Kelet-Magyarország, 1982. november (42. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-20 / 273. szám
A Móricz Zsigmond Színházban FILMÜEGYZET Őszi milánói filmmustra Két októberi héten át reggeltől estig filmeket néztem a híres MIFED, a nagy nemzetközi vásár vetítőiben. Megvallom őszintén, takaréklángra állított reményekkel érkeztem az olasz városba, hiszen — ezt az átlagosan tájékozott mozinézők is tudják —i a filmművészet mostanában szerény korszakát éli, elég kevés a kimagasló rendezői teljesítmény, másrészt a milánói kirakatban főleg kommersz-áruk kínálják magukat. Az eredmény — mármint munkánk mérlege — nem igazolta bizalmatlanságomat, ugyanis átvételi delegációnk kereken égy tucat mű megvásárlása mellett döntött (a szám jóval felülmúlja a korábbi esztendők MIFED-üzletkötéseinek átlagát). összesen 71 film megtekintésére nyílott lehetőségem (a napi hat produktum „kipipá- lása” volt a norma, ami — talán fölösleges bizonygatni — nem éppen lebecsülendő teljesítmény). Statisztikákkal, adatokkal, címekkel fölösleges lenne az olvasót untatni, rögtönzött élménybeszámolóm összeállításakor tehát más módszert választottam. Alább olyan pillanatokat idézek fel, melyek filmekhez kapcsolódnak s számomra különösen emlékezetesek. WOODY ALLEN TANÁCSTALANSÁGRÓL ÁRULKODÓ TEKINTETE A Szent- ivánéji szex-komédia — rövidesen megelevenedik nálunk is — nem tartozik a kitűnő amerikai művész legjelentősebb filmjei közé. A kritikák jó része fanyalgó. A vígjáték számos mozzanata ennek ellenére hangulatos. Allennek most is, akárcsak korábban, mindenről „az” jut az eszébe, de változatlanul sok gondja- baja van a szerelemmel. NeZELE3 MIKLÓS: Férfi ha táncol táncához brummog berekedve férfi ha táncol mini a medve ahelyett hogy karmába kapva nyílt szívvel vérig magasztalna kedvezve kínjának a kényes ki kedvedtől csak kelevényes s lenne róla rajtad látlelet _ kék harapások szirmos sebek szád sarkában vér kiserkedne jajgatásod habokat vetne a sarkad szakadékot túrna életed is tán belehullna másképp gyáva gyenge a férfi előled nem tudhat kitérni állhatatlan akár a szikla eső az erejét elissza s fogjon ha kést akkor sem szabad hisz’ elpusztíthat de beleszakad s megpenészedik ha megkímél s fetrengek múlásunk szélinél VASZILIJ BELOV: Neveljünk Spok doktor szellemében kém főleg azok a pillanatok tetszenek a Szentivánéji szexkomédiában, amikor a most már negyvenes éveit taposó férfi el-eltűnődik. Csöndes meditációját szomorúság hatja át, ám az elerőtlenedés nem az ő kenyere. A bohókás Woody tanácstalan, csak egyet tud bizonyosan. Lehetőleg minél több nőt meg kell hódítani. Ez a „felismerés” újra és újra felvillanyozza. A többit már könnyű kitalálni... TÁNCOLÓ KECSKÉK MA- ZURSKY FILMJÉBEN. A jeles rendező munkájáról ugyancsak megoszlanak a vélemények. A Vihar — szintén megvettük — helyenként érzelgős, egyes fordulatai kiszámítottak, néha zavaró a színpadiassága is (Cassavetes és a többi színész a film végén meghajolnak a vásznon). Az érem másik oldala: tüneményes játékosság lengi át a történetet. Calibanos, a kecskepásztor fantasztikus vehemenciával éli az életet. A gondjaira bízott állatok a szó' szoros értelmében úgy táncolnak, ahogy ő fütyül. A Sivatagi show legbravurosabb mozzanatait is felülmúlja a kacagtató balett. OLASZ INFANTILIZMUS. Erre két példám is van. Alberto Sordi vígjátékában. (Én tüdőm, hogy te tudod, hogy én tudom) a megcsalt férj a véletlenül megszerzett amatőrfilmet pergeti le magának. Arcára kiül a bánat, k féltékenység, a düh — s még számos más érzelmi reakció. Az egészben — természetesen maga Sordi alakítja a figurát — mégis van valami dühítő gyerekesség. Így csak azok viselkednek, akik állandóan színészkednek a mindennapok során. Vittorio Gassman Apáról fiúra címmel emléket állított önmagának. Kamerája előtt, sajátmaga és családja „játszik" s be-bevágva felvillannak a két-három évtizeddel ezelőtt forgatott Gass- man-filmek jelenetei. Az idősödő komédiás első díjat kaphatna a pózolás világbajnokságán. Gassman Gass- mant alakítja vaskos infanti- lizmussal. Tulajdonképpen kitűnően (ezért állíthatjuk a portréról, hogy remek) — bár ettől a kérdés kérdés marad: Nekünk magunknak kell megírnunk nekrológunkat? A Sordi-filmet egyébként Magyarországon is bemutatjuk, Gassman vallomására nemmel szavaztunk. A JAPÁN ALADDIN. Az utóbbi időben zsinórban érkeztek hozzánk a közepes (vagy gyenge) japán filmek. Féltem is emiatt az Aladdin csodalámpája új tokiói változatától: hátha az exportra készült rajzfilm a szürke széria „hagyományait” folytatja. Szerencsére magasra állították a mércét a távoli ország technikailag egyébként remekül felkészült animációs szakemberei. Az új Aladdin-tilm bájos, kedves, ötletes — s még a hagyományos japán borzongatások is csekély szerepet játszanak benne. Tanulság, melyről mostanában többször is meggyőződhettünk: sem a nemzeti irodalmakat, sem a kimeríthetetlen világ-mesekincset nem lehet valamilyen stratégia szerint elosztani vagy kisajátítani. Ügy értem: Shakespeare nemcsak az angoloké, Tolsztoj az oroszoké, Balzac a franciáké — s íme, azon sem kell csodálkoznunk, hogy Japánban befogadták és megértették Aladdint... MAI VILLÁMTRÉFA A GROG ClMÜ FILMBEN. Laudadio olasz rendező a Grogban a televízió manipulációit ostorozza. Nem általában a televízióét — különben, legyünk őszinték, azt is megtehetné —, hanem az Olaszországban (is) elszaporodott magántársaságok szenzációhajhászását. Nálunk, noha az egyéni kezdeményezések időszakát éljük, nem kell tartani attól, hogy a Szabadságtéri központnak egyhamar maszek-konkurrense akad, de azért így is bizonyára hasznos tanulság lesz a mulatságos fordulatokban gazdag komédia megtekintése. Laudadio víg játékában két megszökött fegyenc viszi a primet (egyikük Franco Nero) — ők azok, akik különféle követelésekkel állnak elő, s akcióikról tudósít az egyik kalóztévé. A geg különben, melyet alább leírok, a film elejéről való s nem tartozik szorosan a cselekményhez, inkább csak afféle hangulati előkészítésnek tekinthető. Néhány huligán sétál egy ijesztően nép- telen utcán. Velük szemben két védtelen öregember. Szinte várjuk, hogy a csavargók megmutassák erejüket, s erre mi történik? Az öregek annak rendje és módja szerint kirabolják a fiatalokat, majd elviharzanak. Erre csak annyit kommentárképpen: nem tipikus, de azért ilyesmi is előfordulhat... Veress József KM HÉTVÉGI MELLÉKLET 1982. november Színházunk a Forradalom utáni Ukrajnáról, a polgárháborúról és az intervenció fölött aratott szovjet győzelemről szóló darabot mutatott be, s játszik sikerrel, az Ünnep havában, s jóllehet átgondolt műsorterv szerint, s nem „ünnepi megemlékezésnek készült”, novemberben Bulgakov mindenképp aktuális, és gondolatokat ébreszt. Elsősorban a színház és a dráma természetéről. Majakovszkij a Csuda jóban, lépcsőzetesen zúdúló sorokkal számol be a Téli Palota ostromáról, ahogy a matrózok „rohannak szőnyegen, aranyplafon alatt”. Ám a vers ott válik igazán izgalmassá és feszültté, ahol az ellenfél, a „tizenhárom úr remegett, félt, szepegett összebújva. — Mi lesz?” Ez a „mi lesz?” ez a „most már velünk mi fog történni?” azt hiszem a drámai látásmód kulcsa. A műfajte- remtö Aiszkhiilosz, majd kétezer-ötszáz évvel ezelőtt, az akkori világot átformáló, az athéni demokráciát megteremtő szalamiszi győzelemről írt „ünnepi műsort” s nem a görögök győzelmi mámorát ábrázolta, mert tudta: a győzelem bár felemelő, de nem feszült, nincs benne tragikus töltés. A Perzsák, a Nagykirály udvarában játszódik, ahová „hírnök jő, s pihegve szól”, hogy vége a világ legnagyobb hódító hadseregének, „legyőzött minket egy maroknyi görög.” Bulgakov, akit a magyar olvasó leginkább a Mester és Margarita című, viharos gyorsasággal „bestsellerré” vált regénye alapján ismerhet, kiváló dramaturg volt — egy időben Sztanyiszlavsz- kijjal is dolgozott a Művész Színházban — alapvetően drámai látásmóddal közeledett a világ arculatát átformáló időkhöz, A fehér gárda című regényében, s az ebből írt Turbinyék napjai című drámájában ő is a „másik oldalról” mutatja be a Forradalmat. Nagy András László Fehér karácsonya — mint a tavalyi Úri muri rendezése is — a regény, és a dráma egybevetésének, „együttolvasásának” eredménye. Bár itt ez kevésbé volt indokolt, mint Mó- ricznál, hiszen a Turbin család napjai önmagában is jó dráma, nyertünk vele, s a Bulgakovról alkotott képünk színesedett, gazdagodott. A látomások — Alekszej félálmainak — keret és közjátékokká való szervezése valami különös lebegést ad a játéknak, ugyanakkor felfedezni vélünk valami egyéni rendezői látomásmódot, következetesen alkalmazott, — most már talán le lehet írni — ref- rénszerűen visszatérő, jellemző stílusjegyeket, építkezési módot. A két oldalszínpad az Úri muri térszervezésében is fontos szerepet kapott, a forgó középső kocsi, mely hol lépcsőt, hol temetőt ábrázolt, az Amphytrion sátor-palotáját idézi, míg az emlékezetes égő búzakoszorú helyén most hatalmas csillár, s fenyőlomb látható, amire végül fölkerül a csillag, mely a betlehemi is lehetne —, lévén karácsony — de leginkább a győztes forradalomé. Alekszejt,. a legidősebb Turbin-testvért Györgyfalvay Péter játssza katonásan, visszafogottan. Biztonságot sugárzó egyéniség, mint családfő, s mint katonatiszt, öccse, a gitáros Nyikolka Vitai András. Kamasz rajongása, vitalitása magával ragadó. Jelena Vaszil- jevna színesebb, asszonyi- ságot sugárzóbb szerep. Hartmann Teréz lányos, áttetsző, inkább ártatlan, mint ellenállhatatlan, aki „románcot sző” az enyhén szólva szélhámos Servinszkijjel. Talberg, a beijedt, civilruhában menekülő tiszt Horvátfi István, az ő figurája még bonyolultabb. — Ez a szituációból, de a regényből, s a drámából is kiderül. — Horváth arra koncentrál, hogy menekül. Hogy jellemtelensé- ge minél nyilvánvalóbb legyen. Szimpatikus személyisége ennek ellenáll, másrészt tettei, s szavai ezt amúgyis nyilvánvalóvá teszik. Mislajevszkij Téri Sándor. Nagyon jó színész. Következetesen épített robbanékony, izgalmas alakítást nyújt, fokozni tud, s mindvégig ura a helyzetnek. Lakatos István, Servinszkije, a szélhámos sikerember, aki váratlan fordulattal operaénekesnek áll, szintén jó alakítás. Meg tudja mutatni a jó megjelenésű, modorában is jól fésült ukrán tiszt mögött az üresfejű, s tulajdonképpen gyáva, értéktelen embert. Ifj. Tatár Endre katonatisztje, Sztudzinsz- kij, pontosan megrajzolt, keményre faragott karakterfigura. Berki Antal Larioszik szerepében megnyerte a nyíregyházi közönséget. Első igazán jelentős szerepe komoly sikert hozott. Változatos színészi eszközei, szimpatikus karakteralkata, sajátos színt adott ennek az eddig többnyire „mama-kedvencévé” egyszerűsített, s könnyen túljátszható szerepnek. Berki Antal játékában nem éreztünk „veszélyes túlzásokat”, s szerepformálása az előadások folyamán bizonyára tovább fog tisztulni. Kitűnő karakterekben bővelkednek a már említett „félálom” jelenetek, s a temetések is. A többszólamú kórus, — Tomasovszky Pál zenéjével — lenyűgöző orosz hangulatot ad, középpontban Vtkdr Csaba „minden tekintetben kiemelkedő” alakjával, és muzikalitásával. Stettner Ottó és Pankotay István jóízű panoptikum-figurák, s szót érdemel Majoros Zoltán is, villanásnyi, de dramatur- giailag feszült jelenetében. Tomasovszky Pál zenéje most is stílusbravúr, igazi színházi zene, nem több, s nem kevesebb attól, hogy pontosan illeszkedjék a játék folyamatába. Szakács Györgyi jelmezei szépek, Szlávik István díszlete hatásos, tág teret ad a játéknak, s színvilágában is jól fogalmazott. Mester Attila PH MVRJK&A ME iá riTiTiriSvi /in sjijj i lu/f M mm mm mm ■ Hsif'KiííyTSiBi wíiüíVidámnak éppen nem mondható Vaszilij Belov négy novellája, amelyeket a népszerű Rakéta Regénytár sorozatban adott ki a Magvető. Középkorú, megkeseredett, alkoholhoz menekülő férfiak, rossz házasságból még rosz- szabb házasságba ténfergő nők a főhősei, s boldogtalan, ebben az érzelmi sivatagban felnövő gyerekek. Valahol valami elromlott, elpattant még mielőtt megragadhatták, tudatosíthatták volna a novellák főhősei, s azóta is keresik ezt a sosem-volt idilli állapotot. Rossz, mert pontatlan kifejezéssel élve a „magánélet szféráiban” játszódnak ezek a történetek, de nagyon is jól tudjuk, hogy az „élet minősége” éppen ezen, itt mérhető, érhető tetten. Az orosz realista próza nagy erőssége mindig is ez volt: az emberi, a legrejtettebbnek tudott kapcsolatok plasztikus ábrázolása. Belov mesterei közé egyaránt odasorolhatjuk Cseho- vot és Gorkijt, de nem idegen tőle Gogol szatirikus-ironikus látásmódja sem. Ha valami idegen tőle, akkor az talán éppen a pátosz, a vezércikkek „emelkedett”, frázisokba burkolódzó stílusa. Az ember, „Átlag Lajos” úgy éli meg a történelmet, hogy mit- sem tud a tankönyvek sommázó, heroizmust sugárzó szövegeiről. Az én életem című novella hősnője mintegy „véletlen”, az írógépet próbálgatva írja le történetét, amely a háborúval, Lenin- grád blokádjával kezdődik. Apja eltűnik, a családot evakuálják egy kis faluba. Éhezés, nyomor vár a két árvára (az anyjuk is meghal), majd az ébredő kamaszszerelem, házasság, gyerekek, férjek- férfiak. S persze az az emberi melegség, szolidaritás is, awely oly jellemző Belov hőseire, amely gesztusok nélkül, a legtermészetesebb mozdulattal segít a bajbajutottakon. Mi lehet az oka mégis — tűnődik el az olvasó — hogy a lényeg: a teljesebb, igényesebb emberi élet elsikkad valahol? Miért nem ért szót egymással asszony és férfi, miért az asszonyi rikácsolás, férfi (részeg) szitok, mintha nem is azonos nyelven beszélnének? Miért nem talál ez, a háborúban és utána keservesen felnevelődött nemzedék önmagára? Miért akarják ezek az emancipált, divatosan öltöző és fésülködő nők mindenáron legyőzni gyermekeik ipját, miért ez a rohanás (hová?), ez az állandó ingerültség és kielégítetlenség? Mi lesz ezeknek a gyerekeknek a sorsa, akik második, harmadik apuka mellett nőnek fel, miközben a magukra maradt, családból kitaszított férfiak lopva koldulnak sze- retetet odahagyott gyerekeiktől? (Neveljünk Cpock doktor szellemében, Találkozások reggelente). Miért érzik silánynak, tehetetlennek, megalázottnak, kisemmizettnek magukat a férfiak, hogy csak az alkoholban találjanak olcsó és hazug „vigasztalást”? Nem ismeretlenek a hazai olvasónak ezek a sorsok, hisz nap mint nap találkozhatunk Szása-Sándo- rokkal, Tánya-Terikkel és társaikkal. Belov a legfontosabbat tudja és- mondja el életünkről pózok, szentimentális felhangok és kommentár nélkül: kapkodva, rendetlenül, csúnyán élünk, holott mindannyiunknak csupán egyetlen élet adatott. A novellák hatása éppen azért drámai, mert a fel- és ráis- merés katharzisával döbbentik meg az olvasót. (A novellák fordítói: Dobos Gyula, Légrády Viktor, Makai Imre és Osztovits Ágnes.) H. S.