítésén a sor. P. G.

Next

/
Thumbnails
Contents