Kelet-Magyarország, 1982. november (42. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-20 / 273. szám
Híg HÉTVÉCI MELLÉKLET Eladó a menyasszony Amíg kimondják Népszokás vagy pénzkereset? Ugye durvának tűnik az ilyen ellentét, amikor rikkant a vőfély a lakodalomban: „Eladó a menyasszony!” Évek óta vitatkoznak a lakodalmakon, vannak, akik kardoskodnak a szolid esküvők mellett, mások úgy vélik, hogy az életre szóló eseményt valóban emlékezetessé kell tenni a külsőségekben Is. Legyen ott a rokon, barát, kicsi és nagy, garmadával álljon a bús, a torta, folyjon a bor, a sör, egyen, igyon mindenki. Tény, hogy különösen faluhelyen valóban eseményszámba megy minden lagzi. S talán az sem valótlan állítás, hogy jó alkalom ez a találkozásra, s a fiatalok mulatsága mellett az idősebbek sokszor a falu dolgait is megbeszélik a fehér asztal mellett. Talán el sem lehet választani a vidám élcelődést, a család hogyléte felől való érdeklődést, s a napi bosszúságokat és apró örömöket, amelyek egy-egy kisebb közösséget érintenek. A másik oldalon — s ez inkább városi tünet — nyavalyognak sokan, sokszor, hogy magukra maradnak, társ nélkül céltalan az életük. Közben észre sem veszik, hogy be- gubóznak, mint lárva ülnek egy sarokban, s így nem is láthatják meg őket, még kevésbé találhatnak társaságra. Lakodalom vagy esküvő, családi körben vagy népünnepély szerűen — a végeredmény talán egyre megy. Mármint ha arra gondolunk, hagy örömünnepnek tekintik ezt a közeli és távoli ismerősök, akik gratulálnak két fiatal egymásra találásának. Szőnyeget, étkészletet, háztartási gépeket kap az ifjú pár, mikor a szülők hosszú betek készülődése után megrendezik a nagy lagzit. Biztos nagyobb az öröme annak, aki kapja, mint annak, aki áldoz az ajándékra. Azonban hosszú távon ez az áldozat is megtérül, hiszen tudják, hogy hasonló módon ott lesz a ma ifjú pár a rokon lakodalmán, visz ajándékot, s együtt örül velük. S ott lesz akkor is, amikor kalákában épül fel az ifjú házasoknak a családi otthon, amikor segíteni kell egymáson. Ne legyünk döntőbírák, amikor egy-egy látványos lakodalomról beszélünk. Legfeljebb akkor szóljunk, ha vadhajtásokat kell nyesegetni, mikor az értelmetlenség határát súrolja az erőn felüli kivagyiság. Ám értsük meg azok örömét és készülődését, akik azt szeretnék, hogy a fiatalok minél könnyebben induljanak el az életben. L. B. FALUSI NÁSZ a a Osszetáneolt tízezrek Az ember hajlamos az általánosításra. Ha azt hallja, hogy egy ifjú pár valahol Szabolcsban félmillió forinttal kezdte az életet, már hí- reszteli, így megy ez már minden faluban, de még kocsit, lakást is kapnak. Egy tipikus nyírségi kisközségben, Nyírtéten néztünk az emlegetett százezrek után. Az itteni termelőszövetkezet évek óta eredményesen gazdálkodik, a háztájit sem hanyagolják el, gondoltuk tehát: nyomára bukkanhatunk a falusi lag- zikról, ajándékozásokról szőtt legendáknak. Az őszi betakarítás kellős közepén csöppentünk a szövetkezet szép, tiszta irodájába. A férfiak kint a határban, de az asszonyok útbaigazítanak bennünket: válogathatunk is, ha kedvünk tartja, az ifjú házasok között, mert az elmúlt hetekben majd’ minden szombaton muzsikaszótól volt hangos a falu. Legutóbb például Németh Miklós nősült, voltak vagy kétszázan a vendégek. De ezt már a fiatalasszonytól, Garad Ibolyától halljuk, aki itt dolgozik a téeszben, adminisztrátor. — Volt menyasszonytánc? — kérdjük. — Hogyne lett volna! — mosolyog. — Kíváncsi arra is, mennyit kaptunk, igaz? Megmondom én, nem loptuk. Negyvenezret. A két szülő állta a lakodalom költségeit... így van ez minden háznál. — Hogy indultak az életnek? — A cél: két gyerek, egy szép ház, nyugodt családi élet. Kaptunk egy kis pénzt a szülőktől is, jövőre építeni szeretnénk. A telek már megvan, a házépítés is menni fog, kalákában persze, hiszen így lehet egy csomó forintot megfogni. — Lesz annyi pénzük, hogy ilyen fiatalon hozzákezdjenek az építéshez? — Annyi van, hogy az induláshoz elég, s van takarék- szövetkezet, meg OTP is a világon. — A férjével hol ismerkedett meg? — Itt a faluban, hiszen ő is téti. Csakhát... 6 Pesten dolgozik a Gép- és Felvonószerelő Vállalatnál, én meg itthon vagyok anyuéknál, szóval ritkán látjuk egymást. Bár most még nem is panaszkodhatunk, hiszen néNémeth Miklósáé, Besenyei József, Korponai Istvánná. Votó: Császár Csaba. hány napja Nyíregyházára helyezték ideiglenesen, s onnan hazajárhat. Meg az az igazság, keressük már neki az új munkahelyet, itt, a környéken valahol. Nem élet az a csavargás, hadd legyen csak itt mellettem. De ezt már különben is megbeszéltük, még Szentendrén a nászúton. Igaz, ott jól keres, de itthon is megtalálja egészen biztos a számítását. Nem sokkal hamarabb házasodott Besenyei József, a szövetkezet fiatal traktorosa sem, szeptember végén vezette az anyakönyvvezető elé Feró Margitot, az egyik nyírtéti kőműves tizennyolc éves lányát. A vékony, hetyke baj- szú legény sem sokkal öregebb, huszonegy esztendős, még előtte a katonaság. Megszólal hát bennünk a kisördög —, s megkérdezzük: — Nem volt korai ez a házasság? — Már hogy lett volna! — mondja olajos kezét egy rongyba törölgetve. Most jött be a határból, kukoricát hord a telepre, jól is esik neki talán egy kis beszélgetés. — Nagy lakodalom volt? — Olyan, amilyen kellett, ami szokásos. Hetven család volt hivatalos, hát... összegyűltek vagy háromszázan. Nyíregyházi zenekar játszott, még az öregek is mulatták. Harmincezer forint gyűlt ösz- sze, meg a sok ajándék. Én nem is tudom, hogy mik, az asszony foglalkozik ezekkel, csak a nagyobbakra emlékszem: hűtőszekrény, centrifú- ga meg ilyesmik. — Hol laknak? — Nagyapáméknál, itt a faluban. Igaz, hogy kicsi, régi a ház, de megférünk békésen a két öreggel. Később persze építünk, csak tudjam le a katonaságot. — Miből? — Most van úgy ötvenezer forintunk, bútorra, háztartási gépekre már nem nagyon kell költenünk, igyekszünk élére rakni a forintokat. A feleségem bent Nyíregyházán dolgozik a DIRUVÁLL-nál, szabóként keres havonta 3000— 3200 forintot Nekem kijön a 4500—5000, így havonta le tudunk tenni pár ezret. Persze ez még mindig kevés lenne, különösen ha beleszámítjuk, hogy a katonásáig alatt én nem fogok keresni, de majd csak lesz valahogy. A telket örököltük ez nem kerül pénzbe, a szülők is segítenek majd, szóval annyi összegyűl, hogy bele merjünk vágni. Később meg ugye ott lesz a háztáji, nem félek én a munkától! Nem félt a munkától a szövetkezet másik traktorosa, Korponai István sem, aki most a nyáron tartotta esküvőjét a helyi óvoda Hajdúböszörményben végzett óvónőjével, Hadházy Zsuzsával. legalább is ez derül ki a fiatal- asszony szavaiból, akit otthon találtunk betegszabadságon. Ha ajtóstul is rohantunk a házba kérdésünkkel, szerencsére a fiatalasszony szíves vendéglátó, így magától értetődően mondja, hogy István 160 ezer forint készpénzt hozott a házasságba, meg egy hároméves Ladát. Igaz, volt ideje takarékoskodni, hiszen jó későn nősült, elmúlt már huszonkilenc éves. Meg persze otthonról is besegítettek. — Tudja mit mondok én maguknak? — kínál bennünket hellyel a szépen berendezett szobájukban. — Aki szereti a munkát, boldogul is ebben a faluban. Sajnos szolgálati lakásra nemigen számíthatunk, így építünk magunknak. Szeretnénk még az idén hozzákezdeni. Gyors számvetés, s kiderül, még kölcsönre sem lesz szükség. Hatvanhárom ezer forint volt a menyasszonytánc eredménye, ott a készpénz, s ha megszorulnak, számíthatnak a szülők segítségére is. Kávéval kínálják a váratlan vendégeket, a csésze is nászajándék; a kristálypoharak meg az automata mosógép is. — Hál istennek, van most miből ajándékozni — hozza a cukrot a kávéhoz az óvónő anyja, s mosolyog a saját lakodalmán: — Nem hiszik el, mi annak idején 1200 forint menyasszony táncot kaptunk! Rég volt, beszélni sem jó arról a szegény világról. Harminc éve 1200 forint ma pedig, ha nem is a hí- resztelt félmillió, de negyven- meg hatvanezer. Meg mosógép, csillár, s porszívó. Balogh Géza az igent Tizenhárom évvel ezelőtt alakulj; Nyíregyházán a városi tanács társadalmi ünnepségeket és szertartásokat szervező irodája. Fő feladata a házasságkötések és névadó ünnepségek szervezése, rendezése. Túlnyomórészt olyan fiatalok keresik fel az irodát, akik a mai kor igényeinek megfelelően szeretnék megrendezni esküvőjüket. Az iroda mindenben támogafjaa fiatalok kérését, a legkülönfélébb igényeket is kielégítik. Az eddig eltelt időszak tapasztalatairól kérdeztük az iroda vezetőjét, Szokol Károlyt. — Évente átlagosan ezer esküvőt tartanak Nyíregyházán. A kezdeti időben minden ötödik pár vette igénybe a szolgáltatásainkat: menyasszonyi csokor, meghívó- rendelést, fényképészfelkérést, a zene megszervezését, s ma már tíz házasulandó pár közül kilencen kérik a segítségünket. Leginkább az ügyintézéstől riadnak vissza a fiatalok. Mi átvállaljuk ezeket. Különben a fiatalok készülnek az esküvőre, láthatóan az első pillanatok meghatottsága után elmúlik a lámpalázuk, lelkileg egyensúlyba kerülnek. — Mikor van a legtöbb munkájuk? — Az ezer esküvő harmada a nyári hónapokra esik. Akkor szombat esténként még kilenc órakor is jönnek a párok, ekkor van a legnagyobb forgalom a házasságkötő teremben. Aztán a január, február már sokkal csendesebb hónapok. Nálunk rendelik meg a fiatalok az esküvőkor felhangzó zenét is. Egyre gyakrabban kérnek a gépzene mellett orgonazenét, s a komoly zene mellett tért hódít a könnyűzene is. — Vannak megszokott, minden esküvőn alkalmazott szolgáltatások. Milyen különleges. kérésekkel fordulnak a fiatalok az irodához? — Valóban, az eiején felsorolt szolgáltatások általánosak. Ezek mellett egyre gyakrabban kérik a szülők köszöntését, a gyűrűcserét, amelyek csak emelik az esküvő színvonalát Különleges kérés volt, amikor száz szál égő gyertyát kértek, azonban ezt tűzbiztonsági és egyéb okok miatt nem teljesíthettük. Ma már megszokott, hogy az ifjú asszony és férj a házasságkötést követően pezsgős koccintást kér, netán állófogadást ad. Erre is van lehetőség egy különteremben. Vagy az izgulósabb fiatalok a megszokottól rövidebb beszédet kémek az anyakönyvvezetőtől. Persze ezt nem tudjuk teljesíteni, mert a hallgatóság ugyanakkor igényli az ünnepélyesebb, hosszabb beszédet. — Előfordult már megrendelés, szervezés után elmaradt esküvő? — Nem is egyszer. Az utóbbi két-három évben különösen megemelkedett az ilyen esetek száma, ami természetesen elenyésző a nagy többséghez képest. Volt olyan ara és vőlegény, akik úgy beszélték meg, hogy a házasságkötő terem előtt találkoznak. Aztán a menyasszony és családja hiába várta a vőlegényt. Egy esküvő pedig azért maradt el, mert a leendő férj az utolsó percben tudta meg, menyasszonya illegálisan „leánybúcsúztatót” tartott. Már megvolt a csokor és minden egyéb, de úgy látszik a féltékenység nagy úr. Volt már nyolcvanéves vőlegény és hetven esztendős menyasszony is. Van példa 30—40 éves korkülönbséggel házasulandókra is. Előfordult, amikor süketnémák tartották az esküvőjüket, s külön tolmács mutatta nekik a házasságkötő beszédét. A tolmács segítségével mondták ki az igent is. Gyakori a külföldi állampolgárok esküvője is. — Az állami esküvők mellett az egyházi szertartások is léteznek. — Természetesen mi ezzel nem foglalkozunk. Viszont tudunk olyanokról, akik a békesség kedvéért, a szülők, a nagyszülők kérésére templomba is mennek. Olykor egy Lada az ára ennek. Ott a ceremónia adja az ünnepélyességet, a társadalmi esküvőknél viszont egyre kedvesebb színfolt) hogy a család tagjain kívül nagy számban képviseltetik magukat a fiatalok munkatársai. S ez adja meg az esküvők igazi társadalmi jellegét. Sipos Béla 1932. november
